Hello ! Nem igazán tudom, meg ígértem e még anno, hogy előre bejelentem a felnőtt tartalmú fejezetet. Nos , ha igen, akkor oops! :O Ha nem, akkor semmi baj! :D Nos, kitalálhattátok már a fejezet címéből, hogy igen, ez az lesz. Na de azért a formalitás kedvéért: Figyelem mindenki! Ez a fejezet +18-as tartalmú! Csak felelősségre olvassátok! Más hozzáfűznivaló nincs egy aprón kívül: Remélem nem baj, ha ez lett talán az eddigi leghosszabb fejezet. :D (Most már értem, miért szokta minden blogíró mondani, hogy ezekhez ok idő kell, no meg lelki felkészülés :O xd ) :D Remélem mindent leírtam amit akartam, vagy amit le kellett... Jó olvasást :D (najó... még annyi, hogy.... Úgy örülnék pár kominak *kiskutyaszemek*.. tudjátok, az, ha meglátok egy-két szót a fejezetek alatt, az érezteti velem , hogy nem hiába írok, mert van aki olvassa. Persze, megértem, ha vannak okok, melyek miatt nem tudtok hagyni hozzászólást, de azért páran biztosan képesek rá <3 :3 :") :D Természetesen nem kötelező, és ha nem akartok, nem kell. De akkor azzal a tudattal kell élnetek, hogy szegény rabszolga bloggerotok rosszul fog aludni (nem ám xd ) xd :D )
/Harry szemszöge/
Egyre többször van szükségem a megtisztító magányra, melyben gondolataimon, s napjaimon tudok meditálni. Zsibong a fejem , nem bírtam az agyamban tomboló fesztivállal, mely mindent annyira homályossá tesz. Képtelen voltam abban a közegben elmélkedni akármin is, amiben ott van Felicty.
Most itt ülök, a régi lakásom nappalijában, a kísérteties magányban, és kattognak a kerekek a fejemben. Mi lenne ha normális életem lenne? Mi lenne ha rendes, békés és emberi körülmények között találkoztam volna Felicityvel... vagy Angellel. Egy kertvárosi kis egyszintes házban, talán még rendes állásom is lenne, vagy tanulnék egy főiskolán. Így csak az élet kegyetlen játékában vehetek részt, mely egyszer sem volt kegyes hozzám a 21 év alatt. Ráadásul még ennyit, vagy ennél is többet kell itt tengődnöm, ebben az árnyakkal és fekete mélységekkel teli világban.
Nem bánom, hogy nem akad vevője ennek a London szívében húzódó háznak. Itt van talán a legnagyobb csend, amit fellelhetek, még ha a forgalom állandó zúgása, dudálása be is hallatszik olykor erőteljesen. Rengetegszer jöttem el, akár napokra Hál' Istennek, Felicity nem is kérdezget efelől. Bár most semmit sem tud rólam, mert eltűntem szeme elől, miután kimenekítettem Angelt.
"Még azt is ki kell valahogyan magyaráznom neki..." - bosszankodtam magamban.
Utálom ha utasítgatnak és uralkodnak felettem, főleg hogy ő az ellenkező nem képviselője. Nem azzal van a bajom hogy egy nő, hanem, hogy nem úgy viselkedik, amit a neme megkövetel. Igaz, a legtöbb Vadász inkább az erősebbik nem szerencsétlen képviselői közül kerül ki, és úgy látszik jó és nyomós indok Felicity rá, hogy miért. Szörnyen hisztis, és ha valamit nem kap meg, vagy nem tud teljesíteni másokon vezeti le a szadista énjével. Tudom , hogy ölt már embert, talán Vadászt is. Egyszerűen ő ilyen. Bár kétségeim vannak afelől, vannak hozzá hasonló női Vadászok még. Ha akad is, elszórtan. Ő egy speciális eset, a legrosszabb értelemben. És ennek kell behódolnom. Talán már rég itt hagytam volna mindent és inkább választanám a rejtőzködő életformát, vagy esetleg tűrném a magányt és még mindig Mad Shireben tengődnék , ha nem bukkant volna fel Ő. Csakis Miatta, és a Városa miatt teszem azt, hogy szó szerint engedelmeskedem annak az elviselhetetlen nőszemélynek. De ha nem tenném, akkor az a millió angyal- ami nem is igazán érdekel, de számára fontos, hisz az ő népe- nem élne.
"Millió" - kóstolgatom a szót, de már-már a hideg futkos saját magamtól a hátamon mennyire nem érzek bűntudatot a gondolatra, hogy nem érdekelnek.
Őszintén hidegen hagy, hogy mi lenne velük. Nekem egy kell, akit semmiképpen sem érinthetek meg újra. Ő elérhetetlen. Sem a hovatartozásunk, sem a korunk nem ad okot rá, hogy együtt töltsem vele a hátra lévő időmet. Talán már meg is utált. Igazából remélem, hogy gyűlöl, minden porcikájával, mert lelki erőm biztos, fizikai pedig talán nem lenne elutasítani.
Láttam az éjjel a készséget szemeiben csillogni. Tehettem volna akármit, el is rabolhattam volna, itt lehetne, sőt, nem is ellenkezne talán. Ott állt, íriszeiben a rég nem látott ártatlanságba burkolózott tűz égett. És azt is tudom, ő ezt nem biztos hogy sejti. Látom s láttam mindezt. Csak akkor, mikor volt rá lehetőségem mindent homály takart. Befedte a köd, és bár ott lebegett mindvégig szemem előtt, csak akkor vehettem észre , mikor a villámcsapás szerű tény, hogy elment , rendet rakott a fejemben.
"A levél..." - szorult össze a szívem a gondolatra.
Mikor elolvastam, évek óta, vagy talán életemben először éreztem úgy, a fájdalom elviselhetetlen. Egyetlen seb sem tátongott rajtam, nem ömlött belőle a vér. Azok semmiségek ahhoz az érzéshez mérten. A gyomrod össze zsugorodik, fájóan görcsbe húz, egy fekete, és feneketlen űr kezd el gyorsan tágulni benned, és az energiád kezdi szipolyozni a testedből. Össze estem volna, ha nem ülök. Így csak a tartásom zuhant meg.
"Tudta hol vannak a legintimebb holmijaim..." - hangzott elfojtottan tudatalattim által.
Tudta... pontosan hol találja, hogy nyílik. Sejtelmem sincs honnan, de oda rejtette. Azon tárgyak közé, melyekről fogalma sem lehet mit jelentenek számomra, csak annyiban lehetett biztos, hogy mély érzlem köthet össze vele.
És a pici, elmosódott folt, mely a tintát halvány pacává formálta... Az egy könnycsepp volt... Ki tudja mennyit szívhatott be a takarója, a párnája. Nem sejtettem semmiről. Olyan volt, mintha egyszerűen kivágta volna magából az elmúlt hónapokat, és rideg távolságtartásával azt sugallná "nem ismerlek" . Egyszer próbáltam megérinteni, akkor is elfutott, sírva. Akkor azt hittem talán valami elutasítás részeként teszi. A levél után világos volt.
"Szeretett..." - visszhangozott fel a gondolat.
Hónapok kínzó gyötrelmei alatt ismétlődik ez a fejemben. Ő volt az első, akinek fontos voltam mióta... elvittek. Kiszakítottak a családomból. Nem is emlékszem rájuk, feltételezem a pici , kopott fotó alapján, mely a medálomba van zárva, hogy így lehetett. Angelnek számítottam.
Nem tudom mióta, vagy mennyire, a levél hangneme nagyon bensőséges, talán eléggé, ha teheti sosem hagy el... De miattam megtette. Azt hitte jót tesz, túl lépek rajta könnyedén. Pedig nem ismert mégsem eléggé ahhoz, hogy tudja, minden éjszaka átélem a távozását. Majd utána magamban rágódok mit ettem volna Érte másként.
Kezemet ökölbe szorítottam. Szorosan préselődnek ujjaim a tenyerem húsába, fájdalmasan belevájnak egyenetlen körmeim, sebet is ejtettem a bőrömön. Vérem már majdnem kicsordul.
"Az én hibám! Miattam ment el!"- hangzik az első ítélet, majd görcsösen szorított öklöm erősen a combomhoz csapom. Fájdalom terjed szét testemben. A feszültség nő. Újra meg kell tennem.
"Ő szólt, hogy nem tetszik neki Felicity. Gyanús neki... Nem hallgattam rá." - szólalt meg újra a tudatalattim. Ismét lesújtok. Most jobban érzem, az előző ütés helyén.
Én csak ehhez értek... fájdalmat és halált okozni... A kincseket kiejteni a kezemből, és ha még ragaszkodik hozzám, nem menne el tőlem akkor is elintézem az eltűnését.
Újabb ütés. Érzem ahogy idegeim hálátlanul nyögnek fel. De talán , sőt biztosan ezt érdemlem.
Ekkor nyikorgást hallottam. Hirtelen kaptam fel a fejem, mert egészen biztos vagyok benne, hogy nem képzeltem az egészet. Mintha egy ajtó tárult volna ki. Megkoronázták a következő hangok a felvetésem.
"Valaki van itt!" - mordult fel benne a Vadász, és automatikusan indultam a házban elrejtett fegyver egyikéért.
A legközelebbi, a televízió mögötti pici rekeszben található, ezért hangtalanul odasomfordáltam. Izmaim sajogtak a súlyos csapásokért, de némileg segítettek halkan levezetni a fezsültséget. De rögtön elűztem minden fojtogató gondolatot ideiglenesen a fejem egy szegletébe. Ösztönömbe nevelték a koncentrációt, és mikor ilyen helyzetbe kerülök csak annak a szörnyetegnek a szíve dobog bennem, mely a Vadászt élteti. Pupilláim tágak, jobban látom a terepet, minden apró rezdülését a levegőnek. Hallom a gyors lépteket, majd az újbóli ajtónyitást. Szívem nyugodtan és ritmikusan vert a helyén. A lehető legnagyobb nyugodtság vett körül. Még csendesebb lettem és egy pillanatra lélegzetvételt is hallottam. A lépcsőhöz közeledek a faltó alig pár milliméterre osonva. Felidéztem magamban a legfontosabb szabályokat.
Lehunytam a szememet, és vettem egy tisztító lélegzetet. Megindultam a zaj forrásához. Nem tudtam hogyan jutott be, vagy hogy ki az, egy személyt zárhatok ki. Felicty szeret zajt csapni, ő nem settenkedik. A legszerényebb megjelenése is az, hogy fényes nappal a bejáratin érkezik. Ő sosem volt sunyi. Csak gonosz és szadista.
Érzem, ahogy cipőm talpa hangosabban ütődik a talajhoz , mint kéne, és megszegve az egyik alapszabályt, hogy a fegyvert felhúzni, és betölteni a lehető legmesszebb kell a célszemélytől, az ajtó előtt pár méterrel teszem meg. A kattanás nem volt túl hangos, mivel a legmodernebbek egyike, és hangtalan, hogy ne csapjon zajt. A lövést a szomszéd szobából is csak egy halk suhanásnak lehet felfogni.
A szobám ajtaja alól látszódott ki egy árnyék lassú motoszkálása. Megdöbbentem egy pillanatra. Mit keresne bárki is egy elvileg üres házban? Vagy szándékosan rendezte így? Lehetetlen...
A ravaszra teszem az ujjam, majd a résnyire nyitva hagyott ajtó alatt látom egy árnyék vékony, csíkszerű vonalát. Felkészülök a támadásra. De valamiért a testem nem engedelmeskedik úgy, ahogy szeretném. Mintha kezdő lennék, a kilincset erősen markolva, lassan kezdem kitárni az ajtót.
Nem mentem be a szobába, észbe kaptam, és mielőtt megláthatott volna, a fehér fa takarásába rejtőztem. Az árnyék körvonalai furcsán ismerősek voltak. Annyira rémlenek... Nem... Biztos vagyok benne, hogy lehetetlen. Mit keresne itt.
De egy belső hang azt súgta, hogy ne húzzam meg azonnal a ravaszt, amikor meglátom. Vacilláltam az utolsó felkészülésre alkalmas másodpercekben. Az ember sziluettje nőtt a szemközti falon, és most veszem észre, hogy ez nem is ember... Két magasodó valami tűnik el hirtelen az árnyékról. Angyal... De mit keresne itt egy? Ha szándékosan tört be, akkor tudnia kellet, hogy kié a ház, kivel állhat szembe, ha meg nem, miért tenné? Minek van Lond Angeles? Ez a ház nem egy hajléktalan ellátó. És még mindig nem tudom elképzelni milyen módon jutott be, ha a bejárat nincs nyitva, és az ablakok se... Hacsak... Egy állandóan nyitva volt... azaz, nem lehetett becsukni. Az aki itt van, szánt szándékkal jött! És azt is tudnia kellett, hogy ez a ház gyenge pontja!
Egy női alak rajzolódott ki a falon. Minden erőm elszállt.
tudat alattim szinte üvöltötte a jó ismert nevet, és könyörgött, hogy ne lőjek, de agyam felül írta, majd két kézbe véve a fegyvert egyenesen az ajtó mögül előbukkanó valamire szegeztem. Lőttem. Többször is.
Hangos zaj lepte be a folyosót, és egy lámpa darabjai hevertek a padlón szétlőve.
"Ez vicc?" - kérdeztem magamtól, de nem volt időm felhúzni a szemöldököm, mert a szobába rontottam.
- KI VAGY ÉS MIT AKARSZ? - szegeztem a valakire a fegyvert. Egy szárnyak ölelésébe gubózott, és reszkető angyal szólalt meg.
- Ké-kérem... n-ne bántson! Megteszek akármit! - könnyek remegése hallatszott ki szavai mögül.
Azonnal felismertem. Döbbenten rohantam hozzája. A szívem kiszakadt a helyéről, és valahol a földön verdesett tovább.
- Istenem... - ennyit bírtam halkan kinyögni, szinte suttogva magamból.
Teljesen letaglózott a látvány. Rettegő, és gyermeki lány remegtette meg tollait, mikor lágy érintéssel simítottam végig a fekete csodákon. Egy különleges csodán.
Mintha lüketett volna. Sosem fogtam igazán élő szárnyakat. Sosem tanulmányoztam még így őket. Most éreztem a bennük vágtató energiát, mely az angyalokat járja át, s vele együtt Őt is.
- Angel... - suttogtam, mire megmerevedett szoborként tenyerem alatt. - Angel...
Lassan húzódott el feje felől, a most tollas burokra hasonlító szárnypár. Először a kusza, sötétszőke tincsek, majd a remegő zafír szempár bukkant elő.
Megkönnyebbülés szikrái csillantak fel szemében, majd hirtelen lángra kapott. Mintha tűz gyúlt volna. Valami régi, elmúlt emlék tüze.
- Harry? - hangja hasonlított egy csengő ékes csilingeléséhez, még így is, hogy elfúlt és halk volt.
A kezdeti tűz lassan kialudt, és keserű szomorúság suhant át arcán. Valami nincs rendben... Bár mi is tud lenni abban most már? Soha...
- Megsérültél? - hangzott idegesen kérdésem, mikor rádöbbentem, hogy majdnem lelőttem őt. -B-bántottalak? - halkultam el, majd az eddig szorongatott fegyver kiesett a kezemből.
Tompa puffanással érkezett a földre, majd egy határozott mozdulattal el is rúgtam magunktól.
- Jól vagy? - kérdezte még mindig halkan, talán a döbbenettől.
- Te kérdezed tőlem, mikor majdnem megöltelek? - szívtam be élesen a levegőt, de nem rá haragudtam. Csakis magamra. Hallgatnom kellett volna arra a belső hangra, mely azt sugallta, ne lőjek, csak nézzem meg ki az. Gyűlöltem, hogy a szívem minden parancsát felül írja a belém égetett Vadász.- Egyáltalán mit keresel itt? - szóltam talán túlzott keménységgel. - Azaz, miért jöttél pont ide? - igyekezetem lágyabb hangnemmel korrigálni, de annyi minden tombolt bennem. Az agyam hasonlít egy forgószél belsejére. Minden röpköd, forog és összeütközik a hatalmas kavalkádban. Az összes egy halom gondolat törmelék, melyet felkap a heves vihar, odébb repít, majd ledob szétzúzva.
De egy fő kérdés lebeg elmém hatalmas zűrzavara felett. Miért?
- Én... Tegnap azt mondtad , hogy Felicity rá fog jönni, hogy nem ...bántottál. - éreztem, hogy ezzel a szóval csak szépíti azt, ami valójában történt volna, ha olyan lennék , mint a Vadászlány. - Nem vagy biztonságban! Nem akarom hogy bajod essen! - mondta határozottan.
A szemei, mint a nyugodt Azúr tenger. Belenézve lágyan ringatja idegeim egy ladikon, és édes szavaival suttog a fülembe, mely megpuhítják tartásom. Védelmezni próbál. Annyira szokatlan... Ellentétesen kéne lennie.
Megváltozott. Most látom igazán, mennyire. Tegnap a sötétben figyelhettem meg csak valóját, így nem vehettem észre mind azt , amit a fény láthatóvá tesz.
Haja sötétedett pár árnyalatot, és arca finom vonalai keményebbnek tűnnek, ahogy a felnőttség túl hamar szivárgott ereibe. Ő már nem az a 16 éves, kissé esetlen, és elveszett tini, aki pár hete tudta meg hogy egy angyal, sőt az nem elég, hogy van két szárnya, még használni sem tudja. Most itt áll előttem, egy mély tekintetű, nő, ki még csak 17 éves, de felnőttnek mondható. Kiszakadt az idillből, pár hónap leforgása alatt az egész élete, hite és felfogása felborult. Az addig szeretőnek mondható családja elárulta, és nem láthatta valószínűleg őket többé. Barátait is egy szó nélkül hagyta ott, a várossal együtt, melyben születése óta ott nevelkedett. Most ez mind mélyíti a kék feneketlenséget íriszeiben. Halvány karika húzódik alsó pillái alatt, mely kialvatlanságra utal. Gondterheltség süt tartásáról.
"Én sem aludtam éjjel..."
Végignéztem testén. Nőiesedett. A gyönyörű lányból lélegzetelállító nő kezd válni. Egy megtévesztő van benne. Tekintete nem mutatja a korát.
"Egy év, melyben nem láttam, és ennyi változás..." -merengtem el magamon.
Én semmit sem tudok felmutatni neki. Vagy talán mondjam azt, hogy ismét nőtt a vér vastag rétege, mely kezemhez tapad? A lelkek száma, melyek nincsenek miattam köztünk többé? Vagy hogy egyenes ágon siklik ki az életem? Most pedig nem is a csúszás fenyeget, hanem maga a halál? Nem sok változás... inkább visszafejlődés.
- Nem számít. Engem kiiktatnak, és a város titka ... - a város titka... az nem semmisül meg velem együtt, mert Felicity elmondja, amint gyanús lesz neki a távolságom. - Felicty...- szinte nyögtem lemondóan, és utálkozva.
Elfintorodott, bár nehezen mozdult, mert még a sokk uralkodott testén, de ez oldódott.
- Velem kell jönnöd! - ragadta meg volna a kezem, de elrántottam.Egy pillanatra ért hozzám ujjbegye. A hirtelen érintés végigcikázott elektromosságként az idegeimen. Csak ő ,művelheti ezt velem.
- MI? - rökönyödtem meg. Az előbb még odalent voltam, sanyargattam magam a hülye hibáimon, most meg itt van, és vinni akar valahová? Én pedig elutasítom.
- Velem kell jönnöd! Felicity meg a TFW... - kezdte volna, de hirtelen harag lángolt fel bennem.
Egy feszültséggel teli üveg most hangosan tört szilnánkokra, ezzel elszabadult az, ami a hónapok alatt gyűlt belsőm mély bugyraiban.
Mindig csak irányítanak...
-Mintha rászorulnék.... Tudom jól, bár te kevésbé tudhatod, de engem nem kapna el könnyen a TFW, akármennyire is sokan vannak. Vannak lakásaim a világ különböző pontjain, el tudok menekülni ha akarok! - förmedtem rá, mire egy sértett tekintetet kapok.
- Harry, kérlek... Nem értem miért változtál meg ilyen hirtelen. Furcsa lettél. - vitte le a hangját.
"Te meg komoly... Te is meg változtál..."
- Nem! Nem megyek sehova! - szinte kiabáltam. Vagdostam szavaim egy hirtelen felindulásból. Azt sem tudtam miért vagy hogyan kerekedett hirtelen ez a feszült légkör, de úgy érzetem csattannia kell annak az ostornak.
- Miért nem? - emelte fel karjait, majd szárnyai is a hirtelen mozdulatot követték, ezzel csapva egyet a levegőbe, melytől megemelkedett egy kicsit.
Néztem ahogy kecsesen kezelve a helyzetet , mikor teli talppal ér a földre vissza húzza szárnyait, majd komolyan a szemembe néz. Annyira más...
- Mert... egyszerűen nem akarok! Felfogtad? Egyszerűen nem! - ordítottam, majd kiviharzottam a szobából, melyet egy szempillantás alatt töltött be váltakozó érzelmek folyama.
Nem rá voltam dühös. Magamra.Hogy hagyhattam ennyire elcsesződni a dolgokat? Ő veszélybe sodorja magát általam, mikor megkapta a talán legjobb védelmezőt az angyalvárosban. Engem irányít férfi létemre egy zsarnok nő, aki csak sötétséget hoz az egész világra. Egy hülye szócskán múlik egy egész seregnyi angyal kiirtása a föld alól, mind ez miattam. Elvesztettem az irányítást. Most pedig főlök a levében. Várom az ítéletet, és azon agyalok, Felicityvel hogyan állapodhatnék meg, hogy a titkos városnak nem essen baja... Angellel együtt.
- Mi a fene történt veled Harry? Mit tett veled az a szadista? - követett le a földszitre, csak nem hagyva a helyzetet.
Régen... egy éve, biztos vagyok benne, hogy levert volna pár dísztárgyat, esetlenül vetődött volna pont a golyó alatt hasra, és sírva bújt volna az ágy takaró alá, ha egy ilyen eseménysorozat megtörtént volna vele. Most harcol, és dacosan követ, nem rogy össze a dolgok nehéz súlya alatt. Mintha bele szokott volna, az élet egy játékszer, mely pillanatnyi cselekedetektől függ hogyan alakul.
- Harry! Figyelj! Gyere velem! Lesz valahogy! Majd leviszlek...
- Leviszel? Lond Angelesbe? Hogy aztán az angyalok tépjenek szét? Nem akarok menni! Itt megvárom, míg rám találnak, és...
- Azt hiszed ez megoldás? Hogy hagyod magad? És Felicityvel mi lesz? Akármit teszel, elmondja a Város övezte lakatok titkát, mindent amit tud! Ki tudja! Lehet lejött álruhában és feltérképezte! - csattant fel, igazságosan. Nem foglalkozva a többi mondatra, csak egy lebegett a szemem előtt... Egy fel nem tett kérdésrte tett felelet.
- Szerinted az megoldotta a helyzetet, hogy elmentél? Itt hagytál? Egy levéllel! Nem tudod min mentem vagy megyek keresztül, nem fogsz megérteni sohasem! - dobáltam rá a szavakat idegesen.
Beszívta a levegőt és bent tartva meredt rám, szótlanul. Írisze most olyan volt, mintha üvegen kerestük tekintettem volna a tenger viharos hullámaira. Sötétebb pillái, melyek hosszú póklábakként íveltek a zafírok felett megremegtek. Egy pillanatra feltűnt a sebezhető, gyenge tinédzser, kit megmentettem már annyiszor. Most már magát menti... Nem hiszem el, hogy képes voltam ilyennel dobálózni. Megbántottam. Pedig abban a helyzetben egy lehetséges kiút volt számára, mely megoldást jelentett az életének. Újat tudott kezdeni. És ismét itt vagyok én, aki belerondít.
- H-Harry... - sütötte le szemeit, és meg ráncolta szemöldökét. Igyekezett nem felém tekinteni. Küszködik magával, egy csatát vív magában az érzékeny felével, melyet nem tud elnyomni... De nem is kell.
Megpuhít jelenléte, minden feszültség elpárolog, mikor megtörve látom. Nem mutatta ki, mert megtanították elfojtani, ami harcban jó, hogy az ellenség ne lássa sebezhetőnek, de rájöttem, a való életben ha fojtatjuk, annak idegtépő következményei lesznek. Ezt teszem már mióta csak az eszemet tudom... Elfojtok mindent...
Közelebb lépkedek, tekintete vadul cikázik, nehogy összetalálkozzon enyémekkel. De ujjaim álla alá teszem, majd felemelem , hogy kék tekintetét keverje össze az enyémmel. Beszívta a levegőt, majd ajkai vékony résen megnyíltak. Ez a régi Angel, akit ismertem. Elkábultan figyel valamit rajtam, megfejthetetlen gondolatok repkednek fejében, és csillogásként ül ki szemére.
- Nem tehetem meg. Ott van az a rengeteg angyal, és Te. Megvárom egyszerűen, míg Felicity rám talál, vagy akár én megyek el hozzá, és megegyezek vele! Jó? Nem lesz semmi baj sem! Ígérem! - hamisan elmosolyodtam. Remény nyúlt szemében, melyet annyira szerettem. Vacillált viszont az elképzelésekkel. Érezhette, valamit kihagyok belőle... Az elkerülhetetlen véget.
Egyszer mindenki meghal, valaki öregen , kimerülten és utolsó lélegzetét kilehelve, csendben, valakit gyors és villámcsapás szerű elmúlás súlyt, még a levegő is bennmarad, fennakadt szemével. Fiatalon, idősen...Mindegy, de a sorsba ez vésve van, mély árokként, melyet nem lehet elkerülni. Mindenki az élet süllyesztőjében végzi.
Fájó gondolattal tölt el, hogy neki is mennie kell egyszer, de ő még élhet egy hosszú és boldog életet! Én csak elferdítem tisztaságát, hisz Ő egy angyal, maga a Különleges, akit mindenki keres, és én? Egy vadász... aki az olyan csodákat öli meg, mint Ő.
- H-Harry... nem engedhetem! Nem! - suttogta, majd észrevétlenül levezette számra tekintetét. minden apró rezdülését érzetem és láttam. Tudtam, hogy reagál. Ismertem. Egyedül ez az új Harcos benne, ami különös. De neki ez is jól áll.
- Angel... Nekünk nem ez a sorsunk. Te gondtalanul ,boldogan élhetsz, én meg tárgyalok Felicityvel. - keserűség sugárzott mondatom utolsó felében.
- A-a tárgyalás alatt k-kivégzést értesz? - hebegte, és elöntötte valami mély és keserű fájdalom tekintetét. Úgy éreztem, azt érzi most, mikor én megláttam vérben feküdni a sok vadásszal körülvéve. A megbénító gondlat, hogy nincs többé.
- Talán... - vettem egy mély lélegzetet. Elvezettem pillantásom az övéiből, és a keserűség fekete és bugyborékoló folyamában éreztem magam.
- És csak úgy elmentél volna, hagyva ott engem, hogy egyszer csak egy hírre ébredjek, hogy nem vagy többé? - a zafírok alatt most sós cseppek gyülekezetek. Remegtek szavai, kezeivel együtt. Elveszettnek és csalódottnak tűnt, de a legjobban összetörtnek. Fájt így látni. Ismét düh járt át mélyemben, hogy ezt is megint én okoztam.
A kicsorduló könnyet letöröltem, és végig húztam puha bőrén hüvelyk ujjam egészen füléig. Haját az mögé tűrtem, és szívtam magamba látványát. Talán utoljára látom...
Aprót sóhajtottam. Nem, nem mondtam volna el neki, és az lett volna a legjobb megoldás. Elengedett volna, és talán rájön hogy a legnagyobb időpocsékolás utánam jönni. Nem ér semmit egy olyan ember aki ártatlan életeket ont a legmocskosabb szándékból, és ezen az sem változtat, hogy gyűlölöm magam érte.
- Kérlek Harry! Könyörgöm! Nem mehetsz el! Hozzá nem! Sehová sem nélkülem! Újra itt vagy, velem! Nem akarlak elengedni! - zokogott fel, és szorításába vont. Mellkasomba temette arcát.
Megbénított a hirtelen közeledése. Nem tapasztaltam egyszer sem. Edidg mindig én voltam az aki közeledett, bár inkább tolakodásnak nevezném. Egy-egy lopott csókra tolakodtam hozzá, és minduntalan ellökött magától. De most ő jött veszélyesen közel, és szívem úgy érzem hevesen ver immár erős szorítása alatt. Biztos vagyok benne, hogy edzett is valamennyit.
Tisztában vagyok az akkori érzéseivel, de nem hittem volna, hogy kitartanak idáig. Azt hittem, és már-már reménykedtem hogy utál, elhidegült és ellenségként tekint rám, mint egy átlagos angyal egy vadászra. De ő nem átlagos... Semmilyen szempontól sem. Akkor sem lenne az, ha a különleges képességei nem lennének . Ő a legkülönb mind közül.
/Angel szemszöge/
Szipogásom kezdett alább hagyni teste forró melegére, de percek óta csal állok, és zokogok , mint egy szerencsétlen, szorítva őt, aki nem viszonozza az ölelésem. Tartásom meggyengítem körülötte,és el akartam távolodni tőle , a kínos helyzetben. Nem viszonozza úgy az érzelmeim, mint gondoltam. Lehet , hogy csak törődni akart velem, mint egy testvérrel. Azonban nem értem mi okozta akkor azokat a bizonyos csókokat, melyek gondolatára bizseregni kezdett az szám. Szétnyitottam karjaim, és egy fél lépést hátra tántorodtam, de ekkor forró érintését magamon éreztem, és sebesen húzott vissza magához..Meglepetten akadt bennem a lélegzet a másodperc tört részére, de aztán habozás nélkül fúrtam ismét arcomat pólójába, és az utánozhatatlan és részegítő felhőbe, mely Őt körül vette. Annyira jó illata volt. A szokásos tusfürdője kellemes aromája keveredett az Ő természetes illatával. Úgy érzem, ha a boldogságnak, a ragyogásnak vagy a napfénynek illata lenne, az pont ezt közelítené meg, de nem elég jól, mert erre csak Harry képes. Semmihez sem fogható érzés, derűt hoz egy sötét és szomorú napon. Teljes vagyok, úgy érzem.
Egyenletesen lélegzett, de szíve furcsa tempóban ütötte belülről mellkasát.Kitöltő és forró érzés áradt szét belsőmben. Mintha a víz felszínére jöttem volna, egy mély és éltető levegőért. Egy éve fuldokoltam, és a megváltó oxigénemre találtam Harry karjaiban. Erre vágytam titkon Sebastian ölelésében, a homokóra lassú pörgése alatt, mely kínzóan eresztette át az időt egy pici résen.
Kezdem megérteni, hogy az annyiszor emlegetett gyorsulása a szívnek milyen is pontosan. Minden egyes alkalomkor, mikor közel kerültem hozzá, elöntött ez az érzés. Mintha valami elindulna ereidben, és mindent felforrósítana. Érzem a vágtatást, és eltölt bizsergéssel.
Az övéihez képest apró kezeimmel lassan simítom végig hátán, és az izmok picit ugranak érintésem alatt. Teljesen hozzá simulok. Mellkasom hozzányomódik a hasához, és egy ritmusra lüktet kettőnk ereiben a vér. A közelség olyan, mintha össze kötne, és egybeforrasztana. Szakadozottá válik lélegzésünk, érezzük ahogy levegővételünkkor szorosabban nyomódnak össze bőrünk négyzetmilliméterei, és a ruha szinte elporlad körülöttünk egyre csak hevülő légkör izzásától.
Egyik keze felemelkedik, majd állam alá nyúl ismét, arra késztetve , hogy abba a csábítóan csillogó ,smaragd szempárba nézek. Felhajtottam fejem a nem verbális utasítására. Enyhén kipirult arccal tekintettem fel rá, és egyre közelebb kerülnek arcaink. Ő is ugyanúgy bámult az én szemeimbe mint én az övékbe. A zöld és kék íriszek most összemosódottan kapcsolódnak egymáshoz. Egy vékony zöld glória veszi körül sötét pupilláit. pontosan olyan, mint az parkban, a pavilonnál. Tűz égett benne, mely bőrét is égetővé tette.
Vágyom rá. Mindenem vonzza őt. Mintha mágnesesség és valamiféle tűz keveréke lenne. Sosem éreztem még ehhez fogható forróságot és vibrálást.
Tökéletesre formált ajkai elnyíltak, és szaggatott légáramlatot éreztem felhevült bőrömön.
Karját az angyalokra tervezett pólómhoz emelte mindvégig simítva érzékeny bőrömet a kemény textilen keresztül, majd a szárnyaknak vágott résen bevezette , és cirógatni kezdte a felfedezett részt. Kissé érdesek voltak ujja, a még be nem gyógyult sebektől. Tenyere perzselő bőre tapad a hátamhoz, és szárnyaim helyeihez, szám pedig egyik pillanatról a másikra övéhez. Lassan becézte alsó majd felső ajkam, melyre készségesen válaszoltam. Beharapta picit, majd meghúzta , ezzel rést nyitott magának, amivel elmélyítette a rég áhított csókot. Lassú ütembe, érzéki keringőre hívta nedves, és megduzzadt ajkaim. Nyelve óvatosan ízlelgette enyém, majd vad ölelkezésbe kezdett tovább szítva a levegőt.
Meghitt sötétség homályosította el körülöttünk a szobát, és benne fénylő szikrák röpködtek körülöttünk, a mindent behálózó csöndesség mintha életre kelt volna. Egyszerre árasztott el valami egészen különös bizsergés. A hátamat kezdte nyomni belülről szárnyam. Nem érzetem fájdalmas előjelet, hogy kitörni készül, csak nyomást. Eddig sosem tapasztaltam ilyet. De megszakítottam a csókot, éppen annyira csak, hogy ajkaira suttoghassam okát. Harry ujjai ügyesen ingerelték a területet, pont úgy, ahogy előhívta őket régen. Ziláltam, és alig hallottam fülemben dobogó szívemtől mit zúg, mély és rekedt hangon, megelőzve engem.
- Engedd ki! - csak ennyit hangzott, majd ismét nedves csókban olvadtak össze ajkaink.
Lassan eresztettem ki a fekete tollaim miközben végig súroltam vele Harry tenyerét . Megérintette, végig cirógatta, míg érte, és a fedőtollak alá dugta ujjait, a puha pelyhesebb és kisebb tollakhoz. Érintette gyengéden a feketeségek alatt húzódó bőrt. Halk nyögés szökött csókunk közé. Nem érintett sohasem Sebastian ilyen gyenge és érzékeny ponton. Igazából sehol sem úgy , mert nem éreztem idejét, hogy eljöjjön a pillanat. Harryvel nem is gondolkodok, csak megélem a másodpercek hevét.
Levezette kínzó lassúsággal másik kezét hátamról fenekemre, és megszorította gyengéden. Még egy halk torokhang jött ki számon elfojtva a vad táncban ajkain között.
Hajába túrtam , tarkójánál feltekerve pár rakoncátlan tincset, mire jóleső morgással jelezte tetszését. Észrevétlenül tolni kezdett, fogva csípőm, valahova. Vakon követtem, csukott szemmel, és ziláló lélegzettel. Térhajlatomba ütközött egy puha bútor, és mire észbe kaptam, a kanapén gyűrtük egymás száját. Lassú mozdulatokkal simított fel oldalamon, és egy kihullott pehelytollat emelt fel a földről kezével. Megszakítva csókunkat, bohókásan cirógatta végig arccsontom. Kuncognom kellett. Viszont a légkör megváltozott közöttünk. Kissé kényelmetlenül mocorogtam a gonolatra, hogy mit is teszünk.
"Egyáltalán arra készülünk?" -tette fel tudatalattim a kérdést.
Úgy éreztem tudnia kell, hogy nem csináltam senkivel ehhez hasonlót, akármi is folyik itt...
- H-Harry... - szakítottam meg az édes pillanatot. Egy halk morgással jelezte, hogy mondjam - Én még nem... voltam senkivel... - suttogtam, mire megmerevedett, és kerek szemekkel vizslatott . Feltápászkodott karjaira, így már nem értünk egymáshoz.
Megbántam, hogy megszólaltam. Megtörtem azt a pillanatot , melyben Harryt nagyon kevésszer láthattam. Gondtalan, kicsit játékos... és vidám. Mosolygott egészen odáig, míg én ki nem nyitottam a szám, ezzel mindet elrontva.
- Angel... é-én... - nem tudta szavakba önteni mondandóját. Zavart volt. Éreztem kihallatszani hangjából valami keserűséget. és némi ijedtséget, melyen meglepődtem. Miért lenne ijedt? Erőt gyűjtött a folytatáshoz. - Nem akarlak bántani... - sütötte le szemét, és feltápászkodott rólam.
Kényelmetlenül ültem fel, és nem bírtam a szemébe nézni. Szörnyen égett az arcom, és biztos voltam benne, hogy a fejem úgy néz ki, mint aki bele nézett a piros festékbe. Szinte szégyelltem magam, hogy megtörtem a pillanatot. A padlót bámultam . Még az imént történ hirtelen eseményeket sem tudtam feldolgozni rendesen, nem láttam tiszta képet. De egy éles,és határozott bizsergés ott motoszkált a hasamban. Szeretném ha Ő tenné meg...
- Harry... é-én... szeretném... - halkan és kissé rekedten suttogtam. A szám szélét rágcsáltam, mindenhova néztem, csak rá nem. El sem hiszem , hogy kimondtam. - Sajnálom...
A szemem sarkából annyit láttam, hogy kényelmetlen fel-alá járkálása megmerevedett, és egyenesen felém bámul.
Felálltam a kanapéról, és meglepetésemre az ajtóhoz kezdtem szedni a lábam. Itt égettem le magam, pont előtte. Lehet még a levelemért is kiröhögött. Hisz Ő mondta, nem tudhatom mit miért tesz.
Amint a szoba kijáratához értem, melyből már a kiutat vezető folyosó nyílt, erős ujjak fonódtam csuklóm köré . Megfordított és maga elé húzott. Zöld szempárja most mélyen csillogott. Pupillája körül vékony szalagként futott a smaragd szín.
- Angel.. Sebastiannel sem.. volt? - kérdezte, és bár hangja nyugodtan csengett, azonban kiéreződött belőle , mintha egy megkönnyebbülés, és némi vidámság is lenne benne.
Megráztam a fejem. Hangot nem tudtam volna kiadni semmiképp sem. Annyira kínosan éreztem magam. Legszívesebben elfutottam volna. De erőt véve magamon, azokba az igéző szemekbe néztem. Már tudtam mi az az idegen csillogás. Vágy... Végig vezette rajtam tekintetét, és megállapodott ajkaimon. Erőt gyűjtve közelebb léptem hozzá, és meredten bámultam azokat a gyönyörű smaragdokat. Fénylettek, ahogy az ablakon beáramló szürke és komor fény megtört rajtuk.
- Biztosan ezt akarod? - kérdezte lágyan, de hangja mélységgel és még több rekedtséggel telt meg pillanatok alatt.
Megöleltem, és halkan suttogtam egy igent a mellkasába. A kemény izmok átütöttek a fekete póló vékony anyagán, és éreztem szíve egyenletes és erő lüktetését. Az a hő és vibrálás melyet magából árasztott úgy érzem bárhol és bármikor engem is eltöltene, ha hozzá bújnék. Ez az a bizonyos érzés, ami hiányzik, mikor az angyalfiút átölelem.
Belecsókolt hajamba, majd ujjait állam alá simította, érzéki csókra fordítva fejem. Elkezdett lassan tolni egy irányba, ahogy ajkaink tánca egyre fokozottabb lett. Megéreztem magam mögött a folyosó kissé hűvös falát, és forró testével rabságba ejtette vele. Nem volt menekvés, bár nem is szöktem volna el. Mélyen csókolt, mikor tenyerei oldalamon simítottak végig. Úgy érzem a vágy magába szippantott, és hatása alá vont. Bőröm minden pontja szikrákat vetett, amint hozzáért. Kezeit fenekemre simította majd jólesően megszorította, ezzel jobban magához préselt. Erős sóhaj hagyta el szám, mely megtörte egy pillanatra a csókot, de tüstént folytatódott. Ujjaival óvatosan cirógatja felfele indult, és a ruhaszegélyemet feltűrve, a nadrágom feletti területet súrolta, majd egész tenyere követte. Két lábával az enyémek közé állt, majd fenekem alá nyúlva felemelt a földről. Combjaim közrefogták csípőjét, és gyengéden nekem simult. Sosem éreztem ehhez fogható dolgot, amit ez a mozdulat váltott ki. Ahogy domborulata simított combjaim között egy hullám száguldott végig rajtam, mely alhasamban ért véget. Ketté váltak ajkaink és zilálásunk töltötte be a folyosót, melyet nem csak a levegőhiány váltott ki. Picit dobott rajtam, hogy erősebb fogást találjon combjaimon, majd eltávolodott a faltól. Halk sikkantás csúszott ki számon, amint úgy éreztem leesek. Gyorsan tarkójába kapaszkodtam, és nyakához bújtam.
- Ne aggódj, nem ejtelek le! - kuncogott halkan, amivel nekem is mosolyt csal a számra.
Annyira ön felett éreztem magam. Nem érdekelt semmi, csak ő, olyan volt, mintha nem is tudnám hol lennék, és csak ketten léteznénk az egész világon. A forgalom zaja mintha nem szűrődött volna be tovább , még a bútorok is eltűntek, a formákkal és tárgyakkal. Egyedül csakis Harryre tudtam koncentrálni, erős karjaira, mely keményen feszül lábamon, a széles vállara, melyen pihentettem fejem, a lüktető érre, melyhez ajkaim nyomtam, és a bódító illatra, mely úgy érzem végérvényesen ebben a világban fog tartani.
Felfelé haladt a lépcsőn, és úgy tűnt, mintha súlyom csak egy üres dobozéval érne fel. Nem is lihegett, vagy vert gyorsabban a szíve. Ugyanolyan megnyugtatóan dobogott, mintha aludna.
Csókolgatni kezdtem nyakát, és egyik kezem arcára vezettem, majd onnan nyakára simítottam. Egy hangos levegővételt vett.
Észre sem vettem, mikor értünk a szobába, csak annyit érzékeltem, hogy az ágyra fektet. Mindvégig csukva volt a szemem, de kinyitottam, mikor nem éreztem magam körül többé Őt. Az ablaknál állt, majd pár kézmozdulattal lehúzta a redőnyt, így sejtelmes és gyér fényt teremtett a szobába. Kellemes volt. Ezuntán az éjjeli szekrényéhez lépett és egy fiókban kezdett matatni.
- A fenébe.. hova raktam? - mormogta magában, és épp meg akartam kérdezni mit keres, de felsóhajtott megkönnyebbülten. - Oh, megvan!
Egy fényes és lapos valamit vett elő, de nem tudtam beazonosítani mi az, mert rögtön az ágyon volt, és felém mászott.
- Még leállhatunk! - suttogta , de hangja olyan vággyal telin csengett, hogy már ettől a két szótól meggondolnám magam, ha nem akarnám ezt.Nemlegesen ráztam a fejem.
- Harry.. nem tudom hogy...mit csináljak , szóval... közben. - arcom azonnal vér öntötte el, amint halkan suttogtam szavaim.
Ajkait mosolyra húzta, és aranyos gödröcskéi megjelentek kétoldalt. Így egy egyszerű embernek tűnt, gondok nélkül, kinek nem egy piszkos munka a foglalkozása. Két karjával félig felettem támaszkodott. A megfeszülő izmok látványa egyre hevesebb tüzet szított bennem. Letekintett rám, és apró puszit nyomott orrom hegyére.
- Szeretnéd, hogy irányítsalak? - zúgta mélyen, és még mindig nem lohadt le a vigyor arcáról.
Bólintottam aprót, majd meglazítottam kezeim körülötte. Gyors csókot váltott, majd feljebb tápászkodott.
- Nyisd szét a lábaid. - dörmögte. Egy pillanatra lefagytam, és a vörösség egyre jobban csak terjedt orcáimon. Végig cirógatott arcomon, majd megcsókolt újra. Bátorítani póbált vele, és úgy érzem sikerült neki. Bíztam benne.
Kis terpeszbe nyitottam szét testrészeim, mire lágyan fentről lefelé vezette végig tenyerét az anyagon, ezzel ismét felperzselve bőröm. Lassan teljesen felém került, és combjaim közé feküdt. Igyekeztem minden hiányos tudásom feleleveníteni, amit erről a bizonyos eseményről tudok. Próbáltam nem egy szerencsétlen és elveszett marhának tűnni, és én is tenni valamit. Bátortalanul hajlítottam be térdeim és feljebb húztam őket, ezzel csak növelve a helyet, ahol kényelmesen elfér.
Csókunkba mosolygott, de nem szakadtunk el. Ezt jó jelnek vettem. Viszont nem tudtam ellazulni. Görcsösen feküdtem alatta, és szívem az izgalomtól, és a nyugtalanságból úgy vert, mint ahogy a kolibri verdes a szárnyaival. Szinte remegtek tagjaim.
Harry igyekezett megnyugtatni pattanásig feszült idegeim, és lágyan cirógatta oldalam. Semmit sem csinált ezen kívül, hogy szokhassam az új helyzetet. Lassan elhajolt arcomtól, és forró, nedves leheletével szántott végig nyakam vonalán.
Ellazultam. Átestem egy furcsa, eufórikus világba. Csak az érintések léteztek, és az általuk kiváltott érzés, mely mélyen, a belsőmben gyűlt. Fejem teljesen hátraengedtem, ezzel nyakamhoz szabad utat engedve, melyet ki is használt a fiú. Tökéletes ajka csókolgatta nyakvonalam ,miközben kezei egyre lejjebb vándoroltak, és ruhaszegélyemhez értek. Ügyesen vezette be ujjait az érzékeny területhez, mire én sötét hajába túrtam. Látszott rajta a gyakorlatiasság, és némiképp biztonság érzettel töltött el.
Tenyerét immár oldalamhoz simította, felfele haladt, és csókjai megtaláltak egy érzékeny pontot fülem mögött. Felnyögtem. Ruhám egyszerű anyaga felgyűrődött keze nyomán, de nem éreztem kellemetlenül magam. Az érzésekre koncentráltam, melyeket az erős Vadász váltott ki belőlem.
Kezeim hátára siklottak, gerincén végig vezettem őket, egészen az ő felsője szegélyéig. Megragadtam az anyagot, és felfele rángattam. Hirtelen hevesség tört rám, és úgy éreztem sietnem kell.
A fiú abbahagyta minden tevékenységét, és mielőtt meglepődhettem volna, fordított a helyzetünkön. Mellkasán feküdtem, a kemény izmokat támasztottam. Kerek szemekkel néztem az ő csintalanul csillogó szempárjába. Elvesztem abba a zöld és most vággyal teli tekintetben. Lassan ültem fel, és pirulva tapasztaltam hogy ágyékunk finoman összenyomódik. Élesen szívta be a levegőt, és oldalt ajkába harapott. Hihetetlen látvány volt. Kezei csípőmre tévedtek, és a textil alatt simították felhevült bőröm. Ziláltam. Tenyerem a felcsúszott fekete anyag alá illesztettem, és lassú mozdulatokkal barangoltam egyre feljebb izmos hasán, majd mellkasán. Bőrén fehér vonalak futottak néhol, és egy-egy tetoválás is sebhelyeket takart.
A fiú megemelkedett, majd lekapta a pólót és játékosan hajította valahova a háta mögé. Két könyökére támaszkodott. Csupasz felsőteste látványát szivacsként szívta be szemem, és nem bírtam ki, hogy a kemény izmokra feszülő bőrt és tetoválásokat meg ne érintsem. Aprókat rándult néhány izom, amint kezemmel végigcirógattak rajta. Közben Harry le sem vette rólam a szemét. Ujjaim V-vonalára tévedtek, és finoman vezettem végig a mélyedésen. Beszívta a levegőt ismét, és hangosan eresztette ki. Lejjebb csúsztam, és ekkor ismét azt a pár dolgot próbáltam előidézni magamban, amit még talán filmekben láthattam. Remegő kézzel nyúltam sötét színű farmere cipzárjához, de az idegesség túlságosan gátolta a koordinált mozgását ujjaimnak. Néha hozzá értem férfiasságához, amit úgy éreztem egyre csak növekszik.
- Ne légy feszült Ang... - suttogta lágyan, majd egy ügyes mozdulattal pattintotta ki a gombot, majd húzta le a sliccet. Ültem a combján, és magamban főve igyekeztem elsüllyedni. - Semmi baj sincsen. Megállhatunk, ha gondolod - emelte fel kezét majd végig simított hüvelykujjával arcélemen.
Nemlegesen ráztam a fejem. Újra tenyerem végigvezettem a kemény izmokon, a madarakon és a pillangón majd alsónadrágja kilógó széléhez érve hezitáltam, de óvatosan tovább simítottam, és hátrébb csúsztam. Kezem férfiasságán pihent. Éreztem ahogy lüktet, és egyre csak domborodik. Felmordult, és szemeit lecsukta. Tetszett hogy ilyen élvezetet csalhatok testébe. Újra megmozdítottam kezem, és kicsit meg is nyomtam, és ez egy elfojtott nyögést váltott ki belőle. Hátravetette fejét, így megmutatva ott húzódó izmait. Úgy tűnt, mintha egy mesteri műalkotás feküdne előttem. Akárcsak egy görög isten került volna ide egy tökéletes festményről.
Ujjaimmal tétován rászorítottam a kényes testrészre, és a morgás helyett most egy nyögés hagyta el száját. Nekem is sóhajtanom kellett, ahogy hangja ismét egy hullámot idézett elő bennem, mely vággyal söpör végig testemen.
Hirtelen megragadta csuklóm, és elvette magáról. Megszeppentve néztem.
"Valamit rosszul csináltam?" - kérdezte aggódva egy belső hang, de Harry azonnal válaszolt.
- Én... akarlak ...kényeztetni! - jelentette ki zilálva.
Eltátottam a szám a merész kijelentésre, és lélegzésem gyorsulni kezdett, az ereimet pedig szinte átégette forrásban lévő vérem.
- Feküdj el az ágyon kényelmesen. - utasított egy lágy tekintettel, amint látta tehetetlenségem, melyben nyakig fürödtem.
Mindenem pezsgett és az összes porcikám vágyott rá. Azonban az eszem kényelmetlen helyezkedésre kényszerített. Féltem mi fog történni most. Lehunytam szemeim, és olyan érzés járt át, mintha a végítéletre készülnék.
Harry nadrágja a földön landolt hangosan, mire egyre jobban átjárt egy furcsa bizsergés. Harry alsónadrágban... Kénytelen voltam tekintetem felnyitni, és őt nézni, ahogy félig felettem próbál elhelyezkedni.
Karjaival vállaim mellett támaszkodott, és tekintete nyugtatóan sütött le rám. Majd megcsókolt. Mintha azt sugallta volna valahol tudat alatt, hogy "Bízz bennem!" , ellazultak izmaim.
Keze gyakorlottan simított végig oldalamon, majd ismét a ruha alá siklott. Megfogta a szegélyét felsőmnek, és elkezdte felfele tolni. Fejemen áthúzva dobta azt az anyagot is el, valahova a szoba padlójára.
Elpirultam, ahogy az a gondolat járt a fejemben, hogy egy szál , nem túl díszes melltartó takarja felsőtestem. Óvatosan fektette egyik tenyerét szegycsontomra, majd a domborulatokon is áthaladva simított végig felsőtestemen egészen szűk farmerom vonaláig. Ismét beharapta ajkát, és kérdően nézett le rám. Vonakodva bár, de bólintottam a fel nem tett kérdésre. Ujjai a gombokra tévedtek, majd ügyesen eloldották azt, és ugyan olyan gyors mozdulattal a cipzárt is kettéhúzták. Lassú mozdulatokkal hámozta le rólam az egyszerű kék színű nadrágot, majd mikor az is a földön végezte immár fedetlen combomon egészen a bokámig végig simított, majd felemelte . Mélyen a szemembe fúrta tekintetét, és csókolgatni kezdte a belső bokámtól felfele a lábam. Lenyíltak ajkaim, és hangosan vettem a levegőt. Végig tekintetünk kapcsolódott. Belsőcombomhoz érve nem bírtam visszafogni az felkívánkozó halk nyögést. A szoba megtelt zilálásommal, és a néha-néha kitörő nyögdécseléssel. Elért a fehérneműn szegélyéhez, és ott nyelvével, az túl érzékeny területen hagyott egy forró csíkot. Egy hangosabb sóhaj töltötte be a szobát. Az édes kínzást a másik lábammal fojtatta, ugyanazt a forró szakaszt végigjárva.
Felém hajolt majd ajkamra egy hosszas puszit nyomott, majd egy csókkal folyatta. Kezei ismét a mellemnél kalandoztak. Kosara felső és alsó részénél gyengéden végi húzta ujjait, majd egy vonalat végigszántva bőrömön bugyimig haladt. Nyakam vonalához tért, és egy apró puszit nyomott egy felfedezett gyenge pontra, és szívni kezdte. Jólesően felmordultam. Kezei pedig végigsiklottak a kis csipkével ellátott anyagon lábam között. Remegve fújtam ki a levegőt az új érzéstől. Kört írtak le ujjai a vékony textilen. Zilálásom halk nyögdécselése fordult át, ahogy egyre növelte az intenzitást. Majd hirtelen az anyag alá nyúlt, és közvetlen éreztem kezét magamon. Az érzés mennyei volt, és úgy éreztem fokozhatatlan. De ismét tévednem kellett, ahogy hosszú ujja beljebb férkőzve végigszántott a legérzékenyebb területen. Erős kéjhullámok vágtattak végig testemen. Csiklóm érintve hangos , nyüszítés szakad ki torkomból, és Harry hajába vezettem az egyik kezem. Tincsei ujjaim köré tekeredtek, és minden intenzív hullámnál meghúztam gyengéden haját. Nyöszörögtem varázsaltos keze alatt.
Hirtelen eltávolodott nyakamtól, melyen a piros foltot nézte, amit hagyott büszkeséggel pár pillanatig, majd mindkét lábával az enyémek közé térdelt, és felém hajolt, miközben nem engedett el odalent. Megcsókolt, majd ujját bejáratomhoz éreztem nyomódni. Halk szisszenéssel éreztem , hogy egyre jobban nyomul befelé. Kissé síkosan csúszott be, majd ki, hüvelykujjával közben tovább ingerelt , szájával pedig minduntalan csókolt. Eltöltöttek az érzések. Nehezen bírtam testemmel, hogy ne ficánkoljak össze vissza , bár csípőm néha egy-egy pumpálás elé szökött. Kaján vigyor terült el arcán, miközben összekapcsolta ismételten tekintetünk, és orrát melleim közé vezette. Érzékien húzott egy csíkot melltartóm két kosarának találkozásától egészen fülem vonaláig. Nyögdécselős zilálásom éles sóhaj szakította félbe, de egyre fokozottan lélegeztem, amint csókjai domborulataimat lepték el.
- Levehetem? - szakította meg a zilálással telt csendet a vágytól mély hangjával.
- I-igen! - nyögtem egy erősebb lökése közben, melyet ujjaival művelt.
Szabad keze hátam mögé siklott, mindvégig súrolva izzó bőrömet, és ívesen megemeltem hátam, hogy könnyítsem dolgát. Hamar pattant szét a kapocs, és meglazult a fehérnemű tartása. Kezeimet óvatosan bújtatta ki a pántok alól, majd leemelte a mellemről a védelmezően takaró kosarakat, és háta mögé dobta.
Ha lehetséges még sötétebbek lettek szemei. A szoba gyér fényében már-már fekete volt. A hajszálvékony , most méregzöld glória földöntúlivá tette tekintetét. A vágy tüze fellángolt benne, és fedetlen bőröm égette. Összeszorítottam szemem, nem tudtam magamon bírni tekintetét. Ekkor megcirógatta arcom, és kihúzódott belőlem.
- Gyönyörű vagy!- mondta , és szájába emelte ujját, mely gyéren csillogott. Tátott szájjal néztem, mit művel, és bele sem mertem gondolni, hol jár az a kéz az előbb.- Hmmm... - mordult fel, az arcom pedig vörös tűzben égett. Elvigyorodott és ujjait kihúzta szájából.
Felegyenesedett és lábaim között térdelve tekintett le rám. Végig tartva a szemkontaktust mindkét tenyerét mellemre illesztette, majd óvatosan megszorított.
- Formás! - zúgta mélyen, és a mosoly csak szélesedett arcán, a gödröcskéit mélyítve.
Elnyílt ajakkal bámultam a már-már fekete szempárba és hánykolódtam képzeletben valahol egy tengerben, melyet ezek az önkívülethez vezető érzések tesznek ki.
Lassan körkörös mozdulatokkal masszírozta domborulataim, majd megfeszített tenyerét úgy mozgatta, hogy csak bimbóm súrolta. Ezután belecsípett. A gyönyörhöz taszító hullámok cikáztak testemben, és hátam ívbe feszítve nyomtam magam kezéhez. Lehunytam szemeim, és csak éreztem mozdulatait. Lágy csókokkal indult el egy-egy mellem felderítésén, majd megszívta a legérzékenyebb területeket. Masszírozta, nyalta és harapta, melyekre csak nyögdécseléssel tudtam válaszolni. Egyik kezét ismét a már átázott bugyihoz vezette, és beleakasztotta ujját.
- Távozhat ez is? - kérdezte, és én bólogattam. Összezártam lábaim.
Eltávolodott testemtől, és másik kezét is beakasztva kezdte lehúzni rólam az utolsó anyagot, mely fedte nőiességem. Már csak rajta volt ruha. A fekete bokszer feszesen tartotta kitörni vágyó férfiasságát, melyre nézni is alig mertem. Hatalmas volt....
Kerek szemekkel figyeltem, ahogy térdhajlatomhoz vezeti a kezét, majd széttárja combom egy határozott mozdulattal , behajlítja és közelebb húz magához. Legérzékenyebb testrészem érinti a kemény domborulatot, ahogy térdel, és megpróbálom összezárni a lábaim, de csípője utamat állja. Felmordult, amint mocorogni kezdek, és tekintete éhesen pásztázza testem, bőrömet elporlasztva.
Minden izzik körülöttünk. A levegőt elárasztja a testünkből áradó rezgés, és vágyakozás. Felszisszenek az érzéstől, ahogyan előrehajolva hozzám dörgölőzik odalent. Ajkai utat szántanak melleim között, majd egyre lejjebb csókolgat, és hátrafelé araszolva eltűnik a domborulat is lábaim közül. Köldököm körül nedves köröket ír le nyelvével, majd ismét milliméterenként apró puszikat hint el dús és a csókoktól puha ajkaival. Ziláltan vettem a levegőt, és tekintetem Harryt nézte. Összekapcsolódott pillantásunk.
Vénuszdombomat elérve elfojtottam egy feltörő morgást, és összébb zártam volna ismét combjaim, de teste közéjük ékelődött. Combtövem vonalán újra végigcsókolt, és perzselő csíkot húzott. Nem bírtam tovább nézni, amint göndörödő fürtjei, és pimasz tekintete a lábaim közül köszön vissza.
Amint megéreztem a leggyengébb pontomon csókját hátravetettem fejemet, és hagos nyögésem betöltötte a szobát. Hosszan szívta ajkai között, majd nyelvével bejáratomig szántott. Szófoszlányokat nyögdécseltem, és alig bírtam levegőt venni. Gyönyörhullámok sorozata vágtatott végig testemen, minden sejtem aktivizálva, és pezsgéssel eltelítve. Megéreztem ismét hosszú ujjait amint mellém csúszott először egy, majd pár pumpálás után óvatosan csatlakozott a másik is. A feszítő érzéstől hangosabb hangot adtam ki, de hamar vállt a gyenge fájdalom kéjjé. Erőteljesebb tempót vett fel, és ujjai tövig belém csúsztatta, majd teljesen kihúzta. Követte egy harmadik is a kettőt, amit szintén lassan helyezett be, óvatosan körzött velük néhányat, ezzel átlökve engem a mély szakadék korlátján.
A fejem felett összecsaptak a hullámok, és elnyelt az érzések tengere. Minden egybe mosódott. Az ujjai kitöltése, a csókja rajtam, a szoba, az idő. Egy örvényben haladt felfelé, melynek végén a menny kapuja fénylett. Majd lassan csökkent a hő, és a vakító fénypontok szemei előtt halványultak. Nehezen lélegeztem. Minden porcikám elernyedt, és még csak most vettem észre hogy a takarót markolásztam. Életem első...ki sem merem mondani mit éltem át... és hogyan.
Harry ujjai eltűntek belőlem, majd felém hajolt, és egy gyors csókot váltottunk. Az asztalhoz nyúlt, és a beazonosítatlan fénylő tárgyat tartotta a kezében. Óvszer... Gondolhattam volna.
Megfogta a bokszere szélét és lerántotta magáról. Félve pillantottam oda, ahogy a kis csomag egyik sarkát szájába veszi, és feltépi, majd kibontotta, és ügyes mozdulatokkal felgörgeti magának.
Becsuktam szemem, és igyekeztem a nyugtalanul verő szívem megfékezni. Újra lábaim közé hasalt, és fülemhez hajolt.
- Biztosan akarod? Még midig abba hagyhatjuk! - suttogta, de hangja tele volt éhséggel, és kéjjel. Igenlően bólintottam.
Közénk nyúlva végig simított rajtam, majd kapumhoz illesztette magát. Furcsa érzés volt, ahogy gyengéden nyomott.
Oldalam mellé könyökölt, és ajkaimra hajolt.
- Mehet? - lehelte számra.
- Ih- ihgenh ... - válaszoltam, de nem bírtam az egy szó erejéig sem visszafogni zilálásom. Hátára vezettem kezem, és jelzésként lágyan megkarmoltam a puha bőrt.
Mélyen megcsókolt, és nekem tolult. Először picit feszített, ahogy férfiassága hegye beljebb csúszott, majd száját jobban nekem nyomva olvasztotta teljesen testünk eggyé.
Fájdalmasan és hangosan nyögtem, szemeimet összeszorítva. Próbáltam nem teli torokból üvölteni, és csendben visszafogni a fájdalomtól egyre gyűlő könnyeim. Iszonyúan fájt, ahogy kitöltött. Feszültem körülötte, és úgy éreztem hogy szétakar szakadni testem. Szorítottam combjaimmal csípőjét, és körmeim mélyen hátába vájtak. Felbugyogtak könnyeim. Nem bírtam visszafogni őket. Nehezen beszívtam a levegőt, és a cseppek végigszánkáztak arcomon. Harry cirógatva letörölte őket. De azok patakként potyogtak egymás után. Szorítottam magamhoz egyre erősebben, és hüppögés tört fel belőlem.
- Ne haragudj! Annyira sajnálom! Abba hagyom! - mondta, és megmozdult bennem kifelé.
- NE! - Ismét egy hangos nyögés szakadt ki belőlem, és erősebben markoltam őt. Egybesűrítettem egy szóba tiltakozásom és azt a kérést, hogy ne mozduljon még, de nem hiszem , hogy értette. - N-he hagyd abba.. p-picit várj! - igyekeztem egybefüggően mondani a mondatot.
- Abba kell hagynom Angel! Eleget bántottalak! - hangjából lesütött az önutálat, és az ijedtség.
Gyengéden simítottam végig a hátán lejjebb, ahol nem hagytam vörös és picit vérző csíkokat, és kezdtek lágyulni fájdalomba torzult vonásaim.
- Ne. Hagyd. Abba. - tagoltan ejtettem a szavakat, majd tartásom meglazult. Csípője köré fontam lábaim. - Mo-mozogj! - suttogtam fülébe, mire tétován bólintott egyet.
Beljebb csúszott, mire megfeszítettem izmaim. Még mindig nagyon fájt. Könnyeim nem álltak el, de nem folytak már annyira. Nyögéseimbe kevesebb fájdalom keveredett. Kifelé kezdett siklani, és hegyénél megállt. - Még egyszer? - kérdezte aggodalommal, de és csak megfogtam bicepszét, és megszorítottam.
- Igen! - nyögtem és ismét belém csúszott , teljes hosszával, majd ugyanúgy ki. - Még egyszer! - előztem meg kérdését, és megtette.
A fájdalom bizsergéssé és enyhe zsibbadássá alakult, a gyönyör ismét kapuimon kopogtatott. Felvett egy lassú ritmust a lökések és húzások között, s csípőjét hullámozva mozgatta. Közben nyakamra tért és hosszú csókokkal, és pici szívásokkal tarkította mindkét oldalt. Hangos és kéjes nyögéseim töltötték be a szoba meghitt légkörét. A világban úgy érzetem nem létezik más rajtunk kívül. Harry a fülembe zilál, és morog vagy halkan nyög, egy ütemben velem. Majd megcsókol. Szenvedélyes és mindent elmondó tánca nyelveink között egyenesen repít fel a kielégülés csúcsára. Az levegő apró részecskéi a sejtjeinkkel vibrálnak. Forró vért pumpál egyre csak dobogó szívünk. Egybeolvadt testünk pezseg. Minden pocikánk a gyönyör elő hullámaiban fürdik. Hangosan ismételgetem nevének foszlányait, ahogy gyorsít a tempón, de még így is erotikus és lassú mozdulatokkal lök.Vonaglottam alatta. Összekulcsolta ujjaink, és a jobb kezem a fejem felé emelte. Együtt szállunk felfelé, kapaszkodunk a csúcsra. Az érzések kavargó áradata együtt önt el minket, és a mennyország tárt kapuin beléptünk.
Hangosan nyögtem nevét, ahogy ő is az enyém, és mindenünkön végigsöpör a legnagyobb gyönyörhullám, mely az előzőnél hatalmasabban rohant végig rajtam. Hozzám szorította testét, és együtt ziláltunk..
Lassan közelített vissza testünk ebbe a világba, majd a szoba falai közé. Lehunyt szemekkel lazítottam görcsösen összefont ujjainkon. Harry óvatosan moccant, ezzel kihúzódva belőlem. Halkan szisszentem, majd már csak egy furcsa, üres érzést éreztem. Izzadtságól összetapadt testünk ketté vállt. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra majd feltápászkodott. Rosszul ért vibráló hőjének hirtelen hiánya.
- Mindjárt jövök. - suttogta, és meztelen teste eltűnt a szobából nyíló fürdőben.
Ajtó mögül fényár tört ki, ami élesen szivárgott be az elsötétített szobába. Fájóan csuktam be a szemem, és még mindig kiterülve feküdtem, fedetlenül, a puha ágyon. Harry ágyán...
A gondolat mosolyt csalt arcomra, és idióta vigyorral bámultam csukott szemhéjam belsejét. Amint viszont a fiú visszatért a szobába, kényelmetlenül rándultak össze az izmaim, és úgy érzetem takargatnom kell magam. Oldalamra feküdtem, és néztem, ahogy Ádám-kosztümben sétál az ágyhoz. Elpirultam, amint érfiasságára tévedt egy pillanatra tekintetem. Nem hiszem el hogy ez töltött ki az előbb...
Lefeküdt mellém, majd hátam mögül ránk terítette a takarót. Megcsókolta a homlokom, és a szemembe fúrta tekintetét.
- Isteni voltál! - szorított magához, mire én is átkaroltam. Hirtelen nagy erőfeszítés volt mozgatni akármelyik izmom is. Csak mellkasába fúrtam az orrom, és jólesően hümmögtem. Nem volt máshoz erőm.
Percekig szótanul hallgattam szívének egyre jobban megnyugodó ütemét. Motoszkált bennem egy kósza gondolat. Az álmosság húzta pilláim egyre jobban, de úgy éreztem el kell mondanom neki.
- Harry... - szólaltam meg alig hallhatóan. Lehet hogy nem jutott el füléig a szó, bár kérdő morgása mellkasában megválaszolta, hogy mégis. Nagy levegőt vettem, hogy legyen fizikai és lelki erőm elmondani az egyetlen szót, mely kikívánkozik belőlem. - Szeretlek!
/Harry szemszöge/
Egyre többször van szükségem a megtisztító magányra, melyben gondolataimon, s napjaimon tudok meditálni. Zsibong a fejem , nem bírtam az agyamban tomboló fesztivállal, mely mindent annyira homályossá tesz. Képtelen voltam abban a közegben elmélkedni akármin is, amiben ott van Felicty.
Most itt ülök, a régi lakásom nappalijában, a kísérteties magányban, és kattognak a kerekek a fejemben. Mi lenne ha normális életem lenne? Mi lenne ha rendes, békés és emberi körülmények között találkoztam volna Felicityvel... vagy Angellel. Egy kertvárosi kis egyszintes házban, talán még rendes állásom is lenne, vagy tanulnék egy főiskolán. Így csak az élet kegyetlen játékában vehetek részt, mely egyszer sem volt kegyes hozzám a 21 év alatt. Ráadásul még ennyit, vagy ennél is többet kell itt tengődnöm, ebben az árnyakkal és fekete mélységekkel teli világban.
Nem bánom, hogy nem akad vevője ennek a London szívében húzódó háznak. Itt van talán a legnagyobb csend, amit fellelhetek, még ha a forgalom állandó zúgása, dudálása be is hallatszik olykor erőteljesen. Rengetegszer jöttem el, akár napokra Hál' Istennek, Felicity nem is kérdezget efelől. Bár most semmit sem tud rólam, mert eltűntem szeme elől, miután kimenekítettem Angelt.
"Még azt is ki kell valahogyan magyaráznom neki..." - bosszankodtam magamban.
Utálom ha utasítgatnak és uralkodnak felettem, főleg hogy ő az ellenkező nem képviselője. Nem azzal van a bajom hogy egy nő, hanem, hogy nem úgy viselkedik, amit a neme megkövetel. Igaz, a legtöbb Vadász inkább az erősebbik nem szerencsétlen képviselői közül kerül ki, és úgy látszik jó és nyomós indok Felicity rá, hogy miért. Szörnyen hisztis, és ha valamit nem kap meg, vagy nem tud teljesíteni másokon vezeti le a szadista énjével. Tudom , hogy ölt már embert, talán Vadászt is. Egyszerűen ő ilyen. Bár kétségeim vannak afelől, vannak hozzá hasonló női Vadászok még. Ha akad is, elszórtan. Ő egy speciális eset, a legrosszabb értelemben. És ennek kell behódolnom. Talán már rég itt hagytam volna mindent és inkább választanám a rejtőzködő életformát, vagy esetleg tűrném a magányt és még mindig Mad Shireben tengődnék , ha nem bukkant volna fel Ő. Csakis Miatta, és a Városa miatt teszem azt, hogy szó szerint engedelmeskedem annak az elviselhetetlen nőszemélynek. De ha nem tenném, akkor az a millió angyal- ami nem is igazán érdekel, de számára fontos, hisz az ő népe- nem élne.
"Millió" - kóstolgatom a szót, de már-már a hideg futkos saját magamtól a hátamon mennyire nem érzek bűntudatot a gondolatra, hogy nem érdekelnek.
Őszintén hidegen hagy, hogy mi lenne velük. Nekem egy kell, akit semmiképpen sem érinthetek meg újra. Ő elérhetetlen. Sem a hovatartozásunk, sem a korunk nem ad okot rá, hogy együtt töltsem vele a hátra lévő időmet. Talán már meg is utált. Igazából remélem, hogy gyűlöl, minden porcikájával, mert lelki erőm biztos, fizikai pedig talán nem lenne elutasítani.
Láttam az éjjel a készséget szemeiben csillogni. Tehettem volna akármit, el is rabolhattam volna, itt lehetne, sőt, nem is ellenkezne talán. Ott állt, íriszeiben a rég nem látott ártatlanságba burkolózott tűz égett. És azt is tudom, ő ezt nem biztos hogy sejti. Látom s láttam mindezt. Csak akkor, mikor volt rá lehetőségem mindent homály takart. Befedte a köd, és bár ott lebegett mindvégig szemem előtt, csak akkor vehettem észre , mikor a villámcsapás szerű tény, hogy elment , rendet rakott a fejemben.
"A levél..." - szorult össze a szívem a gondolatra.
Mikor elolvastam, évek óta, vagy talán életemben először éreztem úgy, a fájdalom elviselhetetlen. Egyetlen seb sem tátongott rajtam, nem ömlött belőle a vér. Azok semmiségek ahhoz az érzéshez mérten. A gyomrod össze zsugorodik, fájóan görcsbe húz, egy fekete, és feneketlen űr kezd el gyorsan tágulni benned, és az energiád kezdi szipolyozni a testedből. Össze estem volna, ha nem ülök. Így csak a tartásom zuhant meg.
"Tudta hol vannak a legintimebb holmijaim..." - hangzott elfojtottan tudatalattim által.
Tudta... pontosan hol találja, hogy nyílik. Sejtelmem sincs honnan, de oda rejtette. Azon tárgyak közé, melyekről fogalma sem lehet mit jelentenek számomra, csak annyiban lehetett biztos, hogy mély érzlem köthet össze vele.
És a pici, elmosódott folt, mely a tintát halvány pacává formálta... Az egy könnycsepp volt... Ki tudja mennyit szívhatott be a takarója, a párnája. Nem sejtettem semmiről. Olyan volt, mintha egyszerűen kivágta volna magából az elmúlt hónapokat, és rideg távolságtartásával azt sugallná "nem ismerlek" . Egyszer próbáltam megérinteni, akkor is elfutott, sírva. Akkor azt hittem talán valami elutasítás részeként teszi. A levél után világos volt.
"Szeretett..." - visszhangozott fel a gondolat.
Hónapok kínzó gyötrelmei alatt ismétlődik ez a fejemben. Ő volt az első, akinek fontos voltam mióta... elvittek. Kiszakítottak a családomból. Nem is emlékszem rájuk, feltételezem a pici , kopott fotó alapján, mely a medálomba van zárva, hogy így lehetett. Angelnek számítottam.
Nem tudom mióta, vagy mennyire, a levél hangneme nagyon bensőséges, talán eléggé, ha teheti sosem hagy el... De miattam megtette. Azt hitte jót tesz, túl lépek rajta könnyedén. Pedig nem ismert mégsem eléggé ahhoz, hogy tudja, minden éjszaka átélem a távozását. Majd utána magamban rágódok mit ettem volna Érte másként.
Kezemet ökölbe szorítottam. Szorosan préselődnek ujjaim a tenyerem húsába, fájdalmasan belevájnak egyenetlen körmeim, sebet is ejtettem a bőrömön. Vérem már majdnem kicsordul.
"Az én hibám! Miattam ment el!"- hangzik az első ítélet, majd görcsösen szorított öklöm erősen a combomhoz csapom. Fájdalom terjed szét testemben. A feszültség nő. Újra meg kell tennem.
"Ő szólt, hogy nem tetszik neki Felicity. Gyanús neki... Nem hallgattam rá." - szólalt meg újra a tudatalattim. Ismét lesújtok. Most jobban érzem, az előző ütés helyén.
Én csak ehhez értek... fájdalmat és halált okozni... A kincseket kiejteni a kezemből, és ha még ragaszkodik hozzám, nem menne el tőlem akkor is elintézem az eltűnését.
Újabb ütés. Érzem ahogy idegeim hálátlanul nyögnek fel. De talán , sőt biztosan ezt érdemlem.
Ekkor nyikorgást hallottam. Hirtelen kaptam fel a fejem, mert egészen biztos vagyok benne, hogy nem képzeltem az egészet. Mintha egy ajtó tárult volna ki. Megkoronázták a következő hangok a felvetésem.
"Valaki van itt!" - mordult fel benne a Vadász, és automatikusan indultam a házban elrejtett fegyver egyikéért.
A legközelebbi, a televízió mögötti pici rekeszben található, ezért hangtalanul odasomfordáltam. Izmaim sajogtak a súlyos csapásokért, de némileg segítettek halkan levezetni a fezsültséget. De rögtön elűztem minden fojtogató gondolatot ideiglenesen a fejem egy szegletébe. Ösztönömbe nevelték a koncentrációt, és mikor ilyen helyzetbe kerülök csak annak a szörnyetegnek a szíve dobog bennem, mely a Vadászt élteti. Pupilláim tágak, jobban látom a terepet, minden apró rezdülését a levegőnek. Hallom a gyors lépteket, majd az újbóli ajtónyitást. Szívem nyugodtan és ritmikusan vert a helyén. A lehető legnagyobb nyugodtság vett körül. Még csendesebb lettem és egy pillanatra lélegzetvételt is hallottam. A lépcsőhöz közeledek a faltó alig pár milliméterre osonva. Felidéztem magamban a legfontosabb szabályokat.
Lehunytam a szememet, és vettem egy tisztító lélegzetet. Megindultam a zaj forrásához. Nem tudtam hogyan jutott be, vagy hogy ki az, egy személyt zárhatok ki. Felicty szeret zajt csapni, ő nem settenkedik. A legszerényebb megjelenése is az, hogy fényes nappal a bejáratin érkezik. Ő sosem volt sunyi. Csak gonosz és szadista.
Érzem, ahogy cipőm talpa hangosabban ütődik a talajhoz , mint kéne, és megszegve az egyik alapszabályt, hogy a fegyvert felhúzni, és betölteni a lehető legmesszebb kell a célszemélytől, az ajtó előtt pár méterrel teszem meg. A kattanás nem volt túl hangos, mivel a legmodernebbek egyike, és hangtalan, hogy ne csapjon zajt. A lövést a szomszéd szobából is csak egy halk suhanásnak lehet felfogni.
A szobám ajtaja alól látszódott ki egy árnyék lassú motoszkálása. Megdöbbentem egy pillanatra. Mit keresne bárki is egy elvileg üres házban? Vagy szándékosan rendezte így? Lehetetlen...
A ravaszra teszem az ujjam, majd a résnyire nyitva hagyott ajtó alatt látom egy árnyék vékony, csíkszerű vonalát. Felkészülök a támadásra. De valamiért a testem nem engedelmeskedik úgy, ahogy szeretném. Mintha kezdő lennék, a kilincset erősen markolva, lassan kezdem kitárni az ajtót.
Nem mentem be a szobába, észbe kaptam, és mielőtt megláthatott volna, a fehér fa takarásába rejtőztem. Az árnyék körvonalai furcsán ismerősek voltak. Annyira rémlenek... Nem... Biztos vagyok benne, hogy lehetetlen. Mit keresne itt.
De egy belső hang azt súgta, hogy ne húzzam meg azonnal a ravaszt, amikor meglátom. Vacilláltam az utolsó felkészülésre alkalmas másodpercekben. Az ember sziluettje nőtt a szemközti falon, és most veszem észre, hogy ez nem is ember... Két magasodó valami tűnik el hirtelen az árnyékról. Angyal... De mit keresne itt egy? Ha szándékosan tört be, akkor tudnia kellet, hogy kié a ház, kivel állhat szembe, ha meg nem, miért tenné? Minek van Lond Angeles? Ez a ház nem egy hajléktalan ellátó. És még mindig nem tudom elképzelni milyen módon jutott be, ha a bejárat nincs nyitva, és az ablakok se... Hacsak... Egy állandóan nyitva volt... azaz, nem lehetett becsukni. Az aki itt van, szánt szándékkal jött! És azt is tudnia kellett, hogy ez a ház gyenge pontja!
Egy női alak rajzolódott ki a falon. Minden erőm elszállt.
tudat alattim szinte üvöltötte a jó ismert nevet, és könyörgött, hogy ne lőjek, de agyam felül írta, majd két kézbe véve a fegyvert egyenesen az ajtó mögül előbukkanó valamire szegeztem. Lőttem. Többször is.
Hangos zaj lepte be a folyosót, és egy lámpa darabjai hevertek a padlón szétlőve.
"Ez vicc?" - kérdeztem magamtól, de nem volt időm felhúzni a szemöldököm, mert a szobába rontottam.
- KI VAGY ÉS MIT AKARSZ? - szegeztem a valakire a fegyvert. Egy szárnyak ölelésébe gubózott, és reszkető angyal szólalt meg.
- Ké-kérem... n-ne bántson! Megteszek akármit! - könnyek remegése hallatszott ki szavai mögül.
Azonnal felismertem. Döbbenten rohantam hozzája. A szívem kiszakadt a helyéről, és valahol a földön verdesett tovább.
- Istenem... - ennyit bírtam halkan kinyögni, szinte suttogva magamból.
Teljesen letaglózott a látvány. Rettegő, és gyermeki lány remegtette meg tollait, mikor lágy érintéssel simítottam végig a fekete csodákon. Egy különleges csodán.
Mintha lüketett volna. Sosem fogtam igazán élő szárnyakat. Sosem tanulmányoztam még így őket. Most éreztem a bennük vágtató energiát, mely az angyalokat járja át, s vele együtt Őt is.
- Angel... - suttogtam, mire megmerevedett szoborként tenyerem alatt. - Angel...
Lassan húzódott el feje felől, a most tollas burokra hasonlító szárnypár. Először a kusza, sötétszőke tincsek, majd a remegő zafír szempár bukkant elő.
Megkönnyebbülés szikrái csillantak fel szemében, majd hirtelen lángra kapott. Mintha tűz gyúlt volna. Valami régi, elmúlt emlék tüze.
- Harry? - hangja hasonlított egy csengő ékes csilingeléséhez, még így is, hogy elfúlt és halk volt.
A kezdeti tűz lassan kialudt, és keserű szomorúság suhant át arcán. Valami nincs rendben... Bár mi is tud lenni abban most már? Soha...
- Megsérültél? - hangzott idegesen kérdésem, mikor rádöbbentem, hogy majdnem lelőttem őt. -B-bántottalak? - halkultam el, majd az eddig szorongatott fegyver kiesett a kezemből.
Tompa puffanással érkezett a földre, majd egy határozott mozdulattal el is rúgtam magunktól.
- Jól vagy? - kérdezte még mindig halkan, talán a döbbenettől.
- Te kérdezed tőlem, mikor majdnem megöltelek? - szívtam be élesen a levegőt, de nem rá haragudtam. Csakis magamra. Hallgatnom kellett volna arra a belső hangra, mely azt sugallta, ne lőjek, csak nézzem meg ki az. Gyűlöltem, hogy a szívem minden parancsát felül írja a belém égetett Vadász.- Egyáltalán mit keresel itt? - szóltam talán túlzott keménységgel. - Azaz, miért jöttél pont ide? - igyekezetem lágyabb hangnemmel korrigálni, de annyi minden tombolt bennem. Az agyam hasonlít egy forgószél belsejére. Minden röpköd, forog és összeütközik a hatalmas kavalkádban. Az összes egy halom gondolat törmelék, melyet felkap a heves vihar, odébb repít, majd ledob szétzúzva.
De egy fő kérdés lebeg elmém hatalmas zűrzavara felett. Miért?
- Én... Tegnap azt mondtad , hogy Felicity rá fog jönni, hogy nem ...bántottál. - éreztem, hogy ezzel a szóval csak szépíti azt, ami valójában történt volna, ha olyan lennék , mint a Vadászlány. - Nem vagy biztonságban! Nem akarom hogy bajod essen! - mondta határozottan.
A szemei, mint a nyugodt Azúr tenger. Belenézve lágyan ringatja idegeim egy ladikon, és édes szavaival suttog a fülembe, mely megpuhítják tartásom. Védelmezni próbál. Annyira szokatlan... Ellentétesen kéne lennie.
Megváltozott. Most látom igazán, mennyire. Tegnap a sötétben figyelhettem meg csak valóját, így nem vehettem észre mind azt , amit a fény láthatóvá tesz.
Haja sötétedett pár árnyalatot, és arca finom vonalai keményebbnek tűnnek, ahogy a felnőttség túl hamar szivárgott ereibe. Ő már nem az a 16 éves, kissé esetlen, és elveszett tini, aki pár hete tudta meg hogy egy angyal, sőt az nem elég, hogy van két szárnya, még használni sem tudja. Most itt áll előttem, egy mély tekintetű, nő, ki még csak 17 éves, de felnőttnek mondható. Kiszakadt az idillből, pár hónap leforgása alatt az egész élete, hite és felfogása felborult. Az addig szeretőnek mondható családja elárulta, és nem láthatta valószínűleg őket többé. Barátait is egy szó nélkül hagyta ott, a várossal együtt, melyben születése óta ott nevelkedett. Most ez mind mélyíti a kék feneketlenséget íriszeiben. Halvány karika húzódik alsó pillái alatt, mely kialvatlanságra utal. Gondterheltség süt tartásáról.
"Én sem aludtam éjjel..."
Végignéztem testén. Nőiesedett. A gyönyörű lányból lélegzetelállító nő kezd válni. Egy megtévesztő van benne. Tekintete nem mutatja a korát.
"Egy év, melyben nem láttam, és ennyi változás..." -merengtem el magamon.
Én semmit sem tudok felmutatni neki. Vagy talán mondjam azt, hogy ismét nőtt a vér vastag rétege, mely kezemhez tapad? A lelkek száma, melyek nincsenek miattam köztünk többé? Vagy hogy egyenes ágon siklik ki az életem? Most pedig nem is a csúszás fenyeget, hanem maga a halál? Nem sok változás... inkább visszafejlődés.
- Nem számít. Engem kiiktatnak, és a város titka ... - a város titka... az nem semmisül meg velem együtt, mert Felicity elmondja, amint gyanús lesz neki a távolságom. - Felicty...- szinte nyögtem lemondóan, és utálkozva.
Elfintorodott, bár nehezen mozdult, mert még a sokk uralkodott testén, de ez oldódott.
- Velem kell jönnöd! - ragadta meg volna a kezem, de elrántottam.Egy pillanatra ért hozzám ujjbegye. A hirtelen érintés végigcikázott elektromosságként az idegeimen. Csak ő ,művelheti ezt velem.
- MI? - rökönyödtem meg. Az előbb még odalent voltam, sanyargattam magam a hülye hibáimon, most meg itt van, és vinni akar valahová? Én pedig elutasítom.
- Velem kell jönnöd! Felicity meg a TFW... - kezdte volna, de hirtelen harag lángolt fel bennem.
Egy feszültséggel teli üveg most hangosan tört szilnánkokra, ezzel elszabadult az, ami a hónapok alatt gyűlt belsőm mély bugyraiban.
Mindig csak irányítanak...
-Mintha rászorulnék.... Tudom jól, bár te kevésbé tudhatod, de engem nem kapna el könnyen a TFW, akármennyire is sokan vannak. Vannak lakásaim a világ különböző pontjain, el tudok menekülni ha akarok! - förmedtem rá, mire egy sértett tekintetet kapok.
- Harry, kérlek... Nem értem miért változtál meg ilyen hirtelen. Furcsa lettél. - vitte le a hangját.
"Te meg komoly... Te is meg változtál..."
- Nem! Nem megyek sehova! - szinte kiabáltam. Vagdostam szavaim egy hirtelen felindulásból. Azt sem tudtam miért vagy hogyan kerekedett hirtelen ez a feszült légkör, de úgy érzetem csattannia kell annak az ostornak.
- Miért nem? - emelte fel karjait, majd szárnyai is a hirtelen mozdulatot követték, ezzel csapva egyet a levegőbe, melytől megemelkedett egy kicsit.
Néztem ahogy kecsesen kezelve a helyzetet , mikor teli talppal ér a földre vissza húzza szárnyait, majd komolyan a szemembe néz. Annyira más...
- Mert... egyszerűen nem akarok! Felfogtad? Egyszerűen nem! - ordítottam, majd kiviharzottam a szobából, melyet egy szempillantás alatt töltött be váltakozó érzelmek folyama.
Nem rá voltam dühös. Magamra.Hogy hagyhattam ennyire elcsesződni a dolgokat? Ő veszélybe sodorja magát általam, mikor megkapta a talán legjobb védelmezőt az angyalvárosban. Engem irányít férfi létemre egy zsarnok nő, aki csak sötétséget hoz az egész világra. Egy hülye szócskán múlik egy egész seregnyi angyal kiirtása a föld alól, mind ez miattam. Elvesztettem az irányítást. Most pedig főlök a levében. Várom az ítéletet, és azon agyalok, Felicityvel hogyan állapodhatnék meg, hogy a titkos városnak nem essen baja... Angellel együtt.
- Mi a fene történt veled Harry? Mit tett veled az a szadista? - követett le a földszitre, csak nem hagyva a helyzetet.
Régen... egy éve, biztos vagyok benne, hogy levert volna pár dísztárgyat, esetlenül vetődött volna pont a golyó alatt hasra, és sírva bújt volna az ágy takaró alá, ha egy ilyen eseménysorozat megtörtént volna vele. Most harcol, és dacosan követ, nem rogy össze a dolgok nehéz súlya alatt. Mintha bele szokott volna, az élet egy játékszer, mely pillanatnyi cselekedetektől függ hogyan alakul.
- Harry! Figyelj! Gyere velem! Lesz valahogy! Majd leviszlek...
- Leviszel? Lond Angelesbe? Hogy aztán az angyalok tépjenek szét? Nem akarok menni! Itt megvárom, míg rám találnak, és...
- Azt hiszed ez megoldás? Hogy hagyod magad? És Felicityvel mi lesz? Akármit teszel, elmondja a Város övezte lakatok titkát, mindent amit tud! Ki tudja! Lehet lejött álruhában és feltérképezte! - csattant fel, igazságosan. Nem foglalkozva a többi mondatra, csak egy lebegett a szemem előtt... Egy fel nem tett kérdésrte tett felelet.
- Szerinted az megoldotta a helyzetet, hogy elmentél? Itt hagytál? Egy levéllel! Nem tudod min mentem vagy megyek keresztül, nem fogsz megérteni sohasem! - dobáltam rá a szavakat idegesen.
Beszívta a levegőt és bent tartva meredt rám, szótlanul. Írisze most olyan volt, mintha üvegen kerestük tekintettem volna a tenger viharos hullámaira. Sötétebb pillái, melyek hosszú póklábakként íveltek a zafírok felett megremegtek. Egy pillanatra feltűnt a sebezhető, gyenge tinédzser, kit megmentettem már annyiszor. Most már magát menti... Nem hiszem el, hogy képes voltam ilyennel dobálózni. Megbántottam. Pedig abban a helyzetben egy lehetséges kiút volt számára, mely megoldást jelentett az életének. Újat tudott kezdeni. És ismét itt vagyok én, aki belerondít.
- H-Harry... - sütötte le szemeit, és meg ráncolta szemöldökét. Igyekezett nem felém tekinteni. Küszködik magával, egy csatát vív magában az érzékeny felével, melyet nem tud elnyomni... De nem is kell.
Megpuhít jelenléte, minden feszültség elpárolog, mikor megtörve látom. Nem mutatta ki, mert megtanították elfojtani, ami harcban jó, hogy az ellenség ne lássa sebezhetőnek, de rájöttem, a való életben ha fojtatjuk, annak idegtépő következményei lesznek. Ezt teszem már mióta csak az eszemet tudom... Elfojtok mindent...
Közelebb lépkedek, tekintete vadul cikázik, nehogy összetalálkozzon enyémekkel. De ujjaim álla alá teszem, majd felemelem , hogy kék tekintetét keverje össze az enyémmel. Beszívta a levegőt, majd ajkai vékony résen megnyíltak. Ez a régi Angel, akit ismertem. Elkábultan figyel valamit rajtam, megfejthetetlen gondolatok repkednek fejében, és csillogásként ül ki szemére.
- Nem tehetem meg. Ott van az a rengeteg angyal, és Te. Megvárom egyszerűen, míg Felicity rám talál, vagy akár én megyek el hozzá, és megegyezek vele! Jó? Nem lesz semmi baj sem! Ígérem! - hamisan elmosolyodtam. Remény nyúlt szemében, melyet annyira szerettem. Vacillált viszont az elképzelésekkel. Érezhette, valamit kihagyok belőle... Az elkerülhetetlen véget.
Egyszer mindenki meghal, valaki öregen , kimerülten és utolsó lélegzetét kilehelve, csendben, valakit gyors és villámcsapás szerű elmúlás súlyt, még a levegő is bennmarad, fennakadt szemével. Fiatalon, idősen...Mindegy, de a sorsba ez vésve van, mély árokként, melyet nem lehet elkerülni. Mindenki az élet süllyesztőjében végzi.
Fájó gondolattal tölt el, hogy neki is mennie kell egyszer, de ő még élhet egy hosszú és boldog életet! Én csak elferdítem tisztaságát, hisz Ő egy angyal, maga a Különleges, akit mindenki keres, és én? Egy vadász... aki az olyan csodákat öli meg, mint Ő.
- H-Harry... nem engedhetem! Nem! - suttogta, majd észrevétlenül levezette számra tekintetét. minden apró rezdülését érzetem és láttam. Tudtam, hogy reagál. Ismertem. Egyedül ez az új Harcos benne, ami különös. De neki ez is jól áll.
- Angel... Nekünk nem ez a sorsunk. Te gondtalanul ,boldogan élhetsz, én meg tárgyalok Felicityvel. - keserűség sugárzott mondatom utolsó felében.
- A-a tárgyalás alatt k-kivégzést értesz? - hebegte, és elöntötte valami mély és keserű fájdalom tekintetét. Úgy éreztem, azt érzi most, mikor én megláttam vérben feküdni a sok vadásszal körülvéve. A megbénító gondlat, hogy nincs többé.
- Talán... - vettem egy mély lélegzetet. Elvezettem pillantásom az övéiből, és a keserűség fekete és bugyborékoló folyamában éreztem magam.
- És csak úgy elmentél volna, hagyva ott engem, hogy egyszer csak egy hírre ébredjek, hogy nem vagy többé? - a zafírok alatt most sós cseppek gyülekezetek. Remegtek szavai, kezeivel együtt. Elveszettnek és csalódottnak tűnt, de a legjobban összetörtnek. Fájt így látni. Ismét düh járt át mélyemben, hogy ezt is megint én okoztam.
A kicsorduló könnyet letöröltem, és végig húztam puha bőrén hüvelyk ujjam egészen füléig. Haját az mögé tűrtem, és szívtam magamba látványát. Talán utoljára látom...
Aprót sóhajtottam. Nem, nem mondtam volna el neki, és az lett volna a legjobb megoldás. Elengedett volna, és talán rájön hogy a legnagyobb időpocsékolás utánam jönni. Nem ér semmit egy olyan ember aki ártatlan életeket ont a legmocskosabb szándékból, és ezen az sem változtat, hogy gyűlölöm magam érte.
- Kérlek Harry! Könyörgöm! Nem mehetsz el! Hozzá nem! Sehová sem nélkülem! Újra itt vagy, velem! Nem akarlak elengedni! - zokogott fel, és szorításába vont. Mellkasomba temette arcát.
Megbénított a hirtelen közeledése. Nem tapasztaltam egyszer sem. Edidg mindig én voltam az aki közeledett, bár inkább tolakodásnak nevezném. Egy-egy lopott csókra tolakodtam hozzá, és minduntalan ellökött magától. De most ő jött veszélyesen közel, és szívem úgy érzem hevesen ver immár erős szorítása alatt. Biztos vagyok benne, hogy edzett is valamennyit.
Tisztában vagyok az akkori érzéseivel, de nem hittem volna, hogy kitartanak idáig. Azt hittem, és már-már reménykedtem hogy utál, elhidegült és ellenségként tekint rám, mint egy átlagos angyal egy vadászra. De ő nem átlagos... Semmilyen szempontól sem. Akkor sem lenne az, ha a különleges képességei nem lennének . Ő a legkülönb mind közül.
/Angel szemszöge/
Szipogásom kezdett alább hagyni teste forró melegére, de percek óta csal állok, és zokogok , mint egy szerencsétlen, szorítva őt, aki nem viszonozza az ölelésem. Tartásom meggyengítem körülötte,és el akartam távolodni tőle , a kínos helyzetben. Nem viszonozza úgy az érzelmeim, mint gondoltam. Lehet , hogy csak törődni akart velem, mint egy testvérrel. Azonban nem értem mi okozta akkor azokat a bizonyos csókokat, melyek gondolatára bizseregni kezdett az szám. Szétnyitottam karjaim, és egy fél lépést hátra tántorodtam, de ekkor forró érintését magamon éreztem, és sebesen húzott vissza magához..Meglepetten akadt bennem a lélegzet a másodperc tört részére, de aztán habozás nélkül fúrtam ismét arcomat pólójába, és az utánozhatatlan és részegítő felhőbe, mely Őt körül vette. Annyira jó illata volt. A szokásos tusfürdője kellemes aromája keveredett az Ő természetes illatával. Úgy érzem, ha a boldogságnak, a ragyogásnak vagy a napfénynek illata lenne, az pont ezt közelítené meg, de nem elég jól, mert erre csak Harry képes. Semmihez sem fogható érzés, derűt hoz egy sötét és szomorú napon. Teljes vagyok, úgy érzem.
Egyenletesen lélegzett, de szíve furcsa tempóban ütötte belülről mellkasát.Kitöltő és forró érzés áradt szét belsőmben. Mintha a víz felszínére jöttem volna, egy mély és éltető levegőért. Egy éve fuldokoltam, és a megváltó oxigénemre találtam Harry karjaiban. Erre vágytam titkon Sebastian ölelésében, a homokóra lassú pörgése alatt, mely kínzóan eresztette át az időt egy pici résen.
Kezdem megérteni, hogy az annyiszor emlegetett gyorsulása a szívnek milyen is pontosan. Minden egyes alkalomkor, mikor közel kerültem hozzá, elöntött ez az érzés. Mintha valami elindulna ereidben, és mindent felforrósítana. Érzem a vágtatást, és eltölt bizsergéssel.
Az övéihez képest apró kezeimmel lassan simítom végig hátán, és az izmok picit ugranak érintésem alatt. Teljesen hozzá simulok. Mellkasom hozzányomódik a hasához, és egy ritmusra lüktet kettőnk ereiben a vér. A közelség olyan, mintha össze kötne, és egybeforrasztana. Szakadozottá válik lélegzésünk, érezzük ahogy levegővételünkkor szorosabban nyomódnak össze bőrünk négyzetmilliméterei, és a ruha szinte elporlad körülöttünk egyre csak hevülő légkör izzásától.
Egyik keze felemelkedik, majd állam alá nyúl ismét, arra késztetve , hogy abba a csábítóan csillogó ,smaragd szempárba nézek. Felhajtottam fejem a nem verbális utasítására. Enyhén kipirult arccal tekintettem fel rá, és egyre közelebb kerülnek arcaink. Ő is ugyanúgy bámult az én szemeimbe mint én az övékbe. A zöld és kék íriszek most összemosódottan kapcsolódnak egymáshoz. Egy vékony zöld glória veszi körül sötét pupilláit. pontosan olyan, mint az parkban, a pavilonnál. Tűz égett benne, mely bőrét is égetővé tette.
Vágyom rá. Mindenem vonzza őt. Mintha mágnesesség és valamiféle tűz keveréke lenne. Sosem éreztem még ehhez fogható forróságot és vibrálást.
Tökéletesre formált ajkai elnyíltak, és szaggatott légáramlatot éreztem felhevült bőrömön.
Karját az angyalokra tervezett pólómhoz emelte mindvégig simítva érzékeny bőrömet a kemény textilen keresztül, majd a szárnyaknak vágott résen bevezette , és cirógatni kezdte a felfedezett részt. Kissé érdesek voltak ujja, a még be nem gyógyult sebektől. Tenyere perzselő bőre tapad a hátamhoz, és szárnyaim helyeihez, szám pedig egyik pillanatról a másikra övéhez. Lassan becézte alsó majd felső ajkam, melyre készségesen válaszoltam. Beharapta picit, majd meghúzta , ezzel rést nyitott magának, amivel elmélyítette a rég áhított csókot. Lassú ütembe, érzéki keringőre hívta nedves, és megduzzadt ajkaim. Nyelve óvatosan ízlelgette enyém, majd vad ölelkezésbe kezdett tovább szítva a levegőt.
Meghitt sötétség homályosította el körülöttünk a szobát, és benne fénylő szikrák röpködtek körülöttünk, a mindent behálózó csöndesség mintha életre kelt volna. Egyszerre árasztott el valami egészen különös bizsergés. A hátamat kezdte nyomni belülről szárnyam. Nem érzetem fájdalmas előjelet, hogy kitörni készül, csak nyomást. Eddig sosem tapasztaltam ilyet. De megszakítottam a csókot, éppen annyira csak, hogy ajkaira suttoghassam okát. Harry ujjai ügyesen ingerelték a területet, pont úgy, ahogy előhívta őket régen. Ziláltam, és alig hallottam fülemben dobogó szívemtől mit zúg, mély és rekedt hangon, megelőzve engem.
- Engedd ki! - csak ennyit hangzott, majd ismét nedves csókban olvadtak össze ajkaink.
Lassan eresztettem ki a fekete tollaim miközben végig súroltam vele Harry tenyerét . Megérintette, végig cirógatta, míg érte, és a fedőtollak alá dugta ujjait, a puha pelyhesebb és kisebb tollakhoz. Érintette gyengéden a feketeségek alatt húzódó bőrt. Halk nyögés szökött csókunk közé. Nem érintett sohasem Sebastian ilyen gyenge és érzékeny ponton. Igazából sehol sem úgy , mert nem éreztem idejét, hogy eljöjjön a pillanat. Harryvel nem is gondolkodok, csak megélem a másodpercek hevét.
Levezette kínzó lassúsággal másik kezét hátamról fenekemre, és megszorította gyengéden. Még egy halk torokhang jött ki számon elfojtva a vad táncban ajkain között.
Hajába túrtam , tarkójánál feltekerve pár rakoncátlan tincset, mire jóleső morgással jelezte tetszését. Észrevétlenül tolni kezdett, fogva csípőm, valahova. Vakon követtem, csukott szemmel, és ziláló lélegzettel. Térhajlatomba ütközött egy puha bútor, és mire észbe kaptam, a kanapén gyűrtük egymás száját. Lassú mozdulatokkal simított fel oldalamon, és egy kihullott pehelytollat emelt fel a földről kezével. Megszakítva csókunkat, bohókásan cirógatta végig arccsontom. Kuncognom kellett. Viszont a légkör megváltozott közöttünk. Kissé kényelmetlenül mocorogtam a gonolatra, hogy mit is teszünk.
"Egyáltalán arra készülünk?" -tette fel tudatalattim a kérdést.
Úgy éreztem tudnia kell, hogy nem csináltam senkivel ehhez hasonlót, akármi is folyik itt...
- H-Harry... - szakítottam meg az édes pillanatot. Egy halk morgással jelezte, hogy mondjam - Én még nem... voltam senkivel... - suttogtam, mire megmerevedett, és kerek szemekkel vizslatott . Feltápászkodott karjaira, így már nem értünk egymáshoz.
Megbántam, hogy megszólaltam. Megtörtem azt a pillanatot , melyben Harryt nagyon kevésszer láthattam. Gondtalan, kicsit játékos... és vidám. Mosolygott egészen odáig, míg én ki nem nyitottam a szám, ezzel mindet elrontva.
- Angel... é-én... - nem tudta szavakba önteni mondandóját. Zavart volt. Éreztem kihallatszani hangjából valami keserűséget. és némi ijedtséget, melyen meglepődtem. Miért lenne ijedt? Erőt gyűjtött a folytatáshoz. - Nem akarlak bántani... - sütötte le szemét, és feltápászkodott rólam.
Kényelmetlenül ültem fel, és nem bírtam a szemébe nézni. Szörnyen égett az arcom, és biztos voltam benne, hogy a fejem úgy néz ki, mint aki bele nézett a piros festékbe. Szinte szégyelltem magam, hogy megtörtem a pillanatot. A padlót bámultam . Még az imént történ hirtelen eseményeket sem tudtam feldolgozni rendesen, nem láttam tiszta képet. De egy éles,és határozott bizsergés ott motoszkált a hasamban. Szeretném ha Ő tenné meg...
- Harry... é-én... szeretném... - halkan és kissé rekedten suttogtam. A szám szélét rágcsáltam, mindenhova néztem, csak rá nem. El sem hiszem , hogy kimondtam. - Sajnálom...
A szemem sarkából annyit láttam, hogy kényelmetlen fel-alá járkálása megmerevedett, és egyenesen felém bámul.
Felálltam a kanapéról, és meglepetésemre az ajtóhoz kezdtem szedni a lábam. Itt égettem le magam, pont előtte. Lehet még a levelemért is kiröhögött. Hisz Ő mondta, nem tudhatom mit miért tesz.
Amint a szoba kijáratához értem, melyből már a kiutat vezető folyosó nyílt, erős ujjak fonódtam csuklóm köré . Megfordított és maga elé húzott. Zöld szempárja most mélyen csillogott. Pupillája körül vékony szalagként futott a smaragd szín.
- Angel.. Sebastiannel sem.. volt? - kérdezte, és bár hangja nyugodtan csengett, azonban kiéreződött belőle , mintha egy megkönnyebbülés, és némi vidámság is lenne benne.
Megráztam a fejem. Hangot nem tudtam volna kiadni semmiképp sem. Annyira kínosan éreztem magam. Legszívesebben elfutottam volna. De erőt véve magamon, azokba az igéző szemekbe néztem. Már tudtam mi az az idegen csillogás. Vágy... Végig vezette rajtam tekintetét, és megállapodott ajkaimon. Erőt gyűjtve közelebb léptem hozzá, és meredten bámultam azokat a gyönyörű smaragdokat. Fénylettek, ahogy az ablakon beáramló szürke és komor fény megtört rajtuk.
- Biztosan ezt akarod? - kérdezte lágyan, de hangja mélységgel és még több rekedtséggel telt meg pillanatok alatt.
Megöleltem, és halkan suttogtam egy igent a mellkasába. A kemény izmok átütöttek a fekete póló vékony anyagán, és éreztem szíve egyenletes és erő lüktetését. Az a hő és vibrálás melyet magából árasztott úgy érzem bárhol és bármikor engem is eltöltene, ha hozzá bújnék. Ez az a bizonyos érzés, ami hiányzik, mikor az angyalfiút átölelem.
Belecsókolt hajamba, majd ujjait állam alá simította, érzéki csókra fordítva fejem. Elkezdett lassan tolni egy irányba, ahogy ajkaink tánca egyre fokozottabb lett. Megéreztem magam mögött a folyosó kissé hűvös falát, és forró testével rabságba ejtette vele. Nem volt menekvés, bár nem is szöktem volna el. Mélyen csókolt, mikor tenyerei oldalamon simítottak végig. Úgy érzem a vágy magába szippantott, és hatása alá vont. Bőröm minden pontja szikrákat vetett, amint hozzáért. Kezeit fenekemre simította majd jólesően megszorította, ezzel jobban magához préselt. Erős sóhaj hagyta el szám, mely megtörte egy pillanatra a csókot, de tüstént folytatódott. Ujjaival óvatosan cirógatja felfele indult, és a ruhaszegélyemet feltűrve, a nadrágom feletti területet súrolta, majd egész tenyere követte. Két lábával az enyémek közé állt, majd fenekem alá nyúlva felemelt a földről. Combjaim közrefogták csípőjét, és gyengéden nekem simult. Sosem éreztem ehhez fogható dolgot, amit ez a mozdulat váltott ki. Ahogy domborulata simított combjaim között egy hullám száguldott végig rajtam, mely alhasamban ért véget. Ketté váltak ajkaink és zilálásunk töltötte be a folyosót, melyet nem csak a levegőhiány váltott ki. Picit dobott rajtam, hogy erősebb fogást találjon combjaimon, majd eltávolodott a faltól. Halk sikkantás csúszott ki számon, amint úgy éreztem leesek. Gyorsan tarkójába kapaszkodtam, és nyakához bújtam.
- Ne aggódj, nem ejtelek le! - kuncogott halkan, amivel nekem is mosolyt csal a számra.
Annyira ön felett éreztem magam. Nem érdekelt semmi, csak ő, olyan volt, mintha nem is tudnám hol lennék, és csak ketten léteznénk az egész világon. A forgalom zaja mintha nem szűrődött volna be tovább , még a bútorok is eltűntek, a formákkal és tárgyakkal. Egyedül csakis Harryre tudtam koncentrálni, erős karjaira, mely keményen feszül lábamon, a széles vállara, melyen pihentettem fejem, a lüktető érre, melyhez ajkaim nyomtam, és a bódító illatra, mely úgy érzem végérvényesen ebben a világban fog tartani.
Felfelé haladt a lépcsőn, és úgy tűnt, mintha súlyom csak egy üres dobozéval érne fel. Nem is lihegett, vagy vert gyorsabban a szíve. Ugyanolyan megnyugtatóan dobogott, mintha aludna.
Csókolgatni kezdtem nyakát, és egyik kezem arcára vezettem, majd onnan nyakára simítottam. Egy hangos levegővételt vett.
Észre sem vettem, mikor értünk a szobába, csak annyit érzékeltem, hogy az ágyra fektet. Mindvégig csukva volt a szemem, de kinyitottam, mikor nem éreztem magam körül többé Őt. Az ablaknál állt, majd pár kézmozdulattal lehúzta a redőnyt, így sejtelmes és gyér fényt teremtett a szobába. Kellemes volt. Ezuntán az éjjeli szekrényéhez lépett és egy fiókban kezdett matatni.
- A fenébe.. hova raktam? - mormogta magában, és épp meg akartam kérdezni mit keres, de felsóhajtott megkönnyebbülten. - Oh, megvan!
Egy fényes és lapos valamit vett elő, de nem tudtam beazonosítani mi az, mert rögtön az ágyon volt, és felém mászott.
- Még leállhatunk! - suttogta , de hangja olyan vággyal telin csengett, hogy már ettől a két szótól meggondolnám magam, ha nem akarnám ezt.Nemlegesen ráztam a fejem.
- Harry.. nem tudom hogy...mit csináljak , szóval... közben. - arcom azonnal vér öntötte el, amint halkan suttogtam szavaim.
Ajkait mosolyra húzta, és aranyos gödröcskéi megjelentek kétoldalt. Így egy egyszerű embernek tűnt, gondok nélkül, kinek nem egy piszkos munka a foglalkozása. Két karjával félig felettem támaszkodott. A megfeszülő izmok látványa egyre hevesebb tüzet szított bennem. Letekintett rám, és apró puszit nyomott orrom hegyére.
- Szeretnéd, hogy irányítsalak? - zúgta mélyen, és még mindig nem lohadt le a vigyor arcáról.
Bólintottam aprót, majd meglazítottam kezeim körülötte. Gyors csókot váltott, majd feljebb tápászkodott.
- Nyisd szét a lábaid. - dörmögte. Egy pillanatra lefagytam, és a vörösség egyre jobban csak terjedt orcáimon. Végig cirógatott arcomon, majd megcsókolt újra. Bátorítani póbált vele, és úgy érzem sikerült neki. Bíztam benne.
Kis terpeszbe nyitottam szét testrészeim, mire lágyan fentről lefelé vezette végig tenyerét az anyagon, ezzel ismét felperzselve bőröm. Lassan teljesen felém került, és combjaim közé feküdt. Igyekeztem minden hiányos tudásom feleleveníteni, amit erről a bizonyos eseményről tudok. Próbáltam nem egy szerencsétlen és elveszett marhának tűnni, és én is tenni valamit. Bátortalanul hajlítottam be térdeim és feljebb húztam őket, ezzel csak növelve a helyet, ahol kényelmesen elfér.
Csókunkba mosolygott, de nem szakadtunk el. Ezt jó jelnek vettem. Viszont nem tudtam ellazulni. Görcsösen feküdtem alatta, és szívem az izgalomtól, és a nyugtalanságból úgy vert, mint ahogy a kolibri verdes a szárnyaival. Szinte remegtek tagjaim.
Harry igyekezett megnyugtatni pattanásig feszült idegeim, és lágyan cirógatta oldalam. Semmit sem csinált ezen kívül, hogy szokhassam az új helyzetet. Lassan elhajolt arcomtól, és forró, nedves leheletével szántott végig nyakam vonalán.
Ellazultam. Átestem egy furcsa, eufórikus világba. Csak az érintések léteztek, és az általuk kiváltott érzés, mely mélyen, a belsőmben gyűlt. Fejem teljesen hátraengedtem, ezzel nyakamhoz szabad utat engedve, melyet ki is használt a fiú. Tökéletes ajka csókolgatta nyakvonalam ,miközben kezei egyre lejjebb vándoroltak, és ruhaszegélyemhez értek. Ügyesen vezette be ujjait az érzékeny területhez, mire én sötét hajába túrtam. Látszott rajta a gyakorlatiasság, és némiképp biztonság érzettel töltött el.
Tenyerét immár oldalamhoz simította, felfele haladt, és csókjai megtaláltak egy érzékeny pontot fülem mögött. Felnyögtem. Ruhám egyszerű anyaga felgyűrődött keze nyomán, de nem éreztem kellemetlenül magam. Az érzésekre koncentráltam, melyeket az erős Vadász váltott ki belőlem.
Kezeim hátára siklottak, gerincén végig vezettem őket, egészen az ő felsője szegélyéig. Megragadtam az anyagot, és felfele rángattam. Hirtelen hevesség tört rám, és úgy éreztem sietnem kell.
A fiú abbahagyta minden tevékenységét, és mielőtt meglepődhettem volna, fordított a helyzetünkön. Mellkasán feküdtem, a kemény izmokat támasztottam. Kerek szemekkel néztem az ő csintalanul csillogó szempárjába. Elvesztem abba a zöld és most vággyal teli tekintetben. Lassan ültem fel, és pirulva tapasztaltam hogy ágyékunk finoman összenyomódik. Élesen szívta be a levegőt, és oldalt ajkába harapott. Hihetetlen látvány volt. Kezei csípőmre tévedtek, és a textil alatt simították felhevült bőröm. Ziláltam. Tenyerem a felcsúszott fekete anyag alá illesztettem, és lassú mozdulatokkal barangoltam egyre feljebb izmos hasán, majd mellkasán. Bőrén fehér vonalak futottak néhol, és egy-egy tetoválás is sebhelyeket takart.
A fiú megemelkedett, majd lekapta a pólót és játékosan hajította valahova a háta mögé. Két könyökére támaszkodott. Csupasz felsőteste látványát szivacsként szívta be szemem, és nem bírtam ki, hogy a kemény izmokra feszülő bőrt és tetoválásokat meg ne érintsem. Aprókat rándult néhány izom, amint kezemmel végigcirógattak rajta. Közben Harry le sem vette rólam a szemét. Ujjaim V-vonalára tévedtek, és finoman vezettem végig a mélyedésen. Beszívta a levegőt ismét, és hangosan eresztette ki. Lejjebb csúsztam, és ekkor ismét azt a pár dolgot próbáltam előidézni magamban, amit még talán filmekben láthattam. Remegő kézzel nyúltam sötét színű farmere cipzárjához, de az idegesség túlságosan gátolta a koordinált mozgását ujjaimnak. Néha hozzá értem férfiasságához, amit úgy éreztem egyre csak növekszik.
- Ne légy feszült Ang... - suttogta lágyan, majd egy ügyes mozdulattal pattintotta ki a gombot, majd húzta le a sliccet. Ültem a combján, és magamban főve igyekeztem elsüllyedni. - Semmi baj sincsen. Megállhatunk, ha gondolod - emelte fel kezét majd végig simított hüvelykujjával arcélemen.
Nemlegesen ráztam a fejem. Újra tenyerem végigvezettem a kemény izmokon, a madarakon és a pillangón majd alsónadrágja kilógó széléhez érve hezitáltam, de óvatosan tovább simítottam, és hátrébb csúsztam. Kezem férfiasságán pihent. Éreztem ahogy lüktet, és egyre csak domborodik. Felmordult, és szemeit lecsukta. Tetszett hogy ilyen élvezetet csalhatok testébe. Újra megmozdítottam kezem, és kicsit meg is nyomtam, és ez egy elfojtott nyögést váltott ki belőle. Hátravetette fejét, így megmutatva ott húzódó izmait. Úgy tűnt, mintha egy mesteri műalkotás feküdne előttem. Akárcsak egy görög isten került volna ide egy tökéletes festményről.
Ujjaimmal tétován rászorítottam a kényes testrészre, és a morgás helyett most egy nyögés hagyta el száját. Nekem is sóhajtanom kellett, ahogy hangja ismét egy hullámot idézett elő bennem, mely vággyal söpör végig testemen.
Hirtelen megragadta csuklóm, és elvette magáról. Megszeppentve néztem.
"Valamit rosszul csináltam?" - kérdezte aggódva egy belső hang, de Harry azonnal válaszolt.
- Én... akarlak ...kényeztetni! - jelentette ki zilálva.
Eltátottam a szám a merész kijelentésre, és lélegzésem gyorsulni kezdett, az ereimet pedig szinte átégette forrásban lévő vérem.
- Feküdj el az ágyon kényelmesen. - utasított egy lágy tekintettel, amint látta tehetetlenségem, melyben nyakig fürödtem.
Mindenem pezsgett és az összes porcikám vágyott rá. Azonban az eszem kényelmetlen helyezkedésre kényszerített. Féltem mi fog történni most. Lehunytam szemeim, és olyan érzés járt át, mintha a végítéletre készülnék.
Harry nadrágja a földön landolt hangosan, mire egyre jobban átjárt egy furcsa bizsergés. Harry alsónadrágban... Kénytelen voltam tekintetem felnyitni, és őt nézni, ahogy félig felettem próbál elhelyezkedni.
Karjaival vállaim mellett támaszkodott, és tekintete nyugtatóan sütött le rám. Majd megcsókolt. Mintha azt sugallta volna valahol tudat alatt, hogy "Bízz bennem!" , ellazultak izmaim.
Keze gyakorlottan simított végig oldalamon, majd ismét a ruha alá siklott. Megfogta a szegélyét felsőmnek, és elkezdte felfele tolni. Fejemen áthúzva dobta azt az anyagot is el, valahova a szoba padlójára.
Elpirultam, ahogy az a gondolat járt a fejemben, hogy egy szál , nem túl díszes melltartó takarja felsőtestem. Óvatosan fektette egyik tenyerét szegycsontomra, majd a domborulatokon is áthaladva simított végig felsőtestemen egészen szűk farmerom vonaláig. Ismét beharapta ajkát, és kérdően nézett le rám. Vonakodva bár, de bólintottam a fel nem tett kérdésre. Ujjai a gombokra tévedtek, majd ügyesen eloldották azt, és ugyan olyan gyors mozdulattal a cipzárt is kettéhúzták. Lassú mozdulatokkal hámozta le rólam az egyszerű kék színű nadrágot, majd mikor az is a földön végezte immár fedetlen combomon egészen a bokámig végig simított, majd felemelte . Mélyen a szemembe fúrta tekintetét, és csókolgatni kezdte a belső bokámtól felfele a lábam. Lenyíltak ajkaim, és hangosan vettem a levegőt. Végig tekintetünk kapcsolódott. Belsőcombomhoz érve nem bírtam visszafogni az felkívánkozó halk nyögést. A szoba megtelt zilálásommal, és a néha-néha kitörő nyögdécseléssel. Elért a fehérneműn szegélyéhez, és ott nyelvével, az túl érzékeny területen hagyott egy forró csíkot. Egy hangosabb sóhaj töltötte be a szobát. Az édes kínzást a másik lábammal fojtatta, ugyanazt a forró szakaszt végigjárva.
Felém hajolt majd ajkamra egy hosszas puszit nyomott, majd egy csókkal folyatta. Kezei ismét a mellemnél kalandoztak. Kosara felső és alsó részénél gyengéden végi húzta ujjait, majd egy vonalat végigszántva bőrömön bugyimig haladt. Nyakam vonalához tért, és egy apró puszit nyomott egy felfedezett gyenge pontra, és szívni kezdte. Jólesően felmordultam. Kezei pedig végigsiklottak a kis csipkével ellátott anyagon lábam között. Remegve fújtam ki a levegőt az új érzéstől. Kört írtak le ujjai a vékony textilen. Zilálásom halk nyögdécselése fordult át, ahogy egyre növelte az intenzitást. Majd hirtelen az anyag alá nyúlt, és közvetlen éreztem kezét magamon. Az érzés mennyei volt, és úgy éreztem fokozhatatlan. De ismét tévednem kellett, ahogy hosszú ujja beljebb férkőzve végigszántott a legérzékenyebb területen. Erős kéjhullámok vágtattak végig testemen. Csiklóm érintve hangos , nyüszítés szakad ki torkomból, és Harry hajába vezettem az egyik kezem. Tincsei ujjaim köré tekeredtek, és minden intenzív hullámnál meghúztam gyengéden haját. Nyöszörögtem varázsaltos keze alatt.
Hirtelen eltávolodott nyakamtól, melyen a piros foltot nézte, amit hagyott büszkeséggel pár pillanatig, majd mindkét lábával az enyémek közé térdelt, és felém hajolt, miközben nem engedett el odalent. Megcsókolt, majd ujját bejáratomhoz éreztem nyomódni. Halk szisszenéssel éreztem , hogy egyre jobban nyomul befelé. Kissé síkosan csúszott be, majd ki, hüvelykujjával közben tovább ingerelt , szájával pedig minduntalan csókolt. Eltöltöttek az érzések. Nehezen bírtam testemmel, hogy ne ficánkoljak össze vissza , bár csípőm néha egy-egy pumpálás elé szökött. Kaján vigyor terült el arcán, miközben összekapcsolta ismételten tekintetünk, és orrát melleim közé vezette. Érzékien húzott egy csíkot melltartóm két kosarának találkozásától egészen fülem vonaláig. Nyögdécselős zilálásom éles sóhaj szakította félbe, de egyre fokozottan lélegeztem, amint csókjai domborulataimat lepték el.
- Levehetem? - szakította meg a zilálással telt csendet a vágytól mély hangjával.
- I-igen! - nyögtem egy erősebb lökése közben, melyet ujjaival művelt.
Szabad keze hátam mögé siklott, mindvégig súrolva izzó bőrömet, és ívesen megemeltem hátam, hogy könnyítsem dolgát. Hamar pattant szét a kapocs, és meglazult a fehérnemű tartása. Kezeimet óvatosan bújtatta ki a pántok alól, majd leemelte a mellemről a védelmezően takaró kosarakat, és háta mögé dobta.
Ha lehetséges még sötétebbek lettek szemei. A szoba gyér fényében már-már fekete volt. A hajszálvékony , most méregzöld glória földöntúlivá tette tekintetét. A vágy tüze fellángolt benne, és fedetlen bőröm égette. Összeszorítottam szemem, nem tudtam magamon bírni tekintetét. Ekkor megcirógatta arcom, és kihúzódott belőlem.
- Gyönyörű vagy!- mondta , és szájába emelte ujját, mely gyéren csillogott. Tátott szájjal néztem, mit művel, és bele sem mertem gondolni, hol jár az a kéz az előbb.- Hmmm... - mordult fel, az arcom pedig vörös tűzben égett. Elvigyorodott és ujjait kihúzta szájából.
Felegyenesedett és lábaim között térdelve tekintett le rám. Végig tartva a szemkontaktust mindkét tenyerét mellemre illesztette, majd óvatosan megszorított.
- Formás! - zúgta mélyen, és a mosoly csak szélesedett arcán, a gödröcskéit mélyítve.
Elnyílt ajakkal bámultam a már-már fekete szempárba és hánykolódtam képzeletben valahol egy tengerben, melyet ezek az önkívülethez vezető érzések tesznek ki.
Lassan körkörös mozdulatokkal masszírozta domborulataim, majd megfeszített tenyerét úgy mozgatta, hogy csak bimbóm súrolta. Ezután belecsípett. A gyönyörhöz taszító hullámok cikáztak testemben, és hátam ívbe feszítve nyomtam magam kezéhez. Lehunytam szemeim, és csak éreztem mozdulatait. Lágy csókokkal indult el egy-egy mellem felderítésén, majd megszívta a legérzékenyebb területeket. Masszírozta, nyalta és harapta, melyekre csak nyögdécseléssel tudtam válaszolni. Egyik kezét ismét a már átázott bugyihoz vezette, és beleakasztotta ujját.
- Távozhat ez is? - kérdezte, és én bólogattam. Összezártam lábaim.
Eltávolodott testemtől, és másik kezét is beakasztva kezdte lehúzni rólam az utolsó anyagot, mely fedte nőiességem. Már csak rajta volt ruha. A fekete bokszer feszesen tartotta kitörni vágyó férfiasságát, melyre nézni is alig mertem. Hatalmas volt....
Kerek szemekkel figyeltem, ahogy térdhajlatomhoz vezeti a kezét, majd széttárja combom egy határozott mozdulattal , behajlítja és közelebb húz magához. Legérzékenyebb testrészem érinti a kemény domborulatot, ahogy térdel, és megpróbálom összezárni a lábaim, de csípője utamat állja. Felmordult, amint mocorogni kezdek, és tekintete éhesen pásztázza testem, bőrömet elporlasztva.
Minden izzik körülöttünk. A levegőt elárasztja a testünkből áradó rezgés, és vágyakozás. Felszisszenek az érzéstől, ahogyan előrehajolva hozzám dörgölőzik odalent. Ajkai utat szántanak melleim között, majd egyre lejjebb csókolgat, és hátrafelé araszolva eltűnik a domborulat is lábaim közül. Köldököm körül nedves köröket ír le nyelvével, majd ismét milliméterenként apró puszikat hint el dús és a csókoktól puha ajkaival. Ziláltan vettem a levegőt, és tekintetem Harryt nézte. Összekapcsolódott pillantásunk.
Vénuszdombomat elérve elfojtottam egy feltörő morgást, és összébb zártam volna ismét combjaim, de teste közéjük ékelődött. Combtövem vonalán újra végigcsókolt, és perzselő csíkot húzott. Nem bírtam tovább nézni, amint göndörödő fürtjei, és pimasz tekintete a lábaim közül köszön vissza.
Amint megéreztem a leggyengébb pontomon csókját hátravetettem fejemet, és hagos nyögésem betöltötte a szobát. Hosszan szívta ajkai között, majd nyelvével bejáratomig szántott. Szófoszlányokat nyögdécseltem, és alig bírtam levegőt venni. Gyönyörhullámok sorozata vágtatott végig testemen, minden sejtem aktivizálva, és pezsgéssel eltelítve. Megéreztem ismét hosszú ujjait amint mellém csúszott először egy, majd pár pumpálás után óvatosan csatlakozott a másik is. A feszítő érzéstől hangosabb hangot adtam ki, de hamar vállt a gyenge fájdalom kéjjé. Erőteljesebb tempót vett fel, és ujjai tövig belém csúsztatta, majd teljesen kihúzta. Követte egy harmadik is a kettőt, amit szintén lassan helyezett be, óvatosan körzött velük néhányat, ezzel átlökve engem a mély szakadék korlátján.
A fejem felett összecsaptak a hullámok, és elnyelt az érzések tengere. Minden egybe mosódott. Az ujjai kitöltése, a csókja rajtam, a szoba, az idő. Egy örvényben haladt felfelé, melynek végén a menny kapuja fénylett. Majd lassan csökkent a hő, és a vakító fénypontok szemei előtt halványultak. Nehezen lélegeztem. Minden porcikám elernyedt, és még csak most vettem észre hogy a takarót markolásztam. Életem első...ki sem merem mondani mit éltem át... és hogyan.
Harry ujjai eltűntek belőlem, majd felém hajolt, és egy gyors csókot váltottunk. Az asztalhoz nyúlt, és a beazonosítatlan fénylő tárgyat tartotta a kezében. Óvszer... Gondolhattam volna.
Megfogta a bokszere szélét és lerántotta magáról. Félve pillantottam oda, ahogy a kis csomag egyik sarkát szájába veszi, és feltépi, majd kibontotta, és ügyes mozdulatokkal felgörgeti magának.
Becsuktam szemem, és igyekeztem a nyugtalanul verő szívem megfékezni. Újra lábaim közé hasalt, és fülemhez hajolt.
- Biztosan akarod? Még midig abba hagyhatjuk! - suttogta, de hangja tele volt éhséggel, és kéjjel. Igenlően bólintottam.
Közénk nyúlva végig simított rajtam, majd kapumhoz illesztette magát. Furcsa érzés volt, ahogy gyengéden nyomott.
Oldalam mellé könyökölt, és ajkaimra hajolt.
- Mehet? - lehelte számra.
- Ih- ihgenh ... - válaszoltam, de nem bírtam az egy szó erejéig sem visszafogni zilálásom. Hátára vezettem kezem, és jelzésként lágyan megkarmoltam a puha bőrt.
Mélyen megcsókolt, és nekem tolult. Először picit feszített, ahogy férfiassága hegye beljebb csúszott, majd száját jobban nekem nyomva olvasztotta teljesen testünk eggyé.
Fájdalmasan és hangosan nyögtem, szemeimet összeszorítva. Próbáltam nem teli torokból üvölteni, és csendben visszafogni a fájdalomtól egyre gyűlő könnyeim. Iszonyúan fájt, ahogy kitöltött. Feszültem körülötte, és úgy éreztem hogy szétakar szakadni testem. Szorítottam combjaimmal csípőjét, és körmeim mélyen hátába vájtak. Felbugyogtak könnyeim. Nem bírtam visszafogni őket. Nehezen beszívtam a levegőt, és a cseppek végigszánkáztak arcomon. Harry cirógatva letörölte őket. De azok patakként potyogtak egymás után. Szorítottam magamhoz egyre erősebben, és hüppögés tört fel belőlem.
- Ne haragudj! Annyira sajnálom! Abba hagyom! - mondta, és megmozdult bennem kifelé.
- NE! - Ismét egy hangos nyögés szakadt ki belőlem, és erősebben markoltam őt. Egybesűrítettem egy szóba tiltakozásom és azt a kérést, hogy ne mozduljon még, de nem hiszem , hogy értette. - N-he hagyd abba.. p-picit várj! - igyekeztem egybefüggően mondani a mondatot.
- Abba kell hagynom Angel! Eleget bántottalak! - hangjából lesütött az önutálat, és az ijedtség.
Gyengéden simítottam végig a hátán lejjebb, ahol nem hagytam vörös és picit vérző csíkokat, és kezdtek lágyulni fájdalomba torzult vonásaim.
- Ne. Hagyd. Abba. - tagoltan ejtettem a szavakat, majd tartásom meglazult. Csípője köré fontam lábaim. - Mo-mozogj! - suttogtam fülébe, mire tétován bólintott egyet.
Beljebb csúszott, mire megfeszítettem izmaim. Még mindig nagyon fájt. Könnyeim nem álltak el, de nem folytak már annyira. Nyögéseimbe kevesebb fájdalom keveredett. Kifelé kezdett siklani, és hegyénél megállt. - Még egyszer? - kérdezte aggodalommal, de és csak megfogtam bicepszét, és megszorítottam.
- Igen! - nyögtem és ismét belém csúszott , teljes hosszával, majd ugyanúgy ki. - Még egyszer! - előztem meg kérdését, és megtette.
A fájdalom bizsergéssé és enyhe zsibbadássá alakult, a gyönyör ismét kapuimon kopogtatott. Felvett egy lassú ritmust a lökések és húzások között, s csípőjét hullámozva mozgatta. Közben nyakamra tért és hosszú csókokkal, és pici szívásokkal tarkította mindkét oldalt. Hangos és kéjes nyögéseim töltötték be a szoba meghitt légkörét. A világban úgy érzetem nem létezik más rajtunk kívül. Harry a fülembe zilál, és morog vagy halkan nyög, egy ütemben velem. Majd megcsókol. Szenvedélyes és mindent elmondó tánca nyelveink között egyenesen repít fel a kielégülés csúcsára. Az levegő apró részecskéi a sejtjeinkkel vibrálnak. Forró vért pumpál egyre csak dobogó szívünk. Egybeolvadt testünk pezseg. Minden pocikánk a gyönyör elő hullámaiban fürdik. Hangosan ismételgetem nevének foszlányait, ahogy gyorsít a tempón, de még így is erotikus és lassú mozdulatokkal lök.Vonaglottam alatta. Összekulcsolta ujjaink, és a jobb kezem a fejem felé emelte. Együtt szállunk felfelé, kapaszkodunk a csúcsra. Az érzések kavargó áradata együtt önt el minket, és a mennyország tárt kapuin beléptünk.
Hangosan nyögtem nevét, ahogy ő is az enyém, és mindenünkön végigsöpör a legnagyobb gyönyörhullám, mely az előzőnél hatalmasabban rohant végig rajtam. Hozzám szorította testét, és együtt ziláltunk..
Lassan közelített vissza testünk ebbe a világba, majd a szoba falai közé. Lehunyt szemekkel lazítottam görcsösen összefont ujjainkon. Harry óvatosan moccant, ezzel kihúzódva belőlem. Halkan szisszentem, majd már csak egy furcsa, üres érzést éreztem. Izzadtságól összetapadt testünk ketté vállt. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra majd feltápászkodott. Rosszul ért vibráló hőjének hirtelen hiánya.
- Mindjárt jövök. - suttogta, és meztelen teste eltűnt a szobából nyíló fürdőben.
Ajtó mögül fényár tört ki, ami élesen szivárgott be az elsötétített szobába. Fájóan csuktam be a szemem, és még mindig kiterülve feküdtem, fedetlenül, a puha ágyon. Harry ágyán...
A gondolat mosolyt csalt arcomra, és idióta vigyorral bámultam csukott szemhéjam belsejét. Amint viszont a fiú visszatért a szobába, kényelmetlenül rándultak össze az izmaim, és úgy érzetem takargatnom kell magam. Oldalamra feküdtem, és néztem, ahogy Ádám-kosztümben sétál az ágyhoz. Elpirultam, amint érfiasságára tévedt egy pillanatra tekintetem. Nem hiszem el hogy ez töltött ki az előbb...
Lefeküdt mellém, majd hátam mögül ránk terítette a takarót. Megcsókolta a homlokom, és a szemembe fúrta tekintetét.
- Isteni voltál! - szorított magához, mire én is átkaroltam. Hirtelen nagy erőfeszítés volt mozgatni akármelyik izmom is. Csak mellkasába fúrtam az orrom, és jólesően hümmögtem. Nem volt máshoz erőm.
Percekig szótanul hallgattam szívének egyre jobban megnyugodó ütemét. Motoszkált bennem egy kósza gondolat. Az álmosság húzta pilláim egyre jobban, de úgy éreztem el kell mondanom neki.
- Harry... - szólaltam meg alig hallhatóan. Lehet hogy nem jutott el füléig a szó, bár kérdő morgása mellkasában megválaszolta, hogy mégis. Nagy levegőt vettem, hogy legyen fizikai és lelki erőm elmondani az egyetlen szót, mely kikívánkozik belőlem. - Szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése