Hi babes <3 Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de nagyon nehezen írtam meg ezt a fejezetet... nem ihlet hiány vagy valami.. egyszerűen vagy 6x újra írtam. Nem tudtam sehogy sem tökéletesre írni, hisz..... ez lesz az utolsó fejezet. Annyira szomorkásan írtam végig... A vége befejeztével meg... Jézusom ne tudjátok meg, majdnem sírtam, mert itt kell hagynom ezt a történetet. Majd a búcsúban taglalom ...
Remélem tetszett nektek ez a történet :D Ez után már csak az Epilógus jön, amit ki is teszek nem sokkal ezután a feji után. Gyerekek, könnyekkel szememben jelentem ki utoljára... Jó olvasást!
/Angel szemszöge/
Pár percet voltam eszméletlen, de ahhoz pont elég volt, hogy körülöttem a világ lecsendesedjen. Még mindig szakadt az eső és a kidőlt, odvas fába is befolyt. Harry sehol sem volt. Villámok cikáztak át az égen, és dörgésük által kiváltott dübörgésük a gyomromban éreztem. Majd kikászálódtam a rejtekhely mögül, és szemeim a fiú után kutattak, de sehol sem pillantottam meg most biztosan elázott, fejéhez lapuló tincseit.
Neszeket hallottam, de nem Harry felől, majd egyszer csak, kinyúlt valami a fa mellől, és ajkaimra tapasztott egy nedves, és büdös kloroformmal átitatott kendőt. És mocorgást észleltem, hirtelen. A bokrok mögül egy mély hümmögést hallottam. Oda somfordáltam, és ekkor láttam, hogy a fiú kezei kötözve vannak, száján ezüst színű szalag éktelenkedik, hevesen rázza a fejét és szemeivel üzenni próbál. Lerántottam róla a ragasztót.
- Menekülj Angel! Csapda! - kiáltotta, de mire észbe kaptam volna egy kéz lefogott, és számra tapasztott egy büdös anyaggal átáztatott kendőt. Kábulni kezdtem, és tudtam, hogy elkaptak, de nem bírtam harcolni, mert mintha ereimbe súlyos ólmot öntöttek volna, a föld húzni akart magához.
Rémülten próbáltam sikítani, de tudtam, ha lélegzek, hamarabb eszméletem vesztem. Támadóm oly erősen tartott , hogy mozdulni se bírtam, és bénító fájdalmat éreztem,ahogy szárnyaim akartam kinyitni... Mi a fene van velem?
-Lélegezz lassan, és nem fog fájni! - suttogta kéjesen füleimbe, majd szorítása lazább lett, ahogy muszáj volt vennem egy aprócska lélegzetet, különben megfulladok.
Harry felől hatalmas üvöltés jött, és láttam, ahogy kétségbeesetten próbál még lekötözve is felém igyekezni, de ekkor egy fényes, és hosszúkás valami a nyakába állt, és szeme kifordult, majd többé nem mozdult a földön. Láttam ahogy több ember is körbe véve felkapják, majd lehunyva szemeim átadtam magam a sötétségnek ismét...
" Az éj burkolta folyosón álltam, és körülöttem nem volt semmi a fémesen csillogó padlón, és a beton szürke falakon kívül. Az ablakok egy megtépázott Londonra tekintettek, ahol fekete angyaltoll hullott az égből és tüzes eső. Hangok szöktek ki egy szobából. Egy kisbaba sikító és üvöltő hangja. Ballagni kezdtem a hosszú ösvényen, míg befordulva egy ajtót résnyire találtam nyitva. Fehér neonból áradó fény tört ki rajta, és a gyermek rettegő sírása. Oda léptem, és egy tagbaszakadt , és láttam Őt! Lucius volt, előtte feküdve a steril fémasztalon egy gyermek... A baba, akit.. azaz Én, Lilly és Lucius gyermeke... Fehér szárnyai gyengén hevertek mellette, kezeivel és lábacskáival pedig próbált mozgolódni, de lefogta azt a szívtelen gazember. Próbált egy hófehér tollacskát kiszedni a meggyötört gyermekből, de az akárhányszor felkiáltott, egy kémimai cső eltörött, Lucius pedig fájdalmasan a füléhez kapott.
- Magnónapló, 57/4. bejegyzés. Az X-alany különös képességekkel bír. Megpróbáltam többszöri próbálkozással eltávolítani egy vizsgálati mintának szánt tollat, de hangjával újra és újra üveg tárgyakat szilánkjaira robbantott...
Nem hallhattam tovább azt amit diktált a diktafonba, mert a tér megváltozott. Ugyan abban a szobában álltam, de az porosodva terült el előttem. A kémcsövek szanaszét, pár széttört darabjai ott hagyva, mindent por és papírok forgataga borít."
Szertefoszlott az álmom, ahogy szörnyű fejfájásra ébredtem, és tagjaim oly mértékben sajogtak, mint még soha egy összeütközés után. Szemhéjamon keresztül érzékeltem , hogy mesterséges fény süti arcom. Csuklómba fájdalom nyílalt, majd lábam mozdítva bokáim körül is érzetem ezt. És ekkor döbbentem rá, hogy nem fekszek. Karjaim fájtak a zsibbadástól, és eddig előrebiccenő fejem, most felemeltem. Gerincem sajgott, valószínűleg órák óta lehettem ebben a kényelmetlen pózban, térdelve, karjaim kikötve, fejem felé emelve. És érezte a hátamból kiálló tagjaim is, ahogy szörnyű kínok között súrlódik szárnyaim tövével a fémből készült bilincs. Sűrű , meleg folyadékot éreztem végigfolyni pólómon, és mikor állásba kényszerítettem magam, kezeim háta tudtam vezetni. Megérintettem azt,majd előre húzva ujjaim , a bőrön mélyvörösen csillogott a vérem. Majd láttam a pöttyöket magam körül. Szárnyaimból csepegett mindenfelé, és ekkor vettem észre, hogy rengeteg, fontos toll hiányzik belőle. Megtépázták a szárnyaim, így képtelen vagyok használni, hacsak... Meg nem gyógyítom. Kezeimmel próbáltam elérni a sebbel borított területet, de nem engedte a kurta lánc. Ekkor nyílt a fehérre mázolt fémajtó, melyre skarlát betűkkel volt felfestve az olyannyira gyűlölt jel... TFW...
- Lám, lám , lám! Mily rég találkoztunk drága, drága gyermekem! - kacagott fel a belépő ember... azonnal felismertem. - Gondolom már ezerszer megbántad, hogy azon a verőfényes nyári reggelen előbukkantak a szárnyaid, ami idő közben fehér lett, ugyebár? - mondta kárörvendően, mire kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Honnan tudja? - vicsorogtam, és töprengtem, de a düh oly mértékben zubogott ereimben, hogy a láncokat is képes lehettem volna átolvasztani.
- Ne becsülj ennyire alá gyermekem! A TFW hatalmasabb minden gyerekes NASA-nál vagy katonai kutatóállomásnál. Az egy olcsó vicc. - nevetett, és a helység kacajától fülsüketítően visszhangzott. - Minden lépésedről tudunk, mióta átváltoztál. Apád és anyád közre működött rengeteget, bár nem méltóak ezen nevek viselésére. Undorító mézes mázos világban neveltek, ahelyett, hogy munkájukhoz híven Vadásszá faragtak volna.
- Maga az undorító Lucius! - köptem szavaim felé, mire lassan sétálva közeledett.
- Ej... Ej... Ej... - egy-egy hang egy-egy lépést jelentett. - No-no-no! Így, nem beszélhetsz... - ragadta meg a vértől ragadó hajam,majd arcom maga felé fordította- VELEM! Nem beszélhetsz a tulajdon teremtőddel! - szavait fogai között szűrte , majd fejem oldalra csapva engedett el.
- Teremtőm? Maximum a biológia apám! Maga sosem lesz az igazi apám, nekem nincsen! - mondtam, és düh lángolt szemeimben. Ekkor egy pofonnal sújtott.
- Csöndbe légy gyermek! - mondta, majd gúnyos mosolyra húzta száját. - Rengeteg mesélni valóm van, és egy ajánlatom!
- Soha,semmit nem fogadok el magától! - vágtam hozzá s, mintha csak szitok szavakat szórnék.
- Óhóóó! Dehogy nem! Az első szavad könyörgés lesz, amint megtudod, min áll a tét! - nevetett, majd kisuhant a szobából. Léptei olyanok voltak, mintha szellem haladt volna el előttem, majd bezárult az ajtó, és a fény is kialudt, így a szobába egy apró csíkba tört be a fehér fény. Az ajtó alól.
Órákig vártam , töprengve és aggódva, hogy hol lehet Harry. Fájdalmam kizárva próbáltam láncaim elszakítani, de már régóta semmi életerő nem volt bennem. Gyomrom üres volt, bár jelen pillanatban észre se vettem, de pontosan tudtam, ennem kell valamit, mert semennyi erőm sincsen. Új szárnyaim egyetlen hátránya, hogy erőtartalékaim hamar kiüríti. És az esőben való repülés csak tetézett rajta.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már csak azon kaptam magam, hogy alvásnak hívható eszméletlen mozdulatlanságomból ismét felkeltettek. Most egy ismeretlen Vadász áll velem szemben, és durván felcsatolta a bilincset a kezemre, amivel vezetni tudott. Vérrel átitatott szárnyaim továbbra se tudtam bezárni, mert rajtuk is egy bilincs volt.
A folyosón mindenki megbámult, az összes Vadászruhába öltözött ember úgy nézett rám, mintha valami szellemet vagy egy torz lényt lát. És ekkor megint eszembe jutott, a szárnyaim fehérek.
Lépcsők következtek, majd egy tömlöcsoron haladtunk végig, rácsok következtek, ahol angyalok álltak , és kezeikkel kifelé kalimpáltak ételért és szabadságért kiabálva. Majd meglátták fehér tollaim... Sikítozás és hatalmas kiabálás kerekedett hirtelen.
- URAM ISTEN! TÉNYLEG FEHÉR! NÉZZÉTEK! FEHÉR!
- Atya ég.. Hát létezik!
- A Kiválasztottat elfogták! Végünk van!
Ilyen és ehhez hasonló dolgok repkedtek a levegőben. Én csak fejet leszegve haladtam, hisz eddig titokban próbáltunk tartani szárnyaim színét. De már késő, hisz elkaptak... Alig bírtam küszködni a gondolattal, hogy mi vár rám, és Harryre itt.
Egy fehér szobába léptünk be egy hosszabb , üres szakasz után. Láncos székek, bilincsek és fegyelmező eszközök mindenütt.
- Remélem szenvedéssel telt az éjszaka Gyermekem! - köszöntött félvállról Lucius.
Nem szóltam semmit, csak hallgatagan meredtem magam elé, és lassan előröltem magam abban, hogy nem tudom hol van és mi van Harryvel.
- Most elvégzek pár vizsgálatot rajtad. igazából napi szinten fogok elvégezni vizsgálatokat. Nem tudom, hogy tisztában vagy e azzal, mi is vagy valójában. - felkaptam fejem.
- Angyal vagyok! Van szárnyam, repülök velük. Ennyi?- hangom szarkasztikus volt.
- Kimehet Howard! - intett, majd a Vadász el is tűnt rögtön.
- Roppant érdekes, roppant! - körbejárta bilincsekkel és fémláncokkal harcképtelenné tett testem. - Hmm... Ez érdekes! - morgott, majd előttem megállt. - Ezt mégis hogy csináltad ? - intett szárnyaimra, mire szemeim oda kaptam. Sebeimnek hűlt helye sem volt.
Mosolyra húztam a szám. Talán a fáradtságtól, talán a helyzet furcsa hangulatától, hogy egy tudós figura úgy mered rám, mint egy csodaesetre.
- Gyorsabban regenerálódsz, mint fajtatársaid? - kérdezte, de én mozdulatlanul bámultam szemeibe. Azúrkék szemei voltak, és pontosan olyan színű haja, mint nekem. Az álomból mintha máshogy ismertem meg volna... De azok tévesek, szinte mindig... - Felelj Gyermek! - vitte fel a hangját, majd arcom durván felemelte, így egészével felé néztem.
- Nem tudom! - köptem oda neki, mire felsóhajtott.
- Nekem ne hazudj, mert megbánod még. - sziszegte - És légy tisztelettudóbb a nemződdel! - facsarta a szavakat magából ki lekezelően, mire csak egy mosolyt dobtam.
"Az ellenséget könnyű megtéveszteni, például, ha más reakciót produkálsz, mint amit vár , megzavarodhat!" - idéztem fel Sebastian szavait, majd szélesebb vigyorra húztam a szám. Majd hogy nem nevettem.
- Tudom az ócska trükkjeiteket Angel! - mosolyodott ő is el, mire nekem elment a kedvem mindentől, talán még az élettől is. Elegem volt ebből, mert ez a fickó a világ legocsmányabb embere.
- Nem érdekel! meg kínozhat, meg is ölhet, én nem leszek a maga hasznára! Maga egy undorító példánya az emberi világnak! Bár ezzel az állati jelzővel magukat az állatokat sértem meg! Maga az Ördög! - sziszegtem, majd szárnyammal felé csaptam, bár elvétettem, hisz bilincsek voltak szárnyaim tövében is, mely korlátozta mozgatását tagjaimnak.
- Ohó! Hát azt hiszed téged, a saját lányom fogom majd bántai? Dehogy! - nevetett fel jóízűen, a szoba ismét ezzel volt teli, majd rám sandított. - Óh, néz csak arra a monitorra! - bökött fejével az asztalán álló, széles képernyőjű gépre, melynek fekete képernyőjén egy szempillantás alatt jelent meg egy alak. Egy alak ami megkötözve térdel, szájába egy rongydarab van kötve, és rázkódik... A fájdalomtól. Majd Lucius odasétált az asztalhoz, lenyomott egy gombot, és beszélni kezdett. - 9-est! Most! - mondta, majd ellépett, hogy szabad rálátásom legyen . Egy férfi ment be a szobába , egy izzó vasdarabbal, majd az addig árnyékba burkolózott testű férfi mellkasán végighúzta azt, lassan. Ekkor üvöltés hallatszott, de nem a monitorból. A kitekeredett törzsű személy hátravetette a fejét, és ekkor láttam meg... Vágásokkal átszabdalt tetovált testét, és szenvedő arcát.
- HARRY! NE! HAGYJÁK ABBA! - mentem oda a képernyőhöz, és sírva bámultam, ahogy a Vadász újra és újra megégeti szerelmem, míg a vas ki nem hűlt. - Könyörgöm! Bármit, csak ezt ne! Engem kínozzanak! Kérem! Engedjék el őt! - zokogtam. Nem bírtam nézni, ahogy a most már kivehető göndör tincsek alatt remegő férfi lassan eszméletét veszti a fájdalomtól . Sebei körül voltak véve odaégett bőrrel és vérrel . Majd feje hátra bicsaklott, és láttatta, hogy nem "csak ennyi" sérülés tarkítja Őt Rengeteg fekete, több tenyérnyi zúzódással volt teli .
- Most már együtt működsz? - dobta oda szavait Lucius, mintha egy untató természetfilmet nézett volna az előbb a kínzás helyett.
- Bármit megteszek, ha elengedik! - mondtam gondolkodás nélkül. - Bármit! Csak engedjék el ! Engedjék szabadon! - mondtam, de könnyeim utat törtek szemembe.
- Hmm... ezen még gondolkozni fogok! - vakarta meg őszülő borostával hintett állát. - Vigyék el! - kiáltott, és már is tömlöcöm felé vittek.
Több nap telt el úgy, hogy csak ültem, és semmi sem történt. Naponta egyszer kinyílt az ajtó, és egy tálcán gyér mennyiségű ételt csúsztattak be. Agyamba forogtak a gondolataim. Az az üvöltés, Harryé volt. Valahol mellettünk lévő termek egyike volt az , ahol tartják. Agyamba égett az a kép, amint a hevített vasat végigvezetik kissé koszos bőrén. A cella fala fém volt, ami igen rozsdás állapotban tengődött, és jobban megnézve talán karjait széttárva el sem fért volna keresztbe a szobában. Könnyek mardosták éjt nap alá téve szemeim.
Majd egyszer csak nyílt az ajtó, és belépett egy Vadász. Étel helyett kulcsot szorongatott a kezében. Láncaim eloldotta, csak bilincsek maradtak testemen. Vezetni kezdett. Most másik irányba indultunk mint pár napja. A folyosók minden kanyarnál szélesedtek, megjelentek a díszes ablakok, és csodálkozásomra pár zöldellő növény , legvégül a beton szürke falakat felváltotta halványsárga, fa burkolattal, úgy szem magasságig. Bevezetett egy szobába. Hatalmas baldachinos ágy, körül ölelve csipkével. Rajta mélyvörös és réz barna selyemágyneműk, és hasonló színekben díszpárnák . A szoba fala Bézs volt, és mahagóni parketta érintette cipőm talpát. Jól nézett ki , leszámítva, hogy hol is van ez a szép szoba. Egy karosszék is volt benne, ami háttal állt nekem. Fekete selyemhuzat volt rajta .Előtte dohányzó asztal,megtömve édességekkel, és sósságokkal is . Italokkal, és mindenféle díszekkel ellátott polcok, és szekrények.
"Miért hoztak ide?" - töprengtem el magamban. És ekkor a legnagyobb döbbenetemre a Vadász eloldotta a bilincseim mindenhol. Becsuktam szárnyaim, és hátra perdültem, de azon nyomban bezáródott mögöttem az ajtó.
A karosszék nyikorgott és feláll belőle... Lucius. Nem láttam hogy valaki ül a székben, hisz háttal volt. Egyenesen felém jött, és mosolyogva megállt.
- Remélem lehet veled beszélni most már! - mondta szelíden, és kezeit hátul fogta össze. Meg is támadhattam volna, de moccanásomkor már is közbevágott. - És ne támadj meg, mert a hely körbe van kamerázva. És meg sem szökhetsz, mert kívülről van bezárva az ajtó. Még nekem is kérésre nyitják ki! - nevetett, ahogy bosszúsan összefontam karjaim magam előtt. - Pont , mint az anyád! Makacs, és hajthatatlan . - rázta fejét, mire eszembe kúszott az emlék, amint lelőtte.
- Megölte őt! Megölte Lillyt! Semmit sem tett, csak védelmezte a gyer... engem! - böktem ki a lehető legnagyobb utálattal.
- Útban volt, és akadályozott. Ha elsőre odaad téged nekem, nem lett volna ez! Így is 17 évet vártam ... Rád, Angel! - lépett közelebb, és szememből egy piszkos tincset eltűrt. - Gyermekem.
- Sosem lesz az apám! - kiáltottam majd a lábára tapostam.
azonnal pofon vágott, majd bosszúsan rám szegezte tekintetét. Majd elővett egy távirányítót hirtelen, és benyomva egy gombot, a falból egy tv ugrott elő.
- Kell még emlékeztető tegnap előttről? - sziszegte, majd bekapcsolt a képernyő, és ismét Harryt láttam. Gondolkodás nélkül odarohantam . Könnyeim folyni kezdtek, ahogy megérintettem a mozgó képet, és a fiú a falnak húzódva dobolt a lábával. Kezein újabb vágások éktelenkedtek.
- Miért kell ezt csinálni vele? - zokogtam, ahogy beesett arcára tévedt szemem . Feje kíváncsian nézett valamit.Teljesen sápadt, és kimerült kinézete volt. Teljesen legyengült.
- Véget vethetsz ennek! Hallgasd meg az ajánlatom, amit már fel szerettem volna tenni pár napja is, de te igen csúnyán viselkedtél.
- Ha meghallgatom, elengedi? - kérdeztem és felé fordultam.
/Harry szemszöge/
Napok óta étel nélkül várok valamire, a Vadászok kínzása kivételével. De eddig csak ők voltak az egyetlenek akik felém dugták orrukat. Minden porcikám sajog, sebeim pedig szüntelenül újra felszakadnak, ahogy megmozdulok.
Egyedül egy matt képernyőjű, üzemen kívül helyezhetett monitor van ebbe a retkes helységbe rajtam meg a penészen kívül. Meg természetesen egy kamera, ami követi tetteim. Egyszer csak az egyik sarkába a képernyőnek egy piros pont kezdett villogni. Először csak azt hittem képzelem, talán a kimerültség miatt, de aztán a kép életre kelt. Egy sötét szoba volt először, ahol ott volt...
- ANGEL! - kiáltottam fel, ahogy megláttam fehér, kissé tépázott, és véres szárnyát, és görnyedő alakját. Majd a szobát fény töltötte be, és elvezették. - NE! - mondtam ismét, a pár perece még élettelen tárgynak.
A monitor képe váltott. most egy folyosón vezetik. Minden egyes fordulónál váltott a kép, Őt követve. Majd egy kényelmes szobába vezették. Láttam hogy ott ül, neki háttal, takarásban Lucius, és leveszik a bilincsét. Majd feláll Lucius , és meghallom, hogy a képhez hang is társul.
Nem értem, miért akar beszélni Angellel. Azt hittem már halott is lehet, vagy kísérleteznek vele. Úgy féltem, egyszerűen sosem éreztem ilyet. Gyomromban egy csomó egyre szorosabb lesz , és csak azt veszem észre, hogy lában topog, ahogy várom mi történik.
A féreg önelégülten ecseteli hogy nem támadhatja meg. Én még úgy is letéptem volna a fejét. Egy undorító mocsok! Ha egyszer kikerülök innen, és ez a csótány élni fog, lelkem árán is megölöm! Megkínzom, és megölöm.
Egyszer csak a képernyő bekapcsol, de nem látom a rossz képminőségtől, mit lát, de zokog... Nagyon.
- Miért kel ezt csinálni vele? -mondta, és ekkor beugrott, talán engem lát. De üzenni sehogy sem tudok. Bosszankodva ültem, és vártam mi lesz.
- Véget vethetsz ennek! Hallgasd meg az ajánlatom, amit már fel szerettem volna tenni pár napja is, de te igen csúnyán viselkedtél.
- NE ANGEL! Ne fogadd el! - mocorogtam, hogy a bilincset ezredjére is meg próbáljam lefejteni kezemről. De az makacsul fogolyként tartott továbbra is.
- Ha meghallgatom, elengedi? - kérdezte.
- Akármit, csak ezt ne! Angel, kérlek! Kérlek, hagyj engem, csak menekülj el , amint lehet! - szinte imádkoztam, hogy tegye ezt.
- Igazából, választanod kell két dolog közül. Nagyon egyszerűek az opcióim! Választhatod a szabadságodat, vagy a szabadságát annak a kutyának! - hangja undort jelzett, ahogy rám célzott.
- Ezt még megkeserülöd ! Csak kerüljek ki innen!
- Nos, Angel? Igen egyszerű feladat! - nézett rá kérdően.
Angel arca fehér lett, és láttam rajta, hogy egy szempillantás alatt döntött, de valami van benne... Valami kételkedő.
- És mi lesz a másik féllel? - hangja remegett, és nem aggódás futott át arcán.
