12. Fejezet

Sziasztok :D Elkapott az öt perc és írtam egy új fejezetet :D Úgy gondoltam mivel kész ki is rakom :D Sajna rövidke lett, de talán elnézhető mivel ilyen hamar hoztam :D
Fontos közölni való :) : Úgy gondoltam, hogy valamiféle olyasmi rendszert fogok bevezetni, hogy hetente egyszer hozok fejit minden hétvégén :D de csak éjfél körül tudom kirakni általában, mert mindig este állok neki xd  De csak akkor érek rá . Ezer bocs, meg egy anya medve :* <3 ) No de Jó olvasást a fejezethez és továbbra is Kérhetnék még komikat? :D <3    #kiskutyaésmindenfélecukiállatkaszemek

/Angel szemszöge/

"Meg fogok halni"

Minden erőmet össze szedve azon voltam, hogy kiszabaduljak az ismeretlen markaiból. Rángattam kezeim a szorítása alatt és lábaimmal próbáltam eltalálni , de nem ment.
Ahogy a sikátor mélyén még a fények is elhalványultak, a halál félelem úgy terjedt ereimben mint a kígyóméreg. Átjárta minden porcikámat. És épp úgy fogom örökre lehunyni szemeim, mint a csúszómászó áldozata.
Remegve próbáltam kaparni már igen csak erőtlenül támadóm kezét, egy utolsó menekülési próbálkozásért, de mind hiába. Vasmarokkal tartott fogva.
A remény kiszökött belőlem, és egy sóhajtás hagyta el a számat.
"Itt, egy sötét és nyirkos helyen fogom elveszteni örökre mindenem..."
De meglepetésemre nem egy éles penge kezdte szaggatni gyenge húsomat, hanem egy lágy lehelet cirógatott hátulról, és az alak ajka lassan a fülem mögé ért.
- Nem fogsz sikítani, vagy rögtön elszaladni ha elengedlek?- kérdezte egy túl ismerős hangon .
Gerincemben egy áramütés szerű hullám csapott, mikor rá jöttem, hogy a rekedtes mély hangnak ki a tulajdonosa. Gyenge remegésbe kezdett a térdem és a szorításába kicsit ellágyultak izmaim. Bár szívem így sem volt nyugodt, most még eszeveszettebb kalimpálásba kezdett. Éreztem hozzám simult mellkasát, és a kezein megfeszült izmokat ahogy tartott, hogy véletlenül se szökjek el. De hogy őszinte legyek, nem is akartam.
- Hmmff.... - próbáltam a nevét kimondani tenyere alatt, de csak nyögéseknek meg fújtatásnak hangzott, így hát megráztam fejemet.
Lazított a feszes tartásán és mellkasa eltávolodott  hátamtól. Kis hiány érzet alakult ki bennem, mert így, hogy tudom ki szorított, valahogyan vágyom vissza újra, még ha keze nyoma fáj is karomon.
 "Micsoda?"
- H-Harry... te mit keresel itt és hogyan és....  - kezdtem hadarni egyszerre a bennem támadó kérdéseket.
- Mindent megmagyarázok, de most mennünk kell! Sietnünk kell! Gyorsan! - sürgetett meg, majd hirtelen meg fogta a kezem és húzott maga után ki a sötétségből.

Hosszú elnyújtott lépésekkel vezetett. Míg ő lépett egyet addig nekem kettőt kellet, így szinte futnom kellett mellette. De nem is ez foglalkoztatott a legjobban. Minden figyelmem a kezeinkre irányult. "Fogja a kezemet..."
Ha nem kontrolláltam volna magam, és nem motoszkálna ez a sürgős rohanás okozta aggodalom bennem, talán még egy bugyuta vigyor is húzódott volna ki számra.
Viszonylag közel volt a célunk, Harry lakása.
Amint beértünk, az ajtóba lecövekelt a lábam, és keresztbe font kézzel álltam a fiúra meredve. Tekintetéből  zavartságot olvastam ki.
"De mégis min gondolkodik? Minden képen elő kell adnia nekem, mi a fene történt most! "
- Még is mi a fene folyik itt? - tettem fel a kérdést, és már már könny lábadt szemembe vissza gondolva arra, hogy alig fél órája mi is történt velem, és azokkal az emberekkel akiket eddig szüleimnek neveztek.
- Angel... El kell tűnnünk innen... Üldöznek.. az az üldözni fognak... - tekintete komolynak tűnt.
- De ki.. az az anyu...és apu ? Egyáltalán mi történt? És miért tették ezt? Hol van anyu aki felnevelt és apu aki elhagyott minket évekkel ezelőtt? - a végére már a sós cseppek kiserkentek szemeimből. A könny útja egy fehér csíkot húzott a meneküléstől koszos arcomra.
Majd az első után jött a második, és végül zokogásba törtem ki. Ráemeltem fátyolos tekintetem Harrye, akit a cseppeken keresztül kissé torzan láttam, de azt tisztán kivettem hogy közeledik felém. Majd kezeit körém kulcsolja és szorosan magához húz.
Ölelése egy apró szikrát gyújtva bennem melegített át fokozatosan , és kissé megnyugtatott. Hosszú percek alatt  a folyamként zúduló könnyeim is csermellyé zsugorodtak össze, majd elapadtak.
Nagy sóhajt véve engedtem el a fiút, aki mindvégig ott maradt, és szótlan hallgatta könnyezésem.
- N-Ne haragudj... csak.. csak én nem értem ezt az egészet... - törölgettem kipirul orcámról a nedvességet.
- Angel... most nagyon figyelj rám... Majd bővebben ki fogom fejteni mi miért van, vagy hogyan, de el kell tűnnünk innen mihamarabb. Pontosan tudom, hogy mi történt veled most. Édesapád egy angyal vadász, édesanyád pedig egy besúgó. És ha nem hagyjuk el a legnagyobb titokban minél előbb a várost megtalálnak minket, és üldözni fognak míg ... - itt elhalkult a hangja. Tudom , hogy ilyenkor mindig a 'halál' szó következik...
- Hogy micsodák? - jutott el az agyamig az amit Harry az imént mondott.
- Most kell indulnunk, mert még biztos , hogy nem keresnek.
- Én nem megyek sehova! - tiltakoztam és léptem egy aprót hátra.
"Mi a fene folyik körülöttem? És ebbe miért nem avatnak be?"
- Angel, kérlek! Nem fogod fel, hogy veszélyben vagyunk itt?
- De miért? -  tettem fel egy kérdést, de inkább ne is válaszolt volna rá az előttem álló fiú.
- Ang... - fogta meg a kezemet - az apád egy 'vadász ' , ami azt jelenti, hogy egy gyilkos. Az olyan embereket irtja amilyen te magad is vagy . És anyukád egy besúgó, ami pedig azt jelenti, hogy ha észlel valaki körül az angyalságra utaló jeleket akkor értesítést küld a TFW-nek.
"Gyilkos"
Ez a szó csengett vissza először a fejembe, mikor tudatomig hatoltak Harry szavai. A világom, az, amiben eddig éltem most szétfoszlani látszott. Úgy érzem, hogy már abban is kételkednem kell, hogy én ki vagyok.
Lefagyva a bennem tomboló érzésekkel álltam csendben . A fiú még mindig a kezemet tartotta, és pásztázó íriszeit éreztem magamon. Bár bámultam előre, látni semmit sem láttam, csak a bennem tátongó szakadékot, melybe bele estem, de az alja még merőben messze van. Kiszakadva abból a szinte idilli világból, amiben éltem, most zuhanok a rideg és fájó valóság feneketlen gödrében.
- Angel ... - szólított meg ismét a göndör.
Ráemeltem tekintetem, melyből most valószínüleg most a teljes kétségbe esés tengerét lehetett látni. Azt sem tudom mi és ki vagyok valójában. Most szembesültem, hogy gyilkosokkal éltem az eddigi életem.
Még mindig elmémben kering anyám érzelem mentes tekintete , mikor emelte felém a jeges vasat.
- Meg akartak ölni a szüleim... - mondtam ki alig hallható remegő hangon a gondolatom. - Az anyám egy tőrrel közelített a torkom felé. Elakarta vágni! Az akire mindig támaszkodhattam. Aki felnevelt! Érted? A mindig szeretet teljes és törődő tekintete rideg és kegyetlen volt! Feltudod fogni? - kezdtem már- már kiabálni az előttem állóm, kissé megszeppent fiúval, aki tehetetlenül járatta smaragd szemeit rajtam.
- Hééé! Most meg kel nyugodnod! Hallgass rám! - vágott hirtelen félbe . - Tudom, hogy most nagyon rossz, de most nincs időnk rá, hogy kiakadjunk! Gyorsan össze pakolok és elindulunk Londonba! - mondta  teljes nyugodtsággal. "Hogy tud ilyen higgadt lenni még ilyenkor is?"
- Hogy hova?
- Van egy ki lakásom ott is, amiről a TFW nem tud! Meghúzzuk magunkat ott, és lesz majd valami... - arca gondolkozónak tűnt, mit aki már előre terveket sző.
- Csak egy kérdés... Mi az a TFW? - tettem fel a kérdést, mely már azóta motoszkál bennem, mióta először meghallottam.
- The Free World. De ismétlem sokadjára magamat, majd elmondom! De várj meg itt, vagy a nappaliba, mindjárt jövök. - ezzel a szót belém folytva sarkon fordult, és felrohant valamerre az emeletre.
nemsokkal később egy kissé kopott barna ruhás bőrönddel tért vissza.
- Gyere! - intett a fejével, majd kilépett a bejárati ajtón.
Gyorsan utána mentem . Egy széles garázsajtó ajtó féleséghez vezetett, majd le rakta mellém a barna poggyászokat és a nagy ajtót kinyitotta. Egy szürkésen csillogó autó tárult elém, amibe rögtön be is pattant és kijjebb gurult vele.
Segítség képen megpróbáltam a csomagját felemelni és oda vinni az kocsihoz, de olyan nehéz volt, mintha tele rakta volna ólom súlyokkal.
A barna bőrön egy kattanó hangot adott ki és ketté nyílt, ahogyan megpróbáltam megmozdítani.
Csillogó fegyverek tömkelege tárult elém a nyitott poggyásznak hitt táskából. Megfagytam egy pillanatra , amit feleszméltem, hogy ez Harryé. Kerek szemekkel bámultam egészen addig míg egy morgó hangot meg nem hallottam a közelemből.
A fiú közeledett felém, majd csukta össze a barna táskát és fejével biccentve az autó felé elindult.


A város lámpával kivilágított fényességét elhagyva, már csak a kocsi fényszórói és Hold volt a lámpás mely utunkat mutatta.
Harryre néztem, aki erősen úgy tűnt mintha itt sem lenne mellettem. Erősen koncentrált, de még is mintha gondolatba valahol egészen máshol.  Így, inkább az éj sötétjét kezdtem el tanulmányozni, kibámulva az ablakon.
A tájat még így sosem láttam. A fák csak sötét árnyékoknak tűntek a fehért égitest előtt szobrozva. Egy-egy szörnyetegnek tűntek akik mellettünk futottak el. Itt-ott azonban néhány apró világító pont törte meg a szabályos feketeséget, melyek össze-vissza mozogtak, repkedő csillagok módjára. Furcsa hogy ezt  hátborzongató helyet mennyire el tudja varázsolni a Szentjános bogarak tánca. De sajnos még ez a tünemény is kevés ahhoz, hogy a szőr ne álljon fel az ember - angyal - hátán minden egyes apró neszre.
a szemeim most ez előttünk haladó útra és a bozótosra tévedt. A sötétszürke úton a kopott fehér csíkok gyengén verték vissza a kocsi erős lámpáinak sziporkázó fényét. A reflektorok előtt elhaladó apró bogarak Szentjános bogarakhoz hasonlóan villantak fel pár másodperce, amíg el nem tűntek. Az beton melletti bokrokban néha egy egy állatnak a szeme világított ki, mint a rossz horror filmekben, ahol a sötét szobában szempárok gyúlnak fel mindenhol melletted. A távolban nagyritkán egy-egy kisebb termetű vad is kiszökkent a növényzetből, de csak halovány árnyukat láttunk, annyira messze lehettek.
Azonban elmélkedésem egy kellemetlen érzés szakította félbe. Kénytelen voltam a mellettem ülő fiú erős koncentrációját megtörni.
- Harry ... Hív a természet... - próbáltam előadni nem túl sürgető hangon.
Egy sóhajtást hallatott mellettem, majd hirtelenjében lefékezte a kocsit.
- Zsepi van a csomag tartóban! - mondta kissé unottan, majd ő is kiszállt a kocsiból, és egy bokor felé ment.

Haladtam vissza a kocsi felé a kísérteties helyről, mikor a hátam mögött egy száraz faág éles reccsenését hallottam. Megfordulva azonban nem vettem ki semmi szokatlant, így megszaporázva lépteim a kocsihoz siettem. Már ki értem a növényzetből mikor mintha egy torok köszörülés szerű hangot hallottam. Ismét hátra kaptam a tekintetem. Egy sziporkázó széle mosollyal találtam szembe magam és egy idegen tekintettel. sikítani próbáltam, és futni, de egy büdös anyaggal átitatott rongyot fogott az szám és orrom elé, majd halkan a fülembe suttogta.
- Lélegzz mélyeket, és hamarabb vége lesz! - szólt vérfagyasztó hangon a a férfi, aki szorított, így mozgás képtelen voltam.
Szemeim hírtelen nehezedni látszottak, és izmaim akaratom ellenére elernyedtek. Már csak annyit észleltem a körülöttem lévő világból, hogy a szorítás testem körül megszűnik és magatehetetlenül a földre rogyok, mint egy élettelen test.
Még nem ájultam el, tudatomnál voltam, de tagjaim nem tudtam mozgatni, és szemem sem tudtam kinyitni. Úgy éreztem minden porcikámra több mázsás súly nehezedik. Megbénulva és kavargó fejjel feküdtem már kitudja hol. Csak tompán hallottam a körülöttem történő események foszlányait. Talán valami hangos üvöltés és dulakodás neszei lehettek, de füleimbe csak suttogásnak és távoli morajlásnak hangzott.
Az utolsó emlékem az, hogy erős karok csúsztak hónom alá és térd hajlataimba, majd valami puhábbra tesznek, mint ahol feküdtem.

Lassan tudtam csak kinyitni a szemem. Nem csak a hasogató fejem miatt, hanem mert , mintha gyógyszert vettem volna be. Kábult voltam. Tompán érzékeltem mindent magam körül, és csak lassan ment a beazonosítás.
Egy puha ágyban ébredtem, betakargatva. Mielőtt rá jöhettem volna hol is vagyok, először azt hittem, hogy otthon keltem fel, és csak álmodtam azt, hogy angyal vagyok és gyilkosok a szüleim. Azt hittem, csak egy szürreális és borzasztó rémálmon estem túl, de rá kellett jönnöm, hogy egy teljesen idegen szobában ébredtem fele. Viszont ahogy realizáltam azt, hogy nem tudom hol vagyok egy hirtelen mozdulattal vágódtam ülésbe, aminek az volt az eredménye , hogy agyamba egy nyilalló fájdalom csapott bele.
- Csak lassan Ang! - szólalt meg egy ismerős rekedtes hang mellőlem. - éppen most akartalak felkelteni. Már több mint fél napja alszol.  Oldalra tekintve Harry zöld íriszeivel találtam szemben magam. Arcomra kiülhetett egy kérdő tekintet , mikor felfedezően vezettem az idegen bútorokon és falakon végig a tekintetem ,mert a fel nem tett kérdésemre, hogy "Hol vagyok?" már is válaszra nyitotta ajkait. - Már megérkeztünk Londonba, és éppen a házamban vagy. - szája sarkán egy apró mosoly bujkált, és az eddig észre nem vett éjjeli szekrényről leemelt egy tálcát mindenféle finomsággal rajta. - Hoztam reggelit azaz inkább márh ebédet, hátha éhes vagy!
Szó mi szó , valóban éhes voltam, és az ételt látva eget zengető korgásban tört ki a hasam, amire  arcomba szökött a vér.
A fiú elém tette az ételeket, majd felállt.
- Pár ruhát kiraktam a fürdőbe, a tieidet meg kidobtam mert nagyon szaladtak és koszosak voltak. - hirtelen egy kérdés vágódott a fejembe erre a kijelentésére.
- És Harry... mit fogom mostantól felvenni? Én semmit sem tudtam hozni...
- Majd veszünk ruhákat . Most viszont egyél. El kell mennem, de majd jövök valamikor. - és ezzel a mondattal ki is ment a szobából.