Ó gyerekek... én szavakhoz sem jutok tőletek! Én egyszerűen sírtam,
mikor elolvastam a kommeteket amiket kaptam! BŐGÖK!!! Köszönöm szépen,
de nagyon nagyon! Jézusom!ÉS ÁÁÁ! Egyszerűen nem tudom szavakba önteni,
hogy milyen hálás vagyok!
Először is, igen azt hiszem örökké a fejembe véstem azt az arany kulcs mondatot! Viszont azt a kérést nem tudom tartani, hogy sose legyen vége, sajnálom, és sajnos azt se tudom teljesíteni, hogy hosszabb legyen sokkal, mert a fejemben a kerek történet már megszületett,le is zárult, már a legelején tudtam mit mikor és hol hogyan fogok megírni, és ez a történet már a végső stádiumába lépett.
Egyébként még meg sem köszöntem a feliratkozókat... :O Ezért most, nagyon meg szeretném köszönni, akik nem "titokban olvassák" ( ezt most idéztem xd ) . De akik olvassák, csak titokban, azoknak is meg szeretném köszönni. Mindenkinek <3 Luv ya guys <3 Ez komolyan nagyon jó esik! Ha valaki van itt blogger olvasóm, az tudja mit jelent egy pár szavas komment. Hát még egy hosszabb! :) ( És csak egy sztory annak, aki elolvassa: bejött egy hímszúnyog a szobámba és rettegtem aludni, nehogy rám szálljon, bár tudom hogy nem bánt mert nektárt eszik, de basszus! Úgy néz ki mint egy kib@szott repülő pók ááááááá! Please save my life! Guys! És az én személyes teremben? És rászáll a Harrys posztereimre? Hogy merészeli? Agyf@sz! És inkább írtam xxxd u.i.: azért osztottam meg veletek, hogy röhögjetek xd )
Jó olvasást Baby Cakes <3
/Angel szemszöge/
Mintha csak egy furcsa univerzumba csöppentem volna, ahol senki nem lát engemet, és csak külső megfigyelő lehetnék. De ehhez hozzájárult az is, hogy ajkaim megdermedtek, és a társaság fagyott hangulata egyre jobban hűlt, és a feszültség pedig nőtt.
Sebastian hosszú monológja, hogy az angyalvárost veszély fenyegeti, és hogy csak egy követek általi találkozóval lehet ezt az ügyet elsimítani, félelmet és borzongást váltott ki a jelenlévőknél. Rettegtem, és szívembe hasító fájdalom költözött , hogy éppen percekkel a tényközlést megelőzően pont ezt vitattuk.
Ezek szerint Felicity ismét egy aljas cselhez folyamodik, és újra a szadista irányítónak képzeli magát. De hát jogosan, hisz az is. Nála van az összes madzag vége, mellyel marionett bábúként irányíthatja lépésinket , és képtelenség előtte járni, ha csak ki nem ötlünk valamit még a hajnal eljöveteléig. Pár órán van összesen.
- Szóval , az eredeti terv a következő, melyet a polgár mester alkotott. - vett egy lapot a kezébe zsebéből melyen vázlatpont szerűen szavak helyezkedtek el. - Egy követ kell közülünk, aki az övékével fog tárgyalni, és kompromisszumot alkotni. Úgy gondoltuk, hogy Felicity jön, és ott fogjuk megtámadni, hisz valószínűleg ő maga lesz a követ. De mi persze nem tudjuk ki lehet...
- Nem , nem! Felicity okosabb annál, minthogy egy ilyen támadást ne kalkulálna a tervébe. Biztos vagyok benne, hogy nem ő lesz az, hanem valaki más. Akár talál egy hasonmás magának. Képes rá. - vágott szavába Harry, mire hevesen bólogattam.
Észrevétlenül csúsztam közelebb pár centivel. A közelsége, testének sugárzó hője, és energiájának erős vibrálása valamelyest megnyugtatta erősen remegő idegeim. Féltem, sőt rettegtem. Nem tudtam mire számíthatunk, mi lesz ebből az ötletelésből, és azután, miután végre hajtottuk. Ilyenkor jut eszembe az a sokszor emlegetett költői kérdés, melyet talán nem is olyan líraian kellene értelmezni, hisz kíváncsi lennék, az égben megírt sorsom miért tartalmazza ezeket a szörnyű órákat.
Harry érezvén feszültségem, megtalálta a módját arra, hogy "véletlen" mozdulatokkal tört másodpercekig, de megérintsen valahol. Egy ügyetlen ceruza leejtés, vagy éppen egy díszpárnát rakott a háta mögé, melyet pont mellőlem kellet elkérnie. De szörnyen hálás voltam neki. Sebastian csak véreres és fáradt szemekkel próbálta közben kiókumlálni , melyik lépést hogy és miként borítja fel, ha ezt tennénk vagy azt tennénk az akción, melynek egyenlőre csak az a része van meg, hogy van egy probléma, melyet meg kell oldani.
- Jó, de akkor is meg kell ölni a követet. - Sebastian idegesen kémlelte a papírok áradatát, pásztázva az ügyről szerzett információit.
- Nem! Ha még egy csoda folytán meg is sikerül megölni őt, és a bokrokban elrejtett figyelőket és őröket, mert biztos vagyok, hogy Felicity nem csak egy lábon fog ott állni, még akkor is kiszivároghat a megfelelő emberhez az információ, kit azzal bízott meg, hogy vészesetben intézze el a város sorsát, az ő akarata szerint. Én mondtam hogy ismerem! Tudok mindent róla. - mondta Harry józansággal, és nyugodt hanglejtéssel.
- Oh, ha annyira ismered, talán te is kém vagy! Lehet hogy csak egy imposztornak küldött ide, hisz tudja, hogy Angelhez közel állsz, és bízik benned. - szinte üvöltötte az angyalfiú, és mérgében felpattant a kanapéról, mintha csak támadni akarna, és felvette a harcra felkészülő pozíciót.
- Nem vagyok az, mert akkor már azelőtt leigázták volna a várost, hogy Angel ide jött volna! - sziszegte, majd öklét megszorította.
- És miért nem tetted akkor meg? - folytatta, amit én egyre jobban szédülve hallgattam.
Émelygés és rosszul lét fogott el. Fájtak, sőt égtek a szárnyaim helyei a folyamatos civakodását hallgatva a fiúknak. Sebastian alaptalan vádjai, Harry óvatos védekezése, mellyel próbálta védeni a titkunk mind felkavart. Tudtam jól, mit mondana legszívesebben mindkét fiú egymásnak. Sebastian, hogy utálja a göndört, és hogy húzzon a fenébe, Harry pedig, hogy szeret, és nem engedne el engem sosem. De nem teheti egyik sem, mert ... én itt vagyok.
De úgy érzem nem sokáig. Az álló óra, mely minden órában egy halkat jelez, egy dallamos hangjegysorral, minden órában mással, most is tudtunkra adta, hajnali 3 óra lett. Felálltam, ahogy a hangok kezdtek tompulni. Térre volt szükségem. Tudtam, pedig több mint egy éve nem történt már meg velem ez... Kell egy tágas hely.
Minden tompulni és sötétedni kezdett. Képek cikáztak szemem előtt. Látásom homályos, és mozgásom ingatag. Minden lépésnél megbotlok. A kanapé támaszát elhagyva a föld felé zuhantam, és szárnyaim, úgy csúsztak ki hátamból, mintha egy kardot szúrtak volna lassan a helyükbe. Mintha még a vérem is kicsordult volna, de minden esetre számban éreztem a fémes ízét.
" A temető kietlen és kopár, csupán a kosszal és mohával benőtt beton sírkövek állnak mélabúsan a végtelen tájon. A sírhelyek vonala a fekete ég horizontjáig húzódik. A jeges szél megmozgatja hajam, mely furcsán nehezen mozdul meg a szellő karjainak játékában. Lenéztem hosszú, sötétszőke, mellemre folyó tincseimre. Vérben ázik. Érzem, hogy idegen ember vére. Szaga vasas, és rothadt.
Majd a színéren messziről két csuklyás ember közeledik egymáshoz, és egy kriptánál megállnak. Leemelik a nehéz leplet, és Harry arca tűnik fel. A másikat nem ismertem.
Hirtelen a lábamhoz verődik valami, le pillantok, és mire vissza szegezném tekintetem, eltűnnek onnan. Aztán egy mélyről jövő kacaj hasítja át a levegőt, és csontomig hatol. Ismerős ez a hang. Gyűlölet bugyog ereimben életnedvem helyett, és elönt a harag okozta forróság. Futni kezdek a sivár, és nyomott tájon, melyet mintha hirtelen torzító tükrön keresztül látnék. Az Hold hosszúvá és oválissá nyúlik, vele együtt a sírkövek és keresztjeik és az azok általuk vetett árnyékok is.
Csata hangja üti meg a fülem, és oldara nézek. Egy fájdalmas nyögés hallatszódik, és szívem megremeg. Harry?
Egyből látom az alakokat. Nem messze tőlem vannak... Kettő pár fekete szárny, rajtuk kívül rengeteg sötét ruhás ember, és egy aki felém kezd sétálni. Nem tudom a harcolókat kivenni, csak azt aki felém közeledik.
Undor hullámzik végig rajtam, és vicsorogni kezdek, de ekkor, mintha vér íze terjedne számban újra. És valóban, mer érzem csorogni arcomon. Oda nyúlva pedig a vörös folyadék beszínezi ujjbegyeim. Felrepedt a szám... De hogyan?
- Ez mind a te műved! Nézz csak rajtuk végig! Kiket látsz? - mondta gúnyosan, és mellém állva, keresztbe tette a kezét. De én csak gyűlöletes arcát néztem, mely a holdfényben koszosan és sápadtan rajzolódott ki.
- Nem tudom miről beszélsz Felicity. - mondtam, és őt fixíroztam mérgesen.
Nem válaszolt semmit sem, csak lenézett testére, és egy vágás magától szakadt át bőrén és ruháján, majd a harcolókra vetette pillantását. Én is oda kaptam.
Most mintha közelebb ugrottak volna hirtelen. Láttam mindent, és... mindenkit.
Harryt, Sebastiant Zoet, és egy furcsán ismerős szőke lányt körbe kerítettek a TFW harcosai. körülöttük már testek hevertek, és ekkor megállt a kép... Besétált ... Felicity? De hát ő itt állt mellettem. Hitetlenkedve kapkodtam tekintetem a két lány között.
- Ez egy kép, te is ott vagy! Mi kívülállóként nézzük! Csak dőlj hátra és élvezd! - közölte, majd kép ismét folytatódott.
Nem értettem mit miért mondott... zavaros.
Az utálatos vadász hangját nem hallottam, csak hogy beszél, és mimikájából ítélve gúnyosan. Harry arca összeráncolódott, és megvetését valami iránt kimutatva jelképesen köpött egyet a föld felé. A Vadászlány arca nem tetszését sugározta, majd egy fájdalmas intéssel kilépett a Vadászok gyűrűjéből. Ott volt az a sebesülés, melyet az előbb láttam végigszántani a mellettem álló Felicityn. Majd megláttam a körön belül állók közül mozdulni egyet, a szőkét. Felém fordult, és arca kétségbe esetten keres valamit a távolban. Ajka ugyanott fel volt repedve, ahol nekem az előbb...
