2. Fejezet

 Helló :) ! Itt lenne a második feji !!! Nagyon nincs hozzá fűzni valóm... Maximum annyi, hogy aki mégis, ne talán tán, esetleg olvasná , egy, két szót petyegjen komiba tényleg szeretném tudni egy idegen véleményét is :)





/Angel Willis szemszöge/

A napok során furcsábbnál furcsább dolgok történnek velem, és valamiért ezt kötöm a múltkor megtalált tollhoz. Megmagyarázhatatlan érzés fog el, mikor kezembe véve selymes felületén végig simítok. Talán legjobban a borzongásra hasonlít, de ugyanakkor olyan mintha kicsit transzba is esnék.
Először megijedtem, hátha nem e egy betegség, de ezen kívül semmi jelét nem látom magamon, hogy rosszul lennék.
Kissé megszédülve ülök le az ágyamra , mikor rejtekéből újra előhúzom a fekete íves tárgyat. Rossz érzés fogott el és egy megmagyarázhatatlan vágy arra, hogy újra menjünk el az erős részhez ahol a másik rejtélyes dolgot találtuk aznap. Vajon a két tárgy kötődik egymáshoz? És ha találnánk még azon a helyen valamit , ahol a medált is megleltem?
Az ötlet gondolatát is elvetem inkább mielőtt még őrültebbeket kreálok.
A tegnapihoz hasonló hangos csengetés zökkentett ki mélyenszántó gondolataimból, halálra rémisztve ismételten engem.
Gyors léptekben szaladtam kinyitni az ajtót barátaimnak, akikkel a mai napra megbeszéltünk egy "jó" kis programot.
Zack tegnap felvetette, miután előző este nézett egy horror filmet, hogy menjünk ki éjszaka az erdőbe. Eléggé beteg ötlet volt és mi lányok le is szóltuk, de Benji nagyon is pártolta. Hosszú unszolás után Ginát is bele rángatták és immáron lelkesedve próbáltak mindenáron belehajszolni engem is ebbe. Azonban hiába tiltakoztam nemleges választ nem fogadtak el, így ma este "örömömre" kiszökünk, de nem az erőbe, mert azt lealkudtam a gimi mögötti kis pályára. Számomra még az is ijesztő, de sokkal jobb mint az éjszaki szörnyekkel teli rengeteg.
-Na Angel felkéészűűltél az esti halálfutamra? MUHAHA! -szívózott Gina a szokásosnál is szemtelenebb hangon.
-Nagyon...Elhiheted!- köptem felgmán a választ.
Megveregetve vállam tolakodtak beljebb a lakásba. Hát, igen... a mi bandánk nem a jó modoról ismert...
Az estéhez együtt készültünk fel. Be kell szerezni zseblámpákat,a fiuk kedvvért ételt, mert szerintük a túra étel nélkül nem túra, mindenféle bogár elleni nyavaját és büdös szúnyog sprayket is , hogy ne csipkedjenek össze a "kedvenc" vérszívóink, melyben biztos vagyok, hogy utunkat végig kísérik. "Ó hogy Noénak miért kellet arra a bizonyos bárkára felvinnie ezt a teremtmény párt is..."

***

Fülledt, párás időben indultunk az éj sötét leple alatt kaland túránkra a kis csipetcsapattal. Halk morgás szakadt ki a számon, a mai nap folyamán nem egyszer előadott tiltakozásom gyanánt, de ügyet sem vetve ráncigáltak ki a kis bejárati ajtónkon Zackék.
Az égbolt, most költőien mesés volt. Egy kósza felhő sem szelte át a csillagok óriási óceánját, melyet a Hold sötétség lámpásaként ragyogott be.
Este a város képe teljesen más. A nappalhoz képest még kihaltabbak azt utcák, és a már-már kísérteties csöndet csak a távoli kutyák halk vonyítása törte meg. Szinte egy új világban érzi magát az ember.
A város szívét elhagyva a házak egyre öregedni kezdenek. Minél öregebb annál ijesztőbb. Az öreg William Gregory élt hajdanán egy házban, amit a városban a fiatalok csak Gregory-háznak emlegetnek. Éjszaka az objektum ijesztően sötét és magányos. Ha valaki oda költözik talán kísérti álmában a matuzsálemkorú úr szelleme.
A vén épületet megpillantva hátborzongató látványtárul elénk. Már a nappali képe is ijesztő, de este....Magas, sötét falak az ég felé nyúlnak, és hátulról a Hold kísértetiesen világít  rá, és a létesítmény hosszú, sötét árnyékot vet a tövises indáknak látszónövényekre az udvarán. Vastagkérgű sötét fák magasodnak ki az árnyékból, melyek innen szörnyek karjainak is tűnhetnének, akik az ég felé nyújtózkodva emelkednek ki a gonosz föld mélyéből. A szél néha megnyikorgatja  a rozsdás, kopott kaput, mely még drámaibb hatást kölcsönöz az összképnek. Libabőrözik az ember bőre már csak arra a gondolatra is, hogy oda, abba a kísértet kastélyba be is kellene mennie. Belegondolni is remegéssel tölt el, hogy mik fordulhatnak elő , doh szagú szobáiban, vagy vízhangozó folyosóin. Elképzeltem, ahogy egy halott lélek csörgeti a hajdani rabláncait, az élők halálát kívánván.
Megkönnyebbülten hagyjuk el a sötét monstrum látókörét, befordulva a sarkon.
Fellélegezve pillantom meg a gimnázium kevésbé hívogató szürke ablakait, és mély barna színű kapuját.
A mögötte lévő pályát sosem zárják mert eredetileg nem az iskola tulajdona. De mi nyugodtan használjuk ,persze ez már más történet.
A pályára érve, a szokásostól teljesen eltérő látvány fogadott. Este minden más... Merőben más, mint nappal...
A terület mellet elhelyezkedő magas, hívogató fák, melyek a nyári nap forrósága elől adnak hűs árnyékot, most rémisztően zord külsejükkel zavarják el , azt a bolondot aki ilyenkor arra jár. Hosszú görbe és rücskös ágai karokként integetnek ha a szél megmozdítja, azt sugallva, hogy halál fia ki alattuk kószál. A bokrok pedig tövükben apró cinkosok, melyek töviseikkel és tekergőző indáikkal lassítanák a menekülő áldozatot.
A rémképre meredve a pálya szélén, mintha halk motoszkálás hallottam volna, de inkább betudtam a barátaim mozgásának, mint a sűrűből előugró szörnyeknek. De lehet hogy tévedtem. Sötét árny suhant el a haragos fák lombja alatt mely olyan félelemmel töltött el, hogy a levegő sem hagyta el torkomat. Lélegzet visszafojtva figyeltem mi fog történni velünk.
Viszont lehet hogy csak én képzeltem el, mert Benji rázogatva zökkentett ki rémületemből.
-Félsz?- kérdezte inkább aggódva , mint gúnyosan Zack.
-Nem...- megpróbáltam adni hitelesnek tűnő választ, de halk hangomból, és remegő lélegzet vételemből nem ez jöhetett le neki.
Inkább jobbnak találtam hátat fordítani a fás területnek, és barátaimat nézni, mint hogy a végén még valamit a sötét törzsek között észre vegyek valamit.
A banda többi tagja viszonylag nyugodtabban állt és suttogva társalgott arról mit kéne csinálni. Ők az előbb nem vették észre amit én? Nem érezték azt? Úgy látszik nem, mert nem félelem szűrődik le a társalgásukból.
Egyre rosszabb és rosszabb előérzetem támadt, ami szinte már fájdalmas görcsbe húzta össze az izmaim, melyek csontig remegtek. Sűrű könnyek árasztották el arcom és kezdett a világ körülöttem egyre érzékelhetetlenebbé válni. Úgy éreztem fáj mindenem. Nem értem mi történik velem, de szinte már eluralkodott egész testemen . Barátaim lemerevedett sötét alakját látom elhomályosodni szemeim előtt. Mintha elkezdett volna a beton közeledni felém, úgy éreztem kicsúszik alólam a talaj.  Majd két erős kezet érzek vállaimon. Olyan érzésem volt ,mintha halk üvöltés szakadt volna ki torkomon, de ebből nem hallottam semmit. A remegő hangszálaim érzem, de számat nem hagyja el hang. Minden érzékszervem kikapcsolt, csak halk morajlást hallok magam körül, és hívogató , ideges összefolyt mondatokat. Hátamba élesen nyilaló fájdalom tört átremegő testemen és végleg kihunyt minden. Álomszerű képek lepték el agyam minden szegletét, minden olvasott és látott dologról az angyalokkal kapcsolatban. Egész álomszerű jelenetek jelentek meg, melyekben mindig ott volt a repülés. De ezek is kezdtek az idő elteltével halványodni és sötétedni. Majd egy fekete teremben visszhangozva hallottam a saját hangom, mely annyit ismételgetett " Nézz a kezedre!" Válaszolni megpróbáltam, de hang még mindig nem jött ki torkomon. Így hát teljesítettem a hang kérését. Tenyeremben egy hatalmas és hosszú fekete toll díszelgett, alatta pedig a csillogó medál, melyet az erdei úton találtunk.
A látásom újra homályosodni kezdett és már nem érezettem semmimet, csak az erős fájdalmat, mely nemrég a hátamban éreztem.
Lassan nyitottam fel pilláimat, melyek alól mégy homályos volt a látásom. Kezemet lassan megmozdítva érdes felületet simítottam végig. Mintha beton lett volna... És tényleg az volt, mert a földön fekve találtam magam, miután kezdtem magamhoz térni. De miért fekszem a földön?
A homályos látásom kezdett tisztulni, és a barátaim arcát vettem ki belőle.  Mintha rémület terült volna el rajtuk.
Erőmet visszanyerve próbáltam felülni, de valami nehéz erő mintha húzott volna vissza felé. Halkan segítséget próbáltam kérni tőlük, a megmagyarázhatatlan helyzetem miatt.
-S..skacok... segítenétek?- nyöszörögtem nekik , elfúló hangon, de mindhiába.
Megdermedve álltak, rám meresztve tekintetüket. Arcukról félelem és sugárzott, ami engem is megrémített. Jobbra-balra kapkodtam rajtuk tekintetem. Csak álltak körülöttem és néztek, mintha szörny állna a hátam mögött. Nem mertem ezért hátra nézni.
-M...mi...mi van ? Mi történt?  Hééé? - kérdeztem tőlük de ismételten semmi választ, de még reakciót sem kaptam. Továbbra is a földbe gyökerezett lábbal szobroztak a kemény betonon.
- Nagyon megijesztetek! Kérlek szóljatok már valamit! - kezdett a remegés és a sírás úrrá lenni rajtam.
Lassan mozdulva hajoltak felém, de úgy mintha valami leprás lennék. Benji szólalt meg először, de alig hallható hangon.
- Ang... te-teneked.... -lépett távolabb tőlem és  valamire nagyon meredt a hátam mögött.
- Mi a fene van Benji???? - kérdeztem remegő könnyekkel a szemem alatt.
- Te... egy... angyal vagy Ang?- kérdezte elcsukló hangon Gina. Eltágult pupillával követte Benj példáját.
- MICSODA? Miket beszélsz??? - érthetetlenkedtem. Teljesen össze vagyok zavarodva. Ők csak tovább meredtek a távolba mögém, szótlanul.
Teljes káosz uralkodik a fejemben. Nem tudom mi történt az előbb velem. Csak arra emlékszem, hogy elsötétedik minden és pár képfoszlánnyal az elmémben térek a földön fekve magamhoz, barátaim pedig úgy csinálnak, mintha félnének tőlem. Mégis mi történt?
Nagyon nehéznek érzem magam, mintha ólom súlyokat akasztottak volna a hátamra. Lassan mégis feltornáztam magam ülőhelyzetbe, és erős fejfájásom volt.
- Figyeljetek... mi történt? Mi ez az egész? - kérdeztem - miért lettetek hirtelen ilyenek???- szöktek ismét könnyek a szemembe.
Lassan gördültek le a cseppek arcomon, mikor meglátta magam előtt egy fekete tollat.
- Angel.. mi-mi nem hazudunk... - nézett a szemembe Zack.
A tárgyat nézve a kezembe, beugrott az a kép, amit az előbb láttam... Abban az állapotban. Erős de ja vu érzés fogott el. Lassan emeltem fel könnyes tekintetem a barátaimra, akik kezdtek közeledni felém.
- De hát már ezerszer elmondtam, hogy nem ... - kezdtem bele a monológomba, az angyalok létezéséről, mikor egy érintést éreztem a jobb oldalamon..
Vagy nem ott... de mintha onnan érezném... Mintha egy nemlétező testrészemet tapintaná valaki. Jobbra nézve zokogásba kezdtem a rémülettől. Majd a bal oldalon is ugyan azt tapasztaltam...
Hangos zokogásban törtem ki, a helyzetemen. Eddig minden sztorit és képet valamilyen magyarázattal kifogásoltam, hogy nem létezhetnek, pedig igen...
- MI TÖRTÉNIK VELEM???- kérdeztem nedves szemekkel vizslatva a barátaim.
A kövér könnycseppek lefolyva nyakamon  vékony, fehér pólóm szélét teljesen eláztatta. A hátulja fel volt szakadva , amit a hátamból kiálló két szárny repített ketté....

***

Az éjszaka folyamán nagyon nehezen nyugodtam meg, többször törtem ki sírásban. Nem tudtam feldolgozni az este történteket. Gina úgy gondolta, miután vissza értünk a házunkhoz, inkább csak ő alszik nálunk, mert az éjjeli túra igazából maga volt az anyámmal megbeszélt "pizsi party".
Az úton visszafelé senkihez egy szót sem szóltam, mert így is az összeomlás szélén állok. Egyszerűen, nem hiszem el, ami történt velem az éjszaka. Várom mikor döbbenek rá, hogy mikor jelenik meg valahonnan egy varázslatos mesefigura, mert ilyenek csak a mesében vannak. Vagy egy hang valahonnan megszólal, hogy "Ang én az íród és teremtőd vagyok. Te egy könyvben élsz, nem a valóságban!" Vagy hol a kandi kamera ?
Nehéz elfogadnom, hogy eddig, amiről azt hittem egy kitalált legenda, én magam vagyok...
És nem tudom eldönteni mit éreztek... Van bennem egy kis félelem, tudatlanság, gyűlölet, és fájdalom. Utóbbi nem csak lelkileg ,de fizikálisan is jelentkezik, mert úgy érzem, hogy új tagjaim helye , mintha lángolna, mintha újra ki akarna törni.
Benji hozott hál' istennek pulóvert, ezért nem szakadt pólóban kell, a lehűlő éjszakában haza caplatnunk. Nem mintha a hajnalhoz közeledvén sok lélek lenne ébren.
Azon gondolkozom, milyen jó lett volna otthon maradni, és békésen aludni, mit sem tudva arról, hogy mi lett volna ha rábeszélnek a horror túrára. De abban délután igaza volt Ginának... Ezt az este tényleg horror volt a számomra.
Nem tudom mit éreznek, vagy gondolnak a többiek, de úgy veszem észre az agyukba mélyedve elmélkednek valamin... Őszintén, így vissza gondolva kissé bánt az, hogy féltek tőlem. Nem megsértettségről beszélek, hanem arról , hogy bűntudatom van... De nem értem miért...
Egyenlőre ezt az estét elkönyvelem életem legrosszabb szakaszának, ezt most kijelentem!
Alig várom, hogy az ágyba dőlve az álomvilág magához ragadjon, és másnap felkelve csak egy rossz álmot éltem át. Vagy inkább ne is keljek fel...