5. Fejezet

Hello! Nem szeretnék sokat rizsázni , csak meg szeretném köszönni az ELSŐ KOMMENTEM! El sem tudjátok képzelni , hogy mennyire jól esett! Egyszerűen feltöltött! Még egyszer köszi! És ha továbbra is kérhetném akkor KOMIZZATOK MÉG! <3 :*  ( esetleg ha lehetnék még olyan pofátlan és kérhetnék egy-két véleményt úgy az egész oldalról #kiskutyaszemek <3 <3 <3 )



/Harry szemszöge/

Mikor Angel kezében megláttam a medálomat, teljesen le döbbentem. Mit keres nála?!  Kissé talán túl keményen is válaszoltam neki, de valamiért annyira különös ez a helyzet. Pont Ő találta volna meg az erdő közepén? Végül is mindegy, a lényeg, hogy megvan.
"Csak rohant és rohant előttem az a férfi, be egy hatalmas erdőbe. A fák sűrű lombja még a kevés és halvány hold fényt sem eresztették át leveleik között. Kezem az üldözés közepette számtalan helyen megsérült, és vérzett is. De csak egy cél vezérelt. El kell kapni az angyalt minden áron! Hiába fut előlem úgy sem menekül.  Utolérve lábaira vetettem magam és a földön küzdött tovább. Bele kapaszkodott ruhámba és egy erő teljes rántással maga alá gyűrt. Bár a tőrömmel oldalán súlyos sebeket ejtettem így is kicsúszott a markomból mikor úgy érkeztem a földre, hogy valaminek erősen neki ütődött a fejem. Lassan az éjszaka mély színei is kezdtek sötétebbe átmenni , és maga tehetetlenül adtam át magam a sötétségnek. Másnap, napkelte után szaggatott ruhákban és fájó foltokkal ébredtem. Nyakamhoz nyúlva éreztem medálom lánc szemei által okozott foltok helyét bőrömön. De a láncot sehol sem... - Letépte az a görény! "
- Te vagy rajta? -törte meg az emlék képeimet a mellettem haladó lány.
- Igen... - válaszoltam . Csak ne kérdezze 'azt' meg!
- És azt szabad kérdeznem kik azok a gyerekek a képeken? - Na Köszönöm!
- Ez... ez a medál édesanyámé volt... Valószínüleg. És ő a testvérem, pontosabban az ikrem mellettem.- eddig igaz teljes mértékben.
- Oh!Akkor biztosan fontos neked! És hogy van a családod? - kérdezte kedves mosollyal, de ezzel a kérdéssel eléggé olyan témába vágott bele, amely mélyen érint.
- Nos... Még nagyon pici voltam mikor ... árva házba kerültem, és csak annyit tudok, hogy ezzel a medállal érkeztem az... otthonba. Még pici lehettem... 2-3 éves. Nem emlékszel semmire. A lány is valószínűleg a testvérem lehet, a fiú pedig én... nem tudom biztosan... - csuklott el a hangom. Akaratlanul is lehajtottam a fejem. A fájó emlék képek újra ellepték az elmém. Nem maradt sok, csak egy kettő homályos emlék folt... A legutolsó dolog amire emlékszem, hogy egy alacsony szőke és hosszú hajú nő egy mély hangú férfival veszekedett... És én sírtam. Záporoztak a könnyeim ,elbújtam valahova és elaludtam. Majd már egy idegen helyen ébredtem valahol egyedül ismeretlenek között.
Talán akkor sírtam utoljára...

***

/Angel szemszöge/

Sikerült a legrosszabb témát kifognom amit csak lehet. Teljesen biztos vagyok benne, hogy Harryt rosszul érintette. Látszott rajta, mikor mesélt pár részletet magáról.  Nem tudtam, hogy ilyen nehéz gyermek kora volt.
Félek, hogy megbántottam, mert néha-néha fájdalmat olvastam le arcáról.
Lassan a 'túránknak' is vége lesz, mert már kezd besötétedni. Az ég alja vörösesen izzik, a felhők narancs színű árnyalatot vettek fel ahogy a Nap elhaló fénye rájuk vetült.
Mire Harry házához értünk , már este volt. Nagy kört tettünk meg a városkába. A kapuja előtt megtorpant és kis gondolkodás után szembe fordult velem.
- Már majdnem teljesen besötétedett. Nem kéne egyedül kószálnod este az utcákon... - mondta teljes komolysággal.
Először teljesen lesokkolódtam. Most ez egy célzás volt, vagy ... Nem tudom. Haza akar kísérni?
Bár igaz, hogy sok kedvem nincs egyedül elcaplatni a házunkig, és a múlt kori éjszakai túránk után is maradtak meg rossz emlékek...
- De egyedül is haza találok! -  mosolyogtam... bár fogalmam sincs miért. Igazából semmi kedvem sincs egyedül haza menni...
- Nem ismerem a várost, de nem szeretném, ha bajod esne! - válaszolta kis aggódással a hangjában amitől  nagyon meglepődtem.
- Oké... - szinte suttogtam.
Eléggé elpirulhattam. De, jól esett az hogy bár nem is ismerem mégis törődik velem.. Vagy ez csak szimpla udvariasság?
Az úton immár a sötétségben csendesen haladtunk. Az utat a lámpák sárga fénye csak halványan világította meg. Akaratlanul is elmerengtem. Vajon miért jött ebbe a semmit mondó városba? Az égegyadta világon semmi sincs itt. De még csak nem is szép. Feltöredezett utak, kiborított kukák és szemetes övezetek... Az autóút az egész városban javításokkal van fotózva és azok a házak melyek vakolata már javában lepörgött sem javít a képen. Persze vannak szép részei is a településnek, de nem annyira, hogy azért látogatná akárki is. Egy igazi semmitmondó falu féleség. Tipikusan olyan, ha valahol megemlíted egy nagyobb városban egyből vissza kérdeznek , hogy ' Tényleg? Olyan is van? Sosem hallottam róla.'. Igen... Ez Madshire.

***

- Nos, hát ez lenne a házam... azaz ahol lakom. - mosolyogva álltam meg a fehér kerítés ajtónk előtt.
- Szép kis ház. - nézett végig a halványságra kissé kopott falakon.
Egy ideig csak álltunk ott. Ő inkább csak az épület képét nézte vagy a környéket ahol hasonlókat láthatott. Én viszont arcát vizslattam és szemeit. A pislogó lámpaoszlop fénye most egészen különlegesen vetült arcára. Az egyik fele teljes sötétségben volt, a másiknak pedig vonalai teljesen kirajzolódtak. Két szeme mélyzöld smaragdként világítottak. Örökké legeltettem volna rajta tekintetem, de mikor íriszeit rám emelte akaratlanul is félre pillantottam és kezdtem újra elpirulni.
A pillanatot a sötétségbe burkolózott otthonom egyik ablakában kigyúlt fény törte meg. Egy alak jelent meg benne. Hirtelen felismerés nyilallt az agyamba.
- Anya.... - pillantottam az ajtón kilépő hölgyre. Lefagyva álltam, mintha lebuktam volna valami tettem után.... Úgy éreztem, mintha rossz ötlet lett volna engedni, hogy Harry hazáig kísérjen... Egy anyámnak és tulajdon képen nekem is vad idegen állt velem szemben a házunk kerítése előtt.
Harryre pillantva nem vettem észre különösebb reakciót. Csak nézte az anyámat rezzenéstelen arccal.
- Angel! Ki ez a fiatalember? - szólalt meg rideg hangon másodpercek után édesanyám.
- Ő... ő H-Harry... és..és.. -kezdtem makogni számomra is ismeretlen okokból.
Arcomba szökött a vér és a cipőmet pásztáztam a kínos helyzetben. Kissé meg is rémiszett a hangneme...
Már csak arra kaptam fel a fejem, hogy Harry beszélni kezd, a nő pedig közelebb jön hozzánk.
- Harry Styles vagyok, és nem rég költöztem ide a városba. Angel vezetett kicsit körbe. - villantott a fiú egy eddig sohasem látott 1000 wattos mosolyt, ami látszólag anyámat nem hatotta meg. De bennem egy különös érzést váltott ki.
Nem szokta ilyen furcsán fogadni azokat az embereket akiket bemutatok neki... De most valahogyan az arcáról nem éppen szimpátiát olvastam le.
Harry csak állt és pásztázott engemet.
- Nos én bemennék... - szólaltam meg olyan halkan, hogy azt hittem meg sem hallották.
- Nekem is mennem kéne... - válaszolta a fiú mély hangon.
- Nos, eléggé késő van már! Gyere Ang! Viszont látásra! - az utolsó szavával sarkon fordult és elkapva a csuklómat  a ház felé ráncigált.
Vissza pillantva már sehol sem láttam Harryt. Remélem anyám különös viselkedése nem riasztotta el, vagy sértette meg...
Beérve a nappaliba anyám szokatlanul komor tekintettel vizslatva az arcom. Ez egy idő után idegesíteni kezdett. Sosem szokta ezt csinálni! Mi ütött belé?
- Mi van már??? - forgattam meg szemeim.
- Ang... ki ez a fiatalember? - kérdezte gyanakvóan.
- Ő.. ő szóval Harry... - szökött  arcomba a vér.
- Figyelj... nekem nem tetszik ez a fiú.. inkább ne találkozz vele! - utasított .
Teljesen lefagytam. Sosem volt még ilyen reakciója senki felé sem. Nem szokásom baj keverőkkel barátkozni. Bár egy napja ismerem a fiút, de rendesnek tűnik, bár igaz nem sokat tudtam meg róla...
Nem tudom mi volt ez a reakciója... Szinte rá sem ismertem a tulajdon anyámra. Sosem szokott ilyen lenni egy idegen emberrel. Mi válthatta ki belőle? Semmi olyat nem mondott, inkább csak hallgatott.
Anyámmal ellentétben viszont és igenis szeretném megismerni, valamilyen megmagyarázhatatlan okból...

***

/Harry szemszöge/

Nem pont így terveztem ezt a napot, mert eléggé elhúzódott. És nem tudom mi ütött belé mikor azt éreztem, hogy nem szabad egyedül haza engednem sötétbe a lányt...
Különös, mert senkivel sem szoktam törődni... Mi a fene ütött belém? És most sem fogok. Valószínűleg ez egy meg ingás volt. Nem szabad megismernem, barátkoznom vagy akármit is csinálom akárkivel is ebből a városból. Főleg nem Agnellel! Nem szeretném ha bele csöppenne az életembe, vagy hogy akármit is megtudjon arról ki is vagyok valójában. Mi lesz ha bajba kerül? De egyáltalán miért is foglalkoztat ez ennyire?
Kissé rosszul esett az, hogy egész nap elutasító voltam vele, akárhányszor próbált egy beszélgetést kezdeményezni, de a nap végére mégis csak kicsúszott belőlem a szó. És újra hazudnom kellett neki. És minél többet találkozunk annál többet kell majd  hazudnom. De egyáltalán találkozunk még? NEM! Harry elég legyen!
Utálom ezt... Neki pedig valamiért különösen nehéz elpalástolnom az igazat. Nem azért mert át látna rajtam, csak az a tudat, hogy ezt teszem vele...
Szerintem az új város és környezet teljesen megbolygatott... Nem értem miért kezdtem egyáltalán törődni akárkivel is. Itt nem néznek rám jó szemmel, és ezt Angel édesanyja is tudtomra adta. Mindenhol elutasítóak az emberek velem. Bár a lány nem látta, mikor mentünk az utcán amelyik ember látott , mindegyik szemében az tükröződött, hogy " Sosem láttalak erre, de nem vagy szívesen látott személy itt!" Mintha azt akarnák mondani, hogy takarodjak el innen...
És igazuk is lehet valahol, hiszen ha tudná Ang az igazat félne tőlem... De szerintem mindenki. Ki akarna barátkozni egy olyan emberrel aki 'angyal vadász? Barátok? Harry, most már teljesen le kéne állnod!
Ha haza értem, jobb lesz ha lepihenek. Ez mára, vagy inkább mióta itt vagyok azóta túl sok volt ez nekem...

***

/Angel szemszöge/

Beérve a napaliba anyám szokatlanul komor tekintettel vizslatta az arcom. Ez egy idő után idegesíteni kezdett. Sosem szokta ezt csinálni! Mi ütött belé?
- Mi van már??? - forgattam meg szemeim.
- Ang... ki ez a fiatalember? - kérdezte gyanakvóan.
- Ő.. ő szóval, Harry... - szökött  arcomba a vér.
- Figyelj... nekem nem tetszik ez a fiú.. inkább ne találkozz vele! - utasított .
Teljesen lefagytam. Sosem volt még ilyen reakciója senki felé sem. Nem szokásom baj keverőkkel barátkozni. Bár egy napja ismerem a fiút, és igaz hogy nem sokat tudtam meg róla, de rendesnek tűnik!
Nem tudom mi volt ez a reakciója anyámnak... Szinte rá sem ismertem. Sosem szokott ilyen lenni egy idegen emberrel. Mi válthatta ki belőle? Semmi olyat nem mondott, inkább csak hallgatott.
- De anyu! Ő rendes! - próbáltam védeni.
- Csak nem szeretném, ha idegenekkel mászkálnál egyedül...
- Semmi bajom nem eshet! Kicsi ez a város! Itt még bűnözés sincs! - keltem ki magamból, és az utolsó szóval sarkon is fordultam.
- Ang... olvastad ma a helyi lapot? - szólított meg mikor épp a szobám felé igyekeztem.
- Nem igazán szoktam! De tudhatnád. Mert? - igazából egy csöppet sem érdekelt.
- Várj és inkább olvad el!- nyomta kezembe.
Ránéztem az első oldalra és csupa unalmas politikai és egyéb a város dolgaival foglalkozó hírek voltak rajta.
- Ne ott nézd! A harmadik oldaltól olvasd! - kapta ki a kezemből, majd kikeresve vissza adta.
 " MADSHIRENEK IS VAN ANGYALA???
Az egyik éjjel különös képek készültek a helyi gimnázium mellől. A portás épp a létesítményt , a mellette lévő pályát és a kis ligetet ellenőrizte, mikor a távolból fiatalok egy csoportját szúrta ki. Nem látott sokat, de beszélgetést és egy hangos sikolyt hallott. Éppen közelebb akarat menni , mikor meglátott egy különös lényt. A férfi így nyilatkozott róla:
" Éppen az gimnázium felé tartottam a kis erdős részből , mikor szokatlan dolgot vettem észre. Pár, tizenévesnek tűnő alakot vettem észre a futball pálya másik oldalánál. Bár messze voltam, és eléggé homályosan láttam őket. Talán négyen lehettek. Majd az egyik egy hangos üvöltéssel összeesett és ekkor láttam meg hogy kettő sötét valami ereszkedett ki a földön fekvő hátából. Szörnyen megijedtem, mert hallottam ezekről a lényekről, de nem hittem eddig, hogy léteznek!"
Aki eddig nem hitte , hogy angyalok léteznek, most már el kell hinnie! Sorra kerülnek elő ilyen és ehhez hasonló észlelések, és képek is!..... "
Nem voltam hajlandó tovább olvasni. Csak egy járt a fejemben. " Le buktam! " Lesokkolódva álltam ott, arra gondolva, hogy az a sötét alak, akiről azt hittem, csak oda képzeltem, egy ember volt, aki látott minket! Látta ahogy angyallá változok. Abban a cikkben én vagyok...