Új bloga láthatáron! :D

Nos, a beígért folytatás :D Egy picurka elő előszó a történetről.

cím: Temptation 
A főszereplője Harry lesz szintén, egy vele egyidős lánnyal. Az utazás egy Londoni gimnziumba kalauzol el benneteket, ahol Glory egy nem mindennapi ügybe keveredik, és ebből még hatalmas kalamajkák lesznek. De mind ezt megfűszerezi elég erősen a pikantéria, és Harry mindigkanos Styles.

Igen, igen. Ez a történet nem épp lesz egy piskóta, mert az AV történettel ellentétben , ez hemzsegni fog a forró pillanatoktól (azaz igyekszem úgy írni)
Nos, egyenlőre ennyi. Remélem az érdeklődésetek felkelti. A Prológus csak bevezeti az egész cselekmény, a bonyodalmak az első fejezetben kezdődnek majd :D
A blog:
http://oneuponatimeafewmistakesago.blogspot.hu/

Nos, köszi, ha benézel :D Kommenteljetek, mert azt szívesen fogadom :D

Epilógus

(Csak annyit így elöljáróban, hogy a köszönést az epilógus végére írom <3 Köszönök mindent srácok <3 )

Még aznap este különös dolgok történtek a TFW bázisán. A testek eltűntek - bár ezért akár egy cinkos Vadász is felelős lehetett -  és  Luciust holtan találták íróasztalára görnyedve. Fejéből a vér az X-alany mappára folyt, ezzel eláztatva, és használhatatlanná téve azt. Senki sem jött rá, ki volt az, vagy hogy miért tette, és a halott szerelmesek hogyan kerülhettek el onnan , de egy biztos, ez egy lázongást szít majd a világban.
 A legtöbb tudós megőrült és önön kezével vetett véget életének. A Vadászok szétszéledtek, és nem választottak új vezetőt, a világon megbomlott a TFW rendje, lassan az Angyalok minden bázist bevesznek, és megsemmisítenek.
A szerelmesek története azóta minden Angyal hallhatott, és ez egyre jobban sarkallja őket a változásra. Többé nem a TFW irányít... Nem tartja sakkban a Titkos népet.

Gyönyörű napsütéses nap volt, a szellő lágyan fújt be a sírok közé. A lány halkan nevetett a széllel, s ahogy Angel lenge, nyári ruhájába bele kapott a fuvallat, a fiú nem tudta levenni róla a szemét. Közelebb lépkedett, és a lány derekára csúsztatta a kezét. Pásztázta az azúrosan csillogó szemeket.
- Egy igazi angyal... - suttogta, mielőtt lágy puszit hintett volna ajkaira. - Az én agyalom!
 Angel csak pirulva tekintett el a smaragd íriszekből, és közelebb bújt a fiúhoz. Tudta, hogy nem vár rájuk többé semmi más, csak a boldogság.
 Utoljára tekintettek vissza a szomorú arcokra, és mindenki szemében könnyek csillogtak. Zoe anyja vállára borulva pityergett, és Hayden sem tudta megállni , hogy az eddig tartogatott álca, mely mögé rejtette szomorúságát, ne hulljon le, és a sós csepp le ne gördüljön zöld szeméből a sírdombokra. A temetés titokban zajlott, hogy egy Vadász se zavarja,bár tudták, ennek a veszélye már csekély.
 Ott volt Gina, Benji és Zack is, Angel anyja, és mindenki aki egy kicsit is számított. Szomorúan néztek alá a kőtáblára, melyre arany színű betűkkel voltak vésve a nevek, és az évszámok, meg egy pici tollat ábrázoló motívum. Most már tényleg örökké együtt lesznek, ez egyszerre gyújtott szomorúságot, és örömöt a gyászolók szívében.
 Zoe apja vigasztalóan simogatta a lány vállát, és ezt mondogatta , magát is nyugtatva:
- Ők már egy sokkal jobb helyen vannak, békében.
 Mindenki tudta, hogy valahol velük lesznek mindig, és már senki sem fogja üldözni őket. 
Angel tényleg úgy érezte békesség lengi körbe, és egy könnyű fuvallattal küldött egy utolsó búcsút, s kéz a kézben tova sétáltak Harryvel a fénybe.

Vége

Hát srácok, nagyon szomorkásan írom most soraim, és egy picit aggódva is. Remélem nem sokkolt, vagy szított valami negatív érzelmet irántam senkinek sem a történet. 
 Tudom, tudom hogy drasztikus, és nagyon szomorú, hogy annyi küzdelem során végül még is ez történt, de talán ez adja meg a méltó befejezést Angel és Harry útjának. Boldogan élhetnek egy sokkal jobb világban. Azt már rátok bízom, ezután hova képzelitek el őket. Lehet újjá születnek, lehet a mennyben élnek, vagy ki tudja. 
Nos, pár szó magáról erről az egész ciklusról...
Nekem könnybe lábadt a szemem, mikor az epilógus utolsó szavát is begépeltem, és még mindig köd üli meg elmém, hogy vége... Vége ennek a történetnek, és még mindig nem vagyok képes felfogni. Furcsa lesz, nem minden nap fellépni erre a történet-kezelő-izébizére (amivel írom, meg tudom szerkeszteni meg hasonló, ne magára a bloggerre értem, hanem csak erre az AV szekcióra :) ) és csekkolni, hogy jött e komment, feliratkozás, és hogy mennyi megtekintés... 
 Ó Jesszus, el is felejtettem, hogy időközben ennyi megtekintésem, ennyi feliratkozóm, és ennyi kommentem lett! El sem hiszem gyerekek! Én komolyan repesek az örömtől, hogy:

• 14 feliratkozó
• 62 komment
• (változó adat de mikor lezártam ennyi volt: ) 8367 megtekintés (... Ha csak a fele is volt az hogy olvasták,, már agyhalál közelébe kerülök... )

Ezen kívül meg szeretném köszönni a 2 díjacskám, amiket kaptam. Én egyszerűen most.. csak azt érzem hogy zárjatok be pár órára egy szobába, és hagyjatok tombolni. Nagyon nagyon köszönök mindent!!!
 Úgy érzem számomra ez a kezdés nagyon jó volt, mint kezdő blogíró! Első történetnek ilyen adatok egyszerűen szerintem fantasztikusak! (nem, nem úgy értem, hogy mekkora király vagyok, hisz öm.. csak egy mezei blogot nézzünk meg mennyivel többen látták... ) És igen, itt most meg kövezhettek, hogy ezt mondom, mert tény, csak nézzük az egyik legkiválóbb és legkedvencebb blogot, amit olvastam (sry no reklámozás here :D )  , mikor kezdődött, ha jól emlékszem az első héten már többen olvasták, mint 8000. Öm... igen, ez tény, (mára már ha jól néztem a 100.000-t is meghaladta jócskán... ) de gondoljunk abba bele, hogy a semmiből egyik napra a másikra kanyarítottam egy fellángolásból egy blogot. Írtam, és ehhez mérten, egy hülye kis hobbi szinten alkotva ekkor eredményt értem el. És még csak nem is szeretnék ezzel foglalkozni komolyabban... Szóval én elégedett vagyok, életemben először ( és ha nagyképűnek tűnök ezzel, megvallom, hogy nem érzem magam annak, mert dicsekedni senkinek sem fogok ezzel a kis nyúlfarknyi eredménnyel... kb az olyan lenne mintha J. K. Rowlingnak ecsetelném, hogy az újságban majdnem megjelent egy verse xy-nak )

Külön részbe, aláhúzott  betűkkel  írom a köszönetem a kommentelőknek, mert EL SEM HISZITEK EGY KOMMENT MENNYI EGY BLOGGER SZÁMÁRA! Olyan mint egy reggeli kómás fejnek a dupla kávé, a kisgyerekeknek egy zacskó cukor, vagy egy hideg, esős és szörnyű napon egy meleg és vidító anyai ölelés, meg egy puszi az arcra. Fényt hozott a lelkembe srácok! Imádlak benneteket! KÖSZÖNÖM! 

A 14 feliratkozót pedig szintén egy külön kis szekcióba emelem ki, persze ne név szerint. Hatalmas hála és köszönet, hogy egy-egy napon, mikor megláttam a blog címe mellett a bloggerben , hogy még valakit érdekel annyira történet, hogy vállalja, nyilávnos követését akkor.... "Nini, basszus  hát ez tegnap eggyel kevesebb volt! VALAKI FELIRÍTKOZOTT! HUJÉJJ! ANYAAA NÉÉZDD ANNYAA VALAKI MEGINT FELIRATKOZOTT! EZ ÉLETEM LEGJOBB NAPJA!  " " Kincsem.. ezt mondta mindegyiknél. " " Tudom, de hihetetlen! ANYUUU NÉÉZD MEG MÉG EGYSZEER! " ... igen... köbö... xddd 

Furcsa, hogy részese voltam egy ilyen hosszú ideig tartó ciklusnak. Ez nem olyan mint az iskola, nem olyan mint egy sportkör.. Más. Ez valahogyan más. Nem is tudom mihez hasonlítani. Mikor írtam, magába szippantott a világa Angelnek és Harrynek. Álmaimban néha összefutottunk talán. A szívemben játszódott az ő történetük, és úgy érzem, mintha én is velük lettem volna. Azt hiszem értem már a nagy írók, mit értenek az alatt , mikor mondják, hogy mit éreznek , mikor írnak. Olyan, mintha olvasnék, de sokkal intenzívebb. Én alakítom hogy mi hol lesz, mi hogy történik, és a végeredményt még átalakíthatom. Furcsa, mintha varászló lennék... De talán az egyik legjobb dolog, ami történhet velem, és az én vadló módjára száguldó elmémmel :)
És ezt elengedni olyan, mintha azt mondanák az egyik napról a másikra, hogy "Pápá, mostantól nem élhetsz itt, vissza se jöhetsz! Ádíjjosz! " 
... Szóval ilyesmit érzek én most... 





És, hogy aki kalandra éhes, és úgy érzi hogy egy általam kreált újabb történetben velem akar tarnai, annak (perverziós ) vágyait most teljesíteni tudom! Uuuugyanis, egy következő bejegyszésben reklámozni fogom a következő blogom, aminek a Prológusa fent is van már!!!És minden új blogommal frissíteni fogom a listáját az utolsó bejegyzésnek :D


(ja még annyit, hogy azért pár kommentnek örülnék, hogy a történet hogy tetszett nektek, valam kis összegzés vagy ect :D )
Nos, drágaságaim, egy utolsó mondat, mielőtt fájdalmas búcsúm befejezném... Ti vagytok a legjobbak <3 

44. Fejezet

Hi babes <3 Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de nagyon nehezen írtam meg ezt a fejezetet... nem ihlet hiány vagy valami.. egyszerűen vagy 6x újra írtam. Nem tudtam sehogy sem tökéletesre írni, hisz..... ez lesz az utolsó fejezet. Annyira szomorkásan írtam végig... A vége befejeztével meg... Jézusom ne tudjátok meg, majdnem sírtam, mert itt kell hagynom ezt a történetet. Majd a búcsúban taglalom ...
Remélem tetszett nektek ez a történet :D Ez után már csak az Epilógus jön, amit ki is teszek nem sokkal ezután a feji után. Gyerekek, könnyekkel szememben jelentem ki utoljára... Jó olvasást!


/Angel szemszöge/

Pár percet voltam eszméletlen, de ahhoz pont elég volt, hogy körülöttem a világ lecsendesedjen. Még mindig szakadt az eső és a kidőlt, odvas fába is befolyt. Harry sehol sem volt. Villámok cikáztak át az égen, és dörgésük által kiváltott dübörgésük a gyomromban éreztem. Majd kikászálódtam a rejtekhely mögül, és szemeim a fiú után kutattak, de sehol sem pillantottam meg most biztosan elázott, fejéhez lapuló tincseit.
Neszeket hallottam, de nem Harry felől, majd egyszer csak, kinyúlt valami a fa mellől, és ajkaimra tapasztott egy nedves, és büdös kloroformmal átitatott kendőt. És mocorgást észleltem, hirtelen. A bokrok mögül egy mély hümmögést hallottam. Oda somfordáltam, és ekkor láttam, hogy a fiú kezei kötözve vannak, száján ezüst színű szalag éktelenkedik, hevesen rázza a fejét és szemeivel üzenni próbál. Lerántottam róla a ragasztót.
- Menekülj Angel! Csapda! - kiáltotta, de mire észbe kaptam volna egy kéz lefogott, és számra tapasztott egy büdös anyaggal átáztatott kendőt. Kábulni kezdtem, és tudtam, hogy elkaptak, de nem bírtam harcolni, mert mintha ereimbe súlyos ólmot öntöttek volna, a föld húzni akart magához.
 Rémülten próbáltam sikítani, de tudtam, ha lélegzek, hamarabb eszméletem vesztem. Támadóm oly erősen tartott , hogy mozdulni se bírtam, és bénító fájdalmat éreztem,ahogy szárnyaim akartam kinyitni... Mi a fene van velem?
-Lélegezz lassan, és nem fog fájni! - suttogta kéjesen füleimbe, majd szorítása lazább lett, ahogy muszáj volt vennem egy aprócska lélegzetet, különben megfulladok.
 Harry felől hatalmas üvöltés jött, és láttam, ahogy kétségbeesetten próbál még lekötözve is felém igyekezni, de ekkor egy fényes, és hosszúkás valami a nyakába állt, és szeme kifordult, majd többé nem mozdult a földön. Láttam ahogy több ember is körbe véve felkapják, majd lehunyva szemeim átadtam magam a sötétségnek ismét...
" Az éj burkolta folyosón álltam, és körülöttem nem volt semmi a fémesen csillogó padlón, és a beton szürke falakon kívül. Az ablakok egy megtépázott Londonra tekintettek, ahol fekete angyaltoll hullott az égből és tüzes eső. Hangok szöktek ki egy szobából. Egy kisbaba sikító és üvöltő hangja. Ballagni kezdtem a hosszú ösvényen, míg befordulva egy ajtót résnyire találtam nyitva. Fehér neonból áradó fény tört ki rajta, és a gyermek rettegő sírása. Oda léptem, és egy tagbaszakadt , és láttam Őt! Lucius volt, előtte feküdve a steril fémasztalon egy gyermek... A baba, akit.. azaz Én, Lilly és Lucius gyermeke... Fehér szárnyai gyengén hevertek mellette, kezeivel és lábacskáival pedig próbált mozgolódni, de lefogta azt a szívtelen gazember. Próbált egy hófehér tollacskát kiszedni a meggyötört gyermekből, de az akárhányszor felkiáltott, egy kémimai cső eltörött, Lucius pedig fájdalmasan a füléhez kapott. 
- Magnónapló, 57/4. bejegyzés. Az X-alany különös képességekkel bír. Megpróbáltam többszöri próbálkozással eltávolítani egy vizsgálati mintának szánt tollat, de hangjával újra és újra üveg tárgyakat szilánkjaira robbantott... 
Nem hallhattam tovább azt amit diktált a diktafonba, mert a tér megváltozott. Ugyan abban a szobában álltam, de az porosodva terült el előttem. A kémcsövek szanaszét, pár széttört darabjai ott hagyva, mindent por és papírok forgataga borít." 
 Szertefoszlott az álmom, ahogy szörnyű fejfájásra ébredtem, és tagjaim oly mértékben sajogtak, mint még soha egy összeütközés után. Szemhéjamon keresztül érzékeltem , hogy mesterséges fény süti arcom. Csuklómba fájdalom nyílalt, majd lábam mozdítva bokáim körül is érzetem ezt. És ekkor döbbentem rá, hogy nem fekszek. Karjaim fájtak a zsibbadástól, és eddig előrebiccenő fejem, most felemeltem. Gerincem sajgott, valószínűleg órák óta lehettem ebben a kényelmetlen pózban, térdelve, karjaim kikötve, fejem felé emelve. És érezte a hátamból kiálló tagjaim is, ahogy szörnyű kínok között súrlódik szárnyaim tövével a fémből készült bilincs. Sűrű , meleg folyadékot éreztem végigfolyni pólómon, és mikor állásba kényszerítettem magam, kezeim háta tudtam vezetni. Megérintettem azt,majd előre húzva ujjaim , a bőrön mélyvörösen csillogott a vérem. Majd láttam a pöttyöket magam körül. Szárnyaimból csepegett mindenfelé, és ekkor vettem észre, hogy rengeteg, fontos toll hiányzik belőle. Megtépázták a szárnyaim, így képtelen vagyok használni, hacsak... Meg nem gyógyítom. Kezeimmel próbáltam elérni a sebbel borított területet, de nem engedte a kurta lánc. Ekkor nyílt a fehérre mázolt fémajtó, melyre skarlát betűkkel volt felfestve az olyannyira gyűlölt jel... TFW...
- Lám, lám , lám! Mily rég találkoztunk drága, drága gyermekem! - kacagott fel a belépő ember... azonnal felismertem. - Gondolom már ezerszer megbántad, hogy azon a verőfényes nyári reggelen előbukkantak a szárnyaid, ami idő közben fehér lett, ugyebár?  - mondta kárörvendően, mire kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Honnan tudja? - vicsorogtam, és töprengtem, de a düh oly mértékben zubogott ereimben, hogy a láncokat is képes lehettem volna átolvasztani.
- Ne becsülj ennyire alá gyermekem! A TFW hatalmasabb minden gyerekes NASA-nál vagy katonai kutatóállomásnál. Az egy olcsó vicc. - nevetett, és a helység kacajától fülsüketítően visszhangzott. - Minden lépésedről tudunk, mióta átváltoztál. Apád és anyád közre működött rengeteget, bár nem méltóak ezen nevek viselésére. Undorító mézes mázos világban neveltek, ahelyett, hogy munkájukhoz híven Vadásszá faragtak volna.
- Maga az undorító Lucius! - köptem szavaim felé, mire lassan sétálva közeledett.
- Ej... Ej... Ej... - egy-egy hang egy-egy lépést jelentett. - No-no-no! Így, nem beszélhetsz... - ragadta meg a vértől ragadó hajam,majd arcom maga felé fordította- VELEM! Nem beszélhetsz a tulajdon teremtőddel! - szavait fogai között szűrte , majd fejem oldalra csapva engedett el.
- Teremtőm? Maximum a biológia apám! Maga sosem lesz az igazi apám, nekem nincsen! - mondtam, és düh lángolt szemeimben. Ekkor egy pofonnal sújtott.
- Csöndbe légy gyermek! - mondta, majd gúnyos mosolyra húzta száját. - Rengeteg mesélni valóm van, és egy ajánlatom!
- Soha,semmit nem fogadok el magától! - vágtam hozzá s, mintha csak szitok szavakat szórnék.
- Óhóóó! Dehogy nem! Az első szavad könyörgés lesz, amint megtudod, min áll a tét! - nevetett, majd kisuhant a szobából. Léptei olyanok voltak, mintha szellem haladt volna el előttem, majd bezárult az ajtó, és a fény is kialudt, így a szobába egy apró csíkba tört be a fehér fény. Az ajtó alól.
Órákig vártam , töprengve és aggódva, hogy hol lehet Harry. Fájdalmam kizárva próbáltam láncaim elszakítani, de már régóta semmi életerő nem volt bennem. Gyomrom üres volt, bár jelen pillanatban észre se vettem, de pontosan tudtam, ennem kell valamit, mert semennyi erőm  sincsen. Új szárnyaim egyetlen hátránya, hogy erőtartalékaim hamar kiüríti. És az esőben való repülés csak tetézett rajta.
 Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már csak azon kaptam magam, hogy alvásnak hívható eszméletlen mozdulatlanságomból ismét felkeltettek. Most egy ismeretlen Vadász áll velem szemben, és durván felcsatolta a bilincset a kezemre, amivel vezetni tudott. Vérrel átitatott szárnyaim továbbra se tudtam bezárni, mert rajtuk is egy bilincs volt.
 A folyosón mindenki megbámult, az összes Vadászruhába öltözött ember úgy nézett rám, mintha valami szellemet vagy egy torz lényt lát. És ekkor megint eszembe jutott, a szárnyaim fehérek.
 Lépcsők következtek, majd egy tömlöcsoron haladtunk végig, rácsok következtek, ahol angyalok álltak , és kezeikkel kifelé kalimpáltak ételért és szabadságért kiabálva. Majd meglátták fehér tollaim... Sikítozás és hatalmas kiabálás kerekedett hirtelen.
- URAM ISTEN! TÉNYLEG FEHÉR! NÉZZÉTEK! FEHÉR!
- Atya ég.. Hát létezik!
- A Kiválasztottat elfogták! Végünk van!
 Ilyen és ehhez hasonló dolgok repkedtek a levegőben. Én csak fejet leszegve haladtam, hisz eddig titokban próbáltunk tartani szárnyaim színét. De már késő, hisz elkaptak... Alig bírtam küszködni a gondolattal, hogy mi vár rám, és Harryre itt.
 Egy fehér szobába léptünk be egy hosszabb , üres szakasz után. Láncos székek, bilincsek és fegyelmező eszközök mindenütt.
- Remélem szenvedéssel telt az éjszaka Gyermekem! - köszöntött félvállról Lucius.
 Nem szóltam semmit, csak hallgatagan meredtem magam elé, és lassan előröltem magam abban, hogy nem tudom hol van és mi van Harryvel.
- Most elvégzek pár vizsgálatot rajtad. igazából napi szinten fogok elvégezni vizsgálatokat. Nem tudom, hogy tisztában vagy e azzal, mi is vagy valójában. - felkaptam fejem.
- Angyal vagyok! Van szárnyam, repülök velük. Ennyi?-  hangom szarkasztikus volt.
- Kimehet Howard! - intett, majd a Vadász el is tűnt rögtön.
- Roppant érdekes, roppant! - körbejárta bilincsekkel és fémláncokkal harcképtelenné tett testem. - Hmm... Ez érdekes! - morgott, majd előttem megállt.  - Ezt mégis hogy csináltad ? - intett szárnyaimra, mire szemeim oda kaptam. Sebeimnek hűlt helye sem volt.
 Mosolyra húztam a szám. Talán a fáradtságtól, talán a helyzet furcsa hangulatától, hogy egy tudós figura úgy mered rám, mint egy csodaesetre.
- Gyorsabban regenerálódsz, mint fajtatársaid? - kérdezte, de én mozdulatlanul bámultam szemeibe. Azúrkék szemei voltak, és pontosan olyan színű haja, mint nekem. Az álomból mintha máshogy ismertem meg volna... De azok tévesek, szinte mindig... - Felelj  Gyermek! - vitte fel a hangját, majd arcom durván felemelte, így egészével felé néztem.
- Nem tudom! - köptem oda neki, mire felsóhajtott.
- Nekem ne hazudj, mert megbánod még. - sziszegte - És légy tisztelettudóbb a nemződdel! - facsarta a szavakat magából ki lekezelően, mire csak egy mosolyt dobtam.
"Az ellenséget könnyű megtéveszteni, például, ha más reakciót produkálsz, mint amit vár , megzavarodhat!" - idéztem fel Sebastian szavait, majd szélesebb vigyorra húztam a szám. Majd hogy nem nevettem.
- Tudom az ócska trükkjeiteket Angel! - mosolyodott ő is el, mire nekem elment a kedvem mindentől, talán még az élettől is. Elegem volt ebből, mert ez a fickó a világ legocsmányabb embere.
- Nem érdekel! meg kínozhat, meg is ölhet, én nem leszek a maga hasznára! Maga egy undorító példánya az emberi világnak! Bár ezzel az állati jelzővel magukat az állatokat sértem meg! Maga az Ördög! - sziszegtem, majd szárnyammal felé csaptam, bár elvétettem, hisz bilincsek voltak szárnyaim tövében is, mely korlátozta mozgatását tagjaimnak.
- Ohó! Hát azt hiszed téged, a saját lányom fogom majd bántai? Dehogy! - nevetett fel jóízűen, a szoba ismét ezzel volt teli, majd rám sandított. - Óh, néz csak arra a monitorra! - bökött fejével az asztalán álló, széles képernyőjű gépre, melynek fekete képernyőjén egy szempillantás alatt jelent meg egy alak. Egy alak ami megkötözve térdel, szájába egy rongydarab van kötve, és rázkódik... A fájdalomtól. Majd Lucius odasétált az asztalhoz, lenyomott egy gombot, és beszélni kezdett. - 9-est! Most! - mondta, majd ellépett, hogy szabad rálátásom legyen . Egy férfi ment be a szobába , egy izzó vasdarabbal, majd az addig árnyékba burkolózott testű férfi mellkasán végighúzta azt, lassan. Ekkor üvöltés hallatszott, de nem a monitorból. A kitekeredett törzsű személy hátravetette a fejét, és ekkor láttam meg... Vágásokkal átszabdalt tetovált testét, és szenvedő arcát.
- HARRY! NE! HAGYJÁK ABBA! - mentem oda a képernyőhöz, és sírva bámultam, ahogy a Vadász újra és újra megégeti szerelmem, míg a vas ki nem hűlt. - Könyörgöm! Bármit, csak ezt ne! Engem kínozzanak! Kérem! Engedjék el őt! - zokogtam. Nem bírtam nézni, ahogy a most már kivehető göndör tincsek alatt remegő férfi lassan eszméletét veszti a fájdalomtól . Sebei körül voltak véve odaégett bőrrel és vérrel . Majd feje hátra bicsaklott, és láttatta, hogy nem "csak ennyi" sérülés tarkítja Őt Rengeteg fekete, több tenyérnyi zúzódással volt teli .
- Most már együtt működsz? - dobta oda szavait Lucius, mintha egy untató természetfilmet nézett volna az előbb a kínzás helyett.
- Bármit megteszek, ha elengedik! - mondtam gondolkodás nélkül. - Bármit! Csak engedjék el ! Engedjék szabadon! - mondtam, de könnyeim utat törtek szemembe.
- Hmm... ezen még gondolkozni fogok! - vakarta meg őszülő borostával hintett állát. - Vigyék el! - kiáltott, és már is tömlöcöm felé vittek.

Több nap telt el úgy, hogy csak ültem, és semmi sem történt. Naponta egyszer kinyílt az ajtó, és egy tálcán gyér mennyiségű ételt csúsztattak be. Agyamba forogtak a gondolataim. Az az üvöltés, Harryé volt. Valahol mellettünk lévő termek egyike volt az , ahol tartják. Agyamba égett az a kép, amint a hevített vasat végigvezetik kissé koszos bőrén. A cella fala fém volt, ami igen rozsdás állapotban tengődött, és jobban megnézve talán karjait széttárva el sem fért volna keresztbe a szobában. Könnyek mardosták éjt nap alá téve szemeim.
 Majd egyszer csak nyílt az ajtó, és belépett egy Vadász. Étel helyett kulcsot szorongatott a kezében. Láncaim eloldotta, csak bilincsek maradtak testemen. Vezetni kezdett. Most másik irányba indultunk mint pár napja. A folyosók minden kanyarnál szélesedtek, megjelentek a díszes ablakok, és csodálkozásomra pár zöldellő növény , legvégül a beton szürke falakat felváltotta halványsárga, fa burkolattal, úgy szem magasságig. Bevezetett egy szobába. Hatalmas baldachinos ágy, körül ölelve csipkével. Rajta mélyvörös és réz barna selyemágyneműk, és hasonló színekben díszpárnák . A szoba fala Bézs volt, és mahagóni parketta érintette cipőm talpát. Jól nézett ki , leszámítva, hogy hol is van ez a szép szoba. Egy karosszék is volt benne, ami háttal állt nekem. Fekete selyemhuzat volt rajta .Előtte dohányzó asztal,megtömve édességekkel, és sósságokkal is . Italokkal, és mindenféle díszekkel ellátott polcok, és szekrények.
"Miért hoztak ide?" - töprengtem el magamban. És ekkor a legnagyobb döbbenetemre a Vadász eloldotta a bilincseim mindenhol. Becsuktam szárnyaim, és hátra perdültem, de azon nyomban bezáródott mögöttem az ajtó.
 A karosszék nyikorgott és feláll belőle... Lucius. Nem láttam hogy valaki ül a székben, hisz háttal volt. Egyenesen felém jött, és mosolyogva megállt.
- Remélem lehet veled beszélni most már! - mondta szelíden, és kezeit hátul fogta össze. Meg is támadhattam volna, de moccanásomkor már is közbevágott. - És ne támadj meg, mert a hely körbe van kamerázva. És meg sem szökhetsz, mert kívülről van bezárva az ajtó. Még nekem is kérésre nyitják ki! - nevetett, ahogy bosszúsan összefontam karjaim magam előtt. - Pont , mint az anyád! Makacs, és hajthatatlan . - rázta fejét, mire eszembe kúszott az emlék, amint lelőtte.
- Megölte őt! Megölte Lillyt! Semmit sem tett, csak védelmezte a gyer... engem! - böktem ki a lehető legnagyobb utálattal.
- Útban volt, és akadályozott. Ha elsőre odaad téged nekem, nem lett volna ez! Így is 17 évet vártam ... Rád, Angel! - lépett közelebb, és szememből egy piszkos tincset eltűrt. - Gyermekem.
- Sosem lesz az apám! - kiáltottam majd a lábára tapostam.
 azonnal pofon vágott, majd bosszúsan rám szegezte tekintetét. Majd elővett egy távirányítót hirtelen, és benyomva egy gombot, a falból egy tv ugrott elő.
- Kell még emlékeztető tegnap előttről? - sziszegte, majd bekapcsolt a képernyő, és ismét Harryt láttam. Gondolkodás nélkül odarohantam . Könnyeim folyni kezdtek, ahogy megérintettem a mozgó képet, és a fiú a falnak húzódva dobolt a lábával. Kezein újabb vágások éktelenkedtek.
- Miért kell ezt csinálni vele? - zokogtam, ahogy beesett arcára tévedt szemem . Feje kíváncsian nézett valamit.Teljesen sápadt, és kimerült kinézete volt. Teljesen legyengült.
- Véget vethetsz ennek! Hallgasd meg az ajánlatom, amit már fel szerettem volna tenni pár napja is, de te igen csúnyán viselkedtél.
- Ha meghallgatom, elengedi? - kérdeztem és felé fordultam.

/Harry szemszöge/


Napok óta étel nélkül várok valamire, a Vadászok kínzása kivételével. De eddig csak ők voltak az egyetlenek akik felém dugták orrukat. Minden porcikám sajog, sebeim pedig szüntelenül újra felszakadnak, ahogy megmozdulok.
Egyedül egy matt képernyőjű, üzemen kívül helyezhetett monitor van ebbe a retkes helységbe rajtam meg a penészen kívül. Meg természetesen egy kamera, ami követi tetteim. Egyszer csak az egyik sarkába a képernyőnek egy piros pont kezdett villogni. Először csak azt hittem képzelem, talán a kimerültség miatt, de aztán a kép életre kelt. Egy sötét szoba volt először, ahol ott volt...
- ANGEL! - kiáltottam  fel, ahogy megláttam fehér, kissé tépázott, és véres szárnyát, és görnyedő alakját. Majd a szobát fény töltötte be, és elvezették. - NE! - mondtam ismét, a pár perece még élettelen tárgynak.
 A monitor képe váltott. most egy folyosón vezetik. Minden egyes fordulónál váltott a kép, Őt követve. Majd egy kényelmes szobába vezették. Láttam hogy ott ül, neki háttal, takarásban Lucius, és leveszik a bilincsét. Majd feláll Lucius , és meghallom, hogy a képhez hang is társul.
  Nem értem, miért akar beszélni Angellel. Azt hittem már halott is lehet, vagy kísérleteznek vele. Úgy féltem, egyszerűen sosem éreztem ilyet. Gyomromban egy csomó egyre szorosabb lesz , és csak azt veszem észre, hogy lában topog, ahogy várom mi történik.
 A féreg önelégülten ecseteli hogy nem támadhatja meg. Én még úgy is letéptem volna a fejét. Egy undorító mocsok! Ha egyszer kikerülök innen, és ez a csótány élni fog, lelkem árán is megölöm! Megkínzom, és megölöm.
 Egyszer csak a képernyő bekapcsol, de nem látom a rossz képminőségtől, mit lát, de zokog... Nagyon.
- Miért kel ezt csinálni vele? -mondta, és ekkor beugrott, talán engem lát. De üzenni sehogy sem tudok. Bosszankodva ültem, és vártam mi lesz.
- Véget vethetsz ennek! Hallgasd meg az ajánlatom, amit már fel szerettem volna tenni pár napja is, de te igen csúnyán viselkedtél.
- NE ANGEL! Ne fogadd el! - mocorogtam, hogy a bilincset ezredjére is meg próbáljam lefejteni kezemről. De az makacsul fogolyként tartott továbbra is.
- Ha meghallgatom, elengedi? - kérdezte.
- Akármit, csak ezt ne! Angel, kérlek! Kérlek, hagyj engem, csak menekülj el , amint lehet! - szinte imádkoztam, hogy tegye ezt.
- Igazából, választanod kell két dolog közül. Nagyon egyszerűek az opcióim! Választhatod a szabadságodat, vagy a szabadságát annak a kutyának! - hangja undort jelzett, ahogy rám célzott.
- Ezt még megkeserülöd ! Csak kerüljek ki innen!
- Nos, Angel? Igen egyszerű feladat! - nézett rá kérdően.
 Angel arca fehér lett, és láttam rajta, hogy egy szempillantás alatt döntött, de valami van benne... Valami kételkedő. 
- És mi lesz a másik féllel?   - hangja remegett, és nem aggódás futott át arcán.
Ekkor reménykedtem, ahogy azt választotta, hogy ő lesz szabad. Mit sem ér a szabadságom nélküle, halálba taszítana, ha meghalna.Tudom, hogy Luciusnak aljas becsapásai vannak. Kifogatva mond mindent, így reményt kelt, de aztán a maga mögött hagyott pusztításra egy egyszerű magyarázata van "A dolgok több értelműek". Egyértelmű, hogy a másik fél meghal. Reménykedek, hogy ténylegesen elengedi Angelt!
- Előbb válasz, utána mondom mi lesz! - sunyin nézett, szinte mulatott ahogy a lány arcán izzadtság cseppek jelentek meg az idegtől.
- Kérlek, magad mond! - motyogtam.
- Harry... Harry legyen szabad! Engedd el! - nyögte ki végül, és arcán elhatározottság tükröződött. -
- NE! NEM! VOND VISSZA! ANGEL! NE! - kiabáltam a monitorral. Düh ütött fel fejét bennem, de nem Rá voltam mérges. Egyedül Luciusra.
- Ezen esetben veled kísérletek fognak folyni. - mondta hidegen, majd szemeit a lányra szegezte - De azt nem mondom, hogy kíméletesek. - a lány nyelt egyet, majd könnyes szemekkel bólogatott. A férfi kiment a szobából, és az utolsó képkocka, mielőtt elsötétült a képernyő, hogy összegörnyedve zokog.
- Sajnálom Harry... Szeretlek. 
- NEM! NEM! KÉRLEK NE! SZALADJ UTÁNA ÉS VOND VISSZA A VÁLASZOD! - szinte üvöltöttem, de késő volt már. Életemben először szúrta igazán könnyfátyol szememet. - Én is szeretlek. 

Úgy, egy hét telhetett el, de annyi történt velem, hogy a fémkalitkámból egy tágasabb, de sokkal koszosabb és büdösebb, no meg világítás nélküli tömlöcbe vetettek. Egyedül voltam, és éjjelenként a lámpásom csupán az utcáról beszűrődő fény volt. Nem engedtek el. Lucius megszegte az ígéretét, Angel pedig lehet már nem is él...
 Nem bírok a hasamba nyilalló fájdalommal, ahogy elképzelem a lány élettelen , lehet csonka testét. Ahogy egy boncasztalon, nyitott, de lélektelen szemekkel mered az ég felé, és Lucius kotorászik benne egy szikével. Láttam már angyal vizsgálatot, ahol is az első, hogy kopaszra vágják az illető haját, és az első, hogy sebeket ejtenek rajta, a gyógyulási tempót figyelve különböző testtájakon. Majd elektromos kezelések, gyógyszerek, és végül kivégzik, hogy szárnyait megnézhessék, vagy épp mást.
 Talán azért nem engedtek el, mert tudták, hogy Érte úgy is vissza jönnék. És igazuk is lett volna. Jelen esetben nem tudok mit tenni, csak ülök itt magányomban, és megpróbálok egy tervet összeállítani, a legközelebbi kajaidőig, miként szökök ki.
De talán túl késő, mert nyílt az ajtó, és engem vittek ki rajta megbilincselve.
- Jön a "szabadulás" te rohadék! - mondta nevetve  és furcsa hangsúllyal a Vadász. Éreztem, hogy mást ért "szabadulás" alatt, és nem azt hogy fognak és elengednek.

/Angel szemszöge/

 A szívem kettéhasadva, de egyszerre boldogan, hogy Harry távozott ebből a pokolból. Láttam, hogy kivezetik egy felvételen abból az apró szobából. Megkönnyebbülés futott végig rajtam. Viszont szívem darabjaira hull minden pillanatban, ahogy arra gondolok, soha többé nem lehetünk már együtt ezek után. Szidtam magam minden egyes vissza pörgetett emléken, amikor egymás mellett voltunk, és nem bújtam szinte bele izmost termetébe. Hogy nem csókoltam végig arcát minden pillanatban amikor tehettem volna. Kit érdekelt Felicity? Akkor is jobb jövő elé nézünk, ha életünk végéig bujdosnunk kellet volna.
 Nem féltem a haláltól, mert megnyugodtam, a Szívem biztonságban van, és szabad ezekben a percekben is. Lucius aláíratott velem egy papírt, ami ezt alátámasztja. A reménybe kapaszkodtam, hogy talál helyettem valakit, aki boldoggá teszi, talán családja is lesz, és majd egy meseként mondja el lefekvés előtt el történetünk, csak királyfival és a gyerekek anyjával, no meg boldog véggel.
 Ezzel a tudattal aludtam el minden nyomorúságos nap, miután visszajöhettem ebbe a szobába, mely börtönömmé vált. Hiába kényelmes, nem vagyok előbbre vele. Mintha tömlöc lenne. Ablaktalan falak, lámpafény, egyedül a kényelemmel és a dohszaggal tettek valamit...
Minden nap más várt rám. Első nap csupán szárnyaim kellett kiengednem, és hagyni, hogy úgy tapogassák, mint valami gyurmát. Második nap röntgen vizsgálatok, és egyebek . Eddig olyan, minta egy betegség után kutatnának. Viszont a többi nap szörnyű volt. Gyógyszereket adtak be, mindig másmilyent. Egyiktől csak elájultam, a másik viszont olyan mértékű fájdalmat okozott, mintha izmaim egyesével tépnék ki. Görcsöket okozott, talán még egy helyen tényleg el is szakadt... Másik napon majdnem meztelen testemre fém tappancsokat erősítettek, és árammal kísérleteztek.
 Szégyent éreztem, de egy gondolat tartott életben. Ő szabad, és élni fog. Boldogan halok meg ezzel a tudattal.
- Ejj Ejj... nem ezeket az eredményeket vártuk tőled Angel. Semmi mást nem mutatnak az eredményeid, amitől különleges lennél. Pedig tudom hogy nem csak annyi különbség van közted meg egy fekete között, hogy a tollaitok eltérőek. - fej rázva tanulmányozta a papírokat, és felém intett - Most velem jössz, és mutatok valamit, mire szeretnélek rávenni. - izgatottság csillogott a szemében.
Őrök kíséretében egy ismerős folyosón baktattunk el. Szürke, Londonra néző kép.. sehol egy tárgy, vagy növény... Igen, jártam már itt... IGEN! Álmomban. Ez az álmom! Ezt álmodtam.
 Jobbra fordultunk, és ott volt a vasajtó, és pontosan oda léptünk be, ahova számítottam. Azonban rend fogadott. Poros cuccok helyett tiszta szoba, benne rengeteg irat. A kémcsövek pedig egy sarokba suvasztva.
- Tudom, pedig ide tettem. - kutatott a tudós, majd megakadt a szeme egy dobozon.
"X-alany" -felirat volt rajta. Azonnal bontogatni kezdte, majd előhalászott egy vaskos mappát.
- Nézd csak!  Ez te vagy, mielőtt egy áruló kivitt innen! - lapozta fel a könyvvastagságú iratot. - Itt a hangoddal törtél üveget. Egy csecsemő voltál, még is erősebb voltál egy tucat angyalnál. - majd becsapta, és por szállt fel belőle. -Ezt akarom látni! Vagy hasonlót! Nem kell nagy olog, kezdetnek kecés is megteszi! - szinte ujjongott , mire én elképedve emlékeztem vissza az álmomra, ahol a csecsemő ténylegesen a sírásával repesztette szét a kémcsöveket.
 Egy fehér szobába vittek, ahol pár egyszerű használati tárgy volt a szoba közepén élló asztalra helyezve. Székek voltak egy biztonsági üvegfal mögött. Úgy éreztem magam, mint egy fantasztikus filmben, ahol különleges lények csinálnak dolgokat. De én nem voltam képes ezekre Egyedül gyógyítani tudtam, meg látni dolgokat.
 Lucius mellé még emberek ültek, és pápaszemük mögül figyeltek engem. 
- Kezdheted Gyermekem! - mondta egy intéssel a gonosz ember, mire én magam elé bámultam.
- De nekem nem megy... én sosem csináltam ilyet. - mentegetőztem, mire mérges pillantásokkal jutalmazott.
- De mennie kell. Csecsemő korodban is ment! Na had lássuk! - csapott tenyerébe, majd összekulcsolt kezekkel és lazán keresztbe tett lábakkal figyelt.
Próbáltam az üveget szétrepeszteni egy magas hanggal, de meg sem moccant, azonban a tudósok csak összenézve röhögtek rajtam. Megalázottan érzetem magam, ahogy rajtam nevetnek.
- Még egyszer! - mondta a fő tudós, majd ismét egy sikertelen próbálkozást.
- Uram, beszélhetnénk? - kérdezte az egyik vézna fehér köpenyes fazon, mire bólintott . - Nos, azon hipotézisem támadt, hogy külső hatással elérhető lenne egy látványos eredmény. Gondoljon csak bele, egy kisbaba ösztönlény. Sír, ha érzi éhes, mert éri, hogy anyja jön, ha hangot ad ki. Így az X-alany is ezt tette. Ösztön szerűen irányította erejét, önvédelem céljából.
- Oh, azt mondja, kell egy külső hatás... Meglehet. - gondolkodott el, majd utasítást adott. - dr. Green. Menjen oda, és pofozza fel! - bökött , mire a levegő megfagyott. - Mire vár? - csattant fel, mikor másodpercekig bámulta mindenki őt.
- De uram... - ellenkezett a meglehetősen erősnek tűnő személy.
- Mit mondtam!!??- vitte fel a hangját, mire azonnal pattant, és már is jött. Hátrálni kezdtem a szoba túloldala felé, és halkan könyörögni, egészen addig, míg a falhoz nem szorultam. Szárnyam nem engedett tovább.
 Kérdés lékül kaptam egy pofont. Kemény pofont... Helye égett, de meg sem várva hogy elmúljon még egy jött, majd még egy. Könnyeim a szemembe tolultak, a következővel le is gurultak orcáimon, melyek már égtek a fájdalomtól. Megfogtam a tudós kezét, és megállítottam. Erősebb voltam nála, hisz szárnyaim ha kint vannak, erős is megtöbbszöröződik.
- Elég! - zokogtam fel, majd elengedve a férfit a földre zuhantam. Szörnyen sajgott mindenem.
 Lucius hümmögve lapozgatta jegyzeteit.
- Ez kezdetnek megteszi... Női angyalok nem tudnak férfit legyőzni ilyen könnyen. Mindig ilyen erős voltál? - kérdezte, mire igenlően ráztam a fejem. Ey picivel voltam erősebb szárnyaimmal, az nem számított.
- Oké, vigyék vissza . - legyintett, majd már is haladtam a folyosón. Még hallottam, ahogy a nyitott ajtónál motyognak - nagyobb ingerencia kell, különben nem látunk semmit. Talán.. talán vele? - utolsó szót hangsúlyosan ejtették ki, de már nem tudtam tovább hallgatni, mert befordultunk a folyosón.

