Heyho! Itt is az új fejezet, és igazából ez tudom hogy pofátlanság, de mivel félig az én blogom az egyik a másik meg a legjobb barátnőim közül az egyiké,(és mivel megtehetem ;) ) így ezért hirdetnék 2 blogot, melyet a legjobb barátnőim írnak, illetve írunk :D nos, az első, a The double troube , mely 1d-s, és Niallös. (ennek vagyok a féltulaja) Az érdekessége, hogy ez tulajdonképpen egy diall fanfic, de nem kell túl gondolni a dolgokat, nem vagyok shipper, ez igazság szerint onnan jött, hogy hülyültünk. És egyszer csak addig fajult a hülyülés, hogy megvalósult. A másik pedig a Mikor az első hó leesik! , melyről csak annyit hogy nem egy fanfic, de nagyon jónak ígérkezik. (megsúgom, én is olvasom :D ) Most indult, ezért nincs sok fejezet még, de én úgy látom nagyon is jó lesz! :D
Utóirat: Meg kellett törnöm a fejezetet, mert hosszabb lett volna a +18-asnál is!
Jó olvasást babycakes <3
/Angel szemszöge/
Szinte remegtek a szárnyaim, és nem csak a hajnal és a frissen esett eső egyvelege miatt. Feszültségem oly mértékben eluralkodott rajtam, hogy legszívesebben csak feküdtem volna egy vastag és mindent elfedő takaró alatt, és örökké az álmok világában keresném a békét.
Harry és Sebastian a helyükre mentek, az Angyalváros kapuitól egy messzebbre eső ponton. Minket előtte pedig egy vaskos fa mögé, jóval messzebb helyezett el. Nem igazán értettem a helyzetet, miért kell ennyire távol lenni, mikor mi vagyunk tulajdonképpen a segítők, ha valami ziccer támad.
A sápadt és szürke fény még csak derengett, és ha még ki is láttam volna a harmatos levelek és ágak közül, akkor sem mentem volna vele sokra, hisz Rájuk nem láttam így sem. Csak halk suhogás szerű szavak mosódtak el idáig. Nem tudtam belőlük semmit sem kivenni.
Zoe ideges és meggyötört arcára néztem, és láttam a fáradtság és kimerültség ráncait halványan húzódni szemei alatt. Pontosan ilyenek szoktak leni Harrynek is, mikor tudtam hogy... vadászatról jött.
Össze akadt a szemünk, és össze csengtek tekinteteink. Mindkettőnkben egy rosszalló érzés motoszkált, és nem hagyott nyugodni. Úgy érzem a lábaimra lassan nem terjed ki az akaraterőm, mely irányítja őket, mert úgy érzem, mindjárt felpattanok, és közelebb osonok a történésekhez.
Megértem Sebastiant és Harryt hogy védeni akarnak minket, de azt nem tudom, hogy miért ennyire. Ha megtámadnak menne a védekezés, ha kell komolyabb sebeket is ejtek, vagy a más bajban van, el is intézem a vadászt.
- Zoe, mi a terve Sebastiennek? Még mindig nem tudom. - suttogtam, bár teljesen feleslegesnek éreztem, mert úgy se hallana senki.
- Oh, igen! Mivel Harry egy olyan személy, aki nem angyal, ismeri a Vadászok taktikáit, így ő lesz a "követ". Ő fog tárgyalni, majd megölik a rejtőzködőket, végül a Vadászok követeit. - közölte hasonló hangerősségel, mit ahogy az én kérdésem is elhangzott.
Kikerekedtek szemeim, és megfeszültek izmaim. Szinte robbanni készültem ki az odvas fa mögül, mely a park keleti részének legeldugottabb helyén van.
- Micsoda? Ti eszeteknél vagytok? - sipítottam fel, jóval hangosabban, mint ahogy szántam. De nem számított. - Tisztában vagy vele, ez mekkora kockázat? Főleg Harrynek? Hisz Felicity biztosan árulónak tartja!- fogtam meg a vállát, és megráztam idegességből Zoe vállát, aki megszeppenten pislogott le rám. Most vettem észre, hogy milyen magas is. Tényleg ikrek Harryvel...- Zoe! Oda kell mennünk, a halálba rohannak! Meg kel menteni őket! Meg fognak halni! - szinte sírógörcs tört rám a feszültség kiváltotta hisztitől. A gyomrom egy kemény és feszült csomóvá rándult, mely görcsösen feszítette belülről magát kifelé.
- Nyugodj meg. Maximum 4-5 Vadász lesz ott. Jelentések is jöttek idő közbe, mikor.. szóval nem voltál magadnál, és azt mondták ennyit láttak a parkban és a körül ténferegni. Semmi ok az aggoda... - mondta volna, de egy eget rengető kiáltás, megtörte a nyugodt madárcsicsergés, a falevelek susogása és az idegesség furcsa egyvelegét a levegőben.
- ANGEL! - kiáltotta Harry, de hangja olyan volt, mintha a túlvilágról süvített volna. Furcsa volt, se nem segítség kérő, se nem jó híreket hozó. Mintha azt akarná közölni, meneküljek. Olyan volt, mintha egy szellem jósolt volna bajt... Szörnyűséget.
Szívem zakatolni kezdett, szárnyaim kipattantak, és rángatóztak, ahogy ösztöneim azt súgták, a levegőbe emelkedve suhanjak hozzá, és mentsem meg. De azt sem tudtam egyáltalán ez mint jelent. Zoe úgy nézett rám, mint aki nem tudja hol van. Arca értetlen volt, és látszott, szemei előtt valami olyasmit vezet le, hogy ez nem volt a terveben. Egymásra néztünk, és kieresztett fekete tollkolosszusaink csak egymás buzdították az indulásra. Majd ismét megzendült az erdő.