- Ő... Ő én...- hebegtem, és nem értettem semmit sem.
- Igen, te vagy! Csak nézd már,és ne pofázz. - szólalt meg, majd karba tette újra kezeit, és picit szisszenve sebesülése miatt, nézte tovább.
A Vadászok lerohanták a 4 belül állót. Hatalmas küzdelem volt, de mindegyiket sikerült vagy lelőni vagy lekaszabolni késekkel. Éreztem az összes szerzett sebet és találatot melyet a nekem megfelelő lány kapott. Rengeted vágás és ütés, mely holnap színesen fog testemen mutatni.
Lihegtek, ahogy már csak egy-egy Vadász vágott oda feléjük, majd őket is sikerült végül elcsendesíteni. Harry zöld tekintetével keresett valamit, de ekkor Sebastian össze esett. Az oldalába becsapódó golyót lassan láttam, ahogy húsába váj, közvetlen szíve mellett. Térdre rogy, majd a földön vergődve hátára fordult.
- NE! - kezdtem el rohanni, és oda értem hozzájuk. Egyből hallottam mindent, amit mondtak.
- Valahonnan lő ránk! Meg kell találni vagy... - mondta Harry, de ekkor egy dörrenés szakította félbe, és ős is össze esett.
- Könyörgöm ne! - sírtam fel, és Harryhez mentem. Mellkasát próbáltam a sebnél megérinteni, de átnyúltam az erős izmokon, melyet fekete, vérben ázó textil fedett. - Mi a...? - mondtam, és újra megismételtem ugyan ezt. - Ne! NE! Harry! HARRY! ÉBREDJ! - mondtam, és körül néztem. Én is ott álltam.
Felpattantam, és .. magamhoz rohantam.
- Nem tudom mi ez, de segíts már rajtuk! Gyerünk! Nem hallod? Menj és... - de ő, azaz én, csak nézett, üveges tekintettel valamerre. Abba hagytam. Nem tudom miért. Kezében egy kés, és csukóját fixírozta. Mintha valami emlékkép derengett volna szemeink előtt, de nem tudtuk felidézni.
- Nehogy most legyél hajlamos az öncsonkításra! Én akarlak megölni! - kacagta Felicity, aki ebben a jelenetben részt vett, és nem csak szemlélte.
- Dobd el a kést a mellkasának! Gyerünk! Ott van előtted 4 méterre! Tudod jól hogy képes vagy... Képesek voltunk pontosan beletalálni ilyen közelről a céltábla közepébe az edzéseken! -magyaráztam, mert úgy érzetem hogy kell. De mintha csak meg sem hallott volna.
- Te csak szemlélő vagy! Nem hall téged te idióta!- sétált mellém a személő Vadászlány, és mellőlem figyelte az eseményeket tovább. Egy szürreális filmbe csöppentem...
Beugrott valami. Ez az álmom előzménye! Pontosan itt volt az is.
Majd ismét ugyan azt átéltem, mint az álmaimban. Sebastian... és Harry... HARRY! Őt meg kell mentenem!
- MEG KELL MENTENEM! HOGYAN? TE TUDOD? - fordultam a személő Felicity felé, aki kajánul vigyorgott, majd ujjaival megütötte a csuklóját, és mintha füsté vált volna, szertefoszlott a képe. Nem értettem ezt .
-NE! GYERE VISSZA! HOGYAN MENTHETEM MEG? - üvöltöttem, de a hangom mintha egy üres szobában eresztettem volna el... Visszhang verődött falakról a fülembe, és csak saját hangom hallottam. Ahogy tekintetem viszont Harryre, Zoera, Sebastian testére vagy az én szerepbeli valómra kaptam volna, azok eltűntek. Sőt a tér is feketévé és üressé vált. A feketeségben lebegtem... Majd minden megszűnt ismét. A hang, s fény... minden..."
- Angel!Kelj fel! Kérlek! Az istenit... Szerelmem! - hallottam, ahogy az ismerős hang betölti a fülem. Kezdtem érintéseket érezni magamon. Fogták a kezem, és a vállam. Érzetem, ahogy rázkódok, valami puhán hevertem. És ahogy arcom kezdték tapogatni. Felnyögtem , mert fejembe éles fájdalom hasított. Újra magamnál voltam.
- M-mi tör... - kezdtem volna kérdezni, valaki félbe szakított. Egy édes és tökéletesre metszett ajak volt. Tüzet szított. Testem felismerte a bizsergető érintést. Azonnal válaszoltam rá, csukott szemem pedig nem pattant fel, éreztem hogy ki volt az, még ha elsőre a hangját nem is tudtam azonosítani. Szerelmes csókban forrtunk össze, és éreztem ahogy nyelvünk keringőjének minden egye mozdulatánál egyre több testrészünk ér össze.
- Jobban vagy? Mit láttál? - kérdezte halkan, miután fájdalmasan elszakadt tőlem.
- Szörnyű volt... nem akarom elmondani... - suttogtam, és szemei lassan nyitottam fel, de nem néztem az övéibe. Nehéz volt állnom tekintetét.
- Oh... Sebastiannel megalkottuk a tervet. Gyere, mert nincs sok időnk.. a nap fel fog kelni, és most lesz a találkozó. - sürgetett, de nekem nem ment. Egy dolgon járt az eszem csak...
- Mit mondtál az előbb? - kérdeztem és zöld szemeibe vezettem tekintetem nehezen.
- Az hogy megalkottuk a tervet és..
- Nem! Előtte! Hogyan szólítottál? - mondtam, majd nem tudtam hogy ajkaim eltátsam, vagy görbületre húzzam. Harry nem felelt, csak nézett maga elé, és nem szólt. Kezem még mindig szorongatta , és halgatagan nézett maga elé. - Harry... - szólítottam meg ismét, és smaragd íriszeit az enyémekbe emelte - Ha kimondom újra, te is kifogod, vagy azt , ami megtörtént közöttünk akkor, csak felejtsük el? - kérdeztem, és reméltem pontosan tudja mit mire értek.
Az az emlékkép lebegett a fejemben, mielőtt elmentem volna tőle, és az az egy szó kiesett a számon.
- Szeretlek... - mondta egyszerűen, majd hirtelen szüntette meg a távolságot közöttünk, és ajkaink egy gyors pillanatra egymáséi lehettek. - És bármi történik, örökké foglak! - támasztotta csukott szemmel homlokát az enyémnek, és talán még egy fél görbület is csúszott oda neki.
De az ajtó kinyílt és egy ideges Sebastian lépett be rajta. Azonnal, ahogy az ajtó nyílni kezdett szétrebbentünk, de lehet így is meglátott minket. Arca fájdalomba torzulva tekintett ránk, de azonnal rendezte semleges, talán kissé ideges vonásokká.
- Mennünk kell, mert napkeltéig fél óra van hátra, és a megbeszélt időpont az az lesz! A tervet tudjátok mindketten? - kérdezte, és kettőnk között jártatta a szemét, majd megforgatta az én értetlen pillantásom látva - Útközben elmondjuk! Most pedig kelj fel, és megyünk! - érzelem mentesen szűrte ki foga között, és sarkon fordult.
/Sebastian/
Szívem már nem dobogott, csak némán hallgatott, ahogy visszazártam a hálószoba ajtaját. Millió darabban hevert valahol a földön. De mindig is tudtam, hogy igazán mélyen másért vert az ő szíve. De reménykedtem , hogy a fájó tény csak egy rossz feltételezés, hisz az mindenkinek van. Tudtam, mikor megcsókoltam, hogy valahol nem erre számított sosem, hogy nem arra az érintésre vágyik, amit én adhatok neki.
Gyűlöltem Harryt, és gyűlöltem, ahogy láttam, egy pillantásával felemészti Angelt, aki csak kábán áll, és néz vissza rá azokkal a nagy azúr szemekkel, melyben a fény csak Érte, és nem Értem ragyog. Fekete kátrány szivárgott az utálattól bennem, arra a gondolatra, hogy mind ezt Ő érte el. Nem fájna és késztetne ilyen mértékű haragra, ha egy másik angyal, vagy akár egy egyszerű ember lenne az. Egy Vadász... Aki a Mi népünket írtja, aki megnyomorított és csonkított már annyi családot, megkínzott ártatlan angyalokat, hogy aztán vérszomjas vadászok elé dobja és ezért még pénzt is kap... Egy undorító mocsok, egy féreg, aki Angel mellett csak egy eltaposott hangyának tűnik.
És tud valamit, amit én nem. Amitől még is szívem választottja őt szeretni és nem engem. Éppen ezért kell külön választani őket. Igaz, még mikor jöttem haza, aggódtam, hogy nem tehetem ezt Angellel, de jól tudom, ez nem egészséges kapcsolat lenne, ha hagynám. Egy Angyal és egy Vadász kapcsolata sosem lenne egészséges. Mintha azonos neműek kapcsolatát nézném, ami a mai világban megengedett. De azzal semmi baj sem lenne, mert ők egy oldalon állnak. De Angel és Harry olyan mint a tűz és a víz, ha egy parázs kiugrik a tűzből, és mellé egy csepp víz csöppen, akkor kioltják egymást. És ettől félek. Nem a göndör érdekel, hanem az Én angyalom. Mindketten bele halnának ebbe a kapcsolatba. Nem érdekelne a Vadász, ha a lány nem akarna minden áron utána futni. Pontosan ezért engedtem , hogy itt legyen. De azt sem kellett volna. Fel kellett volna vállalnom Angel dühét, mert most ránk szakíthatja a világunk végét. Szó szerint.
"De ha igazán szeretem, elengedem..." - szólalt meg a belsőm, de nem tehetem, mert akkor veszélyben fog élni.
Harry, Zoe és Angel mit sem tud arról, amit most tervezek. Harry lesz a "követ" , ami azt jelenti, hogy én és a Vadász ott leszünk azon a helyen, ahol Felicitynek át kell adnom, miközben Zoe és Angel elrejtőznek egy olyan helyen, ahonnan nem nyílik rálátásuk, és nem is nagyon hallhatnak bennünket. Elvileg ők a segítség, és telefonon kellene kérnem , hogy jöjjenek. De már csak akkor hívom őket, ha már elpucolták innen a fürtöst.
Mosoly terült el arcomon, bár belsőm szúrta a rossz tett. De a kettős érzésen felül kerekedett a kárörvendésem, mely már-már nevetésre kényszerített.
Tudom, hogy ez lesz a legjobb Angel számára, mert nem veszélyezteti többé a Vadász, és miután kiheverte, hogy sosem látja többé, boldog fog lenni velem.
Kinyílt az ajtó, és egymás után léptek ki.Angel haja picit kócosabb volt most, mint ahogy bent láttam. Bele hasított a gondolat a fejembe, hogy valami hasonlót szakíthattam félbe akkor is, mikor be nyitottam, mint ami most történhetett.
- Nos, srácok, indulhatunk? - néztem az órámra, bár nem időpontra mentünk, oda kell érnünk időben. - Még 20 perc!
- Menjünk Sebastian... - válaszolta a göndör.
Megindultam a rövidke folyosón, és egy vigyor terült el arcomon, melyet nem láthattak. A terv kezdetét veszi.
Először is, igen azt hiszem örökké a fejembe véstem azt az arany kulcs mondatot! Viszont azt a kérést nem tudom tartani, hogy sose legyen vége, sajnálom, és sajnos azt se tudom teljesíteni, hogy hosszabb legyen sokkal, mert a fejemben a kerek történet már megszületett,le is zárult, már a legelején tudtam mit mikor és hol hogyan fogok megírni, és ez a történet már a végső stádiumába lépett.
Egyébként még meg sem köszöntem a feliratkozókat... :O Ezért most, nagyon meg szeretném köszönni, akik nem "titokban olvassák" ( ezt most idéztem xd ) . De akik olvassák, csak titokban, azoknak is meg szeretném köszönni. Mindenkinek <3 Luv ya guys <3 Ez komolyan nagyon jó esik! Ha valaki van itt blogger olvasóm, az tudja mit jelent egy pár szavas komment. Hát még egy hosszabb! :) ( És csak egy sztory annak, aki elolvassa: bejött egy hímszúnyog a szobámba és rettegtem aludni, nehogy rám szálljon, bár tudom hogy nem bánt mert nektárt eszik, de basszus! Úgy néz ki mint egy kib@szott repülő pók ááááááá! Please save my life! Guys! És az én személyes teremben? És rászáll a Harrys posztereimre? Hogy merészeli? Agyf@sz! És inkább írtam xxxd u.i.: azért osztottam meg veletek, hogy röhögjetek xd )
Jó olvasást Baby Cakes <3
/Angel szemszöge/
Mintha csak egy furcsa univerzumba csöppentem volna, ahol senki nem lát engemet, és csak külső megfigyelő lehetnék. De ehhez hozzájárult az is, hogy ajkaim megdermedtek, és a társaság fagyott hangulata egyre jobban hűlt, és a feszültség pedig nőtt.
Sebastian hosszú monológja, hogy az angyalvárost veszély fenyegeti, és hogy csak egy követek általi találkozóval lehet ezt az ügyet elsimítani, félelmet és borzongást váltott ki a jelenlévőknél. Rettegtem, és szívembe hasító fájdalom költözött , hogy éppen percekkel a tényközlést megelőzően pont ezt vitattuk.
Ezek szerint Felicity ismét egy aljas cselhez folyamodik, és újra a szadista irányítónak képzeli magát. De hát jogosan, hisz az is. Nála van az összes madzag vége, mellyel marionett bábúként irányíthatja lépésinket , és képtelenség előtte járni, ha csak ki nem ötlünk valamit még a hajnal eljöveteléig. Pár órán van összesen.
- Szóval , az eredeti terv a következő, melyet a polgár mester alkotott. - vett egy lapot a kezébe zsebéből melyen vázlatpont szerűen szavak helyezkedtek el. - Egy követ kell közülünk, aki az övékével fog tárgyalni, és kompromisszumot alkotni. Úgy gondoltuk, hogy Felicity jön, és ott fogjuk megtámadni, hisz valószínűleg ő maga lesz a követ. De mi persze nem tudjuk ki lehet...
- Nem , nem! Felicity okosabb annál, minthogy egy ilyen támadást ne kalkulálna a tervébe. Biztos vagyok benne, hogy nem ő lesz az, hanem valaki más. Akár talál egy hasonmás magának. Képes rá. - vágott szavába Harry, mire hevesen bólogattam.
Észrevétlenül csúsztam közelebb pár centivel. A közelsége, testének sugárzó hője, és energiájának erős vibrálása valamelyest megnyugtatta erősen remegő idegeim. Féltem, sőt rettegtem. Nem tudtam mire számíthatunk, mi lesz ebből az ötletelésből, és azután, miután végre hajtottuk. Ilyenkor jut eszembe az a sokszor emlegetett költői kérdés, melyet talán nem is olyan líraian kellene értelmezni, hisz kíváncsi lennék, az égben megírt sorsom miért tartalmazza ezeket a szörnyű órákat.
Harry érezvén feszültségem, megtalálta a módját arra, hogy "véletlen" mozdulatokkal tört másodpercekig, de megérintsen valahol. Egy ügyetlen ceruza leejtés, vagy éppen egy díszpárnát rakott a háta mögé, melyet pont mellőlem kellet elkérnie. De szörnyen hálás voltam neki. Sebastian csak véreres és fáradt szemekkel próbálta közben kiókumlálni , melyik lépést hogy és miként borítja fel, ha ezt tennénk vagy azt tennénk az akción, melynek egyenlőre csak az a része van meg, hogy van egy probléma, melyet meg kell oldani.
- Jó, de akkor is meg kell ölni a követet. - Sebastian idegesen kémlelte a papírok áradatát, pásztázva az ügyről szerzett információit.
- Nem! Ha még egy csoda folytán meg is sikerül megölni őt, és a bokrokban elrejtett figyelőket és őröket, mert biztos vagyok, hogy Felicity nem csak egy lábon fog ott állni, még akkor is kiszivároghat a megfelelő emberhez az információ, kit azzal bízott meg, hogy vészesetben intézze el a város sorsát, az ő akarata szerint. Én mondtam hogy ismerem! Tudok mindent róla. - mondta Harry józansággal, és nyugodt hanglejtéssel.
- Oh, ha annyira ismered, talán te is kém vagy! Lehet hogy csak egy imposztornak küldött ide, hisz tudja, hogy Angelhez közel állsz, és bízik benned. - szinte üvöltötte az angyalfiú, és mérgében felpattant a kanapéról, mintha csak támadni akarna, és felvette a harcra felkészülő pozíciót.
