Oh, my little Darlings <3 El sem hiszitek, hogy miket tudtok kiváltani az emberből! Itt ülök Tézivel az ölembe (a cula macsekommal :3 ) és itt pityergünk a szavakért, melyek tőletek származnak. Oh, nagyon hálás vagyok, és megdöbbent hogy másodszorra is sikerült megríkatni az írásommal valakit. Egyébként azért ide írtam, mert már kint volt a kövi feji, és nem írok utólag már bele, talán xdd
Viszont van egy nem túl jó hírem... Nem tudom hogy hogyan gondoltam hogy még van 2 hetem, de a táboraim jövőhéten kezdődnek. Nos, nem tudom hogy hogy tudom hozni közben a fejezeteket. Lehet az egyikről haza tudok esténként járni (apu az egyik edző, ezért megoldható lehet az h az edzőtáborból haza jőve rakok ki fejezeteket :D ) de a Szecskáról semmiképp sem... Tudjátok, iskolai, ott meg nem tudok blogolni. Nos a Szecska az júni 06-13 szal ott tényleg holt idő szak lesz. Sajnálom előre is... :(
És egy kis előzetes, persze nem kell készpénznek venni a szavaim, de lehet hogy a kövi fejiben +18 várható ;) Úgy is már valamikor a Jura-korban megígértem hogy lesz, de hát nem hittem volna hogy eddig húzódik az egész. Meg itt noszogattak páran hogy folytassam ameddig tudom így hát... Előbbre terveztem, de sehova sem illett bele, így most jött el az alkalom. Gondoltam szólok ;) Jó olvasást Sweethearts <3
/Angel szemszöge/
A két nagy bőröndöt kezeinkben tartva lépkedtünk a hűvös parkban ismét. Úgy határoztunk, bár az új erőmmel el tudnám bírni a csomagokat, nappal lévén nem repülünk. Bár kockázatos dolog a tömeg közlekedés, Harry nem használhatja a kocsiját mely azon ház előtt áll, amiben laktak Felicityvel, miután ott hagyták az ő lakását. Nem mehet oda, mert TFW tagok őrzik és kutatják át.
Nem volt sok holmink, a nagyja helyet a fegyverek foglalták el, melyből bőven akadt a táska minden zeg-zugába elrejtve. Ezért kell magunkkal cipelni minden hova a vonaton.
A vasútállomás szokásához híven csurig van emberekkel, kik vagy munkába igyekeznek vagy dolgukra. Mindenki bunkó, és ha véletlenül neki mész, azonnal te vagy a figyelmetlen, mikor is ő bámulta a cipője orrát, és nem az előtte közlekedőket. De mit is várunk ezen borús várostól. Made Shire annyival kedvesebb és nyugalmasabb hely. A maga pár ezer lélekszámával és vidám lakosságával az ezerszínűbb Londonhoz képest olyan mintha az ég és föld közé vonnánk párhuzamot.
Zakatoló szívvel pásztázom a gyanús kinézetű embereket, ahogy körülöttünk nyüzsögnek, várva a vonatukra. Nekünk sem kell már sokat toporognunk, hisz 10 perc, és ha minden igaz, már fent is vagyunk a Made Shireig meg sem álló szerelvényen. Onnan már csak hosszú, kínszenvedéses és idegeskedéssel telő órák.
Majd a vonat pöfékelve és sípolva begördült a vágányra, és a nagy tömeg egy lélekként mozdult meg, mintha annyira életet mentő lenne az hogy ki jut fel elsőnek.
Az utastereken alig tudtunk találni két egymás mellett üresen álló széket. De aztán egy teljes 4-es ülést üresen találtunk, ahova rögtön le is telepedtünk. Én ültem az ablak felőli ülésen. Harry megszorongatta a kezem. Érezte a frusztráltságom, és idegességem, ahogy minden sötétebb öltözetű alaknál megugrok. Nagyon rettegtem. Bár egy apró reménysugár volt bennem, hogyha még itt van is angyal vadász, az nem csap üldözést ennyi egyszerű ember előtt. És előbb leszáll, mint mi vagy nem veszi észre mikor mi elhagyjuk a kabint.
- Jó napot! A jegyeiket hölgyem és uram. - lépett oda hozzánk egy középkorú, unott képű férfi, ellenőr ruhában.
- Ang? - szólt Harry rám, mire észbe kapva a gondolataim közül, hogy mennyire arrogáns kisugárzása van az illetőnek, oda nyújtottam felé jegyemet.
- Köszönöm, további jó utazást! - eresztette felénk a gépies szöveget, majd tovább is haladt.
- Minden rendben? - kérdezte fülemhez hajolva, mire beleborzongtam a fuvallatba.
- P-persze. Csak félek. - suttogtam, mire átölelt kezeivel. A vonat hirtelen megindult, és a táj, mintha lábra kélt volna, haladt mellettünk.
- Megvédelek, bármi lesz is! Szeretlek, ugye tudod? - mormogta a fülembe, mire, lehunytam szemeim.
Próbáltam mindent kizárni rajta kívül. Az aggodalmat generáló gondolatokat, a tényt, hogy épp kockáztatunk és hogy egy olyan helyre tartunk mely annyi vegyes érzelemmel teli, hogy hiába vannak jó élményeim is onnan, lehet most kerülném. Nyugalomra van szükségem, nem rettegésre. De már nem mondhatom vissza, és le sem szeretném a göndör hercegem sosem tapasztalt lelkesedését törni.
Harry lassan csókolgatta, először az arcom, majd a nyakam, és haladt kínzó érintésekkel a pólóm által látszani engedett fedetlen bőrömön. Közben teljesen felém fordult, és egyik karjával átkarolt. Hirtelen elvált tőlem, és a közünk lévő karfát felhajtva, még közelebb jött. Ajkaimra egy puszit nyomott, majd az alsót fogai közé véve kissé megszívta, és pár másodperc elteltével ismét megszakadt közöttünk az érintés, de éppen annyira, hogy pár milliméter, és újra egyek lennénk. Előre hajoltam, de erre ő hátrébb. Ismét megpróbáltam megcsókolni, de kitért alóla.
- Szóval így? - kérdeztem , felkuncogva, mire gödröcskéivel arcán, sunyin elmosolyodott.
De hamar megadta magát, és ajkaimra próbált tapadni, de ekkor én mentem bele a játékba. Huncut görbülettel arcomon húzódtam el, mire felmordulva jelezte, hogy tudja mire megy ki az egész.
- Na meg állj csak! - fogta meg kezeim, és maga köré tette, majd maga felé húzott. Játékosan ellenkeztem, de erősebb volt, így hagytam, hogy pillangó puszikkal lepjen el arcomon.
- Elnézést! - hallottunk meg egy türelmetlen hangot az ülések mellől, mire szétrebbentünk. - Szabadok ezek a helyek? - kérdezte meg egy idős hölgy, kinek arcáról meglátva rémült tekintetünk, tovaszállt a bosszús arc vonás, és egy halvány mosollyal tekintett hol rám, hol Harryre.
- Persze ... - mondta kicsit lehangoltan a fiú. Csak én éreztem ki hangjából azt, hogy jobban ürülne, ha egyedül mi és a 4 üres ülés lenne itt. De nem utasíthattuk vissza a nénit.
- Gyönyörű párt alkotnak! - szólalt meg hirtelen egyfajta kínos csendet hirtelen az idős hölgy. Pirulva sütöttem le a szemem, majd megszorítottam a fiú kezét, akivel ujjaim össze voltak fonva közöttünk.
- Köszönjük! - mondtuk egyszerre, és egymásra néztünk egy halvány mosoly kíséretében.
- Szerintem hosszú, közös jövő áll maguk előtt! Jó látni még fiatalokat, akik között a romantika nem veszett ki! Tudják az unokáim nem ilyen szerencsések.- sóhajtott fel - Esmeralda és Kevin épp most vállnak... - kezdett bele egy hosszú monológba. Párommal pedig egyre gondolva össze néztünk. Hosszú út lesz, az biztos.
A néni elmesélte a családfáját, és az ő történetét. És amilyen unalmasnak indult a rege, annyira örültem, hogy kifogtuk végül a hölgyet. A dédpapája mikor kicsi volt, rengeteget mesélt neki az angyalokról, és hogy látott sokat. Persze az idős hölgy úgy mesélte, mintha egy Andersen mesét mondana, de mi össze-össze pillantva Harryvek tudtuk már is az igazat. Nansy- tudtuk meg a nevét - dédpapája Pártoló volt. Segítette az angyalok sorsát, méghozzá nem is akárhogy. Rengeteg szöktetésen vett részt, és sok élelmiszert vitt le az akkor "alvilágnak" nevezett csatorna rendszerekbe, ahol élt a nemzetségem akkoriban. És egy megható történetet is hallottunk, mikor is bele szeretett az akkor ugyan annyi éves fiú, mint mi egy fiatal lányba, aki nagyon szép volt.
- Gyönyörű nagy és zöld szemei voltak, mint neked fiam, és olyan gyönyörű volt, mint te drágaságom! Csak épp a haja tündökölt úgy, mint a tűz. - erre felkuncogtunk a göndörkével - hHatalmas fekete szárnyai voltak, és el akarta szöktetni. Elfogták, és minden este börtöne rácsos ablakánál beszélgettek. Szöktetése éjjelén azonban lebuktak, és menekülésük közben az angyallány megsérült. Azt mondta hogy meneküljön, mert van esélye így túlélni, őt hagyja itt. A dédpapám pedig nagy szívfájdalommal hagyta ott egy búcsú csókkal, és egy emlékként szerzett fekete tollal. Azóta a toll már állítása szerint elveszett, bár mikor temették őt, még kiskoromban, láttam hogy egy hosszúkás fadobozt raktak be mellé, amiről senki sem tudta mi van benne. Sokáig hittem , hogy abban van a toll. De persze rá jöttem, ez csak egy mese volt a sok közül. - sóhajtott fel, a történet végére érve.
- Ez nagyon szomorú történet. - mondtam meghatódva, és hercegem kezét közelebb húztam. Eszembe juttatta, hogy nekünk is lehet hasonlóan tragikus sorsunk. Már egyszer majdnem megtörtént, alig pár napja. De egy angyal élete ezen a zord földön más nem lehet...
- Megkérdezhetem, ti hová mentek? - érdeklődött kedvesen a néni,mire össze nézve tanakodtunk pár pillanatig, majd végül Harry válaszolt.
- Made Shirebe. Csak pár napra, kikapcsolódni. - közölte, mire nyugtalanul fészkelődött.
- Ó, és mi járatban arra? Nincs nagyon ott semmi, vagy senki.
- P-pont ezért. Nagyon nyugodt. - mondtam halkan, mire átjárt engem is egyfajta érzés. Nem hagyott nyugodni egy gondolat, hogy veszélyes lehet ilyent mondani.
- Hát, én a következő városban leszállok. - mondta lehangoltan, mire halkan fellélegeztünk a fiúval. Nem vette észre szerencsére a hölgy.
Nem is telt bele sok percbe, már is megállt a jármű, és a hölgy el is tűnt hamar. Még láttuk, ahogy megállt, és pont minket figyelt az ablak másik oldaláról, ahogy a vonat indult tova.
- Nekem nagyon rossz érzésem volt a néni felől ... - mondta bizonytalanul a fiú mellettem.
- Nekem is... Attól tartok hibáztunk... - sóhajtottam fel, és a sebesen mozgó tájat figyeltem közben.
- Remélem nem. - morogta, majd nyakamba csókolt.
A vonat a mi állomásunkon megállva hangos nyikorgással ébresztett fel. Észre sem vettem, mikor szundítottam el, de úgy nézem Harry is elaludt a vállamra dőlve. Még jó, hogy felébredtem.
- Ébredj Harry! - ráztam meg finoman, mire horkanva nyitotta ki szemeit. - Itt vagyunk! - sóhajtottam fel, majd felállva megmozgattam tagjaim.
A rutin mozdulatsor legvégén alig tudtam megfékezni szárnyaim, hisz azok is ennyi egy helyben való üléstől elfáradnak, hiába vannak össze csukva. De meg kellett állnom, hisz emberek között voltunk, és ki tudja, talán még Vadász is akadt közöttük.
Gyorsan leszálltunk a vonatról, majd bőröndökkel kezünkben megindultunk a városba.
Érzelmek milliói záporoztak bennem, ahogy haladtunk az ismerős utcákon, és kitaposott ösvényeken. Annyi emlék öntötte el agyam, hogy nem tudtam megállni könnyeim kibuggyanását. Hangosan felszipogtam párat, és letettem a bőröndöt az útra. Harry azonnal megállt, és ölelésbe vont. Pontosan tudta és értette miért vagyok ilyen. Már vele is megtörtént hasonló, bár nagyon pici volt még, és annyi év után találta meg családját.
- Shhh. Angel, minden rendben. Ha akarod akkor azonnal haza megyünk! Veszünk jegyet és már is utazunk vissza! - mondta halkan, mire megráztam a fejem.
- Nem! Itt szeretnék azt hiszem maradni. Muszáj... Annyira hiányzott... - töröltem le egy utolsó könnyet szememből, és felvettem az cuccokat a földről.
Nem kellett túl sokat gyalogolni a Gregory-házhoz, hisz sokkal közelebb van a vonatmegállóhoz, mint a város közepéhez. Furcsa érzések tomboltak továbbra is mellkasomban, és felrémlettek a képek, melyek itt zajlottak. Az esős nap, mikor az első csókunk elcsattant. Azon a napon minden megváltozott. Anyám elárult- szerintem már akkor - és valaki olyanban kezdtem megbízni, aki mostanra az életemmé vált.
A macskakővel kirakott útszakasz most erősen gazzal benőtt, de még jól járható volt. Nem sokat változott, talán csak a sövények burjánztak el kissé, és a fű volt nyíratlan. Még csak gazok sem bukkantak fel túlnyomó többségben.
Harry a kulcsaival vacakolva próbálta az ajtót kinyitni, és mikor sikerült, egyből benyitotta az ajtót. Állott levegő volt bent, bár ez érthető, mert több mint egy éve nem volt nyitva ablak vagy ajtó itt. Mindent por lepett, és az élettelen környezet is tanúsította, hogy nem volt egy kósza lélek sem itt az eltűnésünk óta. De furcsa melegség járta még is át lelkem, ahogy felrémlettek azok az akkor még meggondolatlan tettek, amiket akkor csináltam, mikor tudatlan voltam. Rágódtam, vajon jó ötlet volt e elvállalni az idegen körbe vezetését, vagy hogy biztonságos el itt maradni. Most már tudom, életem legjobb eseményei voltak.
- Harry, kérlek menjünk el a városban körül nézni! - csillant fel tekintetem, ahogy azon gondolkodtam, hol szeretnék újra járni.
- Most, azonnal? - kérdezte meglepve a hirtelen hangulat változásomból kifolyólag.
- Nem muszáj, de mindenképpen szeretném! - ujjongtam és össze csaptam a tenyereim a feltörő ötletgejzírtől.
Megrázva fejét kuncogott fel, majd átölelt és arcomra nyomott egy hosszú csókot.
- De rég láttalak ennyire felszabadultnak! - zúgta fülembe, és széles mosolyra húzta száját. - Hiányzott már ez az oldalad! Talán nem láttalak ilyennek mióta... - levitte a hangját, mert félt hogy elrontja a kedvem, de le se lehetne most lőni.
- ...nem jártam itt. De most bepótolom! - mondtam lelkesen, majd a fürdőszobába indultam.
- Hova-hova? - kérdezte, majd azonnal követett.
- Keresek rongyokat, meg törlőket, mert nem vagyok hajlandó porban eltölteni napokat! - közöltem, majd berontottam a fürdőszobába.
Mindennek neki álltunk, hogy felfrissítsük, és mire észbe kaptam, már is késő délután volt. El is felejtettem, ez a ház mekkora egy hodály... Csak a főbb szobákat portalanítottuk, ott is csak nagyjából. A hálót, a fürdőt a konyhát és a nappalit. Többre se idő se energia sincsen. Az átfogó takarításhoz legalább kéne egy hét, vagy több is.
- Vissza jövünk még ide? Este repülni is lehet, gyorsabb , veszélymenetesebb és olcsó! Pontosabban ingyen van. - kérdeztem, kicsit pihegve, ahogy eldobtam a kezemből a rongyot.
- Ha akarsz! Látom feldob, hogy itt vagy! Féltem szomorú leszel, és mikor az utcán feljött belőled azonnal menni akartam én is. De látom az eredeti tervem jól sült el! Szinte virítasz! - nevetett fel a végén, mire oda bújtam hozzá.
- Fáradt vagy?- kérdeztem, és egy kósza fehér pehelytollal megcsikiztem az arcát és az előhívott gödröcskéket.
- Nem! - közölte, majd rám nézett. - Menni akarsz? - pillantott szemeimbe, mire bólintottam.
- És éhes is vagyok. - fogtam meg a hasam, de aztán felpillantottam. - Nem tudok boltba menni... - sóhajtottam fel.
- Miért nem?
- Engem felismernek itt... Így is attól félek, az utcán az ismerősök megrohamoznak. És még csak azt sem tudom hogy mit mondjak. Nem tudom hogy anyámék itt vannak e, mert ha igen, azonnal mennünk kell. - kezdtek feltörni belőlem az eddigi aggodalmak, és már is lelohadt a kedvem. Sőt, eléggé rettegővé is vált , ahogyan egyre több ehhez hasonló képzelődés árasztotta el elmém.
- Akkor majd én veszek, te addig megvársz. És nem megyünk olyan helyekre. Kész. - adott egyenes választ minden kételyemre, mire megnyugodtam csöppet.
- Oké, remélem... - mondtam, majd össze szedtem a cuccaim, és indultunk is.
Verőfényes napsütésre ébredtem .Gyönyörű fénynyaláb árasztotta el a szobát, élettelivé és széppé téve azt. Az ablak nyitva volt, és a délelőtti levegő kellemes illatokat hozott be odakintről. A nyíló nyári rózsák csak úgy ontották magukból az erős, de még is kellemes illatukat. És a levegő ezerszer frissebb volt, mint a londoni szmog által teremtett fullasztó légkör.
Azonban más illat is kezdett terjengeni a szobában, egyre erősebben. Sülő hagyma és szalonna keveredett a levegővel, és akaratlanul is megkordult a hasam. Akkor realizáltam, Harry nincs mellettem.
Kikászálódtam az ágyból , és megnyújtóztattam minden izmom, és szárnyaim. Furcsa volt hogy nem fekete pihék estek ki belőle, hanem a fényben csak úgy sziporkázó, hófehér tollak. El képzelni sem tudom hogy hogy történhetett.
Eszembe jutott az, hogy Felicity mit mondott , hogy valami Lucius az apám meg egy Lilly nevű hölgy az anyám. Nem értem miért mondta, mikor nekem itt vannak Made Shirebe a szüleim, itt születtem, és nevelkedtem addig a szörnyű pillanatig.
De egy biztos, valami párhuzam van közöttem és az álom béli baba között. És a szárnyai fehérek voltak mint most nekem. Éreztem amit ő, és úgy hallottam, mintha az ő szögéből jöttek volna a szavak. Lehetséges igazat mondott Felicity? Bár nem hinném, hisz minden szavát manipulációra és hazugságokra fecsérli. Azaz, már csak fecsérelte. Tőle legalább nem kell rettegnem.
Lecammogtam az emeletről halkan a földszintre ahonnan dudorászás és egyre erősödő illatok szabadultak fel. Már a serpenyőben sercegő ételeket is hallottam, és a tipikus szalonnás tojás illatát azonosítottam a levegőben. Megint kordult a gyomrom.
Benéztem a konyhába, ahol a göndörke egy szál melegítőbe, meztelen felsőtesttel sütögeti a valószínűleg reggelinek szánt ételt.
- De jó az illata! - mondtam, mire ugrott egyet, és a fakanál majdnem kiesett a kezéből.
- Ne közlekedj ilyen halkan! A szívbajt hoztad rám! - mondta, de azonnal meglágyult tekintete, ahogy rám nézett. - Meg akartalak lepni... - sóhajtott fel, ahogy az előre kikészített tányérra halmozta az ételt. Majd a tálcára helyezte ahol egy pici vázban friss rózsa volt, mellette szalvéta, evő eszköz, pékáruk és egy pohár tea.
- Ó, akkor vissza megyek gyorsan , és úgy teszek, mintha aludnék! Ne haragudj! - mondtam hangosan, és választ nem várva rohantam az emeletre.
Még hallottam ahogy mondott valamit utánam, majd nevetett, de én egy mozdulattal a takaró alatt voltam. Úgy éreztem vissza tért belém a játék, amiről azt hittem réges-rég kihalt belőlem. De most feltámadva késztet bohókás dolgokra.
Hallottam, ahogy az ajtó nyílik majd csukódik, és a lépteket, meg a tálcán rázkódó evőeszközöket. Majd az éjjeli szekrényemen landoltak finoman.
- Öm... szóval. Angel, ébresztő? - kérdezte Harry, mire felkuncogtam. Próbált szerephez hű lenni.
- Mhh, még 5 perc! - mondtam, és álmos nyöszörgést próbáltam imitálni, kevés sikerrel.
Lehúzta rólam a takarót a fiú, mire én elfojtott vigyorral néztem rá, majd a tálcán lévő gőzölgő finomságra.
- Jaaaj Harrym ez az enyém? Nem kellett volna! - mondtam, mire pár másodpercen belül felnevettünk mindketten. Megöleltem és csókot leheltem ajkaira. - Nagyon köszi, még ha így is sült el.
Nevetgélve fogyasztottam el a reggelit, megkínálva Őt is, de nem kért, arra hivatkozva hogy evett már.
A reggel vidáman telt, és felettébb boldogan. Ennyire gondtalan nem voltam még már szó szerint egy éve, azaz több is mint egy.
A városba készültünk most is, mert tegnap úgy döntöttünk, hogy csak a bolt felé megyünk el. Ma viszont elcsatangolunk a tóig is. Meg akartam mutatni neki a rejtett házikót, ami a tó mellett van egy öreg ház tetején. Mi fedeztük fel még Ginával, Zackel és Benjivel nagyon kis korunkban, majd mikor nagyobbak lettünk együtt felújítva egy takaros kis helyet varázsoltunk magunknak. Fürdőruhát is vittünk, hátha kedvünk támad úszni egyet a hűs vízben. Hisz nyár van, miért ne?
Kéz a kézben indultunk el a város szíve felé. Kis aggodalom töltötte el lelkem, ahogy egyre forgalmasabb helyekre érünk be. Bár vasárnap lévén az utcák még kihaltabbak szoktak lenni, mint amúgy, azért van kockázat, hogy felismernek. Elhaladtunk a régi gimnáziumom mellett. Elképzeltem, ahogy a maroknyi diákseregen végig suhan a hír hogy nyomtalanul eltűntem , és talán az is felütötte a fejét a hírben, hogy a titokzatos valakivel aki a Gregory-házban szállt meg pár héttel ezelőtt az eltűnésig. Ki tudja, ismerem a pletykálkodó lányokat, nagy kitalált körítéssel mondanak el dolgokat fűnek-fának...Nem bírtam a feltörő emlékeknek parancsolni, és kértem Harryt, menjünk, mielőtt elő bukkannak könny formájában.
Pár perces séta után a város szívébe értünk, pontosan egy hatalmas esemény helyszínére. A tér közepén ott állt rendíthetetlenül az ódon pavilon, mely csak annyit változott, hogy a gerendái még kopottabbak lettek, és réz teteje jobban rozsdás volt. Egymásra nézve egyet gondoltunk. Mindkettőnknek a hatalmas vihar, és az alatta történő események jártak a fejében. Lassan, szinte félve menünk oda, és megálltunk a közepén.
- Itt indult minden... - sóhajtottam fel, ahogy egy korláthoz érve megsimítottam azt.
Harry csak mögém lépett, és megfordított.
- Gyártsunk új emlékeket! - morogta egy mosoly keretében, majd ajkait számra tapasztotta. Lassú keringőt táncoltak egymással nyelveink, felidézve minden pillanatát a testvér csóknak, mely itt történt.
Rémlett, ahogy a mostani verőfényes napsütés helyett fekete fellegek borították az eget, és az idő zord és hideg volt. Elázott ruháink teljesen ránk tapadtak, viszont érintéseink úgy fűtöttek minket mint télen egy régi kandalló. De a ropogó tűz hangját a sóhajok, és morgások váltották fel, melyet a szenvedély okozott.
Emlékeztem, annak nagyon rossz vége lett. Peregtek az képek, mint egy filmkocka, és mikor az elszakadáshoz értem fejemben, tényleg megszólalt valaki mögöttünk.
