35. Fejezet

Heya skacok már kicsit jobban lettem és hoztam is a részt :D megpróbálok egyet még a hét végére kipréselni  :D Erőmön felül megírtam ezt a fejezetet , és így rögtön egy kérdéssel indítanék, amire jó lenne ha választ adnátok , mert ha nem válaszol senki, vagy a válaszok nemlegesek lesznek, akkor természetesen nem teszem. Nos, Dárgaságok, legyen egy újabb +18-as rész?  Mert ha megengeditek , én írnák :D ( #perverzénigencsakfelszínrebukkantmostanság )Lehet nem kéne kérdeznem, de mivel semmi visszajelzés nem jött már lassan egy hónapja (vagy lehet már hogy többi is... ) , így most már okom van kételkedni. (de ezt sem értem, mert követőim száma nő, megtekintések száma gyorsulva nő... mi a csuda ? xddd ) Vagy ennyire gáz kezdek lenni  csak senki sem mer szólni :O ? Uh.. szóljatok ám kérlek!!!  :O Na nem rizsálok tovább, jó olvasást :D


/Angel szemszöge/

  Mint minden nap, mikor nem volt épp feladatom a fenti világban, ma is elmentem edzésre, de ezúttal nem Sebastiannel. Őt egy különös ügy érdekében bekérették a város rendkívüli gyűlésére, ahova a tapasztalt vadászok közül is csak a meghívottak mehetnek, és mivel akármilyen szinten állok, még nem élek elég ideje itt ahhoz, hogy értsek az ehhez hasonló dolgokhoz. Talán örülök is, hogy nem kell mennem még, mert valahogyan annyira monotonná, és már-már erőltetetté váltak a napjaim. A tervem, miszerint Harry is velünk legyen, biztonságban nagyon csak kezdi magát megbosszulni, mert a feszültség napról napra növekszik az otthoni légkörben.
  Hazafelé tartva a telefonom rövid és hangos zajongásba kezdett. Jött egy üzenetem, ami általában nem lenne probléma, de mikor az ember/angyal mélyen elméjének zugaiban kutakodik kizárva a külvilágot, igen csak ijesztő lehet, mint ahogyan most is. Sebastiantól jött az SMS.
" Későn jövök vagy lehet elnyúlik akár holnapig is. Valami gond van a városban, még nem jutottak el hozzám az információk, először felbírálja a legfelsőbb tanács. Ne aggódj értem, bár a kaja pocsék... Majd valamikor haza érek. Ha bármi baj van vagy bántana , csak hívj! - Seb " 
 Tudtam név nélkül is, hogy kire célzott a hosszúra nyúlt üzenetben. Az út további felén pedig azon agyaltam, mi is lehet olyan nagy gond, amit egy rendkívüli üléssel kell megvitatni. És miért hívták be Sebastiant, ha még mindig csak a vezetők tárgyalják az ügyet.
  Az eddigi ilyen alkalmakkor, mely eddigi itt tartózkodásom során kétszer volt, olyan dolgokat vitattak meg, mint egy apró párfős tüntetés, hogy legyen egy nagy lyuk, amin jöhet be fény a városba. A másik pedig az éves, ami kötelező. Tulajdonképpen az inkább egy ünnepség volt, azon mint résztvevő által meghívott, részt vettem .
  Ledobtam a kabátom és a cipőm valahova az előszobába, majd rögtön a nappaliba mentem, ahol Harry a kezében egy könyvvel gubbasztott a kanapén, és látszólag bele mélyedt. De pontosan tudtam, ő tisztában van azzal, hogy itt vagyok, és őt bámulom, már hosszú másodpercek óta. Még mindig olyan csodálatosan fest, bármit is tesz, vagy épp nem tesz. Hisz ha csak ülne és bámulna maga elé egész nap, akkor is szívem az egekbe verdesne. Megmozdult, és már is zöld szempárját az én semmit mondó kékembe vezette. Éreztem hogy a fejem úgy kezd el vörösödni, mint ahogy a fémet hevítik egyre melegebbre. Az izzás csak fokozódik, ahogy az arcomba is csak több vér gyűlik, és már is elkapom a tekintetem róla. Mostanában ez az egyetlen érintkezési forma köztük. Versenyezünk szótlanul, ki bír a másik szemébe tovább nézni, és ki tud több fájdalmat kiolvasni. A szemezésben ő áll nyerésre, de a másik feléből eme "játéknak" nem tudom...
- Szia... - szólalt meg, majd várta, hogy esetleg nem e toppan be az ajtón esetleg mögülem Seb. De nem jöhet, hisz ő gyűlésen van.
- Szia Harry! - köszöntem én is, de észrevehetően bátrabban, mint ahogy az elmúlt hetekben bármikor is tettem. Ezt ő is észre vette.
- Sebastian hol van? - kérdezte,  de látva azt hogy nincs a közelben, talán csak burkoltan azt tudakolta, mennyi időnk van, míg újra fel kell ölteni a semleges álcát.
- Azt mondta későn jön, vagy talán holnap végez csak. Van valami zűr a városban. Ilyen még sosem volt... Kicsit aggódok. - mondtam, de egész idáig, míg hangos szavakkal ki nem mondtam, nem is foglalkoztatott a tény, hogy aggódnom kellene.
- Hmm... - gondolkodott el ő is, és hirtelen suhant arcán végig valami nyugtalanító. - Angel... Mióta is vagyok itt? - hangja úgy hangzott, mint egy kirakott puzzle utolsó darabját kérné tőlem, és össze áll a kép neki azon egy darab híjján.
- Már majdnem egy hónapja. Miért? - aggódtam, hogy talán el akarna menni, de ő is tudja pontosan, hogy még a sok angyal között is biztonságosabb helyen van, mint odafent.
- Mi van, ha megelégelték, hogy egy Vadász tartózkodik szünet nélkül a városban... Gondolom többször is körbefutotta a várost., sőt az újságban is láttam nem egyszer. Teljesen úgy kezelnek , mintha egy pszichopata járkálna köztük szabadon. - mondta, és felállt. Elém lépkedett.
- Nincs igazuk! Nem ismernek téged, csak rád varrják. Nem kell törődni velük. - mondtam, de egyre halkabban, mert kezei lassan arcomra csúsztak. A pír mellé forróság is költözött.
- Le se szarom hogy mit gondolnak rólam, tőlem meg is támadhatnak az utcán. - vonta meg a vállát hanyagul, majd egyenesen íriszeimbe fúrta az övéit. - Viszont a te épséged fontos, és félek hogy téged bántanának előbb-utóbb. Nem vetted észre, hogy a legszűkebb ismeretségi köreiden kívül mindenki ugyan úgy néz rád ahogy rám? Annyi hiányzik, hogy azt kiabálják hogy... - kezdte el, de nem fejezte be, mert nem akarta kimondani. Pontosan tudtam melyik szót akarja elpalástolni előlem. "...áruló." 
  Igen, sok angyal szemében az vagyok, mert egy Vadászt bújtatok, hiába mondom akárkinek is, hogy ő nem olyan mint a többi. Más! De nem hallgatnak rám. Ezek után mit mondjak? Megmentette az életem? Még ha el is hinnék... Ha kikerül a városból a hír, akkor vele együtt az is, hogy hol van Ő. És azzal együtt mellékesen a város titka, melyet hűen őriznek már megannyi év alatt.
- Meg tudom védeni magam Harry! Velem senki sem packázna, mert olyan hírébe állok, hogy különleges képességeim vannak... - bár azt nem tudják, hogy azon kívül hogy gyötrő látomásaim vannak sokszor álmaim helyett, és néha nappal, azon kívül semmivel sem tudok többet. Próbáltam erőn felül teljesíteni, de csak annyit értem el, mint eddig. Talán az az egy plusz pont, hogy egy év alatt fejlődtem annyit mint aki kezdi kisgyermek kora óta, de minden nap hosszú órányi edzések után ezt utánam tudná csinálni bárki.