- Nem vagyok az, mert akkor már azelőtt leigázták volna a várost, hogy Angel ide jött volna! - sziszegte, majd öklét megszorította.
- És miért nem tetted akkor meg? - folytatta, amit én egyre jobban szédülve hallgattam.
Émelygés és rosszul lét fogott el. Fájtak, sőt égtek a szárnyaim helyei a folyamatos civakodását hallgatva a fiúknak. Sebastian alaptalan vádjai, Harry óvatos védekezése, mellyel próbálta védeni a titkunk mind felkavart. Tudtam jól, mit mondana legszívesebben mindkét fiú egymásnak. Sebastian, hogy utálja a göndört, és hogy húzzon a fenébe, Harry pedig, hogy szeret, és nem engedne el engem sosem. De nem teheti egyik sem, mert ... én itt vagyok.
De úgy érzem nem sokáig. Az álló óra, mely minden órában egy halkat jelez, egy dallamos hangjegysorral, minden órában mással, most is tudtunkra adta, hajnali 3 óra lett. Felálltam, ahogy a hangok kezdtek tompulni. Térre volt szükségem. Tudtam, pedig több mint egy éve nem történt már meg velem ez... Kell egy tágas hely.
Minden tompulni és sötétedni kezdett. Képek cikáztak szemem előtt. Látásom homályos, és mozgásom ingatag. Minden lépésnél megbotlok. A kanapé támaszát elhagyva a föld felé zuhantam, és szárnyaim, úgy csúsztak ki hátamból, mintha egy kardot szúrtak volna lassan a helyükbe. Mintha még a vérem is kicsordult volna, de minden esetre számban éreztem a fémes ízét.
" A temető kietlen és kopár, csupán a kosszal és mohával benőtt beton sírkövek állnak mélabúsan a végtelen tájon. A sírhelyek vonala a fekete ég horizontjáig húzódik. A jeges szél megmozgatja hajam, mely furcsán nehezen mozdul meg a szellő karjainak játékában. Lenéztem hosszú, sötétszőke, mellemre folyó tincseimre. Vérben ázik. Érzem, hogy idegen ember vére. Szaga vasas, és rothadt.
Majd a színéren messziről két csuklyás ember közeledik egymáshoz, és egy kriptánál megállnak. Leemelik a nehéz leplet, és Harry arca tűnik fel. A másikat nem ismertem.
Hirtelen a lábamhoz verődik valami, le pillantok, és mire vissza szegezném tekintetem, eltűnnek onnan. Aztán egy mélyről jövő kacaj hasítja át a levegőt, és csontomig hatol. Ismerős ez a hang. Gyűlölet bugyog ereimben életnedvem helyett, és elönt a harag okozta forróság. Futni kezdek a sivár, és nyomott tájon, melyet mintha hirtelen torzító tükrön keresztül látnék. Az Hold hosszúvá és oválissá nyúlik, vele együtt a sírkövek és keresztjeik és az azok általuk vetett árnyékok is.
Csata hangja üti meg a fülem, és oldara nézek. Egy fájdalmas nyögés hallatszódik, és szívem megremeg. Harry?
Egyből látom az alakokat. Nem messze tőlem vannak... Kettő pár fekete szárny, rajtuk kívül rengeteg sötét ruhás ember, és egy aki felém kezd sétálni. Nem tudom a harcolókat kivenni, csak azt aki felém közeledik.
Undor hullámzik végig rajtam, és vicsorogni kezdek, de ekkor, mintha vér íze terjedne számban újra. És valóban, mer érzem csorogni arcomon. Oda nyúlva pedig a vörös folyadék beszínezi ujjbegyeim. Felrepedt a szám... De hogyan?
- Ez mind a te műved! Nézz csak rajtuk végig! Kiket látsz? - mondta gúnyosan, és mellém állva, keresztbe tette a kezét. De én csak gyűlöletes arcát néztem, mely a holdfényben koszosan és sápadtan rajzolódott ki.
- Nem tudom miről beszélsz Felicity. - mondtam, és őt fixíroztam mérgesen.
Nem válaszolt semmit sem, csak lenézett testére, és egy vágás magától szakadt át bőrén és ruháján, majd a harcolókra vetette pillantását. Én is oda kaptam.
Most mintha közelebb ugrottak volna hirtelen. Láttam mindent, és... mindenkit.
Harryt, Sebastiant Zoet, és egy furcsán ismerős szőke lányt körbe kerítettek a TFW harcosai. körülöttük már testek hevertek, és ekkor megállt a kép... Besétált ... Felicity? De hát ő itt állt mellettem. Hitetlenkedve kapkodtam tekintetem a két lány között.
- Ez egy kép, te is ott vagy! Mi kívülállóként nézzük! Csak dőlj hátra és élvezd! - közölte, majd kép ismét folytatódott.
Nem értettem mit miért mondott... zavaros.
Az utálatos vadász hangját nem hallottam, csak hogy beszél, és mimikájából ítélve gúnyosan. Harry arca összeráncolódott, és megvetését valami iránt kimutatva jelképesen köpött egyet a föld felé. A Vadászlány arca nem tetszését sugározta, majd egy fájdalmas intéssel kilépett a Vadászok gyűrűjéből. Ott volt az a sebesülés, melyet az előbb láttam végigszántani a mellettem álló Felicityn. Majd megláttam a körön belül állók közül mozdulni egyet, a szőkét. Felém fordult, és arca kétségbe esetten keres valamit a távolban. Ajka ugyanott fel volt repedve, ahol nekem az előbb...
- Ő... Ő én...- hebegtem, és nem értettem semmit sem.
- Igen, te vagy! Csak nézd már,és ne pofázz. - szólalt meg, majd karba tette újra kezeit, és picit szisszenve sebesülése miatt, nézte tovább.
A Vadászok lerohanták a 4 belül állót. Hatalmas küzdelem volt, de mindegyiket sikerült vagy lelőni vagy lekaszabolni késekkel. Éreztem az összes szerzett sebet és találatot melyet a nekem megfelelő lány kapott. Rengeted vágás és ütés, mely holnap színesen fog testemen mutatni.
Lihegtek, ahogy már csak egy-egy Vadász vágott oda feléjük, majd őket is sikerült végül elcsendesíteni. Harry zöld tekintetével keresett valamit, de ekkor Sebastian össze esett. Az oldalába becsapódó golyót lassan láttam, ahogy húsába váj, közvetlen szíve mellett. Térdre rogy, majd a földön vergődve hátára fordult.
- NE! - kezdtem el rohanni, és oda értem hozzájuk. Egyből hallottam mindent, amit mondtak.
- Valahonnan lő ránk! Meg kell találni vagy... - mondta Harry, de ekkor egy dörrenés szakította félbe, és ős is össze esett.
- Könyörgöm ne! - sírtam fel, és Harryhez mentem. Mellkasát próbáltam a sebnél megérinteni, de átnyúltam az erős izmokon, melyet fekete, vérben ázó textil fedett. - Mi a...? - mondtam, és újra megismételtem ugyan ezt. - Ne! NE! Harry! HARRY! ÉBREDJ! - mondtam, és körül néztem. Én is ott álltam.
Felpattantam, és .. magamhoz rohantam.
- Nem tudom mi ez, de segíts már rajtuk! Gyerünk! Nem hallod? Menj és... - de ő, azaz én, csak nézett, üveges tekintettel valamerre. Abba hagytam. Nem tudom miért. Kezében egy kés, és csukóját fixírozta. Mintha valami emlékkép derengett volna szemeink előtt, de nem tudtuk felidézni.
- Nehogy most legyél hajlamos az öncsonkításra! Én akarlak megölni! - kacagta Felicity, aki ebben a jelenetben részt vett, és nem csak szemlélte.
- Dobd el a kést a mellkasának! Gyerünk! Ott van előtted 4 méterre! Tudod jól hogy képes vagy... Képesek voltunk pontosan beletalálni ilyen közelről a céltábla közepébe az edzéseken! -magyaráztam, mert úgy érzetem hogy kell. De mintha csak meg sem hallott volna.
- Te csak szemlélő vagy! Nem hall téged te idióta!- sétált mellém a személő Vadászlány, és mellőlem figyelte az eseményeket tovább. Egy szürreális filmbe csöppentem...
Beugrott valami. Ez az álmom előzménye! Pontosan itt volt az is.
Majd ismét ugyan azt átéltem, mint az álmaimban. Sebastian... és Harry... HARRY! Őt meg kell mentenem!
- MEG KELL MENTENEM! HOGYAN? TE TUDOD? - fordultam a személő Felicity felé, aki kajánul vigyorgott, majd ujjaival megütötte a csuklóját, és mintha füsté vált volna, szertefoszlott a képe. Nem értettem ezt .
-NE! GYERE VISSZA! HOGYAN MENTHETEM MEG? - üvöltöttem, de a hangom mintha egy üres szobában eresztettem volna el... Visszhang verődött falakról a fülembe, és csak saját hangom hallottam. Ahogy tekintetem viszont Harryre, Zoera, Sebastian testére vagy az én szerepbeli valómra kaptam volna, azok eltűntek. Sőt a tér is feketévé és üressé vált. A feketeségben lebegtem... Majd minden megszűnt ismét. A hang, s fény... minden..."
- Angel!Kelj fel! Kérlek! Az istenit... Szerelmem! - hallottam, ahogy az ismerős hang betölti a fülem. Kezdtem érintéseket érezni magamon. Fogták a kezem, és a vállam. Érzetem, ahogy rázkódok, valami puhán hevertem. És ahogy arcom kezdték tapogatni. Felnyögtem , mert fejembe éles fájdalom hasított. Újra magamnál voltam.
- M-mi tör... - kezdtem volna kérdezni, valaki félbe szakított. Egy édes és tökéletesre metszett ajak volt. Tüzet szított. Testem felismerte a bizsergető érintést. Azonnal válaszoltam rá, csukott szemem pedig nem pattant fel, éreztem hogy ki volt az, még ha elsőre a hangját nem is tudtam azonosítani. Szerelmes csókban forrtunk össze, és éreztem ahogy nyelvünk keringőjének minden egye mozdulatánál egyre több testrészünk ér össze.
- Jobban vagy? Mit láttál? - kérdezte halkan, miután fájdalmasan elszakadt tőlem.
- Szörnyű volt... nem akarom elmondani... - suttogtam, és szemei lassan nyitottam fel, de nem néztem az övéibe. Nehéz volt állnom tekintetét.
- Oh... Sebastiannel megalkottuk a tervet. Gyere, mert nincs sok időnk.. a nap fel fog kelni, és most lesz a találkozó. - sürgetett, de nekem nem ment. Egy dolgon járt az eszem csak...
- Mit mondtál az előbb? - kérdeztem és zöld szemeibe vezettem tekintetem nehezen.
- Az hogy megalkottuk a tervet és..
- Nem! Előtte! Hogyan szólítottál? - mondtam, majd nem tudtam hogy ajkaim eltátsam, vagy görbületre húzzam. Harry nem felelt, csak nézett maga elé, és nem szólt. Kezem még mindig szorongatta , és halgatagan nézett maga elé. - Harry... - szólítottam meg ismét, és smaragd íriszeit az enyémekbe emelte - Ha kimondom újra, te is kifogod, vagy azt , ami megtörtént közöttünk akkor, csak felejtsük el? - kérdeztem, és reméltem pontosan tudja mit mire értek.
Az az emlékkép lebegett a fejemben, mielőtt elmentem volna tőle, és az az egy szó kiesett a számon.
- Szeretlek... - mondta egyszerűen, majd hirtelen szüntette meg a távolságot közöttünk, és ajkaink egy gyors pillanatra egymáséi lehettek. - És bármi történik, örökké foglak! - támasztotta csukott szemmel homlokát az enyémnek, és talán még egy fél görbület is csúszott oda neki.
De az ajtó kinyílt és egy ideges Sebastian lépett be rajta. Azonnal, ahogy az ajtó nyílni kezdett szétrebbentünk, de lehet így is meglátott minket. Arca fájdalomba torzulva tekintett ránk, de azonnal rendezte semleges, talán kissé ideges vonásokká.
- Mennünk kell, mert napkeltéig fél óra van hátra, és a megbeszélt időpont az az lesz! A tervet tudjátok mindketten? - kérdezte, és kettőnk között jártatta a szemét, majd megforgatta az én értetlen pillantásom látva - Útközben elmondjuk! Most pedig kelj fel, és megyünk! - érzelem mentesen szűrte ki foga között, és sarkon fordult.
/Sebastian/
Szívem már nem dobogott, csak némán hallgatott, ahogy visszazártam a hálószoba ajtaját. Millió darabban hevert valahol a földön. De mindig is tudtam, hogy igazán mélyen másért vert az ő szíve. De reménykedtem , hogy a fájó tény csak egy rossz feltételezés, hisz az mindenkinek van. Tudtam, mikor megcsókoltam, hogy valahol nem erre számított sosem, hogy nem arra az érintésre vágyik, amit én adhatok neki.
Gyűlöltem Harryt, és gyűlöltem, ahogy láttam, egy pillantásával felemészti Angelt, aki csak kábán áll, és néz vissza rá azokkal a nagy azúr szemekkel, melyben a fény csak Érte, és nem Értem ragyog. Fekete kátrány szivárgott az utálattól bennem, arra a gondolatra, hogy mind ezt Ő érte el. Nem fájna és késztetne ilyen mértékű haragra, ha egy másik angyal, vagy akár egy egyszerű ember lenne az. Egy Vadász... Aki a Mi népünket írtja, aki megnyomorított és csonkított már annyi családot, megkínzott ártatlan angyalokat, hogy aztán vérszomjas vadászok elé dobja és ezért még pénzt is kap... Egy undorító mocsok, egy féreg, aki Angel mellett csak egy eltaposott hangyának tűnik.
És tud valamit, amit én nem. Amitől még is szívem választottja őt szeretni és nem engem. Éppen ezért kell külön választani őket. Igaz, még mikor jöttem haza, aggódtam, hogy nem tehetem ezt Angellel, de jól tudom, ez nem egészséges kapcsolat lenne, ha hagynám. Egy Angyal és egy Vadász kapcsolata sosem lenne egészséges. Mintha azonos neműek kapcsolatát nézném, ami a mai világban megengedett. De azzal semmi baj sem lenne, mert ők egy oldalon állnak. De Angel és Harry olyan mint a tűz és a víz, ha egy parázs kiugrik a tűzből, és mellé egy csepp víz csöppen, akkor kioltják egymást. És ettől félek. Nem a göndör érdekel, hanem az Én angyalom. Mindketten bele halnának ebbe a kapcsolatba. Nem érdekelne a Vadász, ha a lány nem akarna minden áron utána futni. Pontosan ezért engedtem , hogy itt legyen. De azt sem kellett volna. Fel kellett volna vállalnom Angel dühét, mert most ránk szakíthatja a világunk végét. Szó szerint.
"De ha igazán szeretem, elengedem..." - szólalt meg a belsőm, de nem tehetem, mert akkor veszélyben fog élni.
Harry, Zoe és Angel mit sem tud arról, amit most tervezek. Harry lesz a "követ" , ami azt jelenti, hogy én és a Vadász ott leszünk azon a helyen, ahol Felicitynek át kell adnom, miközben Zoe és Angel elrejtőznek egy olyan helyen, ahonnan nem nyílik rálátásuk, és nem is nagyon hallhatnak bennünket. Elvileg ők a segítség, és telefonon kellene kérnem , hogy jöjjenek. De már csak akkor hívom őket, ha már elpucolták innen a fürtöst.
Mosoly terült el arcomon, bár belsőm szúrta a rossz tett. De a kettős érzésen felül kerekedett a kárörvendésem, mely már-már nevetésre kényszerített.
Tudom, hogy ez lesz a legjobb Angel számára, mert nem veszélyezteti többé a Vadász, és miután kiheverte, hogy sosem látja többé, boldog fog lenni velem.
Kinyílt az ajtó, és egymás után léptek ki.Angel haja picit kócosabb volt most, mint ahogy bent láttam. Bele hasított a gondolat a fejembe, hogy valami hasonlót szakíthattam félbe akkor is, mikor be nyitottam, mint ami most történhetett.
- Nos, srácok, indulhatunk? - néztem az órámra, bár nem időpontra mentünk, oda kell érnünk időben. - Még 20 perc!
- Menjünk Sebastian... - válaszolta a göndör.
Megindultam a rövidke folyosón, és egy vigyor terült el arcomon, melyet nem láthattak. A terv kezdetét veszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése