FIGYELEM! FONTOS!

Sziasztok! Ezzel most csalódást kell okoznom, de nem egy fejezet! De Fontos lenne hogy ezt végig olvassátok, és minden kedves olvasóm válaszolna rá, mert befolyásolni fogja minden egyes válasz a blogot :)

Nos, felmerült bennem egy olyan ötlet, hogy a történetet kicsit el lehetne tolni ilyen misztikusabb dolog felé. Vagy akár egészen :)
Hogy ez alatt most mit is értek? Azt, hogy az pattant ki a fejemből, mi lenne ha raknák bele ilyen kis "természet feletti" dolgokat.

PÉLDÁUL:  Angelnek esetleg van valamilyen kis (vagy nagy) természetfeletti ereje, vagy épp az angyalok nemzetségének :) Hogy megálmodhat egyes dolgokat, vagy az álmaiban utalások vannak történésekre, vagy valami más dolgok, pl erősebb, vagy épp meg tud gyógyítani az erejével embereket meg hasonlók,de
ezek csak lehetséges példák.  De persze nem arra gondolok, hogy adjunk neki varázs pácát oszt idézzen démonokat XD (De ha a nép úgy óhajtja xd *vállvonás* )

VAAAGY, akár : egészen azt is lehetne, hogy nem csak van az emberiség + egy olyan emberfaj akiknek van szárnyuk oszt thső, hanem egy egész varázsvilág.
Ezen esetben : van az emberek világa, és egy olyan világ ahol vannak a többiek. Itt is lehetséges hogy csak angyalok, de akár kibővíthetem mindenféle mással is. :) akár démonokkal, boszorkány mesterekkel, gonosz vagy éppen jó töndérekkel, lehetnek gonosz fajok meg jók (jujj neki lódult a fantáziám XD ) de tényleg akármikkel xd

Szóval én ezekre gondoltam :) tudom hogy nagy őrültségek vannak a fejemben ,  nem kell mondani.
Ha nem tetszik senkinek az ötletem/ötleteim semmi akadály, én folytatom így is a blogot :) De, persze azt is figyelembe kell venni, hogy ha meg van kicsit újítva akkor már is nagyobb a lehetőségek tárháza, hogy hogyan folytassam. Hisz az logikus hogy hol van több mozgási  lehetőséged, egy olyan helyen ahol van vagy ahol nincsenek természet feletti dolgok?
De ismétlem, meg értem, ha nem szeretnétek drágáim :* <3

Összesítve, és nagyon tömören 3 lehetőség van :)

A.) Minden marad úgy , ahogy eddig.
B.) Kicsit megcsavarom a történetet egy kis "természet felettivel".
C.) Egy egész világot nyitok meg a történetben (akár a csak-anygalok-és-ennyi -től az egyész itt-osztán-van-minden -ig)

(persze nem akarok senkit sem befolyásolni, de ha a b-re vagy c-re szavaztok több fejit is gyárthatok ;) )

Szívesen hallgatok javaslatokat, ha valakinek van ötlete hogy mi nem tetszik, vagy épp mit/kit látna szívesen benne :)

És, FONTOSNAK TARTANÁM, HA MINDENKI AKI OLVASSA VÁLASZOLNA :) MERT TŐLETEK FÜGG, HOGY INNEN HOGYAN TOVÁBB :)

Ez már csak egy kis hüyleség: persze nem muszáj A-B-C közül választani :) akár mit mondhatsz pl, "Szeretnék bele vámpírokat, de ne legyen varázsvilág" Vagy "Jó lenne ha az agyaloknak lennének különleges képességeik, de nem szeretnék bele mást"
és a többi és a többi :)
Meg jó lenne, ha pl azt  megmondjátok hogy "oké, legyen varázsvilág" de akkor meg lehetne említeni azt, hogy nem akarsz bele mindenféle mást lényt csak angyalokat, vagy akár hogy "húú legyen benne minden" :)
Mindenről ti döntetek :)
PUSZI MINDENKINEK :)

16. Fejezet

halihó :) nos itt van egy új feji :) nincs semmi hozzá fűzni valóm :) Jó olvasást :)




/ Harry szemszöge /


A tegnap után Angel még nem kelt fel. Nagyon megviselhette a sok sokk egymás után. Nem is csodálom, Alec valószínűleg úgy,mint a többi eddigi áldozatát ,Őt is megbűvölte az úriember modorával,meg a bájos mosolyával. Azután édesen a fülébe suttogott vérfagyasztó dolgokat. Pontosan tudom miket szokott csinálni. Mikor még a banda együtt ment egy  ilyen buliba,másnap öntelten mesélte el, hogy miket tett. Gyomor forgató élmény volt akkor is, de vissza gondolva, hogy mi lett volna Angellel...
De ami a legrosszabb az, hogy végig kellett néznie azt, hogy hogyan végzek Aleckel, és minden bizonnyal nem is fog bennem azok után , amit látott.
Furcsa módon, eddig akárhány angyalt öltem meg, sosem vettem magamra azt a tekintetet, ahogy ránéztek, miután kimúlt belőlük az élet utolsó szikrája. Halál félelem, megvetés, életért való könyörgés. Viszont mikor az ő pillantásában láttam ugyan ezt , szinte gyűlöltem magam.
Odamentem hozzá,megnyugtatni, hogy sosem bántanám. Próbáltam megérinteni, de ha lehet még jobban össze húzta magát. Rémült, kitágult szembogarában tekintve tükröződni láttam saját, torz tükörképem, hogy egy kegyetlen tömeg gyilkos néz vissza rám, pofon csapásul ért. Kissé talán és is megrémültem saját magamtól.Talán azt hitte Alec után Ő következik. De bármit meg tudok tenni, csak azt nem, hogy kezet emeljek rá.
Azt nem tudom, hogy mennyire fog emlékezni az éjjelre, de abban teljesen biztos vagyok, hogy tartózkodni fog tőlem.
Nem igazán tudom ,mit kell ilyen helyzetekben cselekedni. Eddig nem volt a törődő és gyenge oldalamra szükségem.
Nem tudom, hogy jó dolog e itt ülni az ágya szélén, és arra várni hogy felébred.  Lehet, hogy megrémül,vagy épp kedves gesztusnak fogja tartani,és talán kicsit bizalmasabban közeledik hozzám.
Az elmém kavargó gondolatok, kérdések és lehetséges válaszok örvénylő, viharos tengere tölti el. Közben az álmok világában ringatózó Angel nézem, ahogy mellkasa fel és le mozog ahogy veszi a levegőt, pillája néha megrebben ahogy valamit éppen meglátott álmában,majd ajkai egy halvány, de annál is édesebb mosolyra húzódnak.
" De egyáltalán mit művelek? Sosem szoktam ilyeneket látni." - merengtem.
Vagy talán csak nem akartam észre venni. De nálam minden rezdülés megfigyelek. Angyali külsejét, ahogy az aranyló haja szétterül a párnán,vagy törékeny alkatát, aprócska kezeit. És minden elburkolt reakcióját. Akár a halvány pírt az arcán ha zavarba jön, vagy éppen a zafír szemekben a lángoló tűzet ha dühös.
Tőlem szokatlan dolgokról való elmélkedésemet egy  nyüszítés szerű hang és egyenetlen levegővétel törte meg.
"Ébredezik!" - hirtelen már-már izgatott lettem. -"Egyre furcsább és furcsább vagyok..."
Először tapogatózni kezdett a takarón, mintha keresne valamit, majd sötét pilláit felnyitotta.
Körbe tekintett a szobán,kissé hitetlenkedve, kissé meglepetten, majd ahogy észre vett ráragasztotta pillantását.
Minden szó kiszalad a fejemből. Eddig számomra ismeretlen érzés kerített hatalmába. Bizonytalan voltam.
A levegő fagyos volt a szobában. Megdermedt minden körülöttünk. Szótlanságba temetkezve bámultuk egymást. Nem tudtam a rezzenéstelen arcáról úgy olvasni, ahogy eddig bárkivel megtettem. Képtelen voltam kivenni egyetlen apró részletet is abból, hogy mi játszódhat le benne.
Végül megpróbáltam feloldania szobába húzódó rezzenéstelen hangulatot.
- Ang... - nyújtottam, maga előtt hanyagul fekvő kezei felé enyéim.
- Ne! - úgy húzódott feljebb az ágyon, mintha forró vasat kellet volna megérintenie.
- Angel, figyelj...én nem akarlak bántani! Kérlek...csak...beszélgessünk. - a szavak úgy csúsztak ki számon, hogy szinte nem is tudtam róla.És azt végképp nem tudtam, hogy miről is akarok vele beszélgetni.
- Mikor akarsz megölni? Miért nem tetted meg eddig? Mi a fene folyik itt? Miért nem vagyok... otthon? - az utolsó szónál nyelnie kellet egyet és lesütve szemét látszott a könnyei ellen vívott harca.
Döbbenten ültem szavait hallva. Ennyire félne tőlem?
- Nem! Nem akarlak meg...- elakadt a torkomon .Kimondani sem voltam képes. - Figyelj! Nem akarok semmit sem tenni Veled! Ezért mentettem meg az életed tegnap.
- De... meg... megölted.. A-Ale...- szavai elakadtak. Szinte láttam, ahogy filmszalagként pörgeti végig az este emlékeit szeme előtt.
- Mert különben Ő teszi veled.
Mély sóhajt vett majd lehunyta a szemeit.
- Harry... most őszintén válaszolj! Mi folyik itt? - hangja éppen hogy csak hallható volt és annyira kétségbe esetten nézet utána könnyekkel csillogó szemekkel, hogy már teljesen biztos voltam ,hogy utálom magam ez egészért.
Egy nagy levegőt véve kitisztítottam a fejemben nyüzsgő gondolatokat.
Nem tudtam elkezdeni. Mit mondjak neki? Valószínűleg leesett neki, hogy mi is lehetek valójában.
- Mit szeretnél tudni? - fújtam ki a benntartott levegőt.
- Mindenre őszintén fogsz válaszolni? Nem hazudsz nekem többé?
- Nem fogok.
Fel voltam készülve mindenre, hogy faggatózni fog, hogy mi vagyok, ki vagyok, hogy hogyan vagyok képes embert ölni, vagy hogy Őt miért hagytam akkor életbe.
"De valójában miért? " - még én sem tudtam a választ.
- Mi az a TFW? A  teljes történetet szeretném hallani... - először meglepett a kérdése. Nem pont erre számítottam. De mielőtt kinyithattam volna a számat, folytatta. - És mit csináltok ott? Vagy apa és anya mit csinálnak ott?
- Ez egy tudósok és egyházi személyek által alakult szervezet.Úgy az ötvenes-években kutatók egy csoportja felfigyel, bizonyos hírekre, melyeket később elmegyógyintézetbe zárt emberektől lehetett hallani, bizonyos "angyali megjelenésekről". Persze ekkor ez nem tudódott ki, és csendben nyomoztak ezek után a különös és mitikusnak tartott lényekről. De A 70-es évek közepéig csak olyan legendáknak meg meséknek tartották őket, mint a földönkívüliek, a jeti vagy ehhez hasonló dolgok. De egy bizonyos Frank Still nevezetű tudós talált egy felfedező jellegű túrán , egy fekete, és különös tollat. Semmihez sem volt fogható, állítólag megbabonázta. Csatlakozott azokhoz az emberekhez , akik az angyalok létezését kutatta, de évekig ismét semmire sem jutottak. Ekkor történt valami... Frank kezében egy vérben fürdő holt testet hozott a kutató intézetbe, akinek fekete szárnyak meredtek a hátából. Egy vadászat során lőtte le, de csak akkor tudatosult benne az, hogy mit is fogott, miután a vadnak hitt testhez ért.
Persze ezekről a média továbbra se tudott semmit.
A kutatók között voltak akik nem hittek Franknek, hogy igazi az amit hozott, persze a boncolás után már nem volt semmi kétség arról, hogy ez egy létező lény. Több tudós kiszállt onnantól kezdve ebből az egész dologból. Őket megölték többnyire, vagy elmegyógyintézetbe zárták, hogy véletlenül se köpjön a médiának. Akik maradtak azok közül többen felvetették azt, hogy lehetne még vadászni ezek közül a lények közül, a tudomány nevében.  Valamikor e tájt alakult a TFW amit ekkor még Angyal-Projektnek neveztek, csak később lett TFW. Akkor, még nem tömeg mészárlást jelentett ez. Az csak évek múlva lett belőle. Egyre több tudós, és egyéb nagyhatalmú személy tudott meg erről a kis szervezetről információkat. Pénzesek szálltak be a támogatásába,mondhatni virágzott ez az egész. És megjelentek a vallásos személyek is... Egy őrült fanatikus,mindenképp állította, hogy ezek azok a teremtmények akik a földre hozzák a pusztulást. Az ördög teremtményei, hiszen fekete a szárnyuk, nagy erejük van. Sajnos többen hittek neki. Frank, aki a vezetője volt ennek az egésznek, hirtelen titokzatos körülmények között meghalt. És az őrült került a szervezet élére, Lucius Willis . Ekkor lett a szervezet neve The Free World, azaz "A Szabad Világ" . Már nem csak a tudomány célja érdekében ejtenek el angyalokat, hanem egyenes pusztítani kezdték őket.
Innentől kezdve már a médiába is kiszivárogtak az első információk bizonyos "szárnyas emberekről" , de egészen addig nem volt semmi különös, míg pár hónappal ezelőtt egyre több dolog ki nem szivárgott rólatok... És te is emlékszel még, hogy nem olyan rég pedig a városodtól nem messze találtak egy testet is... - Elhallgattam, hogy eméssze a temérdek információt amit rázúdítottam.
Percekig bámult maga elé. Váltakoztak rajta az érzések, néha egészen undorral vizslatva a takaró gyűrődéseit, vagy ép megvetéssel és félelemmel. Majd rám tekintett.
- Te miért szálltál be? - szinte csak suttogta, félve a reakciómtól.
- Nemén akartam... Nagyon pici voltam, mikor elszakítottak a szüleimtől. -itt lesütöttem a szeme és úgy folytattam-  Nem tudom ki volt. Az utolsó emlékem anyám könnyel teli tekintete volt. De már az sem rémlik milyen volt a hangja, vagy a kinézete... csak a szemeiben csillogó fájdalom maradt meg. És egy apró göndör kislány, akit a medálomba láthattál. - felvezettem rá szemeim, és sajnálkozást olvastam ki rajta.
- Én-én nem akartam megnézni csak kinyílt a kezeim között és...
- Semmi baj.. igazából még örülök is neki hogy Te találtad meg. - egy apró mosolyt küldtem felé, amitől fakult a bizonytalanság ami a lányra telepedett.
- Ő a testvéred ? - a kérdése olyan hirtelen jött, hogy nem is tudtam rá egyből válaszolni. Igazából érdekes, de sosem gondolkodtam , hogy ki lehet az a kis szőkés hajú, göndör lány a kis képen. - Oh,ne haragudj.. Nem akartam ...
- Igazság szerint ... Nem tudom... Lehet. Onnantól kezdve, hogy a bázisra bekerültem, az lett az otthonom. Több gyereket is láttam, de egyesével képeztek minket, könyörtelen tisztek Vadásszá. Sosem kérdeztem, hogy honnan jöttem, vagy hogy miért hagyták meg a medálomat. De lehet hogy nem is tudtak róla, mert én is évekkel később találtam meg , egy nem használt ruhám zsebében. Az volt az utolsó és egyetlen emlékem a múltamról... - különösebben nem volt semmi érzelem a hangomba, de mégis Ang szemeiben mély sajnálatot olvastam ki. - De ne sajnálj miatta... Kérlek!
- De ezek szörnyű dolgok Harry... - hangja lágy volt, és simogató.
"Nem is nagyon tudom igazán milyen a "jó" . A mások által ismert "szörnyű" nekem a természetes..."
Kínosnak mondható csend telepedett meg közöttünk, bár mindketten mélyen gondolatainkba merültünk.
Az emlékek már rég záporoztak a kiképzésemről ennyire mint most. Eszembe jutott az, ha valamit nem úgy tettünk ahogy kellet volna, vagy talán megszegtünk valamit, milyen büntetések voltak... Ahogy nagyobb lettem, egyre durvábbak. Azt is tudom, hogy sok sorstársamat egyszer csak elvitték, és soha nem láttuk őket többé. Azt mondták másik bázisra viszik őket.
És eszembe jutott, hogy voltak vizsgák. És az első találkozásom is egy ilyenen volt az angyalokkal.
  " Bevezettek egy fekete és hűvös szobába. A kezembe nyomtak egy kisebb tőrt. Azt hittem ez is egy gyakorlat, valami túlélési módszer. Miután belökött a magas , és fekete ruhába öltözött férfi az elsötétített , ablak nélküli helységbe, csak annyit mondott :
- Használd mind azt a tudást, amit eddig tanultál! Mi az első szabály ? - kérdezte szinte suttogva.
Furcsa volt. Sosem hallottam még ilyen halkan beszélni egy kiképző tisztet. Mindig kiabált vagy emelkedett hangon utasított a feladatunkra.
- Meg kell ölni minden angyalt, Uram! - mondtam bátortalanul, olyan hang erővel ,mint amit ő használt.
- Igen! Tehát aszerint cselekedj! -majd bezárta mögöttem az ajtót.
A zár hangos kattanással adta tudtomra, hogy nem juthatok ki onnan, amíg el nem végzem a feladatom.
A szobában semmilyen fényforrás nem volt, így csak a többi érzékszervemre támaszkodhattam. Először azt hittem, hogy ki kell találnom egy útvesztőből, vagy hasonló dolgok. De ekkor egy vérfagyasztó dolgot hallottam.
Egy hangos puffanást, majd lánc csörgését, végül egy alig kivehető nyögést.
Nem mertem megszólalni. Remegés terjedt el minden testrészemet. Majd ismét egy hangosabb nyögést repesztett át a levegőn, és olyan... olyan mint egy szárnycsapás. A lánccsörgés felerősödött.
Majd neon csövek morgása töltötte be a szobát, és hirtelen vakító fehérség árasztotta el a szobát.
A szívem megállt a lüktetésben egy pillanatra. Majdnem elüvöltöttem magamat.
A velem szemközti falhoz több méteres láncokkal volt kikötve egy nő. A földön támasztotta magát négy kézlábon. A hátából két hollókéhoz hasonló fekete szárnyak álltak ki. A borzongás félelemmé nőtte ki magát mellkasom alatt.
A fehér csempékkel kirakott fal mentén lecsúsztam, és kuporogva hajtottam le a fejemet. Úgy éreztem sírnom kell, de ha megteszem, lehet hogy engem is eltesznek láb alól.
Ismét felpillantva a nőre, már nem voltak ott a szárnyai. Csillogó szénfekete szemei és barnás haja volt. Arcán a döbbenet és a keserűség keveréke volt mázolódva.
- Hé! Kisfiú! - szólított meg, semmilyen színnel a hangjában. - Ugye te is tudod, hogy csak az egyikünk juthat ki innen?
- Nem vagyok kicsi...
- Hány éves vagy? - most egy barátságot véltem felfedezni a hangjában.
- 14 .
- Oh... mikre művelnek a gyerekekkel itt... - szerintem inkább magának mondta, mint nekem. Nem is adtam választ. - Figyelj... nekem úgy is mindegy... Aki ide bekerül és olyan, mint én, annak mindegy hogy hányan halnak meg előtte vadászok, semmi esély, hogy megunják és elengedik csak úgy... Tedd meg gyorsan!
- M-micsodát? - hörrentem fel hirtelen. Minden amit eddig tudtam kiment a fejemből.
- Hát mi másért küldtek volna téged te bolond? - az angyal barátságosnak tűnt. Közelebb jött, amennyire csak engedték a láncok a bábain. Majd leült elém. - Figyelj öcsi! Nekem és neked is jobb lesz úgy! - tette rá a kezét az én felhúzott térdeim előtt összekulcsolt ujjaimra. - Én szabad leszek, te pedig kikerülsz innen... Kérlek... - hangja olyan bánatosnak hatott, hogy majdnem ismét elsírtam magam.
- De én nem tudom.... meg... tenni... - hangom az elfúló suttogásnál nem tudtam hangosabbra emelni.
Óráknak tűnő percekig ültünk ebben a helyzetben.
Nem akartam ott lenni. Legszívesebben és haltam volna meg ott. A kezeim lassan remegni kezdtek. Eddig nem kellet senkit sem megöli... Sőt eddig semmi ilyet nem kellet tenni.
- Mi a neved? -kérdezte ismét barátságot keverve hangjába.
- Harry... És a tied?
- Nem szeretném ha akármilyen kötődés is lenne köztünk, inkább nem mondom el. Így könnyebb lesz! Hidd el!
Ismét szótlan percek következtek. Próbáltam lenyugtatni elmém, hogy ezt kell tennem, ez a kötelességem. De akármennyire is kántáltam, nem hittem el. Elkezdtem felmondani magamban a törvényeket, amiket mindenkinek tudnia kellett.
" 1. Minden angyalt meg kell ölni!
2. Amennyiben egy társunk segít egy angyalnak, őt is ki kell végezni!
3. A Szervezethez mindig,minden körülmény között hűségesnek kell lenni! .... "
Ahogy a szövegek sokaságának végére értem, nyugalom telepedett rám. Felpillantottam az engem fürkésző nőre. Bizalmas tekintettel nézett rám. Szakadt és mocskos ruhájára néztem, ami már vérfoltokkal előzőleg is át volt itatva. A bőrét is koszfoltok tarkították. Haja kócos csimbókokban lógott le vállára. Egyedül az antracit íriszeit vette körül hófehér és tiszta fehérség.
Szinte csodálattal néztem, ahogy,minta kiolvasta volna tekintetemből azt amit akartam, hogy nyissa ki a szárnyát. A fekete tollkolosszus tiszteletet követelően emelkedett mindkettőnk fölé. Káprázattal és megbabonázva néztem minden egyes részletét. Az éjszínű szaténként csillogó tollakba a fehér neon fény ragyogó csíkokat húzott. Hiába volt koszos és szakadt külseje a nőnek, teljesen elkápráztatott. Fájdalom nyilallt szívembe,ara a gondolatra amire készülök .
- Én annyira sajnálom... - álltam fel,tapogatózva a zsebembe rejtett tőr után .
Lehunyta a szemét a csodálatra méltó teremtmény,majd megkönnyebbült mosolyra húzta sebes ajkait.
- Ne sajnáld Harry... - majd a fejét felemelte a szoba beton színű plafonja felé még mindig csukott szemekkel.
A mosoly végig ott volt az arcán. A megkönnyebbültség mosolya.
Hátra dőlve szinte a karjaimba hullott. Szörnyű látvány volt. A kezeimre folyt vöröslő vére, aztán a padlóra. a tekintete rám szegeződött A két fekete gyémánt szemébe, már nem lobogott az élet tüze. Belenézni szembogarába olyan volt,mintha egy zárt koporsóba lennék,elásva a föld mélyébe.
De még halálában is mosolygott... "
Ekkor tört meg bennem valami. Nem tudom pontosan hogy mi, de az biztos hogy örök gyűlölet szivárgott onnantól kezdve belőle a TFW iránt 
Szörnyű volt emlékezni ezekre... Legszívesebben kitörölném egy gombbal,ha lehetséges lenne. De kristály tisztán ivódott belém a tekintete ahogy a semmibe bámult a halott szemeivel.
De talán az borzaszt el a legjobban,hogy amíg mások számára ez a legszörnyűbb rém álom, addig nekem már-már természetesnek hat... Így nőttem fel..
- Harry... HARRY! - szólt hangosan Ang. Szinte biztos voltam benne, hogy nem most szólongat először. Miután ráemeltem értetlen tekintetem folytatta. - Megijesztesz!
- Nem akartalak. - válaszoltam bocsánat kérően.
- Semmi baj! - mosolygott angyalian. - Lehetne egy kérdésem?
- Persze!
- Engem miért nem bántottál?
Ez a kérdés kissé váratlanul ért. Nem hogy nem akartam erre válaszolni, még a választ sem tudtam. De csak nem mondhatom neki azt, hogy "Nem tudom". Végül eszembe jutott egy hazugság. Ismét...
- Tudod , emlékeztetsz a lányra a medálomról... - miután kimondtam,már nem is tűnt olyan nagy hazugságnak.
Nagy igazság volt abban ami válaszoltam. Tényleg olyan törékenynek, és védtelennek tűnik mint aki van a képen. És gyönyörűnek . Mint egy angyal.
- Oh... -kicsit mintha elszontyolodott volna, de a következő pillanatban újra mosolyt húzott a szájára. De ez már csak maszk volt.
- Nos... ma szerettelek volna elvinni valahová, de ha inkább pihenni szeretnél a tegnapra tekintve, nyugodtan megteheted azt is! - mondtam halvány mosollyal a hangjában.
Hirtelen izgatottság csillant fel a szemében.
- Hova? - leplezhetetlenül felvillanyozódott . Örültem neki, hogy egy kis mosolyt látok arcán a tegnap után.
- Hát ... arra gondoltam, hogy elkezdhetnénk a tanulást...
- Milyen tanulást? - kis fintor ült ki az arcára. Valószínűleg a gimnáziumra gondolhatott.
- Nem iskolába viszlek, nyugi...
- Akkor?
- Hát a szárnyaid meg kéne tanulni használnod... De hogy őszinte legyek, én nem igazán tudom, hogyan működik.
- De múltkor elő hívtad...
- Az egy dolog. De nem tudom mindig elő hívni őket neked. És azt nem tudom,hogy Te hogyan tudnád magadnak kiereszteni a szárnyaid.
- Oké... Mikor megyünk? - újra elterjedt az izgalom rajta.
- Nem akarsz ma inkább pihenni?
- Viccelsz? - de hirtelen megtorpant - Az az... nem ,nem szeretnék.
Erre nem tudtam már mit mondani, csak nevettem rajta.
- Jól van! Akkor öltözz!
- Oké! - válaszolta majd ki is ugrott az ágyból.


/Angel szemszöge/

Miután elindultunk, megpróbáltam valami témát felhozni, de Harry úgy tűnt nem igen akar beszélgetni. Vagy lehet hogy csak mereng valamin. De a legvalószínűbb, hogy tervez. Méghozzá, hogy mit hogyan csinál.
Azt már megállapítottam, hogy szeret mindent tervek alapján megvalósítani. Akármi van, a fejében mindig sző terveket mindenre. Egészen biztos vagyok benne, hogy ilyenkor alig lehet hozzá szólni.
Reggel is ugyan ez volt. Volt pár perc, amikor nem hallott semmit, csak üveges tekintettel vakon bámult  a falat.
De az is lehet, hogy csak merengett valamin.  Mint én mostanában.
Inkább nem akarom kizökkenteni ebből az "alvó módból"
Az utat és a környezetét figyeltem, ahogy a fák és a házak elvágtattak az ablak előtt.
Kissé furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy a városból haladtunk egyre jobban kifelé. A sűrű házak, boltok és magasra nyúló épületek rengetegéből kihaladva egyre gyakoribbá váltak a családi házak, és az apró közértek. Majd ezeket is lehagyva gyárak és elhagyatott épületek következtek.
Borzongás járta át testem minden pontját, mikor eszembe jutott a tegnap este. És hogy ugyan az az ember visz át London egyre jobban elhagyatott részein.
"Mi van ha hazudik? Mi van, ha minden kedvesség amit eddig mutatott csak egy olyan álca, amit Alec mutatott? "
"De csak nem húzna egy 'ilyen' dolgot ennyi ideig..."
"Vagy csak szeret hosszú ideig játszadozni áldozatával!"
"Hülyeség! Miért tenné? A legkegyetlenebb gyilkos sem tesz ilyet! "
Elkezdtem vitatkozni magammal, de be kellett látnom, hogy elég nagy hülyeség.
Bár meg kell hagyni, mostanában egyre sűrűbb az ilyen. De az is említésre szorul, hogy semmi sem megy a rendes kerék vágásban ...
A kocsi lassan fékezni kezdett egy kívülről teljesen elhagyatottnak tűnő épület előtt. A kaviccsal beszór úton hatalmas csomókban törtek elő füvek és egyéb gazok és mindent tekergőző szárú, vagy épp megbúvó növények sokasága varázsolta olyanná, mintha egy városi dzsungelbe csöppent volna. Az hodályra pillantva, valami raktárféleségek tűnt. Magas cement színű falain már az idő múlása jócskán meglátszott. A külseje megkopott, és felkapaszkodott növények roncsolták tovább, a fal mélyedéseibe fúródott gyökereikkel. Az ajtaja csak egy rács volt, amit láncokkal csuktak be és egy súlyos lakattal.
Nem éppen idilli hely , bár volt benne valami különleges. De inkább félelem járt át és kétségbe esés ahogy ránéztem, mint csodálat.
Harryre vezettem lopva a tekintetem, akiről nem tudtam leolvasni semmit. De Ő tökéletesen értette a jeleket , amik rám voltak festve, hogy nem tetszik nekem az az egész...
- Jó, tudom, hogy furának tűnik, hogy pont egy ilyen helyre hozlak, de itt biztosan senki sem talál ránk.
"Vagy senki sem hallja a sikolyokat. "
Bár a reggel bizalmasan beszélgettünk, nem sikerül megbíznom benne teljesen. Semmit sem tud felmutatni, amivel meggyőzne, hogy nem akar bántani, vagy megölni.
De elfutni sem tudok, mert egyedül vagyok ebben az egész világban, és nincs más akire támaszkodhatok jelen pillanatban, csak Harry.
- Gyere Ang! - lépett mellém és alig észre vehetően megsimította a vállamat.
Bizonytalanul követtem lépéseit. Ahogy közeledtünk a nagy épület felé, úgy csak nőtt és nőtt, mint egy ódon szörnyeteg.  Betört ablakai, mint egy bestia szemei, és az ablaknyílásban megmarad poros üvegdarabokon lustán visszaverődő napfény olyan hatást keltett, mintha éhesen meredne rád. A rácsajtó, pedig a tűhegyes fogat voltak, amikkel felfal, miután könyörtelenül szétcincál a növények indáiból álló kar-csápjaival.
A kavicsos-füves út egyenesen az hely bejáratásához vezetett. Közelebb érve a rácsokat  vöröslő rozsda tarkította, akár az alvadt vér. Ezek mögül hűvös szellő csapott ki, mint a szörny lehelete, ami dohos dobozok és penész szagára vagy korhadó fabútorok és szemét förtelmes keverékére emlékeztetnek.
A lakat hangos kattanással nyílt ki, majd a rács-ajtó nyögve tárult ki, így bejutást engedve a szörny gyomrába.
Nem volt olyan sötét bent, amennyire gondoltam, de határozottan hűvösebb volt. Bár nem csodálom hagy a vastag falak, akár egy páncél tartották a betörni kívánkozó meleg sugarait a napnak.
A göndör fiúra emeltem kérdő tekintetem. Igyekeztem a félelmem és reszketésem palástolni előtte.
- Nos, tudom, hogy nem a legszebb hely a világon, amit valaha láttál, és nem is a legillatosabb, de itt teljes biztonságban vagyunk.
"Biztonságban?"
- Mivel kezdjük? - inkább sürgettem Harryt, mint hogy kiderüljön hogy nem akar tanítani egyáltalán hanem...
- Valamilyen rossz pólóba jöttél? Mert valószínűleg ki fog szakadni, te meg gondolom nem vagy hajlandó levenni. - szalad fel a szemöldöke, de semmi gonosz gondolat nem volt mögötte. Harry egyébként sem szokott viccelődni.
Pirulva néztem végig magamon. Egy egyszerű olcsó fekete póló volt rajtam.
- Ez jó lesz. Az az nem sajnálom.- válaszoltam kerülve a tekintetét.
- Jó! ... Hozzak valami ülőalkalmatosságot, vagy állva jó lesz?
- Állok inkább. - válaszoltam bizonytalanul.
Egy ideig meredtem magam elé, de nem igazán tudtam mit csinálni magammal. Végül alig hallható hangon megszólaltam.
- Nem tudom elkezdeni...
Hirtelen a cipőm orra előtt két másik jelent meg. Felkapva tekintetem , Harry előttem állt olyan közel, hogy majdnem hátra léptem egyet meglepettségemben.
"Hogyan tud úgy közlekedni , mint egy... macska? "
- Segítek. Az az próbálkozok. - mondta lágyságot keverve rekedtes hangjába. - Csukd be a szemedet! - teljesítettem amit kért - Próbálj egyenletesen és lassan lélegezni.... Oké! .... Most zárj ki magad körül mindent, azt is hogy hol vagy! Koncentrálj erősen!
Mindent megtettem amit kért. Magamba merősen lebegett a szemem előtt a repülés és a fekete szárnyak képei. Elképzeltem, ahogy a tollas tagjaim lassan emelkednek ki a hátamból, majd , mintha csapkodással megmozgatom őket úgy, mint sok ülés után a lábaim, vagy a gerincem.
De semmi sem történt.
- Harry... nem megy! - sóhajtottam.
Kinyitva a szemem még mindig ugyanott állt előttem, és zöld szemeit az enyémekbe fúrta.
- De már pattantak elő szárnyaid nem? Valami csak ki váltotta azt, hogy előjöjjenek! -mondta inkább félig magának.
- Nem tudom... Legutoljára akkor jöttek elő, mikor az anyának... elmondtam... hogy ... - "...angyal vagyok." nem tudtam a mondatot már hangosan befejezni.
- És máskor? Máskor is megesett? - kérdezte még mindig mozdulatlanul a helyén állva.
Észrevétlenül hátrébb kúsztam, amit észre véve, mintha sértődöttség vonult volna át egy pillanatra az arcán. De utána ugyan olyan kifejezéstelen maradt.
- Hát, egyszer előjött magától, mikor jó bulinak tartva kiosontunk az éjszaka kellős közepén, és tettünk egy nagy túrát, aminek a végén először elő jöttek a szárnyaim. Utána meg kimentünk az erdőbe és ott itt előjött. De egyik se magamtól. Arra jutottunk, hogy először ... - nem akartam kimondni, de muszáj volt- szóval féltem valamitől, másodszor pedig nagyon dühös voltam, mert összekaptunk az egyik barátnőmmel... valamin... Szóval ennyi... - azt persze elhallgattam, mikor az utcán megláttam, és hirtelen csak úgy előpattantak a szárnyaim, és éppen hogy csak be tudtunk menni a sikátorba. - Ja és vagy elájultam, vagy megszédültem mindig amikor elő jöttek.
- Oh... hát... lehet , hogy érzelmek hozzák ki belőled?
- Nem tudom... Lehet hogy véletlen egybe esés csak az összes.
- Nem olyan biztos. Amikor anyukádnál is elő jöttek akkor mit éreztél?
Hosszas csönd támadt, és mire össze szedtem magam, miután pár pillanatra vissza idéztem magamban az eseményeket. Erősen küszködnöm kellet azzal, hogy nem bukkanjanak elő könnyeim a szememből. Harryre pillantottam, aki bűnbánóan nézett rám, és már éppen mondott volna valamit, talán épp bocsánatot akart kérni, de gyorsan közbe szóltam.
- Ott... mindent... Félelem, keserűség, bánat, kétségbe esés...szeretet... Annyira kavarodtak bennem ezek a dolgok. És.. és annyira rossz volt minden...
Némán tűrtem a tekintetét rajtam, és igyekeztem koncentrálni a cipőmre mely felé ismét levezettem a tekintetem, hogy ne sírjak többé rajta. Elég könnyet ejtettem már.
Két erős kart éreztem fonódni körém. Meglepettségtő reagálni is lefelejtettem, és csak értékes pillanatokkal később jöttem rá arra, hogy megölelt Harry. Bontotta volna ez a pillanatot, mikor gyorsan én is átfontam erős teste körül a vékony és gyenge karjaimat. Nem tudtam tovább tartani viszont azt a gátat, amely az eddig felgyülemkedett könnyeket tartotta vissza. Csöndben potyogtak és észrevétlenül alá, elmosva mindent körülöttem. A folyammal, mely bennem zajlott most talán picit ki tud ürülni belőlem, bár vannak olyan dolgok, amiket még az sem tud soha elmosni.
egyre hangosabban és ziláltabban vettem a levegőt. Lassan simogató tenyereket éreztem hátamon, melyek nyugtatólag hatottak rám, és észre vettem, hogy nyugtató szavakat suttog a fülembe.
Kezdtem felfogni, hogy milyen közel is van hozzám. Hogy teljesen hozzá simulok, és kellemes, meleg lehelete cirógatja lágyan bőrömet. A könnyek helyét most bizsergés vette át, és egy egyre terjedő hőhullám, melytől enyhe pírba szökött az arcom. De nem akartam elengedni Harryt, és úgy tűnt , hogy ő sem lazít szorításán.
A szívem gyorsuló tempóba kezdte verni belülről testemet, és ereimbe is szétáradt a lüktetése.
Ismét végig simított hátamon, de ez már nem gyakorolt rám semmilyen nyugtató hatást. Ellenkezőleg, a vérem forrni kezdett, és ellentétes érzelmek és gondolatok csatába kezdtek így is nyüzsgő fejemben. Úgy éreztem magam, mintha egy piacot nyitottak volna az agyamban .Minden gondolat fel alá járt , vagy éppen fellök valamit bennem.
A légzésem egyenetlenné alakult a nyugodt lassúból.
Bár még pár könny ott tekergőzött pilláimon, nem akartam a szorítást megtörni azzal, hogy eltüntessem onnan őket.
De minden pillanatnak egyszer vége szakad.
- Előhívjam én a szárnyaid? - kérdezte halk hangon.
Még így is az elektromosság futkosott fel s alá gerincemben, minden egyes szavára, és libabőrt csalogatva fedetlenül hagyott bőrömön.
- I-igen... -mondtam szakadozottan.
Azonnal ruhám szegélyéhez vezette kezét, majd oda simította a lapockáimnál húzódó sebhelyekhez, ezzel fel is gyűrve a pólóm fekete anyagát.
Egy szellő söprt át a hatalmas raktárépületen, mely már nem is tűnt Harry forró teste mellett olyan barátságtalannak és elhagyatottak.
A légáramlat elért, és beférkőzött picit a ruha alá is. Megborzongtam a hirtelen jött hidegre, de nem volt idő már máson gondolkodni, mert már is éreztem az eltéveszthetetlen érzést, ahogy előtörnek a szárnyaim.
Végül nem szakadt át a ruha mert feltűrődött a fiú kezeitől.
Nagyot sóhajtva tántorodtam egy lépést hátra,  kiesve az egyensúlyomból a feketeségek súlyától és ezzel majdnem hátra estem,de Ő rögtön utánam kapott. A derekamat megragadva húzott teljesen magához ezzel mindenünket össze préselve. Egy sóhajtás féleség préselődött a hirtelen mozdulatra belőlem. Mire észbe kaptam mi is történt már csak azt vettem észre, hogy szorosan nekem nyomja ajkait, és csókban forrunk össze. Kezeimet mellkasán vezettem fel, egészen a nyakáig, majd átölelve szorosabban húztam magamhoz.
Semmihez sem volt fogható a pillanat. Különleges íze volt Harrynek. Keveredett egy sütemény édességével és egy gyümölcs érett ízével.
Nem is vettem észre, hogy a szárnyam vissza húzódott, csak akkor, mikor keze könnyedén siklott csupasz lapockáimon, majd mikor lefelé irányította őket a ruha anyaga akadálytalanul hullott kezei után.
Lassan kezdtünk el haladni egy most beazonosítatlan irányba. Megéreztem egy egyenletes felületet mögöttem. Harry gyengéden nekem nyomta magát , ezzel a falnak nyomott lejesen. Levezette a csípőmre az egyik kezét, a másikkal pedig a derekamat simogatta a póló alatt. A csípőmről lejjebb kúszott a keze ezzel együtt ajkai is lejjebb vándoroltak a nyakam ívére. Gyengén megszorította a kezeit fenekemen, amikor az első halk elnyomott nyögés kiszaladt a számon.
Megijedtem ettől az úgy dologtól. Számomra ez az érzés ismeretlen volt még. Azt sem tudtam mit csináltunk az elelt végtelen percekben.
Nem tudtam hirtelen hol vagyok, vagy mi történt éppen velem. Kipattantak a szemeim, és a kopott falakat meg a betört ablakokat pillantottam meg. Elfordítottam a fejemet majd egy gyenge mozdulattal megpróbáltam eltolni magamat Harrytől.
- Ne... - szinte a suttogás, csak egy levegő kifújásnak felelt meg.
Zilált légzését próbálta nyugtatni a fiú. Nem mertem a szemébe nézni, mert biztos voltam hogy a csalódottság vagy a düh valamelyikét látnám benne.Vagy mindkettőt Inkább sebesen elkezdtem szedni valamerre a lábamat.
Nem tudtam merre visz az utam, csak annyit észleltem magam körül, hogy világosabba érek. Kimentem a szabadba, de nem a kocsihoz. A gazok mellet egy másik út is vezetett, valamilyen elhagyatott kis tisztásra.
"Miért kellet ezt tennie? Vagy miért szakítottam meg egyáltalán?" - ismét kérdések zuhataga nehezedett vállaimra.
Messziről még hallottam hogy a nevemet kiabálja, de a hangok egyre elmosódottabbak lettek, és messzebbről jöttek.
"Bárcsak el tudnák innen tűnni csak egy kis  időre... "- bár nem sokra megyek a siránkozással, nem tudtam másra gondolni jelen pillanatban.
De valami furcsa érzés kerített hatalmába, és szemeim előtt tisztán megjelent egy kép, ahol az égen magasan szelem a felhőket, és rajtam kívül nincs más csak a napfény, a tiszta levegő és az alattam apró pontokként elhaladó madarak. Láttam London hatalmas kiterjedését felűről, de a nyüzsgését nem hallottam már. Egyedül, a fellegekben, minden gondtól mentesen...
Egy túl ismerős fájdalom szaladt át újra rajtam, és tudtam, hogy mi fog következni. Igyekeztem elérni a területet, ami valószínűleg az egész épület háta mögött lehetett.
Hallottam , ahogy a pólóm elszakad hátul, és éreztem a terhet, melyet a szárnyak súlya jelentette. Most nem szédültem meg, nem éreztem úgy, hogy mindjárt össze esek.
"Csak furcsa sötétség terjedt el majd mindent beborító világosság, és ugyan ott voltam ahol eddig. Az ódon épület hátánál.
Nem éreztem semmit. Nem nehezedett semmi rám. Olyan folt, mintha a testem egy tollpihe lenne.
- Lehet, hogy már kezdem megszokni ezt a létet. - mondtam ki hangosan, de olyan volt, mintha egy nagy üres térben szóltam volna. Hangom visszhangzott.
Szokatlanul hűvös szellő lengette meg körülöttem a teret. Majd rá jöttem, hogy ezt a fekete tollaim gerjesztik, ahogy egyre hevesebben csapkodok velük.
- Mi lenne ha...  -de mire kimondtam volna, testem ösztönösen cselekedett, és lendületet véve karjaimmal elrugaszkodtam a földtől.
Szemeim lecsuktam, és nem éreztem már alattam talajt.
-Repülök! REPÜLÖK! 
Ám egy hang kizökkentett az állapotomból. A nevemen szólított. Olyan volt, mintha a víz alól hallanám. Tompa volt, és össze mosódott. Még arra is következettem, hogy csak képzelem. De nem képzeltem. felemelve pilláimat, az épület szürkés és kopott fala suhant el mellettem, majd vége szakadt egyszer csak. Megláttam a lapos tetejét a helynek. Majd lepillantva a távolodó földet láttam, és Harry alakját, ahogy üvölt lentről nekem.
- AGNEL!!!! - de még midig alig volt kivehető.
Éreztem a hajamat borzoló levegőt, és a szabadság ízét.
Körbe pillantva London felülmúlhatatlan és varázslatos képét láttam magam lelőt. A közelebbi kihalt területeken fák terebélyes lombkoronája rezgett a nyári szellőre, messzebb pedig minden fél épületen tört meg a simogató napsugár. Békésnek tűnt. Már-már elhagyatottnak. Furcsa is volt, hisz örök nyüzsgést lehetett hallani. A kocsik ideges dudálását, vagy épp a mindig rosszkedvű gyalogosok káromló szavait. Most viszont néma maradt.
De az idilli kép úgy változott, mintha a tévébe csatornát váltottak volna. Hirtelen mindent vöröslő lángok vettek körül. Az egykori zöldellő fák  most csupasszá és szenessé égtek. A friss levegőt most kén és rothadás szaga töltötte be. És a szabad repülést felváltotta a semmibe való zuhanás . Kinyitotta a szám, de nem jött rajta ki hang. Le pillantva az az épület és föld ami távolodott, most eszeveszettül közeledett felém. Pontosan alattam ált Harry.
- Menj onnan! HARRY! MENJ ONNAN! - próbáltam szólni neki, mert rázuhanok de egy lépést sem húzódott félre. 
Éreztem ahogy a sebes szél és a félelem kavalkádja könnyeket csal ki szememből. Egyre csak közeledve és közeledve a végzethez. Nem értetettem mi történik körülöttem.
Pár méterre a földtől viszont Az előbb említett fiú arcára egy gonosz fintor és mosoly ült ki. Mintha a zuhanás lassított felvételbe zajlott volna tovább. Nem bírtam tekintetéről levenni a szemem, amin a kárörvendő mosoly szélesen terült el. Éppen a lába elé zuhantam volna, de mikor földet értem Minden megszakadt."
És mint egy fuldokló úgy kaptam levegő után. Hirtelen felültem és a poros kavicson találtam magam, a raktár mögött, amit benőtt hátulról a gaz. Minden békés volt, és ugyan olyan,mielőtt repültem volna.
- M-mi történt? - tettem fel a kérdést félig magamnak.
- Angel... Te... Repültél...  azután vissza zuhantál, és kiabáltál, hogy menjek el.
- Megint láttam képeket...
- Miket?
- Képeket... De most Londonról... egyszer szokatlanul békés volt és gyönyörű, majd minden lángok martalékává vált... És te... te... - elcsuklott a hangom.
- Jó... shhh! Semmi baj. Csak csúnyán beverted a fejedet. Csak képzelődtél!

15. Fejezet

Sziasztok! Meg hoztam az új fejezetet. Nem igen lenne semmi hozzáfűzni valóm... talán csak a szokásos pofátlan kuncsorgásom némi komment után xd  Szóval LÉÉÉGYSZII!
Egyébként, meg nem igazán tudom, hogy fent leszek e az ünnepek alatt, de megpróbálok egy fejezetet hozni azért! Előre is bocsássatok meg, ha késve hozom... Addig is, MINDENKINEK ÁLDOTT ,BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT ÉS SIKERBEN GAZDAG ÚJÉVET SZERETNÉK KÍVÁNNI!



/Angel szemszöge/



Nagyon kedves személyiség Alec. Sokkal barátságosabb és lazább,mint Harry. Bár igaz, hogy csak pár órája ismerem,de úgy érzem, hogy egészen megkedveltem.
az este folyamán jópofa viccekkel bombázott, amiken készséggel nevettem jóízűen. 
Rengeteget mesélt magáról. Miután megittunk pár, a bizarr színű,állagú és ízű löttyökkel ellentétben egészen finom italt ,leültünk egy eldugott kis sarokba ahol sokat megtudtam róla. Hozzám hasonlóan, egy kisvárosból jött,és most ,hogy páréve ide költözött egy kis bolt tulajdonosa, és ennek a helynek a rész tulajdonosa.
Az órák folyamán, egy kellemes érzés fogott el, miközben az időt vele töltöttem. Nem szakadtunk el egymás társaságától. Nem próbált lepattintani, mint ahogy az a filmekben is láthattuk.
Furcsa csillogást vettem észre hideg kék szemeiben. Valami megfogott ebben a fiúban. Nem biztos, hogy csak a csábító tekintete, vagy az utánozhatatlan modora teszi. Úgy érzem szívesen találkoznék vele még máskor is. Legalább , ha már ott kellet egy köszönés nélkül hagynom a barátaim... Meg talán Ő majd kicsit körbe tudna vezetni ebben a városban.
- Alec... - szólaltam meg, miután a helységben felfüggesztett kis órára tekintettem , és tapasztaltam, hogy mennyi is az idő.
- Tessék Ang? - szólt lágy hangon.
- Tudod,már elmúlt éjfél is jócskán,és nekem haza  is kéne mennem.
- Oh! Már is? De olyan jól érzem magam Veled! - az utolsó szót úgy mondta, hogy ha az lehetséges lenne , elolvadtam volna.
- Hidd el, nekem sincs sok kedvem elszakadni tőled... azaz izé szóval... -pirultam el, ahogy akaratlanul csúszott ki a számon az amire gondoltam.
Az alkohol talán túlságosan feloldotta benne a gátat...
- Tudod ... -hajolt közelebb hozzám úgy, mintha orra hegye végig szántotta volna lehelet finoman arcom vonalát. Dermedten követtem figyelemmel, mit csinál épp. - nekem is hasonló érzéseim vannak... - majd hirtelen távolodott el, és szökkent mellém. - De ha nem megoldható hogy maradj, legalább haza vihetlek? - nyújtotta a kezét felém.
- P-persze! - préseltem ki nehézkesen magamból.
Óvatos mozdulattal csúsztatta ujjait az ujjaim közé, majd megindulva a tömegen keresztül,a kijárathoz vezetett.
Kissé ingatagnak éreztem magam, talán a pár elfogyasztott ital tette ezt? Nem tudom. De volt egy olyan érzés bennem, hogy örülnék, ha erős karjaival az éjfekete hajú srác elkapna.
Órákig képes lettem volna merengni a sziporkázó szemein, vagy akármelyik porcikáján, mert tökéletesnek láttam. Bár lehet, hogy csak az alkohol fátyla teszi ezt velem, de megmagyarázhatatlanul furcsa érzés kerít hatalmába, akárhányszor gondolok vissza a szédítő mosolyára, vagy mélyen zengő kacajára.
Viszont ekkor bekúszott gondolataim közé Harry alakja. Játékosan göndörödő haj koronája, a smaragd szikrákat vető szem párja, és tökéletesen ívelő ajkai. Az emlékkép, mikor a pavilon alatt voltunk , keserű érzelmekkel töltöttek el. De igyekeztem elhessegetni Őt elmém vad cikázásából, és a kissé rideg és elutasító fiút kiverni onnan. Inkább a mellettem haladó Alecre próbáltam összpontosítani, aki rögtön kedvességgel és barátsággal fogadott.
"Pontosan ellentéteik egymásnak..." -gondoltam magamban.

Kiérve az izzadtság és alkohol izzó párájából, a kinti hűvös levegő lenyugtatta lüktető idegeim. Egy pillanatra meg akartam állni és feltölteni alkohollal átitatott ereim némi frissességgel, de inkább követtem a fekete hajú fiút.
Egy fekete autóhoz vezetett, amitől először megijedtem, mert pontosan ugyan ilyenje van Harrynek.
- Mi történt? - éreztem halványan az aggódás szikráit hangjában.
- Oh, csak egy ismerősömnek is olyan fekete autója van, és azt hittem hogy itt van ő is...
- Félsz tőle?
- Nem, csak ... -gondolkoztam el egy pillanatra, hogy mi is lenne a megfelelő szó - furcsán venné ki magát, ha ő is itt lenne. Na meg nem is örülne neki...
- Oh! Hát ez az enyém! - mosolygott biztatóan.
A kocsi vezető felőli ajtajához lépett, majd a kulccsal kinyitotta azt.
Tehetetlenül álltam valamiért a járda szegélyen, és észre sem vettem, mikor ért ide hozzám.
- Angel... - lépett közelebb és tenyerét finoman arcomra simította - tudod... ez kicsit hihetetlenül hangzik, de én egészen megkedveltelek... - mélyen szemembe fúrta a hideg kék szemeit, melyből a színnel ellentétben igen is forró érzelmek áradtak.
Bőrömön, ahol érintett , furcsa bizsergés áradt szét. Hasonlított arra, amit akkor éreztem, mikor Harryvel hasonló helyzetbe kerültem, de ez mégis más volt...
- A-Alec... Én, én...  - próbáltam akár mit is kinyögni, de félbe szakított. Nem bántam, mert mondani semmit sem tudtam volna.
- Shh... - suttogta, majd hívogató ajkait enyémekre tapasztotta.
Az első félénk csókból egy tüzes és forró csata kezdődött. Alig érzékeltem, mikor aprókat irányítva a kocsi ajtajához döntött és szinte nekem nyomta testét Utána már-már fizikai fájdalmat okozva szakítottam meg az izzó táncát ajkainknak,de csak épp annyira távolodott el,hogy még pont érintette a számat.
Hajam észrevétlenül tűrte oldalra a vállamhoz, így szabaddá téve a nyakam egyik oldalát.
Mint egy selyemkendő,úgy simított végig gerincemen és lapockáimon, pont a szárnyak okozta sebhelyek felett tenyereivel. Nem is tudtam mit csinál pontosan. Kábultan meredtem íriszeibe, mely most inkább a zafír mélykékségével keveredett. A tág , és éjfekete pupilla idézte a szénszínű hosszú pilláit és rakoncátlanul kócolódó, de mégis tökéletesen beállított haját.
Egy furcsán remegő sóhajt véve ismét megmozdult felém a feje, de most a vállamhoz közeledett. Nem láttam semmit,de volt egy olyan érzésem, hogy a hátam nézi.
Éreztem, hogy a ruhám anyaga ,mintha vissza csapódna a hátamon a helyére. Észre sem vettem hogy elemelte onnan...
- Mi az a sebhely a lapockáidnál? - kérdezte teljes nyugodtsággal, de mégis üres hangon.
- Oh... az? - lepett meg a hirtelen kérdésével - az csak egy gyermek kori baleset! - néztem félre, hogy a hazugság egy apró foszlányát se tudja kiolvasni tekintetemből, ha vissza hajol.
- Meg nézhetem közelebbről? - csúsztatta ajkait a nyakam vonalán keresztül a fülem tövéhez, ahova egy észrevétlen csókot hintett.
Furcsán  tompának éreztem a külvilágot,és remegés futott végig gerincemen. Sosem közeledett felém így még senki sem. De jelen pillanatban túlságosan eltompított az alkohol mámor okozta köd felfő, hogy tiltakozni vagy ellenkezni tudjak.
Nem voltam képes a halk kérdésre válaszolni. Képtelen voltam akár egy szót is kipréselni az ajkaim között.
Hagytam, hogy tenyereit levezesse derekaimhoz,és úgy irányítson mint egy babát. Óvatosan fordított a kocsi felé.
- Tudod... nem fog fájni angyalom... - súgta kéjesen a fülembe,mire megfagytam. Az "angyalom" szót , furcsa megvetéssel , szinte köpte a mondat végén.
A kábaságom szétfoszlani látszott, és egy undorodáshoz hasonló érzés szaladt át a testemen.
Próbáltam kiszabadulni a szorításából,de csak megfordulni sikeredett.
Teljesen hozzám préselte magát. Ajka alig pár centiméterre húzódik mosolyra számtól.
Az értetlenség és kétségbe esés keveréke ülhetett ki szemeimbe .
- Mit... mit akarsz tőlem.. én én nem akarom... - dadogtam zavartan. A vér fokozatosan szivárgott ki az arcomból.
- Oh... hidd el, az amire gondolsz, Hawaii lenne ahhoz képest amit csinálni fogok veled!  - vigyorgott, de most mosolyában valami szörnyűt láttam.
Szemeiben inkább egy méreggel és gyilkolással kevert láng lobogott. A gyöngysoros mosolyban nem volt kedvesség... Ijesztő ábrát vetett rám Alec.
Egyik keze az oldalam szorításából ellazult,majd el is engedett. Mélyen felkacagott, és  mintha egy zsebben turkált volna. Nem mertem lenézni,mert úgy éreztem, ha elengedem tekintetét , el metszi pillantásával a torkom.
Ismerős volt ez a gyűlölettel vegyített csillogás a szemében. Láttam már valahol...
Hirtelen az az éjszaka jutott az eszembe, mikor elvitt Harry otthonról, a kis városkából, ahol éltem... Az édesanyám és édesapám szemeiben is pontosan ez izzott.
A félelem hullámszerűen kerített hatalmába.
Hirtelen egy jeges fémszerű dolgot éreztem a combomnak nyomódni. Erőt véve magamon, lopott pillantást vetettem oda, és megdermedtem, mikor kiderült, hogy egy éles penge ezüstös lapja szegeződik a forró bőrömhöz.
Eszembe jutottak Harry elejtet szavai az angyal vadászokról, és hogy apa is valami olyasmi volt...
"Csak nem egy olyannal futottam épp össze... Bárcsak egy rossz vicc lenne az egész !"
- Honnan volt bátorságod ilyenkor kimerészkedni? Vagy talán nem tanították meg az angyal iskolában, hogy sötétedés után ne menj sehova? - hangzott gúnyosan annak az embernek a hangja, akiben eddig tökéletesen meg tudtam volna bízni.
Rettenetes halál félem hasított bele testem minden zugába. Ha nem tartott volna a kocsinak nyomva a testével, lehet hogy össze csuklottam volna a térdem remegésétől.
Észrevétlenül a nyakamhoz szorítva a jeges vasat  változott a hangja vicsorgó kutyáéhoz hasonlóvá.
- Kis hiszékenyek vagytok ilyen fiatalon még! Könnyű átverni a magad fajta lányokat! És egy ilyen szép példányért talán még plusz pénzt is kaphatok! - fújtatott a mondat végén elégedetten miközben végig mért . - Ja! És meg ne próbálj sikítani, mert a gyenge bőrödet könnye átszelheti egy éles penge.
Halk nyüszítés szerű hangot hallattam ki, miközben az elő törő üvöltést próbálta vissza fogni az utasítására. Össze szorítva szememet vettem egy mély lélegzetet várva a végitéletre.
"Miért nincs egy lélek sem ilyenkor az utcán? Hol vannak az úton elsuhanó kocsik? Vagy a buliból haza szállingózó fiatalok?" - tettem fel a miérteket magamban. - " Miért nem tudtam otthon maradni , ahogy Harry kért?" - most már értettem miért mondta, hogy veszélyes idekint.
Harry képe kúszott be ismét nyugtatólag az elmémbe. Az a gondolat, hogy milyen jó lett volna ott maradni, és most lehet hogy egy unalmas témáról beszélgetnénk épp, vagy tévét néznénk. De ahelyett , hogy az általa főzött vacsorát csendben elfogyasztottuk volna, és az otthon melegében ücsörögnénk, én itt állok a kocsinak szorítva egy késsel, és a leendő gyilkosom testével, várva a halálom pillanatát a hűvösen ringatózó szélben.
Nem tudom, hogy épp mire várt, de ezzel a vigyorgó bámulással azt a látszatot kelti, mintha az áldozata félelmével táplálkozna.
"És miután jól lakott brutálisan kivégzi... Lehet hogy még el is enged, és mint egy vadat üldözés közben lemészárol?"
Egy éles hang szelte át az éjszakai levegőt váratlanul. De amilyen hirtelen jött, olyan ismerős is volt. Alec mostanra ijesztő gyilkossá vált feje a bosszús szavak irányába szegeződött.
- Most azonnal engedd el, vagy itt helyben tépem ki a torkod! - hangjára megremegtek pilláim.
 "Ez nem lehet! Hogyan lehetséges? "
- Nocsak-nocsak! Ezt el nem hiszem! Styles? Öreg cimborám! - vált barátivá a hangja! hirtelen felém fordult. - ha elmersz moccanni ,most már két vadász fogja elnyiszálni a kecses kis torkodat! - súgta a fülembe,mire az undortól hullámokban fogott el a rosszullét. - Hát Te itt???
Oda kapva a tekintetek szaporán dübörögni kezdett a szívem. 
Szememből a vegyes érzelmek okozta kavalkád kicsalta a könnyeket, és heves szívdobogásomhoz képest, lassú és ólomsúlyú csíkokban vánszorogtak le arcomon. Próbáltam a könny fátyol mögül egy segélykérő pillantást vetni felé, de szemire pont nem vetült fény, így nem láttam hogy észre vette el...
Kissé ijesztő ábrázata volt így... Egy teljesen fekete felszerelést viselt, és az arca, mintha márványból lenne semmilyen  érzelmet nem közvetített...
Harrynek mintha megrándult volna a szája sarka a "cimborám" kifejezésre azt lehet hogy csak én képzeltem oda.
- Alec... Te semmit sem változtál? Undorítóan beteges , amit te művelsz! - Harry szinte köpte a szavakat.
Alec háta mögé rejtette kezeit, mire a tőr pengéjén a lámpák fénye vérfagyasztó csillanással húzódtak végig.
" Ne! Harryt is bántani fogja! "
"Menekülj Harry..." - próbáltam hangosan kimondani, de csak hebegésnek tűnő tátogás lett belőle.
A párbeszédjük  kivehetetlen volt számomra. Nem is tudtam meghallani belőle semmit. A fülembe a vérem dobogott a szívem vágtató ritmusára, és szemei is sűrű szövésű fátyol borította a maró sós könnyektől.
Egy mondatot azonban sikerült elkapnom.
- Vigyük a sikátorba! - Alec mondta eltűnődve.
- Jó... - csak egy halk elmosódott választ bökött oda Harry.
Rákaptam a cseppektől csillogó tekintetem, de tekintetében semmi érzelmet nem láttam...
A fekete hajú démon bele marva a felkaromba, a sikátor mélyére vezetett, és a falnak taszított.Próbáltam ficánkolni vahy kiszabadulni vas markaiból, de semmire sem mentem vele. Csak egy a pengéje által felszakított sebbel lettem gazdagabb, melyet a felkaromon ejtett.
- Eh..engedjél el... - könyörögtem alig hallható hangon.
- Ez nagyon gyenge próbálkozásvolt! - gonosz kacaja betöltötte a sikátor gyilkos ürességét. 
Tekintetemmel kerestem a háta mögött álló fiú smaragdos tekintetét, de csak a földet pásztázta, és arcán erős gondolkozás látszott.
- Akarsz vele mókázni egy picit, vagy egyből végezzünk vele? - bökte a gondolkodó felé Alec.
Nem válaszolt semmit, csak a fekete hajú mellé sétált.
Ahogy alakja nőni kezdett miközben közeledett, egyre apróbbnak és semmit mondónak éreztem magam.
A fal mentén lecsúszva kuporogtam és vékony hangot tudtam csak kipréselni a számom,miközben térdeim átölelve szorongattam.
- Miért Harry? - a zokogás vált úrrá rajtam.
A fagyos csendet mely a kis sikátorra telepedett egy erős puffanás és egy hangos nyögés törte meg, majd ismét egy puffanás.
Tekintetem felkapva azt láttam hogy a fekete hajú gyilkos a földön fekszik, és gyűlölet szikráit szórja a göndör felé.
- Mi a faszt csinálsz? - szinte ugatta a másik felé. De a fiú nem válaszolt, csak felé közeledett és próbálta elvenni a kést tőle.
De nem hagyta magát Alec, és gyorsan feltápászkodva a földről Harrye vetette magát, majd hasra kényszerítve a háta mögé szorította a kezeit és fájdalmasan tolta egyre feljebb.
- Szóval igaza volt Felicitynek? Tényleg te mentettél meg egy angyalt ? -köpködte undorral a hangjában.
- És mi közöd van hozzá? - válaszolt a hosszú hallgatás után Harry.
- Csak annyi, hogy a TFW első és legfontosabb szabálya : " Minden angyalt akit csak látsz, meg kell ölni!" Vagy talán azt hoszed, ez rád nem vonatkozik, Harold Edwars Styles?És mit hittél? Nem fog a szervezet erre rájönni?
Egy hirtelen mozdulattal valahogy kikerült a szorításából Aleckel.
Nem mertem nézni mi történik, csak össze kuporodva próbáltam még a fájdalmas nyögések és a tompa ütések puffanását is kizárni. De nem ment.
Meghallottam a földön az kés pengéjének csikordulását és össze szorult torokkal pattantak ki a szemeim.
Alec gyomrában tövig elmerült a tőr hosszú pengéje, és markolatát Harry fogta. Egy gyors mozdulattal kirántotta a megsebzett testből a fémet, és a fiú tehetetlenül esett össze . Fájdalmai látszottak a szemében, de még is mosolyogva szegezte tekintetét a smaragd szeműre.
- Ugye tudod , hogy ezt nem úszod meg ilyen könnyen Styles? Tudjuk hol rejtőzködtök! És remélem az is tiszta , hogy ki hagyta az üzenet... - már nem tudta végig mondani,mert vért köhögött. Csak hangtalanul mozgott a szája.
"Meg haltok mind ketten!"
Feje oldalra bicsaklott, és pont rám szegezte nyitott, és élettelen tekintetét. Minden vér kiszalad az arcomból.
Harryre pillantottam, aki érzelem mentesen törölte meg pólója sarkában a vérrel szennyezett pengét, majd egy rejtett késtartóba csúsztatta. Majd ráemelte a két smaragd tekintetét.
A rettegés átjárta ereimet, a látványára. A lámpa fénye kísértetiesen sötétté tett az arcát, és mintha szemei helyén zölden izzó apró lámpák lettek volna, a fekete körvonalból kivilágítottak.
Amit végig futtatta rajtam érzelemmentes  tekintetét, mintha íriszei meglágyultak volna. Apró lépést tett felém, de és igyekeztem még jobban a falhoz préselődni.
- Angel... - hallottam a hangját, mely a kísérteties csendben úgy hasított levegőben,mintha szellem lett volna.
Nem voltam egy árva hangost sem képes kipréselni tüdőmből. Szaggatottan vettem a levegőt, és minden porcikám megfeszült. Hangos hüppögések és égető könnyek törtek elő belőlem,és térdeim szorongatva vártam most mit fog tenni. Féltem...
"Meg fog ölni! Meg fog ölni!" -visszhangzott a fejemben.
Kongó, szinte fekete tekintetet vetett rám,és megfontolt lépéseket tett felém. Majd leguggolt pont előttem, és olyan lágyan szólt hozzám, ahogy még soha nem hallottam.
- Angel! Sajnálom hogy ezt látnod kellett...
Továbbra is mozdulatlanul kuporogtam, mint egy darab szikla. Nem tudtam megbízni benne... Láttam mit tett...
"Lehet, hogy csak képzeltem... Valaki valamit tett az italomba... vagy csak igazán lerészegedtem, és most ezt csak álmodom! " - hangzottak a fejemben a kifogások, de egyik sem győzött meg igazán.
- Megölted... - suttogtam olyan halkan , hogy azt hittem nem hallotta meg.
Némaság telepedett a sikátorra, mely egy gyilkosság bölcsőjeként szolgát. Harry nem nézett rám, inkább a vérfoltos földet pásztázta.  Lassú mozdulattal nyúlt az kezemért  de azt mélyen az oldalamhoz vezettem, és mereven szorongattam a ruhám alját.
- Ang...
- Nem... ne szólíts így! - hunytam le a szemem és próbáltam minél jobban össze szorítani az izmaim.
- Figyel, én saj...
- Cs-csak a-azt ne mond,h-hogy sajn-sajnálod. - bár próbáltam némi szilárdságot a hangomba csempészni, csak dadogni tudtam olyan halkan, hogy még én is alig érettem.
- Meg ölt volna, ha nem teszem meg...
- És mégis miért? Miért üldöz engem mindenki? És egyáltalán te honnan bukkantál fel, és hogy vagy képes ilyeneket tenni? - szakadt ki minden eszembe jutó kérdés remegve a torkomon.
- Angel én... én mindent meg tudok magyarázni, ahhoz velem kell jönnöd. És esküszöm, hogy tiszta vizet öntök a pohárba!
- H-honnan tudja,m , h-hogy te nem ak-akarsz meg... - "ölni". Nem tudtam ki mondani a szót... egyszerűen annyira remegtem.  Könnyek bukkantak ki ismét pilláim alól  és észrevételül szánkáztak végig falfehér arcomon, majd csupasz kulcscsontomra pottyantak.
Az arcomra simította a kezét, mely alatt ismerős érzés futott át. Hüvelykujjával a könny által húzott kis utat eltörölte. Önkénytelenjük is azt éreztem, hogy le kell hunynom a szememet.
Egyenletes lélegzését egyre közelebb éreztem arcomhoz. Arra számítottam, hogy közelségétől még jobban elfog a reszketés, de helyette a szívem lelassult, és szorításom is enyhült amint szorongattam a textilt a testemen.
- Megígérem, hogy vigyázni fogok rád! - lehelte pár centire ajkaimtól.
Nem bírtam tovább tartani elgémberedett végtagjaim,és minden erőm ami még maradt kiszalad a testemből.
Üres feketeség vette át a helyét a hangoknak, és a fényeknek. Minden elsötétedett körülöttem.

14. Fejezet

/Angel szemszöge/

Ledermedve álltam a papír darabjai előtt. A borzongás és a félelem tünetei jelentkeztek testemen. A térdeim remegni kezdtek, egy görcsös és reszkető csomó alakult ki a gyomromban.
"Ki ez az "F" ? És mi köze van Harrynek hozzá? És miért üldözne bennünket?"
A kérdések kavargó örvénye szinte beszippantott teljesen . Meredtem a görbe betűkre a szétszaggatott papíron, és nem akartam elhinni, ami rajta áll. És azok szerint, hogy ezt a lakásban találta meg Harry, azt jelenti, hogy tudja hol vagyunk.
Próbáltam lenyugtatni magam, hogy ez valami rossz vicc, vagy tévedés. Lehet hogy valami jegyzetből lett kitépve... Bár ez eléggé érdekes lenne.
"Badarság!"
Léptek zaja ütötte meg fülemet. Összerezzentem hirtelen, de tudtam hogy ki az. És azt is, ha a fiú meglátja , hogy tulajdon képen kémkedtem utána, annak nem lesz jó vége.
Gyorsan össze söpörtem markomba a kis papírdarabkákat és a szemetesbe hullajtottam, majd el eléggé elcsépelt álcaként a hűtő elé ugrottam és úgy tettem mintha kutatnék benne.
Mikor belépett a helységbe a göndör egy kérdő és ártatlan pillantást vetettem rá. Kissé zavarba álltam ott. Folyamatosan rám meredt, de úgy tűnt hiába fúrta a tekintetét az enyémekbe nem itt jár.
"Valami nagyon gondolkodik? "
Nem is nagyon érdekelt, inkább becsuktam a hűtőt egy áll "csalódott sóhajtással" , mintha nem találtam volna semmi fogamra valót, a dugig töltött frizsiderben.
Elslisszantam mellette, majd felkapva az újonnan vásárolt gönceimmel teli táskákat megindultam a szobám felé, és azt terveztem, hogy veszek fel normális ruhákat.

Lehuppantam a tévé elé, és kézbe véve a távirányítót zongoráztam a csatornák között, hátha találok valami értelmeset és tartalmasat. De nem igen akadt a Tele Shop-on és az idióta mese csatornákon kívül más. Végül megállapodtam Spongya Bobon.
Épp próbáltam bele mélyedni a műsorba, mikor belépett a szobába a fiú, és kérdőn beállt pont én és a tévé közé. Keresztbe tett kezeibe valami rikító színűt tartott. Talán egy papírt.
Kérdően meredt rám.
- Mit szeretnél?  - mondtam kicsit sürgetőn, hogy menjen el minél előbb a készülék elől.
- Megmondanád, hogy ez micsoda? - lengette meg a vibráló színű papírfecnit.
Ekkor beugrott hogy a plázában az a lány is ilyet adott nekem.
Próbáltam rendezni az arcvonásaim, hogy ne találja meg Harry a felismerés szikráit rajta, hogy pontosan tudom mit tart a kezében.
- Nem tudom... mutasd csak! - nyújtottam felé ujjaimat, hogy adja oda, de nem adta.
- Angel... ez átlátszó... és tudod hogy nem mehetsz semmilyen buliba! Főleg nem ebbe!
- Miért Harry? Nem vagyok már kisbaba! És szükségem van a kikapcsolódásra! Főleg azok után ami történt! Le kell valahol vezetnem! - igyekeztem minél jobban érvelni.
- Pont azok után nem mehetsz ami történt! Értsd meg, hogy veszélyes! - hangjában mintha törődés tükröződött volna.
- És téged az miért érdekel, hogy mi van velem? - buktam hirtelen ki, de igazából meg is bántam amit mondtam. Őszintén? Örültem is neki valamiért...
Erre nem igazán tudta , hogy mit mondjon. Próbálta keresni a szavakat.
- Mert ha ott hagylak , meg haltál volna... - egészen halkan ejtette ki a szavakat.
- És miért nem hagytál ott? Egy vadidegen csak úgy elráncigál az isten háta mögül egy nagyvárosba. Meg sem kérdezted, hogy akarok e jönni! Nem akarok hálátlannak tűnni de ez nekem kicsit sok! Pár hete kiderült, hogy egy torz szülött vagyok. Két idegesítő szárnyam van, amiket még csak nem is tudom hogyan kell használni. Ezek miatt ott kellet hagynom mindent amiket és akiket szerettem. Az összes barátomat, az várost... És még hab a tortán, hogy arról, aki a világra teremtett és felnevelt , és azt hittem  hogy a világ össze is dőlhet , rá mindig számíthatok, most kiderül róla, hogy meg akar ölni, és az hogy szeretett csak megjátszotta! 16 évig! - teljesen kibuktam. Kiabáltam az utolsó mondatokat.
Harry, megpróbált közbe szólni, de amint kinyitotta a száját , nem jött rajta ki hang. Szótlanul tűrte hogy minden eddigi felgyülemkedett feszültséget rázúdítsak.
Pár pillanatig még vérben forgó szemekkel meredtem az egy helyben ácsorgó fiúra, majd sarkon fordulva szinte rohanva indultam el a szobám felé. Ami nem is az enyém, csak adta , hogy ott aludhatok.
A könnyeimmel küszködtem a lépcsőn és a folyosón, hogy legalább addig ne bukjanak ki, amíg magamra nem zárom az ajtót.
Legszívesebben meghaltam volna. Szépen csendben összekuporodni valahol, és hagyni hogy  a fájdalmasan cikázó gondolataim szépen szétmarcangoljanak, és a szaggatott és kihűlt testemre örökre ráboruljon a sötétség.
Már majdnem minden tényező megvolt, annyi különbséggel, hogy a kínzó emlékek és képek csak belülről, a lelkem hasították millió darabra. És a könnyek mosták le a vöröslő vért róluk.
Csendben próbáltam az álmok nyugodtabb világába kényszeríteni magamat, ahol talán még lehetek a felszabadult önmagam. Elképzeltem a világot, ahol a kis városkánk széle menti  tisztáson hülyülünk a tóparton. Elmémbe szökött az idilli kép, hogy haza térve anyu gőzölgő sütivel vár minket és nevetgélve üljük körbe az asztalt egy kancsó tejjel, és majszoljuk a finom édességet.
De sajnos sohasem szokott pont akkor ez az édes világ elragadni, mikor szeretném. Kelletlenül forgolódtam az ágyamba. Hol a plafont bámultam, hol pedig a fejemre húztam a  párnát, és a feketeségbe próbáltam merengni.
Közben hallottam, hogy a kilincsem le-fel mozog, és a zár kattog. De mivel bezártam kulcsra az ajtót , tudtam hogy nem fog tudni bejönni senki.
Egy elfojtott sóhajtást még átszűrődött a fehérre mázolt fán, majd a csendesség ólomsúlyként nehezedett rá testemre.
Amellett, hogy szörnyen fájtak a rossz emlékek okozta lelki sebek, és a szép napok hiánya, még unatkoztam is. Semmit nem tudtam csinálni a még mindig idegennek mondható szobába.
Egyre csak a buli gondolata kúszott be agytekervényeim közé. Fantáziáltam a fülledt levegőről, és a táncolók ugrásai által keltett rengéséről a táncparkettnek.
Elhatároztam, hogy amint beesteledik, halkan kiosonok valahogyan a lakásból, és elmegyek abba a buliba. keresek valahol egy kedves idegent és megkérdezem hogy merre fele van az a hely ami le van írva a .... papíron ami valahol Harrynél van. De ha ügyes vagyok azt is megtalálom valahol!




/Harry szemszöge/

Mikor  a nadrágom zsebében megtaláltam azt a színes papírlapot, amin egy buli hirdetése volt, egyből arra gondoltam, hogy el akar rá menni. Miért nem szólt akkor, ha nem menne. Valószínüleg ki dobta volna a legközelebbi kukába. De az is biztos hogy nem keveredett volna el mellőlem, és ment volna oda ahhoz a nagy plakátféleségez ahol szerzett  egy ilyen szórólapot.
Mikor oda mentem neki megmondani, hogy nem mehet el, mert veszélyes .
Teljesen kibukott. Betelt nála már a pohár.
Nem hittem volna, hogy ennyire kibukik majd,bár gondoltam hogy eleinte nem lesz túl jó kedve, de hogy ennyire megviselte volna...
Nem érthetem meg a normális embereket, mert én nem olyan körülmények között nevelkedtem. Nem tudom mi az, hogy szeretetben felnőni. Engem fegyverek között neveltek érzelem mentes tisztek. 
És ezért nem is értem hogy mit, miért teszek mostanában.
" És téged az miért érdekel, hogy mi van velem? ... miért nem hagytál ott? " - visszhangoztak fejemben amit Angel mondott. 
" Miért nem ? " - tettem fel a kérdést újra magamban.
Úgy érzem, mintha valami kötne hozzá. Olyan érzés, mintha a sok-sok éve alvó szívem újra működésre kényszerítené. Pontosan ezt éreztem a pavilonban. Fokozatosan melegítette át a dermedt testem , forró lehelete és érintése. Onnantól szinte hajszol egy erő, hogy ne hagyjam elveszni. Fogalmam sincs mikor lettem törődő... Sosem voltam az, mert sosem volt rá szükség... Nem a legreálisabb válasz ez. Csak a puszta létezése miatt lágyultam el? 
Azt éreztem, hogy nem akarom, hogy ő is arra a sorsra jusson, mint azok akik olyanok mint Ő.  És ezt az érzést követve hajszolom bennünket a majdnem biztos halál felé. Mert ha egyszer megtalálnak... "Már meg is találtak..."
Mozdulatlanul néztem végig , ahogy felrohan az emeletre, minden bizonnyal a szobájába. Utána akartam menni, de a lábaim a földbe gyökereztek, és tanácstalanul meredtem arra a helyre , ahol percekkel korábban ült.
Sosem volt olyan helyzet, ahol ne tudtam volna mit csinálni. Ismereten volt számomra a bizonytalanság érzése. Eddig.
Lassan tudtam csak elindulni , és megnézni , hogy mi van vele, de amint az ajtaja elé értem, ismét megtorpantam. A levegőbe, kopogásra emelt kezem kimerevedett, és ilyen testtartásban álltam az ajtaja előtt, és gondolkoztam.
"Bemenjek? Vagy egyedül akar lenni most?" - a kérdések záporként hullottak alá elmémben.
Jó lenne, ha a kiképző központba tanítottak volna arra is, hogyan értsük meg az átlag emberek viselkedését. De csak a brutális gyilkolási formákat tanították meg, és hogy hogyan tudsz megbénítani egy angyalt úgy, hogy tudatánál legyen, de nem tudjon mozogni átmenetileg... mondjuk ameddig kínzod...
A választásom mégis amellett volt, hogy be megyek. Nem is kopogtam, csal megpróbáltam lenyomni a kilincset. De hiába minden erőfeszítés , az ajtó nem nyílt ki.
Lemondóan sóhajtva mentem inkább le a földszintre, és valami egyszerűt, de finomat próbálok főzni vacsorára.


/Angel szemszöge/


Lassan kúsztam ki a szobám ajtaja mögül, már felöltözve és kimázolva. Kezembe tartottam a lapos sarkú, de mégis elegáns cipőt, amiben szerettem volna menni.
Első dolgom az volt, hogy megkeressem a színes fecnit, amin rajta van a helyszíne a rendezvénynek.
Halkan osontam mezítláb a folyosón Harry szobája felé, reménykedve , hogy valahova oda tette a papírt. Csak nem dobta ki.
Belökve az ajtót , halkan nyikorogva tárult ki előttem. Megmerevedve álltam szoborként, hogy halljam, ha közeledik . De csak a tévé halk moraját hallottam, ahogy felszűrődött az emeletre.
Óvatosan tettem az egyik lábam a másik után , hogy a szőnyeg alatti padlódeszka ne csikorogjon fel lépteim alatt. A gyér fényben, mely a folyosóról szűrődött be, csak a tárgyak körvonalait tudtam kivenni.
Az ágya melletti éjjeli szekrényen, megpillantottam egy félbehajtott papír szerű valamit. A tapintása is olyannak tűnt, mint a papír, tapasztaltam miután felemeltem az anyagot. A fény felé fordultam, é már ki tudtam venni a legnagyobb betűkkel írt szót. "Parti" .
"Ez az! " -ujjongtam magamban, majd egy betörőt megszégyenítő osonással lopakodtam ki a szobából, majd úgy, hogy az ajtó ne nyikorduljon fel, becsuktam hangtalanul.
"Most jön a neheze." - futottam át a fejembe a terven, hogy mit fogok csinálni.
Megfontolt lépésekkel szedtem a lépcsőn lefelé a fokokat, majd úgy ahogy a filmekben láttam lábujjhegyre emelkedve  ólálkodtam tovább. Sikerült ezzel a taktikával eljutnom a nappaliig. Furcsálltam, hogy sehol sem találtam eddig Harryt.
Azonban ahogy közelebb értem a konyhához, halkan hallottam egy sistergő hangot, és isteni illat csapta meg orromat. Valamilyen fűszeres sült húsnak tűnt.
"Milyen finom lehet..." -merengtem el az illatokon egy másodpercre. De jobb lett volna , ha az lopakodásra koncentrálok, mert a gyomrom hangos morgásban tört ki.
Mintha az segítene , igyekeztem rászorítani tenyereimet, hátha ez eltompítja a hangokat.
Kimerevedve álltam egy ideig, várva azt, hogy észrevett és most le fog leplezni. De ahelyett, hogy kijött volna, valami tányér csörömpölést hallottam, majd mintha egy újabb adag húst rakott volna az olajba, újra felerősödött a sülő hús hangja.
Megnyugodtam némiképp.
Erősen dübörgő szívvel araszoltam az ajtónyílás felé. Lejjebb ereszkedtem, majd fél szemmel bekukkantottam, hogy figyel e.
Háttal állva nekem , ügyesen bajlódott egy falkanállal meg a serpenyőben piruló hússal.
Nagy lélegzetet véve, leküzdve az szívem adrenalintól való száguldását, átlibbentem az ajtó előtt.
A heves lüktetés picit alább hagyott. Macska módjára szeltem a távolságot még az előtér felé, majd óvatosan kinyitottam az oda vezető ajtót. Az utolsó akadály tárult elém. Ha ezen túljutok, akkor már szabad utam van.
Megpróbáltam a kilincset lenyomni, de az makacsul tartotta magát. Valószínüleg bezárta.
De tudtam hogy hol van a kulcs. Láttam hogy egy szögre akasztja.
Gyorsan végig pásztáztam szememmel a kis teret, és a falon egy ezüstösen csillogó kulcs csomót pillantottam meg.
Hangtalanul sikerül leemelnem, de kicsúszott a kezemből és a feszült csendben olyan hangosan ért földet , mintha egy robbanás lett volna.
Hallottam ahogy Harry leteszi a serpenyőt és a fakanalat, majd közeledő lépteit .
Heves, zakatoló szívemet is meghallhatta volna olyan erősen ütött belűről a testem. Abban a  pillanatban mikor hozzá simultam az ajtó takarásában lévő falhoz  belökte az ajtót.
Ott voltam mellette szinte  1 méterre.
A lélegzésem megszűnt arra a fél percre míg lehajolt és felvette a kulcscsomót és vissza akasztotta a helyére.
Talán, csak azt hitte hogy rosszul lett felakasztva és magától leesett. Nem láttam semmit, csak a hangokból következtettem ki, hogy mi is történt.
Miután újra a konyhából hallottam a zörgéseket, ismét megpróbáltam kijutni.
Ezúttal sikerrel. Bár a zár nagyon hangosan kattant, gyorsan vissza akasztottam a kulcsot a helyére, majd kislisszoltam az ajtón ,és hangtalanul becsuktam magam mögött.
Kissé hideg volt.
A londoni levegő más,mint az én kis városkámba. És hűvösebb is van itt este, mint otthon.
Felvettem a cipőmet, és elindultam találomra valamerre.
Egy kiöltözött fiatalokból álló csoportot pillantottam meg. Gyorsan oda rohantam hozzájuk.
- Sziasztok! Tudnátok segíteni? - mosolyogtam angyalian rájuk.
- Persze! Miben? - szólalt meg egy nagyon ismerős lány, az öt főből álló társaságban.
- El tudnátok magyarázni azt, hogy merre kell mennem, hogy ide- mutattam meg nekik a kezembe gyűrögetett papírt- hogyan tudnák eljutni?
- Oh! Hát mi is oda megyünk! Velünk tartasz? Jó fejnek tűnsz! - mosolygott rám. - egyébként Felicity vagyok! És lehet hogy furán hangzik, de ismerősnek tűnsz!
- Én Angel... - gondolkodtam el, hogy hol is láthattam őt,mikor eszembe jutott a pláza. "Hát persze!" - Nem te adtad nekem a plázában a szórólapot?
- Ó! Tényleg! Látom hát tényleg eljössz! Nagyon jó lesz meglátod!

Az út nem volt olyan hosszú. Közben be mutatta a másik 4 fiút, akikkel jött. Nem igazán jegyeztem meg a nevüket. Talán az egyik valamilyen Josh? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy mindegyik be volt valaminek öltözve. Talán az egyik vámpír volt, a másik , akinek meg szakadások tarkították a ruháját meg zombinak akart kinézni. Nem volt eltúlozva egyik jelmez sem. De azért reménykedtem, hogy beengednek így, hisz még a plázában azt mondta nekem a lány, hogy csajoknak elég csak kiöltözni.
Először valamilyen nagy klub bejáratra számítottam, mikor oda értünk. De csak egy apró fekete alapon pink betűkkel felírt tábla mutatta, hogy meg érkeztünk. Furcsállottam, hogy hol lehet az ajtó,mert csak egy sikátor láttam jobbra a táblától.
Oda mentek be a fiúk is , és Felicity is megindult,de látván, hogy én kételkedve állok ott,maga mögé bökte.
- Gyere! Nem kel félni! Nagyon jó lesz a buli! És , bár nem öltöztél ki, de eléggé dögösen festesz még be is engednek.
Belépve a zsákutcába, megcsapott egy szemetes kukához hasonlító , oszló szag. Bár nem igazán találtam más , csak egy kupac szemetet a falak találkozásánál lévő sarokban .
Nem is izgatott, inkább a sötét lejárathoz andalogtam. Egy lépcső mélyedt be , ajtó nélkül, és lefele tartott. A tetejéről hallani lehetett a zene lüktető ritmusát,és egy melegebb lebegő csapta meg a bőrömet.
Leérve a lejáraton egy kis folyosó végén megláttam két hegyomlásnak kinéző,kövér alakot keresztbe font kézzel.
Az előttem haladó lány valamit oda súgott az egyik pacáknak,aki végig mért, majd aprót biccentve az ajtó felé kinyitotta a másik férfi nekünk, majd bementünk rajta.
Majdnem olyan volt, ahogy még anno elképzeltem.
Ahogy beléptem a bejáraton, egyből a füst és alkohol párájával átitatott levegő megcsapta orromat. A zene erős ritmusa dübörgött ereimbe, és a dal szövege kivehetetlen volt a füleimnek.
A táncparkett szinte hullámzott a sok vonagló test alatt. Szárnyak, csápok vagy éppen nagyobb kiegészítők álltak szerte szét a hatalmas tumultusból. Részegítő látványt nyújtva a fiúk számára, lányok csoportba vergődve ingatták a csípőjüket a lüktető zene ritmusára. Bőrükön az izzadtság gyöngyözve csillogott a sok festék és maszk alatt. 
A hely maga nem volt valami agyon díszített. Inkább kopott falak, amiknek színét az ezerfélén világító hangulat lápáktól nem tudtam megvilágítani.
Az alkoholos italokat csak egy magasabb asztalokból és dobozokból épített pult féleségnél keverte egy kék valaminek öltözött fickó, akinek az oldalából madzaggal oda kötözött kezek álltak ki.
Az ott tanyázó fiatalok sorra döntötték le a rikítószínű, vagy éppen világító koktélokat. Valószínüleg nem fogom megkóstolni egyiket sem, mert az egyik vámpír arcára erős fintor ült ki, miután egy világító neon zöld sűrű anyagot legurított a torkán.
- Angel! Nem akarsz velünk tartani? Lóghatnánk este együtt! - ugrott a semmiből elém Felicity.
- De, persze! - mosolyogtam rá.
Elindult a tömegen keresztül valamerre, és néha hátra nézett hogy tudom e követni.
Kikor ki értünk a maskarás táncoló testek rengetegéből , megpillantottam egy kis ,piros bőrfotelokból álló sarkot és egy asztalt leve furcsa színű folyadékokkal teli üvegekkel és sörrel, ahol a többi fiú akik velünk voltak már ott ültek és ittak.
- Gyere! Le tudsz itt ülni! Nyugodtan ihatsz bármit az asztalról! Sőt, rendelhetsz is!
Aprót bólintottam , majd egy egyszemélyes fotelba lehuppantam , és mivel a többiek is azt tették, elemeltem a legkevésbé furcsának tűnő üvegpoharat. Valamilyen áttetsző folyadék volt benne. Bele kortyolva , égette a torkomat a kellemetlen ital. Lehet hogy valami vodka lehetett...
- Amúgy dögösen festesz! - bökte oda, a mellettem lévő fotelba elhelyezkedő fiú.
Elpirulva néztem végig a feszülős, combközépig érő fekete ruhámon, ami picit csillogott a bele szőtt ezüstös szálaktól. - Egyébként Alec vagyok! És teee... - nyújtotta le a szó végét.
- Angel... Angel Willis. - néztem a szemébe.
Meg kell hagyni,nagyon helyes volt. Vibráló , hideg kék szemei voltak, melyek felett fekete pillák sora húzódott. Tekintete melegséget és vidámságot sugározz, és már benne csillogott  az alkohol mámor elő szikrája, de még józan volt.  Szintén éjfekete haj, kócosan meredt az ég felé.Szája vastagon ívelt és mikor molyosra húzta, mint gyöngysor, úgy vakított el fehérsége.  Karakteres arcvonalai már első látásra is megjegyzi az ember.
- És mi járatban a mi kis partinkon?
- Hát.. hallottam a helyről, és gondoltam eljövök. Amúgy a tied ez a hely?
- Hát a mienk! Akik itt vannak a köreinkbe! Felicityt már ismered!
- Aha...
- Van kedved táncolni? - bökte hirtelen oda a kérdést,mire zavarba jöttem. Kezét felém nyújtva már fel is pattant.- Csak egy szám erejéig legalább!- mosolygott ismét azokkal az elvarázsoló fogakkal, és sziporkázó tekintettel. - És ezt nem árt ha megiszod! Segít ellazulni! - nyomott a kezembe egy találomra felkapott poharat az asztalról.
Valami rózsaszínes lé lötyögött a pohárban. Inkább nem kérettem magam és lehajtottam egybe a kellemetlen szagú folyadékot.
Az íze sem volt különb, de még jobban égette a torkomat, mint az előző amit ittam. De a hatása hamar jött. Megragadta Alec a kezemet, és a hullámzó tömeg felé vezetett.
Valamiért elmosolyodtam. Talán az alkohol teszi... vagy kevertek bele valamit.
De mindegy is. Az igéző szemű fiú maga elé fordított mikor a tömeg közepén voltunk és táncba kezdtünk valamilyen számomra ismeretlen de pörgős zenére.


/Harry szemszöge/


Miután kész lettem a vacsorával, megpróbálok beszélni vele. Már majdnem kész vagyok a kétféle étellel. Csináltam salátát és sült húst, meg egy egyszerűbb tészta ételt. Nem nagyon tudom milyen kajákat szeret. Bár igaz , hogy nem terveztem hogy estig főzök, mégis sikerült... Mindegy is.
Egész nap nem jött le a szobából. Felmegyek hozzá még minden képen beszélek vele.
Bekopogtam az ajtaján, hátha kinyitja, de nem jött semmilyen reakció rá.
- Angel. Kérlek, csak beszélni szeretnék veled... Nyisd ki légy szíves! - próbáltam kérni. De erre sem jött semmi válasz sem.
Utolsó próbálkozásként lenyomtam a kilincset, és meglepetésemre nyitva volt az ajtó.
Beléptem a sötét szobába. Furcsa volt a csend. Túlságosan is nagy volt. Az ágya felé pillantva azonban nem találtam semmit, csak egy be vetetlen , üres ágyat.
"Hol van?"
Bementem a fürdőbe de ott sem volt. Csak egy, a tükörnél felejtett valamilyen szájfény féleség hevert árván.
Az egész házat átkutathatnám,de szerintem nem lenne meg. És tudom, hogy hova ment...
Hogy megbizonyosodjak a rossz előérzetemről, a szobámba rohantam, hogy ott van e még, ahova tettem a papírt. De hűlt helye volt.
"Miért kellet pont oda menned?"
Pontosan tudtam merre van az a porfészek.
A kocsiba pattanva hamar oda értem, és a sikátorból nyíló lépcsősorhoz mentem. Leszaladtam a lépcsőn , egyenesen a tánctér ajtajához.
A két kidobó ember még mindig ugyanúgy állt.
- Hohó! De rég láttalak erre felé Styles! Merre jártál az elmúlt években? Talán kellene újra egy jó bige? És hol a jelmezed? Vagy most sem vagy hajlandó venni?
- Hagyj ezekkel békén! Nem láttál egy hosszú, szőke, kék szemű , alacsony lányt  bejönni ide?
- Hát... Nem is tudom... Lehet ha látnák pár zöldhasút.. Nem is tudom eszembe jutna!
- Ne szórakozz velem Jack! - léptem közel hozzá, és megragadva a pólóját egy rejtett kést a torához szegeztem.
- Jól van ,jól van öregem! Igen, pár órával ezelőtt jöttek!
" Hogy-hogy jöttek? Kivel?"
- Kivel?
- Hát Felicityvel, Aleckel és a többiekkel!
"CSAK ŐKET NE!"
Szó nélkül taszítottam arrébb a hatalmas kidobó embert , és törtettem be a parit kellős közepébe.
A rengeteg ismerős arc , felidézte bennem a múltat. Mikor rendszeres jártam ide. Se a csapos se a hely áporodott szaga nem változott semmit. Még az elfuserált zenék sem cserélődtek ki.
A vip helyekhez nyomultam, az izzadtságtól és az alkoholtól bűzlő tömegen keresztül.
A fotelok vörös még mindig ugyan olyan vörösek és kopottak, mit pár éve. És , ahogy sejtettem , mint mindig, ott ülnek...
Oda vergődtem a társasághoz, és egyből a szokásos dumát hallottam meg, amit akkor mondtak, ha ide akart jönni egy idegen.
- Bocs de nem látod, hogy VIP?
- Bocs, de nem látod hogy nem érdekel? - válaszoltam, hossz tudom, hogy felismernek.
- Na ne! Harry "nőcsábász" Styles? Nem hiszek a szemeimnek! Te mégis hogy kerülsz ide? - pattant fel a helyéről a lány.
- Tök mindegy! Hol van a lány Felicity? Egyáltalán honnan ismeritek? - szorult ökölbe a kezem.
- Angelt?  Szóval  a kis ringyó miatt van az, hogy hirtelen felbukkantál? Egyébként ha már kérdezgetsz, te honnan ismered? Láttalak a plázában titeket.
- Merre van?!
- Jaj lazíts már! Gyere ülj le, és enged el magad! Már évek óta nem volt így együtt a társaság!
- Csak azt mond meg, hogy hol van!
- Jesszusom! Aleckel már órák óta elmentek valamerre! Lehet , hogy már haza is vitte magával! Szóval szerintem le csúsztál róla!
Az méreg és a kétségbe esés teljesen úrrá lett rajtam.
"Mi van ha már haza vitte? És mi lesz ha rá fog jönni , hogy Angel valójában micsoda? Vagy már lehet hogy rá is jött? " - már már pánikolva vettem a levegőt. Ilyet még sosem csináltam. A teljes félelem , hogy elveszítem , úrrá lett testem és elmém felett. Ez lehet hogy ki is ült az arcomra,mert furcsán nézett rám az előttem álló lány.
- Mi az Harry? Ennyire fontos lenne? - kérdezte, kis éllel a hangjában. - Csak nem a csajod volt? - kacagott fel kárörvendően Felicity.
Ott hagytam a kis társulatot , és elindultam megkeresni, hátha még itt vannak valahol a tömegben.
Egyetlen reményem az, hogy ismerem Alec taktikáit, hogy hogyan cserkész be egy szerencsétlen lányt. Hosszú ideig csak táncolnak, beszélgetnek mindenféléről,még meg is akarja ismerni minél jobban, ezzel azt a látszatot keltve , hogy nem kihasználni akarja.Sőt,még akár azt is képes elhitetni egy-egy áldozattal,hogy több mint vonzalom van köztük... Utána leitatja.  Undorító és beteges.
Az utolsó bástyám az lehet, hogy még mindig itt van,és most akarja épp haza vinni.
"Talán most indulnak a kijárathoz!"
Gyorsan az ajtóhoz siettem, ahol bejöttem a fülledt légtérbe. Szinte kirobbantva az ajtót néztem végig a folyosón, és a lépcsőn melynek tetején egy magas, fekete öltözetű és fekete hajú fiú, és egy alacsony , csillogó fekete ruhás lány, hosszú szőke hajjal, mennek kifelé. Mind kettőre ráismertem.
Rohantam utánuk,de már eltűntek  a kijáraton.

13. Fejezet

Húú... először is srácok, meg szeretném köszönni ezt a rengeteg megtekintést! 1100! Az rengeteg.. el sem tudom képzelni hogyan jött össze ennyi! :O másodszor, ne haragudjatok, de ez most ilyen töltelék rész lett... a történet nem halad sokat vele, de én azt mondom, hogy kell azért ilyen is néha... :D
Na nem is húzom  szót! A pirinyó kérés az az lenne, hogy mindegy mit, akár egy szmájli is elég de aki olvassa az egy kommenttel megörvendeztethetne :D <3 aki meg szokott annak most külön köszönetem nyilvánítom <3 nem tudom hogy mondtam e de IMÁDLAK TITEKET :D mindenkit, még aki semmi bizonyítékot sem hagyva titkon olvassa eme blogot <3 <3 <3
Ja egyébként sikerült azt az izét kitennem vagy mi? xd 






/Angel szemszöge/

Már egy jó ideje meredtem magam elé, mire észbe kaptam, hogy rég kiment. Inkább neki láttam a bőséges reggelimnek. Még csak most jutott el az agyamig, hogy milyen kedves volt, hogy ágyba-reggelit hozott nekem. És nem is akármilyent. Csodálkoztam is, hogy a tálcán hogyan fért el ennyi minden. Volt kakaó,pirítós, rántotta, még kalács is, méz nutella és vaj. Lehet hogy nem tudta mit szeretek... Bár már egyszer ettem nála reggelit. Mindegy is...
Evés közben töprengtem. Érdekes, hogy mostanában mindenen rágódom, és a felmerülő kérdéseimre sosem találok egy értelmes, vagy reális választ sem. De a megválaszolatlan tények számai csak nőnek a fejemben, és egyre nagyobb káosz uralkodik elmém színterén. Ahogy viszont kapok egy kis gondra valami viszonylag a helyzetemhez mérten logikus választ az maga után vonz újabb kérdéseket.
"Mi az a TFW? Hogyan kapcsolódik a szüleimhez? Miért tették ezt velem azok, akiket eddig azoknak hittem, akik mindentől megvédenek? Miért vadásznak bennünket ezek a bizonyos angyalvadászok? És ezeknek egyáltalán mi az értelmük? Ki vagyok én?"
Az utolsó kérdés foglalkoztatott talán a legjobban... Nem tudtam semmit sem magamról. "Mik ezek a szárnyak, és hogyan kell használni őket? Egyáltalán lehet őket? Vagy csak vannak? De akkor minek vannak?"
Egyre csak kavargó folyamot alkotnak a talányok... Talán csak az árral kéne sodródni, és nem törődni semmivel sem... De sajnos nem ilyen egyszerű... És hiába tudok meg dolgokat, a kitöltetlen űr, csak egyre nő... új kérdéseket szövögetek, amikre a válaszok ismét újakat teremtenek...

Lassan megettem majdnem mindent ami kis fehér tálcán volt. A hasamat már színültig éreztem. Indultam volna automatikusan fogat mosni, normális utcai ruhákba öltözni, de ekkor elmémbe hasított az a tudat, hogy nem otthon vagyok... "És talán már sosem lehetek..."
Kikászálódva az ágyamból gondolkozóba estem , hogy most mihez is kezdjek. Meztelen lábfejemre pillantottam, majd végig néztem magamon, és tudatosult bennem, hogy a tegnapi fehérneműim és egy idegen póló ékeskedik csak rajtam. "De hogy került rám? Harry... átöltöztetett? "
Hirtelenjében arcomba szökött a gondolat, hogy a fiú adta rám a hosszú és fekete pólót.
Magatehetetlenül álltam, és egy megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába... Meredtem magam elé, és játszadozni kezdtem az emlékekkel és gondolatokkal... "MIT MŰVELEK?"
Kínosan éreztem magam, és inkább elindultam az ajtó fele.
Egy idegen folyosó féleségre értem. Pár nonfiguratív kép lógott csat itt-ott a tiszta , fehér falakon. Olyan modernek tűnik első látásra ez a ház, bár nem sokat láttam belőle.
Kijjebb merészkedve , végig mentem a parkettázott helységen, majd egy nappali féleségben értem. Itt is a friss színek domináltak, főleg a fehér . Halvány sárga kanapé volt a szoba közepén , előtte egy modern tévé, kis dohányzó asztalka , a bézs garnitúra részeiként szolgáló két fotel, és puha fehér szőnyeg körkörös világos szürke mintával.
Az ház többi része is követte ezt a stílus. Főleg a világos, halványabb és letisztultabb formák jelentek meg, és keveredtek a modern háztartási ezközök hangulatával. "Harrynek jó ízlése van! "

Éppen a kanapén foglaltam helyet, és az egyik díszpárnát kezdtem unalmamban piszkálni, mikor az előszobából egy ajtó óvatos nyitódását és záródását hallottam, majd pár szatyor halk zörgését. Tompa léptek zaja szűrődött egyre hangosabban felém, majd belépett a göndörke a helységbe, kezébe mindenféle reklámtáskával, színültig töltve ételekkel, és mindenfélével.
- Oh, helló!  - kapta rám kissé meglepett tekintetét.
- Szia!
- Egy pillanat, csak lepakolok! - fordult meg hirtelen és valószínüleg a konyhába sietett.
Gyorsan vissza ért, és a dívány mellet megállt.
Egy ideig csak nézett rám. A szótlanság kínos csendje kezdett bontakozni közöttünk, mikor a kérdéseim záporozni kezdtek a fejemben. De valami nagyon zavart.
- Harry.... szóval...  egy kérésem lehetne...?
- Hmm?
- Szóval... kaphatnék valami nadrág féleséget?
- Oh persze! Gyere! - kapott hirtelen fejéhez majd maga után legyezve már indult is a szobák fele.

Beérve egy idegen szobába, azonnal a szekrényhez sietett és egy ki ideig kémlelve a tartalmát kivett egy fehér pólót és egy fekete szűkített farmert.
- Ezek valószínüleg nagyok lesznek rád... de egyenlőre nincs más ami méretben közelebb állna hozzád... Talán el tudsz jönni majd használhatóbb ruhákat is venni ezekben... - tartotta felém az imént kivett ruhákat.
- Köszi!- ragadtam el tőle a ruhákat, majd kilépve a folyosóra igyekeztem megtalálni a fürdőt.
Hamar meg is lett, mert -feltételezem- Harry szobájával szemben volt.
Gyorsan beiszkoltam.
Hirtelen elém tárult egy tükör, melyben láttam magamat. Elborzasztott a látványom... Karikás szemek, kócos haj, és közelebb lépve a csap felett lógó tárgyhoz még az apró sebeket és karcolásokat is láttam magamon mindenhol.
Inkább próbáltam nem szörnyülködni magamon és gyors tempóban levetkőzni és lemosni magamról azt ami tegnap rám ragadt.
Bár reménykedtem hogy a forró víz, és a mindent elhomályosító gőz nem csak a testem összes szennyét, hanem lelkem is kissé megtisztítja és megnyugtatja a hirtelen történt megrázó eseményektől.
Lassan a tejfölköd szerű pára mindent beterített és fehér fátyol mögé rejtett. Lehunytam a szemeim, és vissza pörgettem az emlék képeket a fejemben az elmúlt pár hét történéseiről... El sem merem képzelni még mi várhat rám, ha ezalatt a semmit mondó idő alatt az életem ennyire gyökeresen fel tudott fordulni... És még hányszor fog? Lehet hogy kiderül, hogy titkon egy sikerfilm forgatásában veszek részt, ahol a főszereplő a végén arra ébred hogy az elmúlt esetek sokaságát csak egy élethű és hosszú ideig tartó álomvilágban élte meg...
De akármennyire is szerettem volna felébredni, én nem tudok hova... A rideg , és hozzám különösen kegyetlen világban élek.

Lassan elzárva a csapot kiléptem a forró víz által előidézett ködbe, és gyorsan megtörölköztem, majd a kölcsönbe kapott ruhákat magamra öltöttem.
A póló, még csak-csak állt valahogy rajtam, talán Harryn ez egy feszülős pólóként szolgál, nekem meg inkább egy tunika ként. De a nadrág sehogy sem volt jó... a szárai szó szerint fél méterrel hosszabb volt, a dereka lógott rajtam... És a képem eléggé röhejesen festett... Úgy néztem ki, mintha egy kislány kirámolta volna az édesapja ruhás szekrényét, és magára aggatta volna a talált ruhákat...
Óvatosan feltűrtem a fekete anyag szárait, hogy ne lépkedjek rajta, majd a forró és nedves levegőből a hidegebb folyosóira léptem.
Kicsit megijedtem, ahogy a szemközti szobaajtónak dőlve , karba tett kézzel valószínüleg rám várt a göndör hajú fiú.
- Hát a felső elmegy.. de a nadrággal kezdeni kéne valamit.... - szólaltam meg .
- Talány egy övvel nem csúszna le folyton... - vetette fel az ötletet majd eltűnt hirtelen a hálójában, és egy barna, kopottas bőrövvel tért vissza a kezében.
Kezembe nyomta. Gyorsan bevezettem az övtartókba, majd meghúzva az övet már kényelmesebb volt a nadrág.
- Indulhatunk? - kérdezte, egy pici sürgetéssel a hangjában.
- Igen... - válaszoltam, majd eszembe záporoztak a kérdéseim ismét, amin már ébrenlétem óta szinte folyamatosan rágódok. - Harry... közben el mondanád hogy mi a fene folyik itt? - böktem oda olyan hirtelenséggel, hogy még magamon is meglepődtem. - Azt ígérted tegnap, hogy mindent elmondasz, hogy  most miért kellet mennekülnünk! Mégis miért? Azaz miért akarnak a szüleim megölni? És mi az a TF...
- Jó-jó! Nyugalom! Mindent elmondok szépen, sorjában, de ne egyszerre kérdezd!- Csillapított le.
Közben megérkeztünk a ház bejárati ajtajához, és már ki is libbentem rajta, Ő meg bezárta a nagy, barna ajtót.
Kívülről is szép, és takaros kis ház. Belülről nagyobbnak tűnt. De szerény és átlagos, földszintes otthon, ami tényleg tökéletes arra, hogy az ember meghúzza magát , akár több időre is!
- Szóval... Mit szeretnél tudni? - nyomott meg egy gombot a kulcstartóján, mire a nem messze álló fekete telepjáró egy halkat pittyant.
- Először is... miért üldöznek ... a szüleim? - egy kissé megremegett a hangom az utolsó szónál.Nyelnem kellet egyet. Még mindig fájt a tudat.
Közben beszálltunk a járműbe és a kulccsal gyújtást adva a motor felremegett és lassan elindultunk.
- Ezt már mondtam... hogy, angy...
- Igen, tudom hogy valamilyen vadász az apám meg informátor az anyám... de miért 'engem' üldöznek? Nem számít nekik az a sok év, amit együtt töltöttünk? Hisz az anyám nevelt fel, és az apám... - itt elcsukott a hangom. Inkább csak a választ vártam. Nem igen szerettem volna részletezni a fájó emlékeket.
- Mert a TFW azt az utasítást adta nekik... - a szám kérdőre nyílt de folytatta - és tudom hogy most azt akarod kérdezni, hogy mi az a TFW. The Free World. A Szabad Világ. ez egy olyan titkos szervezet melyet gazdag fejesek, politikusok.. szóval mindenki aki gazdag szervezett.Azért, hogy az angyalok népét ... megsemmisítse... Nem tudom miért kell ezt tenni sajnos... És ők ennek a tagjai. Aki részesei ennek a borzalomnak, azok nem léphet ki többé. Valaki ebbe születik, valaki bele sodródik, de mindegy ki vagy és honnan jöttél, ha ellen szegülsz meghalsz... - az utolsó szót már olyan halkan mondta, hogy a motor búgása kissé elmosódottá tette.
Merengőnek és kissé kétségbe esettnek  látszott, mintha a saját szavait ugyan úgy hallotta volna mint én. Vagy éppen rá döbbentette volna valami szörnyűségre, de ezt egy maszk mögé bújtatta, ami szinte mindig rajta van.
- Ez... undorító...
- Igen, az... - tekintetét egy másodpercre mintha lesütötte volna, de a következő pillanatban ismét az útra koncentrált.
Egy kicsit én is eltöprengtem. Egy jól megrendezett színjáték lett volna az életem? Vagy csak közben lettek tagok? De egyáltalán ki képes belépni egy ilyen rendszerbe? Ki akarná a másik mészárlását?
És akkor miért láttam anyámat félni? Ezt is tanítják? Rideg és érzelem mentes gyilkosokat képeznek akik mesteri színészek is?
Lehetetlen, hogy az anyám megjátszotta volna... Emlékszem már az első angyalokkal kapcsolatos híreknél is megborzongott.
Nagyot sóhajtva emeltem újra a fiúra a tekintetem. Hanyagolni akartam a témát, és a hangjában az előbb felfedeztem azt , hogy ő sem szívleli annyira... Inkább elterelem másfele a kérdéseimet.
- Harry... Emlékszel...Mikor az esős napon...- ekkor kerek szemekkel rám pillantott. Ijedtséget véltem felfedezni benne. De folytattam. - mikor este.. szóval előhívtad a szárnyaim... Azt ígérted megtanítod hogyan irányítsam őket... - arcvonásai, mintha kő esett volna le szívéről, rendeződtek, és válaszra nyíltak tökéletesen ívelt ajkai. "Ezt most komolyan gondoltam? "
- Hát, valahogy lehet kontrolálni biztos... De őszintén nem jöttem rá ,hogy Te hogyan tudnád el hívni őket. Csak azt tudom hogy hogyan lehet másnak.
- Oh...
- De minden esetre nem otthon kéne gyakorolni. Tudok egy helyet. Majd talán holnap vagy holnap után elmehetnénk oda.
- Jó...

Az út már nem sokáig tartott. Egy hatalmas épület előtt álltunk meg. Egy pláza szerűség volt. Több emeletes, mindenféle színesen világító neon plakátokkal.
Kiszálltunk a kocsiból, és közelebb érve az épülethez még hatalmasabbnak tűnt a monstrum. Belépve azonban felcsillant a szemem. Mindenféle bolt hálózatok terültek szemem elé. Parfümös és illat mintás standok bukkantak fel itt-ott, vagy éppen egy büfés bodega.
Mi a második emeletre tartottunk egy mozgó lépcső felé, mikor is egy éles és hangos kiáltás csapta meg a fülem. Talán nem is kiáltás, hanem valami hívogató, csalogató féle. Elpillantva oldalra egy színes és neon színű ruhákba öltözött lány , egy halom szórólapot tartogatva a kezében állt a helység közepén.
A szememet a ruhái vibráló színei vonzották, és lábaim szinte automatikusan indították felé, hogy megtudja mit is van ott.
Harry észre sem vette, hogy elkolbászoltam mellőle, és eltűnt a hátam mögött a tömegben.
Én a lány felé vettem az irányt. Közelebb érve észre vettem, hogy a háta mögött egy plakát vagy valami papír emelvény áll.
"AZ ÉV BULIJA! NE HAGYD KI HA SZERETED A KALANDOKAT. VADÁSZ FIÚKNAK ÉS ANGYALI LÁNYOKNAK!" -állt hatalmas virító betűkkel rajta.
Hírtelen egy hatalmas vágy árasztotta el a testem. "Minden képen el kell oda mennem!"
Végül is , mi rossz lehet egy kis kikapcsolódásból? Már nagyon rám férne.
Miközben utat törtem a rikító ruhás lányhoz , már elmémbe kúsztak egy átlagos buli képei.
Dübörgő zenére ritmikusan vonagló tömeg. Fülledt levegő melyet fullasztó füstös illat tölt be és a párolgó alkohol mámorító párája. Az izzadt testek egymáshoz tapadva dörgölődnek egymáshoz. Jó is lenne egy ilyenen egyszer részt venni. Sosem voltam még ilyenen. Ginával,Zackel és Benjivel terveztünk a nyáron , hogy elmegyünk egy ilyenbe. Felmentünk volna a közeli nagyvárosba.
De már a bűntudat, hogy ott hagyta őket is a veszélyes szüleimmel nem tudott elhatalmasodni mert a lány, aki a hirdető lapokat a kezében tartotta oda lépett hozzám.
- Helló!  Van kedved eljönni egy beöltözős buliba?
- Egy milyen?
- Egy beöltözős party. Ingyenes a belépés, csupán annyi a kikötés, hogy minél ijesztőbb vagy éppen szexibb ruhában lehet csak belépni. Nincs kor határ,akárkivel jöhetsz, feltéve, ha megfelel a követelményeknek!
- OH! Ez nagyon jó hangzik! - csillant fel a szemem a hallottakra. "Még Harryt sem kell rávennem, ha nincsen kor határ!"
- Tessék! Itt egy szóró lap! Azon rajta van minden! Egyébként Felicity vagyok! És és is ott leszek! Ha gondolod meg is kereshetsz! - vetett rám egy széles mosolyt a lány.
- Ott leszek! - válaszoltam hasonlóan sziporkázó vigyorral.
De valamiért egy felismerés elárasztotta az elmém.
Mikor kijjebb léptem a tömegből, gondolkozóba estem. "Valahonnan ismerős nekem ez a lány..."
Hosszú és barna loknijai voltak. Bár itt-ott volt benne pár színes tincs, nem nagyon dominált. Sziporkázó zöldes szemei voltak, és egy megmagyarázahtatlanul is merős mosolya. Olyan mintha láttam volna már valahol, de mégsem rajta. "Ez így nagyon hülyén hangzik. Láttam már valahol de nem Őrajta... Bizarr!"
Gondolkodásom hírtelen egy tompa kiáltás törte meg valahonnan mellőlem, majd egy erős kéz szorította meg a vállam. Ijedhen néztem a "támadóm"felé, de megnyugodtam mikor szembesültem vele , hogy ki az.
- Angel! Hova a fenébe tűntél? Egyszer csak azt vettem észre , hogy nem vagy mellettem! Tudod hogy mekkora bajod eshetett volna? - vette idegesen a levegőt.
- Ne haragudj, csak...- néztem a kis színes fecnire a kezembe, melyen csak egy dátum, és egy helyszín állt, meg egy időpont.
Nem akartam, hogy tudjon a kis tervemről, mert ha ezt a kis "eltűnést" is így reagálta le, valószínüleg nem engedne el ebbe a buliba. És róla pedig nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen partiba el jönne. "Harry és a beöltözés? Cöhh!" Kuncognom kellet a gondolatra.
- Most meg mi van? - förmedt rám.
Erre csak megráztam a fejem , majd a kölcsön nadrág zsebébe süllyesztettem a kis , élénk színű papírt.

A vásárlás további részében nem történt különösebb dolog. Rengeteg nadrágot , felsőt, cipőt vásároltunk. Talán még ott volt érdekesebb a dolog, mikor a bukszáját bele nyomta a fiú a kezembe és azt mondta "Amíg én elmegyek még nézelődni, te addig menj be ebbe a boltba és vegyél azt a mit gondolsz!" és egy női fehérneműs kereskedésre mutatott. Ezen elvigyorodtam.
Ezen kívül semmi érdekes sem történt.
Miután a végeztünk a bevásárlás nagyjával, a kocsiba bepakoltuk a szatyrok tömkelegét és elindultunk.
Az úton csak a monoton motor zúgás, és néhány kocsit elsuhanó hangját lehetett hallani. Egy kérdés újra megfogalmazódott mennem.
- Harry... -kezdtem bele bátortalanul.
- Tessék? - válaszolta rezzenéstelen arccal.
- Mi történt tegnap este, az az éjjel?- mondtam, és a rossz emlék képek az elmém felszínére törtek. - Mikor... egyszer csak... nem tudom...
- Egy tapasztalatlan angyal vadász próbált elvinni valószínüleg egy kutató bázisra... De észre vettem, és könnyedén elintéztem. - arca ugyan olyan érzelem mentes volt.
- H-hogy érted, hogy 'elintézted' ?- kerekedtek ki a szemeim a szó hallatára.
Erre már nem válaszolt, csak bekanyarodott abba az utcába ahonnan elindultunk.
Nyomasztó volt az a gondolat, hogy megvert egy másik embert. Valahogyan sosem nézném ki Harryből a brutalitást... De azok a fegyverek is erre utalnak.
Reménykedtem, hogy nem ölte meg az a férfit.
Furcsa remegés, vagy inkább idegesség terjedt a testemben, ahogy a mellettem ülő fiú meredten és mozdulatlan nézett barna bejárati ajtajára.  Annyira mozdulatlan és ijesztő volt, hogy nem mertem megszólalni, és kérdezni tőle, hogy mi történt. Ha történt e egyáltalán valami.
Hirtelen mozdulattal vágta ki maga mellet az ajtót.
- A francba! - kezdett rohanni az otthona felé, majd szinte betörte az ajtót. Furcsa, de ő nyitotta ki, mintha be se lett volna csukva. Nem láttam, hogy kulccsal babrált volna előtte...
A kábulatól kissé mozdulatlanságból hirtelen én is kitörtem és gyorsan a göndör hajú után rohantam.
Beljebb löktem az ajtót,
Az elém táruló ház teljesen nyugodt volt, és minden ott van ahol hagyva lett. De a levegőben egy félelmetes és nyomasztó érzés vegyült. Megmagyarázhatatlan volt a dermedt légkör.
Elbotorkáltam a nappaliig, ahol szoborrá dermedve találtam Harryt. Mintha szellemet látott volna.
Óvatosan közelebb léptem hozzá, és valamit tartotta a kezében, és meredten nézte azt.
Lábujj hegyre állva, sem láttam mit tarthat a kezébe. Valami fehérnek tűnt , írással rajta. Lehet elfelejtett valamit venni. De azt nem hiszem hogy ilyen aggodalommal reagálta volna le.
Lágyan végig simítottam a fiú megfeszült kezén, mire össze rezzent, mintha megijesztettem volna.
- Jól vagy? Minden rendben? - kérdeztem.
- Aha! Minden! - vágta rá, gyanúsan .
Elviharzott a konyhába.
Egy ideig tanakodtam, hogy most mihez is kezdjek. Végül úgy döntöttem, hogy kinyomozom, hogy mi a fene ütött Harrybe.
Miután kijött a konyhából, besurrantam. Körbe kutattam a helység minden zeg-zugát, valami szokatlan után kutatva. De a frissen feltöltöht hűtőn kívül nem találtam semmit. Minden tiszta és makulátlan.
A sarokba állított szemetes kukára tévedt a tekintetem utolsó mentsvárként. Megpillantottam benne, egy összetépett lap arabjait, ami épp úgy fehérlett,mit amit kezében láttam meg a fiúnak. Halkan, hogy a szemetes kukába helyezett műanyag zacskó ne zörrenjen meg, kiszedtem a darabokat.
A konyha pultra helyeztem őket, majd kiraktam nagy nehezen egy szöveget. Kiséé hiányos volt, és nehezen kivehető mert már kissé elázott a papírt.
"Hiába bujkáltok Styles, mindenhol meg foglak találni benneteket!     - F. "