- Lehet, de ha bántasz egy angyalt, annak következményei lesznek gondolom, és a bíróság ferde szemmel nézhet a helyzetedre tekintve. - mondta, és egyre közelebb jött, ajkai vészesen közeledtek, és alig pár milliméter volt már köztük, mi megszólalt suttogva. - Nem vagyok itt jó helyen Ang... 
  Leheletét éreztem bőrömön, és  mintha a másodperc lelassult volna, csak állítunk és vártunk. Erre a pillanatra áhítozott a hetek alatt minden érzékem, hogy Harry ölelésében, forró csókja alatt ne kelljen a gondokban fürdeni. Csak ő és én vagyunk és a nagy fekete éter, melyben lebegünk. Körülöttünk csak hő vibrál és szenvedély. A kívülállókat egy burokkal zárjuk ki, és a falon senki sem törhet át.
  Majd szája elérte enyémet és lassan ízlelgetett. Tökéletesre formált , dús ajkaival először az alsót szívta be, majd fogai között tartva megnyalta. Egy apró sóhaj szökött ki a résen, melyet ezzel a mozdulattal keltett.  Közelebb vont magához derekamnál fogva, így testünk összepréselődött. Kezdett bekúszni a mindent homályossá tévő köd, mely elsöprő érzéseket hordozott magában. Szárnyaim ismét fájdalom mentesen ereszkedtek ki lassan, és ösztönszerű mozdulatokkal fontam körénk, ezzel valóssá téve a külvilágtól elzáró falakat.
  Kattantást hallottam tompán , és nyikorgást, de nem bírtam megszakítani bennünket, csak ha muszáj volt , levegővételért.
  Megbotlottam valami kósza, eldobott anyagban, talán egy reggel otthagyott pulóverben, és elvesztve egyensúlyomat a föld felé kezdtem zuhanni. Szárnyaim azonnal korrigálták volna, de Harry valahogyan fordított a helyzetünkön és rajta landoltam. Tollaimmal nem vertem le semmit sem, csak hangosan suhintott egyet a levegőben. A két fekete tagom súlyával együtt nehezedtem az erős fiúra, aki halkan egy fájdalmas nyögést adott ki, de utána fejét hátraszegve nevetett fel. Kedve magával ragadott. Egy hónapja nevettem utoljára szívből. A göndörkével olyan könnyű...
  Visszahúztam tagjaim, és lovaglóülésben ültem fel, egyenesen szemeibe nézve. Gyenge pontom pont az övé felett volt, így nem mertem lejjebb ereszkedni, de a fiú egy mozdulattal csípőm irányítva illesztett össze bennünket. Elnyíltak ajkaim, és a levegőt zilálva vettem. Csak Harryvel volt gyedül ilyen pillanatom, egyszer... Sebastiannel sosem csináltunk még csak hasonlókat sem. A Vadász annyira más... Sokkal több tűz ég benne, sokkal több vágy, és valami megfoghatatlan.
  Mellkasára vezettem kezeim, és tétova mozdulatokkal simítottam lefelé elnyújtott másodpercekig, mozdulatlanul ülve rajta. Lüketett alattam, nem csak tenyerem alatt... A pulzusom az egekbe szökött, és nem néztem mást, csak egy pontot. Tekintetünk kapcsolódott, és végig szemeimbe bámult, úgy ahogy én az övébe.
  Mintha halk léptek szűrődtek volna az előszobából be, de figyelmen kívül hagytam, mert az utcáról jött minden bizonnyal. A burok teljesen körülvett, és a köd , mely benne ül, nem enged kilátást. De ez a fajta rabság annyira jó.
  Kezeit felvezette hosszú ujjú felsőm alá,  majd derekamon egyre jobban húzta fel. Tudtam mit akar, de én pirulva kaptam el pillantásom, kifejezve a bizonytalanságomat.
  Nem tudtam már mit reagál erre, mert egy köhintést hallottunk oldalról, mely felé kikerekedett szemekkel kaptuk tekintetünk.

/Sebastian szemszöge/
 
  Kora reggel hívtak be a város központi gyűlés terembe, ahol az évi Vadászangyal megbeszéléseket szoktuk tartani.  A múltkori jelentéktelen zavargás óta, melyet egy fanatikus, és megzakkant csoport okozta, nem volt már évek óta olyan ügy, melyet meg kellett volna tárgyalni. Viszont az, hogy ennyire hosszú, és a már fél nappal előbb iderendelt angyalok még csak arra várnak, hogy megtudhassák mi is okozza a problémát , kezd aggasztó lenni.
  Mivel ide lettem rendelve, nem mehetek csak úgy el, de hála istennek néha osztogattak ételt meg innivalót.
Este felé egyszer csak a konferenciaterem nagy kapuja kinyílt és a több mint 70 Vadászangyalt mind behívták - közöttük engem is.
  A vezetők arca nem volt nyugtató, inkább a lehető legtanácstalanabbnak tűnt, és valamiféle félelem is tükröződött bennük. Egyre jobban aggasztottak a tények.
 Körbe néztem, és mindenhol mágneses táblák voltak rakva, vagy éppen palafával borítottak ahova képeket tűztek. Nem különösebben aggasztottak , míg egyiken ki nem szúrtam egy ismerős, göndör alakot. Jobban megnéztem a többit is, és egyszerre kikerekedett szemekkel vizslattam a többi , teleírt filces, vagy épp krétás táblát. Angelről és Harryről készült képek tömkelege vette körbe a teremet, és minden táblán adatok halmazai voltak találhatók. Az egyiken a mi ismertségi körünk volt. Rajta állt Zoe neve, az összes rokonáé, a másikon minden információ, amit tudhatnak Angelről. Egy kézzel írott papír alá pedig Vadászok nevei voltak sorolva, Harry nevével az élén. A kézírást, mely a nem túl nagy, kissé szakadt fecnin állt már nem tudtam elolvasni, de akörül volt a legtöbb nyíl, áthúzás és felsorolás. Minden tábla egymás mellé volt állítva, és egy összefüggő káoszt mutatott látszólag , mert azok is mind-mind tele voltak húzkodásokkal és összekötözgetésekkel.
- Sebastian , kérlek gyere ide, mert te vagy a fő segítőnk most. - mondta maga a polgármester.
- Igen uram! - válaszoltam, és már is ott termettem a hatalmas forgós karosszéke mellett.
- Kérlek gyere velünk egy másik helységbe, mert most olyan dolgokat fogsz megtudni, ami igen kényes témát érint. - szinte suttogta, majd felállt és még pár, tudós forma emberrel egy irányba kezdtek menni, én meg követni őket.
  Hasonló szobába értünk , mint egy rendőrségi kihallgató, de egy fokkal otthonosabb volt a falra kihelyezett alkoholoktól, pár asztalra kikészített rágcsálnivalóktól, és a kényelmes fotelszerűségekkel. A város feje oda lépett a szekrényhez, melyben poharak álltak, majd annyit, ahányan ott voltunk, elő vett. Kezében egyett tartott, melyben jeget tett, majd rá valamilyen barna folyadékot öntött.
- Kér maga is? - fordult felém, mire bizonytalanul megráztam a fejem.
  A kövérkés férfi egyszerre lehúzta, majd jólesően fújta ki a levegőt, és felém sétált. Közben a fehér köpenyesek egy felvevőkészüléket állítottak be, és rögzítésre állították, majd egy távolabbi szegletébe a szobában helyet foglaltak jegyzetfüzetekkel és tollakkal a kezükben. Mintha egy egyetemi előadáson lennénk, vagy akár egy kihallgatáson, melyen nem tükör mögül néznek.
- Figyelj Seb. Ami itt elhangzik, annak közöttünk kell maradnia, mert ha nem, azzal tömeghisztériát válthatsz ki az emberekből! Megértetted? Régi ismerősöm volt az apád, és tudom hogy nem lenne büszke rád, ha cserben hagynál. - kezdte, és miközben beszélt a kezét az asztalra tette és félemlítően közel hajolt hozzám. Nyelnem kellett egyet, de nem attól mert megijedtem volna. Említette az.. az .. apám... Kiskoromban ismertem, de meghalt korán... anyámmal együtt. Angelen és pár barátomon kívül senki sem nagyon tud ennél többet.
  Bólintottam újra, mert nem találtam a hangom.
- Figyelj Sebastian! A ami nap azért hívtuk össze a Vadászokat, mert őket is egyesével avatjuk be abba, amit elmondok neked. Persze ők nem fognak annyit tudni mint te, mert neked különleges feladatod is lesz. De kezdem azzal amit az itt összegyűltek is tudni fognak. - vett egy mély levegőt. - Tegnap kaptunk egy... levelet. Egy halott angyal mellkasához volt tűzve egy késsel... Ez még semmi sem lenne. De az angyal ez egyik mellék bejárat előtt feküdt a Városnak! Egy Vadász tette oda az angyalt. És itt merülne fel az a tény, hogy csak véletlen, hogy pont oda tette. De az üzenet tömören annyi, hogy tud a TFW-től pár ember a városról, és ha a megbeszélt találkozóhelyen nem leszünk ott kötni egy alkut, akkor megrohamoz minket. Le is írja az alkut. Tartózkodik egy áruló Vadász a Városban. Amennyiben visszajuttatjuk a követként küldött személynek a TFW-től, a város titka a maroknyi Vadász és az Angyalok között marad. Amennyiben az egy feláldozható lelket választjuk, megrohamozzák a várost. - itt befejezte.
  El jött a vég... Tudják a város kilétét, hogy hol egy kapu ami ide vezet... Sokként ért, és meglepődtem még saját magamon is, mikor félelem és pánik helyett düh áramlott ereimben. Harry... az egyetlen személy aki égette az agytekervényeim, és legszívesebben megfojtottam volna, és dobtam volna ki magam arra helyre.
- És mit terveznek? Mit kell tennem? - szememben méreg tüze lángolt , és úgy látszik jó néven vette a polgár mester, aki amikor Angel megmentésére hozzá szaladtam, nem igen tett semmit sem. De jelen esetben félre raktam a szimpátiát, mert közös ellenségre akadtunk.
- Tudjuk, hogy jóban van Angellel, és a mai napig nem értjük miért. De meg kell győznöd, hogy segítsen nekünk, vagy cselhez kell folyamodni.  Szóval Sebastian? - mondta hivatalos hangnemben, és kérdően nézett fel a szemebe.
  A harag egyre csak nőtt. Legszívesebben elmondanám, hogy nálunk van. Sőt, azt is fogom tenni!
- Igazából .... - felkapta a férfi a fejét, és felvillanyozódva tekintett rám. Legszívesebben örömömben kacarászva mondanék rá igent de... De akkor nyílalt a tudat a fejembe.
."Mégsem tehetem... Harry fontos Angelnek..."  
- Igen ? Együtt tudsz működni? Elkapjuk akkor még ma! - csattant fel örömében, és még tapsolt is egyet.
" Nem.. Nem teheted Sebastian... Angellel nem. Harry megérdemelné, de az a fránya gazember fontos neki! "
Magamban elmondtam egy sor szitkozódást , és gyorsan ki kellett találnom valamit.
- Nem igazán tudom... Talán. - mondtam,végül is nem utasíthatom vissza az ajánlatot. Megbízott vele, és teljesítenem kell... de valahogyan másként. - Meddig kell elvégeznem? - kérdeztem unottan, de ezzel csak idegességemet, és a bennem gyűlő kételyek tengerét fedtem el.
- Oh... Két nap van rá a levél érkezésétől számítva... Szóval.. már csak a holnapi és az az utáni hajnal elteltével már kifutunk az időből... - mondta aggasztóan sürgetően a kövér fickó.
- Oké...
- Köszönöm Sebastian, te mindig is a legjobb Vadászunk voltál, és tudom hogy egy olyan veszélyes személlyel is tudsz bánni, mint Styles. - közölte, és kezét nyújtotta.
 Kerek szemekkel néztem, és nem tudtam válaszolni a gesztusára.
- H-honnan tudja hogy... - makogtam, mintha valamin rajta értek volna.
- Kérlek... Angelt már nagyon régóta figyeljük, hisz nem egy minden napi jelenség, hogy csak úgy 16 évesen felbukkant egy különleges képességű angyal. Egy hónapja is pont ez történt. A városban pár képzett Vadászangyalt küldtünk utána, és látták , hogy be megy egy lassan egy éve elhagyatott házba, majd pár óra múlva Stylesszel távozik, és egyenesen ide jönnek. Tudtuk már az elejétől fogva, főleg hogy az a Vadász hozta és vitte minden nap, míg ide nem költözött nem tudni milyen okból... - mondta hűvösen a férfi.
  Letaglózott. Mit keresett Angel Harry régi házában? És miért akkor fordul fel minden, mikor újra feltűnt az életünkben az a hulladék vadász? Angel egyre távolság tartóbb, és látom, hogy Harryvel néha tovább nézik egymást, mint egy kósza és véletlen pillantás...
  Szomorúság öntötte el a szívem, mikor az a gondolat ismét felütötte bennem a fejét, ami már talán az együttlétünk óta megvan... Lehet mindvégig igazam volt...

/Angel szemszöge/

  A lehető legrosszabb pillanatba jött látogatni Zoe... És mi több, leleplezte a legnagyobb titkom is. Miért nem hallgattam a fülemre, mikor hallottam az ajtózár hangát és a lépteket? És Harry miért nem tolt el, ha tudta? Vagy ő is úgy elkábult, mint én? Még mindig nem tudom pontosan mi van köztünk.. annyit biztos egyedül, hogy szeretem. Egy másik szeretett személyt ezzel átverek ,és utálom magam miatta.
  Kínos tekintettel néztünk egymásra, majd egy gyors mozdulattal lekászálódtam Róla, és kínosan álldogáltunk lehajtott fejjel, és egyik lábunkról a másikra helyezve a súlyt.
- Ti ketten mi a francot műveltetek? Angel? Te Sebastiannal vagy együtt! És Te Harry? Te.. Ezt tudtad! - akadt ki a lány, mire rögtön összepillantottunk.
  Harry egyből döbbent arcot vágott, ahogy az időközben szemembe gyűlt szúrós könnyeket észre vette. Utáltam magam az egész helyzet miatt.
- S-sajnálom... - mondtam, majd a cseppet elmorzsolva arcomon fordultam és mentem volna a szobámba, mikor egy kéz a csuklóm köré fonódott.
  Harry húzott magához, és megcsókolt. A rövid, szinte futólagos csók alatt arcomhoz nyúlt, és mikor eltávolodtunk egymáshoz, hüvelykujjaival letörölte a nedves vonalakat a szemeim alól.
- Én nem akarok titkolózni tovább Angel! El kell mondanunk egyszer. - dörmögte rekedtes hangján a fülembe, majd az mögé hintett egy csókot. Borzongás futott végig a hátamon, de nem csak ajkai érintésétől. Azt mondta "el kell mondanunk". Megremegett a gyomrom, és lesütöttem a szemem.
"Együtt lennénk?" - reppent fel a gondolat, melyre nem kapok sehonnan sem megerősítést vagy cáfolatot.
- Beavatnátok engem ebbe ? - mutatott a kezével a szobában félkör alakban, mintha csak egy közönségnek intet volna.
- Mindent elmondok... De akkor az elejétől kell hallanod. - motyogtam halkan, majd arrébb kúsztam Harry még mindig szorító öleléséből, és a kanapé felé vettem az irányt.
  Szörnyen éreztem magam, a fejem zsibongott, és belül valami szörnyű érzés mardosott. Ismét beugrott az a képkocka , ami a látomás szerű álmokból mindig a legtisztábban marad meg szemeim előtt. Sebastian képe, ahogy ölemben fekszik és szemeiben nem tükröződik a lelke jelenléte. Üresen és homályosan mered a semmibe. Élettelen...
- Szóval? - kérdezte idegesen, mire utolsó pillantást vetettem Harry felé, aki ujjaimért nyúlt és megszorítva összekulcsolta azokat.
Minden bonyodalom kezdetén kezdtem, mikor először változtam át, és pont az után találkoztam Harryvel és utána ,  hogy hogyan alakultak a dolgok közöttünk. Az első, szörnyű véget érő  csókot, azt, hogyan mentett meg először, majd a Londoni életem kezdetét. Felicityt, és hogy miket művelt,  mire kényszerített. Azt, hogy hogyan szenvedtünk hónapokon keresztül, hogyan tagadtam meg a hőn áhított fiút, és hogy miért is jöttel el igazából ebbe a városba. Majd a találkozást, és azt, hogy rádöbbentem, nem sikerült kiölnöm magamból az egy év során semmit sem. És mit keres itt Harry... A jelenbe egy kérdés maradt csak ezek után.
- Mit fogunk mostantól csinálni? - fejeztem be a hosszú monológot.
- É-én... nem tudok mit szólni... Szörnyen sajnállak titeket, de Sebastiant is... Tudom hogy szereted őt, mindig is látszott rajtad hogy nem tudnál megválni tőle, de ezek szerint Harrytől sem. - mondta a lány, mire aprókat bólintottam a fejemmel. Lesütöttem szemeim, és összekulcsolt ujjainkra néztem.
  Erre vártam már azóta, hogy megláttam, még ha eleinte nem is jöttem rá. És most itt vagyunk, kéz a kézben, de sírhatnékom van, mert nem ilyen áron szerettem volna ezt. Nyugodtan és boldogan szerettem volna élni, kihasználni, hogy még voltak éveim a gimnáziumban, a városkámban bolondozni a barátaimmal, és Harryvel. Szaladni az erő közepei réten, az azúr ég alatt, vidám nevetések közepette, majd este egy sátoros tábortűznél hasfájdalomig nevetni. Még az is hiányzik, hogy a régi anyukám unszol, hogy tanuljak történelmet, mert rosszul álltam belőle. Erre már sosem kerül sor többé. Nincsen semmim és minden itt is hullik szét körülöttem.
  Harry másik kezével finoman az állam alá nyúlt, és tekintetébe emelte az enyémet. Nem kellettek szavak, hogy megértse mi is gyötör engem, és hogy én tudjam, sajnálja. Tudom, hogy fejében megfordulhatott, talán az ő hibája, de egyáltalán nem. Ha nem hozott volna el Made Shireből azon az éjszakán, meghaltam volna, és ha nem tartottuk volna ilyen fájdalmas áron a Város titkát, milliók halnak meg. Még most is az körül forog az egész ügy.
  Zoe sem tudott mit kitalálni, és ő sem akarta elveszíteni előkerült ikertestvérét. Tudta mélyen, legbelül, hogy Harry jó ember. mindig is jól tudta kiismerni az egyéneket, és titkaikat.
- Mi lesz most? Felicity még mindig szabadon járkál. Nem hinném hogy csak úgy megfeledkezett rólad, vagy Lond Angelesről. - mondtam aggódóan, és a két hasonló szempáron végigvezettem tekintetem.
- Nekem nagyon gyanús... Sosem szokott ennyi ideig csendben lenni. Megtalálta volna a módját hogy megtaláljon, és beszéljen velem, ha akarja... Valamit tervez. Tudom, mert ismerem. - közölte Harry aggodalommal, és göndörödő tincsei közé túrva csak jobban összekuszálta azokat.
- Nekünk is akkor tervet kell készítenünk, mert különben... - kezdtem volna bele, de ekkor az ajtó hangosan kitárult, és csapzottan esett rajta be Sebastian.
- Srácok! Nagy baj van! - lihegte, és futtában zárta össze szárnyait, miközben helyet foglalt a kanapén... Harry mellett...