26. Fejzet

JÉÉ csak nem egy fejezet? De! És kiszeretném jelenteni, hogy NAGYON NAGYON NAGYON SAJNÁLOM hogy ennyit kellett késnem :'( remélem senki sem ment ezért el, vagy haragszik!
No de, én nem is papolok, hogy mennyire sajnálom, mert írhatnék kb annyi magyarázkodást mint az összes fejezet együtt véve xd Szóval csak jó olvasást kívánok xd LUVJAAL <3



/Angel szemszöge/

  Már csak a kocsinál értem utol Harryt, annyira sietett vissza. Olyan volt, mintha menekülne előlem, persze semmi oka nem volt rá.  
"Remélem..." 
 A járművet is szótlanul nyitotta ki, majd szálltunk be ketten. Amint beindította a motort, nem bírtam tovább a fagyott és feszült csendet.
- Harry, még is mi a fene volt ez? - bukott ki hirtelen belőlem.
- Mert? - bökte ki lekezelően az egyetlen szót, melyet válasznak szánt.
- Hát ez! Az zavar, hogy szereztem egy barátot? Ha már ott kellett hagynom a többieket? Vagy csak neked lehet fajtabeli haverkáid? - fontam keresztbe a mondat végére karjaim, és vádlóan néztem az egyre türelmetlenebbre változó arcú fiút.
  Tudtam jól, ha ilyen, akkor ebből csak is veszekedés lehet, de már elegem lett abból, hogy semmit sem tudok, és mindent harapófogóval kell kiszednem belőle, vagy mástól kell megtudnom. Ha le akarna rázni, akkor miért tenne olyanokat, amiket eddig? Miért közeledik folyton? Vagy ha többet akar, miért nem mond semmit se magáról? Már lassan a környező ismerőseitől szűröm össze a pár "elhanyagolható" információt. Az, hogy vadász is , a legfőbb ellenségem , véletlennek lehet betudni, hogy tudom...
- Nem a haverom, oké? - utalt Felicityre, de feszültség volt a hangjában.
- Ez hitesd el velem, mert nekem egyáltalán nem úgy tűnik!Talán nem úgy nézel folyton rá? - fájtak a saját szavaim, de be kellett látnom, hogy igen is ez az igazság. A napokban ténylegesen ez történt. És Felicity sem véletlenül mondta, azaz utasított arra, amire.
- Ez baromág! Még valami hülyeség esetleg?- kérdezte, de nagyon rosszul esett az, ahogyan mondta.
- Miért titkolózol folyton?- de azért sem hagytam annyiban, bár szerintem jobb lett volna legalább megvárni, míg kicsit megnyugszik.
- Mégis ez mit jelentsen?- felém pillantott, és tekintete valami olyan negatív érzelmet sugárzott, hogy beleborzongtak csontjaim is.
"Valami ilyesmit érezhetnek azok az angyalok is, akiket épp üldöz a végzetük?"
- Például, hogy Sebastiantől kellet azt is megtudnom, hogy ti már ismeritek egymást! -vettem erőt magamon,és kizártam az a furcsa érzést,ami egy pillanatra átjárt.
Először kerek szemekkel tekintett rám, de láttam  benn a hamiskás csillanást, mely a hazugságra utal. Már meg sem tudom számlálni, hogy az elejétől kezdve mennyit hazudott. Sőt, olyan minth avalamit most sem mondana el.
"Bár az igaz, hogy én sem mondom el neki azt, hogy minden ridegségem, és tartózkodásom egyetlen forrása maga Felicity, de az teljesen más, mert milliók élete függ tőlem..."
- Hogy mi? Sebastiant? - próbált belevinni valami meglepődést, de most a színészkedés rosszul sikerült.
- Ne játszd magad nekem Harry! Már csak az furcsa, hogy annyi utálattal nézel felé, mintha majdnem megölt volna! - emeltem fel a hangom.
Bár a körülményeket nem ismerem, nagy esélyt látok arra, hogy így lehetett valójában. De ebben a különös világban, amibe alig pár hónapja csöppentem az sem egy idegen tény, hogy egy életerős ember melletted csak úgy meghal, mert épp egy angyal volt, és a TFW szerint csak ez a sors juthat neki....  Szörnyű abba is belegondolni, hogy mikor összetalálkoztak Seb-ék mi történhetett. Kiráz a hideg ahogy egy pillanatra is, de belegondolok hogy fejükben a gyilkolási vággyal rohantak esetleg a másik felé.
"De ezt meg kell szoknom, mert ezt kell tanulnom..."- magamban egy sóhajjal nyugtáztam az egyre morbidabbé változó gondolataim.
- És ha igen? Te nem tudsz semmit! De tudod mit? Akkor most kérdezhetsz akármit! Nyugodtan!- a szemei újra elfeketedtek, és kísértetiesen hasonlított a tekintete arra, ahogyan a kocsinál nézett rám, az esőben. Ugyan az a fekete tűz és egy megmagyarázhatatlan fény, ami a képbe még sem illett bele. Egyetlen különbség az az egy kis szikra volt most haragos zölden vetülő íriszeiben, ami megkülönböztette Alec gyilkos és mindenre leszánt tekintetétől. Meg sem tudtam szólalni, de ha akartam volna sem lett volna rá esélyem, mert hirtelen lefékezett, egy elhagyatott útszakaszon, ahol haladtunk éppen.
"Ez az! Most annyira mérges rám, hogy vezetni sem tud?"
- Figyelj! Nem véletlenül nem bírom azt a gyereket. Mert igen, ismerem, sőt,nem egyszer találkoztunk már.- eresztett egy mély sóhajt, majd egy kis szünet után, ahogy észre vette, hogy nem szólalok, folytatta- Mondott valamit a vadász angyalokról neked? - nyugtatásul az orrnyergét kezdte masszírozni két ujjával. Bár eredményre nem jutott tevékenységével. Talán csak egy haszontalan berögzült szokása lehetett.
- Csak annyit hogy vadászokra vadászik. - erre csak egy bólintással válaszolt, de lehet hogy azt is magának szánta.
- Tudod, én nekem ebbe nincs bele szólásom - mondta egy halvány únyos színnel hangjában, utalva arra ahogyan letorkolta Bernice az első találkozásokkor- de én nem igazán szeretném, ha pont ő tanítana téged. - közölte valamiféle aggodalmas hangsúllyal szavai között.
- De ő nagyon kedves, és jól elvoltunk ma is.Biztos jól tanítana! Adj neki egy esélyt! - érveltem Seb mellet. Bár tudtam, bármennyire is szeretném Harryvel megkedveltetni Sebastiant, úgy sem menne. Súlyos vád az, ami történhetett, de már leszűrtem ezalatt a pár hónap alatt, hogy ha valaki megölt egy angyalt vagy vadászt, az valójában semmit sem számít. Talán még természetesnek is mondható? Legalább is az angyalok és vadászok világában. És már én sem lepődnék meg, ha egyszer csak azt látnám hogy egy szárnyas lényt üldöz késsel vagy egyéb fegyverrel egy másik személy. Már nekem is lehetett hasonló élményben részem . "Sajnos."
- Igen? Annak, aki majdnem megölt engem? Komolyan? Még mit nem!- tartott egy kis szünetet, majd ódzkodva emelte fel a kezét-  Tudod hogy ez mi itt? - eddig fel sem figyeltem a csuklóján himbálózó karkötőkre, míg oda nem nyúlt és egytől egyig le nem vette őket, majd egy rózsaszínes és csipkés szélű heget mutatott. Nyúlni akartam felé, de inkább vissza húztam a kezem,  és csak figyeltem, majd megráztam a fejem. - Egyszer a kis barátod, mikor először találkoztam vele, ezt tette. Sőt, nem is harcban, hanem sunyi módon lopakodott a hátam mögé majd... mindegy! A részletek nem fontosak,csak az, hogy nem örülnék ha egy ilyen fiúval összeszűrnéd a levet! Nem tudhatom hogy milyen valójában, mert mikor ott voltunk ketten meg azzal a másik lánnyal, akkor csak jó pofizott! Szóval ...
- De... Seb nem ilyen! Biztos hogy nem! - kerekedtek ki a szemeim, majd megráztam a fejem.- Nem alattomos, és biztosan nem gonosz!
- Jó, tudom hogy ez ...
-  Nem Harry! Biztos hogy nem! Akkor csak ez volt  a feladata! Hisz teneked is az a kötelességed hogy vadássz, és te sem vagy gonosz! - próbáltam továbbra is kiállni a barátomnak nevezett személy mellett.
- És ezek után még véded? - mondta sértődötten, majd ismét beindította a motort és már el is indultunk.
- Én nem tehetek arról, hogy neki ez a dolga! - emeltem a kelleténél magasabbra a hangszínem.
- Valóban nem! De viszont talán megkérhetnéd őket, hogy cseréljék le.Egy apró hiba, hogy valami nem jó, és szavadra ugranak! Hisz te vagy a kiválasztott!
- Arra akarsz rávenni, hogy váltassam le Seb-et, kihasználva azt a hatalmam, ami van? - akadtam ki a kijelentésre.- Tudod mit? Eddig hitegettem magam, hogy nem vagy rossz. De már megszokhattam hogy akiben csak meg mertem bízni az becsapott, és ellenem fordult. Vagy nem is kereshetnek. Hónapok teltek el azóta, hogy elráncigáltál otthonról, egyedül hagyva a barátaim, akikkel azt sem tudom mit tehettek a gyilkos szüleim. Fel sem fogod hogy mit élhettem át ezek alatt a hetek alatt! Te oktalanul csókolgatsz, és el sem tudod képzelni milyen érzelmeket vált ki belőlem ez a hülye játékod! Az idióta barátnőd is csak a halálomat kívánja, nem engedi, hogy  akár csak barátkozzak avval akiben eddig vakon megbíztam, sőt kitudja mikor köp be annak a szervezetnek vagy minek, és akkor már a világ is üldözni fog! De te csak nyugodtan gondolj magadra, hogy volt a múltban egy elkerülhetetlen harcod, és mert utálod azt a személyt , okozzak neki rosszat? Tudod mit, te sem vagy jobb mit akármelyik vadász!- Elborulni látszott az agyam.
Olyan dolgokat mondtam ki amik végérvényesen visszavonhatatlanok. Tulajdon képen elárultam neki, hogy mindenre Felicity kért, hogy mennyire megőrjített a forró közelségével. Mindent ami eddig nyomta a szívemet és egy bizalmasnak el kellett volna mondanom , most súlyként szakítottam Harryre, aki csak csöndben hallgatta végig soraimat. Néha láttam egy szempillantásra átfutni érzelmeket az arcán, de vonásait a megdöbbenés uralta. Nehezen foghatta fel ezt a rengeteg új információt, és lehet hogy sosem fogja megérteni a felét sem. Reménykedni lehet abban, hogy meg sem értette.
- Angel... én..
- Ne... Csak maradj csendben! És annyit kérek, hogy semmit se mondj Felicitynek, mert a felét sem tudod, de már így is csak bajt okoztam! Csak felejts el mindent amit mondtam! Jobb lesz ez mindkettőnknek így. - majd kirántottam a kocsi ajtaját, és kipattantam a hűvös levegőre.
 Rohanni kezdtem, azt sem tudtam merre. Reméltem hogy a jónak vélt irány elvezet Harry házáig, ami már nem nyújt napok óta menedéket a fejem felett. Talán igaza van Felicityinek , nem kéne Harryhez közömnek lenni. Csak élni kéne rejtőzködve, mint a többi teremtménynek akik olyanok mint én, vagy csatlakozni egy csoporthoz.
 De még mielőtt bármit is kieszelhettem volna az esztelen rohanás közepette, a göndör fiú könnyen beért termetének és edzettségének köszönhetően. Megfogta a vállam és megállásra kényszerített. De minél távolabb akartam lenni tőle, mert csak a bajt okozom. Erősen megrántva a karom a gyenge szorításból még a lépések közepette is sikerült kiszabadítani magam, majd tovább haladni, de ekkor csak játékos egyszerűséggel átkarolt hátulról, és magához szorított, így már nem volt menekülésem.
- Miért nem tudsz egyszerűen békén hagyni? Miért nem fogod fel,  hogy megnehezíted a dolgom? Így is láthatott bennünket, hallhatott mindent! Ő mindent tud! Már az is lehetséges hogy ott is van a TFW-nél és közli hogy ki és mi vagyok, hol találhatnak, vagy elárulja az angyalváros helyét! - kapálóztam, és igyekeztem nem hagosan ordítozni.
- Nyugodj le! Nem mehetsz ilyen későn sehová sem!A kiléted miatt meg főleg nem! És végre elmondanád mi ez az egész? - hangja oly annyira nyugodt volt, hogy észre sem lehetett venni rajta, hogy futottunk egy darabig az utcákon.
 A környék hál' istennek kihalt volt, így csak pár arra kószáló lélek láthatta a jelenetet. De ők, míg ki nem derül hogy vadászok, nem számítanak. Csak egyszerű emberek, akik élik az életüket tudatlanul, mit sem sejtve arról, hogy körülöttük micsoda "háború" megy. Hisz azt az állapotot nevezhetjük annak is. Mindkét fél gyilkosokat küld a másikra, és folytonosan öldösik egymást. kiderült, hogy ez a felállás. Legalább is a képfoszlányokból ezt tudom össze rakni.
 Nem akartam semmit sem mondani Harrynek, mi is történt valójában köztem és Felicity között. De tudtam, az elkerülhetetlent, a fiú előbb utóbb megtudja, vagy az én hibámból, vagy a sejtéseiből. És imént az én óvatlanságom győzött.
 A kocsihoz kelletlenül ballagtam vissza. Egyetlen kis fényszikra sem volt, ami megnyugtatott volna. Féltem, hogy mindent tudott és hallott a lány, mivel ki tudhatja hogy akár be nem poloskázott e mindent?
 Csak annyit kértem a zöld szeműtől, hogy ahogyan csak tudja, és a legkevésbé látványos módon nézze át a kocsit , hogy nincs e valmilyen ezköz, amivel lehallgatni lehet. Bár a tekintet nagyon is árasztotta magából az értetlenséget, megtette gyorsan a furcsa kérésem.
 Mindent el mondtam neki, az elejétől fogva, amint találkoztam a gonosz lánnyal. Azt hogy arra kért, hogy tettesem magam, mintha mindent elfelejtettem volna, azon a kritikus éjszakán.
 - Ezt nem teheti velünk Angel! Miért nem mondtad nekem? Nem bíztál meg bennem? - hangjában fájdalom csengett.
- De nem érted, hogy nem kockáztathattam annak a sok angyalnak az életét?Már így is mindent elrontottam, ki tudja hogy nem e a csomagtartóban bujkál és kihallgat bennünket. Hisz mikor volt... a... szóval az egyik éjszaka, akkor is haza ért futva, még mielőtt mi kocsival oda értünk volna! Harry ez a mocsok bármire képes!
- Kitaláltunk volna valamit! Ahogy most is! Csak adj egy percet, és meglesz!
- Nem Harry... - sütöttem le a szememet. Már tudtam, hogy ez a legfájóbb, de egyetlen egy lehetőség, hogy Felicity - ha még nem tudja- ne ártson senkinek sem.
- Van terved? - nézett rám furcsán, de látszott aggódó tekintetében, hogy nem tetszik neki az ábrázatom, ahogy lehajtom a fejem, és igyekszem összeszedni minden fellelhető erőmet, ami még nem hagyta el testem. Tudtom hogy ha remegő hanggal adom elő, sosem fogom rábeszélni a göndörkét.
Aprót bólintottam, majd egy észrevehetetlen sóhajt eresztettem.
- Ha vissza értünk oda mész hozzá, és mostantól megadod neki amit kér... - közöltem színtelen hangon, de én belűről egy törékeny és meggyötört szív hangosan érkezett le a földre és ezernyi szilánkká vállt. Arra kértem meg most az a fiút, aki iránt tagadhatatlan érzések fűznek, hogy forduljon afelé, akit a legjobban gyűlölök.
- Nem! Ezt nem kérheted! És soha sem lennék egy olyannal együtt mint Ő! Mielőtt megtudtam volna, sem akartam, de így hogy tisztába lettem vele, hogy miket tett veled, még annyira sem, mint akkor.- tiltakozott hevesen.
Tudom hogy nagy érvágás volt neki, mikor könnyel a szememben adtam tudtára, hogy miket vágott a fejemhez, és közben otthon színlelte a lány azt, hogy csak nem kedvel. Hazudott neki az, akit egy biztos pontnak titulált az életében. Mesélt róla néhány szót, és Felli sem sajnált elmondani néhány történetet. Ő vele volt, mikor élete legnagyobb borzalmait élte át a göndör, és ha nem is érez úgy iránta a fiú, ahogy ő Harry iránt, akkor is elpalástolhatatlan szálak láncolják egymáshoz a két vadászt.  És most megtudta, hogy hazudott. Ő maga sem hitte el, de a legjobb lett volna, ha inkább engem tagad meg, mint Őt. Talán ha jobban vissza fogom a kibuggyanni kívánó cseppeket, vagy a fújtatott levegő vételt , engem titulál hazugnak, és nem kéne győzködnöm.
Minden egyes szó, amivel rá próbálom bírni, hogy Felicity mellet döntsön , egy újabbat forgat a lelkembe állított hegyes tőrön.Egyre inkább marnak a mondatok, de tudom hogy nagy a tét. És már látom, hogy ennek csak kétféle vége lehet, és plusz még egy, amit eleve el akarok ezzel elkrülni.
Vagy elmegyek , és soha többé nem találkozom velük,  vagy bele őrülök. És amitől a legjobban félek, megtudja a vadászlány, hogy immár a számomra tabu személy is tud a gonoszságairól, és milliók élete elbukik.
- Harry, már rég nincs választásunk. Te oda mész hozzá, megcsókolod, majd élitek a boldog életetek. Én meg... - nem tudtam fojtatni a megnyitott frázist, nem is volt mivel. Nem nagyon tudtam kilátást találni a most következő időkből. Talán egyet, amit nem közölhetek a fiúval, mert csak jobban magához láncolna. A kelleténél már így is túlságosan is erős kötelék fűz hozzá.
- Te meg? Mit csinálsz? Szenvedsz? - kérdezősködött, de éreztem, hogy ezt nem csak az én nevemben mondja. Mintha neki is fájt volna, de miért?
- Miért kérdezed, mikor az lenne a dolgod hogy többé felém se tekints? - igyekeztem ellenséges lenni. Talán ezzel felhúzom az agyát, vagy magam ellen uszítom.
De ehelyett lágyan megcirógatta az arcomat, és lágy vonásokkal nézett rám.
- Ne színészkedj Ang...
- De akkor miért?
- Mert... Érdekel. Ha nem érdekelne, nem hoztalak volna el Londonba, hogy ne bántsanak. - keze lágyan cirógatva csúszott végig vállaimon, és egész karom hosszában, elérkezve ujjaimhoz, melyet az övéi közé fogott. Egy pillanatra letekintett az összefonódó ujjakra, majd csalódottan pillantott vissza, ahogy ignoráltam az érintést.
- Kérlek, ne ... és ne mond ezt. Akár mit is csinálunk, nem szabad! Tedd ezt Felicityvel! - suttogtam magam elé, de úgy hogy ő is meghallaná. Felkavart állapotomba ne is tudtam volna máshogy választ préselni ki belőlem, csakis ezen a módon.
- Ang...

/Harry szemszöge/

Mérhetetlen dühöt kellett vissza fognom, miután rádöbbentem, hogy Angel nem hazudik Felicity felől. Komolyan képes volt annyi év után átverni? Hisz tudta jól, hogy ha másban nem , benne megbízok. Vagy pont erre törekedett. Arra várt, hogy kihasználja ezt. Vagy ki tudja mit művelhetett még a hátam mögött.
Benne nem lappang más csak a velejéig hatoló romlottság. Aprócska és őszinte gyermek korunk óta ismerjük a másikat, és ellenem fordult. Ez az igazi hátba támadás volt, és olyantól, akitől a legkevésbé vártam.
De erre kevésbé koncentráltam most. Ang mondatai megütötték a fülemet, és egy egész lavinát indított el bennem.  "...el sem tudod képzelni milyen érzelmeket vált ki belőlem....akiben eddig vakon megbíztam..." 
Egy különleges érzést csalogattak elő bennem a szavak. Pontosan olyat, mikor a csókok történtek. Nem értettem egészen a helyzetet, csak tapasztaltam, hogy szabadon áramlik ereimben. Meg is próbálhattam akár az előtörő gyengédséget vissza fogni, de nem ment volna, és nem is akartam .
Csak a lányra és minden apró részletére tudtam koncentrálni, és a kimondott mondatokra. Azt vettem észre hogy egyre többet látok belőle. Újra kirajzolódnak az apró részletek, ahogy még soha sem néztem rá. A még kétségbeesetten is ragyogó szemek,sötét szőke haj, mely kissé kócos tincsekben omlik a vállaira, finom vonások, amik keretezik arcát, és maga a selymes bőre, aminek vágytam tapintására. Érzem a szavai mögött feszültséget, hogy mikor mond hamisat. Új volt nekem ez az egész. Szavaimat sem én irányítottam felé.
- Csak hagyj békén! Tedd amit kérek. Gondolj az angyalokra! - szörnyű volt az erősen kivehető fájdalmat hallani a hangjában, látszott rajta, hogy keserűséggel kérlel arra, amit sem ő sem én nem tennénk meg.
- Az angyalokra? Csak egyre tudok gondolni...- csúszott ki a számon véletlenül.
 Félre néztem, mert tudtam hogy ez valamiféle vallomásnak hangzott. De tulajdonképpen talán magamnak is bevallottam valamit... Lehet , sőt biztosan meg van a magyarázat arra, hogy miért érzem hogy forrón csókolnám ajkait, ha lehet csak közel húznám. Ebbe csak Felicity zavart be, de ha vissza gondolok, a nyugodtabb pillanatokba , mikor csak egy percre le tudtam ülni, az első gondolatom Ang volt.
 Az eszemnél gyorsabban mondta ki a szavakat a szívem...
Amint felnéztem a lányra, csendben meredt maga elé, és neki próbálkozott valamit mondani, aztán vissza is csukta az ajkait. De úgy látszik némi erőt sikerült gyűjtenie végül.
- De akkor is... Muszáj megtenned... csak pár hónap vagy...
- Vagy év? Vagy életem végéig? És mégis meddig várjak? Ezzel zsarolhat amíg meg nem hal!- mutattam rá a lényegre, de talán túlságosan is felvittem a hangomat, mert a melletem ülő lányt nem sok választotta el a sírástól...ismét miattam...
- Harry kérlek! Ez egy veszett ügy, akár mi is van közöttünk, ha egyáltalán nevezhető valaminek. Csak egyszerűen együtt lesztek és kész! Nincs ezen semmi vitatni való! Ha nem fogod fel, hogy ez nem csak a hülye agymenése miatt van Felicitynek, akkor... - elhallgatott végül, és nem zárta be a mondatot.
- De én...
- Nem értelek. Engem meg tudtál menteni, de több millió angyal életét nem? Mást tészta hogy vadász vagy, de ha megakarsz ölni annyi fajtámbélit, akkor velem is meg kell tenned! - vált már-már rezzenésmentessé az arca szavai között. 
- Nem! Hogy mondhatsz ilyet? Soha nem bántanálak!- nem hittem annak, amit az imént mondott.
- Pedig bántani fogsz, ha nem teszed meg.
Ezzel a mondatával zsákutcába futott a beszélgetés. Éreztem legmélyén lelkemnek, hogy ez nincs így jól de nem tarthat örökké minden. Talán nekem a boldogság csak tört pillanatokra jutott ki , a raktárnál, és a pavilon alatt.
Sóhajtva indítottam el a kocsit, és ezt a beszélgetést lezártnak tekintettük szerintem örökre. Nem akarom azt tenni, amire kér, de már megváltoztam a régi énemhez képest. Talán fáj beismerni, de igaza volt, mikor Felicity azt mondta hogy elpuhultam. Most hajtok az immár ellenséges személy felé, akivel kitudja mi vár ránk. Furcsa kimondani, még magamban is, hogy egy vadászon múlik angyalok millióinak élete. Talán egy egyszerű hozzám hasonló csak egyet bólintana, vagy menne hízelegni a vezetőségnek, hogy nagy híre van, mert talált egy angyalpoliszt. De valahogyan úgy érzem nem tudnám megtenni.
Gondoltam arra is, hogy hagyom , had tegye a dolgát a vadászlány és Angellel örökre elmegyünk, de nem bírnék a szemébe nézni a döntésem után.
Ha Ő kéri, meg kell tennem...
Beindítottam a motort és hangtalanul kezdtünk suhanni az éjszakában, a kietlenné vált lelkemmel együtt. 
Amint az úton mely egyszerre volt idegtépő és hosszú, csak azon gondolkoztam, hogy miként lehetne kerülgetni, vagy örökre elkerülni a forró kását. De semmilyen úton módon nem lehet jó vége egyikőnk szemszögéből sem a helyzet.
A zúgó motor már rég leállt, de csak meredtünk mindketten a semmibe, és arra vártunk hogy itt és most minden semmisüljön meg, csak ne keljen bemenni a házba. Sosem akartam ennyire távol maradni a menedéket nyújtó lakásomtól, mint most. Nem rettegtem, csak tudom hogy nem árulhatom el azt, akiért egész eddig mindent megettem. Nem véletlenül mentettem meg, mikor a kis városban, Mad Shireben. Már az első perctől tudtam, hogy fontos számomra Angel, és most arra készülök, ami tudom jól, hogy fáj neki...
- Angel, ne kérj olyanra, amire nem vagyok képes! - suttogtam alig hallható hangon.
- Választani kell két rossz közül. Azt szokták mondani, hogy a jobbik mellet érdemes dönteni. Gondolj bele, milliók élete, vagy kettő, akinek csak nem szabad együtt lenni?
Súlyos szavak voltak ezek, egy 16 éves szájából, de tudtam hogy igaza van.
Szinte feltudott volna forrni a vérem, attól a dühtől, amit elnyomtam magamban. Legszívesebben kitéptem volna a kocsiajtót a helyéből, és mindent amit csak érnék széjjel zúznám. Ütnék addig, míg a fáradtságtól nem esek össze. De ehelyett csak beszívtam a fogaim között a levegőt és kieresztettem egy mély sóhajjal.
 A lakás kellemesen meleg volt és meghitt. De még is egy borzongató és visszataszító libabőr futott végig a hátamon, mikor meghallottam a vadászlány hangját. A levegőt gyorsan hasította magas hangja. Érdekes, hogy egyből idegesítővé válik az, amit már nem szeretünk. Jelenesetben megértettem mit talált Angel olyan rossznak Felicityben.
Már meg is jelent az eddigi legkevésbé várt személy. Talán titkon még reménykedtem is, hogy egyszer csak felszívódik a titkaival együtt, és soha nem hallunk róla, és nyugtunk lesz. De ki kell mindig ábrándulnom, hogy nem egy Disney mesében élek, és az én hercegnőm sosem lehet talán az enyém, mert a királyfit sakkban tartja a fő gonosz. 
- Ó Harry! És látom itt van a tollcsomó is! - kezdte a szokásos gúnyolódását, ami most hihetetlen dühítőnek hatott, pedig nem is nekem szólt.
- Ne nevezd így Őt! - vicsorogtam rá, de Ang csak rálépett erőteljesen, de még is láthatatlanul a lábamra. - Kérlek. - böktem szelídebben, a mondatom végére.
Lepillantottam a mellettem ácsorgó lányra, aki egy halvány mosolyt küldött felém. Ám abban csepp vidámság sem tükröződött. Minden lehetséges keserűség és fájdalom tükröződött benne, és kiegészítették a szívbemarkoló látványt , a szemében gyülekező könnycseppek. Szörnyen éreztem magam, de csak egy rejtett simítást kaptam, majd mintha örökre elköszönt volna fejét lehajtva indult a folyosón, kikerülve Felicityt.
Egy kritikus pillantást vetett csal az angyal felé a másik lány, majd kérdően tekintett felém.
Erőt kellet  gyűjtenem minden elképzelhető módon, ahhoz amire készülök.

/Írói szemszög/ 

Monoton napok vették kezdetét a vadászfiú és az angyal lány életében. Hetek teltek el anélkül, hogy szóltak volna egymáshoz, de ha alkalmuk nyílt akármiről is beszélni, akkor is csak semleges témák vetültek fel közöttük.
  Ahogyan az ősz egyre jobban ütötte fel a városban a színeit, úgy vált Angel szívén a kéreg egyre vastagabbá. A meleg idő múltával eltűntek a csivitelő madarak, és velük minden ami szép és boldog volt kettejük között , mintha magukkal vitték volna. Úgy tűnt valahol el is vesztették félúton. Nem mondhatta el, hogy egy beteljesületlen érzés lappang a szíve mélyén. Még magának sem merte elárulni az igazságot, a kínzó fájdalmat. Csak a pangó ürességet érezte magában, valami -vagy inkább valaki- hiánya miatt. Ha beismerni nem is tette, de rájött hogy ezt mind Harry okozza neki. A felszínen viszont semmi sem látszódott a benne lejátszódó érzelmekből. Kívül, a rideggé vált lakásban egy kedvetlen és savanyú lányként éle a napjait, és a megváltó álmokat várta. Bár sokszor vissza tért a különös és hátborzongató képsor a nőről akit megölt a férje, még is jobbnak találta a horrort nézni álmaiban, mint amit napközben élt át, mikor otthon volt. Az egyetlen semleges hely csakis az angyalváros volt, talán még mosolygott is ott.
  Hétről hétre tanult egyre többet az immár nyílt titokként kezelt helyen, és az egyetlen személyt, akit közel engedett magához az Sebastian volt. Vele Felszabadultan érezte magát, de a mélyen azért ott lappangott a keserűség. Seb közeledett egyre jobban felé, és kimutatta már az első elkalandozott pillanataiban, hogy nem csak egy tanítványként tekint a lányra. Ha tehette közel férkőzött hozzá, titkos érintéseket lopott tőle. A lány ezt mind látta, és sajnálta a fiút. Utálta magát, hogy Harry töllti be a szívét Seb helyett. Pedig vele boldogabb lehetne , mint valaha. De a szíve ragaszkodik az magas göndörért. Minden porcikájával igyekezett kitörölni a vadászt elméjéből, de mint egy sebhely, az örökké belevésődött a fejébe.
   Augusztus végének első lehulló sárga leveleivel megtört Angelnél a jég , és egyre jobban fojtogatta a reménytelen helyzet.Tovább akart lépni, ezért engedett az angyalfiú csábításának. De azt vette észre, hogy az első csók után is csak a vadász fiúra gondol. Sőt, egyre csak az eszébe keringtek a göndörödő fürtök, a perzselően égető ékkő íriszek és minden egyes beivódott részlete a fájdalma tárgyának. Üressé vált szívét semmi sem tudta betölteni. Csak Ő.
  Felicity megtalálta a módját, hogy hogyan használja ki ezt a helyzetet, hisz tudta jól minden erejével küzd a fiú iránt táplált érzései iránt. Tudta hogyan kínozhatta még jobban a színtelenné vált angyallányt. Mikor elkapta a pillanatot mikor a két szerelmes egy szobában ül csendben, és igyekeznek nem egymásra gondolni, mindig megjelent, és úgy hogy tudta, mindent tökéletesen lát a másik fél, a göndörke ölébe vetette magát. Halkan suttog édes vagy forró dolgokat a fülébe, néha egy-egy tarkóján csüngő tincset megtekerve ujjai között. A fiú csak elmosolyodott, mintha boldoggá tenné az immár barátnőjévé vált lány, de amint egy kósza pillantást vetett az elérhetetlen angyal felé, lehervadt  görbület ajkairól. Sajnálkozóan vezette az kínlódóra tekintetét, de nem szólhatott hozzá, mennyire sajnálja. Csak megcsókolta a karjaiban tartott lányt, mintha tényleg övé lenne a szíve.
  De egyet nem tudott a gonoszabbik vadász. Nem csak a számára utálni való lényt bántotta, hanem kedvesének tartott fiút is. Nem volt tisztában azzal, hogy a szerinte csírájában elfojtott érzelmeket csak olajként a tűzre táplálja.
  Harry napról napra egyre jobban okolta magát, hogy nem vette észre mit művelt a háta mögött Felicity. Mennyire kínozhatta Angelt a szavaival, és tudta jól, hogy minden gyenge pontját ismerve őt is kínozhatná. Pontosan látta mit művel továbbra is a lánnyal, aki látszólag rezzenéstelen arccal tűri, mintha csak egy kívül álló lenne. Bellül viszont már-már hallotta, hogy a törékeny szíven egyre több repedés fut végig, majd lassan zúzza porrá a gyenge lelket. Utálta , hogy semmit sem tehet az ellen, hogy Angelt teljesen el fogja taposni Felli. Egyszer próbált meg segíteni, de ekkor bezárkózott a szobájába, és addig nem jött ki, míg el nem tűnt onnan Harry. Nem volt képes megérteni a fiú, hogy ennyit hogy képes kibírni és szenvedni azért a sok angyalért Ang.
  A lányban közben megért egy fájdalmas lépés, mely tudja jól hogy nem hagyná a fiú, hogy csak úgy végre hajtsa, ezért titokban tervezett el mindent.
Nem bírta tovább Felicity gonoszságait, azt hogy a boldogsága forrása csak egy karnyújtásnyira van, de mégsem érheti el sosem. Lassan építette fel a tervet magában, ami egy szökést takar. Itt akarja hagyni , örökre a háta mögött a múltját, és új életet kezdeni. Először megtanulja az igazi angyal lét csínját-bínját. Kivárja, míg a vadászangyal képzését befejezi, majd elmegy onnan is, és valahol új életet kezd. Talán Sebastian is elviszi magával, hisz ő nem tartozik még a múltjához.
  De a legfájóbb lépéssel hetekig küzd. Egy mindent elmondó levél, melyet szíve egyik felének szánt. Ami elmeséli azt, amit érzett, amit Ő adott neki ezalatt a három, talán négy hónap alatt. Pár hét, melynek a zöme szenvedéssel telt, de elvezette egy képleletbeli világba, ami megmutatná milyen is lenne a földi paradicsom, mely csak a legszebb mesékben létezhet.
  Tudta is már, hogy hova rejti a levelet. Van egy hely, melynek a létezéséről még ő sem tudhatna, de egyszer kifigyelte véletlen. Egy tárgy helye, ami mindennél fontosabb, és a sors valamiért úgy rendezte, hogy hozzá is kerüljön.
  Este settenkedett ki a szobájából, és körül nézett, hogy ténylegesen senki sem figyel rá. A pár lent volt valahol a földszinten, a tévé halkan morajlott a nappaliban, és egy kellemes illat áradt szét mindenhol, mely azt jelentette hogy Harry vacsorát főzött újra. Nyelnie kellet , hogy elő ne hívja azokat a gondolatokat, melyek azt siratnák, hogy nem sokára nem érezheti ezt sem többé. De késő volt. Orcáin hamar végig szaladtak az első, majd második cseppek. Vissza tekintett pár össze rakott ruhájára ami az utazó táskában pihent. Cikáztak a gondolatok, hogy az epekedve várt érintéseknek, a lopott fájdalmas pillantásoknak, attól hogy csak látják egymást mind hátat fordít örökre.
  Majd elindult az Ő szobájába, ami immár nevezhető az ők szobájának. A szőnyeg utoljára csiklandozza a meztelen talpát így, ahogy ott van, talán még a megfoghatatlan illat is hiányozni fog neki, amit mindig érez ha a közelében van. Lassan hasal a földre, hogy hozzá férje az apró kis céljához. Amint kitapintja, ki is húzza az ágy alól. A míves kis fémdoboz megannyi titkot rejt. A díszes lakattal csukott zárt, a már előzőleg elcsent kulccsal nyitja ki, amit nem messziről, a matrac alól tulajdonított el még tegnap este. Már akkor el akart menni, de terve nem jött össze, mert a szoba felé közeledett valaki, aki végül kiderült hogy Felicity volt.
 A lakat pattant, majd a finom cirádákkal díszített ládikó felnyílt előtte. Egy bőrkötéses napló volt ott, egy csont nyelű kés, és a medál, amit folyton vagy a nyakában, vagy itt őrzött. Tudta hogy ez lesz a megfelelő hely, mert már milliószor besettenkedett ide, és egyszer , mikor nem sikerült elmenekülnie a szobából, egy rejtekhelyről kifigyelte mit tesz.
  A fehér papíron ezernyi könny szárad, és a felvetett sorokat lelőtte meg annyiszor újra gondolta, és módosította. Igyekezett egy oldalba sűríteni mindent , ami jót tapasztalt vele. Még mielőtt elhelyezte volna egy lágy csókot nyomott a papírra, mintha csak búcsú csókot nyomott volna a göndörke arcára. Majd egy csepp könnyel pecsételte, mely ráhullott a levére, és a doboz mélyére zárta. Vissza rakta a ládikót a helyére, és kisétált a szobából, majd várta az éjfélt, mikor mindennek ami itt volt, búcsút int.
  Az is szöget ütött a fejében, hogy vált utolsó mondatokat, búcsú gyanánt Harrytől, de mikor elindult felé két tényező is gátolta. Tudta jól, hogy nem fogja könnyhullatás nélkül kibírni, ha látja, és ott volt mellette Felicity is. Ha akart volna se tudott volna elköszönni. Így hát reménykedett ha elrejti az ágy alá a táskát és  lefekszik , mintha aludna, és Harry semmit sem sejt. Pontosan tudta, hogy minden este meglátogatja, miután vacsoráztak, és a lány lefeküdt aludni. Azt hitte a fiú, hogy már csendben alussza álmát Angel, de mindvégig fent volt, és ébren tapasztalta a fiú gyengéd cirógatását az arcán. Talán ez a rejtett gesztus fog a legjobban hiányozni, mert egyedül itt mutathatta meg titokban, hogy törődik vele a fiú. Érezte belülről, hogy a fiú is talán érzi amit ő, de közöttük áll Felicity. Bár betudta beteges képzelgésnek.
 Azt gondolta a lány, hogy lehet Harry titkon azért csinálja ezt, mert szeretne kicsit vele lenni. De lett volna rá több alkalom is, miért nem mondta el?
  De erre az estére feladta ezeket a kérdéseket, kételyeket és csak a boldog emlékekre koncentrált. Bevallotta magának, hogy igen is tetszettek neki azok a bizonyos csókok, és már tagadhatatlanul epekedik még egy olyan pillanat után. De nem merne kettesben lenni egy percre sem Harryvel, mert Felicitynek mindenhol van szeme, és megtudná. Hisz mindenről tudott ami köztük zajlott. Még a fejükbe is látott, és előre megjósolta Angel érzelmeit, amik talán már akkor ott lappangtak benne.
  Mint ahogyan számított rá a lány, most is jött Harry, és nesztelenül lépkedett az ágyáig, majd amilyen finoman csak tudott, leült a látszólag alvó lány mellé. Minden igyekezetével azon volt az angyal, hogy ne mutasson semmi érzelmet, és az álcája fenn maradjon. Csak gondolatban köszön el most tőle.
Amint a lágy cirógatást elkezdte a göndör, megrebbent a lány pillája, és könny gyűlt alatta, de sikerült leküzdenie végül. Felidézte magában a levélve íródott sorait.

 Kedves Harry! 

Soraim már biztosan akkor olvasod, mikor észre vetted, hogy eltűntem. 

Sajnálom hogy nem köszöntem el, de tudom, ha tervemről tudtál volna, biztosan megakadályozod.És ha még is megtettem volna, sosem tudnék tőled elszakadni többé.  Sajnálom, hogy így kell elbúcsúznom, és hogy azt kell mondjam, örökre. De biztos vagyok abban, hogy így jobb lesz, mert nem kerülnek többé veszélybe az angyalok.

 Nem szeretném ha akárkire is haragudnál, mert így alakult minden.Én már megbocsájtottam Felicitynek mindenért.

Hisz minden az én hibám. Ha nem ismerkedtünk volna meg, most nem okoznék fájdalmat. 

Nem tudom, te hogy érzel irántam, de el kell mondanom, hogy te számomra mindennél fontosabb voltál. 

Csak pár hónap volt, csak egy évszak, de titkon befurakodtál a szívem mélyére, talán örökre. Remélem is, mert minden fájdalom mellett, még is voltak olyan pillanatok, amiket már senki sem adhat vissza soha, rajtad kívül.  

El szeretném mondani, hogy minden csók a lelkembe égett és elmoshatatlan emlékeket hagytak maguk után. Én nem felejtelek el sohasem. De el kellett mennem, mert tudom jól, hogy nem bírtam volna tovább, és olyat okozok, ami milliók életébe kerülhet. 

Nem tudom hogy te mit érezhettél irántam , mert olykor mindennél közelebb kerültél, néha pedig rideg voltál.  De akármit is jelentettek esténként, mikor bejöttél és néha halkan beszéltél hozzám, vagy csak lágyan cirógattad arcom. De én nem bántam egy percet sem abból. 

Hiányozni fogsz, és minden ami csak te vagy. Számomra érintésed nélkülözhetetlen lesz, remélem te csak barátként gondoltál, mert nem akarok fájdalmat okozni neked Kedvesem.

Nekem minden érintésed hiányozni fog, és nem tudom hogyan fogom nélkülözni azt, hogy egy percre is , de lássalak. Szívembe hasít minden betű előre haladtával, és
fáj kimondanom, mert ezek az utolsó soraim hozzád, de .... 

A soha viszont nem látásra szerelmem.

 Angel

  Éjfélkor  fájdalmasan kelt ki a meleg nyújtó ágyából Angel. Ez az ágy is hiányozni kezd neki, és ahogy körbe nézett a szobán minden egyes pontja a sötétben rögzíteni próbált. Nem a hely szépsége vagy varázsa miatt. Csak mert ez is Harryé. Az ágy, mely megannyi maró könnyet zárt már magába, vagy a takarók és a pára, aminek az illatát sosem fogja elfelejteni. Mind mind Harryt juttatják majd eszébe.
Szemei újra elfátyolosodtak, ahogyan a táskáját kihúzta a az ágy alól, majd  nesztelenül emelte a vállára.
   Nem vitt túl sok holmit, hisz az angyalvárosban máshogy öltözködnek a harcos angyalok, és ott amúgy is tud újakat szerezni. Lépéseinek hangja nem hallatszott a csendes lakásban, és az utat a lépcső aljáig csendeb tette meg. Majd a bejárati ajtóhoz ért, és vissza fordult. Egy utolsó pillantást vetett a házra, és beszívta az illatot mely Harryre emlékeztetett.
  Majd zajtalanul kinyitott az ajtót, és maga után vissza zárta, és a postaládába dobta az ő kulcsát is. Majd elindult a város hideg utcáin, és a csendes és békés alvó Harryre gondolt még utoljára