14. Fejezet

/Angel szemszöge/

Ledermedve álltam a papír darabjai előtt. A borzongás és a félelem tünetei jelentkeztek testemen. A térdeim remegni kezdtek, egy görcsös és reszkető csomó alakult ki a gyomromban.
"Ki ez az "F" ? És mi köze van Harrynek hozzá? És miért üldözne bennünket?"
A kérdések kavargó örvénye szinte beszippantott teljesen . Meredtem a görbe betűkre a szétszaggatott papíron, és nem akartam elhinni, ami rajta áll. És azok szerint, hogy ezt a lakásban találta meg Harry, azt jelenti, hogy tudja hol vagyunk.
Próbáltam lenyugtatni magam, hogy ez valami rossz vicc, vagy tévedés. Lehet hogy valami jegyzetből lett kitépve... Bár ez eléggé érdekes lenne.
"Badarság!"
Léptek zaja ütötte meg fülemet. Összerezzentem hirtelen, de tudtam hogy ki az. És azt is, ha a fiú meglátja , hogy tulajdon képen kémkedtem utána, annak nem lesz jó vége.
Gyorsan össze söpörtem markomba a kis papírdarabkákat és a szemetesbe hullajtottam, majd el eléggé elcsépelt álcaként a hűtő elé ugrottam és úgy tettem mintha kutatnék benne.
Mikor belépett a helységbe a göndör egy kérdő és ártatlan pillantást vetettem rá. Kissé zavarba álltam ott. Folyamatosan rám meredt, de úgy tűnt hiába fúrta a tekintetét az enyémekbe nem itt jár.
"Valami nagyon gondolkodik? "
Nem is nagyon érdekelt, inkább becsuktam a hűtőt egy áll "csalódott sóhajtással" , mintha nem találtam volna semmi fogamra valót, a dugig töltött frizsiderben.
Elslisszantam mellette, majd felkapva az újonnan vásárolt gönceimmel teli táskákat megindultam a szobám felé, és azt terveztem, hogy veszek fel normális ruhákat.

Lehuppantam a tévé elé, és kézbe véve a távirányítót zongoráztam a csatornák között, hátha találok valami értelmeset és tartalmasat. De nem igen akadt a Tele Shop-on és az idióta mese csatornákon kívül más. Végül megállapodtam Spongya Bobon.
Épp próbáltam bele mélyedni a műsorba, mikor belépett a szobába a fiú, és kérdőn beállt pont én és a tévé közé. Keresztbe tett kezeibe valami rikító színűt tartott. Talán egy papírt.
Kérdően meredt rám.
- Mit szeretnél?  - mondtam kicsit sürgetőn, hogy menjen el minél előbb a készülék elől.
- Megmondanád, hogy ez micsoda? - lengette meg a vibráló színű papírfecnit.
Ekkor beugrott hogy a plázában az a lány is ilyet adott nekem.
Próbáltam rendezni az arcvonásaim, hogy ne találja meg Harry a felismerés szikráit rajta, hogy pontosan tudom mit tart a kezében.
- Nem tudom... mutasd csak! - nyújtottam felé ujjaimat, hogy adja oda, de nem adta.
- Angel... ez átlátszó... és tudod hogy nem mehetsz semmilyen buliba! Főleg nem ebbe!
- Miért Harry? Nem vagyok már kisbaba! És szükségem van a kikapcsolódásra! Főleg azok után ami történt! Le kell valahol vezetnem! - igyekeztem minél jobban érvelni.
- Pont azok után nem mehetsz ami történt! Értsd meg, hogy veszélyes! - hangjában mintha törődés tükröződött volna.
- És téged az miért érdekel, hogy mi van velem? - buktam hirtelen ki, de igazából meg is bántam amit mondtam. Őszintén? Örültem is neki valamiért...
Erre nem igazán tudta , hogy mit mondjon. Próbálta keresni a szavakat.
- Mert ha ott hagylak , meg haltál volna... - egészen halkan ejtette ki a szavakat.
- És miért nem hagytál ott? Egy vadidegen csak úgy elráncigál az isten háta mögül egy nagyvárosba. Meg sem kérdezted, hogy akarok e jönni! Nem akarok hálátlannak tűnni de ez nekem kicsit sok! Pár hete kiderült, hogy egy torz szülött vagyok. Két idegesítő szárnyam van, amiket még csak nem is tudom hogyan kell használni. Ezek miatt ott kellet hagynom mindent amiket és akiket szerettem. Az összes barátomat, az várost... És még hab a tortán, hogy arról, aki a világra teremtett és felnevelt , és azt hittem  hogy a világ össze is dőlhet , rá mindig számíthatok, most kiderül róla, hogy meg akar ölni, és az hogy szeretett csak megjátszotta! 16 évig! - teljesen kibuktam. Kiabáltam az utolsó mondatokat.
Harry, megpróbált közbe szólni, de amint kinyitotta a száját , nem jött rajta ki hang. Szótlanul tűrte hogy minden eddigi felgyülemkedett feszültséget rázúdítsak.
Pár pillanatig még vérben forgó szemekkel meredtem az egy helyben ácsorgó fiúra, majd sarkon fordulva szinte rohanva indultam el a szobám felé. Ami nem is az enyém, csak adta , hogy ott aludhatok.
A könnyeimmel küszködtem a lépcsőn és a folyosón, hogy legalább addig ne bukjanak ki, amíg magamra nem zárom az ajtót.
Legszívesebben meghaltam volna. Szépen csendben összekuporodni valahol, és hagyni hogy  a fájdalmasan cikázó gondolataim szépen szétmarcangoljanak, és a szaggatott és kihűlt testemre örökre ráboruljon a sötétség.
Már majdnem minden tényező megvolt, annyi különbséggel, hogy a kínzó emlékek és képek csak belülről, a lelkem hasították millió darabra. És a könnyek mosták le a vöröslő vért róluk.
Csendben próbáltam az álmok nyugodtabb világába kényszeríteni magamat, ahol talán még lehetek a felszabadult önmagam. Elképzeltem a világot, ahol a kis városkánk széle menti  tisztáson hülyülünk a tóparton. Elmémbe szökött az idilli kép, hogy haza térve anyu gőzölgő sütivel vár minket és nevetgélve üljük körbe az asztalt egy kancsó tejjel, és majszoljuk a finom édességet.
De sajnos sohasem szokott pont akkor ez az édes világ elragadni, mikor szeretném. Kelletlenül forgolódtam az ágyamba. Hol a plafont bámultam, hol pedig a fejemre húztam a  párnát, és a feketeségbe próbáltam merengni.
Közben hallottam, hogy a kilincsem le-fel mozog, és a zár kattog. De mivel bezártam kulcsra az ajtót , tudtam hogy nem fog tudni bejönni senki.
Egy elfojtott sóhajtást még átszűrődött a fehérre mázolt fán, majd a csendesség ólomsúlyként nehezedett rá testemre.
Amellett, hogy szörnyen fájtak a rossz emlékek okozta lelki sebek, és a szép napok hiánya, még unatkoztam is. Semmit nem tudtam csinálni a még mindig idegennek mondható szobába.
Egyre csak a buli gondolata kúszott be agytekervényeim közé. Fantáziáltam a fülledt levegőről, és a táncolók ugrásai által keltett rengéséről a táncparkettnek.
Elhatároztam, hogy amint beesteledik, halkan kiosonok valahogyan a lakásból, és elmegyek abba a buliba. keresek valahol egy kedves idegent és megkérdezem hogy merre fele van az a hely ami le van írva a .... papíron ami valahol Harrynél van. De ha ügyes vagyok azt is megtalálom valahol!




/Harry szemszöge/

Mikor  a nadrágom zsebében megtaláltam azt a színes papírlapot, amin egy buli hirdetése volt, egyből arra gondoltam, hogy el akar rá menni. Miért nem szólt akkor, ha nem menne. Valószínüleg ki dobta volna a legközelebbi kukába. De az is biztos hogy nem keveredett volna el mellőlem, és ment volna oda ahhoz a nagy plakátféleségez ahol szerzett  egy ilyen szórólapot.
Mikor oda mentem neki megmondani, hogy nem mehet el, mert veszélyes .
Teljesen kibukott. Betelt nála már a pohár.
Nem hittem volna, hogy ennyire kibukik majd,bár gondoltam hogy eleinte nem lesz túl jó kedve, de hogy ennyire megviselte volna...
Nem érthetem meg a normális embereket, mert én nem olyan körülmények között nevelkedtem. Nem tudom mi az, hogy szeretetben felnőni. Engem fegyverek között neveltek érzelem mentes tisztek. 
És ezért nem is értem hogy mit, miért teszek mostanában.
" És téged az miért érdekel, hogy mi van velem? ... miért nem hagytál ott? " - visszhangoztak fejemben amit Angel mondott. 
" Miért nem ? " - tettem fel a kérdést újra magamban.
Úgy érzem, mintha valami kötne hozzá. Olyan érzés, mintha a sok-sok éve alvó szívem újra működésre kényszerítené. Pontosan ezt éreztem a pavilonban. Fokozatosan melegítette át a dermedt testem , forró lehelete és érintése. Onnantól szinte hajszol egy erő, hogy ne hagyjam elveszni. Fogalmam sincs mikor lettem törődő... Sosem voltam az, mert sosem volt rá szükség... Nem a legreálisabb válasz ez. Csak a puszta létezése miatt lágyultam el? 
Azt éreztem, hogy nem akarom, hogy ő is arra a sorsra jusson, mint azok akik olyanok mint Ő.  És ezt az érzést követve hajszolom bennünket a majdnem biztos halál felé. Mert ha egyszer megtalálnak... "Már meg is találtak..."
Mozdulatlanul néztem végig , ahogy felrohan az emeletre, minden bizonnyal a szobájába. Utána akartam menni, de a lábaim a földbe gyökereztek, és tanácstalanul meredtem arra a helyre , ahol percekkel korábban ült.
Sosem volt olyan helyzet, ahol ne tudtam volna mit csinálni. Ismereten volt számomra a bizonytalanság érzése. Eddig.
Lassan tudtam csak elindulni , és megnézni , hogy mi van vele, de amint az ajtaja elé értem, ismét megtorpantam. A levegőbe, kopogásra emelt kezem kimerevedett, és ilyen testtartásban álltam az ajtaja előtt, és gondolkoztam.
"Bemenjek? Vagy egyedül akar lenni most?" - a kérdések záporként hullottak alá elmémben.
Jó lenne, ha a kiképző központba tanítottak volna arra is, hogyan értsük meg az átlag emberek viselkedését. De csak a brutális gyilkolási formákat tanították meg, és hogy hogyan tudsz megbénítani egy angyalt úgy, hogy tudatánál legyen, de nem tudjon mozogni átmenetileg... mondjuk ameddig kínzod...
A választásom mégis amellett volt, hogy be megyek. Nem is kopogtam, csal megpróbáltam lenyomni a kilincset. De hiába minden erőfeszítés , az ajtó nem nyílt ki.
Lemondóan sóhajtva mentem inkább le a földszintre, és valami egyszerűt, de finomat próbálok főzni vacsorára.


/Angel szemszöge/


Lassan kúsztam ki a szobám ajtaja mögül, már felöltözve és kimázolva. Kezembe tartottam a lapos sarkú, de mégis elegáns cipőt, amiben szerettem volna menni.
Első dolgom az volt, hogy megkeressem a színes fecnit, amin rajta van a helyszíne a rendezvénynek.
Halkan osontam mezítláb a folyosón Harry szobája felé, reménykedve , hogy valahova oda tette a papírt. Csak nem dobta ki.
Belökve az ajtót , halkan nyikorogva tárult ki előttem. Megmerevedve álltam szoborként, hogy halljam, ha közeledik . De csak a tévé halk moraját hallottam, ahogy felszűrődött az emeletre.
Óvatosan tettem az egyik lábam a másik után , hogy a szőnyeg alatti padlódeszka ne csikorogjon fel lépteim alatt. A gyér fényben, mely a folyosóról szűrődött be, csak a tárgyak körvonalait tudtam kivenni.
Az ágya melletti éjjeli szekrényen, megpillantottam egy félbehajtott papír szerű valamit. A tapintása is olyannak tűnt, mint a papír, tapasztaltam miután felemeltem az anyagot. A fény felé fordultam, é már ki tudtam venni a legnagyobb betűkkel írt szót. "Parti" .
"Ez az! " -ujjongtam magamban, majd egy betörőt megszégyenítő osonással lopakodtam ki a szobából, majd úgy, hogy az ajtó ne nyikorduljon fel, becsuktam hangtalanul.
"Most jön a neheze." - futottam át a fejembe a terven, hogy mit fogok csinálni.
Megfontolt lépésekkel szedtem a lépcsőn lefelé a fokokat, majd úgy ahogy a filmekben láttam lábujjhegyre emelkedve  ólálkodtam tovább. Sikerült ezzel a taktikával eljutnom a nappaliig. Furcsálltam, hogy sehol sem találtam eddig Harryt.
Azonban ahogy közelebb értem a konyhához, halkan hallottam egy sistergő hangot, és isteni illat csapta meg orromat. Valamilyen fűszeres sült húsnak tűnt.
"Milyen finom lehet..." -merengtem el az illatokon egy másodpercre. De jobb lett volna , ha az lopakodásra koncentrálok, mert a gyomrom hangos morgásban tört ki.
Mintha az segítene , igyekeztem rászorítani tenyereimet, hátha ez eltompítja a hangokat.
Kimerevedve álltam egy ideig, várva azt, hogy észrevett és most le fog leplezni. De ahelyett, hogy kijött volna, valami tányér csörömpölést hallottam, majd mintha egy újabb adag húst rakott volna az olajba, újra felerősödött a sülő hús hangja.
Megnyugodtam némiképp.
Erősen dübörgő szívvel araszoltam az ajtónyílás felé. Lejjebb ereszkedtem, majd fél szemmel bekukkantottam, hogy figyel e.
Háttal állva nekem , ügyesen bajlódott egy falkanállal meg a serpenyőben piruló hússal.
Nagy lélegzetet véve, leküzdve az szívem adrenalintól való száguldását, átlibbentem az ajtó előtt.
A heves lüktetés picit alább hagyott. Macska módjára szeltem a távolságot még az előtér felé, majd óvatosan kinyitottam az oda vezető ajtót. Az utolsó akadály tárult elém. Ha ezen túljutok, akkor már szabad utam van.
Megpróbáltam a kilincset lenyomni, de az makacsul tartotta magát. Valószínüleg bezárta.
De tudtam hogy hol van a kulcs. Láttam hogy egy szögre akasztja.
Gyorsan végig pásztáztam szememmel a kis teret, és a falon egy ezüstösen csillogó kulcs csomót pillantottam meg.
Hangtalanul sikerül leemelnem, de kicsúszott a kezemből és a feszült csendben olyan hangosan ért földet , mintha egy robbanás lett volna.
Hallottam ahogy Harry leteszi a serpenyőt és a fakanalat, majd közeledő lépteit .
Heves, zakatoló szívemet is meghallhatta volna olyan erősen ütött belűről a testem. Abban a  pillanatban mikor hozzá simultam az ajtó takarásában lévő falhoz  belökte az ajtót.
Ott voltam mellette szinte  1 méterre.
A lélegzésem megszűnt arra a fél percre míg lehajolt és felvette a kulcscsomót és vissza akasztotta a helyére.
Talán, csak azt hitte hogy rosszul lett felakasztva és magától leesett. Nem láttam semmit, csak a hangokból következtettem ki, hogy mi is történt.
Miután újra a konyhából hallottam a zörgéseket, ismét megpróbáltam kijutni.
Ezúttal sikerrel. Bár a zár nagyon hangosan kattant, gyorsan vissza akasztottam a kulcsot a helyére, majd kislisszoltam az ajtón ,és hangtalanul becsuktam magam mögött.
Kissé hideg volt.
A londoni levegő más,mint az én kis városkámba. És hűvösebb is van itt este, mint otthon.
Felvettem a cipőmet, és elindultam találomra valamerre.
Egy kiöltözött fiatalokból álló csoportot pillantottam meg. Gyorsan oda rohantam hozzájuk.
- Sziasztok! Tudnátok segíteni? - mosolyogtam angyalian rájuk.
- Persze! Miben? - szólalt meg egy nagyon ismerős lány, az öt főből álló társaságban.
- El tudnátok magyarázni azt, hogy merre kell mennem, hogy ide- mutattam meg nekik a kezembe gyűrögetett papírt- hogyan tudnák eljutni?
- Oh! Hát mi is oda megyünk! Velünk tartasz? Jó fejnek tűnsz! - mosolygott rám. - egyébként Felicity vagyok! És lehet hogy furán hangzik, de ismerősnek tűnsz!
- Én Angel... - gondolkodtam el, hogy hol is láthattam őt,mikor eszembe jutott a pláza. "Hát persze!" - Nem te adtad nekem a plázában a szórólapot?
- Ó! Tényleg! Látom hát tényleg eljössz! Nagyon jó lesz meglátod!

Az út nem volt olyan hosszú. Közben be mutatta a másik 4 fiút, akikkel jött. Nem igazán jegyeztem meg a nevüket. Talán az egyik valamilyen Josh? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy mindegyik be volt valaminek öltözve. Talán az egyik vámpír volt, a másik , akinek meg szakadások tarkították a ruháját meg zombinak akart kinézni. Nem volt eltúlozva egyik jelmez sem. De azért reménykedtem, hogy beengednek így, hisz még a plázában azt mondta nekem a lány, hogy csajoknak elég csak kiöltözni.
Először valamilyen nagy klub bejáratra számítottam, mikor oda értünk. De csak egy apró fekete alapon pink betűkkel felírt tábla mutatta, hogy meg érkeztünk. Furcsállottam, hogy hol lehet az ajtó,mert csak egy sikátor láttam jobbra a táblától.
Oda mentek be a fiúk is , és Felicity is megindult,de látván, hogy én kételkedve állok ott,maga mögé bökte.
- Gyere! Nem kel félni! Nagyon jó lesz a buli! És , bár nem öltöztél ki, de eléggé dögösen festesz még be is engednek.
Belépve a zsákutcába, megcsapott egy szemetes kukához hasonlító , oszló szag. Bár nem igazán találtam más , csak egy kupac szemetet a falak találkozásánál lévő sarokban .
Nem is izgatott, inkább a sötét lejárathoz andalogtam. Egy lépcső mélyedt be , ajtó nélkül, és lefele tartott. A tetejéről hallani lehetett a zene lüktető ritmusát,és egy melegebb lebegő csapta meg a bőrömet.
Leérve a lejáraton egy kis folyosó végén megláttam két hegyomlásnak kinéző,kövér alakot keresztbe font kézzel.
Az előttem haladó lány valamit oda súgott az egyik pacáknak,aki végig mért, majd aprót biccentve az ajtó felé kinyitotta a másik férfi nekünk, majd bementünk rajta.
Majdnem olyan volt, ahogy még anno elképzeltem.
Ahogy beléptem a bejáraton, egyből a füst és alkohol párájával átitatott levegő megcsapta orromat. A zene erős ritmusa dübörgött ereimbe, és a dal szövege kivehetetlen volt a füleimnek.
A táncparkett szinte hullámzott a sok vonagló test alatt. Szárnyak, csápok vagy éppen nagyobb kiegészítők álltak szerte szét a hatalmas tumultusból. Részegítő látványt nyújtva a fiúk számára, lányok csoportba vergődve ingatták a csípőjüket a lüktető zene ritmusára. Bőrükön az izzadtság gyöngyözve csillogott a sok festék és maszk alatt. 
A hely maga nem volt valami agyon díszített. Inkább kopott falak, amiknek színét az ezerfélén világító hangulat lápáktól nem tudtam megvilágítani.
Az alkoholos italokat csak egy magasabb asztalokból és dobozokból épített pult féleségnél keverte egy kék valaminek öltözött fickó, akinek az oldalából madzaggal oda kötözött kezek álltak ki.
Az ott tanyázó fiatalok sorra döntötték le a rikítószínű, vagy éppen világító koktélokat. Valószínüleg nem fogom megkóstolni egyiket sem, mert az egyik vámpír arcára erős fintor ült ki, miután egy világító neon zöld sűrű anyagot legurított a torkán.
- Angel! Nem akarsz velünk tartani? Lóghatnánk este együtt! - ugrott a semmiből elém Felicity.
- De, persze! - mosolyogtam rá.
Elindult a tömegen keresztül valamerre, és néha hátra nézett hogy tudom e követni.
Kikor ki értünk a maskarás táncoló testek rengetegéből , megpillantottam egy kis ,piros bőrfotelokból álló sarkot és egy asztalt leve furcsa színű folyadékokkal teli üvegekkel és sörrel, ahol a többi fiú akik velünk voltak már ott ültek és ittak.
- Gyere! Le tudsz itt ülni! Nyugodtan ihatsz bármit az asztalról! Sőt, rendelhetsz is!
Aprót bólintottam , majd egy egyszemélyes fotelba lehuppantam , és mivel a többiek is azt tették, elemeltem a legkevésbé furcsának tűnő üvegpoharat. Valamilyen áttetsző folyadék volt benne. Bele kortyolva , égette a torkomat a kellemetlen ital. Lehet hogy valami vodka lehetett...
- Amúgy dögösen festesz! - bökte oda, a mellettem lévő fotelba elhelyezkedő fiú.
Elpirulva néztem végig a feszülős, combközépig érő fekete ruhámon, ami picit csillogott a bele szőtt ezüstös szálaktól. - Egyébként Alec vagyok! És teee... - nyújtotta le a szó végét.
- Angel... Angel Willis. - néztem a szemébe.
Meg kell hagyni,nagyon helyes volt. Vibráló , hideg kék szemei voltak, melyek felett fekete pillák sora húzódott. Tekintete melegséget és vidámságot sugározz, és már benne csillogott  az alkohol mámor elő szikrája, de még józan volt.  Szintén éjfekete haj, kócosan meredt az ég felé.Szája vastagon ívelt és mikor molyosra húzta, mint gyöngysor, úgy vakított el fehérsége.  Karakteres arcvonalai már első látásra is megjegyzi az ember.
- És mi járatban a mi kis partinkon?
- Hát.. hallottam a helyről, és gondoltam eljövök. Amúgy a tied ez a hely?
- Hát a mienk! Akik itt vannak a köreinkbe! Felicityt már ismered!
- Aha...
- Van kedved táncolni? - bökte hirtelen oda a kérdést,mire zavarba jöttem. Kezét felém nyújtva már fel is pattant.- Csak egy szám erejéig legalább!- mosolygott ismét azokkal az elvarázsoló fogakkal, és sziporkázó tekintettel. - És ezt nem árt ha megiszod! Segít ellazulni! - nyomott a kezembe egy találomra felkapott poharat az asztalról.
Valami rózsaszínes lé lötyögött a pohárban. Inkább nem kérettem magam és lehajtottam egybe a kellemetlen szagú folyadékot.
Az íze sem volt különb, de még jobban égette a torkomat, mint az előző amit ittam. De a hatása hamar jött. Megragadta Alec a kezemet, és a hullámzó tömeg felé vezetett.
Valamiért elmosolyodtam. Talán az alkohol teszi... vagy kevertek bele valamit.
De mindegy is. Az igéző szemű fiú maga elé fordított mikor a tömeg közepén voltunk és táncba kezdtünk valamilyen számomra ismeretlen de pörgős zenére.


/Harry szemszöge/


Miután kész lettem a vacsorával, megpróbálok beszélni vele. Már majdnem kész vagyok a kétféle étellel. Csináltam salátát és sült húst, meg egy egyszerűbb tészta ételt. Nem nagyon tudom milyen kajákat szeret. Bár igaz , hogy nem terveztem hogy estig főzök, mégis sikerült... Mindegy is.
Egész nap nem jött le a szobából. Felmegyek hozzá még minden képen beszélek vele.
Bekopogtam az ajtaján, hátha kinyitja, de nem jött semmilyen reakció rá.
- Angel. Kérlek, csak beszélni szeretnék veled... Nyisd ki légy szíves! - próbáltam kérni. De erre sem jött semmi válasz sem.
Utolsó próbálkozásként lenyomtam a kilincset, és meglepetésemre nyitva volt az ajtó.
Beléptem a sötét szobába. Furcsa volt a csend. Túlságosan is nagy volt. Az ágya felé pillantva azonban nem találtam semmit, csak egy be vetetlen , üres ágyat.
"Hol van?"
Bementem a fürdőbe de ott sem volt. Csak egy, a tükörnél felejtett valamilyen szájfény féleség hevert árván.
Az egész házat átkutathatnám,de szerintem nem lenne meg. És tudom, hogy hova ment...
Hogy megbizonyosodjak a rossz előérzetemről, a szobámba rohantam, hogy ott van e még, ahova tettem a papírt. De hűlt helye volt.
"Miért kellet pont oda menned?"
Pontosan tudtam merre van az a porfészek.
A kocsiba pattanva hamar oda értem, és a sikátorból nyíló lépcsősorhoz mentem. Leszaladtam a lépcsőn , egyenesen a tánctér ajtajához.
A két kidobó ember még mindig ugyanúgy állt.
- Hohó! De rég láttalak erre felé Styles! Merre jártál az elmúlt években? Talán kellene újra egy jó bige? És hol a jelmezed? Vagy most sem vagy hajlandó venni?
- Hagyj ezekkel békén! Nem láttál egy hosszú, szőke, kék szemű , alacsony lányt  bejönni ide?
- Hát... Nem is tudom... Lehet ha látnák pár zöldhasút.. Nem is tudom eszembe jutna!
- Ne szórakozz velem Jack! - léptem közel hozzá, és megragadva a pólóját egy rejtett kést a torához szegeztem.
- Jól van ,jól van öregem! Igen, pár órával ezelőtt jöttek!
" Hogy-hogy jöttek? Kivel?"
- Kivel?
- Hát Felicityvel, Aleckel és a többiekkel!
"CSAK ŐKET NE!"
Szó nélkül taszítottam arrébb a hatalmas kidobó embert , és törtettem be a parit kellős közepébe.
A rengeteg ismerős arc , felidézte bennem a múltat. Mikor rendszeres jártam ide. Se a csapos se a hely áporodott szaga nem változott semmit. Még az elfuserált zenék sem cserélődtek ki.
A vip helyekhez nyomultam, az izzadtságtól és az alkoholtól bűzlő tömegen keresztül.
A fotelok vörös még mindig ugyan olyan vörösek és kopottak, mit pár éve. És , ahogy sejtettem , mint mindig, ott ülnek...
Oda vergődtem a társasághoz, és egyből a szokásos dumát hallottam meg, amit akkor mondtak, ha ide akart jönni egy idegen.
- Bocs de nem látod, hogy VIP?
- Bocs, de nem látod hogy nem érdekel? - válaszoltam, hossz tudom, hogy felismernek.
- Na ne! Harry "nőcsábász" Styles? Nem hiszek a szemeimnek! Te mégis hogy kerülsz ide? - pattant fel a helyéről a lány.
- Tök mindegy! Hol van a lány Felicity? Egyáltalán honnan ismeritek? - szorult ökölbe a kezem.
- Angelt?  Szóval  a kis ringyó miatt van az, hogy hirtelen felbukkantál? Egyébként ha már kérdezgetsz, te honnan ismered? Láttalak a plázában titeket.
- Merre van?!
- Jaj lazíts már! Gyere ülj le, és enged el magad! Már évek óta nem volt így együtt a társaság!
- Csak azt mond meg, hogy hol van!
- Jesszusom! Aleckel már órák óta elmentek valamerre! Lehet , hogy már haza is vitte magával! Szóval szerintem le csúsztál róla!
Az méreg és a kétségbe esés teljesen úrrá lett rajtam.
"Mi van ha már haza vitte? És mi lesz ha rá fog jönni , hogy Angel valójában micsoda? Vagy már lehet hogy rá is jött? " - már már pánikolva vettem a levegőt. Ilyet még sosem csináltam. A teljes félelem , hogy elveszítem , úrrá lett testem és elmém felett. Ez lehet hogy ki is ült az arcomra,mert furcsán nézett rám az előttem álló lány.
- Mi az Harry? Ennyire fontos lenne? - kérdezte, kis éllel a hangjában. - Csak nem a csajod volt? - kacagott fel kárörvendően Felicity.
Ott hagytam a kis társulatot , és elindultam megkeresni, hátha még itt vannak valahol a tömegben.
Egyetlen reményem az, hogy ismerem Alec taktikáit, hogy hogyan cserkész be egy szerencsétlen lányt. Hosszú ideig csak táncolnak, beszélgetnek mindenféléről,még meg is akarja ismerni minél jobban, ezzel azt a látszatot keltve , hogy nem kihasználni akarja.Sőt,még akár azt is képes elhitetni egy-egy áldozattal,hogy több mint vonzalom van köztük... Utána leitatja.  Undorító és beteges.
Az utolsó bástyám az lehet, hogy még mindig itt van,és most akarja épp haza vinni.
"Talán most indulnak a kijárathoz!"
Gyorsan az ajtóhoz siettem, ahol bejöttem a fülledt légtérbe. Szinte kirobbantva az ajtót néztem végig a folyosón, és a lépcsőn melynek tetején egy magas, fekete öltözetű és fekete hajú fiú, és egy alacsony , csillogó fekete ruhás lány, hosszú szőke hajjal, mennek kifelé. Mind kettőre ráismertem.
Rohantam utánuk,de már eltűntek  a kijáraton.