- ANGEL?!?! - kiáltotta valaki, és futás lépteinek zaját hallottam.
Megszakadt ismét a csók. Ismét valaki ismeretlen miatt...
Viszont van egy nem túl jó hírem... Nem tudom hogy hogyan gondoltam hogy még van 2 hetem, de a táboraim jövőhéten kezdődnek. Nos, nem tudom hogy hogy tudom hozni közben a fejezeteket. Lehet az egyikről haza tudok esténként járni (apu az egyik edző, ezért megoldható lehet az h az edzőtáborból haza jőve rakok ki fejezeteket :D ) de a Szecskáról semmiképp sem... Tudjátok, iskolai, ott meg nem tudok blogolni. Nos a Szecska az júni 06-13 szal ott tényleg holt idő szak lesz. Sajnálom előre is... :(
És egy kis előzetes, persze nem kell készpénznek venni a szavaim, de lehet hogy a kövi fejiben +18 várható ;) Úgy is már valamikor a Jura-korban megígértem hogy lesz, de hát nem hittem volna hogy eddig húzódik az egész. Meg itt noszogattak páran hogy folytassam ameddig tudom így hát... Előbbre terveztem, de sehova sem illett bele, így most jött el az alkalom. Gondoltam szólok ;) Jó olvasást Sweethearts <3
/Angel szemszöge/
A két nagy bőröndöt kezeinkben tartva lépkedtünk a hűvös parkban ismét. Úgy határoztunk, bár az új erőmmel el tudnám bírni a csomagokat, nappal lévén nem repülünk. Bár kockázatos dolog a tömeg közlekedés, Harry nem használhatja a kocsiját mely azon ház előtt áll, amiben laktak Felicityvel, miután ott hagyták az ő lakását. Nem mehet oda, mert TFW tagok őrzik és kutatják át.
Nem volt sok holmink, a nagyja helyet a fegyverek foglalták el, melyből bőven akadt a táska minden zeg-zugába elrejtve. Ezért kell magunkkal cipelni minden hova a vonaton.
A vasútállomás szokásához híven csurig van emberekkel, kik vagy munkába igyekeznek vagy dolgukra. Mindenki bunkó, és ha véletlenül neki mész, azonnal te vagy a figyelmetlen, mikor is ő bámulta a cipője orrát, és nem az előtte közlekedőket. De mit is várunk ezen borús várostól. Made Shire annyival kedvesebb és nyugalmasabb hely. A maga pár ezer lélekszámával és vidám lakosságával az ezerszínűbb Londonhoz képest olyan mintha az ég és föld közé vonnánk párhuzamot.
Zakatoló szívvel pásztázom a gyanús kinézetű embereket, ahogy körülöttünk nyüzsögnek, várva a vonatukra. Nekünk sem kell már sokat toporognunk, hisz 10 perc, és ha minden igaz, már fent is vagyunk a Made Shireig meg sem álló szerelvényen. Onnan már csak hosszú, kínszenvedéses és idegeskedéssel telő órák.
Majd a vonat pöfékelve és sípolva begördült a vágányra, és a nagy tömeg egy lélekként mozdult meg, mintha annyira életet mentő lenne az hogy ki jut fel elsőnek.
Az utastereken alig tudtunk találni két egymás mellett üresen álló széket. De aztán egy teljes 4-es ülést üresen találtunk, ahova rögtön le is telepedtünk. Én ültem az ablak felőli ülésen. Harry megszorongatta a kezem. Érezte a frusztráltságom, és idegességem, ahogy minden sötétebb öltözetű alaknál megugrok. Nagyon rettegtem. Bár egy apró reménysugár volt bennem, hogyha még itt van is angyal vadász, az nem csap üldözést ennyi egyszerű ember előtt. És előbb leszáll, mint mi vagy nem veszi észre mikor mi elhagyjuk a kabint.
- Jó napot! A jegyeiket hölgyem és uram. - lépett oda hozzánk egy középkorú, unott képű férfi, ellenőr ruhában.
- Ang? - szólt Harry rám, mire észbe kapva a gondolataim közül, hogy mennyire arrogáns kisugárzása van az illetőnek, oda nyújtottam felé jegyemet.
- Köszönöm, további jó utazást! - eresztette felénk a gépies szöveget, majd tovább is haladt.
- Minden rendben? - kérdezte fülemhez hajolva, mire beleborzongtam a fuvallatba.
- P-persze. Csak félek. - suttogtam, mire átölelt kezeivel. A vonat hirtelen megindult, és a táj, mintha lábra kélt volna, haladt mellettünk.
- Megvédelek, bármi lesz is! Szeretlek, ugye tudod? - mormogta a fülembe, mire, lehunytam szemeim.
Próbáltam mindent kizárni rajta kívül. Az aggodalmat generáló gondolatokat, a tényt, hogy épp kockáztatunk és hogy egy olyan helyre tartunk mely annyi vegyes érzelemmel teli, hogy hiába vannak jó élményeim is onnan, lehet most kerülném. Nyugalomra van szükségem, nem rettegésre. De már nem mondhatom vissza, és le sem szeretném a göndör hercegem sosem tapasztalt lelkesedését törni.
Harry lassan csókolgatta, először az arcom, majd a nyakam, és haladt kínzó érintésekkel a pólóm által látszani engedett fedetlen bőrömön. Közben teljesen felém fordult, és egyik karjával átkarolt. Hirtelen elvált tőlem, és a közünk lévő karfát felhajtva, még közelebb jött. Ajkaimra egy puszit nyomott, majd az alsót fogai közé véve kissé megszívta, és pár másodperc elteltével ismét megszakadt közöttünk az érintés, de éppen annyira, hogy pár milliméter, és újra egyek lennénk. Előre hajoltam, de erre ő hátrébb. Ismét megpróbáltam megcsókolni, de kitért alóla.
- Szóval így? - kérdeztem , felkuncogva, mire gödröcskéivel arcán, sunyin elmosolyodott.
De hamar megadta magát, és ajkaimra próbált tapadni, de ekkor én mentem bele a játékba. Huncut görbülettel arcomon húzódtam el, mire felmordulva jelezte, hogy tudja mire megy ki az egész.
- Na meg állj csak! - fogta meg kezeim, és maga köré tette, majd maga felé húzott. Játékosan ellenkeztem, de erősebb volt, így hagytam, hogy pillangó puszikkal lepjen el arcomon.
- Elnézést! - hallottunk meg egy türelmetlen hangot az ülések mellől, mire szétrebbentünk. - Szabadok ezek a helyek? - kérdezte meg egy idős hölgy, kinek arcáról meglátva rémült tekintetünk, tovaszállt a bosszús arc vonás, és egy halvány mosollyal tekintett hol rám, hol Harryre.
- Persze ... - mondta kicsit lehangoltan a fiú. Csak én éreztem ki hangjából azt, hogy jobban ürülne, ha egyedül mi és a 4 üres ülés lenne itt. De nem utasíthattuk vissza a nénit.
- Gyönyörű párt alkotnak! - szólalt meg hirtelen egyfajta kínos csendet hirtelen az idős hölgy. Pirulva sütöttem le a szemem, majd megszorítottam a fiú kezét, akivel ujjaim össze voltak fonva közöttünk.
- Köszönjük! - mondtuk egyszerre, és egymásra néztünk egy halvány mosoly kíséretében.
- Szerintem hosszú, közös jövő áll maguk előtt! Jó látni még fiatalokat, akik között a romantika nem veszett ki! Tudják az unokáim nem ilyen szerencsések.- sóhajtott fel - Esmeralda és Kevin épp most vállnak... - kezdett bele egy hosszú monológba. Párommal pedig egyre gondolva össze néztünk. Hosszú út lesz, az biztos.
A néni elmesélte a családfáját, és az ő történetét. És amilyen unalmasnak indult a rege, annyira örültem, hogy kifogtuk végül a hölgyet. A dédpapája mikor kicsi volt, rengeteget mesélt neki az angyalokról, és hogy látott sokat. Persze az idős hölgy úgy mesélte, mintha egy Andersen mesét mondana, de mi össze-össze pillantva Harryvek tudtuk már is az igazat. Nansy- tudtuk meg a nevét - dédpapája Pártoló volt. Segítette az angyalok sorsát, méghozzá nem is akárhogy. Rengeteg szöktetésen vett részt, és sok élelmiszert vitt le az akkor "alvilágnak" nevezett csatorna rendszerekbe, ahol élt a nemzetségem akkoriban. És egy megható történetet is hallottunk, mikor is bele szeretett az akkor ugyan annyi éves fiú, mint mi egy fiatal lányba, aki nagyon szép volt.
- Gyönyörű nagy és zöld szemei voltak, mint neked fiam, és olyan gyönyörű volt, mint te drágaságom! Csak épp a haja tündökölt úgy, mint a tűz. - erre felkuncogtunk a göndörkével - hHatalmas fekete szárnyai voltak, és el akarta szöktetni. Elfogták, és minden este börtöne rácsos ablakánál beszélgettek. Szöktetése éjjelén azonban lebuktak, és menekülésük közben az angyallány megsérült. Azt mondta hogy meneküljön, mert van esélye így túlélni, őt hagyja itt. A dédpapám pedig nagy szívfájdalommal hagyta ott egy búcsú csókkal, és egy emlékként szerzett fekete tollal. Azóta a toll már állítása szerint elveszett, bár mikor temették őt, még kiskoromban, láttam hogy egy hosszúkás fadobozt raktak be mellé, amiről senki sem tudta mi van benne. Sokáig hittem , hogy abban van a toll. De persze rá jöttem, ez csak egy mese volt a sok közül. - sóhajtott fel, a történet végére érve.
- Ez nagyon szomorú történet. - mondtam meghatódva, és hercegem kezét közelebb húztam. Eszembe juttatta, hogy nekünk is lehet hasonlóan tragikus sorsunk. Már egyszer majdnem megtörtént, alig pár napja. De egy angyal élete ezen a zord földön más nem lehet...
- Megkérdezhetem, ti hová mentek? - érdeklődött kedvesen a néni,mire össze nézve tanakodtunk pár pillanatig, majd végül Harry válaszolt.
- Made Shirebe. Csak pár napra, kikapcsolódni. - közölte, mire nyugtalanul fészkelődött.
- Ó, és mi járatban arra? Nincs nagyon ott semmi, vagy senki.
- P-pont ezért. Nagyon nyugodt. - mondtam halkan, mire átjárt engem is egyfajta érzés. Nem hagyott nyugodni egy gondolat, hogy veszélyes lehet ilyent mondani.
- Hát, én a következő városban leszállok. - mondta lehangoltan, mire halkan fellélegeztünk a fiúval. Nem vette észre szerencsére a hölgy.
Nem is telt bele sok percbe, már is megállt a jármű, és a hölgy el is tűnt hamar. Még láttuk, ahogy megállt, és pont minket figyelt az ablak másik oldaláról, ahogy a vonat indult tova.
- Nekem nagyon rossz érzésem volt a néni felől ... - mondta bizonytalanul a fiú mellettem.
- Nekem is... Attól tartok hibáztunk... - sóhajtottam fel, és a sebesen mozgó tájat figyeltem közben.
- Remélem nem. - morogta, majd nyakamba csókolt.
A vonat a mi állomásunkon megállva hangos nyikorgással ébresztett fel. Észre sem vettem, mikor szundítottam el, de úgy nézem Harry is elaludt a vállamra dőlve. Még jó, hogy felébredtem.
- Ébredj Harry! - ráztam meg finoman, mire horkanva nyitotta ki szemeit. - Itt vagyunk! - sóhajtottam fel, majd felállva megmozgattam tagjaim.
A rutin mozdulatsor legvégén alig tudtam megfékezni szárnyaim, hisz azok is ennyi egy helyben való üléstől elfáradnak, hiába vannak össze csukva. De meg kellett állnom, hisz emberek között voltunk, és ki tudja, talán még Vadász is akadt közöttük.
Gyorsan leszálltunk a vonatról, majd bőröndökkel kezünkben megindultunk a városba.
Érzelmek milliói záporoztak bennem, ahogy haladtunk az ismerős utcákon, és kitaposott ösvényeken. Annyi emlék öntötte el agyam, hogy nem tudtam megállni könnyeim kibuggyanását. Hangosan felszipogtam párat, és letettem a bőröndöt az útra. Harry azonnal megállt, és ölelésbe vont. Pontosan tudta és értette miért vagyok ilyen. Már vele is megtörtént hasonló, bár nagyon pici volt még, és annyi év után találta meg családját.
- Shhh. Angel, minden rendben. Ha akarod akkor azonnal haza megyünk! Veszünk jegyet és már is utazunk vissza! - mondta halkan, mire megráztam a fejem.
- Nem! Itt szeretnék azt hiszem maradni. Muszáj... Annyira hiányzott... - töröltem le egy utolsó könnyet szememből, és felvettem az cuccokat a földről.
Nem kellett túl sokat gyalogolni a Gregory-házhoz, hisz sokkal közelebb van a vonatmegállóhoz, mint a város közepéhez. Furcsa érzések tomboltak továbbra is mellkasomban, és felrémlettek a képek, melyek itt zajlottak. Az esős nap, mikor az első csókunk elcsattant. Azon a napon minden megváltozott. Anyám elárult- szerintem már akkor - és valaki olyanban kezdtem megbízni, aki mostanra az életemmé vált.
A macskakővel kirakott útszakasz most erősen gazzal benőtt, de még jól járható volt. Nem sokat változott, talán csak a sövények burjánztak el kissé, és a fű volt nyíratlan. Még csak gazok sem bukkantak fel túlnyomó többségben.
Harry a kulcsaival vacakolva próbálta az ajtót kinyitni, és mikor sikerült, egyből benyitotta az ajtót. Állott levegő volt bent, bár ez érthető, mert több mint egy éve nem volt nyitva ablak vagy ajtó itt. Mindent por lepett, és az élettelen környezet is tanúsította, hogy nem volt egy kósza lélek sem itt az eltűnésünk óta. De furcsa melegség járta még is át lelkem, ahogy felrémlettek azok az akkor még meggondolatlan tettek, amiket akkor csináltam, mikor tudatlan voltam. Rágódtam, vajon jó ötlet volt e elvállalni az idegen körbe vezetését, vagy hogy biztonságos el itt maradni. Most már tudom, életem legjobb eseményei voltak.
- Harry, kérlek menjünk el a városban körül nézni! - csillant fel tekintetem, ahogy azon gondolkodtam, hol szeretnék újra járni.
- Most, azonnal? - kérdezte meglepve a hirtelen hangulat változásomból kifolyólag.
- Nem muszáj, de mindenképpen szeretném! - ujjongtam és össze csaptam a tenyereim a feltörő ötletgejzírtől.
Megrázva fejét kuncogott fel, majd átölelt és arcomra nyomott egy hosszú csókot.
- De rég láttalak ennyire felszabadultnak! - zúgta fülembe, és széles mosolyra húzta száját. - Hiányzott már ez az oldalad! Talán nem láttalak ilyennek mióta... - levitte a hangját, mert félt hogy elrontja a kedvem, de le se lehetne most lőni.
- ...nem jártam itt. De most bepótolom! - mondtam lelkesen, majd a fürdőszobába indultam.
- Hova-hova? - kérdezte, majd azonnal követett.
- Keresek rongyokat, meg törlőket, mert nem vagyok hajlandó porban eltölteni napokat! - közöltem, majd berontottam a fürdőszobába.
Mindennek neki álltunk, hogy felfrissítsük, és mire észbe kaptam, már is késő délután volt. El is felejtettem, ez a ház mekkora egy hodály... Csak a főbb szobákat portalanítottuk, ott is csak nagyjából. A hálót, a fürdőt a konyhát és a nappalit. Többre se idő se energia sincsen. Az átfogó takarításhoz legalább kéne egy hét, vagy több is.
- Vissza jövünk még ide? Este repülni is lehet, gyorsabb , veszélymenetesebb és olcsó! Pontosabban ingyen van. - kérdeztem, kicsit pihegve, ahogy eldobtam a kezemből a rongyot.
- Ha akarsz! Látom feldob, hogy itt vagy! Féltem szomorú leszel, és mikor az utcán feljött belőled azonnal menni akartam én is. De látom az eredeti tervem jól sült el! Szinte virítasz! - nevetett fel a végén, mire oda bújtam hozzá.
- Fáradt vagy?- kérdeztem, és egy kósza fehér pehelytollal megcsikiztem az arcát és az előhívott gödröcskéket.
- Nem! - közölte, majd rám nézett. - Menni akarsz? - pillantott szemeimbe, mire bólintottam.
- És éhes is vagyok. - fogtam meg a hasam, de aztán felpillantottam. - Nem tudok boltba menni... - sóhajtottam fel.
- Miért nem?
- Engem felismernek itt... Így is attól félek, az utcán az ismerősök megrohamoznak. És még csak azt sem tudom hogy mit mondjak. Nem tudom hogy anyámék itt vannak e, mert ha igen, azonnal mennünk kell. - kezdtek feltörni belőlem az eddigi aggodalmak, és már is lelohadt a kedvem. Sőt, eléggé rettegővé is vált , ahogyan egyre több ehhez hasonló képzelődés árasztotta el elmém.
- Akkor majd én veszek, te addig megvársz. És nem megyünk olyan helyekre. Kész. - adott egyenes választ minden kételyemre, mire megnyugodtam csöppet.
- Oké, remélem... - mondtam, majd össze szedtem a cuccaim, és indultunk is.
Verőfényes napsütésre ébredtem .Gyönyörű fénynyaláb árasztotta el a szobát, élettelivé és széppé téve azt. Az ablak nyitva volt, és a délelőtti levegő kellemes illatokat hozott be odakintről. A nyíló nyári rózsák csak úgy ontották magukból az erős, de még is kellemes illatukat. És a levegő ezerszer frissebb volt, mint a londoni szmog által teremtett fullasztó légkör.
Azonban más illat is kezdett terjengeni a szobában, egyre erősebben. Sülő hagyma és szalonna keveredett a levegővel, és akaratlanul is megkordult a hasam. Akkor realizáltam, Harry nincs mellettem.
Kikászálódtam az ágyból , és megnyújtóztattam minden izmom, és szárnyaim. Furcsa volt hogy nem fekete pihék estek ki belőle, hanem a fényben csak úgy sziporkázó, hófehér tollak. El képzelni sem tudom hogy hogy történhetett.
Eszembe jutott az, hogy Felicity mit mondott , hogy valami Lucius az apám meg egy Lilly nevű hölgy az anyám. Nem értem miért mondta, mikor nekem itt vannak Made Shirebe a szüleim, itt születtem, és nevelkedtem addig a szörnyű pillanatig.
De egy biztos, valami párhuzam van közöttem és az álom béli baba között. És a szárnyai fehérek voltak mint most nekem. Éreztem amit ő, és úgy hallottam, mintha az ő szögéből jöttek volna a szavak. Lehetséges igazat mondott Felicity? Bár nem hinném, hisz minden szavát manipulációra és hazugságokra fecsérli. Azaz, már csak fecsérelte. Tőle legalább nem kell rettegnem.
Lecammogtam az emeletről halkan a földszintre ahonnan dudorászás és egyre erősödő illatok szabadultak fel. Már a serpenyőben sercegő ételeket is hallottam, és a tipikus szalonnás tojás illatát azonosítottam a levegőben. Megint kordult a gyomrom.
Benéztem a konyhába, ahol a göndörke egy szál melegítőbe, meztelen felsőtesttel sütögeti a valószínűleg reggelinek szánt ételt.
- De jó az illata! - mondtam, mire ugrott egyet, és a fakanál majdnem kiesett a kezéből.
- Ne közlekedj ilyen halkan! A szívbajt hoztad rám! - mondta, de azonnal meglágyult tekintete, ahogy rám nézett. - Meg akartalak lepni... - sóhajtott fel, ahogy az előre kikészített tányérra halmozta az ételt. Majd a tálcára helyezte ahol egy pici vázban friss rózsa volt, mellette szalvéta, evő eszköz, pékáruk és egy pohár tea.
- Ó, akkor vissza megyek gyorsan , és úgy teszek, mintha aludnék! Ne haragudj! - mondtam hangosan, és választ nem várva rohantam az emeletre.
Még hallottam ahogy mondott valamit utánam, majd nevetett, de én egy mozdulattal a takaró alatt voltam. Úgy éreztem vissza tért belém a játék, amiről azt hittem réges-rég kihalt belőlem. De most feltámadva késztet bohókás dolgokra.
Hallottam, ahogy az ajtó nyílik majd csukódik, és a lépteket, meg a tálcán rázkódó evőeszközöket. Majd az éjjeli szekrényemen landoltak finoman.
- Öm... szóval. Angel, ébresztő? - kérdezte Harry, mire felkuncogtam. Próbált szerephez hű lenni.
- Mhh, még 5 perc! - mondtam, és álmos nyöszörgést próbáltam imitálni, kevés sikerrel.
Lehúzta rólam a takarót a fiú, mire én elfojtott vigyorral néztem rá, majd a tálcán lévő gőzölgő finomságra.
- Jaaaj Harrym ez az enyém? Nem kellett volna! - mondtam, mire pár másodpercen belül felnevettünk mindketten. Megöleltem és csókot leheltem ajkaira. - Nagyon köszi, még ha így is sült el.
Nevetgélve fogyasztottam el a reggelit, megkínálva Őt is, de nem kért, arra hivatkozva hogy evett már.
A reggel vidáman telt, és felettébb boldogan. Ennyire gondtalan nem voltam még már szó szerint egy éve, azaz több is mint egy.
A városba készültünk most is, mert tegnap úgy döntöttünk, hogy csak a bolt felé megyünk el. Ma viszont elcsatangolunk a tóig is. Meg akartam mutatni neki a rejtett házikót, ami a tó mellett van egy öreg ház tetején. Mi fedeztük fel még Ginával, Zackel és Benjivel nagyon kis korunkban, majd mikor nagyobbak lettünk együtt felújítva egy takaros kis helyet varázsoltunk magunknak. Fürdőruhát is vittünk, hátha kedvünk támad úszni egyet a hűs vízben. Hisz nyár van, miért ne?
Kéz a kézben indultunk el a város szíve felé. Kis aggodalom töltötte el lelkem, ahogy egyre forgalmasabb helyekre érünk be. Bár vasárnap lévén az utcák még kihaltabbak szoktak lenni, mint amúgy, azért van kockázat, hogy felismernek. Elhaladtunk a régi gimnáziumom mellett. Elképzeltem, ahogy a maroknyi diákseregen végig suhan a hír hogy nyomtalanul eltűntem , és talán az is felütötte a fejét a hírben, hogy a titokzatos valakivel aki a Gregory-házban szállt meg pár héttel ezelőtt az eltűnésig. Ki tudja, ismerem a pletykálkodó lányokat, nagy kitalált körítéssel mondanak el dolgokat fűnek-fának...Nem bírtam a feltörő emlékeknek parancsolni, és kértem Harryt, menjünk, mielőtt elő bukkannak könny formájában.
Pár perces séta után a város szívébe értünk, pontosan egy hatalmas esemény helyszínére. A tér közepén ott állt rendíthetetlenül az ódon pavilon, mely csak annyit változott, hogy a gerendái még kopottabbak lettek, és réz teteje jobban rozsdás volt. Egymásra nézve egyet gondoltunk. Mindkettőnknek a hatalmas vihar, és az alatta történő események jártak a fejében. Lassan, szinte félve menünk oda, és megálltunk a közepén.
- Itt indult minden... - sóhajtottam fel, ahogy egy korláthoz érve megsimítottam azt.
Harry csak mögém lépett, és megfordított.
- Gyártsunk új emlékeket! - morogta egy mosoly keretében, majd ajkait számra tapasztotta. Lassú keringőt táncoltak egymással nyelveink, felidézve minden pillanatát a testvér csóknak, mely itt történt.
Rémlett, ahogy a mostani verőfényes napsütés helyett fekete fellegek borították az eget, és az idő zord és hideg volt. Elázott ruháink teljesen ránk tapadtak, viszont érintéseink úgy fűtöttek minket mint télen egy régi kandalló. De a ropogó tűz hangját a sóhajok, és morgások váltották fel, melyet a szenvedély okozott.
Emlékeztem, annak nagyon rossz vége lett. Peregtek az képek, mint egy filmkocka, és mikor az elszakadáshoz értem fejemben, tényleg megszólalt valaki mögöttünk.
- ANGEL?!?! - kiáltotta valaki, és futás lépteinek zaját hallottam.
Megszakadt ismét a csók. Ismét valaki ismeretlen miatt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése