44. Fejezet

Hi babes <3 Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de nagyon nehezen írtam meg ezt a fejezetet... nem ihlet hiány vagy valami.. egyszerűen vagy 6x újra írtam. Nem tudtam sehogy sem tökéletesre írni, hisz..... ez lesz az utolsó fejezet. Annyira szomorkásan írtam végig... A vége befejeztével meg... Jézusom ne tudjátok meg, majdnem sírtam, mert itt kell hagynom ezt a történetet. Majd a búcsúban taglalom ...
Remélem tetszett nektek ez a történet :D Ez után már csak az Epilógus jön, amit ki is teszek nem sokkal ezután a feji után. Gyerekek, könnyekkel szememben jelentem ki utoljára... Jó olvasást!


/Angel szemszöge/

Pár percet voltam eszméletlen, de ahhoz pont elég volt, hogy körülöttem a világ lecsendesedjen. Még mindig szakadt az eső és a kidőlt, odvas fába is befolyt. Harry sehol sem volt. Villámok cikáztak át az égen, és dörgésük által kiváltott dübörgésük a gyomromban éreztem. Majd kikászálódtam a rejtekhely mögül, és szemeim a fiú után kutattak, de sehol sem pillantottam meg most biztosan elázott, fejéhez lapuló tincseit.
Neszeket hallottam, de nem Harry felől, majd egyszer csak, kinyúlt valami a fa mellől, és ajkaimra tapasztott egy nedves, és büdös kloroformmal átitatott kendőt. És mocorgást észleltem, hirtelen. A bokrok mögül egy mély hümmögést hallottam. Oda somfordáltam, és ekkor láttam, hogy a fiú kezei kötözve vannak, száján ezüst színű szalag éktelenkedik, hevesen rázza a fejét és szemeivel üzenni próbál. Lerántottam róla a ragasztót.
- Menekülj Angel! Csapda! - kiáltotta, de mire észbe kaptam volna egy kéz lefogott, és számra tapasztott egy büdös anyaggal átáztatott kendőt. Kábulni kezdtem, és tudtam, hogy elkaptak, de nem bírtam harcolni, mert mintha ereimbe súlyos ólmot öntöttek volna, a föld húzni akart magához.
 Rémülten próbáltam sikítani, de tudtam, ha lélegzek, hamarabb eszméletem vesztem. Támadóm oly erősen tartott , hogy mozdulni se bírtam, és bénító fájdalmat éreztem,ahogy szárnyaim akartam kinyitni... Mi a fene van velem?
-Lélegezz lassan, és nem fog fájni! - suttogta kéjesen füleimbe, majd szorítása lazább lett, ahogy muszáj volt vennem egy aprócska lélegzetet, különben megfulladok.
 Harry felől hatalmas üvöltés jött, és láttam, ahogy kétségbeesetten próbál még lekötözve is felém igyekezni, de ekkor egy fényes, és hosszúkás valami a nyakába állt, és szeme kifordult, majd többé nem mozdult a földön. Láttam ahogy több ember is körbe véve felkapják, majd lehunyva szemeim átadtam magam a sötétségnek ismét...
" Az éj burkolta folyosón álltam, és körülöttem nem volt semmi a fémesen csillogó padlón, és a beton szürke falakon kívül. Az ablakok egy megtépázott Londonra tekintettek, ahol fekete angyaltoll hullott az égből és tüzes eső. Hangok szöktek ki egy szobából. Egy kisbaba sikító és üvöltő hangja. Ballagni kezdtem a hosszú ösvényen, míg befordulva egy ajtót résnyire találtam nyitva. Fehér neonból áradó fény tört ki rajta, és a gyermek rettegő sírása. Oda léptem, és egy tagbaszakadt , és láttam Őt! Lucius volt, előtte feküdve a steril fémasztalon egy gyermek... A baba, akit.. azaz Én, Lilly és Lucius gyermeke... Fehér szárnyai gyengén hevertek mellette, kezeivel és lábacskáival pedig próbált mozgolódni, de lefogta azt a szívtelen gazember. Próbált egy hófehér tollacskát kiszedni a meggyötört gyermekből, de az akárhányszor felkiáltott, egy kémimai cső eltörött, Lucius pedig fájdalmasan a füléhez kapott. 
- Magnónapló, 57/4. bejegyzés. Az X-alany különös képességekkel bír. Megpróbáltam többszöri próbálkozással eltávolítani egy vizsgálati mintának szánt tollat, de hangjával újra és újra üveg tárgyakat szilánkjaira robbantott... 
Nem hallhattam tovább azt amit diktált a diktafonba, mert a tér megváltozott. Ugyan abban a szobában álltam, de az porosodva terült el előttem. A kémcsövek szanaszét, pár széttört darabjai ott hagyva, mindent por és papírok forgataga borít." 
 Szertefoszlott az álmom, ahogy szörnyű fejfájásra ébredtem, és tagjaim oly mértékben sajogtak, mint még soha egy összeütközés után. Szemhéjamon keresztül érzékeltem , hogy mesterséges fény süti arcom. Csuklómba fájdalom nyílalt, majd lábam mozdítva bokáim körül is érzetem ezt. És ekkor döbbentem rá, hogy nem fekszek. Karjaim fájtak a zsibbadástól, és eddig előrebiccenő fejem, most felemeltem. Gerincem sajgott, valószínűleg órák óta lehettem ebben a kényelmetlen pózban, térdelve, karjaim kikötve, fejem felé emelve. És érezte a hátamból kiálló tagjaim is, ahogy szörnyű kínok között súrlódik szárnyaim tövével a fémből készült bilincs. Sűrű , meleg folyadékot éreztem végigfolyni pólómon, és mikor állásba kényszerítettem magam, kezeim háta tudtam vezetni. Megérintettem azt,majd előre húzva ujjaim , a bőrön mélyvörösen csillogott a vérem. Majd láttam a pöttyöket magam körül. Szárnyaimból csepegett mindenfelé, és ekkor vettem észre, hogy rengeteg, fontos toll hiányzik belőle. Megtépázták a szárnyaim, így képtelen vagyok használni, hacsak... Meg nem gyógyítom. Kezeimmel próbáltam elérni a sebbel borított területet, de nem engedte a kurta lánc. Ekkor nyílt a fehérre mázolt fémajtó, melyre skarlát betűkkel volt felfestve az olyannyira gyűlölt jel... TFW...
- Lám, lám , lám! Mily rég találkoztunk drága, drága gyermekem! - kacagott fel a belépő ember... azonnal felismertem. - Gondolom már ezerszer megbántad, hogy azon a verőfényes nyári reggelen előbukkantak a szárnyaid, ami idő közben fehér lett, ugyebár?  - mondta kárörvendően, mire kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Honnan tudja? - vicsorogtam, és töprengtem, de a düh oly mértékben zubogott ereimben, hogy a láncokat is képes lehettem volna átolvasztani.
- Ne becsülj ennyire alá gyermekem! A TFW hatalmasabb minden gyerekes NASA-nál vagy katonai kutatóállomásnál. Az egy olcsó vicc. - nevetett, és a helység kacajától fülsüketítően visszhangzott. - Minden lépésedről tudunk, mióta átváltoztál. Apád és anyád közre működött rengeteget, bár nem méltóak ezen nevek viselésére. Undorító mézes mázos világban neveltek, ahelyett, hogy munkájukhoz híven Vadásszá faragtak volna.
- Maga az undorító Lucius! - köptem szavaim felé, mire lassan sétálva közeledett.
- Ej... Ej... Ej... - egy-egy hang egy-egy lépést jelentett. - No-no-no! Így, nem beszélhetsz... - ragadta meg a vértől ragadó hajam,majd arcom maga felé fordította- VELEM! Nem beszélhetsz a tulajdon teremtőddel! - szavait fogai között szűrte , majd fejem oldalra csapva engedett el.
- Teremtőm? Maximum a biológia apám! Maga sosem lesz az igazi apám, nekem nincsen! - mondtam, és düh lángolt szemeimben. Ekkor egy pofonnal sújtott.
- Csöndbe légy gyermek! - mondta, majd gúnyos mosolyra húzta száját. - Rengeteg mesélni valóm van, és egy ajánlatom!
- Soha,semmit nem fogadok el magától! - vágtam hozzá s, mintha csak szitok szavakat szórnék.
- Óhóóó! Dehogy nem! Az első szavad könyörgés lesz, amint megtudod, min áll a tét! - nevetett, majd kisuhant a szobából. Léptei olyanok voltak, mintha szellem haladt volna el előttem, majd bezárult az ajtó, és a fény is kialudt, így a szobába egy apró csíkba tört be a fehér fény. Az ajtó alól.
Órákig vártam , töprengve és aggódva, hogy hol lehet Harry. Fájdalmam kizárva próbáltam láncaim elszakítani, de már régóta semmi életerő nem volt bennem. Gyomrom üres volt, bár jelen pillanatban észre se vettem, de pontosan tudtam, ennem kell valamit, mert semennyi erőm  sincsen. Új szárnyaim egyetlen hátránya, hogy erőtartalékaim hamar kiüríti. És az esőben való repülés csak tetézett rajta.
 Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már csak azon kaptam magam, hogy alvásnak hívható eszméletlen mozdulatlanságomból ismét felkeltettek. Most egy ismeretlen Vadász áll velem szemben, és durván felcsatolta a bilincset a kezemre, amivel vezetni tudott. Vérrel átitatott szárnyaim továbbra se tudtam bezárni, mert rajtuk is egy bilincs volt.
 A folyosón mindenki megbámult, az összes Vadászruhába öltözött ember úgy nézett rám, mintha valami szellemet vagy egy torz lényt lát. És ekkor megint eszembe jutott, a szárnyaim fehérek.
 Lépcsők következtek, majd egy tömlöcsoron haladtunk végig, rácsok következtek, ahol angyalok álltak , és kezeikkel kifelé kalimpáltak ételért és szabadságért kiabálva. Majd meglátták fehér tollaim... Sikítozás és hatalmas kiabálás kerekedett hirtelen.
- URAM ISTEN! TÉNYLEG FEHÉR! NÉZZÉTEK! FEHÉR!
- Atya ég.. Hát létezik!
- A Kiválasztottat elfogták! Végünk van!
 Ilyen és ehhez hasonló dolgok repkedtek a levegőben. Én csak fejet leszegve haladtam, hisz eddig titokban próbáltunk tartani szárnyaim színét. De már késő, hisz elkaptak... Alig bírtam küszködni a gondolattal, hogy mi vár rám, és Harryre itt.
 Egy fehér szobába léptünk be egy hosszabb , üres szakasz után. Láncos székek, bilincsek és fegyelmező eszközök mindenütt.
- Remélem szenvedéssel telt az éjszaka Gyermekem! - köszöntött félvállról Lucius.
 Nem szóltam semmit, csak hallgatagan meredtem magam elé, és lassan előröltem magam abban, hogy nem tudom hol van és mi van Harryvel.
- Most elvégzek pár vizsgálatot rajtad. igazából napi szinten fogok elvégezni vizsgálatokat. Nem tudom, hogy tisztában vagy e azzal, mi is vagy valójában. - felkaptam fejem.
- Angyal vagyok! Van szárnyam, repülök velük. Ennyi?-  hangom szarkasztikus volt.
- Kimehet Howard! - intett, majd a Vadász el is tűnt rögtön.
- Roppant érdekes, roppant! - körbejárta bilincsekkel és fémláncokkal harcképtelenné tett testem. - Hmm... Ez érdekes! - morgott, majd előttem megállt.  - Ezt mégis hogy csináltad ? - intett szárnyaimra, mire szemeim oda kaptam. Sebeimnek hűlt helye sem volt.
 Mosolyra húztam a szám. Talán a fáradtságtól, talán a helyzet furcsa hangulatától, hogy egy tudós figura úgy mered rám, mint egy csodaesetre.
- Gyorsabban regenerálódsz, mint fajtatársaid? - kérdezte, de én mozdulatlanul bámultam szemeibe. Azúrkék szemei voltak, és pontosan olyan színű haja, mint nekem. Az álomból mintha máshogy ismertem meg volna... De azok tévesek, szinte mindig... - Felelj  Gyermek! - vitte fel a hangját, majd arcom durván felemelte, így egészével felé néztem.
- Nem tudom! - köptem oda neki, mire felsóhajtott.
- Nekem ne hazudj, mert megbánod még. - sziszegte - És légy tisztelettudóbb a nemződdel! - facsarta a szavakat magából ki lekezelően, mire csak egy mosolyt dobtam.
"Az ellenséget könnyű megtéveszteni, például, ha más reakciót produkálsz, mint amit vár , megzavarodhat!" - idéztem fel Sebastian szavait, majd szélesebb vigyorra húztam a szám. Majd hogy nem nevettem.
- Tudom az ócska trükkjeiteket Angel! - mosolyodott ő is el, mire nekem elment a kedvem mindentől, talán még az élettől is. Elegem volt ebből, mert ez a fickó a világ legocsmányabb embere.
- Nem érdekel! meg kínozhat, meg is ölhet, én nem leszek a maga hasznára! Maga egy undorító példánya az emberi világnak! Bár ezzel az állati jelzővel magukat az állatokat sértem meg! Maga az Ördög! - sziszegtem, majd szárnyammal felé csaptam, bár elvétettem, hisz bilincsek voltak szárnyaim tövében is, mely korlátozta mozgatását tagjaimnak.
- Ohó! Hát azt hiszed téged, a saját lányom fogom majd bántai? Dehogy! - nevetett fel jóízűen, a szoba ismét ezzel volt teli, majd rám sandított. - Óh, néz csak arra a monitorra! - bökött fejével az asztalán álló, széles képernyőjű gépre, melynek fekete képernyőjén egy szempillantás alatt jelent meg egy alak. Egy alak ami megkötözve térdel, szájába egy rongydarab van kötve, és rázkódik... A fájdalomtól. Majd Lucius odasétált az asztalhoz, lenyomott egy gombot, és beszélni kezdett. - 9-est! Most! - mondta, majd ellépett, hogy szabad rálátásom legyen . Egy férfi ment be a szobába , egy izzó vasdarabbal, majd az addig árnyékba burkolózott testű férfi mellkasán végighúzta azt, lassan. Ekkor üvöltés hallatszott, de nem a monitorból. A kitekeredett törzsű személy hátravetette a fejét, és ekkor láttam meg... Vágásokkal átszabdalt tetovált testét, és szenvedő arcát.
- HARRY! NE! HAGYJÁK ABBA! - mentem oda a képernyőhöz, és sírva bámultam, ahogy a Vadász újra és újra megégeti szerelmem, míg a vas ki nem hűlt. - Könyörgöm! Bármit, csak ezt ne! Engem kínozzanak! Kérem! Engedjék el őt! - zokogtam. Nem bírtam nézni, ahogy a most már kivehető göndör tincsek alatt remegő férfi lassan eszméletét veszti a fájdalomtól . Sebei körül voltak véve odaégett bőrrel és vérrel . Majd feje hátra bicsaklott, és láttatta, hogy nem "csak ennyi" sérülés tarkítja Őt Rengeteg fekete, több tenyérnyi zúzódással volt teli .
- Most már együtt működsz? - dobta oda szavait Lucius, mintha egy untató természetfilmet nézett volna az előbb a kínzás helyett.
- Bármit megteszek, ha elengedik! - mondtam gondolkodás nélkül. - Bármit! Csak engedjék el ! Engedjék szabadon! - mondtam, de könnyeim utat törtek szemembe.
- Hmm... ezen még gondolkozni fogok! - vakarta meg őszülő borostával hintett állát. - Vigyék el! - kiáltott, és már is tömlöcöm felé vittek.

Több nap telt el úgy, hogy csak ültem, és semmi sem történt. Naponta egyszer kinyílt az ajtó, és egy tálcán gyér mennyiségű ételt csúsztattak be. Agyamba forogtak a gondolataim. Az az üvöltés, Harryé volt. Valahol mellettünk lévő termek egyike volt az , ahol tartják. Agyamba égett az a kép, amint a hevített vasat végigvezetik kissé koszos bőrén. A cella fala fém volt, ami igen rozsdás állapotban tengődött, és jobban megnézve talán karjait széttárva el sem fért volna keresztbe a szobában. Könnyek mardosták éjt nap alá téve szemeim.
 Majd egyszer csak nyílt az ajtó, és belépett egy Vadász. Étel helyett kulcsot szorongatott a kezében. Láncaim eloldotta, csak bilincsek maradtak testemen. Vezetni kezdett. Most másik irányba indultunk mint pár napja. A folyosók minden kanyarnál szélesedtek, megjelentek a díszes ablakok, és csodálkozásomra pár zöldellő növény , legvégül a beton szürke falakat felváltotta halványsárga, fa burkolattal, úgy szem magasságig. Bevezetett egy szobába. Hatalmas baldachinos ágy, körül ölelve csipkével. Rajta mélyvörös és réz barna selyemágyneműk, és hasonló színekben díszpárnák . A szoba fala Bézs volt, és mahagóni parketta érintette cipőm talpát. Jól nézett ki , leszámítva, hogy hol is van ez a szép szoba. Egy karosszék is volt benne, ami háttal állt nekem. Fekete selyemhuzat volt rajta .Előtte dohányzó asztal,megtömve édességekkel, és sósságokkal is . Italokkal, és mindenféle díszekkel ellátott polcok, és szekrények.
"Miért hoztak ide?" - töprengtem el magamban. És ekkor a legnagyobb döbbenetemre a Vadász eloldotta a bilincseim mindenhol. Becsuktam szárnyaim, és hátra perdültem, de azon nyomban bezáródott mögöttem az ajtó.
 A karosszék nyikorgott és feláll belőle... Lucius. Nem láttam hogy valaki ül a székben, hisz háttal volt. Egyenesen felém jött, és mosolyogva megállt.
- Remélem lehet veled beszélni most már! - mondta szelíden, és kezeit hátul fogta össze. Meg is támadhattam volna, de moccanásomkor már is közbevágott. - És ne támadj meg, mert a hely körbe van kamerázva. És meg sem szökhetsz, mert kívülről van bezárva az ajtó. Még nekem is kérésre nyitják ki! - nevetett, ahogy bosszúsan összefontam karjaim magam előtt. - Pont , mint az anyád! Makacs, és hajthatatlan . - rázta fejét, mire eszembe kúszott az emlék, amint lelőtte.
- Megölte őt! Megölte Lillyt! Semmit sem tett, csak védelmezte a gyer... engem! - böktem ki a lehető legnagyobb utálattal.
- Útban volt, és akadályozott. Ha elsőre odaad téged nekem, nem lett volna ez! Így is 17 évet vártam ... Rád, Angel! - lépett közelebb, és szememből egy piszkos tincset eltűrt. - Gyermekem.
- Sosem lesz az apám! - kiáltottam majd a lábára tapostam.
 azonnal pofon vágott, majd bosszúsan rám szegezte tekintetét. Majd elővett egy távirányítót hirtelen, és benyomva egy gombot, a falból egy tv ugrott elő.
- Kell még emlékeztető tegnap előttről? - sziszegte, majd bekapcsolt a képernyő, és ismét Harryt láttam. Gondolkodás nélkül odarohantam . Könnyeim folyni kezdtek, ahogy megérintettem a mozgó képet, és a fiú a falnak húzódva dobolt a lábával. Kezein újabb vágások éktelenkedtek.
- Miért kell ezt csinálni vele? - zokogtam, ahogy beesett arcára tévedt szemem . Feje kíváncsian nézett valamit.Teljesen sápadt, és kimerült kinézete volt. Teljesen legyengült.
- Véget vethetsz ennek! Hallgasd meg az ajánlatom, amit már fel szerettem volna tenni pár napja is, de te igen csúnyán viselkedtél.
- Ha meghallgatom, elengedi? - kérdeztem és felé fordultam.

/Harry szemszöge/


Napok óta étel nélkül várok valamire, a Vadászok kínzása kivételével. De eddig csak ők voltak az egyetlenek akik felém dugták orrukat. Minden porcikám sajog, sebeim pedig szüntelenül újra felszakadnak, ahogy megmozdulok.
Egyedül egy matt képernyőjű, üzemen kívül helyezhetett monitor van ebbe a retkes helységbe rajtam meg a penészen kívül. Meg természetesen egy kamera, ami követi tetteim. Egyszer csak az egyik sarkába a képernyőnek egy piros pont kezdett villogni. Először csak azt hittem képzelem, talán a kimerültség miatt, de aztán a kép életre kelt. Egy sötét szoba volt először, ahol ott volt...
- ANGEL! - kiáltottam  fel, ahogy megláttam fehér, kissé tépázott, és véres szárnyát, és görnyedő alakját. Majd a szobát fény töltötte be, és elvezették. - NE! - mondtam ismét, a pár perece még élettelen tárgynak.
 A monitor képe váltott. most egy folyosón vezetik. Minden egyes fordulónál váltott a kép, Őt követve. Majd egy kényelmes szobába vezették. Láttam hogy ott ül, neki háttal, takarásban Lucius, és leveszik a bilincsét. Majd feláll Lucius , és meghallom, hogy a képhez hang is társul.
  Nem értem, miért akar beszélni Angellel. Azt hittem már halott is lehet, vagy kísérleteznek vele. Úgy féltem, egyszerűen sosem éreztem ilyet. Gyomromban egy csomó egyre szorosabb lesz , és csak azt veszem észre, hogy lában topog, ahogy várom mi történik.
 A féreg önelégülten ecseteli hogy nem támadhatja meg. Én még úgy is letéptem volna a fejét. Egy undorító mocsok! Ha egyszer kikerülök innen, és ez a csótány élni fog, lelkem árán is megölöm! Megkínzom, és megölöm.
 Egyszer csak a képernyő bekapcsol, de nem látom a rossz képminőségtől, mit lát, de zokog... Nagyon.
- Miért kel ezt csinálni vele? -mondta, és ekkor beugrott, talán engem lát. De üzenni sehogy sem tudok. Bosszankodva ültem, és vártam mi lesz.
- Véget vethetsz ennek! Hallgasd meg az ajánlatom, amit már fel szerettem volna tenni pár napja is, de te igen csúnyán viselkedtél.
- NE ANGEL! Ne fogadd el! - mocorogtam, hogy a bilincset ezredjére is meg próbáljam lefejteni kezemről. De az makacsul fogolyként tartott továbbra is.
- Ha meghallgatom, elengedi? - kérdezte.
- Akármit, csak ezt ne! Angel, kérlek! Kérlek, hagyj engem, csak menekülj el , amint lehet! - szinte imádkoztam, hogy tegye ezt.
- Igazából, választanod kell két dolog közül. Nagyon egyszerűek az opcióim! Választhatod a szabadságodat, vagy a szabadságát annak a kutyának! - hangja undort jelzett, ahogy rám célzott.
- Ezt még megkeserülöd ! Csak kerüljek ki innen!
- Nos, Angel? Igen egyszerű feladat! - nézett rá kérdően.
 Angel arca fehér lett, és láttam rajta, hogy egy szempillantás alatt döntött, de valami van benne... Valami kételkedő. 
- És mi lesz a másik féllel?   - hangja remegett, és nem aggódás futott át arcán.
Ekkor reménykedtem, ahogy azt választotta, hogy ő lesz szabad. Mit sem ér a szabadságom nélküle, halálba taszítana, ha meghalna.Tudom, hogy Luciusnak aljas becsapásai vannak. Kifogatva mond mindent, így reményt kelt, de aztán a maga mögött hagyott pusztításra egy egyszerű magyarázata van "A dolgok több értelműek". Egyértelmű, hogy a másik fél meghal. Reménykedek, hogy ténylegesen elengedi Angelt!
- Előbb válasz, utána mondom mi lesz! - sunyin nézett, szinte mulatott ahogy a lány arcán izzadtság cseppek jelentek meg az idegtől.
- Kérlek, magad mond! - motyogtam.
- Harry... Harry legyen szabad! Engedd el! - nyögte ki végül, és arcán elhatározottság tükröződött. -
- NE! NEM! VOND VISSZA! ANGEL! NE! - kiabáltam a monitorral. Düh ütött fel fejét bennem, de nem Rá voltam mérges. Egyedül Luciusra.
- Ezen esetben veled kísérletek fognak folyni. - mondta hidegen, majd szemeit a lányra szegezte - De azt nem mondom, hogy kíméletesek. - a lány nyelt egyet, majd könnyes szemekkel bólogatott. A férfi kiment a szobából, és az utolsó képkocka, mielőtt elsötétült a képernyő, hogy összegörnyedve zokog.
- Sajnálom Harry... Szeretlek. 
- NEM! NEM! KÉRLEK NE! SZALADJ UTÁNA ÉS VOND VISSZA A VÁLASZOD! - szinte üvöltöttem, de késő volt már. Életemben először szúrta igazán könnyfátyol szememet. - Én is szeretlek. 

Úgy, egy hét telhetett el, de annyi történt velem, hogy a fémkalitkámból egy tágasabb, de sokkal koszosabb és büdösebb, no meg világítás nélküli tömlöcbe vetettek. Egyedül voltam, és éjjelenként a lámpásom csupán az utcáról beszűrődő fény volt. Nem engedtek el. Lucius megszegte az ígéretét, Angel pedig lehet már nem is él...
 Nem bírok a hasamba nyilalló fájdalommal, ahogy elképzelem a lány élettelen , lehet csonka testét. Ahogy egy boncasztalon, nyitott, de lélektelen szemekkel mered az ég felé, és Lucius kotorászik benne egy szikével. Láttam már angyal vizsgálatot, ahol is az első, hogy kopaszra vágják az illető haját, és az első, hogy sebeket ejtenek rajta, a gyógyulási tempót figyelve különböző testtájakon. Majd elektromos kezelések, gyógyszerek, és végül kivégzik, hogy szárnyait megnézhessék, vagy épp mást.
 Talán azért nem engedtek el, mert tudták, hogy Érte úgy is vissza jönnék. És igazuk is lett volna. Jelen esetben nem tudok mit tenni, csak ülök itt magányomban, és megpróbálok egy tervet összeállítani, a legközelebbi kajaidőig, miként szökök ki.
De talán túl késő, mert nyílt az ajtó, és engem vittek ki rajta megbilincselve.
- Jön a "szabadulás" te rohadék! - mondta nevetve  és furcsa hangsúllyal a Vadász. Éreztem, hogy mást ért "szabadulás" alatt, és nem azt hogy fognak és elengednek.

/Angel szemszöge/

 A szívem kettéhasadva, de egyszerre boldogan, hogy Harry távozott ebből a pokolból. Láttam, hogy kivezetik egy felvételen abból az apró szobából. Megkönnyebbülés futott végig rajtam. Viszont szívem darabjaira hull minden pillanatban, ahogy arra gondolok, soha többé nem lehetünk már együtt ezek után. Szidtam magam minden egyes vissza pörgetett emléken, amikor egymás mellett voltunk, és nem bújtam szinte bele izmost termetébe. Hogy nem csókoltam végig arcát minden pillanatban amikor tehettem volna. Kit érdekelt Felicity? Akkor is jobb jövő elé nézünk, ha életünk végéig bujdosnunk kellet volna.
 Nem féltem a haláltól, mert megnyugodtam, a Szívem biztonságban van, és szabad ezekben a percekben is. Lucius aláíratott velem egy papírt, ami ezt alátámasztja. A reménybe kapaszkodtam, hogy talál helyettem valakit, aki boldoggá teszi, talán családja is lesz, és majd egy meseként mondja el lefekvés előtt el történetünk, csak királyfival és a gyerekek anyjával, no meg boldog véggel.
 Ezzel a tudattal aludtam el minden nyomorúságos nap, miután visszajöhettem ebbe a szobába, mely börtönömmé vált. Hiába kényelmes, nem vagyok előbbre vele. Mintha tömlöc lenne. Ablaktalan falak, lámpafény, egyedül a kényelemmel és a dohszaggal tettek valamit...
Minden nap más várt rám. Első nap csupán szárnyaim kellett kiengednem, és hagyni, hogy úgy tapogassák, mint valami gyurmát. Második nap röntgen vizsgálatok, és egyebek . Eddig olyan, minta egy betegség után kutatnának. Viszont a többi nap szörnyű volt. Gyógyszereket adtak be, mindig másmilyent. Egyiktől csak elájultam, a másik viszont olyan mértékű fájdalmat okozott, mintha izmaim egyesével tépnék ki. Görcsöket okozott, talán még egy helyen tényleg el is szakadt... Másik napon majdnem meztelen testemre fém tappancsokat erősítettek, és árammal kísérleteztek.
 Szégyent éreztem, de egy gondolat tartott életben. Ő szabad, és élni fog. Boldogan halok meg ezzel a tudattal.
- Ejj Ejj... nem ezeket az eredményeket vártuk tőled Angel. Semmi mást nem mutatnak az eredményeid, amitől különleges lennél. Pedig tudom hogy nem csak annyi különbség van közted meg egy fekete között, hogy a tollaitok eltérőek. - fej rázva tanulmányozta a papírokat, és felém intett - Most velem jössz, és mutatok valamit, mire szeretnélek rávenni. - izgatottság csillogott a szemében.
Őrök kíséretében egy ismerős folyosón baktattunk el. Szürke, Londonra néző kép.. sehol egy tárgy, vagy növény... Igen, jártam már itt... IGEN! Álmomban. Ez az álmom! Ezt álmodtam.
 Jobbra fordultunk, és ott volt a vasajtó, és pontosan oda léptünk be, ahova számítottam. Azonban rend fogadott. Poros cuccok helyett tiszta szoba, benne rengeteg irat. A kémcsövek pedig egy sarokba suvasztva.
- Tudom, pedig ide tettem. - kutatott a tudós, majd megakadt a szeme egy dobozon.
"X-alany" -felirat volt rajta. Azonnal bontogatni kezdte, majd előhalászott egy vaskos mappát.
- Nézd csak!  Ez te vagy, mielőtt egy áruló kivitt innen! - lapozta fel a könyvvastagságú iratot. - Itt a hangoddal törtél üveget. Egy csecsemő voltál, még is erősebb voltál egy tucat angyalnál. - majd becsapta, és por szállt fel belőle. -Ezt akarom látni! Vagy hasonlót! Nem kell nagy olog, kezdetnek kecés is megteszi! - szinte ujjongott , mire én elképedve emlékeztem vissza az álmomra, ahol a csecsemő ténylegesen a sírásával repesztette szét a kémcsöveket.
 Egy fehér szobába vittek, ahol pár egyszerű használati tárgy volt a szoba közepén élló asztalra helyezve. Székek voltak egy biztonsági üvegfal mögött. Úgy éreztem magam, mint egy fantasztikus filmben, ahol különleges lények csinálnak dolgokat. De én nem voltam képes ezekre Egyedül gyógyítani tudtam, meg látni dolgokat.
 Lucius mellé még emberek ültek, és pápaszemük mögül figyeltek engem. 
- Kezdheted Gyermekem! - mondta egy intéssel a gonosz ember, mire én magam elé bámultam.
- De nekem nem megy... én sosem csináltam ilyet. - mentegetőztem, mire mérges pillantásokkal jutalmazott.
- De mennie kell. Csecsemő korodban is ment! Na had lássuk! - csapott tenyerébe, majd összekulcsolt kezekkel és lazán keresztbe tett lábakkal figyelt.
Próbáltam az üveget szétrepeszteni egy magas hanggal, de meg sem moccant, azonban a tudósok csak összenézve röhögtek rajtam. Megalázottan érzetem magam, ahogy rajtam nevetnek.
- Még egyszer! - mondta a fő tudós, majd ismét egy sikertelen próbálkozást.
- Uram, beszélhetnénk? - kérdezte az egyik vézna fehér köpenyes fazon, mire bólintott . - Nos, azon hipotézisem támadt, hogy külső hatással elérhető lenne egy látványos eredmény. Gondoljon csak bele, egy kisbaba ösztönlény. Sír, ha érzi éhes, mert éri, hogy anyja jön, ha hangot ad ki. Így az X-alany is ezt tette. Ösztön szerűen irányította erejét, önvédelem céljából.
- Oh, azt mondja, kell egy külső hatás... Meglehet. - gondolkodott el, majd utasítást adott. - dr. Green. Menjen oda, és pofozza fel! - bökött , mire a levegő megfagyott. - Mire vár? - csattant fel, mikor másodpercekig bámulta mindenki őt.
- De uram... - ellenkezett a meglehetősen erősnek tűnő személy.
- Mit mondtam!!??- vitte fel a hangját, mire azonnal pattant, és már is jött. Hátrálni kezdtem a szoba túloldala felé, és halkan könyörögni, egészen addig, míg a falhoz nem szorultam. Szárnyam nem engedett tovább.
 Kérdés lékül kaptam egy pofont. Kemény pofont... Helye égett, de meg sem várva hogy elmúljon még egy jött, majd még egy. Könnyeim a szemembe tolultak, a következővel le is gurultak orcáimon, melyek már égtek a fájdalomtól. Megfogtam a tudós kezét, és megállítottam. Erősebb voltam nála, hisz szárnyaim ha kint vannak, erős is megtöbbszöröződik.
- Elég! - zokogtam fel, majd elengedve a férfit a földre zuhantam. Szörnyen sajgott mindenem.
 Lucius hümmögve lapozgatta jegyzeteit.
- Ez kezdetnek megteszi... Női angyalok nem tudnak férfit legyőzni ilyen könnyen. Mindig ilyen erős voltál? - kérdezte, mire igenlően ráztam a fejem. Ey picivel voltam erősebb szárnyaimmal, az nem számított.
- Oké, vigyék vissza . - legyintett, majd már is haladtam a folyosón. Még hallottam, ahogy a nyitott ajtónál motyognak - nagyobb ingerencia kell, különben nem látunk semmit. Talán.. talán vele? - utolsó szót hangsúlyosan ejtették ki, de már nem tudtam tovább hallgatni, mert befordultunk a folyosón.

Álmatlan éjszaka után nehéz kelés volt. Alig öltöztem fel , Vadászok rontottak be a helységbe, és ráncigálva vezettek a folyosók labirintusain. Egy furcsa, szoba volt.  A szembe lévő fal egésze üveg volt, és a másik helységben pedig korom sötét. Egyedül volta a helységben, a bilincseim levették. Közelebb léptem az átlátszó falhoz, és csak 3 sziluettet tudtam kivenni onnan. Egy ülő ember és két álló. Az üveg elé értem, mire a másik szobában is kigyúltak a villanyok,és a látvány, ami fogadott, majdnem a földre kényszerített. Ott volt...
- HARRY?! - kiáltottam, és az átlátszó falon dörömbölni kezdtem. Öklömmel vertem, hogy széttörjön, de nem törött . Biztosan golyóálló volt. Lejes erőmből neki szaladtam, de meg sem mozdult . A fiú csillogó szemekkel nézett rám, és én is rá. Tenyerem neki támasztottam, és beszélni kezdtem.
- Sajnálom, annyira sajnálom! - könnyek gyűltek szemembe. Láttam, hogy mondani akar, de nem hallottam. - HALLASZ? - kiáltottam, de ekkor belépett az ajtón Lucius egy pisztollyal. Kikerekedtem szemei, és a fiú felé pillantva hevesen próbált felállni a székről, melyre kötözve volt.
- Nem hall téged te ostoba! - baktatott felém a férfi. - És te se őt. Viszont tökéletesne láthatod, mi fog vele történni. - nevetett.
- AZT MONDTA ELENGEDI! ALÁ ÍRTAM A SZERZŐDÉST! - eresztettem ki szárnyaim, majd neki rontottam. Ekkor dördült el a fegyver, és a földre rogytam. Szárnyam szélét találta el, melyből ömlött a vér.
- Igen, szabad lesz! Elengedem... hogy a lelke távozhasson! - kacagott fel, mire könnyeim lefolytak arcomon. Felálltam, mit sem törődve a fájdalommal, és vérző szárnyammal.
- Hazudott nekem! Azt mondta elengedi Harryt! Alá írtam a szerződést, melyben benne áll, hogy szabad lesz! - hörögtem, ahogy haladtam felé.
- Még egy lépés és kiloccsantom az agyad a szeme láttára! Biztosan nem akarod, hogy lássa ahogy meghalsz! - köpködte a szavakat, majd mosolyra húzódott a szája. - Nem gondoltál a dolgok másik jelentés tartalmára! Buta, buta Angel! Mit hittél? Csak úgy elengedlek titeket? - nevetése feldühített oly mértékben, hogyha tehetném, rég a torkának ugrottam volna.
- Maga mocskos állat! Egy undorító féreg! - köptem egyet felé, mire undorodva arrébb lépett.
- Ide figyelj! Neked itt nincs engedélyed hogy így beszélj velem! - sziszegte, majd felém tornyosodva folytatta. - Megmentheted a szerelmed. - kerek szemekkel néztem rá. - Igen, jól hallottad. Annyi a dolgod, hogy eltöröd ezt az üveg falat. Az őrök nem fognak rád támadni, parancsba van adva nekik! Annyi a dolgod, hogy azt teszed, mint csecsemő korodban. - nézett rám komolyan. - Próbáld meg! - mutatott az üveg felé, mire koncentráltam, és torkom szakadtából üvöltöttem. Semmi... Neki rohantam, és testemmel, lábaimmal kezemmel próbáltam utat törni magamnak. Nem érdekelt, hogy mim törik el, csak éljen tovább.
- De hogy izgalmasabb legyen... Tétje van! - megálltam a tevékenységemben.
- Mi az hogy tétje? Nem halok meg így is úgy is?
- Lehet.. De... Harryt lassan fogják kínozni. Tudod a szokásos, amit láthattál is. - ekkor a szemközti szobába késeket, és lángszórót vittek, üvegekben tárolt szereket, melyeken kint volt a jelzés, mely azt mutatta veszélyes.
- Ne! NE! - néztem,ahogy kipakolják, és közben Lucius beszélt tovább.
- Lehet az indulataid irányítják az erőd. Nos, ha van, akkor megmented. Ha nincs, meghal. A katonáim megölik. Egyre durvább módszereket fognak használni. Kezdik az apró késekkel, majd forró vasakkal, savakkal. Olvastál már katonai könyveket Angel? Ha nem, semmi baj, itt láthatod majd miket írnak le! - ezzel kifordult a szobából.
- Harry! HARRY! NE! KÉREM HAGYJÁK ABBA! - öklöm már szinte recsegett, ahogy fájdalmat nem ismerve ütöttem az átlátszó falat. Majd az ajtóhoz mentem, hátha ki tudom nyitni, de több centi vastag fémből állt.
 Az ablakhoz közelebb vezették a fiút, és egy asztalt is betoltak közben, amire sorba terítették ki a különböző kampókat, késeket és mindenféle borzalmas tárgyakat. Ijedten néztem, ahogy egy szikét felkapva az egyik Vadász kettéhasítja a fiú megtépázott ingét, és az a földre hull. Sebhelyes mellkasa még meg sem gyógyult rendesen . Ott tátongott az égésnyom keresztbe átszelve izmait. Borzalmas látvány volt. A fiú zöld csillogó szemével az enyémbe talált.
- Könyörgöm, ne! Ne bántsák! - szinte sikítottam, ahogy láttam, mellkasán ejtenek egy apró vágást. Meg sem rezzent az arca, ahogy a szike felhasította bőre egy részét, és a vér csordogálni kezdett belőle. Bekötözött szája mosolyra húzódott, és megrázta a fejét. Biccentett fejével, hogy forduljak el, de nemet mutattam.
 A katonák most belevágtak egyenesen a combjába, mire hátravetette fejét, és ajkai láttam ahogy eltátotta. Üvöltött... A szike teljesen beleállt a lábába, majd lassú mozdulatokkal húzták ki belőle fokozva fájdalmát.
- Ne, könyörgöm! Harry, HARRY! - nyögtem, ahogy a fiút kikötötték, és állásba helyezték. Éles fegyverekkel ostromozták mindenhol.- INKÁBB ENGEM. - zokogtam, ahogy a falat próbáltam sikertelenül úrja áttörni. Még csak meg sem repedt.
 Láttam a fájdalmat a szemén, ahogy izmai remegtek. A szék abba hagyta az ugrálást, ahogy a kés teljesen kint volt a lábából. Folyamként zúdult karmazsin vére a padlóra, hamar tócsát csinálva.
- Év vagyok az oka ennek.. ha nem talál meg, még élne... - szipogtam magamnak, ahogy láttam, folyton üvölt és szemeiben oly mértékű fájdalom került, hogy számomra is elviselhetetlen volt.
 Tüzes fémet tettek ismét mellkasához, és azzal szántották végig tökéletes testét. Itt már nem bírtam a zokogással. Szabálytalanul vettem a levegőt, és szívem úgy próbálta átütni mellkasom, mint én a törhetetlen üveget.
- Könyörgöm. - rogytam össze az üveg előtt, ahogy láttam, egyre több helyen kezd el vérezni szerelmem. A szék alá folyt az összes vére, és pillantásában tompa fényt fedeztem fel.
 tudtam, hogy ha eszméletét veszti, nincs vissza út. Itt hagy örökre.
- NE HAGYJ ITT! MEGMENTELEK! - mondtam, de könnyeimtől olyan volt látásom, mintha fátyolt húztak volna elém.
 Szívem az eddigieknél nagyobbat dobbant. A Vadászok eloldozták a félig holt fiú testét, ami a földre rogyott . Fél méter sem volt a kezeink között Csak a tér és a fal állt közénk. Elhagyták a szobát, egyedül hagyva minket
- Harry... - tátogtam, és mintha lelkében hallotta volna, hogy szólítom. - Ne hagyj el!Kérlek, ne hagyj itt! Szereltek! - mondtam, bár tudtam, hogy nem hallotta.
 Maga után vércsíkot hagyva jött közelebb, majd kínok árán tapasztotta egyik tenyerét az üvegfalhoz.Sajátom raktam én is oda, és éreztem, hogy a fal furcsán hideggé kezd válni. A pár megfagyott rajta. De nem tudtam törődni vele.
Ott térdelt a göndörke , és egyre fogyó életerejével, utolsó pillantásait vetette felém.
Keze lassan csúszott egyre lejjebb, ahogy izmai rogyadozni kezdtek alatta. Végül összeesett, és a földön feküdt hanyatt.
- Ne! Kérlek! Tarts ki! Megpróbálom áttörni. - jeleztem kezeimmel is felé, de csak megrázta gyegnén a fejét.
 Rám emelte smaragd szemeit, mely opálosan csillogott az villódzó fényben. Az egyik lámpa izzója elpattant, és szikrázva hunyt ki.
 - Ne hagyj itt... Kérlek...- mondtam, és ő értette. Mosolyogva rázta meg fejét, majd ujjai először magára mutattak, majd rám és a szívére végül. - NE! KÉRLEK! - de hiába. Ott van előttem, pár centire, és látom ahogy hagyja el az élete. Meg kell mentenem!
Kétségbeesetten ütlegeltem a falat, de meg sem mozdult Egyedül azt a dermesztő hideget éreztem, ami egyre fokozottabban jelent meg a helységben.
"Szeretlek" -tátogta, majd szemeit behunyta, és mély levegőt vett.  Ismét rám nézett. Olyan békés volt az arca, pedig teste mindenhol vérző sebbekkel volt tarkítva. Majd láttam, ahogy tekintete egyre üresebbé és áttetszőbbé válik, ahogy a halál lassan ragadja el lelkét testéből.
Szemeiből lassan párolgott el a élet. Pupillája szélesre tágult. Ajkai elnyíltak, majd mellkasa utoljára süppedt be. Percekig néztem ahogy teste élettelenül hever a földön .Éreztem ahogy a levegő fagyossá válik, és mintha valami megérintené az arcom. Olyan volt,mintha csókot hintett volna egy nem létező szellő könnyektől ázott arcomra.  Harry volt...
- Harry! Ébredj! Harry! - kiáltoztram, de tudtam,már akkor sem hallaná, ha mellete lennék . Örökre elhagyott. Pedig pár méterre voltam.És nem tehettem semmit. Ott halt meg előttem, és én csak végig néztem.
Meghalt... Meghalt Harry...
- Ne hagyj itt... Kérlek... . zokogtam, majd utolsót ütöttem a falra, ami recsegni kezdett. Forró leheletem látszódott a levegőben, mintha tél lenne, és szilánkokba hullott az üveg alá... Ez lehetetlen...
Azonnal rohantam szerelmemhez, de már csak életetteln testét tudtam rázogatni, és szavaim sem volt képes hallani...
- Nem hagyhatsz itt! Könyörgöm! Már csak te maradtál itt nekem! Na hagyj el kérlek! - zokogtam, ahogy mellkasára borítva fejem áztattam könnyeimmel mellkasát. A sós cseppek fehér utat mostak skarlátra színezett bőrén. Nem hallottam mellkasában dübörögni a szívét, nem hallottam a lélegzetét. És nem ölel át védelmező karjaival, hogy ez csak egy rossz álom, amiből felkelek nemsokára.
- Könyörgöm.. egy utolsó szót , valamit. Harry... - leheltem, de választ nem várhatok senkitől.
 Búcsú csókot leheltem ajkaira, majd véresre ütött öklöm most kinyitottam, és soha többé meg nem dobbanó szívére helyeztem.
 Vadászok törtek a helységbe és pár pillanatra  a fagyos levegőben szálldosó üvegszilánkokra meredtek. Talán még is van erőm. Talán igaza volt Luciusnak, az érzelmek kihozzák, de már késő volt. Hiába változott jéggé a fal, és tört át, már késő.
 Könnyes szemekkel néztem az engem körülvevő férfiakat, és vártam. tudtam hogy nekem is itt az utam vége. Lehunytam szemem, és fejem Szerelmem mellkasára helyeztem. Vére még meleg volt.
 Magamban elképzeltem egy gyönyörű képet, ahogy vidáman, miden bajtól mentesen, egészségesen mosolygunk egymásra, Harry toszkán kastélya előtt, a verőfényes nyári napsütésben.
Tollaim kieresztettem, és ekkor hangos dörrenés, és szívembe fájdalom nyilallt. Szárnyaim ernyedten borítottak be minket, és a sziporkázó jégszilánkok földre hullva csilingelve törtek még kisebb darabkára. Pont úgy, ahogy a szívem.
- Valahol majd találkozunk Szerelmem...- Lehunytam szemem, és láttam a körbevillanó kékes fényt.

43. Fejezet

Gyermekeim az Úrban :D Hát íme itt egy újabb fejezet , és meg kell vallanom, kissé szomorkásan írom ezt az előszót. Egyrészt mert... ezek lassan az utolsó szavaim eme történtben, másrészt, sajna itt az idő, hogy a végét tervezgessem Angel és Harry útjának .Igazából meg is van mi lesz az ,és remélem ti is olyan kereknek érzitek vele a történetet, mint ahogy én terveztem. 
  Nos van egy elszomorító hírem... Őszintén szólva már most könnyesedik a szemem, ahogy bele gondolok, de... ez az utolsó előtti, fejezetek egyike. Innen maximum csak kettő van hátra, vagy egy. Igazából attól függ, hogy hogyan jön ki a lépés, és hogy írom meg a maradék dolgokat, amiknek a vége előtt bele kell kerülnie.  Én úgy terveztem, hogy lesz egy következő, majd az utolsó, és vége, az epilógus jön. Szóval még nem búcsúzkodok, de lassan itt az ideje, hogy végzek ezzel a bloggal, napok kérdése...
 Nos, ennyit szerettem volna mondani, jó olvasást <3 Örülnék pár kominak, azért hogy tudjam, tetszett e nektek :D


/Angel/

 Pityeregve pakoltam össze a cuccaim, bár nem igazán volt időnk még belakni a lakást, így sokat nem kellett bajlódni vele. Azt hittem több időnk lesz itt maradni. Gondolhattam volna, hogy őrültség ide jönni, de annyi minden köt ide. És megérte a kockázatot ,hogy találkozhattam a barátaimmal, és az anyámmal, akiről kiderült, nem a rossz oldalon áll.
 Harry épp fürdött, így csak halk dúdolásázásának foszlányai szűrődtek be a félig nyitott ajtón. Valamelyest  megnyugtatott mélyen zümmögő hangja, de szívem heves verdesése nem hagyott alább. Továbbra is bennem motoszkált egy szörnyű előérzet. Valami baljós kimenetelű. Olyan mint mikor anyám is jött, annyi különbséggel, hogy abba keveredett némi pozitív is. Hisz megéreztem ezek szerint, hogy jön, és hogy nem rossz szándékkal. De a mostani érzésemben egy csepp jó sincs. Olyan, mint amikor vársz görccsel a hasadban egy vizsgaeredményre,amiről tudod, hogy rossz lesz. Mint amikor két rossz közül kell választani. Nyomasztó és őrületbe kergető volt. Meg kell mondanom Harrynek, hogy minél előbb el kell tűnnünk.
 Az indulást holnap hajnalra tettük, az első Londonba induló vonathoz. Fél 5-kor indul. Előbb nem tudunk elmenni, mert se kocsink nincs,se senki aki elvinne.
 A kínzó érzés mellett azonban annyi minden kavarog bennem. Fájdalom, bűntudat, félelem. Fájdalom, hisz a nő szavai pofon vágtak. Meg fog halni ő is? Nem, nem mondta így ki, de félek. Talán meg tudnám menteni, de előbb haza kell jutnom szerelmemmel, és ez után tudunk csak cselekedni. Bűntudat, mert barátaimtól el sem köszönhettem. Megint el kell úgy tűnnöm, hogy egy szót sem szólok hozzájuk, és tudom, hogy ismét hónapokig nem lesznek maguknál ez miatt. S félelem, hisz már előre rettegek, mit éreztem meg, mi van ép készülődőben. Ismét egy szörnyűség vár ránk, egy menekülés, vagy kitudja.
 Harry csupán egy törölközővel lépett be, mely derekán is éppen hogy csak lógott. Nem volt az a szégyenlős típus. Egyre gyorsuló szívveréssel néztem, ahogy a táskáinkhoz lépked, és kotorászni kezd benne cuccok után. Közben sötét hajából záporozva csöpögött a víz, egyenesen erős vállaira, majd hátát csúszdaként használva siklottak le bőrén. Elnyitottam ajkaim, ahogy a cseppek eszembe juttatták,  tegnap felettem mozogva hasonlóan folyt végig az izzadtság a homlokán. Amint felém fordult, azonban pirulva kaptam el róla tekintetem. Szemem sarkából még láttam, ahogy kósza vigyorra húzza ajkait. Gondolom észre vette, hogy kihívó műsorként néztem az imént.
- Harry... - szólítottam meg , visszatérve az előző tervemre - Nagyon rossz előérzetem van... - hunytam be szemem, ahogy  a félelem elkezdett visszaszivárogni az ereimbe. - Pont mint anya előtt, csak az vegyes volt.. ez csupa... rossz... - nyeltem , majd kinyitva szemeim, egyenesen az  smaragdjaiba fúrtam az én kékjeim.
 Nyeltem egyet. Remegni kezdtem ahogy rosszabbnál rosszabb képek jelentek meg a fejemben. Agyam tekervényei közé kúszott az a kép is, mikor Harry egyik vadásztársa próbált megölni. Mikor aznap este talán eddigi legnagyobb butaságomból kiszöktem , hogy elmenjek az akkor még kedvesnek tűnő Felicityvel bulizni... El sem hiszem, hogy volt olyan időszak is, mikor nem gyűlöltem az a szörnyeteget. Mikor meghalt, még is ürességet éreztem, de ez hamar elmúlt. Most már úgy tudok rá gondolni, mint egy megszűnt teherre. Talán nem is utálom, meglehet azért, mert nem okoz többé bajt, hisz nincs közöttünk többé.
 A göndörke átölelt, amint felhúzta magára a szürke melegítő alsóját. Kicsit furcsán hatott, olyan emberinek, hisz nem sokszor láttam ilyen felszerelésben. Nem ez jellemezte a fiút. Sötét ruhái meglepő módon toldtak korához még éveket. De még úgy is , hogy felsőteste tetoválásokkal  és hegekkel volt tele,  közelebb került kinézete a valós korához. Ebben a pillanatban egy törődő 21 éves, és nem a csatába induló meglett vadász. Egyedül szemeiben pislákol folyamatosan az a fáradt láng, mely jelzi, mégis csak átvergődött mindazon borzalmon amit nyújtott neki eddigi élete.
- Minden rendben lesz. Holnap korán eltűnünk innen. És amint hazaértünk, intézem is az utunk , hogy végleg eltűnhessünk innen. - mondta, mire felsóhajtottam. De egy hiányérzet ott motoszkált bennem.
- Harry... - mondtam, miközben elhajolva izmos felsőtestétől szemeibe néztem. Tekintete zölden csillogott rám, várva a folytatást - Mi lesz azokkal, akiket itt hagyunk? A családod, és az enyém? - gondterheltebbnek hangzott, mint amilyen valójában vagyok. Igen is foglalkoztat a kérdés, de annyira vágyom hosszútávú és tartós nyugodtságra, arra, hogy ne kelljen a nap nagyja részében rettegve figyelni, mikor törnek ránk, hogy az kerül előtérbe inkább, mikor megyünk végre el.
- Kitalálunk valamit. Ha nem akarod, nem szakítjuk meg a kapcsolatot velük. - mondta tárgyilagosan.
 El is felejtettem, hogy Őt ide nem köti semmi, hisz családját is épp hogy megismerte. A város pedig semmi olyat nem adott neki, amitől mély gyökerek fűznék oda. Sőt, talán átgondolva, taszítja is. Viszont engem röghöz köt az én múltam. Magunk mögött hagyott barátaim, az édesanyám, sőt Harry családja is, hisz szoros kapcsolatot alakítottunk ki Zoeval, és ... Sebbel...
 Felsóhajtottam az angyalfiú gondolatára. Mély és fájdalommal telin csengett a csendes szobában. Harry tudta kinek szól. Túlságosan is ismer engem.
- Megígérem, ha eljutunk arra a helyre, ahol jobb lesz, mindenképpen felvesszük valahogy velük a kapcsolatot. - mondta, majd csókot nyomott a homlokomra - most pedig aludjunk, mert korán kelünk, és későre jár!
- Akkor lezuhanyzok gyorsan, aztán jövök! - jelentettem ki, majd a pizsama gyanánt ellopott férfipólót, meg egy tiszta fehérneműt felkaptam , és elindultam.

Égzengés rázott fel kivételesen nyugodt álmomból. Hatalmas vihar sújtotta a várost. Fehér fények cikáztak percenként el az ablak előtt, ahogy a villám átvágta a fekete, borús eget. Egy-egy még a felhőt is halványan megvilágította. Felültem, ahogy hatalmas robajjal robbant az ég, pár másodperccel a fény megjelenését követően. Zihálva vettem a levegőt. A mellettem bóbiskolóra pillantottam, ahogy egy nagyobb lélegzet vétellel hunyorogni kezdett. Szuper! Felébresztetettem. Amint realizálta, hogy félelemtől tág pupillákkal nézek felé, aggódva felült , s közelebb húzott magához.
- Jól vagy? - kérdezte, de ekkor ismét villám hasította ketté az égboltot, és a hatalmas dörrenés melyre az ember joggal hihetné, hogy a ház is kettérepedt vele együtt.
- F-félek... - suttogtam, majd közelebb bújtam Harryhez.
 Eszembe jutott az első csókunk ismét. Akkor is ilyen nagy vihar kerekedett, és ... Tudjuk a végét. Akkor szörnyű lett a kimenetele az eseményeknek. És érzem, és tudom, hogy most is. Rettegek... Ahogy az ablak hirtelen kicsapódott, úgy sikítottam egy hatalmasat, majd szárnyaimmal széttépve ruhám pattantam fel, és kezdtem öltözni, valami megmagyarázhatatlan okból.
- Angel?! -szólított meg, majd oda lépett hozzám.
 Ekkor kintről hallottunk egy puska dörrenését. Könnyeim patakokban folyni kezdtek, és remegve kapkodtam elő a hosszú ujjú felsőm, majd Harry pólója felé húztam.
- Angel! Angel... - húzott magához közelebb. annyira remegtek térdeim, hogy szárnyaim majdnem újra előjöttek. - Nyugalom! Nem történt semmi! Lehet hogy egy kóbor kutyát üldöztek el légpuskával. -mondta, majd magához ölelt.
- Nem Harry! Valaki vagy valakik vannak itt! Lehet hogy a házban! Megérzem! Tudod jól! Csak kérlek, öltözz fel! - mondtam némán zokogva, majd cipőim kezdtem húzni.
- Nyugal.. - kezdte volna, de ekkor futó léptek zaja szűrődött fel , egyenesen a lépcsőktől. - Basszus! - mondta, majd a lehető leghalkabban kapta magára az útba eső legelső felsőjét, és kiszedte az egyik bőröndből valamelyik erős fegyverét.
"Maradj itt!" - mutogatta, majd a résnyire nyitott ajtóhoz ment. Halk sutyorgás szűrődött be.
- Hol lehetnek ezek a mocskok? - kérdezte az egyik. Egy férfi volt. Azaz, inkább egy fiú.
- Nem tudom, de ha befognád, hallanánk is őket! Az a csaj hangosan sikított. - mondta szintén egy férfihang. Idősebbnek tűnt, bár a sutyorgásból nem lehet kivenni tisztán.
 Tompán húzta fel a göndörke fegyverét, és az ajtóhoz tette. Közvetlen a fához, majd fülével szintén az fehérre mázolt deszkákhoz hajolt. A lépések nem voltak épp óvatosak. Lehetséges, hogy kezdő Vadászok?
Hirtelen meghúzta a zöldszemű a ravaszt kétszer, majd arrébb ugrott. Hatalmas kiáltás, egy ismételt puffanás a göndörkétől, majd az ajtó betörött. Mihelyst beugrott a szobába a vadász, a fejét érte egy lövés. Holtan terült szét a padlón, és feje körül feketének ható vértenger gyűlt. A falon piros cseppek és csíkok jelentek meg, majd nyöszörgés hangja törte meg a sokkos csendet. Harry kilépett az ajtón, majd utoljára dördült a fegyver. Ezt követően csak az eső hangja hallatszott, az én ziháló lélegzetvételem és Harry egyenletes, és nyugodt lélegzetei.
 A békés szobát, a ruhákat is vörös pettyek terítették be, melyek a vadász fejéből származtak. Végig néztem magamon, csak egy-egy találta el a felsőm .
- Harry... - hangom nagyon magas volt, és ha ezen szónál többet kellett volna mondanom, biztosan el is csuklik.
 A fiú felém kapta fejét. Pupillái tágak voltak, és amikor rám nézett, mintha egy pillanatig nem is ismert volna meg. Tudom, ez csak a koncentrálással jár együtt, de megrémisztett.
 Valahogyan nem hatottak meg a testek. Bevetések során láttam csúnyábbat is. Az a gondolat viselt meg ennyire, hogy a fiúnak baja is eshetett volna.
 Átléptem a haláltól szoborrá vált testen, mely nem lehetett még 20 évnél idősebb, majd Vadászom köré fontam a karjaim, és szorosan tartottam. Szinte ittam illatát, ahogy az esti fürdőzésből tusfürdője férfias illata még nem párolgott el teljesen. Majd szemeibe néztem, és ekkor tudtam, hogy egyre gondoltunk.
- Mennünk kell! - motyogta, majd bólintottam egyet.
 Gyorsan kereset magának pár holmit. A felsőjébe bújt bele, mikor az alsó szinten berobbant egy ablak. Kézen fogott, majd gyors tempóba húzott kifelé. Ekkor láttam, hogy füst szivárgott felfelé a lépcsőn, majd a tűz világította füstben két ember gézmaszkos sziluettje rajzolódott ki.
 Harry egy halk szitokszó kíséretében indult velem a másik irányba.
- Harry! Mit csinálunk most? - kérdeztem idegesen. Hozzászoktam, hogy üldöznek, és egyik pillanatról a másikra váltott az agyam egy félő nyusziból határozott Vadászangyallá. Felrémlettek azok a leckék, amiket Seb adott még nekem. Hogy miket mondott. Ilyenkor nem szabad pánikolni, az ellenség azt szagolja ki először, majd fegyverként használja ellenem. Így kéz a kézben rohantunk a legutolsó szobába a folyosó mentén, majd bezártuk kulcsra. Ekkor lövöldözés kezdődött, minden szobába íg mentek be. Mi pedig kinyitottuk az ablakot, és kimásztunk egy erkély féleségre. Az eső megállíthatatlanul ömlött ránk. Ekkor újra villámlott egyet, és dörgött.
 Lenéztünk az udvarra, és 3 fekete kocsi állt ott. Hogy a fenébe nem ébredtünk meg erre?
- Oké, el tudsz innen is repülni, ugye? - kérdezte, mire bólintottam. - Akkor menekülj el, én feltartom őket! - közölte, mire megrökönyödve álltam.
- D-de veled mi lesz? - mondta akadozva, mire elmosolyodott.
- Pff, ezekkel egy kézzel is elbánok! Utánad megyek rögtön! Csak mond meg hova! - simított az arcomra, mire tétován bólintottam.
 Az első hely az anyám volt, ami az eszembe jutott, de tudom, ha esetleg nyomunkra akadnak, őt megölik. Így a második kép, ami beugrott, az a tónál a bandánk közös kuckója volt. De azt Harry nem ismeri. Viszont a legjobb búvóhely, amit ismerek. Egy öreg platán tetejét, még a lombok is takarják, messziről észre sem venni.
- Harry... Tudod merre van a tó? - kérdeztem, mire az ajtónak ütődött valami. Megpróbálják betörni...
- Igen, azt hiszem. - válaszolja, majd arcán átfut a felismerés.
- Ott van egy nagy platánfa, meg fogod ismerni, egy 50 méterre van a víztől! Oda gyere! - közöltem, mire halványan bólintott.
- Most pedig menj! - nyomott egy csókot a számra, mire betört az ajtó. - Repülj! - kiáltotta a háta mögé, majd bezárta az erkély ajtót, és ordítva kezdett harcolni.
 Kiugrottam a kis kiugróról, és először zuhanni kezdtem, de a levegőbe kinyitva szárnyaim felrepített a szél. Tudtam, ha esik nem tudok messzire jutni, mert a tollaim eláznak, és kifáradok. Bár új szárnyaim még nem teszteltem ilyen körülmények között.A fekete kocsikból emberek rohantak ki, és fegyvert előrántva de csak néztek rám ledermedten. Eszembe jutott, hogy fehérek a szárnyaim.
- Egy angyal... - kiáltott fel az egyik, olyan volt, mintha remegne a hangja - EGY FEHÉR ANGYAL! ISTENEM! - mondta, majd térdre rogyott. Azonnal fejbe lőtték.
- Mocskos kis buzi hívő! - morogta a mellette álló, majd felkiáltott. - EZ AZ ELVESZETT! ELKAPNI! - ordította, és a házból emberek özönlöttek. A szívem összeszorult, ahogy arra gondolok, pár másodperce hagytam ott Harryt, és lehet már nem is él. De utánuk rohant, egy hosszú pengéjű fegyverrel, mely megcsillant a sötét éjszakában. A fény csak nyomokban volt ott, mert vértől mázolt volt.  Utána is rohantak, de szembe fordulva velük 3 Vadászt is lekaszabolt. Már csak 8-an voltak. Ekkor repülni kezdtem sebesen , vissza a szobába. 4 ember utánam rohant, gondolom a többi Harryvel volt elfoglalva.A legelső fegyver kézbe fogtam, amit megláttam, jelen pillanatban egy balta volt az, ami egy díszkandalló felett lógott. Ekkor rontott be a szobába 2 Vadász. Meglepetés szerűen, lesből támadtam meg őket, mert pont úgy álltam, hogy nem láttak először. Ahogy a vér fröccsent, undorodva ugrottam el onnan, de szárnyam beterítette. Ekkor egyszerre 3-an támadtak rám. Egyiknek pisztolya volt, amit kiütöttem a kezéből. A másik pedig lefogott, aztán a pisztolyos is, így a balta kiesett ujjaim szorításából. A harmadik pedig egy tőrt fogott felém.
- Nem hiszem el... 17 éve vadászlak! 17!!! És végre megkapom a jutalmam Lu... - ekkor csaptam egyet a szárnyammal, melyet elterelésnek használtam, és míg egy pillanatra szemei oda kapta, én állon rúgtam, ami egy reccsenéssel jelezte, hogy bizony nem mostanában fog beszélni a öregedő pasas. Ekkor még egyet rúgva, és ficánkolva kiszabadultam, és a pisztolyért nyúltam. Gondolkodás nélkül lőttem, így a 2 Vadász közül egyiket torkon találtam. Az öreg, akinek eltörött az állkapcsa hátulról támadott, és hörgés szerű hangot adva ki szegezte nyakamnak a tőrét, amit vissza szerezhetett. Kifordultam a szorításából, és meghúztam a ravaszt. De az nem lőtt, így szitokszavakat hányva ugrottam félre, hogy a maradék kettő emberrel elbánjak. Egyszerre közeledtek felém, így a sérült felé léptem, és megütöttem erőből a törött testrészét, így fájdalmasan esett el a földön. Felkaptam a tőrjét, és a még álló felé dobtam. Pont a mellkasába állt, így halottan esett össze.
- 17 év... - mondtam, majd feje felé léptem, és megfogva hirtelen megrántottam, így egy reccsenéssel ért véget az élete.
 Léptek szűrődtek a szobába egyre hangosabban, így odaléptem a fiatalabbik mellkasához, és kihúztam belőle a tőrt. Majd szárnyaim visszazárva bújtam az ajtó mögé, várva a Vadászt, aki épp besétált a csapdámba.
 Halk, óvatos léptekkel jött közelebb, az előbbi heves és hangosakkal ellentétben. Megállt az ajtó küszöbe előtt, és nagyobbat lépve hangtalanul haladt el felette. A szobába ért. Azt vártam, mikor ér ki az ajtó takarásából. Lélegzetem is elakadt, ahogy hallottam visszafojtott zilálását, majd mikor az első centijét megláttam cipőjének, támadtam. Magas volt, és a nyakának szegeztem a fegyver.
- Angel! Angel! Én vagyok az! - mondta, és karjaim maga mellett hagyta, jelezvén, hogy nem támad.
- Harry! - mondtam, majd leeresztettem a fegyvert. Kiesett az ujjaim közül, és a fiú megpördülve szorított magához.
- Mondtam, hogy menj el innen! - ölelt egyre szorosabban, de nyakhajlatomba fúrva orrát jelezte, hogy nem haragszik maradásom végett. - Megsebesíthettek volna! - nézett smaragdjaival szemeimbe.
- Ahogy téged is! Ne hidd, hogy te halhatatlan vagy! - dorgáltam meg, mire autók prakoláának heves zaját vettük észre.
- Basszus! Mennünk kell! - mondta, mire bólintottam egyet. - Hosszú az út a tóhoz? - kérdezte, ahogyan az ablak felé terelt újra.
- A város után van, de innen nem! - mondtam ,majd a még mindig szakadó esőbe kiléptünk.
- Elbírsz? - kérdezte, mire bólintottam, majd megfogva szorosan kezét, az égbe szálltunk.
Erősen tartottam kezeit, bár Harryt így is nehéz volt vinni. Ezt még az is tetézte, hogy a friss vértől, és esőcseppektől a bőrünk csúszós volt, így nehéz volt fogást találni a puha bőrön.
 Alattunk lassan seregként gyűltek a vadászok, ránézésre is 30-35-en voltak ott, ahogy a fekete járgányokból kiszálltak. Majd ez a vihar előtti csend, míg nem vesznek észre minket. Az első ember kiszálltával, azonban kiabálás és hatalmas forgatag keletkezett, ahogy az égen észrevették menekülő alakunkat. Igyekeztem  tehertől és a fenyegető veszélytől minél gyorsabban hasítani a levegőt, de a szárnyaimba ivódott vér és víz megnehezítette dolgom. Így is könnyebb volt repülni, mint fekete tagjaimmal, hisz különleges képességem volt, hogy erősebb vagyok ezekkel a fehér dolgokkal, de akkor sem legyőzhetetlen.
 Egy idő után a kiáltások elhalkultak, így a megbolydult város felett közeledünk célunk felé. Furcsa volt nézni, ahogy az emberek esernyőkkel a Gregory-ház felé indulnak. Gondoltam hogy az ordítások s fegyverdörrenések nem hagyják figyelmen kívül a mindenre kíváncsi népséget.Az a szerencse, hogy zuhog, és senkinek sincs eszében az eget fürkészni. Örülnek ha nem áznak az esernyő ellenére is bőrig el.
 Lassan kiértünk a sűrűn lakott városi részről, és egy főút felett haladtunk el. Ekkor már nagyon fáradt voltam , és csak lihegve tudtam levegőt venni.
- H-Harry... nem bírom tovább... - mondtam, majd ereszkedni kezdtem. Veszélyesen alacsonyan voltunk, bárki láthatott volna.
- Tegyél le! - jelentette ki, mire az út mentén leszálltam, és finoman két lábra eresztettem. Azonban nekem már nem marad erőm szépen földet érni, így a sárba vágódtam háttal. - ANGEL! - kiáltotta, és rögötn mellettem termett.
 Felültetett, és benyúlva pólóm alá, visszacsukta szárnyaim helyükre.
-K-kö-köszi... - mondtam, de alig láttam már. Sötét is volt, és ahhoz képes, hogy főút, nem volt kivilágítva egy lámpával se az út.
- Tudsz jönni? - kérdezte finoman, majd nedvesen lógó hajam eltűrte homlokomból és szememből.
- Azt hiszem... - válaszoltam bizonytalanul, de végül felálltam.
Fáradtan vergődtünk az úton, egyenesen előre, de az orromig sem láttam és az utat sem találtam a tisztáshoz. Az eső még mindig úgy esett, mintha az Isten ismét el akarná törölni a gyarló világot maga alatt. Ruháink tapadtak ránk, és néhol már fájdalmasan dörzsölte felázott bőrünk. Vacogtam, és a fiú mellettem sem tudott ezen segíteni.
 Oly mértékben fáradt voltam, hogy lábaim lassan nem a hidegtől remegtek. Ekkor azonban jött a következő baj. Egy kocsi fényszórói kezdtek minket egyre jobban világítani, de nem láttuk milyen is volt az. Amíg le nem parkolt pont az út szélén, és 5 fekete ruhás fegyveres alak ki nem szállt onnan.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel Harry, majd kezem megragadva futásnak eredt. - Gyere Angel! - ráncigált be a bozótosba. hol végképp nem láttam semmit. Vakon , kéz a kézben haladtunk tördelve magunk előtt az ágakat. Egyik felsértette a vállamon a ruhát, és felületes, de vérző sebet hagyott. De még felkiáltani sem volt időnk. Az alakok csörtetése hallatszott az eső hangja mellett hátunk mögül. A nyomunkban vannak, de én már nem bírom. Olyan 80-100 méterre lehetnek.
- Harry... mi... mind...járt... ösz..össze.. esek... - ziláltam. Ekkor hirtelen kanyart véve pár méteren belül megálltunk. Egy kidőlt, és korhadt fát átlépve, a göndör lehúzott a talajra, és felém mászott.
- Menj be a fa résébe! - utasított, mire a korhadt, és mindenféle "jóval" teli fába húzódtam. Harry félig bemászott, de már nem fért el, így hasalva próbált rejtőzni. Hallottuk, ahogy a csapat faágakat tördelve lépked egyre közelebb hozzánk, majd hirtelen megállnak. Lehet látták, hogy lefordultunk ehhez a fához? Levegővételem próbáltam a lehető leghalkabbra fogni. A fiú vállába bújtam, és éreztem, hogy a könnyeim egybeolvadva folynak a hajamból zúduló víztől. Csak éljük túl, és soha többé ki sem mozdulok megígérem a szobámból.
- Hova tűntek ezek? - mondta az egyik fickó, ahogy vagdosta a faágakat. Valószínűleg volt hozzá egy machetéje , vagy hasonlója.
- Nem tudom főnök... megnézem, nem e repültek ki az útra! - mondta, majd pár embernek szólva,  a léptek zaja egyre halványodott. Azonban továbbra is hallottam, ahogy halk sutyorgás van a közelünkben.
  A szemem nehezedni kezdett, és testem pedig ernyedni, ahogy éreztem, hogy hűlök ki a sok víztől, és a lehűlt levegőtől.
- Oké, akkor ti ketten mentek északnak és délnek, én pedig nyugatnak, és járjátok körbe a helyet egy területen, ha megtaláltátok azokat a rohadékokat, jelzőpisztollyal jelezzétek! - adta ki a főnök az utasítást, majd mindenki a bozótos erdős helyen motoszkálni kezdett.
- H-Harry... - suttogtam alig hallhatóan, ahogy az életerő fogyott ki belőlem. - Szeretlek! - motyogtam, majd lehunytam szemeim, és átadtam magam a jeges sötétségnek. Éreztem, ahogy a számra egy csók nyomódott, majd egyetlen hőforrásom, mintha elpárolgott volna helyettem.
 Majd hangos puska és pisztolydörrenések rázták meg a békés erdőt, és testek tompa hullása tette gyászosabbá a helyzetet.

 

42. Fejezet

Heyhoo :3 és íme, itt is a fejezet egy kiadós, bevallom kissé elhúzódott pihenés után (a barinőmnél aludtam, és azért akkora tahó nem vagyok, hogy ott is blogoljak xdd ) meg is hoztam a fejezetet. Nincs is mit mondanom, jó olvasást :D Ja igen, még annyit utóirataként, hogy jó lenne ha kapnék pár komit is :D

/Angel/

A nap úgy érzem fényesebben süt be az ablakon, mint valaha. Nyári virágok illata ismét elönti a szobát, ezzel a reggelt még szebbé és élet telibbé varázsolják. Harry karjaiban ébredtem. Védelmezően karolt át, még így álmában is. Halvány mosolyféle húzódik ajkain, talán valami szépet álmodhat éppen. Próbáltam nesztelenül felkelni, és kimászni az ágyból, majd felöltözni. Halkan leosontam a konyhába, és egy gyors szendvics mellett döntöttem, amiből szerelmemnek is  csináltam párat. Feltettem egy teafőzőbe vizet forrni, mert tudom, hogy velem együtt, ő is szereti a napot indítani egy jó fekete teával.
 A tegnapi este emlékei záporoztak vissza fejemben, és egy szégyenlős, félig elfojtott mosoly keretében ültem le egy konyhai székre, miután az elkészült teából öntöttem egy bögrényit magamnak. Félve pillantottam a konyha gránit borítású bútorára, és hogy mi történt ott, majd tekintetem az úton vezettem végig, egészen míg a lépcső aljánál el nem tűnt. A szívverésem emelkedett, és szaporábban vettem a levegőt a pillanatok felidézése közben. Elnyílt ajkakkal bámultam magam elé, ahogy képek hada lepte el elmém. Még nagyobb zavar terült el bennem, mikor arra gondoltam, ha ez egy kicsi ház lenne, sűrű szomszédsággal, akkor lehet még pár házzal odébb is hallottak volna minket.  De aztán megráztam fejem, mintha ezzel rendezném magamban az eseményeket, meg a kósza aggodalmakat, és pörgettem a fejemben vissza az emlékeket, amik nap további részére vonatkoznak. Ma átjönnek a barátaim, és valószínűleg más nem igen várható. Bár valami nyomja így is szívem. Egy furcsa, talán nyugtalanító érzés. Nem pontosan olyan, mint mikor valamit úgy érzünk elfelejtettünk, és kiderül végül, hogy jól éreztük. Valami, mintha készülődne, ami nem jó...
  Sajnos sok felől hallottam, hogy az angyalok igenis hallgassanak ezekre a sugallatokra. És nem egyszer volt, hogy bekövetkezett az , amit megéreztem. De egy a bökkenő, az nem volt ilyen zavaros, és többértelmű érzés. Valahogy egyszerre nyomaszt , és nyugtat. semmihez sem fogható.
 Mire felocsúdtam volna elmélkedésből magamtól, jól ismert karok fogtak közre hátulról, és az egyik marokban egy füles bögre volt, benne az enyémhez hasonló , gőzölgő ital.
- Jó reggelt! - mondta félig mormogva, félig rekedten és álomittasan. Majd fejét nyakhajlatomba temette, és elnyomott egy ásítást.
- Jó .. hát inkább már napot. Ugyanis 10 óra van! - kuncogtam fel, mire már is tudtam mi lesz a reakciója. Idegesen keres egy órát, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg annyi van e, majd végig futtatja csöppet zsémbesen rajtam a szemét, hisz tudhatnám, hogy nem szeret túl sokáig aludni. Sosem volt az a jó alvó típus, és valamiért tényleg nem szeret későn kelni. De hát nincs mit tenni, ő nem ébredt fel, énnekem meg nincs szívem felkelteni, hisz nála még nem láttam szebb teremtményt a földön, aki így tud aludni. Kár, hogy ezek csak most derülnek ki, hisz míg Felicity terrorja alatt álltunk , ezt nem tehettük meg, és bizony az az év is kiesett, míg távol voltunk egymástól. - Meg ne szólalj! Tudod jól, hogy nem keltelek fel, ha nem muszáj! - mosolyogtam rá szeretetteljesen, majd belekortyoltam jóízűen a teámba, mely már is vesztett a forróságából. Talán túl sokat méláztam el egymagam felette.
- Mindegy... - mormogta, majd leült mellém, és ő is csendben inni kezdte a meleg, de mégis frissítő nedűt.
 Egy ideig szótlanul tettük ezt, pontosabban, míg az én teám nem fogyott el. Akkor muszáj volt az a túlságosan is idilli pillanatot megtörnöm, hogy csendben csak egymás szemében kutatva beszéltünk, nem a szavak szintjén. Ez is egy furcsa első pillanat. És különlegessé teszi az, hogy ennyit kellett várnunk rá.
- Ma jönnek a barátaid? - kérdezte, mikor koppant a bögre a mosogató alján.
- Igen, csak nem tudom mikor. - sóhajtottam fel, majd megindultam kifelé a helységből, egy "Kövess!" pillantással, melyet hanyagul dobtam oda Felé.
 Értette, majd felballagtunk a szobánkba, ahol az útitáskáinkban kotorászva szedtem elő pár, nem angyalvárosból származó göncöt, amit viselhetek. Talán furcsán néznének rám, ha folyton hátul kivágott cuccokba szaladgálnék az embere között, és a veszély is nagyobb lenne vele, hogy egy erre tévedt Vadász leleplezi kilétem. Akkor nem csak nekünk kéne menekülnöm, hanem mindenkinek, aki tudja ittlétem.
 Hirtelen a készülődést a csengő régies nyikorgása szakította félbe. Egyszerre néztünk Harryvel egymás szemébe. A szívem kalapálni kezdett, míg az ő arcán egyfajta lustaság jelent meg az iránt, hogy nem akar ajtót nyitni, pont most. De amint észrevette az én ijedtségem, azonnal éberebben fülelt, és közelebb jött.
- Angel, minden rendben? - kérdezte, majd ujjait végig vezette arccsontomon.
- Ami azt illeti... Egész reggel van egy rossz előérzetem... Félek Harry. - mondtam, és lesütöttem szemeim, bámulva csupasz lábszáram.
- Nyissak ajtót akkor én? - kérdezte, mire féig igenlően félig pedig tiltakozva ráztam fejem.
- Együtt. - mondtam, majd gyorsan egy rövidnadrágot húztam fel magamra, majd megindultunk a földszintre.
 Az ajtóban vettem egy mély levegőt, majd a lehető leglassabban fontam kezeim a kilincsre, és nyomtam le. Szívem hevesen lüktetett, ahogy az ajtó tárult fel, és lassan az ott álló alak teljes egészében kibontakozott előttem. Majd meglátva a személyt, megáll a ketyegőm hirtelenjében.
 Élesen szívtam be a levegőt, és gyorsan hátrálni kezdtem, miközben becsaptam az ajtót.
- NE! - sikítottam, és rohanni kezdtem . - NEM HISZEM EL! HARRY! - kiáltottam neki szaladva, és ő is jött velem együtt az emelet felé.
 Ekkor kivágódott az ajtó, és a nő furcsán kétségbeesett hangja követett.
- Angel! Ne fuss el! Könyörgöm! Beszélni akarok veled! - mondta, mire hátra fordultam, a lépcső előtt, és elestem. Harry azonnal előttem termett, és kitárt karokkal nézte a Vadászt. Vagy éppen Besúgót. Az már részlet kérdés.
- Hagyja békén Angelt, vagy velem gyűlik meg a baja! - köpte felé a szavakat, majd hirtelenjében az övéből egy kést húzott elő.
 Nálam is volt egy, de sem a rémülettől, sem pedig a hozzá még mindig rabként láncoló emlékektől nem tudnám bántani Őt.
- Nem bántok senkit! Esküszöm! Csak a lányomhoz jöttem! - hangja könnyektől remegő volt, és fájdalommal teli.
- Nem kell a színjáték, tudjuk hogy mi maga! - a göndörke stabilan megvetette a lábát, és szeme sarából felém pillantott, ahogy az alsó lépcsőfokhoz kucorodom, és igyekszem térdeim mögé rejteni könnyektől patakzó arcom.
- Csak tűnj el! - mondtam félhangosan, de a magam köré font kezeim tompították hangom.
- Angel, Harry! - megígérem elmegyek, sőt, ha akartok meg is ölhettek, csak had beszéljek veletek! Azaz Veled Angel! - mondta, majd meglepetésemre térdre rogyott.
  Könnyen sebezhető prédává vált ezzel a mozdulattal. Kezeit feje felé emelte, mutatva, nincsen nála fegyver.
Felé pillantottam. Egy egyszerű nyári egybe ruhát viselt, széles pántokkal, és apró virágmintákkal, melyek beborították a puha, matt anyagot. Nem volt nagyon dekoltált. Pontosan olyan volt, mint amit szokott hordani. Egyszerű, melegséget sugárzó. Haja most nem a szokott kontyba volt, hanem rövid tincsekben lógott le álla hegyéig. Néhány fehér szál tűnt ki a világosszőkéből  Egyedül zafír szeme vidám csillogása hiányzott belőle, melyet az szörnyű pillanatig folyamatosan őrzött tekintete.
- Kérlek! - suttogta egyenesen a szemembe nézve. Pillái alatt könnyek gyülekeztek. Őszinte fájdalom tükröződött benne.
- Anya... -suttogtam magam elé, mire a remény leghalványabb sugara pislákolt fel bennem. - Mit akarsz? - mondtam ugyan olyan hangerővel, majd feltápászkodtam.
 Félig Harry mögé somfordáltam, és karba tett kézzel méregettem a nőt, ki most már olyan idegennek tűnik, de még is belül erős láncok kötnek hozzá. Egy év nem vághat el 16-ot... Ő nevelt fel. Kiskoromtól fogva szeretettel óvott.. De ő is árult el...
- Angel... - szipogott egyet. Most csak egy védtelen nőnek tűnt, aki szörnyen elveszett, és csak egy biztos pontra vágyik, valahol a kietlen űrben.
- Mond hogy mit akarsz, és tűnj el innen! - dobtam felé érzelem mentesen, de még mindig halkan szavaim, és elmorzsoltam szemem alatt futó sós cseppjeim útvonalát.
- É-én... El szerettem volna mondani hogy... - mondta meg-meg akadva.
- Csak azt ne akarja beetetni velünk, hogy mennyire sajnálja! - köpte pökhendin szavait a göndörke, majd megvetéssel eresztette le a kezét támadó tartásból.
- É-én... Könyörgöm, csak had mondjak el az elejétől mindent! - mondta, majd lesütötte tekintetét.
- Kezd azzal, hogy honnan tudod, hogy itt vagyunk!?- mondtam, majd szerelmem mellé sétáltam, de szorosan mellé állva egyfajta támpontként használtam. Izmaim remegtek folyamatosan, és a szívem úgy vert, minta végig futottam volna az országot.
- Láttalak titeket, egy pillanatra, ahogy leszálltok a vonatról. - monda halkan, majd felállt a földről. Harry azonnal moccant mellettem, megfeszítve támadáshoz az izmait, de egy láthatatlan simítással jeleztem, nem kell. Valahogyan tudom, érzem, hogy nem fog támadni...
- De azt honnan tudta, hogy itt vagyunk? - kérdezte a göndörke, és fogait összeszorította úgy, hogy meg is csikordultak. Ideges...
- Követtelek benneteket...- suttogta a nő, mire elhűltem. - De nem azért, mert bántani akarnálak. Pontosan az ellentétéért! Veszélyben vagytok! Lefüleltek benneteket a vonaton, és engem kerestek meg, hogy nyomozzak a városban utánatok. Ezért akartam szólni. Már tegnap, de már este volt, és még nagyobb bajban lettem volna, lehet meg is támadtok... - elhallgatott.
- És honnan veszi, hogy hiszünk magának? - ostorozta egy következő kérdéssel a fiú.
- Nem kell elhinni amit mondok, csak azt, hogy veszélyben vagytok. Bár nem hazudok. Csak hallgassatok meg! - mondta a nő, majd felém pillantott.
- Hagyja abba ezt, és távozzon m....
- Várj! - szóltam közben. - Meghallgatlak, aztán elmész! - mondtam, majd a nappali felé vettem az irányt. - Gyertek! - közöltem hűvösen, és érzelem mentesen, majd a kanapéra lehuppantam. Pontosan a mellé a machete mellé , amit érkezéskor rejtettem el. Ez már szokássá válik annál, aki bele csöppen az angyalok és vadászok harcába. Mindegy melyik oldalon áll.
 A fiú mellém ült, majd átkarol egy kezével. Az anyám pedig velünk majdnem szembe, egy egyszemélyes fotelbe.
 Valahogyan az emlékek záporozni kezdtek, ahogy elveszett alakjára pillantok. Valahogy én is így ülhettem ott, egy törölközővel a fejemen, mikor azon az esős napon itt kötöttem ki, elveszve, hontalanul. Megborzongatott a fájdalmas emlék.
- Hallgatlak. - mormogtam , majd az idősödő hölgyre szegeztem tekintetem, a mellettem ülővel egyetemben.
- Annyi mindent el kell mondanom... -egy lélegzetet vett, talán felkészült vele. - Először is azt, hogy én nagyon szeretlek Angel, és hibáztam! Amit tettem, az pedig nem én voltam.
- Hát akkor ki? - szúrta közbe bosszúsan Harry!
- Tudatmódosító hatása alá kerültem... Elmesélem mi is történt . Bár az igaz, hogy az egész az én hibám. Minden ott kezdődött, mikor megjelent Freddie az ajtónk előtt.
- Freddie? Mint Freddie Michael? A körözött TFW áruló? - horkant fel, ismét félbeszakítva a nőt a fiú.
- Igen! - válaszolta a hölgy, nekem pedig az álom jutott eszembe. Ez a név hangzott el benne. Freddie Michael... 
- Régi barátom volt Fred, de akkor nem tudtam még, hogy TFW tag. Ide költöztünk az apáddal Made Shire-be, a zajos Londonból. Egyszer csak Freddie egy Angel Willis nevű gyermekkel, azaz Veled állított be, és azt mondta, hogy be kell fogadnunk, vagy meghal. Hatalmas sokk volt az nekem, mert nem értettem semmit sem, ott voltál Te, meg az a tudat, hogy a semmiből egyszer csak itt lett egy csecsemő, és Freddie elviharzott. Természetesen nagy ügy kerekedett belőle és a hónapos bírósági és nyomozási folyamatok során nem derült ki, kié vagy, így felvetődött a kérdés, meg akarunk e tartani. Igent mondtunk, hisz gyönyörű voltál, és megszerettelek. Így telt el az első év. Majd édesapád egyszer csak "munkahelyet" váltott. Furcsán kezdett viselkedni, és minden, akkor még gagyinak tűnő angyalos hírre idegesen reagált, ha felhoztam neki. Megelégeltem ezt, és végül addig tartott egy napokig tartó veszekedés, míg végül muszáj volt beavatnia. Ledermedtem. Akkor azt kívántam, bárcsak hagytam volna, és tudatlanul éltem volna tovább napjaim. De már késő volt. Eleinte nem hittem neki, hogy egy angyalokkal foglalkozó szervezet tagja. Őrültnek hittem, míg bizonyítékokat nem hozott. Az a nap változtatta meg az életünk. Be kellett állnom a TFW-be, különben könyörtelenül végeznek velem és Veled is. Talán ha egyedül lettem volna, nem is érdekelt volna, hogy meghalok, hisz nem akartam egy ilyen borzalom része lenni. De Érted tettem. Ekkor úgy két és fél éves lehettél. Mikor belecsöppentem, mint Besúgó ebbe a visszataszító világba, egyszer csak Freddie, újra felbukkant az életemben.  Beállított , hogy beszélni akar velem. Akkor utáltam, és dühös voltam rá, hisz ott hagyott egy újszülött gyerekkel minket , és hatalmas kalamajkát okozott. Majd csak úgy a semmiből felbukkan évekkel később. Szörnyen gyűlöltem ekkor.  De rávett, hogy elmondhasson mindent... Hogy ki is vagy, és hogy miért is volt ennyire sürgős a Te "bújtatásod". És onnantól kezdve, minden rossz amire emlékszel, az a TFW műve volt.  - elcsuklott a hangja, ahogy visszaidézte az emlékeket.
- MIÉRT? - ocsúdtam fel, és könnyek kezdték mardosni az szemem. - Igaza volt Felicitynek... Nem vagy az anyám! TE NEM VAGY AZ ANYÁM! - szinte sikítottam. Nem bírtam a sokkból visszatérni a valóságba.
- Angel, és vagyok. Én neveltelek fel, úgy tekintettem rád, mint a saját gyermekemre. Hidd el, szeretlek, még most is! Azért voltam olyan , amilyen, mert a szervezet megtudta valahogyan, hogy itt vagy, és az apádat és engem küldtek ellened. - szinte alig hallható tartományba szökött a nő hangja, ahogy könnyeit próbálja türtőztetni. Nem tudtam hinni neki. Vagy csak fájt az igazság...
- Most menjen el, míg nem késő! - mondta sziszegve fogai között Harry, és robbanni készült, ahogy karjaiba bújtam némi vigaszért.
- Angel.. én... - nézett rám az egykor anyámnak hitt valaki, de egyszerűen nem bírtam feldolgozni. Elárul, majd közli, hogy igazából mégsem az akinek hittem. De még is köt valami még mindig hozzá.
- Harry, egy percet várj még. - csitítottam a fiút, aki bármelyik pillanatban ugorhat.- Tudni szeretném... Tudni szeretném  mi a folytatása ! - mondtam, és erőt véve magamon a nő szemeibe néztem. A zafír íriszek most vérerekkel voltak körül véve, de nem akármilyenekkel. Olyanokkal, amik csak akkor vannak ott, ha egész éjjel fent vagyunk, és valamin nagyon törjük magunkat. - Talán igazat mond... - sóhajtottam még egyet, majd váróan néztem a hölgyre.
- Most már elterjedt hír, és köztudott, de mégis titokban lévő hír, hogy Lucius eddig titkolt gyereke tűnt el... Egy különleges angyal, aki az összes többitől különbözik. És Freddie pontosan ezt mondta nekem. Hogy azt a gyereket mentette meg attól a szörnyetegtől. Téged, Angel. Élve nyúzott volna meg, a saját gyerekét , hogy... - a könnyek a szemembe gyűltek, az alsó szempilláim pedig ingatag gátként tartották vissza azokat egy ideig, de végül még is csillogó csíkot hagyva maguk után vájtak utat arcomba.
- Lilly, az a szörnyeteg és a kicsi angyal... És én voltam az a kisbaba? Minden igaz volt? Igaz volt az álmom? Harry... Igaz volt?! - zokogtam, tenyerembe temetve arcom. Most a fiú cirógató kezei sem segíthettek. Minden amit abban a borzalmas , visszatérő látomásban láttam, igaznak bizonyult.
- Lilly volt az a nő, akit megölt az a beteg férfi, mikor védeni próbált Engem? Angyalok alkották Lucius Willis családját? - kérdeztem elfojtott hangon, mire döbbenten mered rám a göndörke, és az anyám.
- E-ezt honnan tudod?  / - Ez volt az az álom, amiután mindig zaklatottan keltél fel? - mondták egyszerre, és aggodalom tökröződött mindkét szempárban.
- Igen... É-és anya... Ez bonyolult... Csak látom előre a dolgokat, erőseb vagyok... És... Más... Nem tudom elmondani. - suttogtam, és zilálva vettem a levegőt. De hiába volt minden lélegzetvétel, mintha a szobából elvonták volna az összes oxigént. Alig kaptam levegőt.
- Angel, nyugodj meg, már elmúlt, nincs többé, ez a múlt, már megtörtént, és nem tér vissza! - csitítgatott Harry, ahogy neki dőlve potyogtak könnyeim. Utáltam magam.
- Miattam van minden! Miattam halt meg egy ártatlan nő. Ha nem lettem volna, sem Ő sem Seb, sem senki nem halt volna meg. Lehet még az az idegbeteg Lucius sem lenne ennyire zakkant! - hüppögtem , miközben ujjaimmal görcsösen markolásztam a fekete anyagú felsőjét.
- De akkor nem ismertelek volna meg, és nem létezne az a csoda ami Te vagy! -csókolt bele a hajamba, majd szorosan megölelt. Némi megnyugvást adott az az illat melyet nem lehet csak úgy leírni...  Harrys... Egyszerűen ez volt maga a fiú.
- Azt senki sem tudja, hogy Lilly meghalt e, de az biztos, hogy a gyerek eltűnt, és Lucius kutatja. - mondta az anyám, és felállt hirtelen. A fiú hirtelen megfeszült , és ösztönszerűen nyúlt a machetéhez,ami alattunk volt.
- Nem! Nem támadni akartam Harry, de ha úgy gondolod, meg is ölhetsz. Nekem semmi keresnivalóm itt, mindent elmondtam, ami akartam. Csak el akartam búcsúzni Angeltől, valószínűleg úgy sem látom soha többé, mert a TFW előbb-utóbb úgy is rájön, hogy falazok neked már több mint egy éve... - sóhajtott fel bánatosan, de még is beletörődően a nő, mire meghűlt bennem a vér.
- Micsoda? - kérdeztük meg egyszerre a zöldszeművel.
- Védtem a barátaid, a családjukat és Titeket, magamra vállalva, hogy nyomozok utánad "sikertelenül már egy éve" . Elvileg nekem kellet volna kikutatnom, hogy hol vagy, mit csinálsz épp, és egy kisebb osztagot is kaptam, hogy azt rád küldjem ha megvagy. Már szaglásznak a kutyák körülöttem, hisz gyanús az, hogy pletykákból előbb hallanak rólatok, hogy együtt vagytok, mint hogy tőlem. És azzal, hogy megöltétek Felicityt, napok kérdése, hogy mikor visznek be kihallgatni, majd kiiktatni. - mondta úgy, mintha csak egy könnyű, délutáni hír közölt volna, hogy emelkedik a benzin ára, vagy hogy melyik sztár kavar kivel. - Csak kérlek titeket, menjetek el innen, és bújjatok el, nem szeretném ha neked, vagy a párodnak bajotok esne! - mondta, de mi csak fagyottan meredtünk rá, hallgatva, mint a sír. - Nagyon szeretlek Kicsim! - sóhajtotta, majd megindult a kijárat felé.
- Anya! - kiáltottam, és rohantam hozzá, és karjaimba zártam,, olyan szorosan, ahogy csak tudtam.
 Sírtam. Nagyon fájt minden. Az elmúlt év, ahogy gondoltam rá. Ő is csak egy áldozat volt, akit beszippantott ez a mocskos szervezet. És most pedig örökre elveszítem. - Ne menj el! - bújtam közelebb hozzá. Annyi hiányzott az a midig vidám, és tiszta aura, ami körbe lengte. Az üresség elszállt végérvényesen belőlem. Újra itt volt , és most ismét el akar menni... Miattam...
- Angel. Szívem... - vont keblére egy meleg ölelésben, majd arcomra vezette kezét, és megcirógatta. - Nagyon szeretlek kincsem. Sajnálom, hogy ezt kellett átélned. - suttogta, és szemeit az enyémekbe mélyesztette. Majd Harryre pillantott - Kérlek, nagyon vigyázz a lányomra, te becsületes ember vagy, és látszik, hogy nagyon szereted! - mosolygott a zavarban lévő fiúra, majd ismét a figyelmét pár pillanatra még rám szentelte. -  Nagyon szeretlek! Minél hamarabb menjetek el innen,a Ti érdeketekben. Veszélyes, hisz ellenőriznek engem, és az egész várost! Szólok Gináéknak, és elköszönök helyettetek! Nagyon, nagyon vigyázz magadra! - csókolta meg a fejem búbját utoljára, majd kilépett az ajtón.
 Nem tudtam utána menni, végig néztem, ahogy lépked a kapuhoz az ösvényen, majd megfordul egy utolsó intésre, és elsétál.
 Szavai pörögtek a fejemben, és egyre jobban szúrták a könnyek ismét szemem. Utána akartam rohanni, és elmondani, hogy én is nagyon szeretem. Hogy mennyire sajnálom, hogy gyűlöltem. Nem tudtam, hogy mit miért tett. Azt hittem, hogy elárult, pedig az nem ő volt. És azt követően pedig egyenesen óvott. Igen, ő az Édesanyám... Most pedig lehet örökre elköszönt. És nem mehetek utána, mert akkor minket is rajtakapnak.
"Mindenki csak elköszön tőlem, fájdalmas űrt hagyva maga után... "- mondtam magamban, és bezártam könnyekkel egyre jobban küszködve az ajtót.
- Harry... - léptem hozzá. Átkarolt , és magához vont. - Harry, ugye te nem fogsz itt hagyni? - zokogtam a pólójába, mire szorosan ölelt magához.
- Semmi áron sem! Soha nem foglak elhagyni! Most már sohasem! - suttogta a fülembe, majd megcsókolt.

2. DÍJAM!

ÚÚÚÚÚ nagyon szépen köszönöm! Táborból visszatérve ennél jobb fogadtatásban nem is lehetett volna részem! Nagyon aranyos vagy Abby a Galamb !!! Nagyon köszönöm :D <3

Szóval vágjunk bele :D

Szabályok:

- Írd ki kitől van

- Írj magadról 10 dolgot

- Válaszolj 10 kérdésre

-Tegyél fel 10 kérdést

- Küld tovább 10 embernek

- Iratkozz fel a küldő blogjára (ez nálam nem kötelező :D)

10 dolog rólam:

1. 9-es leszek de...
2. ...igazából 10-es lennék, de nem indulhattam tavaly egy sajnálatos dolog miatt de...
3. ...ettől még nem keseredtem el, így most nem bukás okából megismételve jövőre a 9-et művészeti osztályba járva követem céljaim ugyan is...
4. ... művész szeretnék lenni egyszer. Festő és grafikus, mert...
5. ...ez minden életcélom. Pontosan ezért...
6. ...vannak előre megtervezett, és igen határozott gondolataim, hogy mit szeretnék tenni a gimi után.
7. Például, már tudom hova szeretnék egyetemre menni, no meg...
8. ...hogy az után még mit szeretnék csinálni.
9. A rajzon kívül az írás is leköt, mint hobbi, vele egyetemben a biológia, hisz...
10. ...a művészeti egyetem befejezte után szeretnék egy diplomát szerezni valahol a biológia terén. Ne csak művész szakmám legyen már :D

10+1 (mert ezt fontosan érzem) 16 leszek :D 

 

10 (és én uyg nézem ezt megtoldták még eggyel xd ) kérdésre a válasz:

 

Van kedvenc színed? Ha igen milyen szín?

- Én úgy gondolom, minden szín valamiért nagyon szép. Mindegyikben van valami különleges, amiért nem tudom egyiket sem kiemelni kedvencként :D 
Hogy hívják a háziállatod?

- Hát, sok van. De a kedvencemnek a neve az Theseus (tézeusz) bece nevén: Tézi, aki egy orra hegyétől farka csúcsáig hamuszürke kandúr , és hűséges hálótárs (xd)  <3 Imádlak édesem <3
Milyen zenéket szeretsz?

Az 1D-n kívül, rengeteg rockot hallgatok. Kedvenc bandám ezen kívül az Our Last Night nevezetű. Egyszerűen imádom. Sokan mondták, hogy hogyan hoztam össze a repertoáromba így ezt a kettőt h 1D és OLN, de hát egyszerűen szeretem mindekettőt <3 De am rengeteg mást is hallgatok xd Pop-ot is nagy ritkán az 1d-n kív :D
Mit hallgattál utoljára?

 https://www.youtube.com/watch?v=127w6YqHOfs&list=RDojeNjpogoqk&index=11
Milyen filmet néztél meg legtöbbször?

A film nézés nem az én műfajom. Egyszer megnézem, annyi elég is :D Ha könyvet kérdeztél volna, arról áradoztam volna pár száz oldalt :D 
Mikor kezdtél el blogot írni?

 Mikor ezt kezdtem :D
Ki a kedvenc énekesed vagy bandád?

 Tessékeljen megnézni, kivel írtam ezt a blogot <3 xdd
Mi volt a legelső blogod címe?

This is my firs blog :D
Ki miatt kezdtél el blogot írni?

Ezt a kérdést most nem igen tudom értelmezni.. Ha azt kérdezed, hogy ösztönzött e valaki ismerősöm, akkor senki... Ha azt kérdezed, hogy valami rajongás céljából, akkor sztem ez egyértelmű :D 
Hány blogot írtál eddig?

 Tkp 2-t, de ami publikus egyenlőre az ez az egy :D Van egy másik, amit már elkezdtem, de egyenlőre míg ezzel nem végzem nem publikálom, mert már ezzel sokan pórul jártak :D
Ki a legjobb barátod/barátnőd?

Nos, nem mondhatom el itt a nevét, de van, és ha ezt olvassa : IMÁDLAAAK <3

 

Akiknek tovább küldöm: 

 

(sorry h ennyire kevés, de magyar blogokat nem ismerek annyit, vagy már elküldtem nekik a díjat. Tudjátok inkább angolul olvasok wattpadon ilyen 1D-s cuccokat :D)

 

http://darklouishungary.blogspot.hu/ 

http://sabinaandlouis.blogspot.hu/

http://sinisterlarrystylinson-hu.blogspot.hu/

(remélem egy pontot sem hagytam ki , és minden stimmel :D xd )

 

Táborozás

Nos, drága olvasóim, tájékoztatni szeretnélek titeket, hogy a mai nappal elindulok a szöcske táboromba, ami azt jelenti, hogy egy hétig minimum  nem leszek. Sem internet sem semmi hasonló közelébe nem tudok kerülni, max ha találok egy internet kávézót, bár én a Balcsin nem láttam még... Mindenkinek addig is kitartást, és jó napozást :) Legyetek 69%-ban rosszak ;) <3

41. Fejezet +18

 Hello helló :D Nos,  örömmel közlöm, hogy a táborozás úgy megoldható, hogy este még néha tudok fejezetet írni, így ezen a héten is számíthattok pár fejezetere :D Valószínűleg, észre vettétek a fejezet címéből, hogy igen, ez is "olyan" lesz. Rájöttem, hogy hiába irkálom ki hogy felelősségre így meg úgy , aki olvasta eddig is a történetet az már egyen túl van, és tapasztalatból mondom (legalább is a köreimben biztosan így van xd ) kb. minden blogmoly directioner azért olvas blogot. Szóval olvasva mindenképp lesz xd De azért pirossal kiemeltem, a protokoll kedvéért xd (Jó ez sem arról szól, inkább a történetre megy rá. Talán ezért van sok bloghoz viszonyítva kevés olvasóm meg megtekintésem. Bár mondom hogy csak viszonylagos mert nekem az ami most van az kb. olyan érzés mintha Twitteren kb Hazzis mennyiségű követőm lenne xd  (nincs tw-m, ez csak egy gyér hasonlat xd ) ) (asszem a mi directioner army-nk perverzitása  lepipálja a Szürke50-esekét is xxd és ezt egy olyan mondja aki olvasta mind 3 kötetét ) Nos, a szót nem húzom sokáig. Talán annyit még hozzá teszek, hogy egy ez nagyoooon hosszú fejezet lett. De ugye az ilyen dolgot nem lehet elsietni xd (legalább is, én azokat írásokat tartom színvonalasnak, amik nem hasonlítanak egy 11 éves által írt "ZS" kategóriás oneshotra , ami kisarkítva "begyütt-megb@szott-kiment" - (jó ezzel nem állítom, hogy az enyém sokkal jobb... talán annyival hogy van eleje közepe vége, mert egy történetben van xd ) ,   xd Oké oké mondja ezt egy XY éves (sztem aki olvasta a kis bevezető szövegeim is, az saccra tudja mennyi vagyok) akit érdekel az meg kérdezheti, nem titok :D ) - megjegyzés- csak szerintem nehezen érthetők az én makogásaim? xddd
Oké... befejeztem xd Kussolok, jó olvasást Darlings <3 Ja és légyszii komizzatok, mert ezzel rengeteg erőt adtok, hogy írjak <3


/Angel szemszöge/

Elszakadtam Harry ajkaitól, és mindketten a hangos kiáltás felé kaptuk a fejünk. Lesokkolva álltam ott, és néztem, ahogy közeledik felém kiabálva , és zokogva. Haja most hosszabban lobogott szemébe, és ruhái furcsán egyszínűek voltak.
- Angel! Angel! TE  JÓ ÉG! - ért a pavilon alá, és majdnem feldöntve omlott vállaimra és rázkódva, hüppögések közepette szorongatott. Nem bírtam megszólalni, csak álltam fagyottan, és az események egyszerűen  nem akartak feldolgozódni bennem.
- Gina? - ocsúdtam fel, és karjaim lágyan köré vezettem. - elvált tőlem, és megtörölte szemeit, melyekben felcsillant az öröm, hogy visszakapott valamit, melyet rég elveszettnek hitt.
- Angel... én.. én nem tudok mit mondani... - hüppögött párat, majd rendbe szedte magát.
- És sem... - nem voltak képes rendes mondatot fabrikálni magamban, mert egyszerűen nem hittem szememnek. Itt van előttem Gina... Itt van az én régi "testvérem".
"Te jó Isten! Nem hiszem el! Itt van, a karjaimban..." - szinte sikongattam, és pár kósza csepp nekem is gyűlt szememben.
- Hova tűntél, miért tűntél el? Mit tett veled... Harry? - nézett hirtelen a hátam mögé, és düh lángolt a szemeiben. - MIT MŰVELTÉL VELE? MIÉRT VITTED EL TŐLÜNK? -rontott neki, mire alig tudtam vissza fogni.- MIT KÉPZELSZ TE MAGADRÓL? Angel, nem bántott? Nem sérültél meg. Esküszöm ha...
- Hey! Én nem csináltam semmit! - lépett hátrébb, és szemeimbe tanácstalanul fúrta smaragdjait.
- Gina, nyugodj meg, mindent elmesélek, adok válasz a kérdéseidre! Csak nyugodj meg! - csitítgattam, mire egy horkanást még neki szegezett a göndörkének, majd felém fordult. Ez az én Ginám. Hajthatatlan, és harcias. Imádtam, hogy sose lehetett sírni a közelében, hisz mindig elütött mindent egy jó poénnal. Vagy magával egy vicces, az ő természetében általános kitöréssel. Mint most a nyughatatlan horkanása. Apró mosoly húzódott ajkaimra, az ismerős gesztust hallva.
- Először is. Ne bántsd Harryt, mert... Ő a barátom! - jelentettem ki , hangsúlyozva az utolsó szót, mire kétségbeesetten nézett rám.
- Barát mint... mint hogy együtt vagytok? - szinte cincogott, hangja úgy az egekbe szökött. Elképedten nézett rám, azt várva hogy megcáfolva szavaim, egyszerűen elkezdjek zokogni, hogy mentsen meg.
- Igen, és mindent elmondok, de előbb egy kérdésem lenne! - mondtam, és csillogó szemekkel tekintettem hercegemre. - Hol van Benji és Zack?
  Nem tudta a lány, hogy mit csináljon. Tátott szájjal nézett, szavaim mondhatni kizárva fejéből. Természetesen hallotta őket, de sokkos állapot alatt van. Tudom, hisz ismerem, minden egyszerre történő furcsa helyzetekben egyszerűen kikapcsol.
- Basszus... Ez most komoly? Együtt? Te és ez a...- Harry felmordult, mire  a lány azonnal javította magát, és könyörögve nézett rám, mondjam neki, ez egy rossz vicc. Számomra az lett volna az, ha nem így lenne minden.
- Igen Gina, együtt vagyunk, szeretjük egymást, és Hawaii lenne DJ-vel meg napszemüveggel, ha... Mindent elmesélek, de nem akarom minden egyes banda tagnak külön-külön. Hidd el, miután hallani fogod az egész sztorit , máshogy nézel Felé. - intettem szeretet teljesen a göndörke irányába. 
-Jézusooom! Hívom Zacket és Benjit!!! Nálunk, 10 perc múlva! - kiáltott fel, bár valószínűleg utolsó mondata már csak hangos gondolkodás volt.
 Harry már-már ijedten pillantgatott rám, rettegve a hevesen kalimpálódó és telefonnak magyarázó lánytól. Tudtam jól, neki akkor sem voltak szimpatikusak a barátaim, mikor még frissen találkoztunk, de ez mindössze egy hiba, hisz mindannyian elítéltél egymást anélkül, hogy megismerkedtek volna.
- Induljunk! - suttogtam és jeleztem a már-már kiabáló lánynak, hogy mehetnénk a lakása felé, hisz ott lessz a találkozó.
 A ballagás rohanásba torkollott, ahogy siettünk a lány házához.. Már csak azt vettem észre, hogy az ő bézs színű kanapéján ülök, Harry kezeit gémberedésig fogva, és válaszolgatok a roham szerűen ömlő kéréseire Ginának. 
Több mint egy éve vágyom ezt a pillanatot. De annak küszöbén most pokolra kívánom magam és minden tettem, mely ide sodort, az idegességtől. Szívem hevesen kalimpál, és agyam azon kattog hogy miként reagálnak arra, hogy a semmiből, bejelentés nélkül egyszer csak itt termek.
 Félek, nem fog "tetszeni" az a sztori, ami kerekedik a kérdezősködésből. Legnagyobb rettegésem, mindebből csupán egy "ijesztő torz, mutáns fajhoz tartozó lény vagyok aki egy egészségtelen , számomra ellenséget jelentő, gyilkossal alkot egy párt"
 Gina nem bírta taglalni telefonba azt, hogy mi a fenét jelenthet az hogy "TOLD ÁT A SEGGED TE HÜLYE MERT ANGEL VISSZA JÖTT!!!" Nem is a jelentését, hanem a hihetőségét. Rengetegszer szoktunk viccelődni egymással, így lehet ezt is annak nézik a többiek. Egy kétség nincs, biztosan itt lesznek. Én pedig tényleg itt ülök, oldalamon a göndörkével, és a folyamatosan faggatózó Ginával.
- És most mi ez a "szárnyasdi"? Miért fehér a szárnyad? Meg hogy van ez? - kérdezgette egyfolytában, de mire akármit is mondhattam volna, a csengőre ült valaki -minden bizonnyal vendégeink- és mellette kopogás árasztotta el a kicsi nappalit, ahol a szárnyam - az új minden bizonnyal - nem férne el.
 Gina izgatott lépésekkel szelte át a bejárati ajtóig vezető szakaszt, míg én egyre csak Harry kezeit szorongattam. Dübörgő ketyegőm elárasztotta füleim , és légzésem megszaporodott. Nem voltam sohasem ilyen ideges. A fiú hüvelykujjával simogatta a kezem, és noszogató pillantásokkal próbál valamelyest nyugtatni idegeimen.
  Az előszobából értetlen "gyerekzsivaj" hallatszott be, ahogy Gina épp magyarázott a két oly rég hallott fiúnak. Ők persze ellenkeztek és vitatkoztak, mert azt hitték ez egy vicc lehet.
- Basszus már! Csak gyertek be, komolyan nem viccelek! Normálisak vagytok? Ilyennel sohasem! Tudjátok mennyire ki voltunk e miatt! - csattant fel az eddigieknél hangosabban, és a szobába lépett.
 Mély bűntudat hasított lelkem legérzékenyebb és legmélyebb részébe. Ott ahol az emlékeim őriztem Róluk. Nevetgélve, vígan, minden bútól és bajtól mentesen, vagy épp együtt megoldva azt. Épp ha rossz jegyet kaptunk, vagy szét röhögtük a fejünk, mert egy vicc rosszul sült el, hogy magában mulatságosabb volt a helyzet mint maga a poén lett volna. Gyönyörű, gondtalan és régi idők... Amit most csinálok, ahhoz képest  ég és föld... Felnőttem egy időre, de csak pár óra kellett itt, hogy játékos kamasszá változzak vissza. Azonban már nem tudom levetkőzni a tanítással, öléssel és az angyalvilág rejtett titkai megismerésével rám rakódott terhet, mely pecsétet nyom arra aki vagyok.
 És megláttam a belépő sötét tincseket, csillogó szemeket, és a rossz fiús külsőt.... Zack lépett be a feszült légkörű szobába, és szemei azonnal felém irányultak. Földbe gyökerezetten állt ott, amivel elérte azt hogy Benj a törtetésével és teszetosza mozgásával egyenesen a hátának essen. De egyiket sem érdekelte mi történt, mert engem néztek. Mint valami bűvös mutatványt, vagy egy különös lényt. Minden reflektor rám szegeződött. Pillantások kereszttüze tartott fogva.
- Szentséges ég... - suttogta maga elé Benji, ami mottójává vált , és úgy látom maradt is az év alatt.
 Felálltam a hirtelen fagyottságból, és lépkedni kezdtem feléjük. Hirtelen mondani se tudtam semmit, csak ölelésre nyitni kezeim, és a másik két fivéremnek számító személyt magamhoz szorítani. Semmit sem változtak szinte, ahogy Gina sem, csak valahogy a légkör nem olyan, mint ahogy egy szempillantás alatt szokott lenni, ahogy össze verődött a banda. Tudtam jól, ennek csakis én vagyok az oka, és az eltűnésem. De ezt visszaforgatni nem lehetséges már.
- Angel! Angel, komolyan te vagy az? - mondta olyan hangon Zack, mintha egy közeli rokona tért volna vissza a halálból. Sosem láttam előjönni az érzékeny oldalát, de hangja elcsuklott, ahogy pásztázta arcom, Benjivel együtt.
 Gina is ide lépett, és egy csoportos ölelésben összefonódva ünnepeltük azt hogy ennyi idő után a megcsonkolt társaság újra együtt van.
 
 Az este leszállt, de a szavak nem fogytak el a mesélés közepette. Hol gyászos hangulatban, hol önfeledt vígan ültünk egy körben, benne a göndörkével is, és meséltünk össze vissza vegyesen. Hasonlíthattuk a történeteket, és ügyesen szépítettünk minden fájdalmat okozót.Minden asztalra került. Az elejétől fogva, az hogy miért és hova mentem, mit tett értem Harry, s a hatalmas "Felicity" nevű fejezet minden részletén átnyálaztuk magunkat. Mindent ami tudok az Angyalokról és a Vadászokról és  a TFW-ről. És gyászos napot , egy bátor személy életének elvesztését. Ott újra könny gyűlt szemeimbe, melyet kibukni nem hagytam. Értették ők sírás nélkül is, hogyan érezhettem , vagy érzek most.
 Harry arcára pillantottam sokszor, és azt vettem észre, hogy a tulajdonképpen róla is szóló dolgokat nem épp vidáman hallgatja. Ő is ugyanúgy undorodik a Vadászoktól mint mi, ezzel együtt tudom hogy nem békélt meg lelke legmélyén azzal, hogy ő is az volt és ezt tette.
 De nem csak az én és szerelmemmel közös történetünk hangzott el a délután folyamán. Minden ami az én barátaimmal történt ugyan olyan részletességgel hangzott el. Talán hihettem volna azt, hogy egyszerű emberekként csupa vicces sztorival jönnek , de nem tettem. Valahogy sejtettem, hogy ez lehetett, és utáltam és még mindig utálom is magam miatta. Gina teljesen össze omlott, ahogy a kétségek eláratak benne, hogy meghaltam, Harry tett velem valamit vagy ki tudja, és egészen a mai napig, nem is tért teljesen magához. Azonnal észre vettem az egyszínű öltözködésé. Ugyan úgy a fiúk is, de talán az mentette meg mindnyájukat , hogy itt voltak egymásnak, és segíthettek ha baj van. A megmarad tagok nem széledtek szét, és egymáshoz ragaszkodva bele törődtek, a helyi rendőrség sem tud mit tenni.
- Bár az is nagyon gyanús volt, hogy a házatok napokig feketében úszott, hisz senki sem kapcsolt villanyt...De aztán anyukád sem tért vissza, és ekkor nagyon megijedtünk.   Tudod, első pár napban még azt hittünk, hogy csak pihenés kell, mert össze kaptál anyukáddal, vagy elutaztatok vagy épp Harry törte össze a szíved. Midig szerelmes típus voltál, jókat röhögtünk akkor. - nevetett fel Zack, ahogy közbe szúrta a megjegyzését.
-Hey! Ezt ne itt! - mordultam fel, mire a zöldszemű mellettem felkuncogott.
- Baaaszus, a pasiid! Maximum azért szólhatnál ha lepedőakrobatikáról okítanálak benneteket! - fojtatta Gina, mire felnevetett a társaság. Ha itthon lettek volna a szüleik, akkor biztosan még a rendőrséget is hívták volna, de jól még mindig meg van az a kecsegtető állásuk, hogy éjjel is dolgozniuk kell.
- Khmm... - köhintett egyet Harry, mire elpirultam. Eszembe szöktek  azok a bizonyos képek, az első alkalmunkról. De egyáltalán nem olyan értelemben, mintha kellemetlen lenne. Sőt, talán túl élesen. Úgy éreztem nem kényelmes a padló, ahol körben ültünk. Mocorognom kellett, amit próbáltam úgy tettetni mintha törné a kemény padló a fenekem. Azonban ez a társaság túl jól ismer ahhoz, hogy az apró jeleket ne tudnák megfejteni.
- Ha-ha, jó vicc, hagyjuk már ezt! - nyögtem be félvárról, mert ez a téma mindig is az olyan tabu kategóriába tartozott számomra.
- Ang... - nézett mélyen a szemembe Gina, mire elkaptam tekintetem és elpirultam. Tudtam hogy ez lesz... - Angel, ugye nem...
- Hagyjuk ezt, ok? - krákogtam egyet és zavartan vakargattam a fejemet. A csend csak számomra volt kínos,. Harry átölelt, és egy puszit nyomott a fejemre.
-Te jó ég! Megtörtént?! - tapsolt egyet a lány majd a fiúk is hujjogatni kezdtek, meg fütyülni. - Én nem hittem volna rólad hogy te leszel a bandából az első! - nevetett fel, mire kerek szemekkel néztem , majd megforgattam azokat ahogy szétdűltek a röhögéstől.
- Ez az, nevessetek más kínlódásán! - sipítottam fel, mikor rájöttem, szívatnak engem. Csípőre vágtam a kezem, mikor is észrevettem egy széles mosoly mögé szorítja a nevetését a göndörke is. - Na ne! Te is elárultál Harry?! - mondtam, de már én sem bírtam komoly lenni, át adtam magam a jókedvnek.
-Vigyázott rád ez a birkafejű? - bökött a hercegemre Gina, mire most rajtam volt a sor hogy nevessek, ahogy elképedt arccal , kicsit sértődve nézett a lányra smaragd pillantással.
- Basszus! Ez nagyon tetszik! - szinte vinnyogott Zack, ahogy csapkodta a földet maga mellett.
 Benji szájából már hang se szökött ki, úgy hahotázott. Csak feküdt és vergődött. Nagyon jól telt a hangulat.
Egészen addig, míg meg nem kértek rá, hogy nyissam ki a szárnyaim. Ekkor bizonytalanul válaszoltam tőmondatokat. Valamiért frusztrált az ha ilyen civil helyen van kint a szárnyam. Ők a barátaim voltak, nem egy veszélyes közeg, de bennem van, már belém ivódott az, hogy veszélyesnek érezzem. De végül bele mentem.
 Furcsa volt. Sosem gondoltam volna, hogy egy egyszerű, napi rutinná vált művelet ilyen lámpaláz szerű idegességet tud kiváltani előlem. De legyőzve azt kieresztettem szárnyaim, mely hófödte hegycsúcsokként magasodott a társaság felé. A gyér fényben úgy csillogtak a tollak, mint fényes porszemek a levegőben. Apró fehér kis csillanásokkal a szárnyaim vonalai mentén. Óvatosan megmozdítottam, hogy a maguktól kieső pihék kijöjjenek belőle, megnövelve a varázsát a pillanatnak. Pár másodpercig a levegőben tucatnyi toll keringőzött körbe, és lágyan hullottak a földre mint a hópelyhek. Megbabonázva ültek és nézték ezt az apró mozdulatsort. Eszembe jutottak a történetek, amiket Seb mesélt azokról az angyalokról, akik megmutatták embereknek a szárnyaikat. A fekete kolosszusokat mindenki szurkosnak hitte, és azonosították az ördög szolgáival. A fekete sosem volt a szentség, a nemes tulajdonságok színe. Mindig is a rossz, a romlott dolgok szimbóluma volt. Épp ezért titulálták a fekete macskákat boszorkányok csatlósaiként, a hollókat a halálhír hozójaként. És az angyalok nemzetségét a sátán gyermekeiként.
 De úgy kéne lennie minden angyal körében tartózkodó beavatott embernek, mint most itt, ez a társaság. Az eget és a földet most egy apró dolog választja el egymástól. Egy szín...
- Nem értem miért félnek tőletek az emberek, gyönyörű vagy Angel... Egy igazi angyal... - sóhajtott fel Benji, és egy tollpihével játszadozott a kezében.
- De ti is először féltetek tőlem. a fekete szárnyaimtól. Ezek fehérek, a köztudatban pedig én az Isten hírnöke lennék vagy mi. De fekete szárnyakkal? Tudjátok jól mert elmeséltem, mi lennék... És én vagyok jelenleg az egyedüli a világon. Legalább is, nem tud a TFW másról. Vagy az angyalok nemzetsége. - sóhajtottam fel, majd felálltam.
 Az ablakra nézve az ég már nagyon sötét és borongós is volt. Lehet eső lesz.
- Menni kéne... - mondta a gondolatommal egyszerre Harry.
- Igen... Bár én szívesen maradnék még. És fáradt sem vagyok. - mondtam sóhajtava.
- Angel, mi lenne ha míg itt vagytok, ott aludnánk nálatok? Ezernyi történetem van, amit tudnotok kell, mert szétröhögitek magatokat! - mondta Gina vidáman, mire kattant az agyamba valami.
- És ha holnap aludnátok? - mondtam ki hangosan a gondolatnak szánt szavakat, de aztán csak erősítettem magamon, ahogy szemeim Harry és a banda között vezettem.
- Felőlem?! - mondta a fiú egy vállrándítással, úgy láttam nincs neki sem ellenére. Legalább megtöltjük az a hatalmas palota szerű házat.
- Bár a szobák a mienken kívül porosak.. - tanakodtam el, mire csak az zökkentett ki, hogy fütyülnek megint valamin.- Mi van már megint? - tettem csípőre a kezem.
- Közös szoba? Mármint együtt aludtok? - húzogatta a szemöldökét Benji, mire a szemem forgattam.
- Igen, na akkor benne vagytok, hogy nálunk legyetek? - kérdeztem, mire mindenki bólogatott.
- Akkor azt mondom hogy én Benjinél alszok, Beji hogy Zack-nél, Zack pedig hogy nálam, és letudva, hogy a szüleink ne tudjanak rólatok! - mondta Gina. Még jó hogy nem erősködött valamiért, hogy közöljük ezt az egészet az ő szüleivel is.
- Oké. - mondtuk egyszerre Harryvel.
- Oda tudtok akkor holnap jönni egyedül is a Gregory házhoz? Mert ha veletek megyünk akkora lesz a hangavar hogy mindenki kijön megbámulni minket! -nevettem, mire egy vállba ütést kaptam Ginától.
- Te kis gonosz! De igen, jó lesz! - mondta.
- Akkor gyertek majd! Sziasztok! - köszöntünk el, majd kimentünk Harryvel a házból, és sietősen hazafelé szedtünk a lábunk.

 Az ajtó amint bezárult mögöttünk, elém állt a göndörke, akadályozva az utat. Először azt hittem valami baja van, de kaján mosolyából már sejtettem mit akarhat. Jeleket már a társaságban is küldött felém, amit csak én ismertem. Érintések, melyek vággyal teltek voltak. Furcsa érzés járt a testem. Szemeibe nézve ugyan azt a tüzet láttam, mint akkor .
 Látván, hogy nem moccanok az ajtó mellől, lassú és sokat sejtető léptekkel indult meg felém. Araktalanul is gombóc gyűlt a torkomban arra a gondolatra, ismét szeretné. Alig pár centire állt meg tőlem, és ajkai gyorsan közeledtek. Egy szempillantásnyi időm volt, hogy döntsek mi legyen. Megijedtem a gondolattól, és a bennem feltörekvő vágytól, mely tagadhatatlanul ott lappang azóta a pillanat óta, hogy megettük. De végül a kezemmel akadályoztam meg, hogy megcsókoljon. Mellkasának támasztva toltam picit el, elhajolva tőle.
- V-vacsorát k-készítek. - jelentettem ki, és kitértem csapdájából. Éreztem pillantásait rajtam, és a csalódottságot a levegőben.
 A konyhába iszkolva rögtön kotorászni kezdtem. Fogalmam sem volt róla, hogy mit csináljak enni, gyorsan kellett kapcsolnom, mert hallottam lépteit, és ha látja hogy tanácstalanul állok a hűtő előtt, rögtön tudni fogja hogy ez egy terelő akció volt. Bár szerintem  tudja... Sosem utasítottam vissza csókját így.És kijelentem, soha többé nem teszem. Úgy érzem, hogy teste melege eltűnésével , most a fojtogató hideg lett úrrá testemen. Hasamban pedig egy érzés egyre csak nő, mely mintha ott sem lenne, de érzem, hogy a kontrollt kezdi kivenni kezeimből. Remegve nyúltam a tojásokért, a tejért, majd kutattam a liszt után. A látszat alibi már megvan, azt kell kitalálni, ezekből mit lehet gyártani, ha kérdezi. Hmm... Muffin? De vacsorára? Mindegy az jó lesz!
 Amint belépett a helységbe, mintha ezer szikra kezdett volna pattogzani bőröm felszínén. Végig perzselt tekintetével, ahogy a nagy keverő tálat próbálom lekísérletezni a szekrény legmagasabb polcáról. Egyáltalán miért van ott? Lábujjhegyre állva nyújtózkodok, de még csak meg sem tudtom érinteni az edényt, nem hogy elérni. Ekkor hátulról nekem simult egy magas, és izmos test. Miközben egy könnyed mozdulattal leveszi az eszközt , addig szabadon lévő kezét a próbálkozás következtében kivillant hasfalamra simítja, és lassan végig vezeti rajta.
- Tessék! - suttogta hátulról fülembe, és letette a konyhapultra a tálat. Majd hátrébb lépett, és az asztalhoz dőlt. Megtámasztotta kezét a falapján, és úgy nézte, ahogy csöndben feltöröm a tojásokat, és bele rakom a cukrot, amivel kikeverem.
 Minél hamarabb túl akartam esni, de egyben ott volt az is, hogy akkor mit találjak ki, kifogásnak. egyszerűen magam sem értettem miért , de nagyon féltem. Nem attól hogy fájni fog, egyszerűen csak tartottam tőle. Idegen, még úgy is, hogy átéltem egyszer.
Egyre lassabban kezdtem tenni a dolgokat, minél jobban húzni az időt, míg készítem a pofon egyszerű süteményt. A de azonban már a tojáshab után két lépés és befejeztem a műveletek rövid sorát.
 A kis papírokba adagoltam a csokis masszát, majd a sütőbe helyeztem az egész sütőformát. Bezárva az ajtaját a sütőnek két kart éreztem a csípőmnél, ami rögtön meg is fordított , és a konyhapultnak nyomott.
 Harry teljes alakja felettem tornyosult. Teste hozzám simult teljesen. Ajkaink között milliméterek voltak. Én mégsem a közeli helyzetet élveztem ki, hanem a gyomromban tomboló ellentétes érzések háborúját figyeltem. Ahogy az ijedtség, és a vágy tombol bennem. Szinte veszekedett a testem önmagával, hogy mi legyen. Az agyam félt, de minden porcikám kívánta a fiú vágyakozó érintését. Kívánta ajkait, mely egyre többet és többet akart.
- Mi a baj? - szólt, majd komolyan szemeimbe nézett. Most valahogyan a Vadászt láttam benne, ahogy a tekintélyt parancsoló és ellentmondást nem tűrő énje uralkodik felette. Minden mozdulata dominanciát sugárzott.
- S-semmi... - motyogtam, és az órára néztem, és számolgatni kezdtem saját magam terelgetésére, hogy mennyi idő kell, míg megsülnek a sütik.
- De igen! - mordult fel, és szorosabban tartott. Mintha félő lenne, hogy elszököm előle. Mindegy lenne, mert megtalálna. -Nem kívánsz? - kérdezte,és ajkai cirógatva vándoroltak nyakam vonalán. Kezei azonnal a kemény tartás alól meglágyultak, és oldalamra tapasztva őket , felfelé tolták az anyagot.
- H-Harry... - súgtam, és a levegőt szinte sípolt ahogy beszívtam. Elégedetten mordult fel , ahogy elfojtott hangomból testem reakciója mind lelepleződött. Igen is, nagyon akartam érintését és csókjait mindenhol.
  A fejem úgy érzetem nehéz, hátra akartam vetni, hogy ajkai simogatását mindenhová kiterjessze a bőrömön. Testemből az erő kiszökött, és kajaiba vágytam omlani, hogy erős izmaival tartson. De észbe kaptam, és szinte riadtan rezzentem össze, ahogy alfelét nekem nyomta finoman, és egy érezhető, de még kicsi duzzanatot éreztem.
 - N-ne! - mondtam halkan, de óvatosan nekem dörzsölte magát. - K-kérlek. Hagyd abba! - erélyesebben igyekeztem mondani.
- Angel, mi a baj?! - mondta, de nem válaszoltam. Erősebben markolta meg a csípőm, és egyik tenyerét nadrágomba vezette,  megfogva a fenekem.
- F-félek... - hangom halkabb volt mint egy nyári szellő. Még én is alig hallottam meg, és azt reméltem hogy a fiú pedig ne is tudjon róla, hogy kiestek számon.
- Nem fog fájni soha többé... -hagyta abba tevékenységeit, majd ismét össze kapcsolta tekintetünk. Láttam szemében azt a vívódást ami átsuhant rajta a pillanat. Nem akartam hogy utálja magát, mert akkor fájt.- Soha!- egy mozdulattal megfordított, hogy fenekemnek nyomódjon egyre csak gerjedő dudora, mire belőlem egy sóhaj szaladt ki. - Soha... - ismételgette a szót, miközben nadrágom gombját és cipzárját bontotta ki, majd félig lehúzta.
 Nem bírtam koncentrálni. A testem elvesztette a kontrollját, ahogy az érintések kivették belőle minden tiltakozását. Bőre súrlódása a vékony, nyári anyagon olyan érzés volt, mintha tüzes vasat vezettek volna végig a területen. Ám nem fájdalommal égetett, hanem tömény vággyal.
 Felhajtotta a pólóm anyagát kicsit, s mire reagálni tudtam volna, azonnal a nadrágomba vetette ujjait, és fehérneműm vékony anyagán keresztül érintett.
- Mmhh... - szakadt ki tompán egy elfojtott nyögés belőlem, és orromon fújtatva eresztetem a levegőt ki.
- Ennél még csak jobb lesz! - motyogta kéjesen fülembe, és körözni kezdett hosszú ujjaival.
  Másik kezével közben teljesen lehúzta a cipzárt, hogy jobban hozzám férjen. Erőteljesebben érintett, mire izmaim össze rándultak legbelül. Testem reakcióinak nem tudtam parancsolni, fenekem jobban neki nyomtam, és előre hajlottam, ahogy egy nyögést váltottak ki belőlem ügyes ujjai. Halkan mormogott a fülembe elégedett rekedtséggel, ahogy lassan csípőjét nekem dörzsölte.
- Olyan édes lesz mint a méz... Ezerszer mámorosabb mint a bor... - hangja mélyen zengett fülemben, melybe hátulról bele harapott érzékien. Testemben végigcikázott egy villám, és alhasamban robbant ki a dörgése, kéjhullámként.
 Egy pillanat alatt a nadrágom lejjebb húzta, és bugyimba vezette kezét, ismételgetve a köröket, egyre mélyebbre barangolva.
- Mmm... Már most nedves vagy nekem. - suttogta sziruposan szavait, mire libabőr futott végig kezeimen és combjaimon.
  Másik  kezét ismét hasamra vezette, és fel-le simítva ingerelte felhevült bőröm. Lassan a világ kiszorult a látómezőmből, és a fények furcsa formákként jelentek meg tekeregve előttem. Az euforikus érzés kezdett kibontakozni bennem, ahogy legérzékenyebb pontomon érintett lábaim között.
 Hirtelen abba hagyta, és lerántotta a nadrágom,, de mielőtt kérdezhettem volna, terpeszbe állított, és lenyomta felsőtestem a konyhapultra. Hátulról csúszott a bugyimba, és óvatosan egy ujját felvezette. Hangos nyögést váltott ki a hullám mely végig söpört testemen. Egyáltalán nem fájt. A kéj nem keveredett semmilyen kellemetlen érzéssel. Tiszta élvezet volt, tömény mennyiségben. Csípőm hátra mozdult, ahogy ujját előbbre tolta még jobban. Elégedett simításokkal jelezte, tetszik neki ahogy hallatom kéjesen hangom. Majd lassan kihúzta, és meg egy ujját hozzá téve végezte el a mozdulatot. Önkívületben nyögtem, ahogy ismételgette egyre nagyobb intenzitással. Közben tapogató szabad keze egyre lejjebb húzta a vékony alsóneműm, és csiklómra tévedt. Egy ritmusban kényeztetett a két keze.
 Ajkai megtalálták tarkóm, és lassan haladva indult el vállaim felé. Simogató kezét az ingem tetejéhez vezette, és egy kézzel pattintotta el a gombokat egyre csak lefelé haladva. Végig érve, csókokkal hintve vállamról tolta le az anyagot, mely a földre esett. Ekkor abba hagyta minden tevékenységét. Hallottam ahogy zsebében kotorászik, majd oldalamnál elnyúlva egy óvszert helyez a konyhapultra.
 Majd ismét megfordított, hogy szembe legyek vele. Megcsókolt, tüzesen és mélyen. Ajkaink keringőztek egymással, egy gyorsított ütemű, képzeletbeli melódiára. Felvezettem ujjaim  hajába, szabad kezemmel pedig hol bicepszét markolásztam hol pedig erős vállvonalát. Közben levezette fenekem alá kezeit, és egy mozdulattal felültetett a kissé hideg, gránit lapra, s miközben ajkai becézték enyémeket ügyesen eloldotta utolsó rajtam maradt ruhadarabom, és a többi textil sorsára jutott.
Megszakítva csókot, pólója aljáért nyúlt és egy pillanat alatt lekapta magáról. Egy lépést hátrébb lépett, és meztelen testemen végigmért. Azonnal össze zártam lábaim, és melleim takargattam. Pirulva sütöttem le szemeim, és a padlót bámultam. Ekkor kezeit térdeimre helyezte, és megpróbálta szétnyitni a combjaim, mire ellenkeztem. Szégyelltem magam, hogy ruha nélkül néz végig rajtam.
- Ne takargasd magad Angel... Olyan gyönyörű vagy!- suttogta, és fülembe csókolt.
 Kezeit hátamról fenekemre, majd végig egy vonalon a combomra simította, végül elérve térdem, széthajtva azokat lépett be közéjük.
 Lágyan ringatóztunk a csókban , ami néhol heves, néhol lágy és féltő volt. Óvatos kezekkel nyúltam le gatyájához. Testeink olyan közel voltak egymáshoz, hogy minden apró mozdulattal Harry férfiassága felett feszülő anyaghoz hozzáértem. Kissé remegő ujjakkal oldottam el a gombot a fiú nadrágján, majd húztam le a cipzárt. A tompa puffanással ért földet, amiből kilépve, gyors mozdulatokkal rágatta le magáról a fekete alsóneműjét is. Ismét az oldalamhoz nyúlt, és a konyha pultól felemelte a fénylő kis zacskót, majd fogával ráharapva tépte fel azt. A szemkontaktus végig megmaradt közöttünk, ahogy legyúlt, és felgörgette magára az óvszert. Közelebb lépett. Nekem nyomódott teljes hosszúsága, mire ijedten szisszentem fel. Lehunytam a szemeim, és próbáltam valami másra fókuszálni, amitől megnyugszom.
- Angel... lazítsd el magad! - suttogta, majd megéreztem ismét két ujját, ahogy óvatosan közeledik kapumhoz, majd lágyan belép velük rajta és mozgatja őket ki-be, majd hozzá tett egy harmadikat is.
- H-Harry... - vetettem hátra fejem, és nyakába kapaszkodtam meg. Nem éreztem a mégis várt fájdalmat, kicsit feszített, de mennyei érzés folt ahogy lassan felfedezett. Egy ponton minden izmom össze rándult picit. Eltalálta érzékenyebb részem.  Többször is vissza térve oda, egyre hangosabb nyögéseket kiváltva belőlem.
- Készen állsz? - kérdezte, mire halványan bólintottam - Lazulj el! - suttogta, és éreztem ahogy ujjai helyet nekem tolul és lassan csúszik befelé.
- Mhhh! - hajoltam vállába, ahogy nagyon feszített odalent, de közel sem fájt annyira, mint először. Azonnal lüktetni kezdtem oda lent, ahogy minden kellemetlen érzés lassan feloldódott. Óvatosan hátrébb mozdult, majd újra lökött csípőjével előre. Teljesen kitöltött.
 Hangosan nyögtem ritmusával egyszerre a szófoszlányokat, amik ajkaimra jöttek . Halk morgásokat hallatott, és fújtatott, ahogy egyre erősebb intenzitással lökött. Megfogta a csípőm, és erősen és mélyen tolt. Teljesen kijött majd tövig visszament. Kapaszkodtam szélles vállaiba, és lábammal egyre jobban szorítottam magamhoz. Összekulcsoltam csípője felett bokáim, és teljesen egymásnak feszültek testeink. Ő is felnyögött, ahogy a heves lökéseket egyre jobban gyorsította. Minden mozdulat egy lépcső fok volt felfelé a mennybe, sőt, párosával szedtük azokat. Homlokát az enyémnek támasztotta, ahogy közeledett a kapuhoz mely a mámortól választ el minket. Majd a legerősebb lökésénél mintha mély vízbe dobtak volna, úgy terjedt el bennünk az élvezet. Egyszerre szippantott magába a mély és lökött magasra egy hullám, hogy átléptük az aranyozott küszöbét a mennynek, egy pillanatra.
 Pár pillanat múlva azonban meglepődtem amikor a levegőbe kapott.  De mire észbe kaptam, már csókolózva küzdöttük fel magunkat az emeletre, a hálószobába.  Hangos puffanással csapta be lábbal az ajtót a fiú, majd egyenesen az ágyhoz lépkedett.
 Leült, engem fogva a szélére, majd megemelte csípőm, így kicsúszott belőlem. Elnéztem pirulva, miközben a használt gumit leszedi magáról, majd bekötötte, és a földre dobta jobb híján.
- Később elintézem. - nyomott egy csókot furcsálló pillantásom látva.
 Lassan hátra kezdett dőlni, mire követtem volna, de kezeit mellkasomnak támasztotta.
- Ne, most maradj! - mondta rekedtesen, majd egy picit mozgolódott alattam, és tekintetét enyémbe vájta. - Állíts fel! - mondta rekedtesen, mire félve lepillantottam most ernyedt férfiasságára. Rögtön el is kaptam szemem, és két rózsa kúszott orcáimra, ismét.
 Tehetetlenül ültem felette, és görcsösen emeltem tettre kezeim, de mindannyiszor félve húztam vissza őket.
- H-hogyan? - már egész arcom paradicsom vagy főtt homár színűvé festődött, és lehunytam szemeim, ezzel is megpróbálva leplezni zavartságom.
- Segítek. - mondta, de hangjában semmi gúny sem volt. Arcomhoz emelte kezét, és finoman cirógatta meg a felhevült és kipirosodott bőrt. - Nyisd ki a szemeid! - suttogta, és én félve néztem smaragdjaiba. Ismét a fekete gyémántként csillogó pupillája körül csak egy hajszálvékony , zöld szalag volt. Mély és vággyal telt volt pillantása, ami bennem is vágyat támasztott fel. Egy röpke magában kimondott szótól sikerülne  a mennyekbe jutnom, ha csak nézésével közölné.
 Arcomról lassan kezdett egy vonalban lefele haladni. Végig simított nyakamon, vállamon, majd karomon siklott, egészen ujjaimig, melyeket megfogott, és vezetni kezdet. Végig szemkontaktus tartva érintette magához először csak ujjbegyeim, majd széthajtva egész kezem, rásimította a lüktető bőrre, majd sajátját is enyémekre tette. Pici kezem a két nagy dolog között elveszni éreztem. Ujjaimmal körbe fontam férfiasságát jobban, és ekkor elkezdet felfele vezetni markom. Jóleső mordulást hallatott, ami valamelyest bátorított.
 Éreztem ahogy erei lüktetnek bőre alatt. Furcsa volt, ahogy mozdulatainkra sóhajok szöktek ki torkán. Lehunyta a a szemét, és kezével jobban rászorította az enyémet, egy hangosabb szusszanás kíséretével. Majd elemelte onnan sajátját.
- Csináld , kérlek! - szinte nyögte a szavakat.
 Lassan siklottam végig teljes hosszán , és felbátorodva mordulásaira, picit gyorsabb iramban kényeztettem.
 Minden mozdulatomra ritmusosan mozgatta picit a csípőjét, és kezemben keményedni kezdett hossza. Tapintása, mint a fémre húzott bőr lett volna. Furcsa, sosem éreztem ehhez foghatót. Szemeit becsukta, és néhol összeszorította, mikor nyögés szaladt volna ki száján. Ismét gyorsítottam picit.
- Ah, Angel... - ejtette ki telt aljai közül, ahogy hátra vetette a fejét, és csípőjével erősen felfele lökött. - E-elég l-lesz! - mondta, majd kezét az az enyémre helyezve leállított. Ijedten kaptam tekintetem arcára. - Nagyon jól csináltad, de érezni szeretnélek... - megragadva kezeim közel rántott magához. Mellem teljesen neki nyomódott kemény izmainak, és az ő merevedése az én hasamnak. - ... téged!
 Bent rekedt a levegő, ahogy végig nyalta érzékien a fülcimpám, majd hirtelen megfordult velem, és ő volt felül. Mélyen csókolt, és kezei fel s le jártak testemen, ahogy az enyém tette az előbb férfiasságán.
- Kikészítesz! - mormogta fülembe - De most te jössz! - folytatta, és ügyes ujjaival ismét érzékeny pontomon ügyeskedett.
 Oly mértékbe csaptak fel belsőmben a lángok, mintha egy pici tábortűzre benzint locsoltak volna. Szinte marta bőre az enyém, ahogy érintkeztek a meztelen felületek. Egy pillanattal később azonban ürességet és hideget éreztem, ahogy már is állásba lökte magát, és utazótáskáinknál kotorászva valamit nagyon hevesen keresett. Majd megtalálva mellém huppant, és már is villant az ezüstös zacskó ismételten fogai között. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy hogy képes valaki egyre csak fokozni a hangulatot, egy ösztön szerű mozdulattal ennyire. Majd kezeim megfogta, és ölébe húzott.
- Te leszel felül! - zúgta fülembe, mire lefagyva meredtem rá, valami megváltó mondatért. Mindent próbáltam össze szedni fejemben, amit tudtam a szexről, és nagyjából tudtam mit kéne tennem, de nem lettem volna képes rá, hogy végrehajtsam.
- É-én nem tudom... - motyogtam, és félre néztem .
- De igen, segítek akkor! - suttogta , majd megfogta a csípőm, és kicsit felemelte. - Most fogj meg, és próbálj magadhoz igazítani. - adta ki az első utasítást, mire tétován ismét hozzá értem, és idegenkedve próbáltam cselekedni amit mond. Helyeslően mordult. - Jó, most kapaszkodj meg, próbálj lazítani, és úgy beleülni. - mondta, mire én vettem egy nagy levegőt, és kifújva tettem amit kért.
  Most is éreztem a feszítést, de nem annyira már, sőt, nem is kellett várni, hogy jobb legyen. Azonnal éreztem, ahogy szétárad testemben az az ismerős érzés, és bejárja minden porcikám felpezsdítve azokat. Ő is élesen szívta be a levegőt, majd enyhén elnyitotta ajkait. Megcsókoltam valamilyen felindulásból.
- Ez az! Most pedig... - megragadta finoman a csípőm, és irányítva tolt feljebb, majd lejjebb. - Próbáld meg! - noszogatott, de tenyerei még tökéletesen illeszkedve tapadtak rám. Kicsit megemelkedtem rajta, majd lesüllyedtem, és éreztem, ahogy minden pontja bizseregve lökdös már most a csúcs felé.
 Megismételtem a rövid mozdulatsort, ami sóhajt váltott ki belőle. Lassan mozogtam rajta, de eléggé ritmustalanul. Olyan könnyűnek tűnik, mikor ő csinál hasonlót. Teljesen érti a dolgát, én pedig szerencsétlennek érzem magam mellette. Leálltam, nem ment.
- Hé, semmi baj! - cirógatta meg arcom, ahogy próbáltam leplezni zavartságom. Megszorította csípőm, most erősebben, és iránytani próbált vele. - Próbáld meg még egyszer! - mondta egy mosoly kíséretében.
- O-oké... - suttogtam bizonytalanul.
 Felfelé tolta a csípőm, majd lefelé, egy állandó ritmust adva a mozgásnak. Picit gyorsabban, mint amit mertem volna, de rájöttem, hogy ez pont jó volt így. Minden mozdulatnál nyögtem egyet, és ő is sokszor felmordult. Fülembe suttogott néha édes szavakat, és csókolgatta hol vállaim, hol nyakam. Kezei egyre lazábban fogtak, és egyiket melleimhez vezette. Lágyan markolászta, ami még nagyobb hullámokat idézett elő bennem. Egyszer csak másik tenyerét is elvezette onnan, így teljesen magamtól irányítottam . Lassan dőlni kezdett hátra, mire megijedtem, nem tudtam támaszkodni semmire sem. De aztán kezeim mellkasára simította, és tovább folytattam .
- Mmm Angel... - morogta, és egyik kezét derekamra vitte, de nem azért mert irányított.Lassan cirógatott, miközben mozogtam felette.
 Egyre magasabbra és magasabbra juttattam el mindkettőnk . Fehér pontok jelentek meg szemeim előtt és hangos nyögéseim csak fokozódtak. Harry hátravetett fejjel, nyitott szájjal lélegzett, mély torokhangokat kiadva. Azonban izmaim egyre fáradtak, és kezdtek a kimerültségtől fájni. Szavak nélkül értette a göndör fiú alattam, és megragadva derekam megállított. Lihegve fújtam párat, mikor is ő kezdte felfelé tolni csípőjét. Támasztottam erős mellkasát, tetoválásain cirógattam ujjaim és tenyereim , ahogy néztem izzadtságtól csillogó arcát, halántékára tapadt haját, és azt hogy jobban göndörödött pár nedvesebb tincse , homloka vonalánál. A puha ágytakarón a haja kócosan terült szét, és erős koncentrálás közben beharapta ajkait és szemeit lehunyta. Teljesen átadtam magam a pillanatnak. Fokozódó érzést kezdtem a hasamban érezni, tudtam hogy minek az előjele ez. Előbbre hajoltam, és oldala mellett támasztottam magam, hogy azt a bizonyos , édes pontot minden lökésével elérje. Pár mozdulat múlva ismét a mennyben éreztem magam. Hatalmas puffanás hallatszott, ahogy szárnyaim levertek valamit, talán egy tárgyat az éjjeli szekrényről. Tollaim szétfeszültek ahogy áradt ereimben az intenzív érzés. Rángatóztak izmaim, és a fiú is szorosan követett engem. Verejtékező mellkasára omoltam, és szárnyaimmal betakartam magunkat.
- Édes Istenem...- sóhajtottam fel,  ahogy már is pörgettem vissza emlékeim , és elmélyedtem abban, mit is tettünk az imént.
 Szabálytalanul lihegtünk, és Harry nyirkos hátam simogatta. Teljesen hozzá tapasztottam bőrömet. Mellem nyomta övét, és minden lélegzetünknél csak erősebben nyomódott a bőrünk egymáshoz. Isteni percek voltak, ám abban a pillanatban , amint eszembe jutott, hogy hogy kezdtük, ijedten pattantam fel, és kis fájdalmat okozva csúsztam le róla.
- Mi történt? - kérdezte ijedten, mire kapkodni kezdtem valami felső után.
- A süti ! - mondtam felkiáltva, mire hangosan nevetni kezdett.
Mosolyogva rohantam ki a szobából, ahonnan már éreztem a csoki mennyei , terjengő illatát. De aztán a göndörke hívogató ajkaira gondoltam, és az jutott eszembe, sosem lesz semmi olyan édes, mint Ő...