28. Fejezet

 Sziasztok! Ismét itt egy új fejezet! Bocsánatot szeretnék kérni hogy mindig kések vele valamennyit, mert rendszerint vasárnap éjjel és hajnal között szoktam kirakni a részeket zömmel. Ne haragudjatok , hogy folyton így sikerül... És kérlek titeket azt is bocsássátok meg, hogy ez egy töltelék rész lett. (szerintem az...) . No, de nem is pofázok, inkább jó olvasást mindenkinek! :D LUVYALL <3(és ha pofátlanul még ide biggyeszthetném, hogy egykét kommentárának a piciny gyarló szívem nagyon örülne <3 )





/Angel szemszöge/

  Mielőtt eszméletemet vesztettem volna, erős karok ragadtak meg, és taszítottak valahova odébb. Forgott az egész világ körülöttem, és hirtelen egy apró pontnak éreztem magam a térben. furcsa képek villództak fel a csukott szemeim előtt, hangfoszlányokkal, melyek egy beszélgetésből származtak. Nem tudtam eldönteni, hogy miről szólhatott a téma, melyet idegesen váltott a két fél.
   Majd minden körülöttem elhalkult, és az önkívületi állapotban sodródtam, valahol ahol nincs rossz, nincsenek vadászok vagy háború. Az angyalok békésen élnek az emberek között, felszegett fejjel, büszkén, mert nincs üldözés.
  Ám az idilli pillanat amilyen rövid volt, olyan hamar ért véget. Egy erős és kellemetlen szagú tárgyat tartottak az orrom alá, melytől hasogató fájdalommal a fejemben ébredtem fel. Elvesztettem az időérzékem, fogalmam sem volt, hol lehetek, vagy mennyi időt töltöttem eszméletlenül. Egy sötét szobában feküdtem, hátul összekötözött kezekkel és szintén megláncolt lábakkal. Szárnyaim is kieresztve lógtak a hátamból, és tövüket rideg fémgyűrűk szorították. Egy lánc vezetett belőle a falhoz. Éreztem hogy gyengén szivárog a fekete tollaim alól a vér. Kitéphették fontos tollaim, melyek nélkül nem tudok repülni.
  A szobát körbelengte a dohos penész és a fémes vörös folyadék szaga. De nem csak az keveredett az állott levegővel. Rettegés és félelem elfojtott sikolyait ontotta magából a ledüledező vakolatú négy fal, mely körbevett. A gyér fényt, melyet az egyetlen , kis rácsos ablak szolgáltatott, megvilágították a padlón a most fekete tintának tűnő vérem, és a már rég odaszáradt foltokat melyeket más, kioltott életek hagytak. 
"Hol a fenében vagyok?"
Amint élesítettem a látásom, és jobban körbe néztem, mindenhol a szobában az enyéimhez hasonló rabláncok lógtak, alattuk ismét fekete foltok, és tollcafatok. Valamilyen börtönnek tűnt, a középkorból.
  A sarokból hirtelen egy gúnyos nevetés tört fel. Gazdáját nem láttam, mert oda nem vetült fény, csak a sötét homály fedte.
- Gyáva vagy, hogy csak a takaró sötétségből mersz kinevetni? Gyere elő és küzdj meg! - kiáltottam az idegennek, aki fokozatosan közeledett felé.
  Egy közepes termetű, női alak rajzolódott ki, az árnyból, majd tisztává vált, az össze fonott keze, végül a vérfagyasztó tekintete az arcával együtt.
- Én a te helyedben nem lennék ilyen magabiztos! - kuncogott minden megvetést a hangjába sűrítve.
- Felicity... - szűrtem ki annyi gyűlöletet ontva a hangomból, amennyit csak tudtam. - Engedj el te mocsok! - csikorgattam meg fogaim.
- Na-na-na! Én nem illetném ily' gorombán azt, akinek a tenyerében van az életed! Egy füttyentésembe kerül, és a szobát feltüzelt és halálra éhes vadászok megtöltik, neked pedig az életed rövidebb lesz, mint ahogy hitted! - kacagott fel kárörvendően, és tisztán látszódott a gondolataiban átrohanó gondolat, ahogy elképzelni az élettelen testem, ahogy szememben már nem csillog az élet fénye.
- Szánalmas vagy! Egy féreg! Nem érdemled meg, hogy másként hívjalak! - köptem felé a szavakat, mire megcsóválta a fejét.