Álmatlan éjszaka után nehéz kelés volt. Alig öltöztem fel , Vadászok rontottak be a helységbe, és ráncigálva vezettek a folyosók labirintusain. Egy furcsa, szoba volt.  A szembe lévő fal egésze üveg volt, és a másik helységben pedig korom sötét. Egyedül volta a helységben, a bilincseim levették. Közelebb léptem az átlátszó falhoz, és csak 3 sziluettet tudtam kivenni onnan. Egy ülő ember és két álló. Az üveg elé értem, mire a másik szobában is kigyúltak a villanyok,és a látvány, ami fogadott, majdnem a földre kényszerített. Ott volt...
- HARRY?! - kiáltottam, és az átlátszó falon dörömbölni kezdtem. Öklömmel vertem, hogy széttörjön, de nem törött . Biztosan golyóálló volt. Lejes erőmből neki szaladtam, de meg sem mozdult . A fiú csillogó szemekkel nézett rám, és én is rá. Tenyerem neki támasztottam, és beszélni kezdtem.
- Sajnálom, annyira sajnálom! - könnyek gyűltek szemembe. Láttam, hogy mondani akar, de nem hallottam. - HALLASZ? - kiáltottam, de ekkor belépett az ajtón Lucius egy pisztollyal. Kikerekedtem szemei, és a fiú felé pillantva hevesen próbált felállni a székről, melyre kötözve volt.
- Nem hall téged te ostoba! - baktatott felém a férfi. - És te se őt. Viszont tökéletesne láthatod, mi fog vele történni. - nevetett.
- AZT MONDTA ELENGEDI! ALÁ ÍRTAM A SZERZŐDÉST! - eresztettem ki szárnyaim, majd neki rontottam. Ekkor dördült el a fegyver, és a földre rogytam. Szárnyam szélét találta el, melyből ömlött a vér.
- Igen, szabad lesz! Elengedem... hogy a lelke távozhasson! - kacagott fel, mire könnyeim lefolytak arcomon. Felálltam, mit sem törődve a fájdalommal, és vérző szárnyammal.
- Hazudott nekem! Azt mondta elengedi Harryt! Alá írtam a szerződést, melyben benne áll, hogy szabad lesz! - hörögtem, ahogy haladtam felé.
- Még egy lépés és kiloccsantom az agyad a szeme láttára! Biztosan nem akarod, hogy lássa ahogy meghalsz! - köpködte a szavakat, majd mosolyra húzódott a szája. - Nem gondoltál a dolgok másik jelentés tartalmára! Buta, buta Angel! Mit hittél? Csak úgy elengedlek titeket? - nevetése feldühített oly mértékben, hogyha tehetném, rég a torkának ugrottam volna.
- Maga mocskos állat! Egy undorító féreg! - köptem egyet felé, mire undorodva arrébb lépett.
- Ide figyelj! Neked itt nincs engedélyed hogy így beszélj velem! - sziszegte, majd felém tornyosodva folytatta. - Megmentheted a szerelmed. - kerek szemekkel néztem rá. - Igen, jól hallottad. Annyi a dolgod, hogy eltöröd ezt az üveg falat. Az őrök nem fognak rád támadni, parancsba van adva nekik! Annyi a dolgod, hogy azt teszed, mint csecsemő korodban. - nézett rám komolyan. - Próbáld meg! - mutatott az üveg felé, mire koncentráltam, és torkom szakadtából üvöltöttem. Semmi... Neki rohantam, és testemmel, lábaimmal kezemmel próbáltam utat törni magamnak. Nem érdekelt, hogy mim törik el, csak éljen tovább.
- De hogy izgalmasabb legyen... Tétje van! - megálltam a tevékenységemben.
- Mi az hogy tétje? Nem halok meg így is úgy is?
- Lehet.. De... Harryt lassan fogják kínozni. Tudod a szokásos, amit láthattál is. - ekkor a szemközti szobába késeket, és lángszórót vittek, üvegekben tárolt szereket, melyeken kint volt a jelzés, mely azt mutatta veszélyes.
- Ne! NE! - néztem,ahogy kipakolják, és közben Lucius beszélt tovább.
- Lehet az indulataid irányítják az erőd. Nos, ha van, akkor megmented. Ha nincs, meghal. A katonáim megölik. Egyre durvább módszereket fognak használni. Kezdik az apró késekkel, majd forró vasakkal, savakkal. Olvastál már katonai könyveket Angel? Ha nem, semmi baj, itt láthatod majd miket írnak le! - ezzel kifordult a szobából.
- Harry! HARRY! NE! KÉREM HAGYJÁK ABBA! - öklöm már szinte recsegett, ahogy fájdalmat nem ismerve ütöttem az átlátszó falat. Majd az ajtóhoz mentem, hátha ki tudom nyitni, de több centi vastag fémből állt.
 Az ablakhoz közelebb vezették a fiút, és egy asztalt is betoltak közben, amire sorba terítették ki a különböző kampókat, késeket és mindenféle borzalmas tárgyakat. Ijedten néztem, ahogy egy szikét felkapva az egyik Vadász kettéhasítja a fiú megtépázott ingét, és az a földre hull. Sebhelyes mellkasa még meg sem gyógyult rendesen . Ott tátongott az égésnyom keresztbe átszelve izmait. Borzalmas látvány volt. A fiú zöld csillogó szemével az enyémbe talált.
- Könyörgöm, ne! Ne bántsák! - szinte sikítottam, ahogy láttam, mellkasán ejtenek egy apró vágást. Meg sem rezzent az arca, ahogy a szike felhasította bőre egy részét, és a vér csordogálni kezdett belőle. Bekötözött szája mosolyra húzódott, és megrázta a fejét. Biccentett fejével, hogy forduljak el, de nemet mutattam.
 A katonák most belevágtak egyenesen a combjába, mire hátravetette fejét, és ajkai láttam ahogy eltátotta. Üvöltött... A szike teljesen beleállt a lábába, majd lassú mozdulatokkal húzták ki belőle fokozva fájdalmát.
- Ne, könyörgöm! Harry, HARRY! - nyögtem, ahogy a fiút kikötötték, és állásba helyezték. Éles fegyverekkel ostromozták mindenhol.- INKÁBB ENGEM. - zokogtam, ahogy a falat próbáltam sikertelenül úrja áttörni. Még csak meg sem repedt.
 Láttam a fájdalmat a szemén, ahogy izmai remegtek. A szék abba hagyta az ugrálást, ahogy a kés teljesen kint volt a lábából. Folyamként zúdult karmazsin vére a padlóra, hamar tócsát csinálva.
- Év vagyok az oka ennek.. ha nem talál meg, még élne... - szipogtam magamnak, ahogy láttam, folyton üvölt és szemeiben oly mértékű fájdalom került, hogy számomra is elviselhetetlen volt.
 Tüzes fémet tettek ismét mellkasához, és azzal szántották végig tökéletes testét. Itt már nem bírtam a zokogással. Szabálytalanul vettem a levegőt, és szívem úgy próbálta átütni mellkasom, mint én a törhetetlen üveget.
- Könyörgöm. - rogytam össze az üveg előtt, ahogy láttam, egyre több helyen kezd el vérezni szerelmem. A szék alá folyt az összes vére, és pillantásában tompa fényt fedeztem fel.
 tudtam, hogy ha eszméletét veszti, nincs vissza út. Itt hagy örökre.
- NE HAGYJ ITT! MEGMENTELEK! - mondtam, de könnyeimtől olyan volt látásom, mintha fátyolt húztak volna elém.
 Szívem az eddigieknél nagyobbat dobbant. A Vadászok eloldozták a félig holt fiú testét, ami a földre rogyott . Fél méter sem volt a kezeink között Csak a tér és a fal állt közénk. Elhagyták a szobát, egyedül hagyva minket
- Harry... - tátogtam, és mintha lelkében hallotta volna, hogy szólítom. - Ne hagyj el!Kérlek, ne hagyj itt! Szereltek! - mondtam, bár tudtam, hogy nem hallotta.
 Maga után vércsíkot hagyva jött közelebb, majd kínok árán tapasztotta egyik tenyerét az üvegfalhoz.Sajátom raktam én is oda, és éreztem, hogy a fal furcsán hideggé kezd válni. A pár megfagyott rajta. De nem tudtam törődni vele.
Ott térdelt a göndörke , és egyre fogyó életerejével, utolsó pillantásait vetette felém.
Keze lassan csúszott egyre lejjebb, ahogy izmai rogyadozni kezdtek alatta. Végül összeesett, és a földön feküdt hanyatt.
- Ne! Kérlek! Tarts ki! Megpróbálom áttörni. - jeleztem kezeimmel is felé, de csak megrázta gyegnén a fejét.
 Rám emelte smaragd szemeit, mely opálosan csillogott az villódzó fényben. Az egyik lámpa izzója elpattant, és szikrázva hunyt ki.
 - Ne hagyj itt... Kérlek...- mondtam, és ő értette. Mosolyogva rázta meg fejét, majd ujjai először magára mutattak, majd rám és a szívére végül. - NE! KÉRLEK! - de hiába. Ott van előttem, pár centire, és látom ahogy hagyja el az élete. Meg kell mentenem!
Kétségbeesetten ütlegeltem a falat, de meg sem mozdult Egyedül azt a dermesztő hideget éreztem, ami egyre fokozottabban jelent meg a helységben.
"Szeretlek" -tátogta, majd szemeit behunyta, és mély levegőt vett.  Ismét rám nézett. Olyan békés volt az arca, pedig teste mindenhol vérző sebbekkel volt tarkítva. Majd láttam, ahogy tekintete egyre üresebbé és áttetszőbbé válik, ahogy a halál lassan ragadja el lelkét testéből.
Szemeiből lassan párolgott el a élet. Pupillája szélesre tágult. Ajkai elnyíltak, majd mellkasa utoljára süppedt be. Percekig néztem ahogy teste élettelenül hever a földön .Éreztem ahogy a levegő fagyossá válik, és mintha valami megérintené az arcom. Olyan volt,mintha csókot hintett volna egy nem létező szellő könnyektől ázott arcomra.  Harry volt...
- Harry! Ébredj! Harry! - kiáltoztram, de tudtam,már akkor sem hallaná, ha mellete lennék . Örökre elhagyott. Pedig pár méterre voltam.És nem tehettem semmit. Ott halt meg előttem, és én csak végig néztem.
Meghalt... Meghalt Harry...
- Ne hagyj itt... Kérlek... . zokogtam, majd utolsót ütöttem a falra, ami recsegni kezdett. Forró leheletem látszódott a levegőben, mintha tél lenne, és szilánkokba hullott az üveg alá... Ez lehetetlen...
Azonnal rohantam szerelmemhez, de már csak életetteln testét tudtam rázogatni, és szavaim sem volt képes hallani...
- Nem hagyhatsz itt! Könyörgöm! Már csak te maradtál itt nekem! Na hagyj el kérlek! - zokogtam, ahogy mellkasára borítva fejem áztattam könnyeimmel mellkasát. A sós cseppek fehér utat mostak skarlátra színezett bőrén. Nem hallottam mellkasában dübörögni a szívét, nem hallottam a lélegzetét. És nem ölel át védelmező karjaival, hogy ez csak egy rossz álom, amiből felkelek nemsokára.
- Könyörgöm.. egy utolsó szót , valamit. Harry... - leheltem, de választ nem várhatok senkitől.
 Búcsú csókot leheltem ajkaira, majd véresre ütött öklöm most kinyitottam, és soha többé meg nem dobbanó szívére helyeztem.
 Vadászok törtek a helységbe és pár pillanatra  a fagyos levegőben szálldosó üvegszilánkokra meredtek. Talán még is van erőm. Talán igaza volt Luciusnak, az érzelmek kihozzák, de már késő volt. Hiába változott jéggé a fal, és tört át, már késő.
 Könnyes szemekkel néztem az engem körülvevő férfiakat, és vártam. tudtam hogy nekem is itt az utam vége. Lehunytam szemem, és fejem Szerelmem mellkasára helyeztem. Vére még meleg volt.
 Magamban elképzeltem egy gyönyörű képet, ahogy vidáman, miden bajtól mentesen, egészségesen mosolygunk egymásra, Harry toszkán kastélya előtt, a verőfényes nyári napsütésben.
Tollaim kieresztettem, és ekkor hangos dörrenés, és szívembe fájdalom nyilallt. Szárnyaim ernyedten borítottak be minket, és a sziporkázó jégszilánkok földre hullva csilingelve törtek még kisebb darabkára. Pont úgy, ahogy a szívem.
- Valahol majd találkozunk Szerelmem...- Lehunytam szemem, és láttam a körbevillanó kékes fényt.

43. Fejezet

Gyermekeim az Úrban :D Hát íme itt egy újabb fejezet , és meg kell vallanom, kissé szomorkásan írom ezt az előszót. Egyrészt mert... ezek lassan az utolsó szavaim eme történtben, másrészt, sajna itt az idő, hogy a végét tervezgessem Angel és Harry útjának .Igazából meg is van mi lesz az ,és remélem ti is olyan kereknek érzitek vele a történetet, mint ahogy én terveztem. 
  Nos van egy elszomorító hírem... Őszintén szólva már most könnyesedik a szemem, ahogy bele gondolok, de... ez az utolsó előtti, fejezetek egyike. Innen maximum csak kettő van hátra, vagy egy. Igazából attól függ, hogy hogyan jön ki a lépés, és hogy írom meg a maradék dolgokat, amiknek a vége előtt bele kell kerülnie.  Én úgy terveztem, hogy lesz egy következő, majd az utolsó, és vége, az epilógus jön. Szóval még nem búcsúzkodok, de lassan itt az ideje, hogy végzek ezzel a bloggal, napok kérdése...
 Nos, ennyit szerettem volna mondani, jó olvasást <3 Örülnék pár kominak, azért hogy tudjam, tetszett e nektek :D


/Angel/

 Pityeregve pakoltam össze a cuccaim, bár nem igazán volt időnk még belakni a lakást, így sokat nem kellett bajlódni vele. Azt hittem több időnk lesz itt maradni. Gondolhattam volna, hogy őrültség ide jönni, de annyi minden köt ide. És megérte a kockázatot ,hogy találkozhattam a barátaimmal, és az anyámmal, akiről kiderült, nem a rossz oldalon áll.
 Harry épp fürdött, így csak halk dúdolásázásának foszlányai szűrődtek be a félig nyitott ajtón. Valamelyest  megnyugtatott mélyen zümmögő hangja, de szívem heves verdesése nem hagyott alább. Továbbra is bennem motoszkált egy szörnyű előérzet. Valami baljós kimenetelű. Olyan mint mikor anyám is jött, annyi különbséggel, hogy abba keveredett némi pozitív is. Hisz megéreztem ezek szerint, hogy jön, és hogy nem rossz szándékkal. De a mostani érzésemben egy csepp jó sincs. Olyan, mint amikor vársz görccsel a hasadban egy vizsgaeredményre,amiről tudod, hogy rossz lesz. Mint amikor két rossz közül kell választani. Nyomasztó és őrületbe kergető volt. Meg kell mondanom Harrynek, hogy minél előbb el kell tűnnünk.
 Az indulást holnap hajnalra tettük, az első Londonba induló vonathoz. Fél 5-kor indul. Előbb nem tudunk elmenni, mert se kocsink nincs,se senki aki elvinne.
 A kínzó érzés mellett azonban annyi minden kavarog bennem. Fájdalom, bűntudat, félelem. Fájdalom, hisz a nő szavai pofon vágtak. Meg fog halni ő is? Nem, nem mondta így ki, de félek. Talán meg tudnám menteni, de előbb haza kell jutnom szerelmemmel, és ez után tudunk csak cselekedni. Bűntudat, mert barátaimtól el sem köszönhettem. Megint el kell úgy tűnnöm, hogy egy szót sem szólok hozzájuk, és tudom, hogy ismét hónapokig nem lesznek maguknál ez miatt. S félelem, hisz már előre rettegek, mit éreztem meg, mi van ép készülődőben. Ismét egy szörnyűség vár ránk, egy menekülés, vagy kitudja.
 Harry csupán egy törölközővel lépett be, mely derekán is éppen hogy csak lógott. Nem volt az a szégyenlős típus. Egyre gyorsuló szívveréssel néztem, ahogy a táskáinkhoz lépked, és kotorászni kezd benne cuccok után. Közben sötét hajából záporozva csöpögött a víz, egyenesen erős vállaira, majd hátát csúszdaként használva siklottak le bőrén. Elnyitottam ajkaim, ahogy a cseppek eszembe juttatták,  tegnap felettem mozogva hasonlóan folyt végig az izzadtság a homlokán. Amint felém fordult, azonban pirulva kaptam el róla tekintetem. Szemem sarkából még láttam, ahogy kósza vigyorra húzza ajkait. Gondolom észre vette, hogy kihívó műsorként néztem az imént.
- Harry... - szólítottam meg , visszatérve az előző tervemre - Nagyon rossz előérzetem van... - hunytam be szemem, ahogy  a félelem elkezdett visszaszivárogni az ereimbe. - Pont mint anya előtt, csak az vegyes volt.. ez csupa... rossz... - nyeltem , majd kinyitva szemeim, egyenesen az  smaragdjaiba fúrtam az én kékjeim.
 Nyeltem egyet. Remegni kezdtem ahogy rosszabbnál rosszabb képek jelentek meg a fejemben. Agyam tekervényei közé kúszott az a kép is, mikor Harry egyik vadásztársa próbált megölni. Mikor aznap este talán eddigi legnagyobb butaságomból kiszöktem , hogy elmenjek az akkor még kedvesnek tűnő Felicityvel bulizni... El sem hiszem, hogy volt olyan időszak is, mikor nem gyűlöltem az a szörnyeteget. Mikor meghalt, még is ürességet éreztem, de ez hamar elmúlt. Most már úgy tudok rá gondolni, mint egy megszűnt teherre. Talán nem is utálom, meglehet azért, mert nem okoz többé bajt, hisz nincs közöttünk többé.
 A göndörke átölelt, amint felhúzta magára a szürke melegítő alsóját. Kicsit furcsán hatott, olyan emberinek, hisz nem sokszor láttam ilyen felszerelésben. Nem ez jellemezte a fiút. Sötét ruhái meglepő módon toldtak korához még éveket. De még úgy is , hogy felsőteste tetoválásokkal  és hegekkel volt tele,  közelebb került kinézete a valós korához. Ebben a pillanatban egy törődő 21 éves, és nem a csatába induló meglett vadász. Egyedül szemeiben pislákol folyamatosan az a fáradt láng, mely jelzi, mégis csak átvergődött mindazon borzalmon amit nyújtott neki eddigi élete.
- Minden rendben lesz. Holnap korán eltűnünk innen. És amint hazaértünk, intézem is az utunk , hogy végleg eltűnhessünk innen. - mondta, mire felsóhajtottam. De egy hiányérzet ott motoszkált bennem.
- Harry... - mondtam, miközben elhajolva izmos felsőtestétől szemeibe néztem. Tekintete zölden csillogott rám, várva a folytatást - Mi lesz azokkal, akiket itt hagyunk? A családod, és az enyém? - gondterheltebbnek hangzott, mint amilyen valójában vagyok. Igen is foglalkoztat a kérdés, de annyira vágyom hosszútávú és tartós nyugodtságra, arra, hogy ne kelljen a nap nagyja részében rettegve figyelni, mikor törnek ránk, hogy az kerül előtérbe inkább, mikor megyünk végre el.
- Kitalálunk valamit. Ha nem akarod, nem szakítjuk meg a kapcsolatot velük. - mondta tárgyilagosan.
 El is felejtettem, hogy Őt ide nem köti semmi, hisz családját is épp hogy megismerte. A város pedig semmi olyat nem adott neki, amitől mély gyökerek fűznék oda. Sőt, talán átgondolva, taszítja is. Viszont engem röghöz köt az én múltam. Magunk mögött hagyott barátaim, az édesanyám, sőt Harry családja is, hisz szoros kapcsolatot alakítottunk ki Zoeval, és ... Sebbel...
 Felsóhajtottam az angyalfiú gondolatára. Mély és fájdalommal telin csengett a csendes szobában. Harry tudta kinek szól. Túlságosan is ismer engem.
- Megígérem, ha eljutunk arra a helyre, ahol jobb lesz, mindenképpen felvesszük valahogy velük a kapcsolatot. - mondta, majd csókot nyomott a homlokomra - most pedig aludjunk, mert korán kelünk, és későre jár!
- Akkor lezuhanyzok gyorsan, aztán jövök! - jelentettem ki, majd a pizsama gyanánt ellopott férfipólót, meg egy tiszta fehérneműt felkaptam , és elindultam.

Égzengés rázott fel kivételesen nyugodt álmomból. Hatalmas vihar sújtotta a várost. Fehér fények cikáztak percenként el az ablak előtt, ahogy a villám átvágta a fekete, borús eget. Egy-egy még a felhőt is halványan megvilágította. Felültem, ahogy hatalmas robajjal robbant az ég, pár másodperccel a fény megjelenését követően. Zihálva vettem a levegőt. A mellettem bóbiskolóra pillantottam, ahogy egy nagyobb lélegzet vétellel hunyorogni kezdett. Szuper! Felébresztetettem. Amint realizálta, hogy félelemtől tág pupillákkal nézek felé, aggódva felült , s közelebb húzott magához.
- Jól vagy? - kérdezte, de ekkor ismét villám hasította ketté az égboltot, és a hatalmas dörrenés melyre az ember joggal hihetné, hogy a ház is kettérepedt vele együtt.
- F-félek... - suttogtam, majd közelebb bújtam Harryhez.
 Eszembe jutott az első csókunk ismét. Akkor is ilyen nagy vihar kerekedett, és ... Tudjuk a végét. Akkor szörnyű lett a kimenetele az eseményeknek. És érzem, és tudom, hogy most is. Rettegek... Ahogy az ablak hirtelen kicsapódott, úgy sikítottam egy hatalmasat, majd szárnyaimmal széttépve ruhám pattantam fel, és kezdtem öltözni, valami megmagyarázhatatlan okból.
- Angel?! -szólított meg, majd oda lépett hozzám.
 Ekkor kintről hallottunk egy puska dörrenését. Könnyeim patakokban folyni kezdtek, és remegve kapkodtam elő a hosszú ujjú felsőm, majd Harry pólója felé húztam.
- Angel! Angel... - húzott magához közelebb. annyira remegtek térdeim, hogy szárnyaim majdnem újra előjöttek. - Nyugalom! Nem történt semmi! Lehet hogy egy kóbor kutyát üldöztek el légpuskával. -mondta, majd magához ölelt.
- Nem Harry! Valaki vagy valakik vannak itt! Lehet hogy a házban! Megérzem! Tudod jól! Csak kérlek, öltözz fel! - mondtam némán zokogva, majd cipőim kezdtem húzni.
- Nyugal.. - kezdte volna, de ekkor futó léptek zaja szűrődött fel , egyenesen a lépcsőktől. - Basszus! - mondta, majd a lehető leghalkabban kapta magára az útba eső legelső felsőjét, és kiszedte az egyik bőröndből valamelyik erős fegyverét.
"Maradj itt!" - mutogatta, majd a résnyire nyitott ajtóhoz ment. Halk sutyorgás szűrődött be.
- Hol lehetnek ezek a mocskok? - kérdezte az egyik. Egy férfi volt. Azaz, inkább egy fiú.
- Nem tudom, de ha befognád, hallanánk is őket! Az a csaj hangosan sikított. - mondta szintén egy férfihang. Idősebbnek tűnt, bár a sutyorgásból nem lehet kivenni tisztán.
 Tompán húzta fel a göndörke fegyverét, és az ajtóhoz tette. Közvetlen a fához, majd fülével szintén az fehérre mázolt deszkákhoz hajolt. A lépések nem voltak épp óvatosak. Lehetséges, hogy kezdő Vadászok?
Hirtelen meghúzta a zöldszemű a ravaszt kétszer, majd arrébb ugrott. Hatalmas kiáltás, egy ismételt puffanás a göndörkétől, majd az ajtó betörött. Mihelyst beugrott a szobába a vadász, a fejét érte egy lövés. Holtan terült szét a padlón, és feje körül feketének ható vértenger gyűlt. A falon piros cseppek és csíkok jelentek meg, majd nyöszörgés hangja törte meg a sokkos csendet. Harry kilépett az ajtón, majd utoljára dördült a fegyver. Ezt követően csak az eső hangja hallatszott, az én ziháló lélegzetvételem és Harry egyenletes, és nyugodt lélegzetei.
 A békés szobát, a ruhákat is vörös pettyek terítették be, melyek a vadász fejéből származtak. Végig néztem magamon, csak egy-egy találta el a felsőm .
- Harry... - hangom nagyon magas volt, és ha ezen szónál többet kellett volna mondanom, biztosan el is csuklik.
 A fiú felém kapta fejét. Pupillái tágak voltak, és amikor rám nézett, mintha egy pillanatig nem is ismert volna meg. Tudom, ez csak a koncentrálással jár együtt, de megrémisztett.
 Valahogyan nem hatottak meg a testek. Bevetések során láttam csúnyábbat is. Az a gondolat viselt meg ennyire, hogy a fiúnak baja is eshetett volna.
 Átléptem a haláltól szoborrá vált testen, mely nem lehetett még 20 évnél idősebb, majd Vadászom köré fontam a karjaim, és szorosan tartottam. Szinte ittam illatát, ahogy az esti fürdőzésből tusfürdője férfias illata még nem párolgott el teljesen. Majd szemeibe néztem, és ekkor tudtam, hogy egyre gondoltunk.
- Mennünk kell! - motyogta, majd bólintottam egyet.
 Gyorsan kereset magának pár holmit. A felsőjébe bújt bele, mikor az alsó szinten berobbant egy ablak. Kézen fogott, majd gyors tempóba húzott kifelé. Ekkor láttam, hogy füst szivárgott felfelé a lépcsőn, majd a tűz világította füstben két ember gézmaszkos sziluettje rajzolódott ki.
 Harry egy halk szitokszó kíséretében indult velem a másik irányba.
- Harry! Mit csinálunk most? - kérdeztem idegesen. Hozzászoktam, hogy üldöznek, és egyik pillanatról a másikra váltott az agyam egy félő nyusziból határozott Vadászangyallá. Felrémlettek azok a leckék, amiket Seb adott még nekem. Hogy miket mondott. Ilyenkor nem szabad pánikolni, az ellenség azt szagolja ki először, majd fegyverként használja ellenem. Így kéz a kézben rohantunk a legutolsó szobába a folyosó mentén, majd bezártuk kulcsra. Ekkor lövöldözés kezdődött, minden szobába íg mentek be. Mi pedig kinyitottuk az ablakot, és kimásztunk egy erkély féleségre. Az eső megállíthatatlanul ömlött ránk. Ekkor újra villámlott egyet, és dörgött.
 Lenéztünk az udvarra, és 3 fekete kocsi állt ott. Hogy a fenébe nem ébredtünk meg erre?
- Oké, el tudsz innen is repülni, ugye? - kérdezte, mire bólintottam. - Akkor menekülj el, én feltartom őket! - közölte, mire megrökönyödve álltam.
- D-de veled mi lesz? - mondta akadozva, mire elmosolyodott.
- Pff, ezekkel egy kézzel is elbánok! Utánad megyek rögtön! Csak mond meg hova! - simított az arcomra, mire tétován bólintottam.
 Az első hely az anyám volt, ami az eszembe jutott, de tudom, ha esetleg nyomunkra akadnak, őt megölik. Így a második kép, ami beugrott, az a tónál a bandánk közös kuckója volt. De azt Harry nem ismeri. Viszont a legjobb búvóhely, amit ismerek. Egy öreg platán tetejét, még a lombok is takarják, messziről észre sem venni.
- Harry... Tudod merre van a tó? - kérdeztem, mire az ajtónak ütődött valami. Megpróbálják betörni...
- Igen, azt hiszem. - válaszolja, majd arcán átfut a felismerés.
- Ott van egy nagy platánfa, meg fogod ismerni, egy 50 méterre van a víztől! Oda gyere! - közöltem, mire halványan bólintott.
- Most pedig menj! - nyomott egy csókot a számra, mire betört az ajtó. - Repülj! - kiáltotta a háta mögé, majd bezárta az erkély ajtót, és ordítva kezdett harcolni.
 Kiugrottam a kis kiugróról, és először zuhanni kezdtem, de a levegőbe kinyitva szárnyaim felrepített a szél. Tudtam, ha esik nem tudok messzire jutni, mert a tollaim eláznak, és kifáradok. Bár új szárnyaim még nem teszteltem ilyen körülmények között.A fekete kocsikból emberek rohantak ki, és fegyvert előrántva de csak néztek rám ledermedten. Eszembe jutott, hogy fehérek a szárnyaim.
- Egy angyal... - kiáltott fel az egyik, olyan volt, mintha remegne a hangja - EGY FEHÉR ANGYAL! ISTENEM! - mondta, majd térdre rogyott. Azonnal fejbe lőtték.
- Mocskos kis buzi hívő! - morogta a mellette álló, majd felkiáltott. - EZ AZ ELVESZETT! ELKAPNI! - ordította, és a házból emberek özönlöttek. A szívem összeszorult, ahogy arra gondolok, pár másodperce hagytam ott Harryt, és lehet már nem is él. De utánuk rohant, egy hosszú pengéjű fegyverrel, mely megcsillant a sötét éjszakában. A fény csak nyomokban volt ott, mert vértől mázolt volt.  Utána is rohantak, de szembe fordulva velük 3 Vadászt is lekaszabolt. Már csak 8-an voltak. Ekkor repülni kezdtem sebesen , vissza a szobába. 4 ember utánam rohant, gondolom a többi Harryvel volt elfoglalva.A legelső fegyver kézbe fogtam, amit megláttam, jelen pillanatban egy balta volt az, ami egy díszkandalló felett lógott. Ekkor rontott be a szobába 2 Vadász. Meglepetés szerűen, lesből támadtam meg őket, mert pont úgy álltam, hogy nem láttak először. Ahogy a vér fröccsent, undorodva ugrottam el onnan, de szárnyam beterítette. Ekkor egyszerre 3-an támadtak rám. Egyiknek pisztolya volt, amit kiütöttem a kezéből. A másik pedig lefogott, aztán a pisztolyos is, így a balta kiesett ujjaim szorításából. A harmadik pedig egy tőrt fogott felém.
- Nem hiszem el... 17 éve vadászlak! 17!!! És végre megkapom a jutalmam Lu... - ekkor csaptam egyet a szárnyammal, melyet elterelésnek használtam, és míg egy pillanatra szemei oda kapta, én állon rúgtam, ami egy reccsenéssel jelezte, hogy bizony nem mostanában fog beszélni a öregedő pasas. Ekkor még egyet rúgva, és ficánkolva kiszabadultam, és a pisztolyért nyúltam. Gondolkodás nélkül lőttem, így a 2 Vadász közül egyiket torkon találtam. Az öreg, akinek eltörött az állkapcsa hátulról támadott, és hörgés szerű hangot adva ki szegezte nyakamnak a tőrét, amit vissza szerezhetett. Kifordultam a szorításából, és meghúztam a ravaszt. De az nem lőtt, így szitokszavakat hányva ugrottam félre, hogy a maradék kettő emberrel elbánjak. Egyszerre közeledtek felém, így a sérült felé léptem, és megütöttem erőből a törött testrészét, így fájdalmasan esett el a földön. Felkaptam a tőrjét, és a még álló felé dobtam. Pont a mellkasába állt, így halottan esett össze.
- 17 év... - mondtam, majd feje felé léptem, és megfogva hirtelen megrántottam, így egy reccsenéssel ért véget az élete.
 Léptek szűrődtek a szobába egyre hangosabban, így odaléptem a fiatalabbik mellkasához, és kihúztam belőle a tőrt. Majd szárnyaim visszazárva bújtam az ajtó mögé, várva a Vadászt, aki épp besétált a csapdámba.
 Halk, óvatos léptekkel jött közelebb, az előbbi heves és hangosakkal ellentétben. Megállt az ajtó küszöbe előtt, és nagyobbat lépve hangtalanul haladt el felette. A szobába ért. Azt vártam, mikor ér ki az ajtó takarásából. Lélegzetem is elakadt, ahogy hallottam visszafojtott zilálását, majd mikor az első centijét megláttam cipőjének, támadtam. Magas volt, és a nyakának szegeztem a fegyver.
- Angel! Angel! Én vagyok az! - mondta, és karjaim maga mellett hagyta, jelezvén, hogy nem támad.
- Harry! - mondtam, majd leeresztettem a fegyvert. Kiesett az ujjaim közül, és a fiú megpördülve szorított magához.
- Mondtam, hogy menj el innen! - ölelt egyre szorosabban, de nyakhajlatomba fúrva orrát jelezte, hogy nem haragszik maradásom végett. - Megsebesíthettek volna! - nézett smaragdjaival szemeimbe.
- Ahogy téged is! Ne hidd, hogy te halhatatlan vagy! - dorgáltam meg, mire autók prakoláának heves zaját vettük észre.
- Basszus! Mennünk kell! - mondta, mire bólintottam egyet. - Hosszú az út a tóhoz? - kérdezte, ahogyan az ablak felé terelt újra.
- A város után van, de innen nem! - mondtam ,majd a még mindig szakadó esőbe kiléptünk.
- Elbírsz? - kérdezte, mire bólintottam, majd megfogva szorosan kezét, az égbe szálltunk.
Erősen tartottam kezeit, bár Harryt így is nehéz volt vinni. Ezt még az is tetézte, hogy a friss vértől, és esőcseppektől a bőrünk csúszós volt, így nehéz volt fogást találni a puha bőrön.
 Alattunk lassan seregként gyűltek a vadászok, ránézésre is 30-35-en voltak ott, ahogy a fekete járgányokból kiszálltak. Majd ez a vihar előtti csend, míg nem vesznek észre minket. Az első ember kiszálltával, azonban kiabálás és hatalmas forgatag keletkezett, ahogy az égen észrevették menekülő alakunkat. Igyekeztem  tehertől és a fenyegető veszélytől minél gyorsabban hasítani a levegőt, de a szárnyaimba ivódott vér és víz megnehezítette dolgom. Így is könnyebb volt repülni, mint fekete tagjaimmal, hisz különleges képességem volt, hogy erősebb vagyok ezekkel a fehér dolgokkal, de akkor sem legyőzhetetlen.
 Egy idő után a kiáltások elhalkultak, így a megbolydult város felett közeledünk célunk felé. Furcsa volt nézni, ahogy az emberek esernyőkkel a Gregory-ház felé indulnak. Gondoltam hogy az ordítások s fegyverdörrenések nem hagyják figyelmen kívül a mindenre kíváncsi népséget.Az a szerencse, hogy zuhog, és senkinek sincs eszében az eget fürkészni. Örülnek ha nem áznak az esernyő ellenére is bőrig el.
 Lassan kiértünk a sűrűn lakott városi részről, és egy főút felett haladtunk el. Ekkor már nagyon fáradt voltam , és csak lihegve tudtam levegőt venni.
- H-Harry... nem bírom tovább... - mondtam, majd ereszkedni kezdtem. Veszélyesen alacsonyan voltunk, bárki láthatott volna.
- Tegyél le! - jelentette ki, mire az út mentén leszálltam, és finoman két lábra eresztettem. Azonban nekem már nem marad erőm szépen földet érni, így a sárba vágódtam háttal. - ANGEL! - kiáltotta, és rögötn mellettem termett.
 Felültetett, és benyúlva pólóm alá, visszacsukta szárnyaim helyükre.
-K-kö-köszi... - mondtam, de alig láttam már. Sötét is volt, és ahhoz képes, hogy főút, nem volt kivilágítva egy lámpával se az út.
- Tudsz jönni? - kérdezte finoman, majd nedvesen lógó hajam eltűrte homlokomból és szememből.
- Azt hiszem... - válaszoltam bizonytalanul, de végül felálltam.
Fáradtan vergődtünk az úton, egyenesen előre, de az orromig sem láttam és az utat sem találtam a tisztáshoz. Az eső még mindig úgy esett, mintha az Isten ismét el akarná törölni a gyarló világot maga alatt. Ruháink tapadtak ránk, és néhol már fájdalmasan dörzsölte felázott bőrünk. Vacogtam, és a fiú mellettem sem tudott ezen segíteni.
 Oly mértékben fáradt voltam, hogy lábaim lassan nem a hidegtől remegtek. Ekkor azonban jött a következő baj. Egy kocsi fényszórói kezdtek minket egyre jobban világítani, de nem láttuk milyen is volt az. Amíg le nem parkolt pont az út szélén, és 5 fekete ruhás fegyveres alak ki nem szállt onnan.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel Harry, majd kezem megragadva futásnak eredt. - Gyere Angel! - ráncigált be a bozótosba. hol végképp nem láttam semmit. Vakon , kéz a kézben haladtunk tördelve magunk előtt az ágakat. Egyik felsértette a vállamon a ruhát, és felületes, de vérző sebet hagyott. De még felkiáltani sem volt időnk. Az alakok csörtetése hallatszott az eső hangja mellett hátunk mögül. A nyomunkban vannak, de én már nem bírom. Olyan 80-100 méterre lehetnek.
- Harry... mi... mind...járt... ösz..össze.. esek... - ziláltam. Ekkor hirtelen kanyart véve pár méteren belül megálltunk. Egy kidőlt, és korhadt fát átlépve, a göndör lehúzott a talajra, és felém mászott.
- Menj be a fa résébe! - utasított, mire a korhadt, és mindenféle "jóval" teli fába húzódtam. Harry félig bemászott, de már nem fért el, így hasalva próbált rejtőzni. Hallottuk, ahogy a csapat faágakat tördelve lépked egyre közelebb hozzánk, majd hirtelen megállnak. Lehet látták, hogy lefordultunk ehhez a fához? Levegővételem próbáltam a lehető leghalkabbra fogni. A fiú vállába bújtam, és éreztem, hogy a könnyeim egybeolvadva folynak a hajamból zúduló víztől. Csak éljük túl, és soha többé ki sem mozdulok megígérem a szobámból.
- Hova tűntek ezek? - mondta az egyik fickó, ahogy vagdosta a faágakat. Valószínűleg volt hozzá egy machetéje , vagy hasonlója.
- Nem tudom főnök... megnézem, nem e repültek ki az útra! - mondta, majd pár embernek szólva,  a léptek zaja egyre halványodott. Azonban továbbra is hallottam, ahogy halk sutyorgás van a közelünkben.
  A szemem nehezedni kezdett, és testem pedig ernyedni, ahogy éreztem, hogy hűlök ki a sok víztől, és a lehűlt levegőtől.
- Oké, akkor ti ketten mentek északnak és délnek, én pedig nyugatnak, és járjátok körbe a helyet egy területen, ha megtaláltátok azokat a rohadékokat, jelzőpisztollyal jelezzétek! - adta ki a főnök az utasítást, majd mindenki a bozótos erdős helyen motoszkálni kezdett.
- H-Harry... - suttogtam alig hallhatóan, ahogy az életerő fogyott ki belőlem. - Szeretlek! - motyogtam, majd lehunytam szemeim, és átadtam magam a jeges sötétségnek. Éreztem, ahogy a számra egy csók nyomódott, majd egyetlen hőforrásom, mintha elpárolgott volna helyettem.
 Majd hangos puska és pisztolydörrenések rázták meg a békés erdőt, és testek tompa hullása tette gyászosabbá a helyzetet.

 

42. Fejezet

Heyhoo :3 és íme, itt is a fejezet egy kiadós, bevallom kissé elhúzódott pihenés után (a barinőmnél aludtam, és azért akkora tahó nem vagyok, hogy ott is blogoljak xdd ) meg is hoztam a fejezetet. Nincs is mit mondanom, jó olvasást :D Ja igen, még annyit utóirataként, hogy jó lenne ha kapnék pár komit is :D

/Angel/

A nap úgy érzem fényesebben süt be az ablakon, mint valaha. Nyári virágok illata ismét elönti a szobát, ezzel a reggelt még szebbé és élet telibbé varázsolják. Harry karjaiban ébredtem. Védelmezően karolt át, még így álmában is. Halvány mosolyféle húzódik ajkain, talán valami szépet álmodhat éppen. Próbáltam nesztelenül felkelni, és kimászni az ágyból, majd felöltözni. Halkan leosontam a konyhába, és egy gyors szendvics mellett döntöttem, amiből szerelmemnek is  csináltam párat. Feltettem egy teafőzőbe vizet forrni, mert tudom, hogy velem együtt, ő is szereti a napot indítani egy jó fekete teával.
 A tegnapi este emlékei záporoztak vissza fejemben, és egy szégyenlős, félig elfojtott mosoly keretében ültem le egy konyhai székre, miután az elkészült teából öntöttem egy bögrényit magamnak. Félve pillantottam a konyha gránit borítású bútorára, és hogy mi történt ott, majd tekintetem az úton vezettem végig, egészen míg a lépcső aljánál el nem tűnt. A szívverésem emelkedett, és szaporábban vettem a levegőt a pillanatok felidézése közben. Elnyílt ajkakkal bámultam magam elé, ahogy képek hada lepte el elmém. Még nagyobb zavar terült el bennem, mikor arra gondoltam, ha ez egy kicsi ház lenne, sűrű szomszédsággal, akkor lehet még pár házzal odébb is hallottak volna minket.  De aztán megráztam fejem, mintha ezzel rendezném magamban az eseményeket, meg a kósza aggodalmakat, és pörgettem a fejemben vissza az emlékeket, amik nap további részére vonatkoznak. Ma átjönnek a barátaim, és valószínűleg más nem igen várható. Bár valami nyomja így is szívem. Egy furcsa, talán nyugtalanító érzés. Nem pontosan olyan, mint mikor valamit úgy érzünk elfelejtettünk, és kiderül végül, hogy jól éreztük. Valami, mintha készülődne, ami nem jó...
  Sajnos sok felől hallottam, hogy az angyalok igenis hallgassanak ezekre a sugallatokra. És nem egyszer volt, hogy bekövetkezett az , amit megéreztem. De egy a bökkenő, az nem volt ilyen zavaros, és többértelmű érzés. Valahogy egyszerre nyomaszt , és nyugtat. semmihez sem fogható.
 Mire felocsúdtam volna elmélkedésből magamtól, jól ismert karok fogtak közre hátulról, és az egyik marokban egy füles bögre volt, benne az enyémhez hasonló , gőzölgő ital.
- Jó reggelt! - mondta félig mormogva, félig rekedten és álomittasan. Majd fejét nyakhajlatomba temette, és elnyomott egy ásítást.
- Jó .. hát inkább már napot. Ugyanis 10 óra van! - kuncogtam fel, mire már is tudtam mi lesz a reakciója. Idegesen keres egy órát, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg annyi van e, majd végig futtatja csöppet zsémbesen rajtam a szemét, hisz tudhatnám, hogy nem szeret túl sokáig aludni. Sosem volt az a jó alvó típus, és valamiért tényleg nem szeret későn kelni. De hát nincs mit tenni, ő nem ébredt fel, énnekem meg nincs szívem felkelteni, hisz nála még nem láttam szebb teremtményt a földön, aki így tud aludni. Kár, hogy ezek csak most derülnek ki, hisz míg Felicity terrorja alatt álltunk , ezt nem tehettük meg, és bizony az az év is kiesett, míg távol voltunk egymástól. - Meg ne szólalj! Tudod jól, hogy nem keltelek fel, ha nem muszáj! - mosolyogtam rá szeretetteljesen, majd belekortyoltam jóízűen a teámba, mely már is vesztett a forróságából. Talán túl sokat méláztam el egymagam felette.
- Mindegy... - mormogta, majd leült mellém, és ő is csendben inni kezdte a meleg, de mégis frissítő nedűt.
 Egy ideig szótlanul tettük ezt, pontosabban, míg az én teám nem fogyott el. Akkor muszáj volt az a túlságosan is idilli pillanatot megtörnöm, hogy csendben csak egymás szemében kutatva beszéltünk, nem a szavak szintjén. Ez is egy furcsa első pillanat. És különlegessé teszi az, hogy ennyit kellett várnunk rá.
- Ma jönnek a barátaid? - kérdezte, mikor koppant a bögre a mosogató alján.
- Igen, csak nem tudom mikor. - sóhajtottam fel, majd megindultam kifelé a helységből, egy "Kövess!" pillantással, melyet hanyagul dobtam oda Felé.
 Értette, majd felballagtunk a szobánkba, ahol az útitáskáinkban kotorászva szedtem elő pár, nem angyalvárosból származó göncöt, amit viselhetek. Talán furcsán néznének rám, ha folyton hátul kivágott cuccokba szaladgálnék az embere között, és a veszély is nagyobb lenne vele, hogy egy erre tévedt Vadász leleplezi kilétem. Akkor nem csak nekünk kéne menekülnöm, hanem mindenkinek, aki tudja ittlétem.
 Hirtelen a készülődést a csengő régies nyikorgása szakította félbe. Egyszerre néztünk Harryvel egymás szemébe. A szívem kalapálni kezdett, míg az ő arcán egyfajta lustaság jelent meg az iránt, hogy nem akar ajtót nyitni, pont most. De amint észrevette az én ijedtségem, azonnal éberebben fülelt, és közelebb jött.
- Angel, minden rendben? - kérdezte, majd ujjait végig vezette arccsontomon.
- Ami azt illeti... Egész reggel van egy rossz előérzetem... Félek Harry. - mondtam, és lesütöttem szemeim, bámulva csupasz lábszáram.
- Nyissak ajtót akkor én? - kérdezte, mire féig igenlően félig pedig tiltakozva ráztam fejem.
- Együtt. - mondtam, majd gyorsan egy rövidnadrágot húztam fel magamra, majd megindultunk a földszintre.
 Az ajtóban vettem egy mély levegőt, majd a lehető leglassabban fontam kezeim a kilincsre, és nyomtam le. Szívem hevesen lüktetett, ahogy az ajtó tárult fel, és lassan az ott álló alak teljes egészében kibontakozott előttem. Majd meglátva a személyt, megáll a ketyegőm hirtelenjében.
 Élesen szívtam be a levegőt, és gyorsan hátrálni kezdtem, miközben becsaptam az ajtót.
- NE! - sikítottam, és rohanni kezdtem . - NEM HISZEM EL! HARRY! - kiáltottam neki szaladva, és ő is jött velem együtt az emelet felé.
 Ekkor kivágódott az ajtó, és a nő furcsán kétségbeesett hangja követett.
- Angel! Ne fuss el! Könyörgöm! Beszélni akarok veled! - mondta, mire hátra fordultam, a lépcső előtt, és elestem. Harry azonnal előttem termett, és kitárt karokkal nézte a Vadászt. Vagy éppen Besúgót. Az már részlet kérdés.
- Hagyja békén Angelt, vagy velem gyűlik meg a baja! - köpte felé a szavakat, majd hirtelenjében az övéből egy kést húzott elő.
 Nálam is volt egy, de sem a rémülettől, sem pedig a hozzá még mindig rabként láncoló emlékektől nem tudnám bántani Őt.
- Nem bántok senkit! Esküszöm! Csak a lányomhoz jöttem! - hangja könnyektől remegő volt, és fájdalommal teli.
- Nem kell a színjáték, tudjuk hogy mi maga! - a göndörke stabilan megvetette a lábát, és szeme sarából felém pillantott, ahogy az alsó lépcsőfokhoz kucorodom, és igyekszem térdeim mögé rejteni könnyektől patakzó arcom.
- Csak tűnj el! - mondtam félhangosan, de a magam köré font kezeim tompították hangom.
- Angel, Harry! - megígérem elmegyek, sőt, ha akartok meg is ölhettek, csak had beszéljek veletek! Azaz Veled Angel! - mondta, majd meglepetésemre térdre rogyott.
  Könnyen sebezhető prédává vált ezzel a mozdulattal. Kezeit feje felé emelte, mutatva, nincsen nála fegyver.
Felé pillantottam. Egy egyszerű nyári egybe ruhát viselt, széles pántokkal, és apró virágmintákkal, melyek beborították a puha, matt anyagot. Nem volt nagyon dekoltált. Pontosan olyan volt, mint amit szokott hordani. Egyszerű, melegséget sugárzó. Haja most nem a szokott kontyba volt, hanem rövid tincsekben lógott le álla hegyéig. Néhány fehér szál tűnt ki a világosszőkéből  Egyedül zafír szeme vidám csillogása hiányzott belőle, melyet az szörnyű pillanatig folyamatosan őrzött tekintete.
- Kérlek! - suttogta egyenesen a szemembe nézve. Pillái alatt könnyek gyülekeztek. Őszinte fájdalom tükröződött benne.
- Anya... -suttogtam magam elé, mire a remény leghalványabb sugara pislákolt fel bennem. - Mit akarsz? - mondtam ugyan olyan hangerővel, majd feltápászkodtam.
 Félig Harry mögé somfordáltam, és karba tett kézzel méregettem a nőt, ki most már olyan idegennek tűnik, de még is belül erős láncok kötnek hozzá. Egy év nem vághat el 16-ot... Ő nevelt fel. Kiskoromtól fogva szeretettel óvott.. De ő is árult el...
- Angel... - szipogott egyet. Most csak egy védtelen nőnek tűnt, aki szörnyen elveszett, és csak egy biztos pontra vágyik, valahol a kietlen űrben.
- Mond hogy mit akarsz, és tűnj el innen! - dobtam felé érzelem mentesen, de még mindig halkan szavaim, és elmorzsoltam szemem alatt futó sós cseppjeim útvonalát.
- É-én... El szerettem volna mondani hogy... - mondta meg-meg akadva.
- Csak azt ne akarja beetetni velünk, hogy mennyire sajnálja! - köpte pökhendin szavait a göndörke, majd megvetéssel eresztette le a kezét támadó tartásból.
- É-én... Könyörgöm, csak had mondjak el az elejétől mindent! - mondta, majd lesütötte tekintetét.
- Kezd azzal, hogy honnan tudod, hogy itt vagyunk!?- mondtam, majd szerelmem mellé sétáltam, de szorosan mellé állva egyfajta támpontként használtam. Izmaim remegtek folyamatosan, és a szívem úgy vert, minta végig futottam volna az országot.
- Láttalak titeket, egy pillanatra, ahogy leszálltok a vonatról. - monda halkan, majd felállt a földről. Harry azonnal moccant mellettem, megfeszítve támadáshoz az izmait, de egy láthatatlan simítással jeleztem, nem kell. Valahogyan tudom, érzem, hogy nem fog támadni...
- De azt honnan tudta, hogy itt vagyunk? - kérdezte a göndörke, és fogait összeszorította úgy, hogy meg is csikordultak. Ideges...
- Követtelek benneteket...- suttogta a nő, mire elhűltem. - De nem azért, mert bántani akarnálak. Pontosan az ellentétéért! Veszélyben vagytok! Lefüleltek benneteket a vonaton, és engem kerestek meg, hogy nyomozzak a városban utánatok. Ezért akartam szólni. Már tegnap, de már este volt, és még nagyobb bajban lettem volna, lehet meg is támadtok... - elhallgatott.
- És honnan veszi, hogy hiszünk magának? - ostorozta egy következő kérdéssel a fiú.
- Nem kell elhinni amit mondok, csak azt, hogy veszélyben vagytok. Bár nem hazudok. Csak hallgassatok meg! - mondta a nő, majd felém pillantott.
- Hagyja abba ezt, és távozzon m....
- Várj! - szóltam közben. - Meghallgatlak, aztán elmész! - mondtam, majd a nappali felé vettem az irányt. - Gyertek! - közöltem hűvösen, és érzelem mentesen, majd a kanapéra lehuppantam. Pontosan a mellé a machete mellé , amit érkezéskor rejtettem el. Ez már szokássá válik annál, aki bele csöppen az angyalok és vadászok harcába. Mindegy melyik oldalon áll.
 A fiú mellém ült, majd átkarol egy kezével. Az anyám pedig velünk majdnem szembe, egy egyszemélyes fotelbe.
 Valahogyan az emlékek záporozni kezdtek, ahogy elveszett alakjára pillantok. Valahogy én is így ülhettem ott, egy törölközővel a fejemen, mikor azon az esős napon itt kötöttem ki, elveszve, hontalanul. Megborzongatott a fájdalmas emlék.
- Hallgatlak. - mormogtam , majd az idősödő hölgyre szegeztem tekintetem, a mellettem ülővel egyetemben.
- Annyi mindent el kell mondanom... -egy lélegzetet vett, talán felkészült vele. - Először is azt, hogy én nagyon szeretlek Angel, és hibáztam! Amit tettem, az pedig nem én voltam.
- Hát akkor ki? - szúrta közbe bosszúsan Harry!
- Tudatmódosító hatása alá kerültem... Elmesélem mi is történt . Bár az igaz, hogy az egész az én hibám. Minden ott kezdődött, mikor megjelent Freddie az ajtónk előtt.
- Freddie? Mint Freddie Michael? A körözött TFW áruló? - horkant fel, ismét félbeszakítva a nőt a fiú.
- Igen! - válaszolta a hölgy, nekem pedig az álom jutott eszembe. Ez a név hangzott el benne. Freddie Michael... 
- Régi barátom volt Fred, de akkor nem tudtam még, hogy TFW tag. Ide költöztünk az apáddal Made Shire-be, a zajos Londonból. Egyszer csak Freddie egy Angel Willis nevű gyermekkel, azaz Veled állított be, és azt mondta, hogy be kell fogadnunk, vagy meghal. Hatalmas sokk volt az nekem, mert nem értettem semmit sem, ott voltál Te, meg az a tudat, hogy a semmiből egyszer csak itt lett egy csecsemő, és Freddie elviharzott. Természetesen nagy ügy kerekedett belőle és a hónapos bírósági és nyomozási folyamatok során nem derült ki, kié vagy, így felvetődött a kérdés, meg akarunk e tartani. Igent mondtunk, hisz gyönyörű voltál, és megszerettelek. Így telt el az első év. Majd édesapád egyszer csak "munkahelyet" váltott. Furcsán kezdett viselkedni, és minden, akkor még gagyinak tűnő angyalos hírre idegesen reagált, ha felhoztam neki. Megelégeltem ezt, és végül addig tartott egy napokig tartó veszekedés, míg végül muszáj volt beavatnia. Ledermedtem. Akkor azt kívántam, bárcsak hagytam volna, és tudatlanul éltem volna tovább napjaim. De már késő volt. Eleinte nem hittem neki, hogy egy angyalokkal foglalkozó szervezet tagja. Őrültnek hittem, míg bizonyítékokat nem hozott. Az a nap változtatta meg az életünk. Be kellett állnom a TFW-be, különben könyörtelenül végeznek velem és Veled is. Talán ha egyedül lettem volna, nem is érdekelt volna, hogy meghalok, hisz nem akartam egy ilyen borzalom része lenni. De Érted tettem. Ekkor úgy két és fél éves lehettél. Mikor belecsöppentem, mint Besúgó ebbe a visszataszító világba, egyszer csak Freddie, újra felbukkant az életemben.  Beállított , hogy beszélni akar velem. Akkor utáltam, és dühös voltam rá, hisz ott hagyott egy újszülött gyerekkel minket , és hatalmas kalamajkát okozott. Majd csak úgy a semmiből felbukkan évekkel később. Szörnyen gyűlöltem ekkor.  De rávett, hogy elmondhasson mindent... Hogy ki is vagy, és hogy miért is volt ennyire sürgős a Te "bújtatásod". És onnantól kezdve, minden rossz amire emlékszel, az a TFW műve volt.  - elcsuklott a hangja, ahogy visszaidézte az emlékeket.
- MIÉRT? - ocsúdtam fel, és könnyek kezdték mardosni az szemem. - Igaza volt Felicitynek... Nem vagy az anyám! TE NEM VAGY AZ ANYÁM! - szinte sikítottam. Nem bírtam a sokkból visszatérni a valóságba.
- Angel, és vagyok. Én neveltelek fel, úgy tekintettem rád, mint a saját gyermekemre. Hidd el, szeretlek, még most is! Azért voltam olyan , amilyen, mert a szervezet megtudta valahogyan, hogy itt vagy, és az apádat és engem küldtek ellened. - szinte alig hallható tartományba szökött a nő hangja, ahogy könnyeit próbálja türtőztetni. Nem tudtam hinni neki. Vagy csak fájt az igazság...
- Most menjen el, míg nem késő! - mondta sziszegve fogai között Harry, és robbanni készült, ahogy karjaiba bújtam némi vigaszért.
- Angel.. én... - nézett rám az egykor anyámnak hitt valaki, de egyszerűen nem bírtam feldolgozni. Elárul, majd közli, hogy igazából mégsem az akinek hittem. De még is köt valami még mindig hozzá.
- Harry, egy percet várj még. - csitítottam a fiút, aki bármelyik pillanatban ugorhat.- Tudni szeretném... Tudni szeretném  mi a folytatása ! - mondtam, és erőt véve magamon a nő szemeibe néztem. A zafír íriszek most vérerekkel voltak körül véve, de nem akármilyenekkel. Olyanokkal, amik csak akkor vannak ott, ha egész éjjel fent vagyunk, és valamin nagyon törjük magunkat. - Talán igazat mond... - sóhajtottam még egyet, majd váróan néztem a hölgyre.
- Most már elterjedt hír, és köztudott, de mégis titokban lévő hír, hogy Lucius eddig titkolt gyereke tűnt el... Egy különleges angyal, aki az összes többitől különbözik. És Freddie pontosan ezt mondta nekem. Hogy azt a gyereket mentette meg attól a szörnyetegtől. Téged, Angel. Élve nyúzott volna meg, a saját gyerekét , hogy... - a könnyek a szemembe gyűltek, az alsó szempilláim pedig ingatag gátként tartották vissza azokat egy ideig, de végül még is csillogó csíkot hagyva maguk után vájtak utat arcomba.
- Lilly, az a szörnyeteg és a kicsi angyal... És én voltam az a kisbaba? Minden igaz volt? Igaz volt az álmom? Harry... Igaz volt?! - zokogtam, tenyerembe temetve arcom. Most a fiú cirógató kezei sem segíthettek. Minden amit abban a borzalmas , visszatérő látomásban láttam, igaznak bizonyult.
- Lilly volt az a nő, akit megölt az a beteg férfi, mikor védeni próbált Engem? Angyalok alkották Lucius Willis családját? - kérdeztem elfojtott hangon, mire döbbenten mered rám a göndörke, és az anyám.
- E-ezt honnan tudod?  / - Ez volt az az álom, amiután mindig zaklatottan keltél fel? - mondták egyszerre, és aggodalom tökröződött mindkét szempárban.
- Igen... É-és anya... Ez bonyolult... Csak látom előre a dolgokat, erőseb vagyok... És... Más... Nem tudom elmondani. - suttogtam, és zilálva vettem a levegőt. De hiába volt minden lélegzetvétel, mintha a szobából elvonták volna az összes oxigént. Alig kaptam levegőt.
- Angel, nyugodj meg, már elmúlt, nincs többé, ez a múlt, már megtörtént, és nem tér vissza! - csitítgatott Harry, ahogy neki dőlve potyogtak könnyeim. Utáltam magam.
- Miattam van minden! Miattam halt meg egy ártatlan nő. Ha nem lettem volna, sem Ő sem Seb, sem senki nem halt volna meg. Lehet még az az idegbeteg Lucius sem lenne ennyire zakkant! - hüppögtem , miközben ujjaimmal görcsösen markolásztam a fekete anyagú felsőjét.
- De akkor nem ismertelek volna meg, és nem létezne az a csoda ami Te vagy! -csókolt bele a hajamba, majd szorosan megölelt. Némi megnyugvást adott az az illat melyet nem lehet csak úgy leírni...  Harrys... Egyszerűen ez volt maga a fiú.
- Azt senki sem tudja, hogy Lilly meghalt e, de az biztos, hogy a gyerek eltűnt, és Lucius kutatja. - mondta az anyám, és felállt hirtelen. A fiú hirtelen megfeszült , és ösztönszerűen nyúlt a machetéhez,ami alattunk volt.
- Nem! Nem támadni akartam Harry, de ha úgy gondolod, meg is ölhetsz. Nekem semmi keresnivalóm itt, mindent elmondtam, ami akartam. Csak el akartam búcsúzni Angeltől, valószínűleg úgy sem látom soha többé, mert a TFW előbb-utóbb úgy is rájön, hogy falazok neked már több mint egy éve... - sóhajtott fel bánatosan, de még is beletörődően a nő, mire meghűlt bennem a vér.
- Micsoda? - kérdeztük meg egyszerre a zöldszeművel.
- Védtem a barátaid, a családjukat és Titeket, magamra vállalva, hogy nyomozok utánad "sikertelenül már egy éve" . Elvileg nekem kellet volna kikutatnom, hogy hol vagy, mit csinálsz épp, és egy kisebb osztagot is kaptam, hogy azt rád küldjem ha megvagy. Már szaglásznak a kutyák körülöttem, hisz gyanús az, hogy pletykákból előbb hallanak rólatok, hogy együtt vagytok, mint hogy tőlem. És azzal, hogy megöltétek Felicityt, napok kérdése, hogy mikor visznek be kihallgatni, majd kiiktatni. - mondta úgy, mintha csak egy könnyű, délutáni hír közölt volna, hogy emelkedik a benzin ára, vagy hogy melyik sztár kavar kivel. - Csak kérlek titeket, menjetek el innen, és bújjatok el, nem szeretném ha neked, vagy a párodnak bajotok esne! - mondta, de mi csak fagyottan meredtünk rá, hallgatva, mint a sír. - Nagyon szeretlek Kicsim! - sóhajtotta, majd megindult a kijárat felé.
- Anya! - kiáltottam, és rohantam hozzá, és karjaimba zártam,, olyan szorosan, ahogy csak tudtam.
 Sírtam. Nagyon fájt minden. Az elmúlt év, ahogy gondoltam rá. Ő is csak egy áldozat volt, akit beszippantott ez a mocskos szervezet. És most pedig örökre elveszítem. - Ne menj el! - bújtam közelebb hozzá. Annyi hiányzott az a midig vidám, és tiszta aura, ami körbe lengte. Az üresség elszállt végérvényesen belőlem. Újra itt volt , és most ismét el akar menni... Miattam...
- Angel. Szívem... - vont keblére egy meleg ölelésben, majd arcomra vezette kezét, és megcirógatta. - Nagyon szeretlek kincsem. Sajnálom, hogy ezt kellett átélned. - suttogta, és szemeit az enyémekbe mélyesztette. Majd Harryre pillantott - Kérlek, nagyon vigyázz a lányomra, te becsületes ember vagy, és látszik, hogy nagyon szereted! - mosolygott a zavarban lévő fiúra, majd ismét a figyelmét pár pillanatra még rám szentelte. -  Nagyon szeretlek! Minél hamarabb menjetek el innen,a Ti érdeketekben. Veszélyes, hisz ellenőriznek engem, és az egész várost! Szólok Gináéknak, és elköszönök helyettetek! Nagyon, nagyon vigyázz magadra! - csókolta meg a fejem búbját utoljára, majd kilépett az ajtón.
 Nem tudtam utána menni, végig néztem, ahogy lépked a kapuhoz az ösvényen, majd megfordul egy utolsó intésre, és elsétál.
 Szavai pörögtek a fejemben, és egyre jobban szúrták a könnyek ismét szemem. Utána akartam rohanni, és elmondani, hogy én is nagyon szeretem. Hogy mennyire sajnálom, hogy gyűlöltem. Nem tudtam, hogy mit miért tett. Azt hittem, hogy elárult, pedig az nem ő volt. És azt követően pedig egyenesen óvott. Igen, ő az Édesanyám... Most pedig lehet örökre elköszönt. És nem mehetek utána, mert akkor minket is rajtakapnak.
"Mindenki csak elköszön tőlem, fájdalmas űrt hagyva maga után... "- mondtam magamban, és bezártam könnyekkel egyre jobban küszködve az ajtót.
- Harry... - léptem hozzá. Átkarolt , és magához vont. - Harry, ugye te nem fogsz itt hagyni? - zokogtam a pólójába, mire szorosan ölelt magához.
- Semmi áron sem! Soha nem foglak elhagyni! Most már sohasem! - suttogta a fülembe, majd megcsókolt.

2. DÍJAM!

ÚÚÚÚÚ nagyon szépen köszönöm! Táborból visszatérve ennél jobb fogadtatásban nem is lehetett volna részem! Nagyon aranyos vagy Abby a Galamb !!! Nagyon köszönöm :D <3

Szóval vágjunk bele :D

Szabályok:

- Írd ki kitől van

- Írj magadról 10 dolgot

- Válaszolj 10 kérdésre

-Tegyél fel 10 kérdést

- Küld tovább 10 embernek

- Iratkozz fel a küldő blogjára (ez nálam nem kötelező :D)

10 dolog rólam:

1. 9-es leszek de...
2. ...igazából 10-es lennék, de nem indulhattam tavaly egy sajnálatos dolog miatt de...
3. ...ettől még nem keseredtem el, így most nem bukás okából megismételve jövőre a 9-et művészeti osztályba járva követem céljaim ugyan is...
4. ... művész szeretnék lenni egyszer. Festő és grafikus, mert...
5. ...ez minden életcélom. Pontosan ezért...
6. ...vannak előre megtervezett, és igen határozott gondolataim, hogy mit szeretnék tenni a gimi után.
7. Például, már tudom hova szeretnék egyetemre menni, no meg...
8. ...hogy az után még mit szeretnék csinálni.
9. A rajzon kívül az írás is leköt, mint hobbi, vele egyetemben a biológia, hisz...
10. ...a művészeti egyetem befejezte után szeretnék egy diplomát szerezni valahol a biológia terén. Ne csak művész szakmám legyen már :D

10+1 (mert ezt fontosan érzem) 16 leszek :D 

 

10 (és én uyg nézem ezt megtoldták még eggyel xd ) kérdésre a válasz:

 

Van kedvenc színed? Ha igen milyen szín?

- Én úgy gondolom, minden szín valamiért nagyon szép. Mindegyikben van valami különleges, amiért nem tudom egyiket sem kiemelni kedvencként :D 
Hogy hívják a háziállatod?

- Hát, sok van. De a kedvencemnek a neve az Theseus (tézeusz) bece nevén: Tézi, aki egy orra hegyétől farka csúcsáig hamuszürke kandúr , és hűséges hálótárs (xd)  <3 Imádlak édesem <3
Milyen zenéket szeretsz?

Az 1D-n kívül, rengeteg rockot hallgatok. Kedvenc bandám ezen kívül az Our Last Night nevezetű. Egyszerűen imádom. Sokan mondták, hogy hogyan hoztam össze a repertoáromba így ezt a kettőt h 1D és OLN, de hát egyszerűen szeretem mindekettőt <3 De am rengeteg mást is hallgatok xd Pop-ot is nagy ritkán az 1d-n kív :D
Mit hallgattál utoljára?

 https://www.youtube.com/watch?v=127w6YqHOfs&list=RDojeNjpogoqk&index=11
Milyen filmet néztél meg legtöbbször?

A film nézés nem az én műfajom. Egyszer megnézem, annyi elég is :D Ha könyvet kérdeztél volna, arról áradoztam volna pár száz oldalt :D 
Mikor kezdtél el blogot írni?

 Mikor ezt kezdtem :D
Ki a kedvenc énekesed vagy bandád?

 Tessékeljen megnézni, kivel írtam ezt a blogot <3 xdd
Mi volt a legelső blogod címe?

This is my firs blog :D
Ki miatt kezdtél el blogot írni?

Ezt a kérdést most nem igen tudom értelmezni.. Ha azt kérdezed, hogy ösztönzött e valaki ismerősöm, akkor senki... Ha azt kérdezed, hogy valami rajongás céljából, akkor sztem ez egyértelmű :D 
Hány blogot írtál eddig?

 Tkp 2-t, de ami publikus egyenlőre az ez az egy :D Van egy másik, amit már elkezdtem, de egyenlőre míg ezzel nem végzem nem publikálom, mert már ezzel sokan pórul jártak :D
Ki a legjobb barátod/barátnőd?

Nos, nem mondhatom el itt a nevét, de van, és ha ezt olvassa : IMÁDLAAAK <3

 

Akiknek tovább küldöm: 

 

(sorry h ennyire kevés, de magyar blogokat nem ismerek annyit, vagy már elküldtem nekik a díjat. Tudjátok inkább angolul olvasok wattpadon ilyen 1D-s cuccokat :D)

 

http://darklouishungary.blogspot.hu/ 

http://sabinaandlouis.blogspot.hu/

http://sinisterlarrystylinson-hu.blogspot.hu/

(remélem egy pontot sem hagytam ki , és minden stimmel :D xd )