6. Fejezet

HELÓSZIASZTOK! Egy pindurkát előb hoztam mint amire terveztem. Viszont annyit szeretnék mondani hogy kb heti egyszer tudok csak hozni (remélem így sem fogok késni velük :O ) .
Esetleg annyit kérdezhetnék (ha a válasz igen akkor sem mostanában lesz) hogy legyen-e esetleg valami ... hát hogy is mondjam.. szal "felnőttes dolog" a történetben (remélem értitek a célzást ;) )  mert esetleg úgy készülnék fel a továbbiak megírásában! Komiban kérném a választ :D és KOMIZZZ PLS <3 ha már itten vagyol :* <3


/ Angel szemszöge/

Napok óta kuksolok egyedül és magányosan a szobámba. Bár anyám aggódott értem, látszólag betudta kamaszkori hangulat ingadozásnak. 'remetéskedés'
A netet bújom, hogy megtudjak többet... magamról, hogy megtudjak mindet az angyalokról. Tulajdon képen azon kívül , hogy néha előbukkan belőlem két rendkívül ijesztő szárny, mást nem tudok... Még használni sem. A legkönnyebb az lenne, ha lenne valamiféle tanító, vagy akárki aki tudna segíteni ezeknek a 'használatában'. Végül is ha már vannak, csak jók valamire! Például repülni... Eléggé bizarr gondolatok, de mi van ha tényleg igaz? "Ki kéne próbálni!"
Az új gondolatomtól vezérelve, hatalmas sebességgel vágódtam ki az egyhangú szobám falai közül. Rohanva le a lépcsőn csak oda vetettem anyámnak, hogy elmentem a barátaimhoz.
- Szia! Zackéknél leszek! Nem tudom mikor jövök! - léptem volna ki az utcára, de az ősöm vissza rántott.
-Ang! Ugye nem Harryhez mész? - nézett rám szigorral a szemében.
Ez a kérdése szörnyen rosszul esett, hisz az eltelelt időben rengeteget gondoltam a fiúra... Nem tudtam kiverni a fejemből a pár nappal ez előt történt esetet, mikor az anyám olyan ridegen viselkedett vele...
De talán jobban megmaradt az a fejembe ahogy láttam... A halvány fény a fürtjei között lágyan tört meg kiemelve íves kunkori tincseit, a szeme különösen világított határozott és karakteres arcáról. "Mik meg nem fordulnak a fejemben...! "
- Ang... ANGEL ! Figyelsz te rám? - legyezte arcom előtt a kezét a nő. "Elbambultam volna?"
- Igen? Tessék? - ráztam meg fejemet, hogy 'vissza térjek'.
- Azt mondtam, hogy gyere haza mielőtt besötétedik, és hogy vigyél esernyőt , mert zivatart mond! - forgatta meg szemei, majd csókot nyomva arcomra ment a további dolgára.
Felpillantva az égre, azt tapasztaltam, hogy egy tenyérnyi felhő foszlány sincs az égen. Ezért teljesen feleslegesnek láttam vinni bármilyen esernyőt is.
Kilépve a hűs házból a nyár fülledt melege rögtön megcsapta arcomat. A szellő csak néha-néha lengedezett egész úton, ezzel még forróbbá téve a napot. Még árnyékban is forrt az ember vére, annyira meleg volt. Mióta itt élek, mindig ilyen errefelé a nyár, de még most sem tudtam megszokni.
Szinte felsóhajtottam mikor Zack utcájába befordultam és megláttam az otthonát. Egyből a lég kondicionált nappali jutott az eszembe, ezért sietősre vettem a lépteim.
Tudom, hogy nincs zárva a bejárati ajtó, mert senki sem zárja Madshire-ben, hisz itt nincsen olyan hogy bűnözés. Nem ismerik erre felé ezt a szót.
Ahogy sejtettem a kis bandánk egy helyen kuporgott hiánytalanul. "Nos igen... a tévének közösség kovácsoló ereje van, legalábbis, ha a bandánkról van szó!"
- Noháát te még ééélsz? - bökte oda Gina, mire mind egyikőjük felém kapta a fejét.
- Neked is szép jó napot drágám! - "köszöntem" .
- Hová tűntél ennyi időre? - pattant fel a helyéről Zack, és szorosan megölelt.
- A szobámban próbáltam feldolgozni az eseményeket! - válaszoltam.
- Milyen eseményeket? - kérdezték kórusban.- Tényleg! Mi volt Harryvel? - mondta Benji kissé fintorral az orra alatt.
- El voltunk... de olvastátok az újságot pár nappal ezelőtt? - kérdeztem oda.
Mindenki ingatta a fejét. A dohányzó asztalra pillantva megláttam, hogy ott van egy. Fellapozva a harmadik oldalt, oda dobtam nekik. A végére érve mindenki arcáról lefagyott a mosoly. Hitetlenkedve és kérdőn néztek rám.
- Srácok... Madshire-nek hivatalosan is van egy angyala! Gratulálok a címhez Ang!- röhögött Gina, mint mindig "megértően" .
Mivel a helyzettel semmit sem tudtunk kezdeni, ezért röhögtünk vele együtt.
Bár az 'újság-ügy' nem oldódott meg, engem sokkal fontosabb dolog foglalkoztat.
Felvetettem az eredeti ötletem, amiért valójában ide jöttem.
- Srácok.. Mi lenne ha tesztelgetnénk a "kicsikéket"? - mutattam a hátam mögé a szárnyaim felé.
Mindenki döbbenten figyelt rám. Először azt hihették csak viccelek, de miután vissza kérdeztem, hogy " Mi lesz már?" , felcsillant szemekkel pattantak fel a tespedésükből a kanapén.
- És mégis hol ? ittben tuti nem, mert ha valamit eltörsz anyám engem öl meg! - Kérdezte Zack.
- Hát... Én másra gondoltam... - néztem sejtelmesen.

***
Az ötletem kissé kételkedve fogadták, de jobb helyet, mit az erdő közepei tisztást keresve se találnak. Emberektől elszeparált tágas tér. Szerintem ez  kell ahhoz, hogy valaki tesztelhessen valamit. Jelen esetben a szárnyaim. "Ezt olyan furcsa kimondani, vagy gondolni...'szárnyaim'..."

***

A hepehupás úton haladva újra eszembe jutott a pár nappal ezelőtti este. Harry vajon miért akart annyira haza kísérni? Vagy csak szimplán udvarias akart lenni? De mindenképpen jól esett.
Kissé furcsán hangzik, de megkedveltem, annak ellenére, hogy eléggé szűkszavú volt, és szinte titkolózott az életéről. Valószínűleg csak ilyen természet. Abban biztos vagyok, hogy a kemény külső mögött, egy barátságosabb, legalább is érzékenyebb fiú rejlik, hisz mikor egy nem épp szerencsés témát felhoztam, ami minden bizonnyal fájó emlékeket takarhat számára, kissé elérzékenyülve mondta azt a pár mondatot is a siralmas gyermek koráról. Nem tudom mi történhetett, de sajnálom szegényt, mert nehéz lehetett neki család nélkül felnőni. Igazából ezt így átgondolva inkább szörnyű, és nehéz...
Feleszmélve gondolataimból már a tisztáson találtam magam, ahol kérdőn néztek rám a banda társaim.
- Már is? - próbáltam kicsit késleltetni. Valamiért így itt állva már nem tartom jó ötletnek.
Kissé bénának, sőt nagyon annak érzem magam. Semmit sem tudok hogyan kell. Egyáltalán mit tegyek ahhoz hogy elő jöjjenek ezek a valamik?
- Gyerünk! - sürgettek barátaim.
- De nem tudom hogy kell... Mármint... - hajtottam le a fejem, majd kipattant egy jó érv az agyamból- És arra nem gondoltatok hogy mi volt múltkor? Azaz mindkét alkalommal? - vágtam magamba ördögi vigyort.
- Ha már ide rángattál, show time baby! - nevetett Gina és kijelentésére Benjit elkapta a "retardált fóka szindróma" .
- De igaza van... mi van ha újra össze esik? - aggodalmaskodott Zack. "Az első normális ember, aki fejében ez megfordult. JÉÉ!"
- Megfogod drága lelkem! - imitálta a kezéveli is G.
- Jó, oké, de hogyan hívjam elő - "vagy mit kell ezekkel tenni"- a szárnyaim? Maguktól szoktak random elő pattanni... - mutattam rá a problémámra.
Erre mindenki gondolkodóba esett.
Ha jobban bele gondolok , akkor sem jut semmi az eszembe olyan, ami esetleg "elő idézhetné" a két fekete objektumot a hátamból.
Hosszas csend után végül Benji szólalt meg.
- Tulajdon képen mindkettő esetnél valamire, vagy inkább valakikre erősen bámultál... - gondolkozott hangosan.
- Ez igaz... És ha erősen koncentrálnál? - vetette fel Zack.
- Hát megpróbálhatom! - vettem nagy levegőt.
Mivel a pólómat kiszakítanák a szárnyaim, ezért bikini felsőt is felvettem, ezért csak a felsőm kellet le vennem.
Lassan csuktam le szemeim majd erősen kezdtem koncentrálni. Először kántáltam magamban azt, hogy "szárnyak", de semmi. Másodszorra, egy kis jelenetet próbáltam elém vetíteni, hogy hogyan ereszkedne ki ki a fekete csodák a hátamból, de eredménytelenül...
Mindenki elűlt a fűre, és próbált kieszelni valamit. Tehetetlenségemben újra elkalandoztak a gondolataim. Akarva-akaratlanul újra elmémbe kúszott Harry ... Magam elé képzeltem a napfényben csillogó haját, és zölden sziporkázó szemeit, melyben a kósza sugarak ezer színűvé törtnek és akaratlanul is mosoly kúszott a számra. Elkalandozott a gondolatom.
" Mély, rekedtes hangja lágyan cirógatja fülemet, ahogy közelebb hajol és suttog valamit. " Ne haragudj..." . Majd  lassan hozzáérinti ujjait kézfejemhez és perzselően vezeti fel végigsimítva karomat egészen a vállamig. Másik keze félénken derekamra kúszik és észrevétlenül von magához közelebb..."
- Mi a fene???? - eszméltem fel. "Mit művelek?"
- Mi az ? - kérdezték kórusban a többiek.
- Én.. semmi... miért?- kérdeztem enyhén már pirosan.
- Hát... a semmiért nem pirul el valaki! - húzogatta szemöldökét Benji
- Mert? Mi kéne hogy legyen? - kezdtem cikisen érezni magam.
- Lehunytad a szemed, majd valamin erősen elgondolkodtál. Olyan voltál , mintha itt se lennél. Aztán elmosolyodtál. - mondta Gina. - Min gondolkodtál? - érdeklődött kissé perverzen - Mi volt az a mosoly Ang haaa? - boxolt vállba.
- Én... én csak.. Harry.. - pirultam el , miután vissza emlékeztem a látomás szerű képekre.
"Tulajdon képen most fantáziáltam volna Harryről?"
Ez annak számít? Én nem tudom, csak azt, hogy az arcom kezd lassan paradicsom árnyalatúvá átmenni. Barátaim arcáról le süt valami negatív. Hogy pontosan mi, azt nem tudom, de valami van Harryvel szerintük úgy érzem, és nem jó értelemben...
- Harry? Az akivel pár napja találkoztunk? És körbe mutogattad neki a várost? - Kapott kis fáziskéséssel Gina észbe. - Ang... nekem az a fickó nem szimpi! - fintorodott el.
- Miért állítja ezt róla mindenki? -  ütött szíven ez az előző kijelentése G-nek.
- Ki az a mindenki? -kérdezte.
- Anyám azt kérte, miután látta hogy ne találkozzak vele, és a ti reakciótok sem megnyerő... - fontam össze keresztbe karjaim. - Vagy talán a többiek kedvelik valamennyire? -néztem rájuk könyörgő tekintettel. "Igen légyszi!"
- Hát... - vakargatta Benji a fejét. És Zack pedig a földet kezdte kémlelni.
- Ezt nem hiszem el... hisz nem is ismeritek! - förmedtem rájuk.
- Mert Te igen? - szájalt vissza Gina.
- Én legalább elkísértem ha már megígértük!- vágtam vissza.
- Azt ne felejtsd el, hogy csak TE akartad, tudom is és miért! - hányta a szememre éllel a hangjában.
Eléggé megbántottak szavai. Mély fájdalmat éreztem, hogy senki sem érti meg, hogy Harry egyáltalán nem olyan, mint aminek hiszik. De egyáltalán minek gondolják? Bunkónak? Vagy kicsapongónak? Mert teljes mértékben az udvariasság és a vissza húzódottság jellemző rá!  Nem értik meg, hogy csak meg kell ismerniük, mert szerintem még kedves is, és le merném fogadni hogy rengeteg jó tulajdonsága van!
Megfeszült minden izmom, öklömet össze szorítottam, úgy hogy körmeim fájdalmasan tenyerembe vájtak, de jelen pillanatban nem érdekelt. Nem akartam senkit sem megütni, de nem sok kellett hozzá, hogy adjak egy pofont Ginának!
Éppen nyitottan volna száját a lány, és én egyre jobban megfeszültem, de mielőtt bármi is történhetett volna éles fájdalom hasított át gerincemen és térdre rogytam.
Nem ájultam el, sőt, még éberebb lettem, és éreztem valami nehéz súlyt a hátamra nehezedni. oldalra pillantva kettő hatalmas árnyékot pillantottam meg.
- Wow... - szólalt meg először Benji. - ezt hogy csináltad?
Oldalra nyújtva kezeim végig simítottam az előtört szárnyaimon. Feltápászkodás közben válaszoltam.
- Nem tudom... csak ... lettek... - gondolkoztam el.- és nem veszettem el az eszméletem! - mosolyogtam. - De mitől jöttek elő ismét???
- Talán... áh ez hülyeség! Mégis hogyan? - legyezett Benji.
- Figyu... Két fekete szárnya van! Na ha az nem hülyeség ez sem az! Lökjed szivi! - pirított kicsit ide, és oktatta ki Benjit Gina.
 Csak szúrós pillantást vetettem a lányra majd kíváncsi tekintetem B-re szegeztem.
- Nos... Agn elmondása szerint a pályán éjszaka szinte halál félelme volt, mikor meglátott valamilyen árnyat a fák között. Szóval nagyon félt! Most Ginának sikerült felhúzni az idegeit, ezért nagyon pipa lett... Mi volt mikor csak úgy üssze estél fényes nappal? - nézett rám.
- Hát... én, szóval... kiszúrtam egy új város lakót, ugye Harryt.. és mikor felénk fordult olyan furcsa érzés fogott el... de az a valamilyen érzés erős volt. - igyekeztem zavaromban érthetően magyarázni.
- Aha... szóval, akkor össze állt a kép! Mind három esetnél egy erős érzelem vagy érzés uralkodott el benned. Szóval esetleg ilyesmik kiválthatják szerintem ezt... De ez csak egy teória! - világosított meg minket a fiú.
- De akkor most miért nem ájult el? - kérdezte Zack.
Most nekem jutott valami eszembe.
- Lehet hogy azért, mer most tudatosan rákészültem? - húztam meg vállaim.
- Az lehet! - tanakodott el B.
Apró csend szünet után Gina félre hívott beszélgetni. Bocsánatot kért, de Harryvel szemben még mindig kétségei vannak, és én még mindig nem értek vele egyet!
- Lassan vissza kéne indulni szerintem... - mondtam a többieknek.
- Dehát még nem is repültél! - nevetett Benji.
- Mára ennyi pontosan elég volt! - kuncogtam én is, majd a visszavezető ösvény felé indultunk.
Az erdőben vissza felé is sok mindenen járt az eszem, ezért elég csendben voltam, ami  a banda többi tagjának is feltűnt, ám  rám hagyták  az "új élmény miatt" címszóval.
Igazság szerint az a sok minden nagy része Harry volt. Elsősorban az a fura képzelgés vele kapcsolatban. Nem értem miért tettem, vagy hogy mi váltotta ki belőlem, minden esetre fura... És ezt nem szeretném elmondani legalábbis egyenlőre nem a barátaimnak, mert simán félre értenék, és még nekem sincs konkrét magyarázatom rá...
Annyira elrepítettem magam az elmélkedés földjére, hogy alig vettem észre hogy beérvén a városba már köszönünk el, és mindenki megy haza, ezért egyedül koslatok én is lakásom fele. Ám nem figyeltem eléggé...

***
/Harry szemszöge/

Már nem bírom az egyedül létet a nagy házban. Bár sosem voltak barátaim, de mindig valakikkel együtt éltem a bázison. Megszoktak körülöttem a nyüzsgést és most furcsa ez a nyugalom! Nem mindig rossz, de most pont nagyon zavar.
Bár tudom, hogy az emberek reakciója nem éppen jó felém, muszáj kicsit kiszellőztetnem még ebben a fülledt és nyomott levegőben a fejem. Így hát földet pásztázó fejjel neki vágtam útnak ,a még mindig idegen kisvárosban.
Elindultam a település valamelyik pontjára, de hogy melyikre arról fogalmam sincs... Csak visz a lábam és elmélkedek arról, hogy az elmúlt hetekben mi is történt velem. Új lakás, új város, új emberek és a poén, ugyan az az a viszonyulás az emberekben irántam, mint eddig.Vagyis majdnem mindegyikben! Van egy szem lány, aki mégsem... Talán ki kéne használnom az alkalmat, ha már a többiek alapból leírnak egy nem kívánatos személynek, és esetleg mégis megismerni? De hát mégsem lenne szabad... Hisz ő mégis egy normális életű lány, egy teljesen átlagos családból. És én? A foglalkozásom vadász, nincs senkim, az egyetlen ember akire számíthatok az saját magam... De csak valamiért más a viszonya hozzám, sőt, ha hagynám még beszélgetni is próbálna. Esetleg egy próbát meg ér? Két gondolat , vagy inkább érzés harcol  bennem. "NEM! NEM SZABAD!" és " DE TALÁN MÉGIS?" .
Hosszasan elmélkedtem volna még a helyes döntésről, de gondolataim rendjét összekuszálta valaki, aki hírtelen majdnem fellökött az utcán.
- Elnézést, ne haragu... Harry?