- Hogy kinyílt a kis csipád ezalatt az egy év alatt Angel... Nem tetszik ez a harcias éned! - lépkedett egyre közelebb, majd mikor elég közel ért, hirtelen lehajolt hozzám,  majd  a hajam megragadva hátrarántotta a fejem. Éreztem a dühös fújtatását arcomon. - Hidd el, könyörögni fogsz az életedért, és az utolsó perceidben meghunyászkodsz! - sziszegte, majd olyan hévvel lökte el a fejem, hogy ha nem tartott volna a rablánc, elterülök a földön. Így csak a szárnyaimba nyílalt fájdalom, és megpróbálhattam a legkevesebbet mutatni belőle. - Oh, nem hittem volna egyébként, hogy pont te leszel az, akit ide küldenek. Nagyon szánalmas az egész társaságotok! Hogy gondoltátok, hogy sikerülhet? És pont neked? - nevetett fel hangosan, úgy hogy a szoba erőteljesen visszhangzott. - Nincs ellenünk egy fikarcnyi esélyetek sem!
- Pedig szívesen láttalak volna, ahogy a kezeim között múlasz ki! - szinte hozzá vágtam a mondatom.
  Erre csak felkacagott, olyan hévvel, hogy még a hasát is megfogta. Jelképesen egy könnyet is kitörölt a szeméből, majd elsétált a szoba kijáratáig. Valami őrrel tárgyalt, és széles mosollyal a száján tért vissza.
- Még csak az kéne! De honnan veszed, hogy én vagyok az "Áldozatod"? - emelte fel két-két ujját, és kalimpált vele  a levegőbe. - Nálad bénább Vadászangyalt nem láttam még! - öszzeráncolta a szemöldökét, majd szűk szemekkel engem nézett.
- Akkor kinek a kódja H.E.S ? - tettem fel hangosan a kérdést, amit magamba akartam eredetileg. De már nem volt mit tenni, kimondtam hallhatóan.
- Óh, ne aggódj afelől! Pont ide tart! Nem hittem volna, hogy így fogtak újra találkozni. Bár ugyan ezt mondhattam volna ,mikor mi találkoztunk először. - kuncogott fel, de hamar félbeszakították, mert az előbbi őr, benyitott.
- Felli, azt üzeni, nem kíváncsi a beteges dolgaidra. - közölte tárgyilagosan, bár láttam  félelmet csillogni a szemében. Felicity szörnyebb személyiség, mint gondoltam. A őr valószínűleg a reakciójától félt a kegyetlen lánynak, mert mikor elkezdett közeledni a férfi felé megtorpant a nagydarab őr.
- Ha megszökik ez a patkány innen valahogyan, megígérem, hogy még az ükunokáid is inni fogják a levét. Megérteted? - vetett haragos pillantásokat a fickóra, majd rám.
- I-igen is ! - válaszolta, majd félre állt, nehogy Felicitynek kelljen félre állítania. Gondolom nem lett volna jó vége annak.
Az őr becsukta  maga mögött az ajtót, és egyenesen rám merted. Tisztán leírt a sekély ráncokból , hogy nem idősebb sokkal mint az erőszakos Vadász lány, de még is fáradtabb. Nem fizikailag, hanem lelkileg. Sőt, azt is ki lehetett olvasni a jámbor tekintetéből, hogy egyáltalán nem utálat ég benne irántam. Inkább sajnálat.
- Te nem vadász vagy, igaz? - tettem fel hirtelenséggel a kérdésem, mire megszeppent a férfi. Először hitetlenkedve méregetett. Minden bizonnyal mérlegelte magában a kérdést, ha megerősíti a teóriám, egyszerűen kiszabadítom magam , mert egyszerű emberként ő sokkal gyengébb nálam. De megelőztem a válaszadásban. - Nem kell félni, nem bántalak, Sőt, el sem megyek. Semmi esélyem. - igyekeztem minél több szelídséget vinni hangomba, de nem volt nehéz a félelmet látva arcán. Egy gyenge bólintással adott feleletet, majd kérdően engem vizslatott, de elkerülhetetlen volt, hogy ne tekintsen a kieresztett tollaimra. - Szépek, ugye? - kuncogtam az orrom alatt, mert ez eléggé önhittnek hallatszhatot, de végül nem módosítottam szavaim.
- Gyönyörűek. É-én még sosem láttam ehhez foghatót! - hebegte. Látszott rajta , hogy megszeppent.
- Miért vagy itt? - bombáztam a következő kérdésemmel. Erre egy kerek tekintetet kaptam. - Úgy értem, miért szolgálsz a TFW-nek?
- M-mert... A családom adósságba keveredett, és Felicity egy ismerősünk volt. akkor még kedvesen viselkedett. Valószínűleg megjátszotta magát... A lényeg, hogy kihúzott az akkori bajból, de most kamatostól szívom a levét a feleségemmel és gyerekeimmel akiket... - itt elcsuklott a hangja. Bólintottam, hogy értem mire gondolt. Elvitték őket kiképezni.
- Rettentően sajnálom... - mutattam együtt érzést.
Akaratlanul is Harry kúszott az agyam tekervényei közé. Ahogyan őt is elhurcolták, és még csöpp gyermekként átélt olyan borzalmakat, amikről az egyszerű emberek többségének fogalma sincs. Elképzeltem, ahogy egyik nap még kócos göndörödő fürtökkel a fején és játékos mosollyal az arcán nevet anyja ölében, majd ez az idilli pillanat egy szemrebbenés alatt változik pokollá. A kisfiú sírva kalimpál gyengécske kezeivel a védelmet nyújtó nő felé, de soha többé nem láthatta. Az én szívem is össze szorult amint az elképzelt képek megjelentek a fejemben.
- Egy ismerősömnek is ezt kellett átélnie... - gondoltam arra a nőre, akit igazából nem is ismerek. De biztos vagyok benne, hogy Harry anyukája is hasonlóan érezhetett mint ez a megtört férfi.
 Még magam sem tudom , miért kérdezgetem pont őt, vagy hogy mi okból érdekel az ő története. Talán a közelgő sorsomról terelem el a figyelmet? Kitudja....
- Már évekkel ezelőtt volt. Lehet már ők is olyan szívtelen elmebetegek , mint a többi itt! - minden utálata érezhető volt a gyermekeit megrontók iránt. De én nem értettem vele egyet. Én ismertem egy olyan tiszta szívű Vadászt, aki gyökeres ellentéte annak, amit a férfi gondol.
- Nem! Nem mindegyik! - suttogtam magam elé, de meghallotta a férfi.
- Tessék? Hogy mondhatsz ilyet? Az összes egytől egyig roml..
- Megmentette egy az életem... - sóhajtottam. Igazság szerint még én sem mondtam ki sosem magamban. Igyekezetem ezidáig mindent elfojtani Vele kapcsolatban. Sikertelenül...
  A férfi egy hökkent fejet vágott, és nem tudja eldönteni, hogy higgyen nekem, vagy ne. De már sosem fogom megtudni a választ, mert kicsapódott az ajtó, és a férfi is földre esett az ütéstől.
- Te beteg vadállat! - üvöltöttem, ahogy Felicity röhögve mérte végig a férfit, aki eszméletét vesztette az eséstől. - Egy undorító szadista féreg vagy! - folytattam, nem törődve azzal, hogy milyen szúrós pillantást vet rám.
- Szépen bemutatkoztál azoknak, akik nemsokára kioltják a szánalmas életed! Sőt, lehet hogy korodat és nemedet tekintve még másban is részesülsz, mint egy kis kínzás! Évezd az estét Angel! - integetett, majd egy csapat férfi özönlött a helységbe.
  Akarva - akaratlanul is úrrá lett rajtam a félelem. A csapatban egytől egyig felfegyverkezett emberek álltak, és a parancsot várták mikor kezdhetik a beteg játékukat. Mindegyik kezében különös fémtárgyak csillogtak. Egy két tőrt is beazonosítottam, de a zöme inkább ijesztő külsejű kampós tárgy volt, vagy valami olyasmi, amit első látásra is kínzóeszköznek azonosítanának be az emberek. 
"Bárcsak megfutamodtam volna... Bárcsak hazudtam volna Sebnek, hogy megteszem és összetépve a papírt haza megyek egy félóra múlva. Sajnálom Sebastian.... Sajnálom..."  
- Na gyerekek! Készen álltok? Harry is mindjárt itt lesz! - nevetett fel a gonosz lány.
Rajtam egy sokkos állapot uralkodott el hirtelen. Kikerekedett szemekkel vizslattam hitetlenül a Vadászlányt, a név hallatára.
- H-hogy kicsoda? - akadt el a lélegzetem.
- Ja igen... tudod ennyire még te sem lehetsz hülye... H.E.S ... a monogramja te idióta. Harold Edward Styles! Nem mondhatod komolyan hogy nem jöttél rá! - nevetett kárörvendően. - De mindegy is, nincs időd bánkódni már ezen, mert úgy is véged lesz! - folytatta lekezelően.
 A könnyek elkezdték mardosni a szeneim. Nem hittem volna hogy egyszer így lesz vége. Valamiért mindig az volt az eszembe, hogy valahol egy békés helyen, nagyon öregen és szépen csendben múlok el... De persze ennek is meg kellett cáfolódnia. Úgy mint minden másnak az életemben. Elfogadtam, hogy valószínűleg egy csatában vagy valahol bevetés közben lel rám a halál, de talán nem gondoltam volna azt hogy ilyen fájdalmas lesz. Hisz az akit a legjobban gyűlölök és talán szerettem valaha végig nézik, és jót nevetnek majd rajtam. Ez járt ki nekem...
- Mi a fenét akarsz mutatni Felicity? Nem érdekelnek az idióta kis ját...- lépett be a szobába hirtelen Ő...
  A levegő, mintha a tél hirtelen köszöntött volna be, megfagyott. Minden szem Rá ás rám szegeződött. Egyedül Felicity vette hangosan a levegőt. Ledermedten pásztáztam annak az arcát akit egy éve várok titkon, hogy újra lássam. És most itt áll tőlem alig pár méterre, és egymás tekintetében fürdünk.
  Zöld szene fáradtan tekint rám, melyben még is ott bujkál valamiféle fény. Az észrevehető fáradtságon kívül semmi sem változott Harryn. Még mindig élénken virít arcán dús ajkainak vonala, és még mindig ugyan olyan bohókásan göndörödve keretezi arcát a loknis hajkoronája. Talán testtartása meggyötörtebb a kelleténél, de ezt lehet hogy csak a parti váltotta ki, ami a klubban zajlott.
- Oké Szívecském, csak ennyit szerettem volna mutatni! Elmehetsz! - simította meg Felli az arcát a magas fiúnak, majd egy lágy csókot lehelt az egyik gödröcske helyére.
  De a zöldszemű nem tágított a helyéről. Mozdulatlanul állt ugyan ott ahol eddig, talán azt sem hallotta, amit a lány mondott neki az imént.
- Srácok, a tiétek! - törte meg a fagyott csöndességet a gonosz bandavezér, és az összes vadász egy emberként moccant felém. Mind felbuzdulva kiáltott, vagy épp füttyentett. Hangos morajlás kerekedett hirtelen és eltakarva előlem örökre a göndörkét.
Amint az elő férfi megragadta a karom, hogy talpra ráncigáljon, minden sötétedni kezdett körülöttem, és a hangok élessége is tompul, majd egészen lehalkult. a földre zuhantam vissza, mintha elengedtek volna, és lassan átadtam magam a feketeségnek. Hát itt a vég... eljött ennek is a pillanata...

/Sebastian szemszöge/

  Igaz, hogy azt mondta nem tudja mikor végez, de van egy nagyon rossz érzésem... Már órák óta elvan, és nem tudok róla semmit sem. Felmentem a bejárat elé, hogy fel tudjam hívni, mert idelent nincs térerő, de nem vette fel a telefonját. Már lassan éjfélt mutat az óra, és csak tűkön ülve várom, mikor jelenik meg az ajtóban, és kezd el ecsetelni arról mennyire rossz volt. Mert tudom hogy utál akárkit is bántani.
  Az agyamba rágta a gondolat , hogy oda megyek, csak ellenőrizni hogy  minden rendben, de tudom, hogy nem tehetem. Talán még az a veszély is fent áll, hogy ha észrevesz, hogy ott vagyok lebukik, vagy ki tudja.
  De hiába nyugtatom magam, semmi baja sem eshet, hisz képzett angyal, talán a legkiválóbb akivel találkoztam, akkor is egy szorító érzés belül nem hagy pihenni.
"Át megyek Zoehoz!" - jelentettem ki gondolatban, majd már is kaptam a kabátom, és kint is voltam a takaros kis házunkból.
  Zoe mindig is az egyik legjobb barátom volt, de látszólag Angel nem kedvelte. Pedig mikor legelőször találkoztak, akkor jól elbeszélgettek. Emlékszem Harry, Angel és Zoe ott álltak a tér közepén, a szökőkútnál és már nagyban beszélgettek, mire oda értem. De sajnos késnem kellett a találkáról, mert még össze raktam az edző termet. Nem is igazán tudtam mit fogunk aznap csinálni. De aztán szuperül telt a nap.Most mintha valami nem szívesen látott ellenségre tekintene, főleg mióta elkerült hozzám. De talán egyszerűen nem szimpatikus neki Zoe. Majd bebizonyítom, hogy igen is téved, mert kevés szerényebb és jószívűbb ember létezik mint ő. Hasonlít Angelre a személyisége, de még is más azért. Angel valahogyan különleges személy...
  Talán már akkor belé szerettem mikor megláttam. Megragadott a mindig bájos mosolya, és a kedves természete. De talán akkor tudtam jobban meg ismerni mikor ide költözött végleg az Angyalvárosba. Bár, hamar kiderült, ő is érez valamit irántam, mélyebb dolgokat csak az ideköltözése után tudtam meg. Szörnyű volt hallani, mi történt a szülővároskájában, mikor átváltozott, vagy mikor az édesanyjáról és apjáról kiderült hogy a TFW tagjai. Én is megéltem sok borzalmat, de a szüleim mindig is szerettek és védelmeztek. Sajnos Hamar elvesztettem őket, nem is túl rég, talán annyi idős lehettem mint Ang, és utána kerültem ebbe a hatalmas Angyalpoliszba.
  Furcsa vissza gondolni ezekre, és arra, hogy az az év annyira hamar elrepült amit Vele töltöttem. Azt hiszem megtaláltam a boldogságot. Elválaszthatatlan felem lett ez a lassan nővé érő lány.
  Lassan beértem Zoe utcájába. Nem is lakik olyan messzire, talán fél óra gyalog, lassú léptekkel. Eltéveszthetetlen az ő házuk, ahol a szülei és az öcsikéje lakik. Olyan nem tipikus a város ezen kerületében. Színes figurák és művirágok helyettesítik az élő növényeket a kis előkertben, ami a bejárati ajtajukhoz vezet. mindig is szerette Zoe anyja a színes dolgokat, és a növényeket, mert a fenti világban nevelkedett. Már a lánya is ott született, de aztán leköltöztek, mert kiderült hogy Zoe angyal. Valószínűleg nem a szüleitől örökölte ezeket a géneket mert sem az apja vagy az anyja nem angyal. De mivel az angyallány nem lakhatott egyedül így megengedték hogy velük maradjon. Majd a kisöccse is megszületett nem sokkal később, Hayden. Gyönyörű kisbaba volt, emlékszem a fotókra amiket mutogatott nekem Zoe. Sőt, azt is mondta, hogy volt egy iker bátyja, de mielőtt ide költöztek volna meghalt. Egy medál féleség lógott a nyakában, ami szétpattintható volt. Benne volt a kicsi énje a lánynak és egy aprócska fiú, aki hasonlított Haydenre. De már nem emlékszik rá, csak az édesanyja mondta neki ezt, és onnan tudja.
  Amint a házhoz értem , gondolkodtam, hogy becsöngessek e, hisz már éjszaka van, és nem lenne illendő felkelteni őket, de aztán még is az aggodalmam győzött. Lassan megnyomtam az éles hangú csengőt, és vártam, hogy kinyissák az ajtót.
  Percek múlva egy kócos és elnyűtt képű lány alakot pillantottam meg a résnyire nyílt ajtóban és látszólag mérges fejet vágott.
- Sebastian, mit akarsz? Tudod hány óra? Háromnegyed egy! - morogta, de tudtam hogy igazából nem haragszik rám.
- Figyelj, nekem nagyon rossz előérzetem van, mert Angel nem érkezett még haza. Megbeszélhetnénk ezt oda bent? Vagy jobb lenne ha átjönnél hozzánk. - válaszoltam a kérdésére.
- Sebastian... Tudod jól hogy egy vadászportya nem csak pár perces. Legközelebb ne keltsd fel a családom , velem együtt légy szíves ilyenekért! - válaszolta flegmán, majd zárta volna be az ajtót, de útját álltam.
- Könyörgök Zoe! Csak hallgass végig! Megígérem gyors leszek! - könyörögtem neki.
- Oké... kapsz 5 percet, itt és most gyorsan mond mi a fene bajod van, és aztán kérlek ne zaklass! - förmedt rám majd az ajtófélfának dőlt.
- Oké... Csak annyi, hogy nagyon rossz előérzetem van, és Angel már több mint 4 órája nem ért haza, pedig csak egy személy kellett volna kiiktatnia egy klubban! - panaszoltam el neki.
- Állj! Milyen klubban?
- Oh.. Csak az East River street 25. szám alattiban. Még sosem jártam ott, meg elég lepukkantnak tűnt... Csak semmi baja sem esett An...
- TE JÓ ÉG!!! Tudod egyáltalán mi az a hely? Egy Angyalvadász hely! Oda csak azok járnak találkozni vagy szórakozni! És beküldték Angelt kezdőként egy olyan helyre? Azonnal utána kell mennünk! - lett hirtelen ideges Zoe.
- Tessék? Micsoda? - hűltem el ,és kikerekedett szemekkel kértem a tekintetemmel válaszokat.
- Itt várj meg, itt leszek egy szempillantás alatt! Érte megyünk! - ezzel becsapta előttem az ajtót.
Ideges toporgásba kezdtem, miközben vártam, hogy az angyallány készüljön el. Meglepően hamar ki is jött, és már indultunk is a kijáratához a városnak. Mivel most este van-bár a városi világításon nem látszik,mert éjjel-nappal mindig ugyan olyan a fény- ilyenkor  nincsenek szinte sehol sem az utcán, és főleg nem a levegőben. Így a főkapuhoz vezető utat repülve tettük meg, mert így sokkal gyorsabb. A főkapu az nem a parkra nyílik ahol általában Angel szokott kimenni, hanem pont a másik irányban, pont egy temetőben. Furcsa, hogy pont egy kripta belsejébe vezet a lépcső, de így még jobban rejtve van a nemkívánatos személyek elől.
 A várost is repülve szeltük át, sebesebben a szélnél, és fentről már láttuk a világító neonfeliratot. De én egy utcával odébb megláttam két furcsa objektumot. Eléggé különösnek találtam őket.
- Zoe, gyorsan nézzük meg azokat a valamiket ott! - mutattam a fekete foltnak tűnő valamikre.
- Mik azok? - hunyorgott hogy jobban kivegye, de úgy látom neki sem sikerült.
- Nem tudom, azért akarom megnézni! - válaszoltam egyszerűen.
- Hamar oda értünk, hiszen a levegőben sokkal sebesebben mozgunk mint talajon. Amint le szálltunk az utca végében és közelebb somfordáltunk, elszörnyedtem a látványon.
  Két vérben fürdő angyal, kieresztett szárnyakkal. Gyorsan oda rohantam hozzájuk, de már késő volt. Rideg bőrük halál sápadt volt, és szívük sem vert már. Vadászok végezhettek velük.
- Zoe, muszáj innen őket elvinni, mert nem isten bizony,hogy látták már őket. - mutattam rá a lényegre, melyet egy bólintással válaszolt meg a társam.
  Óvatosan a pólójuk alá nyúltam, hogy szárnyukat vissza tudjuk vonni testükbe. Majd felemeltem a fiút, kinek karja védelmezően a lányon volt, még halálában is. Egyszer már találkoztam velük a Városban, épp a gimnáziumból tartottak kifelé, és egy sikátorban valami füves cigit szívtak. Akkor csak rájuk szóltam, hogy ez veszélyes és nagyobb bajba keveredhetnek mint gondolnák. Fájó szívvel tapasztaltam hogy az előre vetített jóslatom igaznak bizonyult. Most vadászok csaphatták be őket, és végezhettek velük.
  Amint Zoe is felemelte a lány, egy kés fájdalmasan koppant a földön, ami épp a halottból eshetett ki. Szemügyre vettem , és elborzadva tapasztaltam, hogy felismertem a belevésett monogram alapján kié...
- Felicity... Ő ölte meg őket! Ez az ő kése! - csikorgattam meg a fogaim, de nem volt mit tenni. Már megtörtént.
 Sajnálom a fiú és lány szüleit, és bűntudat kezdett a belsőmben növekedni, amint arra gondoltam, tehettem volna ez ellen valamit.
  Gyorsan szeltük ismét át a várost, és egyenesen lementünk ismét Lond Angeles szívébe. Szólni kellett a közösség vezetőjének, hogy találtunk két holttestet, és ekkor eszembe jutott egy ötlet.
- Zoe! Kérjünk segítséget a Vadász Klubhoz! Ha egy csapat angyallal vonulunk be, akkor sok esély van, hogy meg tudjuk menteni Angelt! - mondtam, miközben arra vártunk az angyalkórház kapujában, hogy engedjenek be minket.
- Igen! Így több esélyünk lenne! - mondta, és szavaival párhuzamosan ki is nyílt az ajtó, ahol már is elvették tőlünk a két gyermeket.
  Sajnálkozva tekintettem, míg el nem szállították őket, majd azonnal rohantunk is a vezetőséghez.

- Sajnálom, de egy angyalért nem kockáztathatom egy csapat másikét! Meg kell érteniük! - förmedt ránk a sokadik próbálkozás után a város feje.
- Ide figyeljen! Ha magának Angel Willis egy angyal a sok közül, közölnöm kell, hogy téved! azt sem tudja ki ő! Ő a Kiválasztott, érti? Ő a Nagy Angyal, aki ha csak meglátogatná a várost, már mély tiszteletet kellene éreznie, de nem csak hogy látogat, itt él! Hogy lehet maga ennyire idióta? - üvöltöttem a férfivel, aki meg sem érdemli, hogy vezesse ezt a hatalmas Poliszt.
- Kiválasztott ide, vagy oda, nem tehetem, értse meg! Akármilyen különleges ez az Angelina vagy ki. Tőlem lehetne szuper ereje is, akkor sem tehetek semmit érte! És most menjen, vagy hívom a rendőrséget! Örüljön neki Sebastian, hogy elnézem magának ezt a hangnemet, és kirohanást, mert annyi jó harcost képez! De most tűnjön innen! - mutatott az ajtaja felé, ellenkezést nem tűrően.
  Majdnem  neki rontottam hájas fejének, de Zoe vissza fogta mind két karom és elkezdett kiráncigálni az irodából.
- Ne Seb! Nem éri meg! Gyere! - rángatott el a hájas semmirekellő embertől, akinek kellene valamit tennie Angel érdekében.
 Amint kiértünk,egyből futottam volna a klubba, hogy segítségére siethessek Angelnek, de Zoe megállított és letaszított egy székre.
- Le kell nyugodnod Sebastian! Nem mehetsz csak úgy oda! Ki kell találni először valamit! - förmedt rám a lány, és bár igaza volt, akkor sem tudtam tisztán gondolkodni. Túlságosan tele volt a fejem.
- Te ezt fel sem tudod fogni most mit érzek! Angel valahol oda kint van életveszélyben, lehet már el is kapták, és mi nem tudunk semmit sem tenni érte! Meg fog halni ha nem segítünk rajta! Talán ha bekopognék a tanítványaim házába, egypáran segítenének! Igen! ez lesz! - csattantam fel hirtelen.
- Nem Sebastian! Senki sem jönne el , főleg nem ilyenkor. Ők tudatlanok, és még túl kicsit! Hisz pont annyi évesek mint Angel! Lehet jó Vadászangyalok már most, de ez túl veszélyes számukra, és a szüleik sem egyeznének bele! Nekünk kell menni!- simított a meg a karom, de nem sokat segített vele. Ismét állásba pattantam.
- Minden lehetőséget meg kell ragadni, amivel megmenthetjük! Az életem is feláldoznám érte! Érted Zoe? Meg kell menteni!!! - magyaráztam neki, és elkezdtem rohanni a kijárat felé.
  Az angyallány csak követett, és az eddigieknél, ha lehetséges, még gyorsabban suhantunk a cél felé.
  Hihetetlen milyen sebesen hasítottuk át a levegőt. Egy szempillantás alatt ott voltunk a klub bejáratához vezető sikátor előtt. 
- Oké... nekem van egy tervem! - közölte a lány, mire türelmetlenül néztem felé, hogy bökje ki - Nos, ha itt kellett keresnie azt a bizonyos személyt, akkor ha bediktáljuk a kódját, és megkérdezzük hogy itt van e, talán beenged. Te tudod a kódját annak a Vadásznak?
- Igen.. azt hiszem! Egyszer olvastam . Valami... E... H.. oh meg van! H.E.S! Igen , ez az! H.E.S! Mehetünk?
- Igen! Gyere! - fogta meg a kezem.
  Amint a sikátorból beléptünk a bejáraton egy lépcső fogadott, majd az egy kis folyosóra nyílt, ahol már láttuk a két őrt. Mielőtt oda értünk volna, gyorsan még eligazított Zoe.
- Légy magabiztos, és csak bólogass, majd én beszélek!
Egy aprót bólintottam, hogy megértettem, majd kéz a kézben odasétáltunk az izomemberekhez.
- Nahát , újabb vendégek! Netán nem az angyal show-ra jöttek? - kuncogott az egyik.
- Milyen angyal show-ra? Mi egy bizonyos személyhez jöttünk. - szólt magabiztosan a lány.
- Oh, már minden bizonnyal elment, mert az imént egy angyal beszökött ide, de hál isten elkapták, és most minden érdembeli a rabhelyen van! Valószínűleg maguk is ott találják azt akiket keresnek! - közölte a tényeket a férfi,  mire alig tudtam a semleges és kifejezéstelen álcám tartani. Pontosan tudtam hogy az az angyal Angel volt... És elkapták...
  Zoe megszorította támogatásként a kezem, majd válaszolt egy nem törődöm hangsúllyal.
- És merre van ez a rabhely? Itt van a bárban?
- Oh, igen! Ott, ahol Felicityék szoktak lenni, a piros foteloknál nyílik egy rejtett ajtó. Ott van! Onnan már eltalálnak az angyalig! Jó szórakozást! - egy mozdulattal tárta ki a diszkó ajtaját a húsos férfi, mit sem törődve hogy kik s mik vagyunk. Ide könnyű bejutni... Csak egy magabiztos megjelenés kell. Szánalmas a hely.
 Amint bezáródott mögöttünk a folyosó, rögtön rohanni kezdtünk a vonagló testek között, hogy  megtaláljuk azt a bizonyos rabhelyet. Talán így hívják a kínzókamrát itt?
  Hamar megtaláltuk azokat a bizonyos ülőalkalmatosságokat, ám páran lézengtek ott. Sőt nem is kevesen. Talán 20-an lehettek, és nem épp türelmes kifejezéssel álldogáltak az arcukon.
Féltem, hogy megismernek, mert én párat felismertem közülük. Egy portyán küzdöttünk velük, néhányukkal már évekkel ezelőtt. De hál istennek Felicityt sehol sem látom.
Odamerészkedtünk a helyhez, majd mintha semmi sem történt volna, bele olvadtunk a Vadászok közé, és egyenesen a rejtett ajtóhoz tartottunk. Ám mikor kinyitottuk volna, megállított egy erősen illuminált férfi.
- O-oda nem 'ehettk' bé! - majd egy csuklás szerű hangot adott ki.
- És miért nem ? - kérdeztem hirtelen engem megelőzve Zoe.
- Me-mer az ugy van ho'... Ha-Harry vette á-állítólag... - itt elkezdett nevetni, mintha viccet mesélne a részeg - szóval kezelésbe vette! Tu-tudjáátook, hát "úgy"! Vagy emígy! - majd a kezével először egy igen is érthető szimbólumot mutatott, de gondolom ez csak a perverz fantáziája szüleménye lehetett, majd tenyerébe csapta az öklét ami meg talán a kínzásra utalhatott. Itt is nyelnem kellett egyet.
- Nyugi öcsi, csak megpróbálunk beszélni ezzel a Harryvel, hogy mi is had szálljunk bele a mókába! Majd szólunk nektek is! - és ezzel benyomtuk az ajtót, és a sötét folyosón eltűntünk.
  Nehezen tájékozódtunk el, de lassan hozzá szokott a sötétséghez a szemünk, és mindennek a körvonala tisztán kirajzolódott. Sőt igazából mindent tökéletesen láttunk.
  A lépéseink zaja hallatszott egy ideig, de valami mást is kivehettünk egy idő után. Talán láncok csörgése.
egyre jobban felgyorsítottuk a lépteinket, és egy folyosóra értünk, ahol egy vastag vasajtó nyitva állt résnyire. Látszólag onnan jött az elfojtott hang.
  Közelebb lopódzva, a hangok erősödni kezdtek, és megállva az ajtónál, egy hangos sóhajt hallottunk. Kitártam a nehéz fémet, és megdöbbenve álltunk Zoeval az ajtóban.
Angel vérben fürdő, látszólag élettelen teste a földön hevert. Szárnyai megtépázva , így esélye sem lett volna elrepülni. Felette Harry magasodott kezében egy véres tőrrel...