21. Fejezet

 Egy pöppet elszomorított h nem kaptam az előző részhez kommentet :O Meg el is bizonytalanított :O Csökken az amúgy is alacsony színvonalam? Szóljatok drágaságaim !!! :* Nem akarok a firkálásommal ám bűnözni az irodalomban xd Na csak ennyi lenne :* a kérés a szokásos :* <3 Luv ya all :*



/Angel szemszöge/

Két napja, folyamatosan felriadok álmomból. Mindig ugyan azok a képsorok gyötörnek. A Nő, a kisbaba, meg a kegyetlen férfi.
Ismét , izzadva és ziláltan kászálódok ki a hajnal kezdetével, és úgy érzem, bár órákat aludtam, semmit sem jelentett, semmi hatása sem látszik rajtam. Karikás szemek fogadnak a fürdő szoba tükrében, és egy elnyúzott fej, melyet enyhén verítékkel átitatott haj keretez. Véreres szemek, és egy kimerült test tükröződik vissza az üvegből.
"Mit jelenthetnek ezek a látomások, vagy álmok? A nő, a baba és a férfi..."
Miközben a reggeli rutint végeztem, csak ezek a gondolatok visszhangoztak a fejemben. És ez egészen addig tartott, míg a konyhába nem vonszoltam magam, és letottyantam egy székre, várva a reggelim, melyet mindig Harry elém rak. Hiába is kérlelem, hogy erre semmi szükség, én is tudok magamnak ételt gyártani reggelente, hajthatatlan efelől... Hát mit ne mondjak "Bele kellet törődnöm" .
- Min gondolkozol annyira? - kérdezte, mikor elém rakott egy tálnyi isteni illatokat bocsájtó,  gőzölgő rántottát és egy pohárnyi frissen készült teát. A folyadék aromája kellemesen csapta meg az orromat, és abban reménykedve, hogy valamennyivel energikusabbá tesz, magam felé legyeztem az illatát.
- Tudod... mióta először volt az az álmom, vagy mim, arról az angyal nőről, folyamatosan vissza tér, mikor alszom. Ugyan az, ugyan úgy. Mintha egy filmet állandóan vissza pörgetnének... És folyamatosan csak egy név visszhangzik a fülemben...
- Micsoda? - kérdezte, mikor egy hasonló tartalmú tállal és bögrével leült velem szembe  az asztalhoz.
- Freddie Michael. - mondtam, ugyan olyan üres hangon, mint reggelente szoktam. Nehezen kelek fel, de valahogyan nem vágyakozom az álmaim világába, mióta rendszeressé vált ez az egy szem látomás minden egyes alkalomkor mikor pihenőre hajtanám a fejem.
Egy pillanatra eszembe jutott , hogy Felicity sunyi módon most is hallgatózik, és arra vár, hogy egy bravúros beszólással indítsa felém a napot, hogy csak még jobban megtiporjon az amúgy is nyomorúságos helyzetemben. Ezt észre véve a fiú azonnal kapcsolt, és egy szende mosollyal kísérve válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
- Ilyenkor még nem kel fel. Majd olyan kilenc és dél között talán...
- Egy jó tulajdonsága... Amíg alszik nem kell látnom! - dobtam oda kissé poénkodva, de vagy túl korán van Harrynek, hogy ilyen komor képet vágott reakcióként, vagy nem vette jó néven az előbbi megjegyzésem. És erős gyanúm van a szinte észrevehetetlen rándulásától az ajkain, hogy a második lehetőség lehet a ludas.
- Mindegy! - mormolta, majd elkezdte falatozni a készített ételét.
És ismételten, mint ahogyan az mostanában közöttünk beáll, ha előkerül a Felicity téma, a csend fojtogató hallgatása közénk szállt.
Utáltam mindig is akárkivel kínos hallgatásban őrlődni, de van olyan, hogy az ember a béna témákon kívül mást nem tud felhozni. Ezzel most is így voltam. Morfondírozhattam rajta, hogy dobjam fel, megint borús és szomorú az időjárás, mint ahogyan azt már az itt tartózkodásom alatt szinte folyamatosan zajlott. Egyetlen egy, szép ,napsütéses óra volt, de azt is elrontotta az idegesítő szekálódásával és feltűnő közeledésével Harry felé, a kis féreg, aki élősködik rajtunk és piti dolgokkal fenyegetőzik.
Sajnos van egy olyan rossz érzésem, hogy kipécézett magának engem, mert tegnap fél percre egyedül maradtam vele a szobámba, és már is faggatózni kezdett volna a maga pökhendi stílusán, ha a göndör fiú nem tért volna vissza a helységbe. És utána is szemezgetett velem, mintha csak fel szándékozna tenni egy határokat feszegető kérdést, de a zöldszemű előtt nem merné... Furcsa pedig Felicity minden, csak nem épp szégyenlős.
"Nem is akarok erről tovább filozofálni, engem nem érdekel mik zajlanak az ő tébolyodott fejében..."
Beugrott  a már napok óta kérdésként lebegő személy neve az álmomból ismét. Jó lenne tudni ki ő, hisz ha ez egy látomás - és miért ne lenne az -, mert álmodni sosem szoktam eddig...
- Harry... - szólaltam fel kicsit bátortalanul. A kezdeti lendülethiányt még jobban fékezte , hogy a különösen csendes helységben ,a hangom irdatlanul hangosnak minősült. Mintha csak egy ágyút sütöttek volna el éppen a konyhában. Ezért is utálom én megtörni a fojtogató szótlanságokat, és keverem magam a "Meg kéne törni ezt a csendet-De nem én szeretném, mert az kínosan jönne ki - De meg kéne még is törni a csendet" ördögi körbe.
- Tessék? - válaszolt, a számomra még mindig különösen de még is nyugtatóan csengő rekedtes és mély hangján.
"Ezer közül felismerném. Sőt, ez utánozhatatlan."De miért is kezdtem hirtelen erről gondolkozni?"
- Te tudsz valamit erről a bizonyos Freddie Michaelről? - mondtam, kis erőt csempészve a hangomba, hogy ne tűnjenek egy egér halk cincogásának a szavaim.
- Csak annyit hallottam róla, hogy állítólag megpróbált egy angyal szöktetni, de napokkal késöbb megtalálták a szétégett holttestét egy szintén porrá szenesedett házban... Állítólag öngyilkos lett, mert tudta a sorsát. De az angyal nem került elő.
- Oh... É-és szerinted mit jelent az álmom? - tettem fel az újabb kérdés, míg volt valamennyi lendületem, nehogy megint beálljon a kínos csönd.
-Fogalmam sincs. Nekem a te látomásaid túl zavarosak. - válaszolta, mire egy érdekes grimaszt küldtem felé. Azt hihette hogy a nem tetszésemet fejeztem ki, ezért korrigálta a szavait - Azaz, nem érthetem őket, csak te tudod megfejteni, vagy az az ijesztő fickó Lond...
- NE! Még meghallja! - vágtam hirtelen a szavai közé. Jobb elővigyázatosnak lenni.
- Már mondtam hogy ilyenkor nem szokott még Felli felkel...
- Szerbusz napsugár és morcos néni a szomszéd házból! Mikor nem szoktam felkelni , édes? - csörtetett be hatalmas hévvel a konyhába a hátam közepére sem kívánt személy.
- Pedig nem szokott... - morogta a bajsza alatt a göndör fiú, akire bár rosszallóan néztem, azért egy mosoly kúszott a szituációtól az arcomra ami rögtön le is hervad ahogy tudatosult bennem, hogy pontosan Harry mellé ül a nőszemély. Még közelebb is húzta a széket a fiúhoz, aki cseppet sem tartózkodik, hogy az a féreg a közelében van...
- Na és hogy s mint? Még mindig nyekeregsz álmodban? Mert már nem hallom a füldugótól csak szólok!
- Oh, hát jól voltunk , amíg egy hívatlan bé - "ka"... Harryre nézve korrigáltam a válaszomat - barát meg nem jelent! - de az élt még így is a hangomba rejtettem.
A lány csak ízesen felnevetett, majd ismét egy szerinte humoros szólást igyekezett a fejemhez vágni.
- Mi ez a többes szám? Én úgy veszem észre csak te nem kívánod a jelenlétem! - nézett rám, majd incselkedve a fiú combjára simította az asztal alatt a kezét, de úgy hogy a válla mozdulatából tökéletesen ki tudtam venni mit csinál.
A göndörke csak szótlanul tűrte, sőt hagyta addig hogy azt tegyen amit csak akar a lány, míg kényes terület felé nem kezdett közeledni. De ekkor sem szólalt fel, csak mintha misem történt volna eltávolította Felicity kezeit a lábáról, aki erre csak egy sokat sejtető vigyorral adta meg a választ számomra, hogy ő győzött.
- Elment az étvágyam... - pattantam fel, és a maradék ételt ami a tányéromon volt eltoltam magamtól, és a teámat felkapva elindultam vissza a szobámba.
Nem reménykedtem abban, hogy vissza tudok aludni, sőt az pont nem volt a célom. Csak nyugton akartam lenni, minél távolabb ettől az istencsapás lánytól.
A szobám felé caplatva azonban már hallottam is lépteket mögülem.
"Hogy ez nem tud békén hagyni. Talán egy fokkal jobb addig, míg rólam leakadva Harryvel enyeleg valahol a sarokban! Csak ne kelljen látnom inkább egyikőjüket sem!"
Nagyot sóhajtva, mintha csak a lopakodás szerű követést észre sem vettem volna, a célom felé sietősebben vettem az irányt, majd az ajtót úgy, hogy véletlenül se nézzek vissza magam mögött becsuktam, mielőtt utol érhetett volna.
Meglepetésemre, miután kinyúltam hassal lefelé az ágyon, a fejemet a párnába temetve, egy halk ajtónyitódás és zárulást hallotam, majd szótlan lépteket. És óvatosan besüppedt mellettem az ágy puha matraca.
Majd egy újabb nem várt tett következett. Finoman a hátamra simult két kéz , és pontosan azokat a pontokat érintették, melyekből előtörnek a szárnyaim.
Már tudtam csak a halk mozdulatokból, hogy ezek szerint mégsem a lány követett. Egy kis könnyedség futott végig rajtam, hogy nem kell Felictyhez szólnom, de egyben ideges is lettem a furcsa érintéseire Harrynek.
- Ne... Hagyjál! - mondtam a párnába, bár tettére alig jöttek még ezek a szavak is ki torkomon. Lehet hogy csak egy egyszerű morgásnak hallhatta.
Megszorítottam a párnát, és próbáltam nem koncentrálni a gyengéd mozdulatokra. De a fiú csak fojtatta . Lágyan cirógatta a hátam, én meg varázslatos érintésére egyre jobban ellazultam.
- Ne... E-elő jönnek a szárnyaim... - próbáltam megállítani a cselekvésében, bár valószínűleg az a testbeszéd, amit mutattam az ellenkezőjéről tájékoztatta Őt.
Akaratlanul is egy halk sóhaj szökött ki a számon, ahogy kezei a derekamra vándoroltak. A pólóm egyszínű anyaga kissé felgyűrődött a mozdulatokra , így megérinthette a kibukkanó bőrfelületet is.
- Nem fognak. - hallottam a fülem mögül. Észre se vettem addig, hogy közelebb hajolt, míg szavai keltette meleg lehelete el nem érte az érzékeny rész a hajam és a fülem mögötti rész találkozásánál.
"Tudja, hogy ez az egyik gyenge pontom?"-tettem fel magamban az első kérdést, mely ismét talányok szökőárját indította el mennem. "De akkor miért teszi? Mi van akkor most Felicityvel? Miért nem vele törődik? Mit művelek én egyáltalán, miért engedem neki ezeket a talán túl személyes érintéseket?"
Úgy érzem valamit tennem kell nekem is, és ha nem is a kellemesen borzongató érintések ellen, hanem a különös szituáció miatt.
Egy gyors mozdulattal emelkedtem picit meg, és fordultam a hátamra, nem gondolva a következményekre.
Tenyere oldalamon kereszül hasamra simult, miközben nem szakította meg az érintést. Arca, ugyanott maradt, ahonnan suttogott, így centikre húzódtak szemei az én remegő és megszeppent pilláimtól. És , a bal oldalamnál támaszkodott, amit egészen idáig észre sem vettem. Egész alakjával felém magasodott, és mintha csak egy takaró alatt feküdnék, meleget árasztott magából - vagy lehet ,hogy csak én éreztem forrónak a levegőt.
Elnyíltak az ajkaim, és egy nedves lélegzet szökött ki rajtuk . Úgy tűnt, szemeibe nézve sem zavarja a helyzet, velem ellentétben, mert nekem arcomba szökve a véremmel küszködtem alatta. Egyre csak azok a képek jártak az eszembe, hogy előzőleg Felicityvel enyelgett, és most pedig felettem támaszkodik.
" Miért teszi ezt, ha közben Felicityvel van? Ha együtt vannak egyáltalán..."
Furcsa érzések örvénye szippantott magába. Egyszerre kezdett csatát vívni bennem az undor fojtogató taszítása és valami egészen más , ami viszont egyenesen vonzott hozzá. Ezzel a háborúval én mozdulatlanul , belűről viszont feszengve feküdtem tehetetlenül.
Mintha kezeim meg lennének kötözve. De még is úgy érzem, hogy karjaim legszívesebben az izmain feszülő fekete textil köré fonnám, és beszívnám még közelebbről ,az így is érthető jellegzetes illatát, mely mindig megnyugtat, akárhányszor is tapasztalom.
De ki kell zökkennem ebből a transz szerű állapotból, mert nem tudom, hogy tetteivel mi lehet a célja. Ok nélkül csak nem csinál ilyeneket. Főleg nem a Felicityvel...
- Harry... - szűrtem ki szisszenés szerűen ajkaim között.
- Hmm? - mordult fel válasz gyanánt, majd meglepetésemre még közelebb hajolt, de nem a szám felé. Nyakam vonalán érintés nélkül húzta végig orrát. De még mintha a vonal megrajzolása nélkül is éreztem volna a bársonyos felületek találkozását.
Libabőrt váltott ki a fedetlen bőrömön. A hideg és a meleg egyszerre borzongatta végig gerincem dermedt síkját. Ha csak picivel is magasabbnak érezném a levegő hőmérsékletét, szerintem az ágy puha anyagába és szerkezetébe olvadnék. A majdnem súrolt vonalon az érintés nélkül is pezsegtek az idegek.
- M-mit akarsz? - préseltem ki nagy küzdelem árán magamból ezt a rövid mondatot.
- Én csak... - motyogta ki a szavakat, majd távolodni kezdett.
"Elcsesztem..." - mondtam magamba üvöltve a szót. Elrontottam már számtalanszor... Mindig megtöröm az ilyen furcsa, de még is melengető perceket, melyek még annál is gyorsabban véget érnek, mint hogy pillantanánk egyet.  Olyan pillanatok, melyeket nem lehet körül írni, de még is furcsán vágyik rá az ember.
"De miket beszélek egyáltalán?" - pirítottam magamra.
- Elmegyek boltba. Addig itthon maradtok Feli...
- Ne! Kérlek ne! Csak vele ne! Had menjek veled! Jó leszek ígérem! Semmit sem kérek! - egy szempillantás alatt váltottam kábult állapotból éberé és könyörgővé. A leírhatatlan pillanat varázsa rögtön széjjel foszlott.
- Ki bírtok pár órát együtt! Te itt fent leszel, ő meg ott lent, és nem szótok egymáshoz! - vázolta fel a terveit, melyet tévesen képzelt el arról, hogy Felicity békén hagy. Tudom, hogy amint kilép az ajtón , az a nőszemély már is jön, hogy tönkretegye ezt az amúgy is rosszul induló napot.
Nagy sóhaj szalad ki a számon. Ismételgettem nyugtatás képen a szavait , hogy talán valami csoda folytán mégsem tesz egy "kellemes látogatás" Felicity a szobámba.
"Pár óra... Ő odalent én meg idefent... " De most az első szavakon megakadtam.
- Pár óra? De egy egyszerű vásárlás nem tart pár óráig!
- Ő... még van pár dolgom! Ne folyj bele mindenbe! Csak ... Mindegy! Elmentem.
Amint becsukta maga után az ajtót kifújtam a lélegzetem. Észre sem vettem, hogy benn tartom , míg azt nézem ahogy a lábait komótosan az ajtó felé szedi.
Lehunytam szemeim, és eldőltem az ágyon. A helyzetem pontosan ugyan olyan volt, mint mikor alatta feküdtem. Ezzel az észrevétellel akaratlanul is előcsalogatva a friss emlékképeket. Két ujjbegyemmel a vonalat érintettem, melyen éreztem szinte ahogy végig húzza orra hegyét, de mégsem, tette. Nem tudtam pontosan imitálni , hogy milyen volt. Nem járt át borzongás, csak az emlékképekre egy gyenge libabőr futott át rajtam.
Talán percekig is mozdulatlanul ültem , bámulva belülről a szemhéjam. Nagyon elmosódottan és tompán hallottam is ha koncentráltam, ahogy nyitódnak és csukódnak az ajtók odalent, mikor a fiú készülődött. Aztán ezek is elhalkultak.
Elment az egyetlen személy, aki távol tudott tartani az Angyalvadásztól...
Megcsapták a fülem, azt ajtóm előtt egyre csak hangosodó léptek zajai , majd a kilincs óvatos nyitódása és csukódása. Meglepett hogy tud még Felicity is így közlekedni.
Vettem egy utolsó mély levegőt majd kifújva felkészültem életem leghosszabb és legpocsékabb beszélgetésére.

/Harry szemszöge/

A kocsim zúgása kellemes ellazított , miközben vezettem. Az útra próbáltam koncentrálni, de gondolatban mindig eltévedtem másfelé. Most is akaratlanul csúsztak a képek fejembe, melyek minduntalan Angel körül forogtak.
Főleg az , ami a szobában történt. Csak azt éreztem, hogy közel akarok lenni hozzá. Csak vele akartam lenni, és észre sem vettem mit csinálok, amíg el nem utasított.
Nem akarom azon törni állandóan a fejem, hogy mit miért teszek. Már rég rájöttem, hogy hiába keresem, nincs rá válasz. Felicty simán elkönyvelte magának hogy tetszik Angel. Én viszont nem vagyok tisztába a bennem zajló dolgokról. És az, hogy nem is én irányítom szinte a kezeim, vagy tetteim mikor a közelében vagyok ,az csak egy tényező. A fejemben káosz uralkodik, és csak egy kép tiszta benne. Ha bárki bántaná Őt, azt azon nyomban megölném. Még engem is megrémít a gondolat, hogy már meg is tettem egyszer... De talán Alec meg is érdemelte, mert amiket egyes nőkkel művelt, azt  nevezném igazi bűncselekménynek. És nem kapott az odáig semmit sem érte, ha megerőszakolt egy lányt, majd brutálisan gondoskodott arról, hogy soha többé ne kotyoghasson ki semmit. Az csak a jobbik eset ha megcsonkította... Vagy talán az irgalmasabb mikor kivégezte?
Bele gondolva így ebbe, tanán nem a legjobb helye van Felli mellet. Hisz mindannyian egy helyen nevelkedünk. De róla biztosan tudom, hogy bár angyal, nem ölné meg, mert tudja a következményeit. Lehet, hogy nem vagyok egy olyan érzelem mentes gyilkoló gép, mint ő, de a fizikai tulajdonságaink, és képességeink ugyan olyanok. Nem véletlenül mi voltunk benne abba a maréknyi csapatba, akik megélték a felnőttkort a kiképzésen, és teljes körű Vadászokká lehettek. Bár itt ez azt jelenti, hogy 16 évesen részt veszel az első csoportos angyal vadászaton, ahol elég nagy az esély, hogy meghalsz. Teljesen más rendszer. És ezért tudom megérteni, hogy Felicity miért olyan, amilyen.
Szöges ellentétben Angellel, aki új számomra. A közel egy hónap során már kellő képen megismertem, de így sem tudok mindent róla. Például, hogy miért pirul el néha. Vagy hogy mi vezérelheti, mikor mindenen kíváncsiskodik. Nálunk ha valami olyan dologba bele ütötted az orrod, ami a vezetőségnek rossz, vagy csak kellemetlen, azonnali hatállyal deportálták a bázisról. És valószínűleg az életből is...
Ő egy teljesen más világból származik Nem olyan veszélyes helyen nőtt fel, ahol tényleg az életeddel játszadoztál, ha valamit nem tartottál be!
És ettől meg kell védenem! Ha az Alvilágba be kerül, onnan nem lesz kiútja. Főleg ha ő egy különleges eset még az angyalok körében is.
De nem tudom mi a  legmegfelelőbb módja rá. Talán a legjobb, az lenne ha szépen lassan elhidegülnék, és végül az imént talált angyal városban hagynám, ahol vigyáznak rá, és a fajtája mellet lehet. Megtanulhatná rendesen használni a szárnyait. És megtanulná hogyan védheti meg magát a magamfajta veszélyes vadászoktól.
Talán találna magának ,ha felnő, valakit. És boldogan élhetne, egy kevésbé veszélyes világban.
Bár akármennyire sem érzem annak, a legjobb döntés ez lenne , hisz ott biztosában lenne...
A parkhoz érve már tudtam az ösvényt ami A Város bejáratához vezet.
Elhaladtam a szerelmesek fája mellet, majd áttértem a növényzeten. De  pár nappal ezelőtt más volt a hely. De teljesen megváltozott. Mintha valami varázsalt történt volna itt.  Egy indákkal benőtt falat láttam, melyet minden féle gaz, csak egyre jobban takart. Nem hittem a szememnek.
Emlékeztem, hogy volt egy utacska, macskakővel kirakva, ami pontosan az ajtóhoz vezetett, és egy feketére mázolt míves vaskapu. De most egyik jelét se láttam sehol sem.
Közelebb lépkedtem a bejárat helyéhez, és ekkor láttam egy csillanást, mely a növényzet közül jött.
Közelebb lépve egy apró kamera féleséget láttam , ami nagyon meglepett. Majd hirtelen a semmiből kicsapódott egy ajtó ami egyenesen fejen talált úgy, hogy el is terültem tőle a földön.
A fejemet dörzsölve a fájó helyen tápászkodtam fel ülésbe. Előttem állt karba tett kézzel Bernice. Üveges és öreg tekintettel engem vizslatott, ahogy növelte a ráncai számát azzal, hogy szemöldökét egyre jobban össze vonta. Már-már azt hittem, hogy hunyorog.
- Mit akarsz itt Vadász? - vágta hozzám keményen a szavakat.
Felkeltem a földről és leporoltam magam. Megigazítottam a kabátom, és a belső zsebbe rejtett tőröm, mely mindig nálam volt, ellenőriztem, hogy az eséstől nem e sérült, vagy esett ki.
Persze ezt az öreg angyal is észre vete. Sőt támadásnak vélte, és egy szempillantás alatt vonta ki szárnyait, és felém vetődött.
Alig tudtam reagálni, de éppen sikerült félre ugranom, így csak egy sikertelen ütés nyomát láthattama levegőbe.
"Ahhoz képest hogy legalább kinéz 70-nek , úgy mozog, mint egy ereje teljében járó ember."
- Hé! Nem támadni akarok. - tettem fel megadó pozícióba a kezem magam elé. Felé mutatva tenyeremet, hogy nincs benne egy fegyver se.
- Kérem a tőrt! Most! - nyújtotta a kezét felém .
Kissé vonakodva az egyetlen fegyverem átnyújtottam neki, hogy mindenképpen megbizonyosodjon arról, hogy nem bántani jöttem.
- Általában a mai vadászok pisztollyal, vagy valami lövő eszközzel járnak... - mondta semlegesen, ahogy a csontmarkolatú fegyvert kihúzta a tokjából, hogy szemügyre vegye.
- De akkor honnan tudta hogy nálam tőr van? - kérdeztem.
"Tényleg, honnan tudta?"
- Te olyan régi módi úriembernek tűnsz. Ebből következtettem, hogy valószínűleg nem kedveled a golyós fegyvereket. Meg amúgy is. Te furcsán máshogy viselkedsz , mint a többi... -mondta, miközben vissza állt az Angyalváros kapujához.
- Mármint? - kérdeztem vissza. Kissé össze zavartak a mondatai.
- Már ott nem stimmelsz, hogy egy angyalt megmentesz a halálból. Madeshire nem épp egy veszélyes hely, de mikor azzá vált, te magadhoz vetted. És nem hogy bántani nem akarod, még védelmezed is! - mondta ki a megdöbbentő tényeket.
- H-honnan tudja? - mondtam. Hangomban tisztán tükröződött a meglepettség és a sokkoltság. Nagy szemekkel néztem rá egy ideig,míg ő halkan felkuncogott. Most már teljes zűrzavart okozott a fejemben.
- Tudjuk, helyesbítek! - válaszolta,majd hangosan felnevetett, ahogy csodálkozásomban még az ajkaim is elnyíltak. -  az egész világ hallott arról a hírről, hogy egy vadász megmentett egy angyalt. Sőt, még a TFW is. Csak azt nem tudják, hogy ki volt az, és azt hogy milyen angyalt. Mit hittél? Csak úgy elhurcolsz egy társunk, tartogatod magadnak, és nem derül ki? Az angyalok népe nem idióta Harold! Mi mindent tudunk! - hangja a mondandója végére megkomolyult, ezzel olyan hatást keltve, hogy ha akarnám sem tudnám poénra venni a mondatait. - Mit akarsz itt? - váltott gyorsan témát, mielőtt szólalni tudtam volna.
- Én csak Angel miatt jöttem...
- Oh igen! Már épp üzenetet is akartunk küldeni, hogy a tanár kiválasztásra került, és mostantól ide kell járnia. Tudjuk, hogy egyikőtök sem akarja , hogy itt is maradjon Angel. Bár, a te szavad nem számít itt, de ha a Kiválasztott kér ilyet, akkor az ellen nem szólhatunk semmit sem. De nem örülünk hogy...
- Az a helyzet, hogy... -nem jöttek számra a szavak. Úgy éreztem, hogy minden kimondatlan hang is marja a torkom. Olyan érzés volt, mintha bűntudatom lenne már előre, mert elárulnék valakit. De én ezzel csak segíteni fogok. Ha már nekem meg is kell halnom a TFW miatt, ha megtalál, Angelnek semmi baja nem eshet! - Szóval... Én... szeretném, ha itt maradna majd idővel... - a nő szemei kikerekedtek. Szólni sem tudott, de mielőtt akart is volna, megelőztem. -  Eleinte még hozni fogom kiképzésre, vagy minek hívják önök ezt, de utána már itt kell maradnia.
- Ezt komolyan mondja fiatal ember? - kérdezte komolysággal a hangjában Berince.
- Igen... Tudom, hogy Ő nem akar itt maradni, de kérem Önt, hogy tartsák itt majd! Nem akarom hogy baja essen. Én hozzá túl veszélyes életet élek, és nem akarom hogy akárki is bántsa Angelt!
A nő egy félmosollyal nyugtázta a kérelmem, majd gondolkozóba esett. A mosoly egésszé egészült ki, mielőtt száját válaszra nyitotta.
- Mi kényszerít rá egy Vadászt, hogy foggal-körömmel védjen egy angyalt? - szemeiből eltűnt a kezdeti undor, ahogy végig nézett rajtam.
- Én...
- Szerelmes vagy? Vagy talán egy eltitkolt testvér? Bár azt tudnánk...
- Én nem! Hölgyem nézze! Én csak azt szeretném kérni, hogy...
- Oké! Ezt mindenképpen meg fogjuk vitatni, és igazából mi sem bánnánk ha a Kiválasztott a köreinkbe lenne, és meg tudnánk figyelni! Sőt, valószínüleg előre megsúgom, hogy a kérésedet el is fogjuk fogadni. De ha...
- Kérem, most az egyszer ne vegyék figyelembe mit mond An... A Kiválasztott. Az Ő érdekében.
- Úgy lesz Harold!
- Harry, kérem!
Felkacagott Bernice, szinte visszhangzott a körülötte lévő tágas, de növényzettel benőtt terület.
- Itt nincs szavad Vadász! - mondta, de már játékosabban.
- Egy kérésem lehetne még?
- Nem, de azért meghallgatom.
- Láthatnám a tanítót?
- Nem igazán... De mivel volt egy imént elhangzott szimpatikus gesztusod, elmondhatom nagyjából , hogy milyen.
"Hát, több, mint a semmi! " - gondoltam magamban, majd bólintottam egyet.

/Angel szemszöge/   *eközben*

Éreztem, ahogy már feszült csendben lehuppan mellém Felicity, és  szinte láttam a lelki szemei előtt a gonosz mosolyt az arcán, ahogy észre vette , hogy milyen kelletlenül is ér  ez a szituáció. Már meg sem fogok lepődni, hogy miket szól be. Egyszerűen csak kibírom, és kész...
- Mit akarsz? - morogtam, majd felültem.
Meglepett , hogy eddig milyen csendes volt. De csak eddig!
- Oh, hát hol marad a jó modor? - indította a rémes utazásom, a világ legrosszabb beszélgetésébe.
- Ahol te is elhagytad! - válaszoltam, talán jó visszavágással.
- Humoros, humoros, de nem hiszem hogy így kéne azzal beszélned akinek több ezer élet van a kezében! - váltott hirtelen sejtelmes hangnembe.
- Úgy érted, ért véget általa! - dörgöltem az orra alá. "Hmm ez a vissza szólások nekem is mennek!"
- Nem! Én úgy értem, hogy egy városnyi élő angyalé! Tudod! A naaagy kapu mögött! - szavai között érezhető volt, hogy már most nyert. Undorítóan széles mosollyal nyugtázta, hogy arcomon a rémület teljesen leplezetlenül áradt szét.
- M-miről beszélsz? - próbáltam tenni a tudtalant, de szerintem a már-már reszketésbe átmenő félelmem elárulhatott. Remegett a hangom minden egyes rövid szónál.
- Tudod te azt! A kis városkádról a sok tollas rémmel! Jézusom! Hogyan tud a fajtád egy dohos pincében lakni?
Döbbenten ültem előtte. Majdnem a sírás határán voltam már.
"Honnan tudja? Mindenkit lebuktat! Csak miattam! "
Próbáltam lenyugtatni a bennem tomboló nyugtalanságot, és félelmet. Bele sem mertem gondolni, ha ez kiderül, akkor én egy gyilkos leszek! Egy tömeg mészáros! Több tízezer vagy akár millió angyal is élhet odalent! És ha erre fény derül a TFW körében, ott nagyon kevesen maradnak életben! Hisz ez az egy szem bejárata van, nemde?
- Na mi az tollas csibe? Már nem is olyan nagy a szád mi? - vagdosta olyan utálattal a fejemhez a szavait, mintha pontosan fordított állás lenne, és én szidnám az undorító gyilkost.
- De hogyan? - szinte suttogtam magamban. A falfehérség már az arcomon teljesen elterjed, ahogy rémképek villództak a fejembe a szörnyű következményektől.
- Jobban figyelhetnétek a Vadászkáddal arra, hogy ki követ benneteket drágaságom! - a pökhendiség szüntelenül ott volt a hangjában.
Ismét szótlanságba burkolództam. Nem tudtam lehetőségeket kitalálni arra, hogyan akadályozzam meg Lond Angeles felfedését. Csak egy olcsó próbálkozásom maradt, ami szerintem hasztalan. Minden ütőkártya nála, van. Még ha el is megyek oda, és értesítek mindenkit hogy menjenek onnan el, menni az esélye hogy azt az irdatlan tömeget kipucolják az ottani vezetők (ha egyáltalán van olyanjuk) az összes személyt? Ha egész London alatt húzódik, akkor ott millióan is lehetnek! Semmi esélye pár szerencsés túlélőn kívül, hogy bárki is megmeneküljön. Az a hely, olyan mint egy csapda. Egy zsákutca! Bár rejtve van mindenki elől, ha megtalálja egy oda nem illő személy, akkor az a mennyből a pokollá változik.
- Kérlek...
- Jajj nehogy nekem itt könyörögj a szárnyas patkányok ért nekem! - vágta is félebe a gyenge próbálkozásom , milliók megmentése érdekében - lenne egy ajánlatom! - dobta fel.
- M-micsoda? - csaptam le a lehetőségre. bár hangom annyira remegett, hogy szerintem nem is halhatta meg.
- Akadj le Harryről! Ha semmilyen közöd mostantól nem lesz vele, megígérem neked, hogy a kis tollcsomók rejtett kis zuga titok marad! De, amennyiben akár egyszer is hozzá érsz a pasimhoz, te leszel az utolsó aki meghal abban a városban, miután megölték a szemed láttára az angyalokat! Vagy lehet hogy inkább a bázisra viszlek... - gondolkozott el magában.
- A-a pa-pasid? - mintha erre a két szó hallatára egy vasmarok kezdte volna szorongatni a szívemet. Szörnyű érzés kerített hatalmába. Mintha oktalanul érezném folyni a könnyeim. ÉS egészen addig azt is hittem hogy csak képzelem, míg már majd hogy nem hangosan koppant a kézfejemen egy kósza sós könny.
- Igen! Tudod,  ellentétben veled, és sokkal közelebb állok hozzá. És, bár csak egy terv véghezviteléhez kell, azért jó móka !
- Szóval...sz-szóval kihasználod H-Harryt? - a hangom most már a kétségbe esettből dühbe kezdett fordulni. Nem hiszem el, hogy ilyeneket mond. És az a fiú nem érdemel egy ilyen undorító nőszemélyt, mint Felicity! Még a neve is undorítóan hangzik! Mint egy olcsó repedt sarkú.
- Oh, én nem így nevezném! Csak kölcsönösen örömöt fogunk okozni egymásnak, és ezt járásnak fogjuk hívni. Nem hiszem hogy az a butuska fiúcska érezne irántam valamit! De amint te elutasító és rideg leszel vele azonnal rájön, hogy csak én vagyok neki az egyetlen! Egyébként szerintem nem használom ki!
- Már miért nem? Ez pontosan az!
- Én felőlem nem közömbös ... - furcsa fájdalmat tapasztaltam a hangjában. Keserűség keveredett egy adag ördögiséggel, mely ebből a gyomorforgató tervből árad.Még mindig nem lágyít még ez az emberi keserűség sem a gyilkosság okozta ridegségén.
- Micsoda? -kérdeztem vissza, hátha nem félre értettem e.
- Nem veled kéne megtárgyalnom, de ha fájdalmat okoz neked akkor örömmel! De tudod, ez nem csak rólam szól! Kiskorunk óta együtt nevelkedtünk embertelen körülmények között. Együtt váltunk acélcsontozatú tömegmészárosokká. Sokkal több köt minket össze, mint puszta munka kapcsolat. Ha nem is táplál tüzes szerelmet irántam , akkor is tudom, hogy kötődik hozzám! Hisz mikor lelki terrort alkalmaztak rajtunk a katonák, hogy eddzék a tűrőképességünk, mindig utána rajtam sírta ki magát. Csak nekem mondta el akkoriban a fájdalmát, és én tudok rajtad kívül a medálról, ami a nyakában csüng! Ha azt hitted, hogy egy fikarcnyi esélyed is lehetne ellenem, akkor tévedsz! - ezeket mind hallva, már a lányt nem is láttam olyan undorítónak.
Sosem fogom mondani hogy megsajnáltam, de már látom miért vezeti le bunkósodással a dolgait másokon. Van oka rá, nem is kevés. De ha ugyan azt kapták Harryvel, akkor a fiú miért nem ilyen? Miért ilyen emberi ? Nem is látszana rajta az, hogy egy bűnös életét éli, ellentétben Felicityvel. Róla ha már csak két szót is váltasz, sugárszik a romlottság, és a fekete gyűlölet, melyet egy nép iránt táplál. És talán azért utál,mert én is a tagja vagyok annak a nemzetnek.
Egy szó nélkül felállt és kilibegett a szobából. Maga után hagyott tengernyi negatív érzelmet, melyek bennem szépen lassan kimosták alólam a talajt.
Kezdtem realizálni mindent magam körül. Azt hogy mit is mondott valójában, és hogy mit kért...
"Mostantól minden más lesz..."