Gyermekeim az Úrban :D Hát íme itt egy újabb fejezet , és meg kell vallanom, kissé szomorkásan írom ezt az előszót. Egyrészt mert... ezek lassan az utolsó szavaim eme történtben, másrészt, sajna itt az idő, hogy a végét tervezgessem Angel és Harry útjának .Igazából meg is van mi lesz az ,és remélem ti is olyan kereknek érzitek vele a történetet, mint ahogy én terveztem.
Nos van egy elszomorító hírem... Őszintén szólva már most könnyesedik a szemem, ahogy bele gondolok, de... ez az utolsó előtti, fejezetek egyike. Innen maximum csak kettő van hátra, vagy egy. Igazából attól függ, hogy hogyan jön ki a lépés, és hogy írom meg a maradék dolgokat, amiknek a vége előtt bele kell kerülnie. Én úgy terveztem, hogy lesz egy következő, majd az utolsó, és vége, az epilógus jön. Szóval még nem búcsúzkodok, de lassan itt az ideje, hogy végzek ezzel a bloggal, napok kérdése...
Nos, ennyit szerettem volna mondani, jó olvasást <3 Örülnék pár kominak, azért hogy tudjam, tetszett e nektek :D
/Angel/
Pityeregve pakoltam össze a cuccaim, bár nem igazán volt időnk még belakni a lakást, így sokat nem kellett bajlódni vele. Azt hittem több időnk lesz itt maradni. Gondolhattam volna, hogy őrültség ide jönni, de annyi minden köt ide. És megérte a kockázatot ,hogy találkozhattam a barátaimmal, és az anyámmal, akiről kiderült, nem a rossz oldalon áll.
Harry épp fürdött, így csak halk dúdolásázásának foszlányai szűrődtek be a félig nyitott ajtón. Valamelyest megnyugtatott mélyen zümmögő hangja, de szívem heves verdesése nem hagyott alább. Továbbra is bennem motoszkált egy szörnyű előérzet. Valami baljós kimenetelű. Olyan mint mikor anyám is jött, annyi különbséggel, hogy abba keveredett némi pozitív is. Hisz megéreztem ezek szerint, hogy jön, és hogy nem rossz szándékkal. De a mostani érzésemben egy csepp jó sincs. Olyan, mint amikor vársz görccsel a hasadban egy vizsgaeredményre,amiről tudod, hogy rossz lesz. Mint amikor két rossz közül kell választani. Nyomasztó és őrületbe kergető volt. Meg kell mondanom Harrynek, hogy minél előbb el kell tűnnünk.
Az indulást holnap hajnalra tettük, az első Londonba induló vonathoz. Fél 5-kor indul. Előbb nem tudunk elmenni, mert se kocsink nincs,se senki aki elvinne.
A kínzó érzés mellett azonban annyi minden kavarog bennem. Fájdalom, bűntudat, félelem. Fájdalom, hisz a nő szavai pofon vágtak. Meg fog halni ő is? Nem, nem mondta így ki, de félek. Talán meg tudnám menteni, de előbb haza kell jutnom szerelmemmel, és ez után tudunk csak cselekedni. Bűntudat, mert barátaimtól el sem köszönhettem. Megint el kell úgy tűnnöm, hogy egy szót sem szólok hozzájuk, és tudom, hogy ismét hónapokig nem lesznek maguknál ez miatt. S félelem, hisz már előre rettegek, mit éreztem meg, mi van ép készülődőben. Ismét egy szörnyűség vár ránk, egy menekülés, vagy kitudja.
Harry csupán egy törölközővel lépett be, mely derekán is éppen hogy csak lógott. Nem volt az a szégyenlős típus. Egyre gyorsuló szívveréssel néztem, ahogy a táskáinkhoz lépked, és kotorászni kezd benne cuccok után. Közben sötét hajából záporozva csöpögött a víz, egyenesen erős vállaira, majd hátát csúszdaként használva siklottak le bőrén. Elnyitottam ajkaim, ahogy a cseppek eszembe juttatták, tegnap felettem mozogva hasonlóan folyt végig az izzadtság a homlokán. Amint felém fordult, azonban pirulva kaptam el róla tekintetem. Szemem sarkából még láttam, ahogy kósza vigyorra húzza ajkait. Gondolom észre vette, hogy kihívó műsorként néztem az imént.
- Harry... - szólítottam meg , visszatérve az előző tervemre - Nagyon rossz előérzetem van... - hunytam be szemem, ahogy a félelem elkezdett visszaszivárogni az ereimbe. - Pont mint anya előtt, csak az vegyes volt.. ez csupa... rossz... - nyeltem , majd kinyitva szemeim, egyenesen az smaragdjaiba fúrtam az én kékjeim.
Nyeltem egyet. Remegni kezdtem ahogy rosszabbnál rosszabb képek jelentek meg a fejemben. Agyam tekervényei közé kúszott az a kép is, mikor Harry egyik vadásztársa próbált megölni. Mikor aznap este talán eddigi legnagyobb butaságomból kiszöktem , hogy elmenjek az akkor még kedvesnek tűnő Felicityvel bulizni... El sem hiszem, hogy volt olyan időszak is, mikor nem gyűlöltem az a szörnyeteget. Mikor meghalt, még is ürességet éreztem, de ez hamar elmúlt. Most már úgy tudok rá gondolni, mint egy megszűnt teherre. Talán nem is utálom, meglehet azért, mert nem okoz többé bajt, hisz nincs közöttünk többé.
A göndörke átölelt, amint felhúzta magára a szürke melegítő alsóját. Kicsit furcsán hatott, olyan emberinek, hisz nem sokszor láttam ilyen felszerelésben. Nem ez jellemezte a fiút. Sötét ruhái meglepő módon toldtak korához még éveket. De még úgy is , hogy felsőteste tetoválásokkal és hegekkel volt tele, közelebb került kinézete a valós korához. Ebben a pillanatban egy törődő 21 éves, és nem a csatába induló meglett vadász. Egyedül szemeiben pislákol folyamatosan az a fáradt láng, mely jelzi, mégis csak átvergődött mindazon borzalmon amit nyújtott neki eddigi élete.
- Minden rendben lesz. Holnap korán eltűnünk innen. És amint hazaértünk, intézem is az utunk , hogy végleg eltűnhessünk innen. - mondta, mire felsóhajtottam. De egy hiányérzet ott motoszkált bennem.
- Harry... - mondtam, miközben elhajolva izmos felsőtestétől szemeibe néztem. Tekintete zölden csillogott rám, várva a folytatást - Mi lesz azokkal, akiket itt hagyunk? A családod, és az enyém? - gondterheltebbnek hangzott, mint amilyen valójában vagyok. Igen is foglalkoztat a kérdés, de annyira vágyom hosszútávú és tartós nyugodtságra, arra, hogy ne kelljen a nap nagyja részében rettegve figyelni, mikor törnek ránk, hogy az kerül előtérbe inkább, mikor megyünk végre el.
- Kitalálunk valamit. Ha nem akarod, nem szakítjuk meg a kapcsolatot velük. - mondta tárgyilagosan.
El is felejtettem, hogy Őt ide nem köti semmi, hisz családját is épp hogy megismerte. A város pedig semmi olyat nem adott neki, amitől mély gyökerek fűznék oda. Sőt, talán átgondolva, taszítja is. Viszont engem röghöz köt az én múltam. Magunk mögött hagyott barátaim, az édesanyám, sőt Harry családja is, hisz szoros kapcsolatot alakítottunk ki Zoeval, és ... Sebbel...
Felsóhajtottam az angyalfiú gondolatára. Mély és fájdalommal telin csengett a csendes szobában. Harry tudta kinek szól. Túlságosan is ismer engem.
- Megígérem, ha eljutunk arra a helyre, ahol jobb lesz, mindenképpen felvesszük valahogy velük a kapcsolatot. - mondta, majd csókot nyomott a homlokomra - most pedig aludjunk, mert korán kelünk, és későre jár!
- Akkor lezuhanyzok gyorsan, aztán jövök! - jelentettem ki, majd a pizsama gyanánt ellopott férfipólót, meg egy tiszta fehérneműt felkaptam , és elindultam.
Égzengés rázott fel kivételesen nyugodt álmomból. Hatalmas vihar sújtotta a várost. Fehér fények cikáztak percenként el az ablak előtt, ahogy a villám átvágta a fekete, borús eget. Egy-egy még a felhőt is halványan megvilágította. Felültem, ahogy hatalmas robajjal robbant az ég, pár másodperccel a fény megjelenését követően. Zihálva vettem a levegőt. A mellettem bóbiskolóra pillantottam, ahogy egy nagyobb lélegzet vétellel hunyorogni kezdett. Szuper! Felébresztetettem. Amint realizálta, hogy félelemtől tág pupillákkal nézek felé, aggódva felült , s közelebb húzott magához.
- Jól vagy? - kérdezte, de ekkor ismét villám hasította ketté az égboltot, és a hatalmas dörrenés melyre az ember joggal hihetné, hogy a ház is kettérepedt vele együtt.
- F-félek... - suttogtam, majd közelebb bújtam Harryhez.
Eszembe jutott az első csókunk ismét. Akkor is ilyen nagy vihar kerekedett, és ... Tudjuk a végét. Akkor szörnyű lett a kimenetele az eseményeknek. És érzem, és tudom, hogy most is. Rettegek... Ahogy az ablak hirtelen kicsapódott, úgy sikítottam egy hatalmasat, majd szárnyaimmal széttépve ruhám pattantam fel, és kezdtem öltözni, valami megmagyarázhatatlan okból.
- Angel?! -szólított meg, majd oda lépett hozzám.
Ekkor kintről hallottunk egy puska dörrenését. Könnyeim patakokban folyni kezdtek, és remegve kapkodtam elő a hosszú ujjú felsőm, majd Harry pólója felé húztam.
- Angel! Angel... - húzott magához közelebb. annyira remegtek térdeim, hogy szárnyaim majdnem újra előjöttek. - Nyugalom! Nem történt semmi! Lehet hogy egy kóbor kutyát üldöztek el légpuskával. -mondta, majd magához ölelt.
- Nem Harry! Valaki vagy valakik vannak itt! Lehet hogy a házban! Megérzem! Tudod jól! Csak kérlek, öltözz fel! - mondtam némán zokogva, majd cipőim kezdtem húzni.
- Nyugal.. - kezdte volna, de ekkor futó léptek zaja szűrődött fel , egyenesen a lépcsőktől. - Basszus! - mondta, majd a lehető leghalkabban kapta magára az útba eső legelső felsőjét, és kiszedte az egyik bőröndből valamelyik erős fegyverét.
"Maradj itt!" - mutogatta, majd a résnyire nyitott ajtóhoz ment. Halk sutyorgás szűrődött be.
- Hol lehetnek ezek a mocskok? - kérdezte az egyik. Egy férfi volt. Azaz, inkább egy fiú.
- Nem tudom, de ha befognád, hallanánk is őket! Az a csaj hangosan sikított. - mondta szintén egy férfihang. Idősebbnek tűnt, bár a sutyorgásból nem lehet kivenni tisztán.
Tompán húzta fel a göndörke fegyverét, és az ajtóhoz tette. Közvetlen a fához, majd fülével szintén az fehérre mázolt deszkákhoz hajolt. A lépések nem voltak épp óvatosak. Lehetséges, hogy kezdő Vadászok?
Hirtelen meghúzta a zöldszemű a ravaszt kétszer, majd arrébb ugrott. Hatalmas kiáltás, egy ismételt puffanás a göndörkétől, majd az ajtó betörött. Mihelyst beugrott a szobába a vadász, a fejét érte egy lövés. Holtan terült szét a padlón, és feje körül feketének ható vértenger gyűlt. A falon piros cseppek és csíkok jelentek meg, majd nyöszörgés hangja törte meg a sokkos csendet. Harry kilépett az ajtón, majd utoljára dördült a fegyver. Ezt követően csak az eső hangja hallatszott, az én ziháló lélegzetvételem és Harry egyenletes, és nyugodt lélegzetei.
A békés szobát, a ruhákat is vörös pettyek terítették be, melyek a vadász fejéből származtak. Végig néztem magamon, csak egy-egy találta el a felsőm .
- Harry... - hangom nagyon magas volt, és ha ezen szónál többet kellett volna mondanom, biztosan el is csuklik.
A fiú felém kapta fejét. Pupillái tágak voltak, és amikor rám nézett, mintha egy pillanatig nem is ismert volna meg. Tudom, ez csak a koncentrálással jár együtt, de megrémisztett.
Valahogyan nem hatottak meg a testek. Bevetések során láttam csúnyábbat is. Az a gondolat viselt meg ennyire, hogy a fiúnak baja is eshetett volna.
Átléptem a haláltól szoborrá vált testen, mely nem lehetett még 20 évnél idősebb, majd Vadászom köré fontam a karjaim, és szorosan tartottam. Szinte ittam illatát, ahogy az esti fürdőzésből tusfürdője férfias illata még nem párolgott el teljesen. Majd szemeibe néztem, és ekkor tudtam, hogy egyre gondoltunk.
- Mennünk kell! - motyogta, majd bólintottam egyet.
Gyorsan kereset magának pár holmit. A felsőjébe bújt bele, mikor az alsó szinten berobbant egy ablak. Kézen fogott, majd gyors tempóba húzott kifelé. Ekkor láttam, hogy füst szivárgott felfelé a lépcsőn, majd a tűz világította füstben két ember gézmaszkos sziluettje rajzolódott ki.
Harry egy halk szitokszó kíséretében indult velem a másik irányba.
- Harry! Mit csinálunk most? - kérdeztem idegesen. Hozzászoktam, hogy üldöznek, és egyik pillanatról a másikra váltott az agyam egy félő nyusziból határozott Vadászangyallá. Felrémlettek azok a leckék, amiket Seb adott még nekem. Hogy miket mondott. Ilyenkor nem szabad pánikolni, az ellenség azt szagolja ki először, majd fegyverként használja ellenem. Így kéz a kézben rohantunk a legutolsó szobába a folyosó mentén, majd bezártuk kulcsra. Ekkor lövöldözés kezdődött, minden szobába íg mentek be. Mi pedig kinyitottuk az ablakot, és kimásztunk egy erkély féleségre. Az eső megállíthatatlanul ömlött ránk. Ekkor újra villámlott egyet, és dörgött.
Lenéztünk az udvarra, és 3 fekete kocsi állt ott. Hogy a fenébe nem ébredtünk meg erre?
- Oké, el tudsz innen is repülni, ugye? - kérdezte, mire bólintottam. - Akkor menekülj el, én feltartom őket! - közölte, mire megrökönyödve álltam.
- D-de veled mi lesz? - mondta akadozva, mire elmosolyodott.
- Pff, ezekkel egy kézzel is elbánok! Utánad megyek rögtön! Csak mond meg hova! - simított az arcomra, mire tétován bólintottam.
Az első hely az anyám volt, ami az eszembe jutott, de tudom, ha esetleg nyomunkra akadnak, őt megölik. Így a második kép, ami beugrott, az a tónál a bandánk közös kuckója volt. De azt Harry nem ismeri. Viszont a legjobb búvóhely, amit ismerek. Egy öreg platán tetejét, még a lombok is takarják, messziről észre sem venni.
- Harry... Tudod merre van a tó? - kérdeztem, mire az ajtónak ütődött valami. Megpróbálják betörni...
- Igen, azt hiszem. - válaszolja, majd arcán átfut a felismerés.
- Ott van egy nagy platánfa, meg fogod ismerni, egy 50 méterre van a víztől! Oda gyere! - közöltem, mire halványan bólintott.
- Most pedig menj! - nyomott egy csókot a számra, mire betört az ajtó. - Repülj! - kiáltotta a háta mögé, majd bezárta az erkély ajtót, és ordítva kezdett harcolni.
Kiugrottam a kis kiugróról, és először zuhanni kezdtem, de a levegőbe kinyitva szárnyaim felrepített a szél. Tudtam, ha esik nem tudok messzire jutni, mert a tollaim eláznak, és kifáradok. Bár új szárnyaim még nem teszteltem ilyen körülmények között.A fekete kocsikból emberek rohantak ki, és fegyvert előrántva de csak néztek rám ledermedten. Eszembe jutott, hogy fehérek a szárnyaim.
- Egy angyal... - kiáltott fel az egyik, olyan volt, mintha remegne a hangja - EGY FEHÉR ANGYAL! ISTENEM! - mondta, majd térdre rogyott. Azonnal fejbe lőtték.
- Mocskos kis buzi hívő! - morogta a mellette álló, majd felkiáltott. - EZ AZ ELVESZETT! ELKAPNI! - ordította, és a házból emberek özönlöttek. A szívem összeszorult, ahogy arra gondolok, pár másodperce hagytam ott Harryt, és lehet már nem is él. De utánuk rohant, egy hosszú pengéjű fegyverrel, mely megcsillant a sötét éjszakában. A fény csak nyomokban volt ott, mert vértől mázolt volt. Utána is rohantak, de szembe fordulva velük 3 Vadászt is lekaszabolt. Már csak 8-an voltak. Ekkor repülni kezdtem sebesen , vissza a szobába. 4 ember utánam rohant, gondolom a többi Harryvel volt elfoglalva.A legelső fegyver kézbe fogtam, amit megláttam, jelen pillanatban egy balta volt az, ami egy díszkandalló felett lógott. Ekkor rontott be a szobába 2 Vadász. Meglepetés szerűen, lesből támadtam meg őket, mert pont úgy álltam, hogy nem láttak először. Ahogy a vér fröccsent, undorodva ugrottam el onnan, de szárnyam beterítette. Ekkor egyszerre 3-an támadtak rám. Egyiknek pisztolya volt, amit kiütöttem a kezéből. A másik pedig lefogott, aztán a pisztolyos is, így a balta kiesett ujjaim szorításából. A harmadik pedig egy tőrt fogott felém.
- Nem hiszem el... 17 éve vadászlak! 17!!! És végre megkapom a jutalmam Lu... - ekkor csaptam egyet a szárnyammal, melyet elterelésnek használtam, és míg egy pillanatra szemei oda kapta, én állon rúgtam, ami egy reccsenéssel jelezte, hogy bizony nem mostanában fog beszélni a öregedő pasas. Ekkor még egyet rúgva, és ficánkolva kiszabadultam, és a pisztolyért nyúltam. Gondolkodás nélkül lőttem, így a 2 Vadász közül egyiket torkon találtam. Az öreg, akinek eltörött az állkapcsa hátulról támadott, és hörgés szerű hangot adva ki szegezte nyakamnak a tőrét, amit vissza szerezhetett. Kifordultam a szorításából, és meghúztam a ravaszt. De az nem lőtt, így szitokszavakat hányva ugrottam félre, hogy a maradék kettő emberrel elbánjak. Egyszerre közeledtek felém, így a sérült felé léptem, és megütöttem erőből a törött testrészét, így fájdalmasan esett el a földön. Felkaptam a tőrjét, és a még álló felé dobtam. Pont a mellkasába állt, így halottan esett össze.
- 17 év... - mondtam, majd feje felé léptem, és megfogva hirtelen megrántottam, így egy reccsenéssel ért véget az élete.
Léptek szűrődtek a szobába egyre hangosabban, így odaléptem a fiatalabbik mellkasához, és kihúztam belőle a tőrt. Majd szárnyaim visszazárva bújtam az ajtó mögé, várva a Vadászt, aki épp besétált a csapdámba.
Halk, óvatos léptekkel jött közelebb, az előbbi heves és hangosakkal ellentétben. Megállt az ajtó küszöbe előtt, és nagyobbat lépve hangtalanul haladt el felette. A szobába ért. Azt vártam, mikor ér ki az ajtó takarásából. Lélegzetem is elakadt, ahogy hallottam visszafojtott zilálását, majd mikor az első centijét megláttam cipőjének, támadtam. Magas volt, és a nyakának szegeztem a fegyver.
- Angel! Angel! Én vagyok az! - mondta, és karjaim maga mellett hagyta, jelezvén, hogy nem támad.
- Harry! - mondtam, majd leeresztettem a fegyvert. Kiesett az ujjaim közül, és a fiú megpördülve szorított magához.
- Mondtam, hogy menj el innen! - ölelt egyre szorosabban, de nyakhajlatomba fúrva orrát jelezte, hogy nem haragszik maradásom végett. - Megsebesíthettek volna! - nézett smaragdjaival szemeimbe.
- Ahogy téged is! Ne hidd, hogy te halhatatlan vagy! - dorgáltam meg, mire autók prakoláának heves zaját vettük észre.
- Basszus! Mennünk kell! - mondta, mire bólintottam egyet. - Hosszú az út a tóhoz? - kérdezte, ahogyan az ablak felé terelt újra.
- A város után van, de innen nem! - mondtam ,majd a még mindig szakadó esőbe kiléptünk.
- Elbírsz? - kérdezte, mire bólintottam, majd megfogva szorosan kezét, az égbe szálltunk.
Erősen tartottam kezeit, bár Harryt így is nehéz volt vinni. Ezt még az is tetézte, hogy a friss vértől, és esőcseppektől a bőrünk csúszós volt, így nehéz volt fogást találni a puha bőrön.
Alattunk lassan seregként gyűltek a vadászok, ránézésre is 30-35-en voltak ott, ahogy a fekete járgányokból kiszálltak. Majd ez a vihar előtti csend, míg nem vesznek észre minket. Az első ember kiszálltával, azonban kiabálás és hatalmas forgatag keletkezett, ahogy az égen észrevették menekülő alakunkat. Igyekeztem tehertől és a fenyegető veszélytől minél gyorsabban hasítani a levegőt, de a szárnyaimba ivódott vér és víz megnehezítette dolgom. Így is könnyebb volt repülni, mint fekete tagjaimmal, hisz különleges képességem volt, hogy erősebb vagyok ezekkel a fehér dolgokkal, de akkor sem legyőzhetetlen.
Egy idő után a kiáltások elhalkultak, így a megbolydult város felett közeledünk célunk felé. Furcsa volt nézni, ahogy az emberek esernyőkkel a Gregory-ház felé indulnak. Gondoltam hogy az ordítások s fegyverdörrenések nem hagyják figyelmen kívül a mindenre kíváncsi népséget.Az a szerencse, hogy zuhog, és senkinek sincs eszében az eget fürkészni. Örülnek ha nem áznak az esernyő ellenére is bőrig el.
Lassan kiértünk a sűrűn lakott városi részről, és egy főút felett haladtunk el. Ekkor már nagyon fáradt voltam , és csak lihegve tudtam levegőt venni.
- H-Harry... nem bírom tovább... - mondtam, majd ereszkedni kezdtem. Veszélyesen alacsonyan voltunk, bárki láthatott volna.
- Tegyél le! - jelentette ki, mire az út mentén leszálltam, és finoman két lábra eresztettem. Azonban nekem már nem marad erőm szépen földet érni, így a sárba vágódtam háttal. - ANGEL! - kiáltotta, és rögötn mellettem termett.
Felültetett, és benyúlva pólóm alá, visszacsukta szárnyaim helyükre.
-K-kö-köszi... - mondtam, de alig láttam már. Sötét is volt, és ahhoz képes, hogy főút, nem volt kivilágítva egy lámpával se az út.
- Tudsz jönni? - kérdezte finoman, majd nedvesen lógó hajam eltűrte homlokomból és szememből.
- Azt hiszem... - válaszoltam bizonytalanul, de végül felálltam.
Fáradtan vergődtünk az úton, egyenesen előre, de az orromig sem láttam és az utat sem találtam a tisztáshoz. Az eső még mindig úgy esett, mintha az Isten ismét el akarná törölni a gyarló világot maga alatt. Ruháink tapadtak ránk, és néhol már fájdalmasan dörzsölte felázott bőrünk. Vacogtam, és a fiú mellettem sem tudott ezen segíteni.
Oly mértékben fáradt voltam, hogy lábaim lassan nem a hidegtől remegtek. Ekkor azonban jött a következő baj. Egy kocsi fényszórói kezdtek minket egyre jobban világítani, de nem láttuk milyen is volt az. Amíg le nem parkolt pont az út szélén, és 5 fekete ruhás fegyveres alak ki nem szállt onnan.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel Harry, majd kezem megragadva futásnak eredt. - Gyere Angel! - ráncigált be a bozótosba. hol végképp nem láttam semmit. Vakon , kéz a kézben haladtunk tördelve magunk előtt az ágakat. Egyik felsértette a vállamon a ruhát, és felületes, de vérző sebet hagyott. De még felkiáltani sem volt időnk. Az alakok csörtetése hallatszott az eső hangja mellett hátunk mögül. A nyomunkban vannak, de én már nem bírom. Olyan 80-100 méterre lehetnek.
- Harry... mi... mind...járt... ösz..össze.. esek... - ziláltam. Ekkor hirtelen kanyart véve pár méteren belül megálltunk. Egy kidőlt, és korhadt fát átlépve, a göndör lehúzott a talajra, és felém mászott.
- Menj be a fa résébe! - utasított, mire a korhadt, és mindenféle "jóval" teli fába húzódtam. Harry félig bemászott, de már nem fért el, így hasalva próbált rejtőzni. Hallottuk, ahogy a csapat faágakat tördelve lépked egyre közelebb hozzánk, majd hirtelen megállnak. Lehet látták, hogy lefordultunk ehhez a fához? Levegővételem próbáltam a lehető leghalkabbra fogni. A fiú vállába bújtam, és éreztem, hogy a könnyeim egybeolvadva folynak a hajamból zúduló víztől. Csak éljük túl, és soha többé ki sem mozdulok megígérem a szobámból.
- Hova tűntek ezek? - mondta az egyik fickó, ahogy vagdosta a faágakat. Valószínűleg volt hozzá egy machetéje , vagy hasonlója.
- Nem tudom főnök... megnézem, nem e repültek ki az útra! - mondta, majd pár embernek szólva, a léptek zaja egyre halványodott. Azonban továbbra is hallottam, ahogy halk sutyorgás van a közelünkben.
A szemem nehezedni kezdett, és testem pedig ernyedni, ahogy éreztem, hogy hűlök ki a sok víztől, és a lehűlt levegőtől.
- Oké, akkor ti ketten mentek északnak és délnek, én pedig nyugatnak, és járjátok körbe a helyet egy területen, ha megtaláltátok azokat a rohadékokat, jelzőpisztollyal jelezzétek! - adta ki a főnök az utasítást, majd mindenki a bozótos erdős helyen motoszkálni kezdett.
- H-Harry... - suttogtam alig hallhatóan, ahogy az életerő fogyott ki belőlem. - Szeretlek! - motyogtam, majd lehunytam szemeim, és átadtam magam a jeges sötétségnek. Éreztem, ahogy a számra egy csók nyomódott, majd egyetlen hőforrásom, mintha elpárolgott volna helyettem.
Majd hangos puska és pisztolydörrenések rázták meg a békés erdőt, és testek tompa hullása tette gyászosabbá a helyzetet.
Nos van egy elszomorító hírem... Őszintén szólva már most könnyesedik a szemem, ahogy bele gondolok, de... ez az utolsó előtti, fejezetek egyike. Innen maximum csak kettő van hátra, vagy egy. Igazából attól függ, hogy hogyan jön ki a lépés, és hogy írom meg a maradék dolgokat, amiknek a vége előtt bele kell kerülnie. Én úgy terveztem, hogy lesz egy következő, majd az utolsó, és vége, az epilógus jön. Szóval még nem búcsúzkodok, de lassan itt az ideje, hogy végzek ezzel a bloggal, napok kérdése...
Nos, ennyit szerettem volna mondani, jó olvasást <3 Örülnék pár kominak, azért hogy tudjam, tetszett e nektek :D
/Angel/
Pityeregve pakoltam össze a cuccaim, bár nem igazán volt időnk még belakni a lakást, így sokat nem kellett bajlódni vele. Azt hittem több időnk lesz itt maradni. Gondolhattam volna, hogy őrültség ide jönni, de annyi minden köt ide. És megérte a kockázatot ,hogy találkozhattam a barátaimmal, és az anyámmal, akiről kiderült, nem a rossz oldalon áll.
Harry épp fürdött, így csak halk dúdolásázásának foszlányai szűrődtek be a félig nyitott ajtón. Valamelyest megnyugtatott mélyen zümmögő hangja, de szívem heves verdesése nem hagyott alább. Továbbra is bennem motoszkált egy szörnyű előérzet. Valami baljós kimenetelű. Olyan mint mikor anyám is jött, annyi különbséggel, hogy abba keveredett némi pozitív is. Hisz megéreztem ezek szerint, hogy jön, és hogy nem rossz szándékkal. De a mostani érzésemben egy csepp jó sincs. Olyan, mint amikor vársz görccsel a hasadban egy vizsgaeredményre,amiről tudod, hogy rossz lesz. Mint amikor két rossz közül kell választani. Nyomasztó és őrületbe kergető volt. Meg kell mondanom Harrynek, hogy minél előbb el kell tűnnünk.
Az indulást holnap hajnalra tettük, az első Londonba induló vonathoz. Fél 5-kor indul. Előbb nem tudunk elmenni, mert se kocsink nincs,se senki aki elvinne.
A kínzó érzés mellett azonban annyi minden kavarog bennem. Fájdalom, bűntudat, félelem. Fájdalom, hisz a nő szavai pofon vágtak. Meg fog halni ő is? Nem, nem mondta így ki, de félek. Talán meg tudnám menteni, de előbb haza kell jutnom szerelmemmel, és ez után tudunk csak cselekedni. Bűntudat, mert barátaimtól el sem köszönhettem. Megint el kell úgy tűnnöm, hogy egy szót sem szólok hozzájuk, és tudom, hogy ismét hónapokig nem lesznek maguknál ez miatt. S félelem, hisz már előre rettegek, mit éreztem meg, mi van ép készülődőben. Ismét egy szörnyűség vár ránk, egy menekülés, vagy kitudja.
Harry csupán egy törölközővel lépett be, mely derekán is éppen hogy csak lógott. Nem volt az a szégyenlős típus. Egyre gyorsuló szívveréssel néztem, ahogy a táskáinkhoz lépked, és kotorászni kezd benne cuccok után. Közben sötét hajából záporozva csöpögött a víz, egyenesen erős vállaira, majd hátát csúszdaként használva siklottak le bőrén. Elnyitottam ajkaim, ahogy a cseppek eszembe juttatták, tegnap felettem mozogva hasonlóan folyt végig az izzadtság a homlokán. Amint felém fordult, azonban pirulva kaptam el róla tekintetem. Szemem sarkából még láttam, ahogy kósza vigyorra húzza ajkait. Gondolom észre vette, hogy kihívó műsorként néztem az imént.
- Harry... - szólítottam meg , visszatérve az előző tervemre - Nagyon rossz előérzetem van... - hunytam be szemem, ahogy a félelem elkezdett visszaszivárogni az ereimbe. - Pont mint anya előtt, csak az vegyes volt.. ez csupa... rossz... - nyeltem , majd kinyitva szemeim, egyenesen az smaragdjaiba fúrtam az én kékjeim.
Nyeltem egyet. Remegni kezdtem ahogy rosszabbnál rosszabb képek jelentek meg a fejemben. Agyam tekervényei közé kúszott az a kép is, mikor Harry egyik vadásztársa próbált megölni. Mikor aznap este talán eddigi legnagyobb butaságomból kiszöktem , hogy elmenjek az akkor még kedvesnek tűnő Felicityvel bulizni... El sem hiszem, hogy volt olyan időszak is, mikor nem gyűlöltem az a szörnyeteget. Mikor meghalt, még is ürességet éreztem, de ez hamar elmúlt. Most már úgy tudok rá gondolni, mint egy megszűnt teherre. Talán nem is utálom, meglehet azért, mert nem okoz többé bajt, hisz nincs közöttünk többé.
A göndörke átölelt, amint felhúzta magára a szürke melegítő alsóját. Kicsit furcsán hatott, olyan emberinek, hisz nem sokszor láttam ilyen felszerelésben. Nem ez jellemezte a fiút. Sötét ruhái meglepő módon toldtak korához még éveket. De még úgy is , hogy felsőteste tetoválásokkal és hegekkel volt tele, közelebb került kinézete a valós korához. Ebben a pillanatban egy törődő 21 éves, és nem a csatába induló meglett vadász. Egyedül szemeiben pislákol folyamatosan az a fáradt láng, mely jelzi, mégis csak átvergődött mindazon borzalmon amit nyújtott neki eddigi élete.
- Minden rendben lesz. Holnap korán eltűnünk innen. És amint hazaértünk, intézem is az utunk , hogy végleg eltűnhessünk innen. - mondta, mire felsóhajtottam. De egy hiányérzet ott motoszkált bennem.
- Harry... - mondtam, miközben elhajolva izmos felsőtestétől szemeibe néztem. Tekintete zölden csillogott rám, várva a folytatást - Mi lesz azokkal, akiket itt hagyunk? A családod, és az enyém? - gondterheltebbnek hangzott, mint amilyen valójában vagyok. Igen is foglalkoztat a kérdés, de annyira vágyom hosszútávú és tartós nyugodtságra, arra, hogy ne kelljen a nap nagyja részében rettegve figyelni, mikor törnek ránk, hogy az kerül előtérbe inkább, mikor megyünk végre el.
- Kitalálunk valamit. Ha nem akarod, nem szakítjuk meg a kapcsolatot velük. - mondta tárgyilagosan.
El is felejtettem, hogy Őt ide nem köti semmi, hisz családját is épp hogy megismerte. A város pedig semmi olyat nem adott neki, amitől mély gyökerek fűznék oda. Sőt, talán átgondolva, taszítja is. Viszont engem röghöz köt az én múltam. Magunk mögött hagyott barátaim, az édesanyám, sőt Harry családja is, hisz szoros kapcsolatot alakítottunk ki Zoeval, és ... Sebbel...
Felsóhajtottam az angyalfiú gondolatára. Mély és fájdalommal telin csengett a csendes szobában. Harry tudta kinek szól. Túlságosan is ismer engem.
- Megígérem, ha eljutunk arra a helyre, ahol jobb lesz, mindenképpen felvesszük valahogy velük a kapcsolatot. - mondta, majd csókot nyomott a homlokomra - most pedig aludjunk, mert korán kelünk, és későre jár!
- Akkor lezuhanyzok gyorsan, aztán jövök! - jelentettem ki, majd a pizsama gyanánt ellopott férfipólót, meg egy tiszta fehérneműt felkaptam , és elindultam.
Égzengés rázott fel kivételesen nyugodt álmomból. Hatalmas vihar sújtotta a várost. Fehér fények cikáztak percenként el az ablak előtt, ahogy a villám átvágta a fekete, borús eget. Egy-egy még a felhőt is halványan megvilágította. Felültem, ahogy hatalmas robajjal robbant az ég, pár másodperccel a fény megjelenését követően. Zihálva vettem a levegőt. A mellettem bóbiskolóra pillantottam, ahogy egy nagyobb lélegzet vétellel hunyorogni kezdett. Szuper! Felébresztetettem. Amint realizálta, hogy félelemtől tág pupillákkal nézek felé, aggódva felült , s közelebb húzott magához.
- Jól vagy? - kérdezte, de ekkor ismét villám hasította ketté az égboltot, és a hatalmas dörrenés melyre az ember joggal hihetné, hogy a ház is kettérepedt vele együtt.
- F-félek... - suttogtam, majd közelebb bújtam Harryhez.
Eszembe jutott az első csókunk ismét. Akkor is ilyen nagy vihar kerekedett, és ... Tudjuk a végét. Akkor szörnyű lett a kimenetele az eseményeknek. És érzem, és tudom, hogy most is. Rettegek... Ahogy az ablak hirtelen kicsapódott, úgy sikítottam egy hatalmasat, majd szárnyaimmal széttépve ruhám pattantam fel, és kezdtem öltözni, valami megmagyarázhatatlan okból.
- Angel?! -szólított meg, majd oda lépett hozzám.
Ekkor kintről hallottunk egy puska dörrenését. Könnyeim patakokban folyni kezdtek, és remegve kapkodtam elő a hosszú ujjú felsőm, majd Harry pólója felé húztam.
- Angel! Angel... - húzott magához közelebb. annyira remegtek térdeim, hogy szárnyaim majdnem újra előjöttek. - Nyugalom! Nem történt semmi! Lehet hogy egy kóbor kutyát üldöztek el légpuskával. -mondta, majd magához ölelt.
- Nem Harry! Valaki vagy valakik vannak itt! Lehet hogy a házban! Megérzem! Tudod jól! Csak kérlek, öltözz fel! - mondtam némán zokogva, majd cipőim kezdtem húzni.
- Nyugal.. - kezdte volna, de ekkor futó léptek zaja szűrődött fel , egyenesen a lépcsőktől. - Basszus! - mondta, majd a lehető leghalkabban kapta magára az útba eső legelső felsőjét, és kiszedte az egyik bőröndből valamelyik erős fegyverét.
"Maradj itt!" - mutogatta, majd a résnyire nyitott ajtóhoz ment. Halk sutyorgás szűrődött be.
- Hol lehetnek ezek a mocskok? - kérdezte az egyik. Egy férfi volt. Azaz, inkább egy fiú.
- Nem tudom, de ha befognád, hallanánk is őket! Az a csaj hangosan sikított. - mondta szintén egy férfihang. Idősebbnek tűnt, bár a sutyorgásból nem lehet kivenni tisztán.
Tompán húzta fel a göndörke fegyverét, és az ajtóhoz tette. Közvetlen a fához, majd fülével szintén az fehérre mázolt deszkákhoz hajolt. A lépések nem voltak épp óvatosak. Lehetséges, hogy kezdő Vadászok?
Hirtelen meghúzta a zöldszemű a ravaszt kétszer, majd arrébb ugrott. Hatalmas kiáltás, egy ismételt puffanás a göndörkétől, majd az ajtó betörött. Mihelyst beugrott a szobába a vadász, a fejét érte egy lövés. Holtan terült szét a padlón, és feje körül feketének ható vértenger gyűlt. A falon piros cseppek és csíkok jelentek meg, majd nyöszörgés hangja törte meg a sokkos csendet. Harry kilépett az ajtón, majd utoljára dördült a fegyver. Ezt követően csak az eső hangja hallatszott, az én ziháló lélegzetvételem és Harry egyenletes, és nyugodt lélegzetei.
A békés szobát, a ruhákat is vörös pettyek terítették be, melyek a vadász fejéből származtak. Végig néztem magamon, csak egy-egy találta el a felsőm .
- Harry... - hangom nagyon magas volt, és ha ezen szónál többet kellett volna mondanom, biztosan el is csuklik.
A fiú felém kapta fejét. Pupillái tágak voltak, és amikor rám nézett, mintha egy pillanatig nem is ismert volna meg. Tudom, ez csak a koncentrálással jár együtt, de megrémisztett.
Valahogyan nem hatottak meg a testek. Bevetések során láttam csúnyábbat is. Az a gondolat viselt meg ennyire, hogy a fiúnak baja is eshetett volna.
Átléptem a haláltól szoborrá vált testen, mely nem lehetett még 20 évnél idősebb, majd Vadászom köré fontam a karjaim, és szorosan tartottam. Szinte ittam illatát, ahogy az esti fürdőzésből tusfürdője férfias illata még nem párolgott el teljesen. Majd szemeibe néztem, és ekkor tudtam, hogy egyre gondoltunk.
- Mennünk kell! - motyogta, majd bólintottam egyet.
Gyorsan kereset magának pár holmit. A felsőjébe bújt bele, mikor az alsó szinten berobbant egy ablak. Kézen fogott, majd gyors tempóba húzott kifelé. Ekkor láttam, hogy füst szivárgott felfelé a lépcsőn, majd a tűz világította füstben két ember gézmaszkos sziluettje rajzolódott ki.
Harry egy halk szitokszó kíséretében indult velem a másik irányba.
- Harry! Mit csinálunk most? - kérdeztem idegesen. Hozzászoktam, hogy üldöznek, és egyik pillanatról a másikra váltott az agyam egy félő nyusziból határozott Vadászangyallá. Felrémlettek azok a leckék, amiket Seb adott még nekem. Hogy miket mondott. Ilyenkor nem szabad pánikolni, az ellenség azt szagolja ki először, majd fegyverként használja ellenem. Így kéz a kézben rohantunk a legutolsó szobába a folyosó mentén, majd bezártuk kulcsra. Ekkor lövöldözés kezdődött, minden szobába íg mentek be. Mi pedig kinyitottuk az ablakot, és kimásztunk egy erkély féleségre. Az eső megállíthatatlanul ömlött ránk. Ekkor újra villámlott egyet, és dörgött.
Lenéztünk az udvarra, és 3 fekete kocsi állt ott. Hogy a fenébe nem ébredtünk meg erre?
- Oké, el tudsz innen is repülni, ugye? - kérdezte, mire bólintottam. - Akkor menekülj el, én feltartom őket! - közölte, mire megrökönyödve álltam.
- D-de veled mi lesz? - mondta akadozva, mire elmosolyodott.
- Pff, ezekkel egy kézzel is elbánok! Utánad megyek rögtön! Csak mond meg hova! - simított az arcomra, mire tétován bólintottam.
Az első hely az anyám volt, ami az eszembe jutott, de tudom, ha esetleg nyomunkra akadnak, őt megölik. Így a második kép, ami beugrott, az a tónál a bandánk közös kuckója volt. De azt Harry nem ismeri. Viszont a legjobb búvóhely, amit ismerek. Egy öreg platán tetejét, még a lombok is takarják, messziről észre sem venni.
- Harry... Tudod merre van a tó? - kérdeztem, mire az ajtónak ütődött valami. Megpróbálják betörni...
- Igen, azt hiszem. - válaszolja, majd arcán átfut a felismerés.
- Ott van egy nagy platánfa, meg fogod ismerni, egy 50 méterre van a víztől! Oda gyere! - közöltem, mire halványan bólintott.
- Most pedig menj! - nyomott egy csókot a számra, mire betört az ajtó. - Repülj! - kiáltotta a háta mögé, majd bezárta az erkély ajtót, és ordítva kezdett harcolni.
Kiugrottam a kis kiugróról, és először zuhanni kezdtem, de a levegőbe kinyitva szárnyaim felrepített a szél. Tudtam, ha esik nem tudok messzire jutni, mert a tollaim eláznak, és kifáradok. Bár új szárnyaim még nem teszteltem ilyen körülmények között.A fekete kocsikból emberek rohantak ki, és fegyvert előrántva de csak néztek rám ledermedten. Eszembe jutott, hogy fehérek a szárnyaim.
- Egy angyal... - kiáltott fel az egyik, olyan volt, mintha remegne a hangja - EGY FEHÉR ANGYAL! ISTENEM! - mondta, majd térdre rogyott. Azonnal fejbe lőtték.
- Mocskos kis buzi hívő! - morogta a mellette álló, majd felkiáltott. - EZ AZ ELVESZETT! ELKAPNI! - ordította, és a házból emberek özönlöttek. A szívem összeszorult, ahogy arra gondolok, pár másodperce hagytam ott Harryt, és lehet már nem is él. De utánuk rohant, egy hosszú pengéjű fegyverrel, mely megcsillant a sötét éjszakában. A fény csak nyomokban volt ott, mert vértől mázolt volt. Utána is rohantak, de szembe fordulva velük 3 Vadászt is lekaszabolt. Már csak 8-an voltak. Ekkor repülni kezdtem sebesen , vissza a szobába. 4 ember utánam rohant, gondolom a többi Harryvel volt elfoglalva.A legelső fegyver kézbe fogtam, amit megláttam, jelen pillanatban egy balta volt az, ami egy díszkandalló felett lógott. Ekkor rontott be a szobába 2 Vadász. Meglepetés szerűen, lesből támadtam meg őket, mert pont úgy álltam, hogy nem láttak először. Ahogy a vér fröccsent, undorodva ugrottam el onnan, de szárnyam beterítette. Ekkor egyszerre 3-an támadtak rám. Egyiknek pisztolya volt, amit kiütöttem a kezéből. A másik pedig lefogott, aztán a pisztolyos is, így a balta kiesett ujjaim szorításából. A harmadik pedig egy tőrt fogott felém.
- Nem hiszem el... 17 éve vadászlak! 17!!! És végre megkapom a jutalmam Lu... - ekkor csaptam egyet a szárnyammal, melyet elterelésnek használtam, és míg egy pillanatra szemei oda kapta, én állon rúgtam, ami egy reccsenéssel jelezte, hogy bizony nem mostanában fog beszélni a öregedő pasas. Ekkor még egyet rúgva, és ficánkolva kiszabadultam, és a pisztolyért nyúltam. Gondolkodás nélkül lőttem, így a 2 Vadász közül egyiket torkon találtam. Az öreg, akinek eltörött az állkapcsa hátulról támadott, és hörgés szerű hangot adva ki szegezte nyakamnak a tőrét, amit vissza szerezhetett. Kifordultam a szorításából, és meghúztam a ravaszt. De az nem lőtt, így szitokszavakat hányva ugrottam félre, hogy a maradék kettő emberrel elbánjak. Egyszerre közeledtek felém, így a sérült felé léptem, és megütöttem erőből a törött testrészét, így fájdalmasan esett el a földön. Felkaptam a tőrjét, és a még álló felé dobtam. Pont a mellkasába állt, így halottan esett össze.
- 17 év... - mondtam, majd feje felé léptem, és megfogva hirtelen megrántottam, így egy reccsenéssel ért véget az élete.
Léptek szűrődtek a szobába egyre hangosabban, így odaléptem a fiatalabbik mellkasához, és kihúztam belőle a tőrt. Majd szárnyaim visszazárva bújtam az ajtó mögé, várva a Vadászt, aki épp besétált a csapdámba.
Halk, óvatos léptekkel jött közelebb, az előbbi heves és hangosakkal ellentétben. Megállt az ajtó küszöbe előtt, és nagyobbat lépve hangtalanul haladt el felette. A szobába ért. Azt vártam, mikor ér ki az ajtó takarásából. Lélegzetem is elakadt, ahogy hallottam visszafojtott zilálását, majd mikor az első centijét megláttam cipőjének, támadtam. Magas volt, és a nyakának szegeztem a fegyver.
- Angel! Angel! Én vagyok az! - mondta, és karjaim maga mellett hagyta, jelezvén, hogy nem támad.
- Harry! - mondtam, majd leeresztettem a fegyvert. Kiesett az ujjaim közül, és a fiú megpördülve szorított magához.
- Mondtam, hogy menj el innen! - ölelt egyre szorosabban, de nyakhajlatomba fúrva orrát jelezte, hogy nem haragszik maradásom végett. - Megsebesíthettek volna! - nézett smaragdjaival szemeimbe.
- Ahogy téged is! Ne hidd, hogy te halhatatlan vagy! - dorgáltam meg, mire autók prakoláának heves zaját vettük észre.
- Basszus! Mennünk kell! - mondta, mire bólintottam egyet. - Hosszú az út a tóhoz? - kérdezte, ahogyan az ablak felé terelt újra.
- A város után van, de innen nem! - mondtam ,majd a még mindig szakadó esőbe kiléptünk.
- Elbírsz? - kérdezte, mire bólintottam, majd megfogva szorosan kezét, az égbe szálltunk.
Erősen tartottam kezeit, bár Harryt így is nehéz volt vinni. Ezt még az is tetézte, hogy a friss vértől, és esőcseppektől a bőrünk csúszós volt, így nehéz volt fogást találni a puha bőrön.
Alattunk lassan seregként gyűltek a vadászok, ránézésre is 30-35-en voltak ott, ahogy a fekete járgányokból kiszálltak. Majd ez a vihar előtti csend, míg nem vesznek észre minket. Az első ember kiszálltával, azonban kiabálás és hatalmas forgatag keletkezett, ahogy az égen észrevették menekülő alakunkat. Igyekeztem tehertől és a fenyegető veszélytől minél gyorsabban hasítani a levegőt, de a szárnyaimba ivódott vér és víz megnehezítette dolgom. Így is könnyebb volt repülni, mint fekete tagjaimmal, hisz különleges képességem volt, hogy erősebb vagyok ezekkel a fehér dolgokkal, de akkor sem legyőzhetetlen.
Egy idő után a kiáltások elhalkultak, így a megbolydult város felett közeledünk célunk felé. Furcsa volt nézni, ahogy az emberek esernyőkkel a Gregory-ház felé indulnak. Gondoltam hogy az ordítások s fegyverdörrenések nem hagyják figyelmen kívül a mindenre kíváncsi népséget.Az a szerencse, hogy zuhog, és senkinek sincs eszében az eget fürkészni. Örülnek ha nem áznak az esernyő ellenére is bőrig el.
Lassan kiértünk a sűrűn lakott városi részről, és egy főút felett haladtunk el. Ekkor már nagyon fáradt voltam , és csak lihegve tudtam levegőt venni.
- H-Harry... nem bírom tovább... - mondtam, majd ereszkedni kezdtem. Veszélyesen alacsonyan voltunk, bárki láthatott volna.
- Tegyél le! - jelentette ki, mire az út mentén leszálltam, és finoman két lábra eresztettem. Azonban nekem már nem marad erőm szépen földet érni, így a sárba vágódtam háttal. - ANGEL! - kiáltotta, és rögötn mellettem termett.
Felültetett, és benyúlva pólóm alá, visszacsukta szárnyaim helyükre.
-K-kö-köszi... - mondtam, de alig láttam már. Sötét is volt, és ahhoz képes, hogy főút, nem volt kivilágítva egy lámpával se az út.
- Tudsz jönni? - kérdezte finoman, majd nedvesen lógó hajam eltűrte homlokomból és szememből.
- Azt hiszem... - válaszoltam bizonytalanul, de végül felálltam.
Fáradtan vergődtünk az úton, egyenesen előre, de az orromig sem láttam és az utat sem találtam a tisztáshoz. Az eső még mindig úgy esett, mintha az Isten ismét el akarná törölni a gyarló világot maga alatt. Ruháink tapadtak ránk, és néhol már fájdalmasan dörzsölte felázott bőrünk. Vacogtam, és a fiú mellettem sem tudott ezen segíteni.
Oly mértékben fáradt voltam, hogy lábaim lassan nem a hidegtől remegtek. Ekkor azonban jött a következő baj. Egy kocsi fényszórói kezdtek minket egyre jobban világítani, de nem láttuk milyen is volt az. Amíg le nem parkolt pont az út szélén, és 5 fekete ruhás fegyveres alak ki nem szállt onnan.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel Harry, majd kezem megragadva futásnak eredt. - Gyere Angel! - ráncigált be a bozótosba. hol végképp nem láttam semmit. Vakon , kéz a kézben haladtunk tördelve magunk előtt az ágakat. Egyik felsértette a vállamon a ruhát, és felületes, de vérző sebet hagyott. De még felkiáltani sem volt időnk. Az alakok csörtetése hallatszott az eső hangja mellett hátunk mögül. A nyomunkban vannak, de én már nem bírom. Olyan 80-100 méterre lehetnek.
- Harry... mi... mind...járt... ösz..össze.. esek... - ziláltam. Ekkor hirtelen kanyart véve pár méteren belül megálltunk. Egy kidőlt, és korhadt fát átlépve, a göndör lehúzott a talajra, és felém mászott.
- Menj be a fa résébe! - utasított, mire a korhadt, és mindenféle "jóval" teli fába húzódtam. Harry félig bemászott, de már nem fért el, így hasalva próbált rejtőzni. Hallottuk, ahogy a csapat faágakat tördelve lépked egyre közelebb hozzánk, majd hirtelen megállnak. Lehet látták, hogy lefordultunk ehhez a fához? Levegővételem próbáltam a lehető leghalkabbra fogni. A fiú vállába bújtam, és éreztem, hogy a könnyeim egybeolvadva folynak a hajamból zúduló víztől. Csak éljük túl, és soha többé ki sem mozdulok megígérem a szobámból.
- Hova tűntek ezek? - mondta az egyik fickó, ahogy vagdosta a faágakat. Valószínűleg volt hozzá egy machetéje , vagy hasonlója.
- Nem tudom főnök... megnézem, nem e repültek ki az útra! - mondta, majd pár embernek szólva, a léptek zaja egyre halványodott. Azonban továbbra is hallottam, ahogy halk sutyorgás van a közelünkben.
A szemem nehezedni kezdett, és testem pedig ernyedni, ahogy éreztem, hogy hűlök ki a sok víztől, és a lehűlt levegőtől.
- Oké, akkor ti ketten mentek északnak és délnek, én pedig nyugatnak, és járjátok körbe a helyet egy területen, ha megtaláltátok azokat a rohadékokat, jelzőpisztollyal jelezzétek! - adta ki a főnök az utasítást, majd mindenki a bozótos erdős helyen motoszkálni kezdett.
- H-Harry... - suttogtam alig hallhatóan, ahogy az életerő fogyott ki belőlem. - Szeretlek! - motyogtam, majd lehunytam szemeim, és átadtam magam a jeges sötétségnek. Éreztem, ahogy a számra egy csók nyomódott, majd egyetlen hőforrásom, mintha elpárolgott volna helyettem.
Majd hangos puska és pisztolydörrenések rázták meg a békés erdőt, és testek tompa hullása tette gyászosabbá a helyzetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése