15. Fejezet

Sziasztok! Meg hoztam az új fejezetet. Nem igen lenne semmi hozzáfűzni valóm... talán csak a szokásos pofátlan kuncsorgásom némi komment után xd  Szóval LÉÉÉGYSZII!
Egyébként, meg nem igazán tudom, hogy fent leszek e az ünnepek alatt, de megpróbálok egy fejezetet hozni azért! Előre is bocsássatok meg, ha késve hozom... Addig is, MINDENKINEK ÁLDOTT ,BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT ÉS SIKERBEN GAZDAG ÚJÉVET SZERETNÉK KÍVÁNNI!



/Angel szemszöge/



Nagyon kedves személyiség Alec. Sokkal barátságosabb és lazább,mint Harry. Bár igaz, hogy csak pár órája ismerem,de úgy érzem, hogy egészen megkedveltem.
az este folyamán jópofa viccekkel bombázott, amiken készséggel nevettem jóízűen. 
Rengeteget mesélt magáról. Miután megittunk pár, a bizarr színű,állagú és ízű löttyökkel ellentétben egészen finom italt ,leültünk egy eldugott kis sarokba ahol sokat megtudtam róla. Hozzám hasonlóan, egy kisvárosból jött,és most ,hogy páréve ide költözött egy kis bolt tulajdonosa, és ennek a helynek a rész tulajdonosa.
Az órák folyamán, egy kellemes érzés fogott el, miközben az időt vele töltöttem. Nem szakadtunk el egymás társaságától. Nem próbált lepattintani, mint ahogy az a filmekben is láthattuk.
Furcsa csillogást vettem észre hideg kék szemeiben. Valami megfogott ebben a fiúban. Nem biztos, hogy csak a csábító tekintete, vagy az utánozhatatlan modora teszi. Úgy érzem szívesen találkoznék vele még máskor is. Legalább , ha már ott kellet egy köszönés nélkül hagynom a barátaim... Meg talán Ő majd kicsit körbe tudna vezetni ebben a városban.
- Alec... - szólaltam meg, miután a helységben felfüggesztett kis órára tekintettem , és tapasztaltam, hogy mennyi is az idő.
- Tessék Ang? - szólt lágy hangon.
- Tudod,már elmúlt éjfél is jócskán,és nekem haza  is kéne mennem.
- Oh! Már is? De olyan jól érzem magam Veled! - az utolsó szót úgy mondta, hogy ha az lehetséges lenne , elolvadtam volna.
- Hidd el, nekem sincs sok kedvem elszakadni tőled... azaz izé szóval... -pirultam el, ahogy akaratlanul csúszott ki a számon az amire gondoltam.
Az alkohol talán túlságosan feloldotta benne a gátat...
- Tudod ... -hajolt közelebb hozzám úgy, mintha orra hegye végig szántotta volna lehelet finoman arcom vonalát. Dermedten követtem figyelemmel, mit csinál épp. - nekem is hasonló érzéseim vannak... - majd hirtelen távolodott el, és szökkent mellém. - De ha nem megoldható hogy maradj, legalább haza vihetlek? - nyújtotta a kezét felém.
- P-persze! - préseltem ki nehézkesen magamból.
Óvatos mozdulattal csúsztatta ujjait az ujjaim közé, majd megindulva a tömegen keresztül,a kijárathoz vezetett.
Kissé ingatagnak éreztem magam, talán a pár elfogyasztott ital tette ezt? Nem tudom. De volt egy olyan érzés bennem, hogy örülnék, ha erős karjaival az éjfekete hajú srác elkapna.
Órákig képes lettem volna merengni a sziporkázó szemein, vagy akármelyik porcikáján, mert tökéletesnek láttam. Bár lehet, hogy csak az alkohol fátyla teszi ezt velem, de megmagyarázhatatlanul furcsa érzés kerít hatalmába, akárhányszor gondolok vissza a szédítő mosolyára, vagy mélyen zengő kacajára.
Viszont ekkor bekúszott gondolataim közé Harry alakja. Játékosan göndörödő haj koronája, a smaragd szikrákat vető szem párja, és tökéletesen ívelő ajkai. Az emlékkép, mikor a pavilon alatt voltunk , keserű érzelmekkel töltöttek el. De igyekeztem elhessegetni Őt elmém vad cikázásából, és a kissé rideg és elutasító fiút kiverni onnan. Inkább a mellettem haladó Alecre próbáltam összpontosítani, aki rögtön kedvességgel és barátsággal fogadott.
"Pontosan ellentéteik egymásnak..." -gondoltam magamban.

Kiérve az izzadtság és alkohol izzó párájából, a kinti hűvös levegő lenyugtatta lüktető idegeim. Egy pillanatra meg akartam állni és feltölteni alkohollal átitatott ereim némi frissességgel, de inkább követtem a fekete hajú fiút.
Egy fekete autóhoz vezetett, amitől először megijedtem, mert pontosan ugyan ilyenje van Harrynek.
- Mi történt? - éreztem halványan az aggódás szikráit hangjában.
- Oh, csak egy ismerősömnek is olyan fekete autója van, és azt hittem hogy itt van ő is...
- Félsz tőle?
- Nem, csak ... -gondolkoztam el egy pillanatra, hogy mi is lenne a megfelelő szó - furcsán venné ki magát, ha ő is itt lenne. Na meg nem is örülne neki...
- Oh! Hát ez az enyém! - mosolygott biztatóan.
A kocsi vezető felőli ajtajához lépett, majd a kulccsal kinyitotta azt.
Tehetetlenül álltam valamiért a járda szegélyen, és észre sem vettem, mikor ért ide hozzám.
- Angel... - lépett közelebb és tenyerét finoman arcomra simította - tudod... ez kicsit hihetetlenül hangzik, de én egészen megkedveltelek... - mélyen szemembe fúrta a hideg kék szemeit, melyből a színnel ellentétben igen is forró érzelmek áradtak.
Bőrömön, ahol érintett , furcsa bizsergés áradt szét. Hasonlított arra, amit akkor éreztem, mikor Harryvel hasonló helyzetbe kerültem, de ez mégis más volt...
- A-Alec... Én, én...  - próbáltam akár mit is kinyögni, de félbe szakított. Nem bántam, mert mondani semmit sem tudtam volna.
- Shh... - suttogta, majd hívogató ajkait enyémekre tapasztotta.
Az első félénk csókból egy tüzes és forró csata kezdődött. Alig érzékeltem, mikor aprókat irányítva a kocsi ajtajához döntött és szinte nekem nyomta testét Utána már-már fizikai fájdalmat okozva szakítottam meg az izzó táncát ajkainknak,de csak épp annyira távolodott el,hogy még pont érintette a számat.
Hajam észrevétlenül tűrte oldalra a vállamhoz, így szabaddá téve a nyakam egyik oldalát.
Mint egy selyemkendő,úgy simított végig gerincemen és lapockáimon, pont a szárnyak okozta sebhelyek felett tenyereivel. Nem is tudtam mit csinál pontosan. Kábultan meredtem íriszeibe, mely most inkább a zafír mélykékségével keveredett. A tág , és éjfekete pupilla idézte a szénszínű hosszú pilláit és rakoncátlanul kócolódó, de mégis tökéletesen beállított haját.
Egy furcsán remegő sóhajt véve ismét megmozdult felém a feje, de most a vállamhoz közeledett. Nem láttam semmit,de volt egy olyan érzésem, hogy a hátam nézi.
Éreztem, hogy a ruhám anyaga ,mintha vissza csapódna a hátamon a helyére. Észre sem vettem hogy elemelte onnan...
- Mi az a sebhely a lapockáidnál? - kérdezte teljes nyugodtsággal, de mégis üres hangon.
- Oh... az? - lepett meg a hirtelen kérdésével - az csak egy gyermek kori baleset! - néztem félre, hogy a hazugság egy apró foszlányát se tudja kiolvasni tekintetemből, ha vissza hajol.
- Meg nézhetem közelebbről? - csúsztatta ajkait a nyakam vonalán keresztül a fülem tövéhez, ahova egy észrevétlen csókot hintett.
Furcsán  tompának éreztem a külvilágot,és remegés futott végig gerincemen. Sosem közeledett felém így még senki sem. De jelen pillanatban túlságosan eltompított az alkohol mámor okozta köd felfő, hogy tiltakozni vagy ellenkezni tudjak.
Nem voltam képes a halk kérdésre válaszolni. Képtelen voltam akár egy szót is kipréselni az ajkaim között.
Hagytam, hogy tenyereit levezesse derekaimhoz,és úgy irányítson mint egy babát. Óvatosan fordított a kocsi felé.
- Tudod... nem fog fájni angyalom... - súgta kéjesen a fülembe,mire megfagytam. Az "angyalom" szót , furcsa megvetéssel , szinte köpte a mondat végén.
A kábaságom szétfoszlani látszott, és egy undorodáshoz hasonló érzés szaladt át a testemen.
Próbáltam kiszabadulni a szorításából,de csak megfordulni sikeredett.
Teljesen hozzám préselte magát. Ajka alig pár centiméterre húzódik mosolyra számtól.
Az értetlenség és kétségbe esés keveréke ülhetett ki szemeimbe .
- Mit... mit akarsz tőlem.. én én nem akarom... - dadogtam zavartan. A vér fokozatosan szivárgott ki az arcomból.
- Oh... hidd el, az amire gondolsz, Hawaii lenne ahhoz képest amit csinálni fogok veled!  - vigyorgott, de most mosolyában valami szörnyűt láttam.
Szemeiben inkább egy méreggel és gyilkolással kevert láng lobogott. A gyöngysoros mosolyban nem volt kedvesség... Ijesztő ábrát vetett rám Alec.
Egyik keze az oldalam szorításából ellazult,majd el is engedett. Mélyen felkacagott, és  mintha egy zsebben turkált volna. Nem mertem lenézni,mert úgy éreztem, ha elengedem tekintetét , el metszi pillantásával a torkom.
Ismerős volt ez a gyűlölettel vegyített csillogás a szemében. Láttam már valahol...
Hirtelen az az éjszaka jutott az eszembe, mikor elvitt Harry otthonról, a kis városkából, ahol éltem... Az édesanyám és édesapám szemeiben is pontosan ez izzott.
A félelem hullámszerűen kerített hatalmába.
Hirtelen egy jeges fémszerű dolgot éreztem a combomnak nyomódni. Erőt véve magamon, lopott pillantást vetettem oda, és megdermedtem, mikor kiderült, hogy egy éles penge ezüstös lapja szegeződik a forró bőrömhöz.
Eszembe jutottak Harry elejtet szavai az angyal vadászokról, és hogy apa is valami olyasmi volt...
"Csak nem egy olyannal futottam épp össze... Bárcsak egy rossz vicc lenne az egész !"
- Honnan volt bátorságod ilyenkor kimerészkedni? Vagy talán nem tanították meg az angyal iskolában, hogy sötétedés után ne menj sehova? - hangzott gúnyosan annak az embernek a hangja, akiben eddig tökéletesen meg tudtam volna bízni.
Rettenetes halál félem hasított bele testem minden zugába. Ha nem tartott volna a kocsinak nyomva a testével, lehet hogy össze csuklottam volna a térdem remegésétől.
Észrevétlenül a nyakamhoz szorítva a jeges vasat  változott a hangja vicsorgó kutyáéhoz hasonlóvá.
- Kis hiszékenyek vagytok ilyen fiatalon még! Könnyű átverni a magad fajta lányokat! És egy ilyen szép példányért talán még plusz pénzt is kaphatok! - fújtatott a mondat végén elégedetten miközben végig mért . - Ja! És meg ne próbálj sikítani, mert a gyenge bőrödet könnye átszelheti egy éles penge.
Halk nyüszítés szerű hangot hallattam ki, miközben az elő törő üvöltést próbálta vissza fogni az utasítására. Össze szorítva szememet vettem egy mély lélegzetet várva a végitéletre.
"Miért nincs egy lélek sem ilyenkor az utcán? Hol vannak az úton elsuhanó kocsik? Vagy a buliból haza szállingózó fiatalok?" - tettem fel a miérteket magamban. - " Miért nem tudtam otthon maradni , ahogy Harry kért?" - most már értettem miért mondta, hogy veszélyes idekint.
Harry képe kúszott be ismét nyugtatólag az elmémbe. Az a gondolat, hogy milyen jó lett volna ott maradni, és most lehet hogy egy unalmas témáról beszélgetnénk épp, vagy tévét néznénk. De ahelyett , hogy az általa főzött vacsorát csendben elfogyasztottuk volna, és az otthon melegében ücsörögnénk, én itt állok a kocsinak szorítva egy késsel, és a leendő gyilkosom testével, várva a halálom pillanatát a hűvösen ringatózó szélben.
Nem tudom, hogy épp mire várt, de ezzel a vigyorgó bámulással azt a látszatot kelti, mintha az áldozata félelmével táplálkozna.
"És miután jól lakott brutálisan kivégzi... Lehet hogy még el is enged, és mint egy vadat üldözés közben lemészárol?"
Egy éles hang szelte át az éjszakai levegőt váratlanul. De amilyen hirtelen jött, olyan ismerős is volt. Alec mostanra ijesztő gyilkossá vált feje a bosszús szavak irányába szegeződött.
- Most azonnal engedd el, vagy itt helyben tépem ki a torkod! - hangjára megremegtek pilláim.
 "Ez nem lehet! Hogyan lehetséges? "
- Nocsak-nocsak! Ezt el nem hiszem! Styles? Öreg cimborám! - vált barátivá a hangja! hirtelen felém fordult. - ha elmersz moccanni ,most már két vadász fogja elnyiszálni a kecses kis torkodat! - súgta a fülembe,mire az undortól hullámokban fogott el a rosszullét. - Hát Te itt???
Oda kapva a tekintetek szaporán dübörögni kezdett a szívem. 
Szememből a vegyes érzelmek okozta kavalkád kicsalta a könnyeket, és heves szívdobogásomhoz képest, lassú és ólomsúlyú csíkokban vánszorogtak le arcomon. Próbáltam a könny fátyol mögül egy segélykérő pillantást vetni felé, de szemire pont nem vetült fény, így nem láttam hogy észre vette el...
Kissé ijesztő ábrázata volt így... Egy teljesen fekete felszerelést viselt, és az arca, mintha márványból lenne semmilyen  érzelmet nem közvetített...
Harrynek mintha megrándult volna a szája sarka a "cimborám" kifejezésre azt lehet hogy csak én képzeltem oda.
- Alec... Te semmit sem változtál? Undorítóan beteges , amit te művelsz! - Harry szinte köpte a szavakat.
Alec háta mögé rejtette kezeit, mire a tőr pengéjén a lámpák fénye vérfagyasztó csillanással húzódtak végig.
" Ne! Harryt is bántani fogja! "
"Menekülj Harry..." - próbáltam hangosan kimondani, de csak hebegésnek tűnő tátogás lett belőle.
A párbeszédjük  kivehetetlen volt számomra. Nem is tudtam meghallani belőle semmit. A fülembe a vérem dobogott a szívem vágtató ritmusára, és szemei is sűrű szövésű fátyol borította a maró sós könnyektől.
Egy mondatot azonban sikerült elkapnom.
- Vigyük a sikátorba! - Alec mondta eltűnődve.
- Jó... - csak egy halk elmosódott választ bökött oda Harry.
Rákaptam a cseppektől csillogó tekintetem, de tekintetében semmi érzelmet nem láttam...
A fekete hajú démon bele marva a felkaromba, a sikátor mélyére vezetett, és a falnak taszított.Próbáltam ficánkolni vahy kiszabadulni vas markaiból, de semmire sem mentem vele. Csak egy a pengéje által felszakított sebbel lettem gazdagabb, melyet a felkaromon ejtett.
- Eh..engedjél el... - könyörögtem alig hallható hangon.
- Ez nagyon gyenge próbálkozásvolt! - gonosz kacaja betöltötte a sikátor gyilkos ürességét. 
Tekintetemmel kerestem a háta mögött álló fiú smaragdos tekintetét, de csak a földet pásztázta, és arcán erős gondolkozás látszott.
- Akarsz vele mókázni egy picit, vagy egyből végezzünk vele? - bökte a gondolkodó felé Alec.
Nem válaszolt semmit, csak a fekete hajú mellé sétált.
Ahogy alakja nőni kezdett miközben közeledett, egyre apróbbnak és semmit mondónak éreztem magam.
A fal mentén lecsúszva kuporogtam és vékony hangot tudtam csak kipréselni a számom,miközben térdeim átölelve szorongattam.
- Miért Harry? - a zokogás vált úrrá rajtam.
A fagyos csendet mely a kis sikátorra telepedett egy erős puffanás és egy hangos nyögés törte meg, majd ismét egy puffanás.
Tekintetem felkapva azt láttam hogy a fekete hajú gyilkos a földön fekszik, és gyűlölet szikráit szórja a göndör felé.
- Mi a faszt csinálsz? - szinte ugatta a másik felé. De a fiú nem válaszolt, csak felé közeledett és próbálta elvenni a kést tőle.
De nem hagyta magát Alec, és gyorsan feltápászkodva a földről Harrye vetette magát, majd hasra kényszerítve a háta mögé szorította a kezeit és fájdalmasan tolta egyre feljebb.
- Szóval igaza volt Felicitynek? Tényleg te mentettél meg egy angyalt ? -köpködte undorral a hangjában.
- És mi közöd van hozzá? - válaszolt a hosszú hallgatás után Harry.
- Csak annyi, hogy a TFW első és legfontosabb szabálya : " Minden angyalt akit csak látsz, meg kell ölni!" Vagy talán azt hoszed, ez rád nem vonatkozik, Harold Edwars Styles?És mit hittél? Nem fog a szervezet erre rájönni?
Egy hirtelen mozdulattal valahogy kikerült a szorításából Aleckel.
Nem mertem nézni mi történik, csak össze kuporodva próbáltam még a fájdalmas nyögések és a tompa ütések puffanását is kizárni. De nem ment.
Meghallottam a földön az kés pengéjének csikordulását és össze szorult torokkal pattantak ki a szemeim.
Alec gyomrában tövig elmerült a tőr hosszú pengéje, és markolatát Harry fogta. Egy gyors mozdulattal kirántotta a megsebzett testből a fémet, és a fiú tehetetlenül esett össze . Fájdalmai látszottak a szemében, de még is mosolyogva szegezte tekintetét a smaragd szeműre.
- Ugye tudod , hogy ezt nem úszod meg ilyen könnyen Styles? Tudjuk hol rejtőzködtök! És remélem az is tiszta , hogy ki hagyta az üzenet... - már nem tudta végig mondani,mert vért köhögött. Csak hangtalanul mozgott a szája.
"Meg haltok mind ketten!"
Feje oldalra bicsaklott, és pont rám szegezte nyitott, és élettelen tekintetét. Minden vér kiszalad az arcomból.
Harryre pillantottam, aki érzelem mentesen törölte meg pólója sarkában a vérrel szennyezett pengét, majd egy rejtett késtartóba csúsztatta. Majd ráemelte a két smaragd tekintetét.
A rettegés átjárta ereimet, a látványára. A lámpa fénye kísértetiesen sötétté tett az arcát, és mintha szemei helyén zölden izzó apró lámpák lettek volna, a fekete körvonalból kivilágítottak.
Amit végig futtatta rajtam érzelemmentes  tekintetét, mintha íriszei meglágyultak volna. Apró lépést tett felém, de és igyekeztem még jobban a falhoz préselődni.
- Angel... - hallottam a hangját, mely a kísérteties csendben úgy hasított levegőben,mintha szellem lett volna.
Nem voltam egy árva hangost sem képes kipréselni tüdőmből. Szaggatottan vettem a levegőt, és minden porcikám megfeszült. Hangos hüppögések és égető könnyek törtek elő belőlem,és térdeim szorongatva vártam most mit fog tenni. Féltem...
"Meg fog ölni! Meg fog ölni!" -visszhangzott a fejemben.
Kongó, szinte fekete tekintetet vetett rám,és megfontolt lépéseket tett felém. Majd leguggolt pont előttem, és olyan lágyan szólt hozzám, ahogy még soha nem hallottam.
- Angel! Sajnálom hogy ezt látnod kellett...
Továbbra is mozdulatlanul kuporogtam, mint egy darab szikla. Nem tudtam megbízni benne... Láttam mit tett...
"Lehet, hogy csak képzeltem... Valaki valamit tett az italomba... vagy csak igazán lerészegedtem, és most ezt csak álmodom! " - hangzottak a fejemben a kifogások, de egyik sem győzött meg igazán.
- Megölted... - suttogtam olyan halkan , hogy azt hittem nem hallotta meg.
Némaság telepedett a sikátorra, mely egy gyilkosság bölcsőjeként szolgát. Harry nem nézett rám, inkább a vérfoltos földet pásztázta.  Lassú mozdulattal nyúlt az kezemért  de azt mélyen az oldalamhoz vezettem, és mereven szorongattam a ruhám alját.
- Ang...
- Nem... ne szólíts így! - hunytam le a szemem és próbáltam minél jobban össze szorítani az izmaim.
- Figyel, én saj...
- Cs-csak a-azt ne mond,h-hogy sajn-sajnálod. - bár próbáltam némi szilárdságot a hangomba csempészni, csak dadogni tudtam olyan halkan, hogy még én is alig érettem.
- Meg ölt volna, ha nem teszem meg...
- És mégis miért? Miért üldöz engem mindenki? És egyáltalán te honnan bukkantál fel, és hogy vagy képes ilyeneket tenni? - szakadt ki minden eszembe jutó kérdés remegve a torkomon.
- Angel én... én mindent meg tudok magyarázni, ahhoz velem kell jönnöd. És esküszöm, hogy tiszta vizet öntök a pohárba!
- H-honnan tudja,m , h-hogy te nem ak-akarsz meg... - "ölni". Nem tudtam ki mondani a szót... egyszerűen annyira remegtem.  Könnyek bukkantak ki ismét pilláim alól  és észrevételül szánkáztak végig falfehér arcomon, majd csupasz kulcscsontomra pottyantak.
Az arcomra simította a kezét, mely alatt ismerős érzés futott át. Hüvelykujjával a könny által húzott kis utat eltörölte. Önkénytelenjük is azt éreztem, hogy le kell hunynom a szememet.
Egyenletes lélegzését egyre közelebb éreztem arcomhoz. Arra számítottam, hogy közelségétől még jobban elfog a reszketés, de helyette a szívem lelassult, és szorításom is enyhült amint szorongattam a textilt a testemen.
- Megígérem, hogy vigyázni fogok rád! - lehelte pár centire ajkaimtól.
Nem bírtam tovább tartani elgémberedett végtagjaim,és minden erőm ami még maradt kiszalad a testemből.
Üres feketeség vette át a helyét a hangoknak, és a fényeknek. Minden elsötétedett körülöttem.