- ZOE! - Sebastian hangja kísértetiesen hasonlított Harryéhez. Mintha az egyszerű szavakkal üzenni is próbálnának. De ezt már nem tudtunk gondolatban végig vezetni.
Kirobbanva a széles, és öreg fa biztonságából, a levegőt átsuhanva, másodpercek alatt a hang forrásához értünk. A park keleti csücskében fekvő tisztásra, mely üresen tátongott előttünk. Fülem hegyeztem, valamiféle nesz után, de csak az apró állatok mocorogtak itt-ott. Ők is furcsán hallgatagak voltak. A madárcsicsergés már csak a messzebbi fákról volt hallható. Valami azt súgta, a biztonságosabb távolságról.
"Miért nincs itt senki?" - tettem fel magamba a kérdést, és hangosan is kérdeztem volna, ha egy nyílvessző hangja nem éri el fülem, és közvetlen mellettem nem repül el, majd a szemközti fába fúródva megáll.
Egy pillanatra néztünk egymásra, majd reppentünk is volna a magasba, de egy hang megállította még a gondolat menetünk is.
- Két választásotok van, szerencsétlenek! Vagy leálltok velünk alkut kötni, és talán megússzátok Ezekkel a következő találkozásotokig egy Vadásszal.. ami nem tudjuk mikor lesz, vagy leszek oly hülyék, és menekültök. Azon esetben ... Forduljatok meg! - mondta a túlságosan is ismert hang, melytől a gyűlölet áramként járkál ereimben, és meg-meg rándítota izmaim.
Ökölbe szorított ujjaimtól már tenyerem véres kezd lenni, de nem érdekelnek az ujjaimon végig szánkázó vércseppek. Csak is a utálatos Vadászlányra tudok fókuszálni, ahogy a fák sötét árnyékából előlép,és már is 2-2 Vadász sziluettje, a két fiúval körberajzolódik.
Harry arca nem makulátlan, homlokán egy seb húzódott mely vérpatakot ontott magából. Pólójának nyakánál pedig egy vörös sáv húzódik, mely arra utal, valaki ott rántotta meg. Sebastian arcán pedig egy sötét folt éktelenkedik, közvetlen a szeme alatt, ami egy ütés nyoma és horzsolások kezein. Nem hiszem el, hogy 10 perc alatt ennyi minden történt és mi nem hallottuk belőle semmit sem.
- Szóval? A menekülés hiába való, mert akkor ti is meghaltok, méghozzá közvetlen az után, hogy végig nézitek Ezeknek a halálát. - intett fejével a két fogoly irányába, majd gonosz vigyorral , még csak leplezni se próbálva az önhitt érzést, hogy Ő a játék mester.
- Egy mocskos és undorító lény vagy Felicity. Még csak állatnak sem tudlak nevezni, mert azok közé sorolható sem vagy! Egy beteges gyilkos! Utállak, sőt gyűlöllek! - köptem felé szavaim, és vicsorgattam a fogaim. Úgy néztem ki mint egy másodperceken belül támadó farkas, de úgy is éreztem magam. Nem kellett sok, hogy torkának ugorjak, és ütőerébe ,mártsam rejtett tőrömet.
- És aztán? Bármit mondhatsz, azon egy fikarcnyi tény közlése sem változtat, hogy nálam van minden ütőkártya. - felnevetett, és lépkedni kezdett felém. - Csak egy apró dolgot jegyezz meg te nyomorult. - jött egyre csak közelebb és közelebb. Majd megállt előttem, és mintha csak meg akarna csókolni, közel hajolt hozzám. - Én mindent megszerzek amit akarok. Bármi áron! - közölte, majd intett egyet a jobb kezével, és a háta mögött 2 gorilla mozogni kezdett, és Harry hatalmasat kapott a gyomrába. - És most jön a legjobb része! - kiáltott fel, és folyatta is volna, ha Zoe nem kezd el teljes erőből felé közeledni. Kését elő kapja és rá akar ugrani Felicityre, de hangos dörrenés hallatszik, és a lány a földön terült ki. Még csak nem is nyögött.
- ZOEEE! NEEE! - üvöltött fel Sebastian, és egy könny aláhullott megfáradt szemeiből. Fájdalmasan vett egy remegő levegőt, és rángatózni kezdett.
- C-c-c! - billentette jobbra balra mutató ujjá , miközben csettegett nyelvével a Vadászlány, és gúnyos nevetésben tört ki, ahogy Seb felé fordítva a fejét és nézte fájdalmas vonaglását, ahogy élő béklyói nem eresztik, csak még jobban szorításuk alá vonják.
Szemeim homályosabbak lettek Zoe testére pillantva, mellkasa alig, de emelkedett. Még élt.
- Sebastian, Sebastian! Te sosem tanulsz a hibáidból? Pedig rengeteget elkövettél ám! Például a cselszövésed! Mit hittél? Szövetkezhetsz velem? VELEM? De tudod mit? Inkább ne én mondjam el, mond el te, ha már itt vagyunk! - hangja már-már kicsattanó örömökben úszkált. Mintha csak arról mesélne, milyen jól zajlott le a kishúga szülinapi bulija múlt szombaton.
Semmit sem érettem. Megráztam fejem, és Sebastian engem kerülő tekintetét próbáltam elkapni. Egy pillanatra sikerült, ekkor valami sajnálatot és megbánást olvastam ki rajta. Harry arcára néztem, aki fájdalmai közepette egy hitetlen tekintetet tapasztott Az Angyalfiú felé. Ő sem értette.
- Mi? - csak ennyit tudtam kinyögni. Letaglózva álltam ott, és bámultam az embereket , azaz Vadászokat és Angyalokat, mintha csak kívül álló lennék. Elmosódottak a hangok, és zúgott minden. Mintha víz alól hallanám, és mintha ugyan onnan nézném.
- Oh, igen! Az ártatlan és mindenkit szerető Seb! Vagy neeem? Mik ki nem derülnek! Na had halljuk! Addig nem megyünk sehová! Tik-tak! A nap felkel! - ütött 2 ujjal a nemlétező órájára a csuklóján, és egy sürgető pillantást vetett szórakozottan a fiúra.
- Mi vagy te, vámpír? - szólalt meg rekedtes és eléggé fájdalmakat tükröző hangon Harry, és minden gúny lesütött róla. Egy pillanatra valamiféle sérelem futott át Felicity arcán , majd kisimult, érzelmet nem tükröző arccal intett még egyet, és Harry felé tornyosult az ővele "foglalkozó" gorillák közól az egyik.
- Még egy ilyen, és ígérem, hogy szívószállal fogod legjobb esetben is enni az ebédet egy tolószékből! - sziszegte a fogai között.
Furcsa volt a lány. A mi ócsároló szavaink faviccenként peregnek le róla, de a fiú egy szava hatalmas türelmetlenséget és ekkora indulatot váltott ki belőle.
" Lehet ezt ki tudnám használni... " - mondtam magamban, egy megjegyzésként, majd Harry felé néztem, azt sugallva, mondjon még egy kevésbé sértőt.
- Pedig ez az igaz, nem értem miért érdekel annyit ez a kibaszott napkelte. És? - mondta, mire Felicity minden figyelme Rá szegeződött. Közbez bal kezével megint intett, de máshogyan mint az előbb, és az árnyéból Vadászok sziluettjének gyűrűje rajzolódott ki a tisztás peremén. Harry egy futó pillantást, egy egy mosolyt küldött felém. Szívemig hatolt, ahogy láttam benne, egy búcsút is. Mintha Zoe tőrje az én szívembe fúródott volna. - Vagy talán haza akarsz menni, Édesem? - közölte, és az utolsó szót olyan hanglejtéssel mondta, mint egy nyálas pár tagjai egymásnak. Ezzel utalt a közös életükre, mikor nem tudva egymásról, szenvedtünk a másik hiányában.
A lány, valósággal egy szempillantás alatt változott egy rossz rajzfilm gonoszának paródiájává. Kezei közölbe szorulva feszültek mellette, kicsit előre dőlt, és szemei talán egyet-kettőt rándultak is. Szinte látni lehetett a vonalat, ahogy fejét önti el a vörösség, és füleiből gőz szökik kifelé. Harry ismét rám nézett, és én ingattam a fejem, de vissza fordult felé, és folytatta - Egyébként, hiányoztam otthonról? Mert sokkal jobban elszórakoztam magammal, mint ahogy te csináltad! - köpte oda, és felém nézett látványosan, majd széles vigyorba húzta a száját.
A lány üvöltött, és kezével jelet adott. Én megindultam, és a levegőbe emelkedve, a tőröm előkapva ugrottam rá. majdnem kulcscsontja felé tudtam mélyeszteni késem, de megragadtak hátulról, és kezeim hátra szorítva hurcoltak jóval messzebb késemtől, és Felicitytől. Bal vállam hatalmasat reccsent, mire üvöltöttem. Kiugrott a helyéből.
- ÁÁÁ! - könyeim elő szöktek, de nem hullottak le. Már éreztem rengetegszer ilyen vagy ennél nagyobb fájdalmat. Egyedül azt nem tudtam elviselni, aminek szemtanúja voltam.
Harryt ott rúgták és ütötték, ahol érték. Most láttam, kezeit nem tartotta az őr, hanem csak az összekötött kötelet, mely lába köré is szoros csomóba tekeredett. Az avarba feküdt, és minden elérhető pontját rúgták és ütötték. Ő hangtalanul tűrte, ajkait össze szorítva, szemeim rajtam tartva. Mintha csak azt akarta volna mondani, nem érzi, és mindjárt vége. Tudom , hogy ezt mondaná, nem akarja hogy aggódjak érte.
- Szánalmasak vagytok mind ketten! Kezdjük veled! - mutatott felém, és rohanó léptekkel közeledett, majd mellcsontomra bökött. - Te! Igen te! Neked már a puszta létezésed egy csőd! Szívás! Érted? Neked élni sem szabadna! Megszöktettek a TFW bázisáról! Igen, tudom hogy tudod, mert hallottam, mikor hallucináltál, és Lucius nevét motyogtad! Ott voltam néha éjjelenként az ágyadnál,mert tudom hogy megérzel dolgokat előre. És mikor a legőszintébb az ember? Tudatán kívül! - nevetett fel őrülten, majd folytatta. - Te egy torz szülött vagy, tudd meg! És mindenki körbe rajong? Miért? Lucius Willis is mániákusan keres, de nyugi, nem sokáig! Te biztosan végig nézed a többi kis szerencsétlen barátod halálát, meg a szerelmedét is! Igaz Harry? - mondta fennhangon, mire kerek szemekkel nézem a zöldszeműre, kinek kínzása abba maradt, és szájába egy rongy került.
A földön feküdt véresen. Eszembe jutott az illúzió, melyet láttam. Csak ott nem volt megkötözve. De még a vérfoltok is ugyan ott vannak.
Sebastian csak nézett, és arca komoly volt. Olyan, akit nem leptem meg, tudta... De furcsa volt valami más vívódás játszódott vonásain, és levezette tekintetét, mintha el akarna bújni épp... Előlem.
- Tudod kicsoda Lucius Willis? - kérdezte, majd arcom satuba szorította hosszúkás ujjai között, és tekintetem az övébe emelte.
- Nem! - válaszoltam, már amennyire tudtam.
- Oh, nem esett le, te szerencsétlen? Egyébként is, legalább annyi esze lehetett volna a nevelő szüleidnek, hogy a vezeték neved megváltoztatják... Cöh, szánalmas egy bagázs! - köpte a szavakat, mire nem tudtam még csak levegőt sem venni.
- Miről hadoválsz? - kérdeztem, de egy belső hang, méghozzá Harry mély, és zúgó hangján megszólalt a fejemben. Egyszer mondott nekem valamit Felicityről.
"Úgy manipulálja az ebereket, mintha egy marionett bábuval játszadozna. Sokszor hazudik, és elhitet dolgokat, csak hogy lássa a szenvedésüket. Vigyázni kell vele, semmit nem szabad elhinni neki... Ő ilyen..."
Harryre tekintettem, és rázta a fejét, bár szinte alig mozgott. Az őrök nem foglalkoztak a már teljesen lekötözött és sebsült Vadásszal. Felicity jelezte nekik valamikor talán, miután abba hagyták az ő kínzását.
- Nem is tudtad? Harry sem mondta? Milyen kár. De össze állhatott volna az álmokból ennyi idő alatt te félkegyelmű! Figyelj, elmagyarázom! A te teljes neved Angel Willis, az ővé pedig Lucius Willis. Az álmodból az angyal, Lilly pedig szintén Willis! Na, leesett? - kezeit sürgetően legyezte a levegőben, és mintha tőlem várna egy vetélkedőben egy mindent eldöntő választ, úgy nézett rám. Nem akartam hinni a szavainak. Ott lebeg előttem Harry szavainak foszlányai, és az a tudat, hogy ő egy megbízhatatlan hazudozó, egy csaló. De mi a célja ezzel? Miét ér ha becsap? Úgy is meg öl... - Na ne már, hogy nem érted.
- Nem.. ez nem lehet. Egyszerűen nem. - suttogtam, és szemeim előtt képek jelentek meg. A kedves arcról, fiatal hölgyről, akinek a kezében a csöppség van, ahogy Angelnek szólítja, majd a férfi jön, és viszi, majd az asszony megpróbálja megmenteni a babát, de meghal, és a gonosz elviszi... Ahogy éreztem a látomás közben az érintéseket, a ruha anyagát, mely a gyermek köré volt csavarva. Sőt, még bele gondolja az anya friss, lágy édeskés parfümje is derengett és a férji arcszesze is. Lilly, Lucius és... Én?
- Te Lucius gyereke vagy, ez nyílt titok! Lilly pedig a felesége volt, egy angyal. És hogy jöttél te, hogy "különleges" lettél, bár kötve hiszem, mert amit eddig produkáltál egy huzamosabb adag LSD is tudja, hogy mikor az anyád terhes volt veled, kísérletezett rajtad Lucius. De lehet ilyen lettél volna, mert vannak hozzád hasonlók, elvileg. - hangja unott volt és monoton.
- Nem.. nem! Nekem Caren az anyám, és az apám elhagyott mikor kicsit voltam. És..
- Igen? És akkor ki támadott meg? A klónjai az "anyádnak" és "apádnak" ? Legyél már logikusabb!
- De én... - kezdtem volna, de ekkor pofon vágott.
Tenyere fájdalmasan csattant az arcomon, és helye pedig erősen égett.
- Nem érdekelsz, ha nem bírod felfogni, a te bajod, nem hazudok! - sziszegte, majd elő vett egy kést, és forgatni kezdte. - Nos, már elkanyarodtunk a témától. Ah! Meg is van! Szóval szánalom. Sebastian, nem akarsz valamit mondani? Ez szerintem Angel és Harryt is igen csak érdekelné! Kezd például a ma, vagy ha jobban tetszik tegnap éjszakai hívásodról. Mivel is kerestél engem? - mondta, mire nem tudtam felocsúdni semmiből sem. Úgy éreztem a szemeimre ólom súly nehezedik, és elájulok. Mintha hirtelen fáradtság lett volna úrrá rajtam. Kiment a lábamból az erő. Nem bírtam ezeket a tényközléseket.
Sebastian a füvet kémelte, miközben minden erőmmel rajta tartottam a szemem. Harryé pedig csukva volt, de tudtam hogy éber , mert mocorog. Mintha valamin épp dolgozna...
- Mond el, vagy bajok lesznek! Harryt csak megsimogatták, de itt verés lesz! - kuncogta, majd türelmesen nézett a farkasnak kiáltott fiúra.
- Verj meg, ölj meg! Nem érdekel! - válaszolta a fiú nyugodtan, és vett egy levegőt, várva hogy a gorillák mikor kezdik püfölni.
- Oh, ki mondta hogy téged? - nevetett fennhangon Felicity, majd közelebb lépett hozzám. Nem féltem. Sőt, szívem sem zakatolt. De hirtelen kikerekedtek szemeim, ahogy oldalamba éreztem a hűvös fémet. - Upsz! - mondta megsebzőm, majd már-már röhögött. - Ez meggyőzött.
- Ne! Seb, nem kell. - hangom nem volt erősebb egy félénk gyerekénél.
A vér szaga már körbelengte a tisztást, és a rothadó avar illatával alkotott furcsa elegyet. Harry és Sebastian szemei égettek. A göndör már alig tudott megszólalni. Csak tátogott egy ideig, de össze szadte magát.
- NE! - egyszerre szólt Seb kiáltásával hangja.
- Gyerünk Sebike! Lökjed! Vaaagy!-és kirántotta a kést belőlem, hogy újabb döféssel sújtson.
Ez úttal gyomromba szúrta, mire össze rogytam volna, ha nem tartanak szorosan a Vadászok. Sötétedni kezdett a világ, és furcsa módon a tenyeremben izzás csapott fel.
A kiabálás össze mosódott, de ekkor újabb fájdalom ért. A kés fordult a szadista keze által. Éreztem, valaminek a vége közeleg.
Utóirat: Meg kellett törnöm a fejezetet, mert hosszabb lett volna a +18-asnál is!
Jó olvasást babycakes <3
/Angel szemszöge/
Szinte remegtek a szárnyaim, és nem csak a hajnal és a frissen esett eső egyvelege miatt. Feszültségem oly mértékben eluralkodott rajtam, hogy legszívesebben csak feküdtem volna egy vastag és mindent elfedő takaró alatt, és örökké az álmok világában keresném a békét.
Harry és Sebastian a helyükre mentek, az Angyalváros kapuitól egy messzebbre eső ponton. Minket előtte pedig egy vaskos fa mögé, jóval messzebb helyezett el. Nem igazán értettem a helyzetet, miért kell ennyire távol lenni, mikor mi vagyunk tulajdonképpen a segítők, ha valami ziccer támad.
A sápadt és szürke fény még csak derengett, és ha még ki is láttam volna a harmatos levelek és ágak közül, akkor sem mentem volna vele sokra, hisz Rájuk nem láttam így sem. Csak halk suhogás szerű szavak mosódtak el idáig. Nem tudtam belőlük semmit sem kivenni.
Zoe ideges és meggyötört arcára néztem, és láttam a fáradtság és kimerültség ráncait halványan húzódni szemei alatt. Pontosan ilyenek szoktak leni Harrynek is, mikor tudtam hogy... vadászatról jött.
Össze akadt a szemünk, és össze csengtek tekinteteink. Mindkettőnkben egy rosszalló érzés motoszkált, és nem hagyott nyugodni. Úgy érzem a lábaimra lassan nem terjed ki az akaraterőm, mely irányítja őket, mert úgy érzem, mindjárt felpattanok, és közelebb osonok a történésekhez.
Megértem Sebastiant és Harryt hogy védeni akarnak minket, de azt nem tudom, hogy miért ennyire. Ha megtámadnak menne a védekezés, ha kell komolyabb sebeket is ejtek, vagy a más bajban van, el is intézem a vadászt.
- Zoe, mi a terve Sebastiennek? Még mindig nem tudom. - suttogtam, bár teljesen feleslegesnek éreztem, mert úgy se hallana senki.
- Oh, igen! Mivel Harry egy olyan személy, aki nem angyal, ismeri a Vadászok taktikáit, így ő lesz a "követ". Ő fog tárgyalni, majd megölik a rejtőzködőket, végül a Vadászok követeit. - közölte hasonló hangerősségel, mit ahogy az én kérdésem is elhangzott.
Kikerekedtek szemeim, és megfeszültek izmaim. Szinte robbanni készültem ki az odvas fa mögül, mely a park keleti részének legeldugottabb helyén van.
- Micsoda? Ti eszeteknél vagytok? - sipítottam fel, jóval hangosabban, mint ahogy szántam. De nem számított. - Tisztában vagy vele, ez mekkora kockázat? Főleg Harrynek? Hisz Felicity biztosan árulónak tartja!- fogtam meg a vállát, és megráztam idegességből Zoe vállát, aki megszeppenten pislogott le rám. Most vettem észre, hogy milyen magas is. Tényleg ikrek Harryvel...- Zoe! Oda kell mennünk, a halálba rohannak! Meg kel menteni őket! Meg fognak halni! - szinte sírógörcs tört rám a feszültség kiváltotta hisztitől. A gyomrom egy kemény és feszült csomóvá rándult, mely görcsösen feszítette belülről magát kifelé.
- Nyugodj meg. Maximum 4-5 Vadász lesz ott. Jelentések is jöttek idő közbe, mikor.. szóval nem voltál magadnál, és azt mondták ennyit láttak a parkban és a körül ténferegni. Semmi ok az aggoda... - mondta volna, de egy eget rengető kiáltás, megtörte a nyugodt madárcsicsergés, a falevelek susogása és az idegesség furcsa egyvelegét a levegőben.
- ANGEL! - kiáltotta Harry, de hangja olyan volt, mintha a túlvilágról süvített volna. Furcsa volt, se nem segítség kérő, se nem jó híreket hozó. Mintha azt akarná közölni, meneküljek. Olyan volt, mintha egy szellem jósolt volna bajt... Szörnyűséget.
Szívem zakatolni kezdett, szárnyaim kipattantak, és rángatóztak, ahogy ösztöneim azt súgták, a levegőbe emelkedve suhanjak hozzá, és mentsem meg. De azt sem tudtam egyáltalán ez mint jelent. Zoe úgy nézett rám, mint aki nem tudja hol van. Arca értetlen volt, és látszott, szemei előtt valami olyasmit vezet le, hogy ez nem volt a terveben. Egymásra néztünk, és kieresztett fekete tollkolosszusaink csak egymás buzdították az indulásra. Majd ismét megzendült az erdő.
- ZOE! - Sebastian hangja kísértetiesen hasonlított Harryéhez. Mintha az egyszerű szavakkal üzenni is próbálnának. De ezt már nem tudtunk gondolatban végig vezetni.
Kirobbanva a széles, és öreg fa biztonságából, a levegőt átsuhanva, másodpercek alatt a hang forrásához értünk. A park keleti csücskében fekvő tisztásra, mely üresen tátongott előttünk. Fülem hegyeztem, valamiféle nesz után, de csak az apró állatok mocorogtak itt-ott. Ők is furcsán hallgatagak voltak. A madárcsicsergés már csak a messzebbi fákról volt hallható. Valami azt súgta, a biztonságosabb távolságról.
"Miért nincs itt senki?" - tettem fel magamba a kérdést, és hangosan is kérdeztem volna, ha egy nyílvessző hangja nem éri el fülem, és közvetlen mellettem nem repül el, majd a szemközti fába fúródva megáll.
Egy pillanatra néztünk egymásra, majd reppentünk is volna a magasba, de egy hang megállította még a gondolat menetünk is.
- Két választásotok van, szerencsétlenek! Vagy leálltok velünk alkut kötni, és talán megússzátok Ezekkel a következő találkozásotokig egy Vadásszal.. ami nem tudjuk mikor lesz, vagy leszek oly hülyék, és menekültök. Azon esetben ... Forduljatok meg! - mondta a túlságosan is ismert hang, melytől a gyűlölet áramként járkál ereimben, és meg-meg rándítota izmaim.
Ökölbe szorított ujjaimtól már tenyerem véres kezd lenni, de nem érdekelnek az ujjaimon végig szánkázó vércseppek. Csak is a utálatos Vadászlányra tudok fókuszálni, ahogy a fák sötét árnyékából előlép,és már is 2-2 Vadász sziluettje, a két fiúval körberajzolódik.
Harry arca nem makulátlan, homlokán egy seb húzódott mely vérpatakot ontott magából. Pólójának nyakánál pedig egy vörös sáv húzódik, mely arra utal, valaki ott rántotta meg. Sebastian arcán pedig egy sötét folt éktelenkedik, közvetlen a szeme alatt, ami egy ütés nyoma és horzsolások kezein. Nem hiszem el, hogy 10 perc alatt ennyi minden történt és mi nem hallottuk belőle semmit sem.
- Szóval? A menekülés hiába való, mert akkor ti is meghaltok, méghozzá közvetlen az után, hogy végig nézitek Ezeknek a halálát. - intett fejével a két fogoly irányába, majd gonosz vigyorral , még csak leplezni se próbálva az önhitt érzést, hogy Ő a játék mester.
- Egy mocskos és undorító lény vagy Felicity. Még csak állatnak sem tudlak nevezni, mert azok közé sorolható sem vagy! Egy beteges gyilkos! Utállak, sőt gyűlöllek! - köptem felé szavaim, és vicsorgattam a fogaim. Úgy néztem ki mint egy másodperceken belül támadó farkas, de úgy is éreztem magam. Nem kellett sok, hogy torkának ugorjak, és ütőerébe ,mártsam rejtett tőrömet.
- És aztán? Bármit mondhatsz, azon egy fikarcnyi tény közlése sem változtat, hogy nálam van minden ütőkártya. - felnevetett, és lépkedni kezdett felém. - Csak egy apró dolgot jegyezz meg te nyomorult. - jött egyre csak közelebb és közelebb. Majd megállt előttem, és mintha csak meg akarna csókolni, közel hajolt hozzám. - Én mindent megszerzek amit akarok. Bármi áron! - közölte, majd intett egyet a jobb kezével, és a háta mögött 2 gorilla mozogni kezdett, és Harry hatalmasat kapott a gyomrába. - És most jön a legjobb része! - kiáltott fel, és folyatta is volna, ha Zoe nem kezd el teljes erőből felé közeledni. Kését elő kapja és rá akar ugrani Felicityre, de hangos dörrenés hallatszik, és a lány a földön terült ki. Még csak nem is nyögött.
- ZOEEE! NEEE! - üvöltött fel Sebastian, és egy könny aláhullott megfáradt szemeiből. Fájdalmasan vett egy remegő levegőt, és rángatózni kezdett.
- C-c-c! - billentette jobbra balra mutató ujjá , miközben csettegett nyelvével a Vadászlány, és gúnyos nevetésben tört ki, ahogy Seb felé fordítva a fejét és nézte fájdalmas vonaglását, ahogy élő béklyói nem eresztik, csak még jobban szorításuk alá vonják.
Szemeim homályosabbak lettek Zoe testére pillantva, mellkasa alig, de emelkedett. Még élt.
- Sebastian, Sebastian! Te sosem tanulsz a hibáidból? Pedig rengeteget elkövettél ám! Például a cselszövésed! Mit hittél? Szövetkezhetsz velem? VELEM? De tudod mit? Inkább ne én mondjam el, mond el te, ha már itt vagyunk! - hangja már-már kicsattanó örömökben úszkált. Mintha csak arról mesélne, milyen jól zajlott le a kishúga szülinapi bulija múlt szombaton.
Semmit sem érettem. Megráztam fejem, és Sebastian engem kerülő tekintetét próbáltam elkapni. Egy pillanatra sikerült, ekkor valami sajnálatot és megbánást olvastam ki rajta. Harry arcára néztem, aki fájdalmai közepette egy hitetlen tekintetet tapasztott Az Angyalfiú felé. Ő sem értette.
- Mi? - csak ennyit tudtam kinyögni. Letaglózva álltam ott, és bámultam az embereket , azaz Vadászokat és Angyalokat, mintha csak kívül álló lennék. Elmosódottak a hangok, és zúgott minden. Mintha víz alól hallanám, és mintha ugyan onnan nézném.
- Oh, igen! Az ártatlan és mindenkit szerető Seb! Vagy neeem? Mik ki nem derülnek! Na had halljuk! Addig nem megyünk sehová! Tik-tak! A nap felkel! - ütött 2 ujjal a nemlétező órájára a csuklóján, és egy sürgető pillantást vetett szórakozottan a fiúra.
- Mi vagy te, vámpír? - szólalt meg rekedtes és eléggé fájdalmakat tükröző hangon Harry, és minden gúny lesütött róla. Egy pillanatra valamiféle sérelem futott át Felicity arcán , majd kisimult, érzelmet nem tükröző arccal intett még egyet, és Harry felé tornyosult az ővele "foglalkozó" gorillák közól az egyik.
- Még egy ilyen, és ígérem, hogy szívószállal fogod legjobb esetben is enni az ebédet egy tolószékből! - sziszegte a fogai között.
Furcsa volt a lány. A mi ócsároló szavaink faviccenként peregnek le róla, de a fiú egy szava hatalmas türelmetlenséget és ekkora indulatot váltott ki belőle.
" Lehet ezt ki tudnám használni... " - mondtam magamban, egy megjegyzésként, majd Harry felé néztem, azt sugallva, mondjon még egy kevésbé sértőt.
- Pedig ez az igaz, nem értem miért érdekel annyit ez a kibaszott napkelte. És? - mondta, mire Felicity minden figyelme Rá szegeződött. Közbez bal kezével megint intett, de máshogyan mint az előbb, és az árnyéból Vadászok sziluettjének gyűrűje rajzolódott ki a tisztás peremén. Harry egy futó pillantást, egy egy mosolyt küldött felém. Szívemig hatolt, ahogy láttam benne, egy búcsút is. Mintha Zoe tőrje az én szívembe fúródott volna. - Vagy talán haza akarsz menni, Édesem? - közölte, és az utolsó szót olyan hanglejtéssel mondta, mint egy nyálas pár tagjai egymásnak. Ezzel utalt a közös életükre, mikor nem tudva egymásról, szenvedtünk a másik hiányában.
A lány, valósággal egy szempillantás alatt változott egy rossz rajzfilm gonoszának paródiájává. Kezei közölbe szorulva feszültek mellette, kicsit előre dőlt, és szemei talán egyet-kettőt rándultak is. Szinte látni lehetett a vonalat, ahogy fejét önti el a vörösség, és füleiből gőz szökik kifelé. Harry ismét rám nézett, és én ingattam a fejem, de vissza fordult felé, és folytatta - Egyébként, hiányoztam otthonról? Mert sokkal jobban elszórakoztam magammal, mint ahogy te csináltad! - köpte oda, és felém nézett látványosan, majd széles vigyorba húzta a száját.
A lány üvöltött, és kezével jelet adott. Én megindultam, és a levegőbe emelkedve, a tőröm előkapva ugrottam rá. majdnem kulcscsontja felé tudtam mélyeszteni késem, de megragadtak hátulról, és kezeim hátra szorítva hurcoltak jóval messzebb késemtől, és Felicitytől. Bal vállam hatalmasat reccsent, mire üvöltöttem. Kiugrott a helyéből.
- ÁÁÁ! - könyeim elő szöktek, de nem hullottak le. Már éreztem rengetegszer ilyen vagy ennél nagyobb fájdalmat. Egyedül azt nem tudtam elviselni, aminek szemtanúja voltam.
Harryt ott rúgták és ütötték, ahol érték. Most láttam, kezeit nem tartotta az őr, hanem csak az összekötött kötelet, mely lába köré is szoros csomóba tekeredett. Az avarba feküdt, és minden elérhető pontját rúgták és ütötték. Ő hangtalanul tűrte, ajkait össze szorítva, szemeim rajtam tartva. Mintha csak azt akarta volna mondani, nem érzi, és mindjárt vége. Tudom , hogy ezt mondaná, nem akarja hogy aggódjak érte.
- Szánalmasak vagytok mind ketten! Kezdjük veled! - mutatott felém, és rohanó léptekkel közeledett, majd mellcsontomra bökött. - Te! Igen te! Neked már a puszta létezésed egy csőd! Szívás! Érted? Neked élni sem szabadna! Megszöktettek a TFW bázisáról! Igen, tudom hogy tudod, mert hallottam, mikor hallucináltál, és Lucius nevét motyogtad! Ott voltam néha éjjelenként az ágyadnál,mert tudom hogy megérzel dolgokat előre. És mikor a legőszintébb az ember? Tudatán kívül! - nevetett fel őrülten, majd folytatta. - Te egy torz szülött vagy, tudd meg! És mindenki körbe rajong? Miért? Lucius Willis is mániákusan keres, de nyugi, nem sokáig! Te biztosan végig nézed a többi kis szerencsétlen barátod halálát, meg a szerelmedét is! Igaz Harry? - mondta fennhangon, mire kerek szemekkel nézem a zöldszeműre, kinek kínzása abba maradt, és szájába egy rongy került.
A földön feküdt véresen. Eszembe jutott az illúzió, melyet láttam. Csak ott nem volt megkötözve. De még a vérfoltok is ugyan ott vannak.
Sebastian csak nézett, és arca komoly volt. Olyan, akit nem leptem meg, tudta... De furcsa volt valami más vívódás játszódott vonásain, és levezette tekintetét, mintha el akarna bújni épp... Előlem.
- Tudod kicsoda Lucius Willis? - kérdezte, majd arcom satuba szorította hosszúkás ujjai között, és tekintetem az övébe emelte.
- Nem! - válaszoltam, már amennyire tudtam.
- Oh, nem esett le, te szerencsétlen? Egyébként is, legalább annyi esze lehetett volna a nevelő szüleidnek, hogy a vezeték neved megváltoztatják... Cöh, szánalmas egy bagázs! - köpte a szavakat, mire nem tudtam még csak levegőt sem venni.
- Miről hadoválsz? - kérdeztem, de egy belső hang, méghozzá Harry mély, és zúgó hangján megszólalt a fejemben. Egyszer mondott nekem valamit Felicityről.
"Úgy manipulálja az ebereket, mintha egy marionett bábuval játszadozna. Sokszor hazudik, és elhitet dolgokat, csak hogy lássa a szenvedésüket. Vigyázni kell vele, semmit nem szabad elhinni neki... Ő ilyen..."
Harryre tekintettem, és rázta a fejét, bár szinte alig mozgott. Az őrök nem foglalkoztak a már teljesen lekötözött és sebsült Vadásszal. Felicity jelezte nekik valamikor talán, miután abba hagyták az ő kínzását.
- Nem is tudtad? Harry sem mondta? Milyen kár. De össze állhatott volna az álmokból ennyi idő alatt te félkegyelmű! Figyelj, elmagyarázom! A te teljes neved Angel Willis, az ővé pedig Lucius Willis. Az álmodból az angyal, Lilly pedig szintén Willis! Na, leesett? - kezeit sürgetően legyezte a levegőben, és mintha tőlem várna egy vetélkedőben egy mindent eldöntő választ, úgy nézett rám. Nem akartam hinni a szavainak. Ott lebeg előttem Harry szavainak foszlányai, és az a tudat, hogy ő egy megbízhatatlan hazudozó, egy csaló. De mi a célja ezzel? Miét ér ha becsap? Úgy is meg öl... - Na ne már, hogy nem érted.
- Nem.. ez nem lehet. Egyszerűen nem. - suttogtam, és szemeim előtt képek jelentek meg. A kedves arcról, fiatal hölgyről, akinek a kezében a csöppség van, ahogy Angelnek szólítja, majd a férfi jön, és viszi, majd az asszony megpróbálja megmenteni a babát, de meghal, és a gonosz elviszi... Ahogy éreztem a látomás közben az érintéseket, a ruha anyagát, mely a gyermek köré volt csavarva. Sőt, még bele gondolja az anya friss, lágy édeskés parfümje is derengett és a férji arcszesze is. Lilly, Lucius és... Én?
- Te Lucius gyereke vagy, ez nyílt titok! Lilly pedig a felesége volt, egy angyal. És hogy jöttél te, hogy "különleges" lettél, bár kötve hiszem, mert amit eddig produkáltál egy huzamosabb adag LSD is tudja, hogy mikor az anyád terhes volt veled, kísérletezett rajtad Lucius. De lehet ilyen lettél volna, mert vannak hozzád hasonlók, elvileg. - hangja unott volt és monoton.
- Nem.. nem! Nekem Caren az anyám, és az apám elhagyott mikor kicsit voltam. És..
- Igen? És akkor ki támadott meg? A klónjai az "anyádnak" és "apádnak" ? Legyél már logikusabb!
- De én... - kezdtem volna, de ekkor pofon vágott.
Tenyere fájdalmasan csattant az arcomon, és helye pedig erősen égett.
- Nem érdekelsz, ha nem bírod felfogni, a te bajod, nem hazudok! - sziszegte, majd elő vett egy kést, és forgatni kezdte. - Nos, már elkanyarodtunk a témától. Ah! Meg is van! Szóval szánalom. Sebastian, nem akarsz valamit mondani? Ez szerintem Angel és Harryt is igen csak érdekelné! Kezd például a ma, vagy ha jobban tetszik tegnap éjszakai hívásodról. Mivel is kerestél engem? - mondta, mire nem tudtam felocsúdni semmiből sem. Úgy éreztem a szemeimre ólom súly nehezedik, és elájulok. Mintha hirtelen fáradtság lett volna úrrá rajtam. Kiment a lábamból az erő. Nem bírtam ezeket a tényközléseket.
Sebastian a füvet kémelte, miközben minden erőmmel rajta tartottam a szemem. Harryé pedig csukva volt, de tudtam hogy éber , mert mocorog. Mintha valamin épp dolgozna...
- Mond el, vagy bajok lesznek! Harryt csak megsimogatták, de itt verés lesz! - kuncogta, majd türelmesen nézett a farkasnak kiáltott fiúra.
- Verj meg, ölj meg! Nem érdekel! - válaszolta a fiú nyugodtan, és vett egy levegőt, várva hogy a gorillák mikor kezdik püfölni.
- Oh, ki mondta hogy téged? - nevetett fennhangon Felicity, majd közelebb lépett hozzám. Nem féltem. Sőt, szívem sem zakatolt. De hirtelen kikerekedtek szemeim, ahogy oldalamba éreztem a hűvös fémet. - Upsz! - mondta megsebzőm, majd már-már röhögött. - Ez meggyőzött.
- Ne! Seb, nem kell. - hangom nem volt erősebb egy félénk gyerekénél.
A vér szaga már körbelengte a tisztást, és a rothadó avar illatával alkotott furcsa elegyet. Harry és Sebastian szemei égettek. A göndör már alig tudott megszólalni. Csak tátogott egy ideig, de össze szadte magát.
- NE! - egyszerre szólt Seb kiáltásával hangja.
- Gyerünk Sebike! Lökjed! Vaaagy!-és kirántotta a kést belőlem, hogy újabb döféssel sújtson.
Ez úttal gyomromba szúrta, mire össze rogytam volna, ha nem tartanak szorosan a Vadászok. Sötétedni kezdett a világ, és furcsa módon a tenyeremben izzás csapott fel.
A kiabálás össze mosódott, de ekkor újabb fájdalom ért. A kés fordult a szadista keze által. Éreztem, valaminek a vége közeleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése