17. Fejezet

/Angel szemszöge/



A kocsiba szótlanul haladtuk haza felé. Harry ugyan úgy meredt az útra, mint előzőleg. Mindenem sajgott a zuhanás miatt. Feldobta valamilyen szinten az a tudat, hogy megvolt életem első repülése, de nem volt egyáltalán jó kedvem. Inkább pocsékul éreztem magam.
Nem tudtam kiverni a fejemen újra és újra lejátszódó történéseket a raktárban.
"Miért kell folyton megcsókolnia?" - rágódtam magamban.
Akár mennyire is szeretném elvonni a gondolataim Harryről, sosem tudtam kizárni az elmémből. Már az első pillanattól kezdve bele égtek vonásai, és gesztusai az agyamba.
Alig észrevehetően megráztam a fejem, mintha ezzel kiűzhetném az ismét róla forgó képeket az elmémből.
Igyekeztem más témát találni amin rágódhatok a szokatlanul feszült csöndben. De a következő ami eszembe jutott sem volt kecsegtetőbb, mint az előző.
Vissza gondoltam a látomás szerű képekre , amiket ezek szerit képzelődtem.
"Pont mint legelőször...Mint egy látomás!"
Ismét megráztam a fejem. Ez még nagyobb hülyeségnek tűnt , mint az előző téma.
- Min gondolkozol ennyire? - hirtelen törte meg a szótlanságot a mellet ülő.
- Én csak... Semmin. - próbáltam elterelni inkább a témát a zavaros gondolataimról, mielőtt akár mit is sejthetne. Bár az arcomba egyre inkább beszökő vér sokat sejtet.
- Pedig erősen rázogatod a fejed.- vont egy gúnyos mosolyt az arcára.
Apró sóhajtással törődtem bele, hogy ezt már úgy sem úszom meg.
- Tudod, mikor először ki jöttek a szárnyaim. Akkor éjjel is voltak... Ilyen... Ez őrültségnek fog hangzani, de olyan képek a fejemben, mintha megálmodtam volna  ezt az egész helyzetet. Egy hang megszólalt a fejemben, hogy nézzek a kezembe, amiben ott volt a medálod és egy fekete toll... És most itt vagyok veled, és épp "angyalkodok" . - az utolsó szót kimondva a homlokomra csaptam képzeletben a kezem.
"Hogy lehetek ilyen idióta? "Angyalkodok" ? "
Harry csak felnevetett arra, amit mondtam. A kocsi egyenletes morajlását is elnyomta, mélyen zengő nevetése. Olyan furcsa volt. Így szinte emberibbnek hatott. Pedig tisztában voltam vele, mit tesz vagy tett...
Rossz érzés, hogy ha ránézek egy átlag embert lát maga előtt az ember. Bár nem hétköznapi a megjelenése, mert van valami igéző a tekintetében. Mint egy varázslat ami azonnal elbűvöl. Főleg, ha egy tipikusan csak rá jellemző mosolyt is csatol hozzá.
Senki sem gondolná, hogy egy egész fajra fenyegető veszélyt jelentő ember...
- Angyalkodni? Hát így is hívhatjuk. - ismét mosolyt húzott ajkaira, mikor kimondta a szót, majd elgondolkodott. - Azt mondod, hogy szerinted megálmodtad a jövő valamilyen formában? Látomásod volt?
- Hát én ezt így nem mondtam ki, de valami olyasmi. De eddig ez nem fordult elő... És nem is volt hasonló dolog a többi esetben , mikor elő jöttek a szárnyak. - ezen én is elmerengtem egy másodpercre.
- Akkor, a Londonos kép az mit jelenthet? Fel fog égni a város?
- Nem hiszem. Nem pont úgy történt meg minden, mint ahogy láttam. A medál rá utalhatott a toll meg rám... De lehet hogy igazad van, és bevertem a fejem. - próbáltam lezárni ezt a kissé kínosnak ható témát. - Végül is akkor éjjel is bevághattam a fejem.
- Egyszer hallottam angyalokról, akik a többiektől eltérő képességekkel rendelkeztek. - folyatta .
- Képességekkel? Miért? Vannak olyanjaim is? - enyhe döbbenet tükröződött arcomon.
- Hát amikor "szárnyas állapotban" vagytok, akkor erősebbek és fürgébbek lesztek. De kell is mert te is láthattad hogy majdnem elestél... - itt megakadt. Pontosan tudom, hogy ugyan arra gondol mint én... a raktárban történtre. - szóval kell is az erő. Meg Ugye az alap hogy tudtok repülni. De olvastam olyat is, hogy a véretek gyógyító hatású lehet. Vagy el tudtok bűvöli pillantással embereket.
- Ezekből egyik sem igaz rám. Főleg nem hogy gyógyítana a vérem.  Még mindig sajog mindenem, és egy csomó horzsolás is ott ékeskedik a fejemen. - mutattam az egyikre ami a zuhanáskor keletkezett a hajam vonalánál.
- Ezek csak legendák. Mármint a gyógyítás meg a többi, csak az igaz hogy erősebbek lesztek. És szerintem ezt meg lehet tanulni, ha tudod használni a szárnyaid.
Volt benne valami. Mikor elrugaszkodtam a földről , már nem éreztem sem a súlyom, sem a szárnyaim. Mintha könnyebb lettem volna.

A kocsi út további fele ugyan úgy telt mintha nem is beszélgettünk volna egész úton. Szótlanságba burkolva, idegtépően lassan értünk haza.
Nem vágytam másra, csak hogy kidobhassam a szakadt és koszos pólóm, és a megváltó forró víz alá állhassak. Minden vágyam az volt már csak a mai napra, hogy lemoshassam magamról a feszültségeket, és talán sikerül minden mást is eltörölnöm a koszon kívül a forró vízzel együtt.
Kelletlenül vonszoltam el magamat a fürdőig, és nyitottam be az ajtót. Meglepetésemre Harry már ott bent volt.
Ledermedtem amint végig pillantottam rajta. Nekem háttal állt, de a tükörben tökéletesen látszódott a meztelen felső teste. Hátain megfeszültek az izmot és tekintetét a tükörben rám szegezte, ahogy mit sem tudva , hogy ő itt tartózkodik, benyitottam.
Óráknak tűnő kínos másodpercekig bámultam eléggé nyilvánvalóan Harryt, míg elpirulva félre fordítottam tekintetem, és halkan motyogásba kezdtem.
- Ne haragudj, nem tudtam hogy te itt vagy... Szóval bocsi , izé, csak fürödni akartam de el is tűnök innen...- ennél jobban már nem vörösödhettem volna el. Lesütött tekintettel igyekeztem minél gyorsabban és hangtalanul kiszökni a szobából de megállított.
- Hé! Semmi baj! Én tulajdon képen végezetem is! Tiéd a fürdő! Parancsolj! - lépett az ajtóhoz, majd mielőtt rám zárta volna, még vissza fordult.
- Szerintem a pólót nem dobjad ki, mert nem hiszem hogy minden alkalommal ki akarsz nyírni egyet! Majd valamit kezdünk a szakadt részével! - majd kiment a szobából.
Még egy ideig kínomban csak álldogáltam és gyűrögettem a fekete textil sarkát, majd rá szántam magam és elkezdtem lehámozni magamról a ruhákat.
Megnyitottam a forró csapot, és vártam, hogy a felszabadító forróvíz rázúduljon a bőrömre.
Marta szinte a bőrömet a hőmérséklete, de nagyon jól esett éppen. Úgy érzetem, amíg éget , addig a gondok elszállnak tőlem. Eltűnnek a nyomasztó gondolatok, és csak a béke szigete felé ringatózok egy pici ladikon , valahol az nyugodt óceán közepén.
Lassan az egész helység megtelt nehéz, fehér köddel.
Kiszállva a zuhany alól, törölközőért nyúltam, majd magam köré tekertem.
A csat felé támaszkodtam. A tükörre telepedett párán keresztül bámultam a képemet . Majd letörölve a vízpárár róla, szembesültem a nyúzott énemmel. Halvány karikák a szemem alatt, apró karcolások és horzsolások az arcomon. A vállamon és a kulcscsontomon lila foltok, amik félig eltűnnek a törölköző széle alatt. Nem akartam ezt az egészet. Nem a sebek miatt volt, hanem mert már semmi sem a régi. Egy biztos kapaszkodó sincsen most már. Minden gyökeresen felfordult az életemben.
Legszívesebben vissza pörgetném az időt, és kiharcolnám, hogy ne menjünk el arra az éjszakai csavargásra. Akkor nem jöttek volna elő az életem megkeserítő tagok a hátamból, és nem találkoztam volna sosem talán Harryvel! És anyuék sem üldöznének.
"De akkor tovább élnék a hazugságban."
"De akkor boldog lennék legalább és gondtalan."
Felkapkodtam a tiszta ruháim, és a koszosakat a szennyesnek kirakott lavórba dobtam.
Kicammogtam a folyosóra, melynek a száraz és fokokkal hidegebb levegője éberebbé tett, a párás , meleg levegő után.
A lépcsőről leérve észre vettem, hogy az eső valamikor eleredt. Úgy néz ki, az időjárás alkalmazkodik a hangulatomhoz ismét.
A nappali felől tévé zaját hallottam. Mivel jobb dolgom nem volt, így hát elhatároztam, hogy leülök elé, és értelmetlen műsorokat fogok egész nap nézni.
A szobába érve Harryt találtam a kanapén ülve, és úgy tűnt minta egészen koncentrálna a televízióban vetített műsorra. Teljesen elmerült az unalmas filmen. Halkan oda andalogtam, és lehuppantam melléje.
Unottan forgattam meg a szemeim, mikor megállapítottam, hogy egy elcsépelt akciófilm szerűség megy a készülékben, de mégis arra szegeztem a tekintetem.
Egy ideig néztem, de nem láttam értelmét az adásnak.
Majd egyszer csak a jelenet egy helikopterből játszódott, ahol London égő házait, és apokaliptikus  terepeit mutogatták.
Felrobban kocsik is voltak, és mindenhol égő szemetes kukák.
Majd a színtért két férfi vette át és egy lapos tetejű épületen voltak. Valamilyen bőrdzsekis fazon, meg egy sebhelyekkel tarkított másik. És a sebesült férfit a másik lelökte, aki a gyárféleség tetejéről lezuhant. És ekkor lassított felvételben mutatták az, hogyan ér földet. Majd a gonosztevő arcára közelítettek, aki a tetőről lefele nézett. Az arcán merő utálat, gonoszság és megvetés tükröződött.
Elkerekedett szemekkel pásztáztam továbbra is a tévét, de már szinte nem láttam semmit.
"Ez nem lehet igaz..."



/Harry szemszöge/




- Harry... ezt...ezt láttam. - szólalt meg hirtelen Ang mellettem  - pár részletben tért csak el...
Tényleg hadart valamit azután , hogy vissza esett földre.
De először azt hittem hogy csak rendesen beverte a fejét, hisz magasra felemelkedett. De tényleg arról beszélt ami a filmben volt.
- Hát ezek szerint, tényleg lehet abban valami, hogy előre látsz dolgokat... Volt már előtte hasonló? Akár álmokkal kapcsolatban?
- Nem igazán...
- Akkor ez azzal kezdődött, mikor a szárnyaid elkezdtem megjelenni...
Angel csak bólogatott.
Ezután kínos szótlanság telepedett közénk. A tévére tapasztottam a tekintetem, de néha lopva Angelre pillantottam a szemem sarkából. Néha nagyon el tud merülni a gondolataiban . Annyira, hogy nem veszi észre, hogy rezzenéstelen arccal bámul maga elé, vagy éppen valamit perceken Keresztül, majd utána zavarban pillant félre, és többnyire igyekszik elterelni a figyelmét annak, akit éppen bámult.
"Aranyosan csinálja." - szólaltam hirtelen meg magamban, de majdnem vágtam egy hitetlen grimaszt, saját magamra, hogy hogyan mondathattam és ezt ki akár csak magamban is.
Inkább halványan megráztam a fejem és ellazultam a kanapén, és elváltottam arról a csatornáról, ahol közben vég ért a film.
Unalamasál unalmasabb filmek, sorozatok és híradók között zongoráztam, de végül jobb híján megálltam egy mese csatornánál, ahol rózsaszín macskák ugráltak fel s alá.
"Néz egyáltalán ilyeneket Ang?" - gondolkodtam el, majd egy ismét óvatos pillantást vetve a lányra azt tapasztaltam hogy hasonló torz arccal kémleli a tévét, majd felém fordul, egy amolyan "ez komoly?" fejjel.
- Ilyeneket szoktál nézni? Nem néztem volna ki belőled Harry. - adott hangot a reakciójához.
Nem szóltam rá semmit , csak elmosolyodtam rajta, majd elváltottam. Egy tűrhetőbb főzős műsor következett, ami Angot már jobban lekötötte.
Próbáltam én is elmerülni a tökéletes olasz tészta elkészítésében.
Több ilyen műsor követte egymást, és csatornát is váltottunk. Az órára pillantva tapasztaltam, hogy már órák óta csendben nem csinálunk semmit egész délután csak ültünk és csendben tévéztünk. Kinéztem az ablakon, és besötétedett.
Lehalkítottam a tévé zaját, és a halkan szuszogó lányra pillantottam. Már órák óta aludhat, és én észre sem vettem... Próbáltam felállni mellőle úgy, hogy ne csapjak zajt.
Eszembe jutott, hogy ma még nem is ettem semmit, ezért be vettem a konyhát. Nem kívántam a tegnap készített ételeket ezért inkább ettem egy egyszerű szendvicset.
Majszolás közben szinte kikapcsoltam, és a falatokat csak automatikusan haraptam és nyeltem. A gondolataim a tegnapon és a mai napon jártak. Egészen biztos voltam benne, hogy már mindenki tud a TFW-nél rólam, és Angelről. Abban is biztos vagyok, hogy itt nem maradhatunk, mert ezt a helyet már megtalálták. Sejtem, hogy az "F" ki lehet, de nem az a lényeg, hogy ki, hanem, hogy a szervezetnek dolgozik e , és ha az akire gondolok, akkor bizony nagy bajban vagyunk.
Meg kell terveznem, hogy ez után mi lesz, hogy hova megyünk, mert napok kérdése....
-"Tisztogatókat küldjenek..."
- Miket? - hirtelen zökkentett ki egy hang a gondolkozásomból.
Előttem állt egy kicsit nyúzott arccal, kócos fürtökben lógó szőke hajjal. Nem tudtam hirtelen mit keres itt, vagy miért kérdezheti, de észbe kaptam, hogy hangosan kimondtam az utolsó pár szavát a gondolataimnak.
Nem akartam válaszolni, mert amint Angel arcán az új információ okozta rémületet megláttam , tudtam, hogy nem jóra gondol. Szinte már a szavakat hallottam a fejében.
"Még több gyilkos?"
- Azoknak az a feladatuk,  hogy a rossz útra tért Vadászokat kiiktassa, vagy ha olyan személy, akkor elfogja és bevigye a Főhadiszállásra.
- Téged is ki akarnak... - kezdett bele egy kérésbe, de nem tudta az elcsukló hangjától végig mondani.
Nem adtam feleletet rá, csak lesütött szemmel néztem oldalra. Éreztem magamon a tekintetét , és szinte égetett. Tudom hogy az játszódik le a fejében, hogy hány ilyen vadász lehet , mint én, és hogy menekülnünk kell e.
"Sajnos a válasz , igen."
Éppen elakartam valamivel terelni a témát, mikor egy tompa zörgés és ajtó nyitódást hallottam.
Egészen biztos voltam benne, hogy nem hívtam senkit, hisz miért tettem volna.
Angel kimerevedett arcán láttam, hogy ő is hallotta. vádlón pillantottam rá, de nemlegesen megingatta a fejét, és rémült arccal tekintett felém.
Gyorsan a a konyha ajtó melletti falhoz simultam, és a lányt is magammal rágattam.
A csak tudtam  neki nyomódtunk a falnak. Muszáj volt hozzá préselnem magamat, különben az ajtó nem takart volna eléggé, vagy észre vehet a betörő egy árnyékot talán.
Miután a léptek halkulni kezdtek, eltávolodtam a lánytól majd a mutató ujjammal lefele mutattam, és eltátogtam, hogy "Maradj itt! "
Némán bólintott egyet, én meg egy kést felkaptam ami közel volt. Utoljára Ang felé pillantottam, majd kinéztem az ajtó nyíláson.
Nem láttam senkit sem. De a léptek még mindig halkan hallatszottak. A nappaliban lehet talán.
"Miért törne be egy betörő pont ilyenkor? Nincs még késő este. Ez nem logikus! "
Hangtalanul haladtam végig a folyosó féleségen , majd egy gyors pillantást vetettem a nappalira és a falhoz lapultam.
"Basszus! Hol a fenében van? "
- Ó Harry! - hallottam a hátam mögül, majd egy erős szorítást éreztem a nyakam körül.
Nem tudtam megszólalni , csak nyögdécselések meg hörgés szerű levegőt tudtam kipréselni magamból.
A falnak csaptam a támadót. Ismerős hang volt. Nem is olyan nagy termetű lehet mert érzem hogy alacsonyabb nálam. Nem is kevéssel.
Tehetetlenül vergődtem a szorítása alatt. Egy éles kiszögellésféleséghez próbáltam vezetni és bele hátrálni hogy engedjen el. Sikeresen jártam a hirtelen tervel, és fájdalmasan nyögve engedett el.
- Na na na... Nem illik hölgyeket bántani! Onnan szetted ezt a modort, ahol azt mondták neked, hogy angyalokat szöktess és bújtass? - amíg próbáltam vissza nyerni a lélegzetem, alig láttam valamit, de akárhol felismerném ezt a gúnyos hangnemet.
- Felicity... - tápászkodtam fel a földről, és fordultam a támadóm fele.
- Hiányoztam Harrykém? - vetette oda.
- Mit keresel itt? - tettem fel a kérdést, de úgy is tudtam rá a választ.
- Jaj... vagy szerinted legális bújtatni angyalokat? Vagy megsajnáltál egyet? Oh de drága vagy! Mindig te voltál a leggyengébb... - köpte felém a szavakat.
Igyekeztem nem kiborulni. Tudom, hogy azt a technikát használja, hogy próbál feldühíteni, hogy vesszem el a fejem.
- Nem fogsz feldühíteni!
- Ó dehogy nem! - vette ide, majd elrugaszkodva a földről, egy rúgást küldött felém.
Kitértem előle, és megpróbáltam levinni a földre, de gyorsabb volt és hátra kulcsolva a kezem, a falhoz nyomott.
- Utolsó szavak? - nyomott egy titkos tartóból előrántott tőrt a gerinemnek.
Nyeltem egyet, és becsuktam a szemem.
- NE MERÉSZELD BÁNTANI! - hallottam a hátam mögül, majd már csak azt éreztem hogy a szorítás eltűnik .
 Megfordulva Angel állt mögöttem, kezébe egy serpenyővel, ami kiesett a kezéből hirtelen, a földön Felicity feküdt. Még lélegzett, de a fejéből ömlött a vér.
Elfehéredve bámulta a földön fekvő testet. A padlón a vörös folt lassan terjedt egyre nagyobb foltban.
- Jézusom... - kapott a szája elé, majd elrohant a fürdő felé.
Utána akartam menni, de előbb el kellet intéznem a támadót.

Éppen annyira kötöttem be a fejét, hogy ne vérezzen össze már semmit, majd össze kötve a kezét és lábát leraktam egy fotelre.
Mire végeztem ki jött a fürdőből a lány is.
- Jól vagy? - kérdeztem , és oda mentem hozzá.
Megsimítottam az arcát, mire felnézett a szemembe. Halványan bólintott egyet. A szemét a székhez kötözött lányra vezette . Elszörnyűködve nézett végig az ájult Felicityn.
- Köszönöm Angel... megmentetted az életem! - még az én szavaim elakadtak, a gondolatra.
Vissza tekintett rám, és zafírhoz hasonló szemeit az enyémekbe olvasztotta.
- Én... szívesen? Azt hiszem kvittek vagyunk... - pirult el, ezzel színt hozva kissé sápadt arcába. - Kissé morbid nem? - mosolyodott végül el.
- Egyébként nem azt mondtam, hogy maradj a konyhában? - hangomban semmi számon kérő nem volt. Halványan villantottam egy mosolyt.
- Nem tudom mennyire ismersz, de többnyire nem szoktam azt tenni, amit mások akarnak.
- Észre vettem. - erre felkuncogott.
Óvatosan arcára simítottam újból kezem, majd közeledni kezdtem felé. Még magam sem tudom, ilyenkor mit teszek...
- Befejeznétek már ezt az undorító nyáladzást? - hallatszott oldalról egy hang. Hirtelen szétrebbentünk, Angel tehetetlenül álldogált lehajtott fejjel. Én meg dühösen meredtem a rab felé. - Egyébként meddig akartok fogva tartani? Mire jó hogy itt vagyok? Öljetek meg! Nem sokra mentek velem! Pocsék kávét főzök! - viccelődött, mint mindig, de sosem tudtam értékelni. Undorító egy féreg.
- Ne rontsd a helyzeted Felicity! - mordultam rá, de kétségen kívül tényleg igaza volt. Azaz, rámutatott a lényegre. Nem tudok vele mit kezdeni.
- Olyan mindegy, hogy mit tesztek velem! A TFW már napok kérdése, és megtudja hogy hol rejtegeted ez a kis... csitrit. De most komolyan? Legalább szedtél volna fel jobb csaj! - gúnyolódott tovább.
Angel felé pillantottam. Nem láttam arcán semmit tükröződni. Még megbántottságot sem. Kifejezéstelenül meredt a cipője felé.
- Egyébként, téged keres az egész TFW Angel. Te vagy AZ az Angel Willis? Igaz? - erre fel kaptuk a fejünket.
- Micsoda? - nézett felé hitetlenkedve a lány.
- Ne tedd már nekem a hülyét! Olyan mindegy hogy nekem mit mondtok, mindent tudnak a Központban!- nevetett fel gúnyosan Felicity.
- Miről beszélsz? Felvilágosítanál bennünket?- dörrentem rá kicsit túl indulatosan.
- Oh, hát még ezt sem tudjátok? Azt hittem azért bújtatod, mert rá jöttél, hogy ő az "Elveszett".
Hitetlenkedve meredtem a túszul ejtettre.
- Ne nevettess! Az csak egy kitaláció!
- Nem, egyáltalán nem. Hallottál már te is Luciusról , igaz? És arról is, hogy kísérletezett angyal gyerekekkel?
- Az csak legenda, azért mesélik, hogy a gyomorforgató sztoriktól ne tudjunk aludni.
- De ez valóság Styles! Igen is létezik az Elveszett! És igen, Angel, abban a megtiszteltetésben részesültél, hogy a világos az összes Angyalvadász a te véredre pályázik! Gratulálok!
- Mi a fészkes fenéről beszéltek? - tört ki hirtelen, félbe szakítva az idegesítő beszélgetésünket Felicityvel.
- Te tudatlan... Komolyan semmit sem tudsz a fajtádról? - nézett megvetően Angelre a féreg.- Harry, ha már bújtatod, legalább taníts valamit neki! Ezt a két szerencsétlen! -Angel kerek szemekkel , teljes zűrzavarral szemeiben nézett rám. Nem tudtam válaszolni egy fel nem tett kérdésére sem, melyet ki tudtam olvasni szemeiből. - Tartsak egy történelemórát? Vagy mi? Mert olyan világtalanul tudtok nézni az emberre! - gúnyolódott tovább, de aztán bele kezdett. - Nos, az "Elveszett" történetét minden kis leendő Angyalvadásznak elmesélik. Ez egy olyan rémtörténet amit a katonák terjesztik. Új keletű dolog, mert mit ad Isten? Pont 16 éve létezik. És oh, te pont 16 éves vagy! Nos a lényege az , hogy Lucius Willis egy csomó angyal gyereken kísérletezett. Plussz végta...
- Felicity, most fejezd be! Undorító vagy!Be tudod fogni, vagy inkább üsselek ki? - szinte kiabáltam a lánnyal.
- Jaj ... De joga van tudni, hogy ki is valójában , nem Harry? - végül is volt abban valami, amit mondott, de nem úgy kell elmesélni, mint anno nekem...
- Gyere Angel... Inkább menjünk el innen... - fogtam meg a kezét, és elvezettem a hálószobákhoz. Automatikusan az én szobámba mentem. Majd le ültem az ágyra. Követte a lány is a példámat.
- Harry mi ez az egész? Már elegem van ebből a sok titokból. - bukott ki.
- Figyelj... Eddig azt sem hittem, hogy létezik ilyesmi, és most sem nagyon hiszem, hogy van. Nem hiszem, hogy te AZ lennél...
- Mármint "Elveszett" ? - kérdezett rá, amire csak bólintással feleltem.- Mégis mi az az "Elveszett" ?