Ekkor reménykedtem, ahogy azt választotta, hogy ő lesz szabad. Mit sem ér a szabadságom nélküle, halálba taszítana, ha meghalna.Tudom, hogy Luciusnak aljas becsapásai vannak. Kifogatva mond mindent, így reményt kelt, de aztán a maga mögött hagyott pusztításra egy egyszerű magyarázata van "A dolgok több értelműek". Egyértelmű, hogy a másik fél meghal. Reménykedek, hogy ténylegesen elengedi Angelt!
- Előbb válasz, utána mondom mi lesz! - sunyin nézett, szinte mulatott ahogy a lány arcán izzadtság cseppek jelentek meg az idegtől.
- Kérlek, magad mond! - motyogtam.
- Harry... Harry legyen szabad! Engedd el! - nyögte ki végül, és arcán elhatározottság tükröződött. -
- NE! NEM! VOND VISSZA! ANGEL! NE! - kiabáltam a monitorral. Düh ütött fel fejét bennem, de nem Rá voltam mérges. Egyedül Luciusra.
- Ezen esetben veled kísérletek fognak folyni. - mondta hidegen, majd szemeit a lányra szegezte - De azt nem mondom, hogy kíméletesek. - a lány nyelt egyet, majd könnyes szemekkel bólogatott. A férfi kiment a szobából, és az utolsó képkocka, mielőtt elsötétült a képernyő, hogy összegörnyedve zokog.
- Sajnálom Harry... Szeretlek.
- NEM! NEM! KÉRLEK NE! SZALADJ UTÁNA ÉS VOND VISSZA A VÁLASZOD! - szinte üvöltöttem, de késő volt már. Életemben először szúrta igazán könnyfátyol szememet. - Én is szeretlek.
Úgy, egy hét telhetett el, de annyi történt velem, hogy a fémkalitkámból egy tágasabb, de sokkal koszosabb és büdösebb, no meg világítás nélküli tömlöcbe vetettek. Egyedül voltam, és éjjelenként a lámpásom csupán az utcáról beszűrődő fény volt. Nem engedtek el. Lucius megszegte az ígéretét, Angel pedig lehet már nem is él...
Nem bírok a hasamba nyilalló fájdalommal, ahogy elképzelem a lány élettelen , lehet csonka testét. Ahogy egy boncasztalon, nyitott, de lélektelen szemekkel mered az ég felé, és Lucius kotorászik benne egy szikével. Láttam már angyal vizsgálatot, ahol is az első, hogy kopaszra vágják az illető haját, és az első, hogy sebeket ejtenek rajta, a gyógyulási tempót figyelve különböző testtájakon. Majd elektromos kezelések, gyógyszerek, és végül kivégzik, hogy szárnyait megnézhessék, vagy épp mást.
Talán azért nem engedtek el, mert tudták, hogy Érte úgy is vissza jönnék. És igazuk is lett volna. Jelen esetben nem tudok mit tenni, csak ülök itt magányomban, és megpróbálok egy tervet összeállítani, a legközelebbi kajaidőig, miként szökök ki.
De talán túl késő, mert nyílt az ajtó, és engem vittek ki rajta megbilincselve.
- Jön a "szabadulás" te rohadék! - mondta nevetve és furcsa hangsúllyal a Vadász. Éreztem, hogy mást ért "szabadulás" alatt, és nem azt hogy fognak és elengednek.
/Angel szemszöge/
A szívem kettéhasadva, de egyszerre boldogan, hogy Harry távozott ebből a pokolból. Láttam, hogy kivezetik egy felvételen abból az apró szobából. Megkönnyebbülés futott végig rajtam. Viszont szívem darabjaira hull minden pillanatban, ahogy arra gondolok, soha többé nem lehetünk már együtt ezek után. Szidtam magam minden egyes vissza pörgetett emléken, amikor egymás mellett voltunk, és nem bújtam szinte bele izmost termetébe. Hogy nem csókoltam végig arcát minden pillanatban amikor tehettem volna. Kit érdekelt Felicity? Akkor is jobb jövő elé nézünk, ha életünk végéig bujdosnunk kellet volna.
Nem féltem a haláltól, mert megnyugodtam, a Szívem biztonságban van, és szabad ezekben a percekben is. Lucius aláíratott velem egy papírt, ami ezt alátámasztja. A reménybe kapaszkodtam, hogy talál helyettem valakit, aki boldoggá teszi, talán családja is lesz, és majd egy meseként mondja el lefekvés előtt el történetünk, csak királyfival és a gyerekek anyjával, no meg boldog véggel.
Ezzel a tudattal aludtam el minden nyomorúságos nap, miután visszajöhettem ebbe a szobába, mely börtönömmé vált. Hiába kényelmes, nem vagyok előbbre vele. Mintha tömlöc lenne. Ablaktalan falak, lámpafény, egyedül a kényelemmel és a dohszaggal tettek valamit...
Minden nap más várt rám. Első nap csupán szárnyaim kellett kiengednem, és hagyni, hogy úgy tapogassák, mint valami gyurmát. Második nap röntgen vizsgálatok, és egyebek . Eddig olyan, minta egy betegség után kutatnának. Viszont a többi nap szörnyű volt. Gyógyszereket adtak be, mindig másmilyent. Egyiktől csak elájultam, a másik viszont olyan mértékű fájdalmat okozott, mintha izmaim egyesével tépnék ki. Görcsöket okozott, talán még egy helyen tényleg el is szakadt... Másik napon majdnem meztelen testemre fém tappancsokat erősítettek, és árammal kísérleteztek.
Szégyent éreztem, de egy gondolat tartott életben. Ő szabad, és élni fog. Boldogan halok meg ezzel a tudattal.
- Ejj Ejj... nem ezeket az eredményeket vártuk tőled Angel. Semmi mást nem mutatnak az eredményeid, amitől különleges lennél. Pedig tudom hogy nem csak annyi különbség van közted meg egy fekete között, hogy a tollaitok eltérőek. - fej rázva tanulmányozta a papírokat, és felém intett - Most velem jössz, és mutatok valamit, mire szeretnélek rávenni. - izgatottság csillogott a szemében.
Őrök kíséretében egy ismerős folyosón baktattunk el. Szürke, Londonra néző kép.. sehol egy tárgy, vagy növény... Igen, jártam már itt... IGEN! Álmomban. Ez az álmom! Ezt álmodtam.
Jobbra fordultunk, és ott volt a vasajtó, és pontosan oda léptünk be, ahova számítottam. Azonban rend fogadott. Poros cuccok helyett tiszta szoba, benne rengeteg irat. A kémcsövek pedig egy sarokba suvasztva.
- Tudom, pedig ide tettem. - kutatott a tudós, majd megakadt a szeme egy dobozon.
"X-alany" -felirat volt rajta. Azonnal bontogatni kezdte, majd előhalászott egy vaskos mappát.
- Nézd csak! Ez te vagy, mielőtt egy áruló kivitt innen! - lapozta fel a könyvvastagságú iratot. - Itt a hangoddal törtél üveget. Egy csecsemő voltál, még is erősebb voltál egy tucat angyalnál. - majd becsapta, és por szállt fel belőle. -Ezt akarom látni! Vagy hasonlót! Nem kell nagy olog, kezdetnek kecés is megteszi! - szinte ujjongott , mire én elképedve emlékeztem vissza az álmomra, ahol a csecsemő ténylegesen a sírásával repesztette szét a kémcsöveket.
Egy fehér szobába vittek, ahol pár egyszerű használati tárgy volt a szoba közepén élló asztalra helyezve. Székek voltak egy biztonsági üvegfal mögött. Úgy éreztem magam, mint egy fantasztikus filmben, ahol különleges lények csinálnak dolgokat. De én nem voltam képes ezekre Egyedül gyógyítani tudtam, meg látni dolgokat.
Lucius mellé még emberek ültek, és pápaszemük mögül figyeltek engem.
- Kezdheted Gyermekem! - mondta egy intéssel a gonosz ember, mire én magam elé bámultam.
- De nekem nem megy... én sosem csináltam ilyet. - mentegetőztem, mire mérges pillantásokkal jutalmazott.
- De mennie kell. Csecsemő korodban is ment! Na had lássuk! - csapott tenyerébe, majd összekulcsolt kezekkel és lazán keresztbe tett lábakkal figyelt.
Próbáltam az üveget szétrepeszteni egy magas hanggal, de meg sem moccant, azonban a tudósok csak összenézve röhögtek rajtam. Megalázottan érzetem magam, ahogy rajtam nevetnek.
- Még egyszer! - mondta a fő tudós, majd ismét egy sikertelen próbálkozást.
- Uram, beszélhetnénk? - kérdezte az egyik vézna fehér köpenyes fazon, mire bólintott . - Nos, azon hipotézisem támadt, hogy külső hatással elérhető lenne egy látványos eredmény. Gondoljon csak bele, egy kisbaba ösztönlény. Sír, ha érzi éhes, mert éri, hogy anyja jön, ha hangot ad ki. Így az X-alany is ezt tette. Ösztön szerűen irányította erejét, önvédelem céljából.
- Oh, azt mondja, kell egy külső hatás... Meglehet. - gondolkodott el, majd utasítást adott. - dr. Green. Menjen oda, és pofozza fel! - bökött , mire a levegő megfagyott. - Mire vár? - csattant fel, mikor másodpercekig bámulta mindenki őt.
- De uram... - ellenkezett a meglehetősen erősnek tűnő személy.
- Mit mondtam!!??- vitte fel a hangját, mire azonnal pattant, és már is jött. Hátrálni kezdtem a szoba túloldala felé, és halkan könyörögni, egészen addig, míg a falhoz nem szorultam. Szárnyam nem engedett tovább.
Kérdés lékül kaptam egy pofont. Kemény pofont... Helye égett, de meg sem várva hogy elmúljon még egy jött, majd még egy. Könnyeim a szemembe tolultak, a következővel le is gurultak orcáimon, melyek már égtek a fájdalomtól. Megfogtam a tudós kezét, és megállítottam. Erősebb voltam nála, hisz szárnyaim ha kint vannak, erős is megtöbbszöröződik.
- Elég! - zokogtam fel, majd elengedve a férfit a földre zuhantam. Szörnyen sajgott mindenem.
Lucius hümmögve lapozgatta jegyzeteit.
- Ez kezdetnek megteszi... Női angyalok nem tudnak férfit legyőzni ilyen könnyen. Mindig ilyen erős voltál? - kérdezte, mire igenlően ráztam a fejem. Ey picivel voltam erősebb szárnyaimmal, az nem számított.
- Oké, vigyék vissza . - legyintett, majd már is haladtam a folyosón. Még hallottam, ahogy a nyitott ajtónál motyognak - nagyobb ingerencia kell, különben nem látunk semmit. Talán.. talán vele? - utolsó szót hangsúlyosan ejtették ki, de már nem tudtam tovább hallgatni, mert befordultunk a folyosón.
Álmatlan éjszaka után nehéz kelés volt. Alig öltöztem fel , Vadászok rontottak be a helységbe, és ráncigálva vezettek a folyosók labirintusain. Egy furcsa, szoba volt. A szembe lévő fal egésze üveg volt, és a másik helységben pedig korom sötét. Egyedül volta a helységben, a bilincseim levették. Közelebb léptem az átlátszó falhoz, és csak 3 sziluettet tudtam kivenni onnan. Egy ülő ember és két álló. Az üveg elé értem, mire a másik szobában is kigyúltak a villanyok,és a látvány, ami fogadott, majdnem a földre kényszerített. Ott volt...
- HARRY?! - kiáltottam, és az átlátszó falon dörömbölni kezdtem. Öklömmel vertem, hogy széttörjön, de nem törött . Biztosan golyóálló volt. Lejes erőmből neki szaladtam, de meg sem mozdult . A fiú csillogó szemekkel nézett rám, és én is rá. Tenyerem neki támasztottam, és beszélni kezdtem.
- Sajnálom, annyira sajnálom! - könnyek gyűltek szemembe. Láttam, hogy mondani akar, de nem hallottam. - HALLASZ? - kiáltottam, de ekkor belépett az ajtón Lucius egy pisztollyal. Kikerekedtem szemei, és a fiú felé pillantva hevesen próbált felállni a székről, melyre kötözve volt.
- Nem hall téged te ostoba! - baktatott felém a férfi. - És te se őt. Viszont tökéletesne láthatod, mi fog vele történni. - nevetett.
- AZT MONDTA ELENGEDI! ALÁ ÍRTAM A SZERZŐDÉST! - eresztettem ki szárnyaim, majd neki rontottam. Ekkor dördült el a fegyver, és a földre rogytam. Szárnyam szélét találta el, melyből ömlött a vér.
- Igen, szabad lesz! Elengedem... hogy a lelke távozhasson! - kacagott fel, mire könnyeim lefolytak arcomon. Felálltam, mit sem törődve a fájdalommal, és vérző szárnyammal.
- Hazudott nekem! Azt mondta elengedi Harryt! Alá írtam a szerződést, melyben benne áll, hogy szabad lesz! - hörögtem, ahogy haladtam felé.
- Még egy lépés és kiloccsantom az agyad a szeme láttára! Biztosan nem akarod, hogy lássa ahogy meghalsz! - köpködte a szavakat, majd mosolyra húzódott a szája. - Nem gondoltál a dolgok másik jelentés tartalmára! Buta, buta Angel! Mit hittél? Csak úgy elengedlek titeket? - nevetése feldühített oly mértékben, hogyha tehetném, rég a torkának ugrottam volna.
- Maga mocskos állat! Egy undorító féreg! - köptem egyet felé, mire undorodva arrébb lépett.
- Ide figyelj! Neked itt nincs engedélyed hogy így beszélj velem! - sziszegte, majd felém tornyosodva folytatta. - Megmentheted a szerelmed. - kerek szemekkel néztem rá. - Igen, jól hallottad. Annyi a dolgod, hogy eltöröd ezt az üveg falat. Az őrök nem fognak rád támadni, parancsba van adva nekik! Annyi a dolgod, hogy azt teszed, mint csecsemő korodban. - nézett rám komolyan. - Próbáld meg! - mutatott az üveg felé, mire koncentráltam, és torkom szakadtából üvöltöttem. Semmi... Neki rohantam, és testemmel, lábaimmal kezemmel próbáltam utat törni magamnak. Nem érdekelt, hogy mim törik el, csak éljen tovább.
- De hogy izgalmasabb legyen... Tétje van! - megálltam a tevékenységemben.
- Mi az hogy tétje? Nem halok meg így is úgy is?
- Lehet.. De... Harryt lassan fogják kínozni. Tudod a szokásos, amit láthattál is. - ekkor a szemközti szobába késeket, és lángszórót vittek, üvegekben tárolt szereket, melyeken kint volt a jelzés, mely azt mutatta veszélyes.
- Ne! NE! - néztem,ahogy kipakolják, és közben Lucius beszélt tovább.
- Lehet az indulataid irányítják az erőd. Nos, ha van, akkor megmented. Ha nincs, meghal. A katonáim megölik. Egyre durvább módszereket fognak használni. Kezdik az apró késekkel, majd forró vasakkal, savakkal. Olvastál már katonai könyveket Angel? Ha nem, semmi baj, itt láthatod majd miket írnak le! - ezzel kifordult a szobából.
- Harry! HARRY! NE! KÉREM HAGYJÁK ABBA! - öklöm már szinte recsegett, ahogy fájdalmat nem ismerve ütöttem az átlátszó falat. Majd az ajtóhoz mentem, hátha ki tudom nyitni, de több centi vastag fémből állt.
Az ablakhoz közelebb vezették a fiút, és egy asztalt is betoltak közben, amire sorba terítették ki a különböző kampókat, késeket és mindenféle borzalmas tárgyakat. Ijedten néztem, ahogy egy szikét felkapva az egyik Vadász kettéhasítja a fiú megtépázott ingét, és az a földre hull. Sebhelyes mellkasa még meg sem gyógyult rendesen . Ott tátongott az égésnyom keresztbe átszelve izmait. Borzalmas látvány volt. A fiú zöld csillogó szemével az enyémbe talált.
- Könyörgöm, ne! Ne bántsák! - szinte sikítottam, ahogy láttam, mellkasán ejtenek egy apró vágást. Meg sem rezzent az arca, ahogy a szike felhasította bőre egy részét, és a vér csordogálni kezdett belőle. Bekötözött szája mosolyra húzódott, és megrázta a fejét. Biccentett fejével, hogy forduljak el, de nemet mutattam.
A katonák most belevágtak egyenesen a combjába, mire hátravetette fejét, és ajkai láttam ahogy eltátotta. Üvöltött... A szike teljesen beleállt a lábába, majd lassú mozdulatokkal húzták ki belőle fokozva fájdalmát.
- Ne, könyörgöm! Harry, HARRY! - nyögtem, ahogy a fiút kikötötték, és állásba helyezték. Éles fegyverekkel ostromozták mindenhol.- INKÁBB ENGEM. - zokogtam, ahogy a falat próbáltam sikertelenül úrja áttörni. Még csak meg sem repedt.
Láttam a fájdalmat a szemén, ahogy izmai remegtek. A szék abba hagyta az ugrálást, ahogy a kés teljesen kint volt a lábából. Folyamként zúdult karmazsin vére a padlóra, hamar tócsát csinálva.
- Év vagyok az oka ennek.. ha nem talál meg, még élne... - szipogtam magamnak, ahogy láttam, folyton üvölt és szemeiben oly mértékű fájdalom került, hogy számomra is elviselhetetlen volt.
Tüzes fémet tettek ismét mellkasához, és azzal szántották végig tökéletes testét. Itt már nem bírtam a zokogással. Szabálytalanul vettem a levegőt, és szívem úgy próbálta átütni mellkasom, mint én a törhetetlen üveget.
- Könyörgöm. - rogytam össze az üveg előtt, ahogy láttam, egyre több helyen kezd el vérezni szerelmem. A szék alá folyt az összes vére, és pillantásában tompa fényt fedeztem fel.
tudtam, hogy ha eszméletét veszti, nincs vissza út. Itt hagy örökre.
- NE HAGYJ ITT! MEGMENTELEK! - mondtam, de könnyeimtől olyan volt látásom, mintha fátyolt húztak volna elém.
Szívem az eddigieknél nagyobbat dobbant. A Vadászok eloldozták a félig holt fiú testét, ami a földre rogyott . Fél méter sem volt a kezeink között Csak a tér és a fal állt közénk. Elhagyták a szobát, egyedül hagyva minket
- Harry... - tátogtam, és mintha lelkében hallotta volna, hogy szólítom. - Ne hagyj el!Kérlek, ne hagyj itt! Szereltek! - mondtam, bár tudtam, hogy nem hallotta.
Maga után vércsíkot hagyva jött közelebb, majd kínok árán tapasztotta egyik tenyerét az üvegfalhoz.Sajátom raktam én is oda, és éreztem, hogy a fal furcsán hideggé kezd válni. A pár megfagyott rajta. De nem tudtam törődni vele.
Ott térdelt a göndörke , és egyre fogyó életerejével, utolsó pillantásait vetette felém.
Keze lassan csúszott egyre lejjebb, ahogy izmai rogyadozni kezdtek alatta. Végül összeesett, és a földön feküdt hanyatt.
- Ne! Kérlek! Tarts ki! Megpróbálom áttörni. - jeleztem kezeimmel is felé, de csak megrázta gyegnén a fejét.
Rám emelte smaragd szemeit, mely opálosan csillogott az villódzó fényben. Az egyik lámpa izzója elpattant, és szikrázva hunyt ki.
- Ne hagyj itt... Kérlek...- mondtam, és ő értette. Mosolyogva rázta meg fejét, majd ujjai először magára mutattak, majd rám és a szívére végül. - NE! KÉRLEK! - de hiába. Ott van előttem, pár centire, és látom ahogy hagyja el az élete. Meg kell mentenem!
Kétségbeesetten ütlegeltem a falat, de meg sem mozdult Egyedül azt a dermesztő hideget éreztem, ami egyre fokozottabban jelent meg a helységben.
"Szeretlek" -tátogta, majd szemeit behunyta, és mély levegőt vett. Ismét rám nézett. Olyan békés volt az arca, pedig teste mindenhol vérző sebbekkel volt tarkítva. Majd láttam, ahogy tekintete egyre üresebbé és áttetszőbbé válik, ahogy a halál lassan ragadja el lelkét testéből.
Szemeiből lassan párolgott el a élet. Pupillája szélesre tágult. Ajkai elnyíltak, majd mellkasa utoljára süppedt be. Percekig néztem ahogy teste élettelenül hever a földön .Éreztem ahogy a levegő fagyossá válik, és mintha valami megérintené az arcom. Olyan volt,mintha csókot hintett volna egy nem létező szellő könnyektől ázott arcomra. Harry volt...
- Harry! Ébredj! Harry! - kiáltoztram, de tudtam,már akkor sem hallaná, ha mellete lennék . Örökre elhagyott. Pedig pár méterre voltam.És nem tehettem semmit. Ott halt meg előttem, és én csak végig néztem.
Meghalt... Meghalt Harry...
- Ne hagyj itt... Kérlek... . zokogtam, majd utolsót ütöttem a falra, ami recsegni kezdett. Forró leheletem látszódott a levegőben, mintha tél lenne, és szilánkokba hullott az üveg alá... Ez lehetetlen...
Azonnal rohantam szerelmemhez, de már csak életetteln testét tudtam rázogatni, és szavaim sem volt képes hallani...
- Nem hagyhatsz itt! Könyörgöm! Már csak te maradtál itt nekem! Na hagyj el kérlek! - zokogtam, ahogy mellkasára borítva fejem áztattam könnyeimmel mellkasát. A sós cseppek fehér utat mostak skarlátra színezett bőrén. Nem hallottam mellkasában dübörögni a szívét, nem hallottam a lélegzetét. És nem ölel át védelmező karjaival, hogy ez csak egy rossz álom, amiből felkelek nemsokára.
- Könyörgöm.. egy utolsó szót , valamit. Harry... - leheltem, de választ nem várhatok senkitől.
Búcsú csókot leheltem ajkaira, majd véresre ütött öklöm most kinyitottam, és soha többé meg nem dobbanó szívére helyeztem.
Vadászok törtek a helységbe és pár pillanatra a fagyos levegőben szálldosó üvegszilánkokra meredtek. Talán még is van erőm. Talán igaza volt Luciusnak, az érzelmek kihozzák, de már késő volt. Hiába változott jéggé a fal, és tört át, már késő.
Könnyes szemekkel néztem az engem körülvevő férfiakat, és vártam. tudtam hogy nekem is itt az utam vége. Lehunytam szemem, és fejem Szerelmem mellkasára helyeztem. Vére még meleg volt.
Magamban elképzeltem egy gyönyörű képet, ahogy vidáman, miden bajtól mentesen, egészségesen mosolygunk egymásra, Harry toszkán kastélya előtt, a verőfényes nyári napsütésben.
Tollaim kieresztettem, és ekkor hangos dörrenés, és szívembe fájdalom nyilallt. Szárnyaim ernyedten borítottak be minket, és a sziporkázó jégszilánkok földre hullva csilingelve törtek még kisebb darabkára. Pont úgy, ahogy a szívem.
- Valahol majd találkozunk Szerelmem...- Lehunytam szemem, és láttam a körbevillanó kékes fényt.
Remélem tetszett nektek ez a történet :D Ez után már csak az Epilógus jön, amit ki is teszek nem sokkal ezután a feji után. Gyerekek, könnyekkel szememben jelentem ki utoljára... Jó olvasást!
/Angel szemszöge/
Pár percet voltam eszméletlen, de ahhoz pont elég volt, hogy körülöttem a világ lecsendesedjen. Még mindig szakadt az eső és a kidőlt, odvas fába is befolyt. Harry sehol sem volt. Villámok cikáztak át az égen, és dörgésük által kiváltott dübörgésük a gyomromban éreztem. Majd kikászálódtam a rejtekhely mögül, és szemeim a fiú után kutattak, de sehol sem pillantottam meg most biztosan elázott, fejéhez lapuló tincseit.
Neszeket hallottam, de nem Harry felől, majd egyszer csak, kinyúlt valami a fa mellől, és ajkaimra tapasztott egy nedves, és büdös kloroformmal átitatott kendőt. És mocorgást észleltem, hirtelen. A bokrok mögül egy mély hümmögést hallottam. Oda somfordáltam, és ekkor láttam, hogy a fiú kezei kötözve vannak, száján ezüst színű szalag éktelenkedik, hevesen rázza a fejét és szemeivel üzenni próbál. Lerántottam róla a ragasztót.
- Menekülj Angel! Csapda! - kiáltotta, de mire észbe kaptam volna egy kéz lefogott, és számra tapasztott egy büdös anyaggal átáztatott kendőt. Kábulni kezdtem, és tudtam, hogy elkaptak, de nem bírtam harcolni, mert mintha ereimbe súlyos ólmot öntöttek volna, a föld húzni akart magához.
Rémülten próbáltam sikítani, de tudtam, ha lélegzek, hamarabb eszméletem vesztem. Támadóm oly erősen tartott , hogy mozdulni se bírtam, és bénító fájdalmat éreztem,ahogy szárnyaim akartam kinyitni... Mi a fene van velem?
-Lélegezz lassan, és nem fog fájni! - suttogta kéjesen füleimbe, majd szorítása lazább lett, ahogy muszáj volt vennem egy aprócska lélegzetet, különben megfulladok.
Harry felől hatalmas üvöltés jött, és láttam, ahogy kétségbeesetten próbál még lekötözve is felém igyekezni, de ekkor egy fényes, és hosszúkás valami a nyakába állt, és szeme kifordult, majd többé nem mozdult a földön. Láttam ahogy több ember is körbe véve felkapják, majd lehunyva szemeim átadtam magam a sötétségnek ismét...
" Az éj burkolta folyosón álltam, és körülöttem nem volt semmi a fémesen csillogó padlón, és a beton szürke falakon kívül. Az ablakok egy megtépázott Londonra tekintettek, ahol fekete angyaltoll hullott az égből és tüzes eső. Hangok szöktek ki egy szobából. Egy kisbaba sikító és üvöltő hangja. Ballagni kezdtem a hosszú ösvényen, míg befordulva egy ajtót résnyire találtam nyitva. Fehér neonból áradó fény tört ki rajta, és a gyermek rettegő sírása. Oda léptem, és egy tagbaszakadt , és láttam Őt! Lucius volt, előtte feküdve a steril fémasztalon egy gyermek... A baba, akit.. azaz Én, Lilly és Lucius gyermeke... Fehér szárnyai gyengén hevertek mellette, kezeivel és lábacskáival pedig próbált mozgolódni, de lefogta azt a szívtelen gazember. Próbált egy hófehér tollacskát kiszedni a meggyötört gyermekből, de az akárhányszor felkiáltott, egy kémimai cső eltörött, Lucius pedig fájdalmasan a füléhez kapott.
- Magnónapló, 57/4. bejegyzés. Az X-alany különös képességekkel bír. Megpróbáltam többszöri próbálkozással eltávolítani egy vizsgálati mintának szánt tollat, de hangjával újra és újra üveg tárgyakat szilánkjaira robbantott...
Nem hallhattam tovább azt amit diktált a diktafonba, mert a tér megváltozott. Ugyan abban a szobában álltam, de az porosodva terült el előttem. A kémcsövek szanaszét, pár széttört darabjai ott hagyva, mindent por és papírok forgataga borít."
Szertefoszlott az álmom, ahogy szörnyű fejfájásra ébredtem, és tagjaim oly mértékben sajogtak, mint még soha egy összeütközés után. Szemhéjamon keresztül érzékeltem , hogy mesterséges fény süti arcom. Csuklómba fájdalom nyílalt, majd lábam mozdítva bokáim körül is érzetem ezt. És ekkor döbbentem rá, hogy nem fekszek. Karjaim fájtak a zsibbadástól, és eddig előrebiccenő fejem, most felemeltem. Gerincem sajgott, valószínűleg órák óta lehettem ebben a kényelmetlen pózban, térdelve, karjaim kikötve, fejem felé emelve. És érezte a hátamból kiálló tagjaim is, ahogy szörnyű kínok között súrlódik szárnyaim tövével a fémből készült bilincs. Sűrű , meleg folyadékot éreztem végigfolyni pólómon, és mikor állásba kényszerítettem magam, kezeim háta tudtam vezetni. Megérintettem azt,majd előre húzva ujjaim , a bőrön mélyvörösen csillogott a vérem. Majd láttam a pöttyöket magam körül. Szárnyaimból csepegett mindenfelé, és ekkor vettem észre, hogy rengeteg, fontos toll hiányzik belőle. Megtépázták a szárnyaim, így képtelen vagyok használni, hacsak... Meg nem gyógyítom. Kezeimmel próbáltam elérni a sebbel borított területet, de nem engedte a kurta lánc. Ekkor nyílt a fehérre mázolt fémajtó, melyre skarlát betűkkel volt felfestve az olyannyira gyűlölt jel... TFW...
- Lám, lám , lám! Mily rég találkoztunk drága, drága gyermekem! - kacagott fel a belépő ember... azonnal felismertem. - Gondolom már ezerszer megbántad, hogy azon a verőfényes nyári reggelen előbukkantak a szárnyaid, ami idő közben fehér lett, ugyebár? - mondta kárörvendően, mire kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Honnan tudja? - vicsorogtam, és töprengtem, de a düh oly mértékben zubogott ereimben, hogy a láncokat is képes lehettem volna átolvasztani.
- Ne becsülj ennyire alá gyermekem! A TFW hatalmasabb minden gyerekes NASA-nál vagy katonai kutatóállomásnál. Az egy olcsó vicc. - nevetett, és a helység kacajától fülsüketítően visszhangzott. - Minden lépésedről tudunk, mióta átváltoztál. Apád és anyád közre működött rengeteget, bár nem méltóak ezen nevek viselésére. Undorító mézes mázos világban neveltek, ahelyett, hogy munkájukhoz híven Vadásszá faragtak volna.
- Maga az undorító Lucius! - köptem szavaim felé, mire lassan sétálva közeledett.
- Ej... Ej... Ej... - egy-egy hang egy-egy lépést jelentett. - No-no-no! Így, nem beszélhetsz... - ragadta meg a vértől ragadó hajam,majd arcom maga felé fordította- VELEM! Nem beszélhetsz a tulajdon teremtőddel! - szavait fogai között szűrte , majd fejem oldalra csapva engedett el.
- Teremtőm? Maximum a biológia apám! Maga sosem lesz az igazi apám, nekem nincsen! - mondtam, és düh lángolt szemeimben. Ekkor egy pofonnal sújtott.
- Csöndbe légy gyermek! - mondta, majd gúnyos mosolyra húzta száját. - Rengeteg mesélni valóm van, és egy ajánlatom!
- Soha,semmit nem fogadok el magától! - vágtam hozzá s, mintha csak szitok szavakat szórnék.
- Óhóóó! Dehogy nem! Az első szavad könyörgés lesz, amint megtudod, min áll a tét! - nevetett, majd kisuhant a szobából. Léptei olyanok voltak, mintha szellem haladt volna el előttem, majd bezárult az ajtó, és a fény is kialudt, így a szobába egy apró csíkba tört be a fehér fény. Az ajtó alól.
Órákig vártam , töprengve és aggódva, hogy hol lehet Harry. Fájdalmam kizárva próbáltam láncaim elszakítani, de már régóta semmi életerő nem volt bennem. Gyomrom üres volt, bár jelen pillanatban észre se vettem, de pontosan tudtam, ennem kell valamit, mert semennyi erőm sincsen. Új szárnyaim egyetlen hátránya, hogy erőtartalékaim hamar kiüríti. És az esőben való repülés csak tetézett rajta.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már csak azon kaptam magam, hogy alvásnak hívható eszméletlen mozdulatlanságomból ismét felkeltettek. Most egy ismeretlen Vadász áll velem szemben, és durván felcsatolta a bilincset a kezemre, amivel vezetni tudott. Vérrel átitatott szárnyaim továbbra se tudtam bezárni, mert rajtuk is egy bilincs volt.
A folyosón mindenki megbámult, az összes Vadászruhába öltözött ember úgy nézett rám, mintha valami szellemet vagy egy torz lényt lát. És ekkor megint eszembe jutott, a szárnyaim fehérek.
Lépcsők következtek, majd egy tömlöcsoron haladtunk végig, rácsok következtek, ahol angyalok álltak , és kezeikkel kifelé kalimpáltak ételért és szabadságért kiabálva. Majd meglátták fehér tollaim... Sikítozás és hatalmas kiabálás kerekedett hirtelen.
- URAM ISTEN! TÉNYLEG FEHÉR! NÉZZÉTEK! FEHÉR!
- Atya ég.. Hát létezik!
- A Kiválasztottat elfogták! Végünk van!
Ilyen és ehhez hasonló dolgok repkedtek a levegőben. Én csak fejet leszegve haladtam, hisz eddig titokban próbáltunk tartani szárnyaim színét. De már késő, hisz elkaptak... Alig bírtam küszködni a gondolattal, hogy mi vár rám, és Harryre itt.
Egy fehér szobába léptünk be egy hosszabb , üres szakasz után. Láncos székek, bilincsek és fegyelmező eszközök mindenütt.
- Remélem szenvedéssel telt az éjszaka Gyermekem! - köszöntött félvállról Lucius.
Nem szóltam semmit, csak hallgatagan meredtem magam elé, és lassan előröltem magam abban, hogy nem tudom hol van és mi van Harryvel.
- Most elvégzek pár vizsgálatot rajtad. igazából napi szinten fogok elvégezni vizsgálatokat. Nem tudom, hogy tisztában vagy e azzal, mi is vagy valójában. - felkaptam fejem.
- Angyal vagyok! Van szárnyam, repülök velük. Ennyi?- hangom szarkasztikus volt.
- Kimehet Howard! - intett, majd a Vadász el is tűnt rögtön.
- Roppant érdekes, roppant! - körbejárta bilincsekkel és fémláncokkal harcképtelenné tett testem. - Hmm... Ez érdekes! - morgott, majd előttem megállt. - Ezt mégis hogy csináltad ? - intett szárnyaimra, mire szemeim oda kaptam. Sebeimnek hűlt helye sem volt.
Mosolyra húztam a szám. Talán a fáradtságtól, talán a helyzet furcsa hangulatától, hogy egy tudós figura úgy mered rám, mint egy csodaesetre.
- Gyorsabban regenerálódsz, mint fajtatársaid? - kérdezte, de én mozdulatlanul bámultam szemeibe. Azúrkék szemei voltak, és pontosan olyan színű haja, mint nekem. Az álomból mintha máshogy ismertem meg volna... De azok tévesek, szinte mindig... - Felelj Gyermek! - vitte fel a hangját, majd arcom durván felemelte, így egészével felé néztem.
- Nem tudom! - köptem oda neki, mire felsóhajtott.
- Nekem ne hazudj, mert megbánod még. - sziszegte - És légy tisztelettudóbb a nemződdel! - facsarta a szavakat magából ki lekezelően, mire csak egy mosolyt dobtam.
"Az ellenséget könnyű megtéveszteni, például, ha más reakciót produkálsz, mint amit vár , megzavarodhat!" - idéztem fel Sebastian szavait, majd szélesebb vigyorra húztam a szám. Majd hogy nem nevettem.
- Tudom az ócska trükkjeiteket Angel! - mosolyodott ő is el, mire nekem elment a kedvem mindentől, talán még az élettől is. Elegem volt ebből, mert ez a fickó a világ legocsmányabb embere.
- Nem érdekel! meg kínozhat, meg is ölhet, én nem leszek a maga hasznára! Maga egy undorító példánya az emberi világnak! Bár ezzel az állati jelzővel magukat az állatokat sértem meg! Maga az Ördög! - sziszegtem, majd szárnyammal felé csaptam, bár elvétettem, hisz bilincsek voltak szárnyaim tövében is, mely korlátozta mozgatását tagjaimnak.
- Ohó! Hát azt hiszed téged, a saját lányom fogom majd bántai? Dehogy! - nevetett fel jóízűen, a szoba ismét ezzel volt teli, majd rám sandított. - Óh, néz csak arra a monitorra! - bökött fejével az asztalán álló, széles képernyőjű gépre, melynek fekete képernyőjén egy szempillantás alatt jelent meg egy alak. Egy alak ami megkötözve térdel, szájába egy rongydarab van kötve, és rázkódik... A fájdalomtól. Majd Lucius odasétált az asztalhoz, lenyomott egy gombot, és beszélni kezdett. - 9-est! Most! - mondta, majd ellépett, hogy szabad rálátásom legyen . Egy férfi ment be a szobába , egy izzó vasdarabbal, majd az addig árnyékba burkolózott testű férfi mellkasán végighúzta azt, lassan. Ekkor üvöltés hallatszott, de nem a monitorból. A kitekeredett törzsű személy hátravetette a fejét, és ekkor láttam meg... Vágásokkal átszabdalt tetovált testét, és szenvedő arcát.
- HARRY! NE! HAGYJÁK ABBA! - mentem oda a képernyőhöz, és sírva bámultam, ahogy a Vadász újra és újra megégeti szerelmem, míg a vas ki nem hűlt. - Könyörgöm! Bármit, csak ezt ne! Engem kínozzanak! Kérem! Engedjék el őt! - zokogtam. Nem bírtam nézni, ahogy a most már kivehető göndör tincsek alatt remegő férfi lassan eszméletét veszti a fájdalomtól . Sebei körül voltak véve odaégett bőrrel és vérrel . Majd feje hátra bicsaklott, és láttatta, hogy nem "csak ennyi" sérülés tarkítja Őt Rengeteg fekete, több tenyérnyi zúzódással volt teli .
- Most már együtt működsz? - dobta oda szavait Lucius, mintha egy untató természetfilmet nézett volna az előbb a kínzás helyett.
- Bármit megteszek, ha elengedik! - mondtam gondolkodás nélkül. - Bármit! Csak engedjék el ! Engedjék szabadon! - mondtam, de könnyeim utat törtek szemembe.
- Hmm... ezen még gondolkozni fogok! - vakarta meg őszülő borostával hintett állát. - Vigyék el! - kiáltott, és már is tömlöcöm felé vittek.
Több nap telt el úgy, hogy csak ültem, és semmi sem történt. Naponta egyszer kinyílt az ajtó, és egy tálcán gyér mennyiségű ételt csúsztattak be. Agyamba forogtak a gondolataim. Az az üvöltés, Harryé volt. Valahol mellettünk lévő termek egyike volt az , ahol tartják. Agyamba égett az a kép, amint a hevített vasat végigvezetik kissé koszos bőrén. A cella fala fém volt, ami igen rozsdás állapotban tengődött, és jobban megnézve talán karjait széttárva el sem fért volna keresztbe a szobában. Könnyek mardosták éjt nap alá téve szemeim.
Majd egyszer csak nyílt az ajtó, és belépett egy Vadász. Étel helyett kulcsot szorongatott a kezében. Láncaim eloldotta, csak bilincsek maradtak testemen. Vezetni kezdett. Most másik irányba indultunk mint pár napja. A folyosók minden kanyarnál szélesedtek, megjelentek a díszes ablakok, és csodálkozásomra pár zöldellő növény , legvégül a beton szürke falakat felváltotta halványsárga, fa burkolattal, úgy szem magasságig. Bevezetett egy szobába. Hatalmas baldachinos ágy, körül ölelve csipkével. Rajta mélyvörös és réz barna selyemágyneműk, és hasonló színekben díszpárnák . A szoba fala Bézs volt, és mahagóni parketta érintette cipőm talpát. Jól nézett ki , leszámítva, hogy hol is van ez a szép szoba. Egy karosszék is volt benne, ami háttal állt nekem. Fekete selyemhuzat volt rajta .Előtte dohányzó asztal,megtömve édességekkel, és sósságokkal is . Italokkal, és mindenféle díszekkel ellátott polcok, és szekrények.
"Miért hoztak ide?" - töprengtem el magamban. És ekkor a legnagyobb döbbenetemre a Vadász eloldotta a bilincseim mindenhol. Becsuktam szárnyaim, és hátra perdültem, de azon nyomban bezáródott mögöttem az ajtó.
A karosszék nyikorgott és feláll belőle... Lucius. Nem láttam hogy valaki ül a székben, hisz háttal volt. Egyenesen felém jött, és mosolyogva megállt.
- Remélem lehet veled beszélni most már! - mondta szelíden, és kezeit hátul fogta össze. Meg is támadhattam volna, de moccanásomkor már is közbevágott. - És ne támadj meg, mert a hely körbe van kamerázva. És meg sem szökhetsz, mert kívülről van bezárva az ajtó. Még nekem is kérésre nyitják ki! - nevetett, ahogy bosszúsan összefontam karjaim magam előtt. - Pont , mint az anyád! Makacs, és hajthatatlan . - rázta fejét, mire eszembe kúszott az emlék, amint lelőtte.
- Megölte őt! Megölte Lillyt! Semmit sem tett, csak védelmezte a gyer... engem! - böktem ki a lehető legnagyobb utálattal.
- Útban volt, és akadályozott. Ha elsőre odaad téged nekem, nem lett volna ez! Így is 17 évet vártam ... Rád, Angel! - lépett közelebb, és szememből egy piszkos tincset eltűrt. - Gyermekem.
- Sosem lesz az apám! - kiáltottam majd a lábára tapostam.
azonnal pofon vágott, majd bosszúsan rám szegezte tekintetét. Majd elővett egy távirányítót hirtelen, és benyomva egy gombot, a falból egy tv ugrott elő.
- Kell még emlékeztető tegnap előttről? - sziszegte, majd bekapcsolt a képernyő, és ismét Harryt láttam. Gondolkodás nélkül odarohantam . Könnyeim folyni kezdtek, ahogy megérintettem a mozgó képet, és a fiú a falnak húzódva dobolt a lábával. Kezein újabb vágások éktelenkedtek.
- Miért kell ezt csinálni vele? - zokogtam, ahogy beesett arcára tévedt szemem . Feje kíváncsian nézett valamit.Teljesen sápadt, és kimerült kinézete volt. Teljesen legyengült.
- Véget vethetsz ennek! Hallgasd meg az ajánlatom, amit már fel szerettem volna tenni pár napja is, de te igen csúnyán viselkedtél.
- Ha meghallgatom, elengedi? - kérdeztem és felé fordultam.
/Harry szemszöge/
Napok óta étel nélkül várok valamire, a Vadászok kínzása kivételével. De eddig csak ők voltak az egyetlenek akik felém dugták orrukat. Minden porcikám sajog, sebeim pedig szüntelenül újra felszakadnak, ahogy megmozdulok.
Egyedül egy matt képernyőjű, üzemen kívül helyezhetett monitor van ebbe a retkes helységbe rajtam meg a penészen kívül. Meg természetesen egy kamera, ami követi tetteim. Egyszer csak az egyik sarkába a képernyőnek egy piros pont kezdett villogni. Először csak azt hittem képzelem, talán a kimerültség miatt, de aztán a kép életre kelt. Egy sötét szoba volt először, ahol ott volt...
- ANGEL! - kiáltottam fel, ahogy megláttam fehér, kissé tépázott, és véres szárnyát, és görnyedő alakját. Majd a szobát fény töltötte be, és elvezették. - NE! - mondtam ismét, a pár perece még élettelen tárgynak.
A monitor képe váltott. most egy folyosón vezetik. Minden egyes fordulónál váltott a kép, Őt követve. Majd egy kényelmes szobába vezették. Láttam hogy ott ül, neki háttal, takarásban Lucius, és leveszik a bilincsét. Majd feláll Lucius , és meghallom, hogy a képhez hang is társul.
Nem értem, miért akar beszélni Angellel. Azt hittem már halott is lehet, vagy kísérleteznek vele. Úgy féltem, egyszerűen sosem éreztem ilyet. Gyomromban egy csomó egyre szorosabb lesz , és csak azt veszem észre, hogy lában topog, ahogy várom mi történik.
A féreg önelégülten ecseteli hogy nem támadhatja meg. Én még úgy is letéptem volna a fejét. Egy undorító mocsok! Ha egyszer kikerülök innen, és ez a csótány élni fog, lelkem árán is megölöm! Megkínzom, és megölöm.
Egyszer csak a képernyő bekapcsol, de nem látom a rossz képminőségtől, mit lát, de zokog... Nagyon.
- Miért kel ezt csinálni vele? -mondta, és ekkor beugrott, talán engem lát. De üzenni sehogy sem tudok. Bosszankodva ültem, és vártam mi lesz.
- Véget vethetsz ennek! Hallgasd meg az ajánlatom, amit már fel szerettem volna tenni pár napja is, de te igen csúnyán viselkedtél.
- NE ANGEL! Ne fogadd el! - mocorogtam, hogy a bilincset ezredjére is meg próbáljam lefejteni kezemről. De az makacsul fogolyként tartott továbbra is.
- Ha meghallgatom, elengedi? - kérdezte.
- Akármit, csak ezt ne! Angel, kérlek! Kérlek, hagyj engem, csak menekülj el , amint lehet! - szinte imádkoztam, hogy tegye ezt.
- Igazából, választanod kell két dolog közül. Nagyon egyszerűek az opcióim! Választhatod a szabadságodat, vagy a szabadságát annak a kutyának! - hangja undort jelzett, ahogy rám célzott.
- Ezt még megkeserülöd ! Csak kerüljek ki innen!
- Nos, Angel? Igen egyszerű feladat! - nézett rá kérdően.
Angel arca fehér lett, és láttam rajta, hogy egy szempillantás alatt döntött, de valami van benne... Valami kételkedő.
- És mi lesz a másik féllel? - hangja remegett, és nem aggódás futott át arcán.
Ekkor reménykedtem, ahogy azt választotta, hogy ő lesz szabad. Mit sem ér a szabadságom nélküle, halálba taszítana, ha meghalna.Tudom, hogy Luciusnak aljas becsapásai vannak. Kifogatva mond mindent, így reményt kelt, de aztán a maga mögött hagyott pusztításra egy egyszerű magyarázata van "A dolgok több értelműek". Egyértelmű, hogy a másik fél meghal. Reménykedek, hogy ténylegesen elengedi Angelt!
- Előbb válasz, utána mondom mi lesz! - sunyin nézett, szinte mulatott ahogy a lány arcán izzadtság cseppek jelentek meg az idegtől.
- Kérlek, magad mond! - motyogtam.
- Harry... Harry legyen szabad! Engedd el! - nyögte ki végül, és arcán elhatározottság tükröződött. -
- NE! NEM! VOND VISSZA! ANGEL! NE! - kiabáltam a monitorral. Düh ütött fel fejét bennem, de nem Rá voltam mérges. Egyedül Luciusra.
- Ezen esetben veled kísérletek fognak folyni. - mondta hidegen, majd szemeit a lányra szegezte - De azt nem mondom, hogy kíméletesek. - a lány nyelt egyet, majd könnyes szemekkel bólogatott. A férfi kiment a szobából, és az utolsó képkocka, mielőtt elsötétült a képernyő, hogy összegörnyedve zokog.
- Sajnálom Harry... Szeretlek.
- NEM! NEM! KÉRLEK NE! SZALADJ UTÁNA ÉS VOND VISSZA A VÁLASZOD! - szinte üvöltöttem, de késő volt már. Életemben először szúrta igazán könnyfátyol szememet. - Én is szeretlek.
Úgy, egy hét telhetett el, de annyi történt velem, hogy a fémkalitkámból egy tágasabb, de sokkal koszosabb és büdösebb, no meg világítás nélküli tömlöcbe vetettek. Egyedül voltam, és éjjelenként a lámpásom csupán az utcáról beszűrődő fény volt. Nem engedtek el. Lucius megszegte az ígéretét, Angel pedig lehet már nem is él...
Nem bírok a hasamba nyilalló fájdalommal, ahogy elképzelem a lány élettelen , lehet csonka testét. Ahogy egy boncasztalon, nyitott, de lélektelen szemekkel mered az ég felé, és Lucius kotorászik benne egy szikével. Láttam már angyal vizsgálatot, ahol is az első, hogy kopaszra vágják az illető haját, és az első, hogy sebeket ejtenek rajta, a gyógyulási tempót figyelve különböző testtájakon. Majd elektromos kezelések, gyógyszerek, és végül kivégzik, hogy szárnyait megnézhessék, vagy épp mást.
Talán azért nem engedtek el, mert tudták, hogy Érte úgy is vissza jönnék. És igazuk is lett volna. Jelen esetben nem tudok mit tenni, csak ülök itt magányomban, és megpróbálok egy tervet összeállítani, a legközelebbi kajaidőig, miként szökök ki.
De talán túl késő, mert nyílt az ajtó, és engem vittek ki rajta megbilincselve.
- Jön a "szabadulás" te rohadék! - mondta nevetve és furcsa hangsúllyal a Vadász. Éreztem, hogy mást ért "szabadulás" alatt, és nem azt hogy fognak és elengednek.
/Angel szemszöge/
A szívem kettéhasadva, de egyszerre boldogan, hogy Harry távozott ebből a pokolból. Láttam, hogy kivezetik egy felvételen abból az apró szobából. Megkönnyebbülés futott végig rajtam. Viszont szívem darabjaira hull minden pillanatban, ahogy arra gondolok, soha többé nem lehetünk már együtt ezek után. Szidtam magam minden egyes vissza pörgetett emléken, amikor egymás mellett voltunk, és nem bújtam szinte bele izmost termetébe. Hogy nem csókoltam végig arcát minden pillanatban amikor tehettem volna. Kit érdekelt Felicity? Akkor is jobb jövő elé nézünk, ha életünk végéig bujdosnunk kellet volna.
Nem féltem a haláltól, mert megnyugodtam, a Szívem biztonságban van, és szabad ezekben a percekben is. Lucius aláíratott velem egy papírt, ami ezt alátámasztja. A reménybe kapaszkodtam, hogy talál helyettem valakit, aki boldoggá teszi, talán családja is lesz, és majd egy meseként mondja el lefekvés előtt el történetünk, csak királyfival és a gyerekek anyjával, no meg boldog véggel.
Ezzel a tudattal aludtam el minden nyomorúságos nap, miután visszajöhettem ebbe a szobába, mely börtönömmé vált. Hiába kényelmes, nem vagyok előbbre vele. Mintha tömlöc lenne. Ablaktalan falak, lámpafény, egyedül a kényelemmel és a dohszaggal tettek valamit...
Minden nap más várt rám. Első nap csupán szárnyaim kellett kiengednem, és hagyni, hogy úgy tapogassák, mint valami gyurmát. Második nap röntgen vizsgálatok, és egyebek . Eddig olyan, minta egy betegség után kutatnának. Viszont a többi nap szörnyű volt. Gyógyszereket adtak be, mindig másmilyent. Egyiktől csak elájultam, a másik viszont olyan mértékű fájdalmat okozott, mintha izmaim egyesével tépnék ki. Görcsöket okozott, talán még egy helyen tényleg el is szakadt... Másik napon majdnem meztelen testemre fém tappancsokat erősítettek, és árammal kísérleteztek.
Szégyent éreztem, de egy gondolat tartott életben. Ő szabad, és élni fog. Boldogan halok meg ezzel a tudattal.
- Ejj Ejj... nem ezeket az eredményeket vártuk tőled Angel. Semmi mást nem mutatnak az eredményeid, amitől különleges lennél. Pedig tudom hogy nem csak annyi különbség van közted meg egy fekete között, hogy a tollaitok eltérőek. - fej rázva tanulmányozta a papírokat, és felém intett - Most velem jössz, és mutatok valamit, mire szeretnélek rávenni. - izgatottság csillogott a szemében.
Őrök kíséretében egy ismerős folyosón baktattunk el. Szürke, Londonra néző kép.. sehol egy tárgy, vagy növény... Igen, jártam már itt... IGEN! Álmomban. Ez az álmom! Ezt álmodtam.
Jobbra fordultunk, és ott volt a vasajtó, és pontosan oda léptünk be, ahova számítottam. Azonban rend fogadott. Poros cuccok helyett tiszta szoba, benne rengeteg irat. A kémcsövek pedig egy sarokba suvasztva.
- Tudom, pedig ide tettem. - kutatott a tudós, majd megakadt a szeme egy dobozon.
"X-alany" -felirat volt rajta. Azonnal bontogatni kezdte, majd előhalászott egy vaskos mappát.
- Nézd csak! Ez te vagy, mielőtt egy áruló kivitt innen! - lapozta fel a könyvvastagságú iratot. - Itt a hangoddal törtél üveget. Egy csecsemő voltál, még is erősebb voltál egy tucat angyalnál. - majd becsapta, és por szállt fel belőle. -Ezt akarom látni! Vagy hasonlót! Nem kell nagy olog, kezdetnek kecés is megteszi! - szinte ujjongott , mire én elképedve emlékeztem vissza az álmomra, ahol a csecsemő ténylegesen a sírásával repesztette szét a kémcsöveket.
Egy fehér szobába vittek, ahol pár egyszerű használati tárgy volt a szoba közepén élló asztalra helyezve. Székek voltak egy biztonsági üvegfal mögött. Úgy éreztem magam, mint egy fantasztikus filmben, ahol különleges lények csinálnak dolgokat. De én nem voltam képes ezekre Egyedül gyógyítani tudtam, meg látni dolgokat.
Lucius mellé még emberek ültek, és pápaszemük mögül figyeltek engem.
- Kezdheted Gyermekem! - mondta egy intéssel a gonosz ember, mire én magam elé bámultam.
- De nekem nem megy... én sosem csináltam ilyet. - mentegetőztem, mire mérges pillantásokkal jutalmazott.
- De mennie kell. Csecsemő korodban is ment! Na had lássuk! - csapott tenyerébe, majd összekulcsolt kezekkel és lazán keresztbe tett lábakkal figyelt.
Próbáltam az üveget szétrepeszteni egy magas hanggal, de meg sem moccant, azonban a tudósok csak összenézve röhögtek rajtam. Megalázottan érzetem magam, ahogy rajtam nevetnek.
- Még egyszer! - mondta a fő tudós, majd ismét egy sikertelen próbálkozást.
- Uram, beszélhetnénk? - kérdezte az egyik vézna fehér köpenyes fazon, mire bólintott . - Nos, azon hipotézisem támadt, hogy külső hatással elérhető lenne egy látványos eredmény. Gondoljon csak bele, egy kisbaba ösztönlény. Sír, ha érzi éhes, mert éri, hogy anyja jön, ha hangot ad ki. Így az X-alany is ezt tette. Ösztön szerűen irányította erejét, önvédelem céljából.
- Oh, azt mondja, kell egy külső hatás... Meglehet. - gondolkodott el, majd utasítást adott. - dr. Green. Menjen oda, és pofozza fel! - bökött , mire a levegő megfagyott. - Mire vár? - csattant fel, mikor másodpercekig bámulta mindenki őt.
- De uram... - ellenkezett a meglehetősen erősnek tűnő személy.
- Mit mondtam!!??- vitte fel a hangját, mire azonnal pattant, és már is jött. Hátrálni kezdtem a szoba túloldala felé, és halkan könyörögni, egészen addig, míg a falhoz nem szorultam. Szárnyam nem engedett tovább.
Kérdés lékül kaptam egy pofont. Kemény pofont... Helye égett, de meg sem várva hogy elmúljon még egy jött, majd még egy. Könnyeim a szemembe tolultak, a következővel le is gurultak orcáimon, melyek már égtek a fájdalomtól. Megfogtam a tudós kezét, és megállítottam. Erősebb voltam nála, hisz szárnyaim ha kint vannak, erős is megtöbbszöröződik.
- Elég! - zokogtam fel, majd elengedve a férfit a földre zuhantam. Szörnyen sajgott mindenem.
Lucius hümmögve lapozgatta jegyzeteit.
- Ez kezdetnek megteszi... Női angyalok nem tudnak férfit legyőzni ilyen könnyen. Mindig ilyen erős voltál? - kérdezte, mire igenlően ráztam a fejem. Ey picivel voltam erősebb szárnyaimmal, az nem számított.
- Oké, vigyék vissza . - legyintett, majd már is haladtam a folyosón. Még hallottam, ahogy a nyitott ajtónál motyognak - nagyobb ingerencia kell, különben nem látunk semmit. Talán.. talán vele? - utolsó szót hangsúlyosan ejtették ki, de már nem tudtam tovább hallgatni, mert befordultunk a folyosón.
Álmatlan éjszaka után nehéz kelés volt. Alig öltöztem fel , Vadászok rontottak be a helységbe, és ráncigálva vezettek a folyosók labirintusain. Egy furcsa, szoba volt. A szembe lévő fal egésze üveg volt, és a másik helységben pedig korom sötét. Egyedül volta a helységben, a bilincseim levették. Közelebb léptem az átlátszó falhoz, és csak 3 sziluettet tudtam kivenni onnan. Egy ülő ember és két álló. Az üveg elé értem, mire a másik szobában is kigyúltak a villanyok,és a látvány, ami fogadott, majdnem a földre kényszerített. Ott volt...
- HARRY?! - kiáltottam, és az átlátszó falon dörömbölni kezdtem. Öklömmel vertem, hogy széttörjön, de nem törött . Biztosan golyóálló volt. Lejes erőmből neki szaladtam, de meg sem mozdult . A fiú csillogó szemekkel nézett rám, és én is rá. Tenyerem neki támasztottam, és beszélni kezdtem.
- Sajnálom, annyira sajnálom! - könnyek gyűltek szemembe. Láttam, hogy mondani akar, de nem hallottam. - HALLASZ? - kiáltottam, de ekkor belépett az ajtón Lucius egy pisztollyal. Kikerekedtem szemei, és a fiú felé pillantva hevesen próbált felállni a székről, melyre kötözve volt.
- Nem hall téged te ostoba! - baktatott felém a férfi. - És te se őt. Viszont tökéletesne láthatod, mi fog vele történni. - nevetett.
- AZT MONDTA ELENGEDI! ALÁ ÍRTAM A SZERZŐDÉST! - eresztettem ki szárnyaim, majd neki rontottam. Ekkor dördült el a fegyver, és a földre rogytam. Szárnyam szélét találta el, melyből ömlött a vér.
- Igen, szabad lesz! Elengedem... hogy a lelke távozhasson! - kacagott fel, mire könnyeim lefolytak arcomon. Felálltam, mit sem törődve a fájdalommal, és vérző szárnyammal.
- Hazudott nekem! Azt mondta elengedi Harryt! Alá írtam a szerződést, melyben benne áll, hogy szabad lesz! - hörögtem, ahogy haladtam felé.
- Még egy lépés és kiloccsantom az agyad a szeme láttára! Biztosan nem akarod, hogy lássa ahogy meghalsz! - köpködte a szavakat, majd mosolyra húzódott a szája. - Nem gondoltál a dolgok másik jelentés tartalmára! Buta, buta Angel! Mit hittél? Csak úgy elengedlek titeket? - nevetése feldühített oly mértékben, hogyha tehetném, rég a torkának ugrottam volna.
- Maga mocskos állat! Egy undorító féreg! - köptem egyet felé, mire undorodva arrébb lépett.
- Ide figyelj! Neked itt nincs engedélyed hogy így beszélj velem! - sziszegte, majd felém tornyosodva folytatta. - Megmentheted a szerelmed. - kerek szemekkel néztem rá. - Igen, jól hallottad. Annyi a dolgod, hogy eltöröd ezt az üveg falat. Az őrök nem fognak rád támadni, parancsba van adva nekik! Annyi a dolgod, hogy azt teszed, mint csecsemő korodban. - nézett rám komolyan. - Próbáld meg! - mutatott az üveg felé, mire koncentráltam, és torkom szakadtából üvöltöttem. Semmi... Neki rohantam, és testemmel, lábaimmal kezemmel próbáltam utat törni magamnak. Nem érdekelt, hogy mim törik el, csak éljen tovább.
- De hogy izgalmasabb legyen... Tétje van! - megálltam a tevékenységemben.
- Mi az hogy tétje? Nem halok meg így is úgy is?
- Lehet.. De... Harryt lassan fogják kínozni. Tudod a szokásos, amit láthattál is. - ekkor a szemközti szobába késeket, és lángszórót vittek, üvegekben tárolt szereket, melyeken kint volt a jelzés, mely azt mutatta veszélyes.
- Ne! NE! - néztem,ahogy kipakolják, és közben Lucius beszélt tovább.
- Lehet az indulataid irányítják az erőd. Nos, ha van, akkor megmented. Ha nincs, meghal. A katonáim megölik. Egyre durvább módszereket fognak használni. Kezdik az apró késekkel, majd forró vasakkal, savakkal. Olvastál már katonai könyveket Angel? Ha nem, semmi baj, itt láthatod majd miket írnak le! - ezzel kifordult a szobából.
- Harry! HARRY! NE! KÉREM HAGYJÁK ABBA! - öklöm már szinte recsegett, ahogy fájdalmat nem ismerve ütöttem az átlátszó falat. Majd az ajtóhoz mentem, hátha ki tudom nyitni, de több centi vastag fémből állt.
Az ablakhoz közelebb vezették a fiút, és egy asztalt is betoltak közben, amire sorba terítették ki a különböző kampókat, késeket és mindenféle borzalmas tárgyakat. Ijedten néztem, ahogy egy szikét felkapva az egyik Vadász kettéhasítja a fiú megtépázott ingét, és az a földre hull. Sebhelyes mellkasa még meg sem gyógyult rendesen . Ott tátongott az égésnyom keresztbe átszelve izmait. Borzalmas látvány volt. A fiú zöld csillogó szemével az enyémbe talált.
- Könyörgöm, ne! Ne bántsák! - szinte sikítottam, ahogy láttam, mellkasán ejtenek egy apró vágást. Meg sem rezzent az arca, ahogy a szike felhasította bőre egy részét, és a vér csordogálni kezdett belőle. Bekötözött szája mosolyra húzódott, és megrázta a fejét. Biccentett fejével, hogy forduljak el, de nemet mutattam.
A katonák most belevágtak egyenesen a combjába, mire hátravetette fejét, és ajkai láttam ahogy eltátotta. Üvöltött... A szike teljesen beleállt a lábába, majd lassú mozdulatokkal húzták ki belőle fokozva fájdalmát.
- Ne, könyörgöm! Harry, HARRY! - nyögtem, ahogy a fiút kikötötték, és állásba helyezték. Éles fegyverekkel ostromozták mindenhol.- INKÁBB ENGEM. - zokogtam, ahogy a falat próbáltam sikertelenül úrja áttörni. Még csak meg sem repedt.
Láttam a fájdalmat a szemén, ahogy izmai remegtek. A szék abba hagyta az ugrálást, ahogy a kés teljesen kint volt a lábából. Folyamként zúdult karmazsin vére a padlóra, hamar tócsát csinálva.
- Év vagyok az oka ennek.. ha nem talál meg, még élne... - szipogtam magamnak, ahogy láttam, folyton üvölt és szemeiben oly mértékű fájdalom került, hogy számomra is elviselhetetlen volt.
Tüzes fémet tettek ismét mellkasához, és azzal szántották végig tökéletes testét. Itt már nem bírtam a zokogással. Szabálytalanul vettem a levegőt, és szívem úgy próbálta átütni mellkasom, mint én a törhetetlen üveget.
- Könyörgöm. - rogytam össze az üveg előtt, ahogy láttam, egyre több helyen kezd el vérezni szerelmem. A szék alá folyt az összes vére, és pillantásában tompa fényt fedeztem fel.
tudtam, hogy ha eszméletét veszti, nincs vissza út. Itt hagy örökre.
- NE HAGYJ ITT! MEGMENTELEK! - mondtam, de könnyeimtől olyan volt látásom, mintha fátyolt húztak volna elém.
Szívem az eddigieknél nagyobbat dobbant. A Vadászok eloldozták a félig holt fiú testét, ami a földre rogyott . Fél méter sem volt a kezeink között Csak a tér és a fal állt közénk. Elhagyták a szobát, egyedül hagyva minket
- Harry... - tátogtam, és mintha lelkében hallotta volna, hogy szólítom. - Ne hagyj el!Kérlek, ne hagyj itt! Szereltek! - mondtam, bár tudtam, hogy nem hallotta.
Maga után vércsíkot hagyva jött közelebb, majd kínok árán tapasztotta egyik tenyerét az üvegfalhoz.Sajátom raktam én is oda, és éreztem, hogy a fal furcsán hideggé kezd válni. A pár megfagyott rajta. De nem tudtam törődni vele.
Ott térdelt a göndörke , és egyre fogyó életerejével, utolsó pillantásait vetette felém.
Keze lassan csúszott egyre lejjebb, ahogy izmai rogyadozni kezdtek alatta. Végül összeesett, és a földön feküdt hanyatt.
- Ne! Kérlek! Tarts ki! Megpróbálom áttörni. - jeleztem kezeimmel is felé, de csak megrázta gyegnén a fejét.
Rám emelte smaragd szemeit, mely opálosan csillogott az villódzó fényben. Az egyik lámpa izzója elpattant, és szikrázva hunyt ki.
- Ne hagyj itt... Kérlek...- mondtam, és ő értette. Mosolyogva rázta meg fejét, majd ujjai először magára mutattak, majd rám és a szívére végül. - NE! KÉRLEK! - de hiába. Ott van előttem, pár centire, és látom ahogy hagyja el az élete. Meg kell mentenem!
Kétségbeesetten ütlegeltem a falat, de meg sem mozdult Egyedül azt a dermesztő hideget éreztem, ami egyre fokozottabban jelent meg a helységben.
"Szeretlek" -tátogta, majd szemeit behunyta, és mély levegőt vett. Ismét rám nézett. Olyan békés volt az arca, pedig teste mindenhol vérző sebbekkel volt tarkítva. Majd láttam, ahogy tekintete egyre üresebbé és áttetszőbbé válik, ahogy a halál lassan ragadja el lelkét testéből.
Szemeiből lassan párolgott el a élet. Pupillája szélesre tágult. Ajkai elnyíltak, majd mellkasa utoljára süppedt be. Percekig néztem ahogy teste élettelenül hever a földön .Éreztem ahogy a levegő fagyossá válik, és mintha valami megérintené az arcom. Olyan volt,mintha csókot hintett volna egy nem létező szellő könnyektől ázott arcomra. Harry volt...
- Harry! Ébredj! Harry! - kiáltoztram, de tudtam,már akkor sem hallaná, ha mellete lennék . Örökre elhagyott. Pedig pár méterre voltam.És nem tehettem semmit. Ott halt meg előttem, és én csak végig néztem.
Meghalt... Meghalt Harry...
- Ne hagyj itt... Kérlek... . zokogtam, majd utolsót ütöttem a falra, ami recsegni kezdett. Forró leheletem látszódott a levegőben, mintha tél lenne, és szilánkokba hullott az üveg alá... Ez lehetetlen...
Azonnal rohantam szerelmemhez, de már csak életetteln testét tudtam rázogatni, és szavaim sem volt képes hallani...
- Nem hagyhatsz itt! Könyörgöm! Már csak te maradtál itt nekem! Na hagyj el kérlek! - zokogtam, ahogy mellkasára borítva fejem áztattam könnyeimmel mellkasát. A sós cseppek fehér utat mostak skarlátra színezett bőrén. Nem hallottam mellkasában dübörögni a szívét, nem hallottam a lélegzetét. És nem ölel át védelmező karjaival, hogy ez csak egy rossz álom, amiből felkelek nemsokára.
- Könyörgöm.. egy utolsó szót , valamit. Harry... - leheltem, de választ nem várhatok senkitől.
Búcsú csókot leheltem ajkaira, majd véresre ütött öklöm most kinyitottam, és soha többé meg nem dobbanó szívére helyeztem.
Vadászok törtek a helységbe és pár pillanatra a fagyos levegőben szálldosó üvegszilánkokra meredtek. Talán még is van erőm. Talán igaza volt Luciusnak, az érzelmek kihozzák, de már késő volt. Hiába változott jéggé a fal, és tört át, már késő.
Könnyes szemekkel néztem az engem körülvevő férfiakat, és vártam. tudtam hogy nekem is itt az utam vége. Lehunytam szemem, és fejem Szerelmem mellkasára helyeztem. Vére még meleg volt.
Magamban elképzeltem egy gyönyörű képet, ahogy vidáman, miden bajtól mentesen, egészségesen mosolygunk egymásra, Harry toszkán kastélya előtt, a verőfényes nyári napsütésben.
Tollaim kieresztettem, és ekkor hangos dörrenés, és szívembe fájdalom nyilallt. Szárnyaim ernyedten borítottak be minket, és a sziporkázó jégszilánkok földre hullva csilingelve törtek még kisebb darabkára. Pont úgy, ahogy a szívem.
- Valahol majd találkozunk Szerelmem...- Lehunytam szemem, és láttam a körbevillanó kékes fényt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése